Pest Megyi Hírlap, 1971. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-15 / 88. szám

-kMÚ J«p 1971. ÁPRILIS 15.. CSÜTÖRTÖK Megmondom a magamét BETÉREK EGY ÉTTEREM­BE, megrendelem az ebédet, várok félórát. A pincér két­szeresen hidegen hozza: pil­lantása és a leves holtver­senyben küzd a fagyossági vi­lágbajnokságért. A leves nemcsak hideg, va­cak is — s ez így, komplex kölcsönhatásban tulajdonkép­pen relatív pozitívumnak is felfogható (ha már vacak, leg­alább nem tart soká, ha már kevés, legalább nem kár a többiért). Félórás hatásszünet után bekövetkezik a pörkölt, az előzővel azonos logikai fel­építésben: tiszta haszon, hogy az egész csupán két mócsing, és öt szem nyögvenyelő, hi­szen megfulladni egy mócsing- tól is lehet, és egy mócsing, vagy öt mócsing ugyanolyan élményt nyújt és ugyanannyi ideig tart. Ha az ember el akar bajmolódni vele. De én mást akarok. Vajon mit? AKARTAM VOLNA céklát is, de nem hozta, azaz kissé megkésve, mint annak idején a szívküldit. Utána, szólóban, én a céklát nem csípem, csíp­je meg a kánya, azzal együtt, aki késve hozta ki. — Vigye vissza, mihez egyem most már! — ripakodom rá a pin­cérre. Majd, egyszer, ha össze­szedtem magam kellőképpen. Most nem! Most épp elég, ha ép bőrrel megúszom a kocso­nyáiét, a mócsingtálat, az utó- céklát, a frigid pincért — más szóval az ebédet. Világos, hogy télvíz lévén, torokbántal- mam lévén, külön kérésem el­lenére, mínusz öt fokban — most jéghideg sört hozott. VETTEM VOLNA inkább tí­zért téliszalámit! Az még so­sem okozott csalódást. A téli­szalámi általában az, amit vár ■tőle az ember, és nem kell pincért közbeiktatni. Mielőtt étterembe térek, mindig kísért az a sok éves tapasztalatra alapított, sziklaszilárd elv, amely szerint a téliszalámi ol­csó, a téliszalámi táplál, a té­liszalámihoz nem kell vendég­látóipar, lelki megrázkódtatás, sokk, borravaló, várakozás, düh. — Egyél téliszalámit! — duruzsolom a saját fülembe, mint egy tévéreklám. Aztán biztos léptekkel betérek a ven­déglátóipari létesítménybe, «.hol a fent vázolt negatív él­mények özöne zúdul rám, ahonnan gyomor- és idegbaj gyanújával lépek ki, lelkileg- rsebileg kifosztottam kiábrán­dulva önmagámból, a világból, a vendéglátóiparból. És éhe­sen. És utána veszem meg a télit tízért! De miért mindig utána, mi­ért nem helyette?! Erről van szó. Dehogy a vendéglátóipar hiányosságai­ról! A saját hiányosságainkról! •Arról, hogy ami nem tetszik, ami sokszor nem tetszik, ami soha nem tetszik, azt miért csináljuk, és ha csináljuk — miért premizáljuk is, az iste­nért! HAJNALONTA mindig na­igyon okos, racionális, akarat­erős, célratörő, energikus, ra­dikális, új élet kezdésre ter­mett lény vagyok. Ilyenkor köszönt rám életem legtitko­sabb, legmerészebb és legutó- pisztikusabb visszatérő vágy­álma is. Visszatérő, mert eh­hez a vágyálomhoz már bérle­)­----------­A Pest megyei Tanács VB Művelődésügyi Osztálya PÁLYÁZATOT HIRDET 1971. augusztus 16-ával betöltendő gépíró-gyorsíró tanári állásra, 1—1 fő részére a Monori József Attila Gimnázium és Szakközép­iskolába, valamint az ugyanott működő gép- és gyorsíró iskolába. A pályázathoz csatolni kell az oklevél másolatát, önéletrajzot és a munkahely minősítését. Om: Budapest V. kér. Városház utca 7. tem van. Hajnalonta mindig eltökélem, hogy mától kezdve MINDIG MEGMONDOM A MAGAMÉT. így, csupa nagy­betűvel! Mit mondok meg? Például ezt: — Idefigyeljen, fiatalem­ber! Mi vagyunk statisztikai túlsúlyban, mi, akik bérből- fizetésből élünk, szó szerint. Mi, akik csak azért kapunk pénzt, amit