Pest Megyi Hírlap, 1971. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-25 / 71. szám

Vb-iklés lesz ma délután 2 órakor Va sadon, ahol a veszélyeztetett és hátrányos helyzetben levő kiskorúak életkörülményeit tárgyalják meg. I TSZ-ÉPÍTKEZÍSEK A monori járás termelőszö­vetkezeteinek közös önálló építőipari vállalkozása (Tö- VÁLL) az alapító tsz-ekben ta­valy 7 millió 388 ezer forint értékben végzett különböző munkákat Ezek közül a jelen­tősebbek: az üllői Kossuth, va­lamint a bényei Népfront Tsz- nek egy-egy 108 férőhelyes is­tállót építettek, az Egyesült Ecser—Gyömrö Tsz részére egy 96 + 2-es tehénistállót és egy bekötő utat, a mendei Le­nin Tsz-nek szintén bekötő Btait építettek. MOHOMIDfK PEST m.egyei hírlap KÜLÖNKIADÁSA XIII. ÉVFOLYAM, 71. SZÁM 1971. MÁRCIUS 25., CSÜTÖRTÖK SZESZFŐZDE ÉS KÖRNYÉKE Többen szóvá teszik Süly­sápon, hogy a Fő utca vé­gén levő szeszfőzde kör­nyékét vastagon elborítja a pálinkafőzésből visszama­radt bűzös termék és szennyes salak. Ezek fertő­zik a levegőt, üdvös lenne minél hamarabb rendet te­remteni itt. Szabó János tanácselnök elmondotta, hogy még a nyár beállta előtt rendbe­hozzák ezt a környéket. Hozzátette: többen fölvetet­ték, hogy a községben nem érdemes két szeszfőzdét üzemben tartani. Van eb­ben valami. Ezért a tanács megvizsgálja, gazdaságo­sak-e a főzdék. Ezután dönt majd arról: melyiket tart­ják a továbbiakban üzem­ben. (k. 1.) MAI MŰSOR MOZIK Gomba: Ba.itársak voltunk. Cri: Spartacus I—II. Vecsés: Hullaége- td. MEGVADULT elefánt tart­ja rettegésben Ceylonban egy dzsungeltelepülés lakóit. A co- lombói állatkert munkatársai­nak sikerült meglepniük az állatot egy itatónál. A zooló­gusok kábító lövedéket lőttek az elefántba, az állat azonban elmenekült. Kívánságok és jogos igények Mend én, Gombán, Péteriben és Úriban megtartották a tanácstagielölő gyűléseket Mondén, a csaknem négy­ezer lakosú községben élénk érdeklődés nyilvánult meg a tanácstagi jelölőgyűlések iránt. A Dózsa György utca lakói a Kása-völgyi iskolában gyülekeztek, mintegy 30-an. Fazekas Ernő, a téglagyár igazgatója számolt be a község fejlődéséről, s nyíltan, őszin­tén vetette fel a gondokat is. A hozzászólók közül töb­ben sérelmezték, hogy a Kása-völgyben levő, a maglódi ÁFÉSZ által üze­meltetett élelmiszerbolt nem elégíti ki az igénye­ket. Nagyon kicsi — je­gyezte meg valaki —, négy vásárló ha befér egyszer­re. Nem egyszer előfordul az is, hogy a friss kenyeret a dél­előtti órák helyett délután négy órakor szállítják. Bár a kenyér minősége javult az utóbbi időben, mégis néha elő­fordul, hogy ragadós, szappa­nos. (A Gyomron sütött ke­nyérről van szó!) Két kilomé­ter hosszú a Dózsa György ut­ca, ezren laknak itt, igazán megérdemelnének egy korsze­rűbb, nagyobb élelmiszerbol­tot. A zöldségbolt ősztől tavaszig zárva van — hangzott az új panasz, és a kölcsönzőbolt is éles bírálatot kapott. Egy vil­lát egy forintért kölcsönöz­nek, ez túl drága... Nagy taps fogadta azt a fiatalasz- szonyt, aki a községi óvoda bővítését kérte. — Letelt a három éves szülési szabadságom, most óvodába szerettem volna gyermekemet adni, ott azonban helyhiány miatt elutasítottak. Csak a mi utcánkban négy-öt hason­ló gonddal küzdő fiatal- asszonyt ismerek — mond­ta. öt órakor kezdődött a jelölő- gyűlés, kilenc óra felé járt az idő, amikor Fazekas Ernő ja­vaslatot tett. Németh Istvánt, a Hazafias Népfront helyi el­nökét javasolta tanácstagnak. — Eddig is ő képviselte ér­dekeinket a tanácsüléseken. Szerény, megbízható ember. Igazán megérdemli, hogy ismét jelöljük. A jelölőgyűlés egyhangúlag elfogadta a javaslatot. A mendei jelölőgyűléseken több hasznos javaslat hang­zott el. Sokan sürgették egy központi iskola felépítését. Sok helyen még villany­hálózat bővítésre van szükség, főleg az újonnan parcellázott telkeken. Meg­nyugtató a válasz: jövőre sorra kerülnek. Kedd este Mendén 39 vá­lasztókerületben befejeződtek a jelölőgyűlések. A lakosság mintegy 45—50 százaléka je­lent meg ezeken. ★ Kedden este Mendén kívül Gombán, Péteriben és Úriban is véget értek a jelölőgyűlé­sek. Úriban a gyűléseken a vá­lasztók 77 százaléka jelent meg. (gér) V7RA GSZONYEG Megérkeztek a seregélyek és a barázdabillegetők Több mint tíz különböző virág bontott szirmot a Mátra déli oldalán a napok óta tartó napfényes, enyhe időben. Vi­rágzik a pirosló hunyor, az ujjas keltike, a lókörömfű, a bogiáros szellőrózsa, a