megcsináltunk, mi, akik ajándékot, borrava­lót soha, de soha, senkitől, de senkitől nem kapunk csak úgy. Hogy elvegyünk valahonnan, önkényesen jutalmazzuk ma­gunkat, olyaá nincs. Átgondol­ta már magányos éjszakán egyetlen egyszer is, hogy az, amit maga és a magához ha­sonlók csinálnak — erkölcs­telen? Hogy az, amikor ma­guk a vendéget kutyába se véve, hideg, kevés, vacak löty- työket dobnak elébe, barát­ságtalanul, késve, a hidegen- kért sört direkt felmelegítik és viszont, savanyúságot a desszert után és így tovább, hogy ha mindezek után még­is, önkényesen visszafogják a visszajáró három-négy forin­tot, köszönés nélkül, érdemte­lenül, ez mi? EZT MONDOM MEG a min­denkori rossz pincérnek, min­den magányos hajnalon. De minden délben némán össze­húzva magam, szégyellve sa­ját gyávaságomat is, s emiatt kétszeresen tönkresilányodva, hagyom, hogy a harminca­somból ne adja vissza a visz- szajáró háromötvenet vagy négy forintot, hogy meg se köszönje, s hogy _ másnap ugyanez megismétlődjön, az emberi kor legvégső határáig 'és még azon is túl. Pavlovnak sikerült a kutyá­ban kialakítania a bizonyos ingerekhez kötődő speciális reflexeket. Ha megszólalt a csengő, az eb szájában össze- íutott a nyál. Hát nem állati >ez, hogy a mi szánkban ösz- szefut ugyan a nyál magától, de ha azután korogva, dohog­va, dühöngve várakoztatnak félórákig, s végül kiderül, hogy éhen jobb lett volna, kutyába se vesznek,. ..y issza sem .kö­szönnek, s ez így megy öt évig, tíz évig, húsz évig — mégsem alakul ki bennünk az egészséges reflex? Mert az egészséges reflex ilyen: jó kiszolgálás — jó borravaló — jó borravaló — még jobb kiszolgálás, és „kö­szönöm”. PAVLOV LENNE A MEG­MONDHATÓJA, miért nem merjük fillérre visszakérni a megnemérdemelt, önkénye­sen visszafogott borravalót. És ■hogy általában: miért nem merjük követelni a magun­két, megmondani a magun két, miért vagyunk bátrak csak magányos hajnalokon, és napközben, az „élet sőréjében” miért gyávulunk el. Péreli Gabriella Néprajztól krónikairásig Megalakult a Ráckevei Járási Honismereti Bizottság Országos és megyei pályadí­jak jelezték eddig, hogy a rác­kevei járás településeinek ki­sebb-nagy óbb krónikaíró és honismereti szakkörei elisme­résre méltóan munkálkodtak. A Hazafias Népfront járási el­nöksége elérkezettnek látta az időt arra, hogy ezt a sok szép törekvést összefogja és a ko­rábbinál is jobban gyümöl- csöztesse. Tegnap megalakult a Ráckevei Járási Honismereti Bizottság. Mindezt megelőzte a szak­körvezetők tanácskozása, ame­lyen többek között felszólalt dr. Lakatos Ernő, a Pest me­gyei Levéltár igazgatója. Fel­vázolta a jeles társadalmi mozgalom időszerű kérdéseit. A megalakult járási bizott­ság a néprajztól a régészeten át a krónikaírásig, a gyűjtő­munkától a gyakorlati isme­retterjesztésig, igen szerteága­zó és közérdekű misszióra vál­lalkozott. „Mostan emlékezem az elmúlt időkről...' A szentendrei járási könyv­tár és a művelődési ház kö­zös rendezésében ma, csütör­tökön délután 18 órai kezdet­tel a művelődési ház klubjá­ban rendezik meg „A magyar költészet századai" című soro­zat első előadását, amelynek címe, a „Népköltészet és régi magyar irodalom." A műsor keretében fellépnek: Sellei Zoltán előadóművész, Béres Ferenc énekművész, Kecskés András lantművész, valamint a városi kórus, Kovács Lajos karnagy vezényletével. Fehér galambbal A SZOVJET ŰRKUTATÁS KIÁLLÍTÁSA BUDAPESTEN Fészekrakás A Duna-ártéri védett madár­szállásokra — a Gemenci Ál­lami Erdő- és Vadgazdaság területére — hazatértek a fe­kete gólyák. A félénk mada­rak a Holt-Duna mentén levő erdők magas fáin költenek. Fészkelőhelyeiket számon tartják és utódaikat is minden évben „leltárba” veszik. Laki­teleken, a ritka természeti szépségű holt-tiszai erdőségek­ben, a már megtartott madár­szemlén az ornitológusok ba­golyfiókákat figyeltek meg. A ritka madárbirodalom érde­kessége, hogy négyféle bagoly költ itt, a vízparti füzesekben hófehér selyemgémek tanyáz­nak. Itt van az ország legna­gyobb vörösgém-telepe, ahol most van a fészekrakás. 1957. október 4., 1957. no­vember 3., 1958. május 15. Az első, a második, a harmadik szputmyik fellövésének dátu­ma. És amikor már szinte na­pirendre tértünk a megújuló csoda fölött, amikor már ter­mészetes hírként fogadtuk, hogy egyre több, egyre na­gyobb sebességű, egyre tovább a világűrben maradó űrraké­ták hagyják el a földünket, akkor lep meg a szenzációk szenzációja, a sokszor elkép­zelt, de alig hihető valóság: ember az űrben. Éppen tíz esztendeje. Jól emlékszem arra a kora tavaszi áprilisi napra. Ahogy elfúló hangon mondja percenként a rádió, ahogy világgá röpítik a hírügynökségek, lapok. Ahogy megtelik Gagarin hangjával, mosolyával a világ... És a csodát újabbak követik. Most, az ember űrrepülésé­nek tizedik évfordulóján kiél-, lítás nyílt az Iparművészeti Múzeum kupolacsarnokában a Szovjetunió Tudományos Aka­démiája, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia és az MSZBT rendezésében. Tablók, képek a történelmi pillanatról. Adatok, számok. Kilók, méterek, kilométerek. Gagarin és Tyereskova űrre­pülését igazoló okirat. Kitün­tetések, érmék, plakettek. Te­levíziós képernyő nagyságú vásznon filmek peregnek. Egy­szerre kettő. Az egyiken Ga­garin űrrepülésének mozzana­tai. A készülődés, a beöltözés, a felszállás A másikon Gaga­rin maga kommentálja az ese­ményeket: „Közeledett a rajt ideje. Bajkonurba, az űrrepü­lőtérre kellett indulnunk. Gyö­tört a türelmetlenség, nehe­zemre esett a várakozás. Az űrhajó, amelyen repülnöm kell a Vosztók nevet viseli...” Peregnek a filmkockák. „Indulás! Minden rendben!" — szól Gagarin hangja — s már harmadszor nézem végig, amint az űrhajó elszakad a rajtolószerkezettől. Makettek, képek, feliratok ismertetik meg a látogatót a szovjet űrkutatás eredményei­vel. Belenézek az életnagyságú Szojuz-űrhajó visszatérő egy­ségébe, benne az űrhajósok székei, vezérlési, hírközlési, életbiztosítási rendszerek, tv- kamerák, ejtőernyők. Ott a Luna—9 automatikus holdállomás, amely 1966. feb­ruár 3-án a világon elsőként szállt le simán a Holdon, a Vi­harok Óceánja körzetében, közvetített tv-képekat a Hold panorámájáról. Mint valami furcsa állatka, nyitott hátú, csodabogár, mozog, kanyarog az imitált holdtalajon a Luno- hod—1 kicsinyített mása. A napelemmel működő, ma is hasznos információkat szerző önjáró, Holdra telepített moz­gó laboratórium. A magasban, a terem köze­pén a Szojuz—4 és a Szojuz—5 összekapcsolásával létrehozott földkörüli űrállomás. Az 1969 januárjában Satalov, Volivov, Hrunov és Jeliszejev által ösz- szricapcsolt orbitális állomás kék-fehér hengerei. Utalások, képek a mostani kísérletekről. A Venust kutató Venera-rakéták, a Mars meg­figyelését szolgáló űrhajók. Közeli és távoli célok. Időben, méreteiben kitáguló világegye­tem. A rakéták, modellek felett nagyméretű fénykép. Szép szimbólum: Gagarin kezében fehér galamb. Kádár Márta Szóljatok szép szavak Rádióban - a megye legjobbjaként A Szóljatok szép szavak or- I szágos irodalmi és színjátszó I fesztivál megyei döntője szép l sikerrel zárult. A zsűri a mo- nori gimnázium