galamb­virág, a sárga tyúktaréj és az aranyos veselke. Az enyheség hívogatására kidugta fejecskéit az ibolya is. Kibontotta szir­mait a Bükkhegység déli olda­lának egyik legdekoratívabb virága, a leánykökörcsin. A vad százszorszép élénk virágai a parádi völgyben több he­lyen szőnyegszerűen tarkítják az erdei tisztásokat A Mátra és a Bükk alacso­nyabb fekvésű erdőségeiben megélénkült a madárvilág is. Megérkeztek a seregélyek, a szántóföldeken megjelent a barázdabillegető. INNEN - ONNAN Post a fiók 51. Március 22-én Gyomron jár­tunk, a Halászkertben. A já­tékautomatákkal szerettünk volna szórakozni, de a játék­ból bosszúság lett, az automa­ta ugyanis elnyelte a pénzt. Szóltunk a vezetőnőnek, hogy nem „nyit” a gép. Hogy mit válaszolt? „Hát akkor javítsák meg!” Nagy Antal Őri, Rákóczi u. 126. Méhészek és nyúltenyészfők Méhész a nyúltenyésztő szakcsoport működik Gyom­ron. Tizennégy méhésznek 346 családja volt tavaly, 4300 kiló mézet értékesítettek. Házi- nyúltenyésztéssel 36-an foglal­koznak, törzsállományuk 250, tavaly 4200 nyulat adtak el, összesein 110 mázsa súlyban. Mendei gépek A mendei Lenin Tsz-ben ta­valy 9 különféle traktorral és két saját kombájnnal dolgoz­tak. A gépeket a tsz saját gép­műhelyében javították. A pilisi Uj Elet Tsz-ben folyik az őszi szántás elmun- kálása s a műtrágyázás. A mák vetését már befejezték 18 holdat vetettek be. Elkez­dődött a borsó vetése is 133 holdon. Üllői ÁFÉSZ-hir Egy év alatt 200-zal nőtt az üllői ÁFÉSZ tagjainak száma, s jelenleg eléri a 5350-et. A részjegyek forintértéke egy év alatt 250 százalékkal emelke­dett. Két hét a Szovjetunióban Halász Pál, a mendei műve­lődési ház igazgatója a KISZ- ben végzett kiemelkedő mun­kája jutalmaként két hétre a Szovjetunióba utazott egy ba­rátságvonattal. Kevés a kenyér és a zsemle Sülysápon a sütőipar dolgo­zói nem egyszer kijelentették, hogy a község kenyérellátását biztosítani tudjak. Ennek el­lenére egyre többen kifogásol­ják, hogy a legtöbb vegyes­boltban már délelőtt 9 óra­kor nem lehet kenyeret kapni. Sőt, az iskolába induló gye­rekek nemegyszer meglepőd­nek, mert háromnegyed 8-kor a boltokban sem zsemle, sem kifli nincs. A községházán megerősítet­ték: a község lakóinak pana­sza jogos. Sajnos — mondták —, a legtöbb boltvezető nem gondoskodik elegendő kenyér­ről, s emelett általában csak Csillagport tok Úttörő járási kulturális szemle A Tápión sok az új híd. Alat­tuk. sebesen szalad a víz, apró halakat dobálnak a forgók. A parton itt-ott táblák, piros nyíllal: vízszerzési hely ... A sápi utca sarkán, a Panoráma pavilon mellett új épület emel­kedik. Piros téglafal néz szem­be a sínen túli dombokkal, ko­pasz akácokkal, sötétzöld fe­nyőkkel. A ház előtt, az árok­parton sárga bóbitás virágok hunyorognak a márciusi nap­ba. — Jó napot... Engem...? Reinhard Sándor nyugalma­zott községi mérnök. A görbe bot jobb kézből a balba kerül, ülünk a házfal mellett, idetűz a fény. Ág ha­jol elém, fiatal rügyekkel. — Hát bizony, 79 éves va­gyok. A napjaim most már úgy telnek, hogy olvasgatok, tv-t nézek. És hát az ember elgon­dolkozik sokszor. Tele vagyok élményekkel. írnék én sokat, csak volna valaki, akinek dik­tálhatnék ... Mert hályog kép­ződik mind a két szememen... Nem találom a szót, ami ösz- szefogja a megpattant hangot. Hallgatunk. — 1918 decemberében az utolsó ötszáz magyar katonát hoztam haza Albániából. Kő­bányán, a sörgyárban állomá­sozott a 12-es nehéztüzérezred. A katonatanács elnökének vá­lasztottak. Egyszer délben jött a riadó ... Mentünk a régi kép­viselőházba. Ott kiáltottuk ki a proletárdiktatúrát. Az ülés után a civilek sorra kérdezget­tek bennünket az utcán: mi van, mi történt? Proletárdik­tatúra! Másnap a katonák ez­redparancsnoknak választot­tak ... Április végén a Had­ügyi Népbiztosság a hajmáské­ri lőtérre vezényelt parancs­noknak. Itt ért az összeomlás. Mire nagy nehezen Pestre keveredtünk, már bent vol­tak a románok. Bujkáltam ... A házban nagytakarítás van. összetolt bútorok, egymásnak háttal álló székek között, fiók­ban — a papír. — Januárban tartóztattak le, Győrbe kerültem. Három hétig voltam ott, egy civil társam­mal a Galilei kör vezetőjével. A Prónay-különítmény átjárt hozzánk ... Innen Siófokra in­dítottak. Székesfehérváron le­kapcsolták a transzportot, másfél évi vizsgálati fogság után, a tárgyaláson az ügyész halálbüntetést kért. Sokan megtudták, jöttek az öreg nép­felkelők