irodalmi szín­padát és a vecsési Jókai szö­vetkezeti együttest javasolta továbbjutónak. A két művé­szeti csoport május 11—14-én Szentesen, az országos elődön­tőn képviseli a megye szüleit A rádió közvetítést ad Szen­tesről. Kiss Istvánnal, a vecsési Jó- kai-együttes vezetőjével be­szélgettünk a megyei döntő ta­pasztalatairól. — A megyei döntőn színvo­nalas, igényes műsorokat lát­tunk. Értékesnek tartjuk a to­vábbjutást, hiszen erős me­zőnyben vívtuk ki a szakem­berek és a hozzáértő közönség elismerését. Munkatársaimmal Szentesen jártam, megnéztük a művelő­dési központ színpadát. Ki­tűnőek a körülmények. A négynapos bemutatósorozat alaposan igénybe veszi majd a szereplőinket, de úgy érzem; jól felkészültünk. Tulajdon­képpen a teljesen újjáformált együttestől már ez is nagy eredmény; a megye legjobbja­ként a rádióban szerepelni. Kétségtelen, nagyon ügyes, tehetséges gárdával dolgozom, azt hiszem, az elkövetkező időben még sole kellemes meglepetést szerzünk. — Mi a véleménye a monori gimnazisták műsoráról? — Mindig nagyon tehetséges gárdának tartottam őket. Né­hány igen színvonalas műsoru­kat már láttam, de őszintén meg kell mondanom, műsoruk most meglepett. Nagyon ötle­tes, mondanivalójában gazdag, igényes .összeállítás, néhány komoly versmondói erényeket megcsillogtató előadóval. Sz- A. Katowice - a holnap tükre Katowice, Szilézia fővárosa száz évvel ezelőtt még szerény ipari település volt, amelyet épülő bányászati és kohászati üzemek vettek körüL Ma pe­dig Lengyelország legmoder­nebb városai közé tartozik. A Koszutka városrészben csupa modem ioronyház áll. Azok a lengyel építészek, akik megal­kották, számos díjat nyertek már a legkülönbözőbb nemzet­közi versenyeken. A város centrumában monumentális emlékmű idézi Szilézia legjobb fiainak három felkelését. Az óriás méretű teret tíz-tizenöt - tizennyolc emeletes csupaab- lak épületek ölelik, középen pedig, mintha csak az űrből érkezett volna: pihen a televí­zióból jói ismert Orion, amely nemcsak a lengyel sport, ha­nem talán egész Európa leg­impozánsabb tornacsarnoka. Négymilliárd zloty ért építették ezt a tizenkétezer nézőt befo­gadó sportkombinátot, amely­ben a jégkorongpályától a tor­nacsarnokon át a sportszállóig és a szaunákig minden helyet kapott Munkások százai dol­goznak az épület utolsó simí­tásain, hogy itt ünnepelhesse már a város és a vajdaság május nyolcadikén Lengyel- ország felszabadulásának jubi­leumát. S az Orion mellett áll a Hangyafészek, amely onnan kapta nevét, hogy háromezer lakó számára épült és az or­szág legnagyobb lakóházai kö­zé tartozik. Ennyit a városról, ahol nyu­galom volt decemberben. Hogy miért, azt így összegezte Zdzis- law Grudzien, a vajdasági pártbizottság első titkára: — Vajdaságunk területe mindössze három százaléka az országnak, mégis itt él a la­kosság tizenkét százaléka. Nem véletlenül. Az ország legna­gyobb szénbányái és kohói épültek nálunk. Nagyon nehéz munka mindkettő, ezért a fi­zetések is lényegesen maga­sabbak voltak már december előtt is, mint az ország más területein. Míg például Lodz- ban, az ország második legna­gyobb városában, a lengyel textilipar fellegvárában a munkások átlagkeresete jóval a kétezer zloty alatt mozgott, addig nálunk a kohóiparban háromezerszáz, a bányászatban pedig négyezerszáz zloty volt a munkások havi átlagkeresete. A mutatkozó elégedetlenség oka elsősorban a nagyon rossz áruellátás volt. A bányásznak vagy a kohómunkásnak ahhoz, hogy becsülettel elvégezhesse munkáját, jól kell táplálkoz­I nia, bőségesen kell az asztalára I hús. Az ország mezőgazdasági termelése azonban nem bizto­sította ezt Mi ennek következ­tében éreztük, hogy dinamiton ülünk, amely bármelyik pil­lanatban felrobbanhat. Gierek elvtárs, aki hosszú éveken át volt ennék a vajdaságnak az első titkára, sokszor, nagyon sokszor jelezte ezt a felsőbb párt- és államvezet esnek. Mi­vel az ígéreteken kívül egye­bet alig kaptunk a gondok enyhítésére, a magunk erejé­hez és lehetőségeihez képest próbáltunk segíteni ezen. Hoz- zákezdtünk négy húskombinát építéséhez, amelynek mind­egyike évi hetvenezer sertést dolgoz fel. Alig néhány kilo­méterre a várostól, Tychyben van az ország egyik legna­gyobb kertészeti és zöldség­gazdasága. Ennek legfőbb fel­adatául tűztük ki a vajdaság zöldség- és gyümölcsellátását. A harmadik legnagyobb gon­dunk pedig a lakásprobléma fokozottabb és gyorsabb ütemű megoldása volt. Az elmúlt ne­gyedszázad alatt kétszázezer lakás épült a mi vajdaságunk­ban, amely több mipt egymil­lió-kétszázezer ember számára nyújtott otthont. Még az idén elkezdjük a városban a csil­lagházak építését Nyolc csil­lag alakú toronyházat építünk, valamennyi huszonkét emele­tes lesz. Ami rendkívül fontos: az új lakótelephez iskola, egészségügyi és üzlethálózat is épül. Valamennyi szintén csil­lag alakú épületformában. Az országos gondok egyike volt: sok helyen megfeledkeztek a járulékos beruházásokról, a szolgáltatások fejlesztéséről. Mindarról, amit Zdzidlaw Grudzien mondott, saját sze­münkkel is meggyőződhettünk a most hazatért nemzetközi — hat szocialista országból kint járt újságíródelegáció tagjai­val. Láttuk a város hatalmas, új lakótelepeit és az újabb építkezéseket. A tanácsháza reprezentatív épületében a vá­ros főépítésze mutatta be a város elkövetkező évtizedének makettjét. Tychyben Stanislaw Kaluzni igazgató kalauzolt végig a ha­talmas gazdaságon. A hetven­öt hektárnyi területű üvegház- kombinátban éppen salátát, retket szedtek a lányok és a hatalmas uborkafák húsz-har­minc centiméteres hosszú üde­zöld termését „szüretelték”. — A zöldség nem hoz külö­nösebb hasznot gazdaságunk­nak — magyarázta az igaz­gató —, mégis harmicötmillió zloty tiszta haszonnal zártuk az elmúlt esztedőt. Hogy mi­ből? Virágkertészetünk a vi­lág minden tájára szállítja szegfűit, rózsáit. Tavaly öt­millió szál virágot értékesítet­tünk, az idei tervünk pedig tíz­millió szál rózsa és szegfű. Háromszázötvenen dolgoz­nak a gazdaságban. Az átlag­életkor: húsz év. Az átlagke­reset pedig havi kétezer zloty. Ellátogattunk a szomszédos János-bányába is, amely az or­szág legmodernebb szénbányá­ja. A szénfaltól a feldolgozásig itt minden automatizált. A bányának mindössze három­esztendős múltja van. Míg Lengyelország más bányáiban egy bányász kétműszakos ter­melése legfeljebb két tonna szén, itt tizenöt tonna! Köz­ponti irányítótermében egyet­len mérnök irányítja a fölei alatt dolgozó nyolcvan bá­nyász munkáját. S hogy mi történik odalenn, a föld mé­lyén, arról hét ipari televízió képernyőjén győződhet meg pillanatok alatt. Ugyanakkor minden bányásszal rádiókap­csolatban áll s egyetlen gomb­nyomásra a komputer nemcsak azt mondja meg a termelése irányító mérnöknek, hogy áll pillanatnyilag a termelés, ha­nem egy órára előre „közli” a termelés várható helyzetét. Olyan az egész, mintha va­lami nagy boszorkánykonyhá­ban ülne az ember, ahol a föld mélyének szellemei szolgálják ki egyetlen intésére. A katowicei vajdaság már a jövő Lengyelországának tükre. Katowice, 1971. április. Prukner Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents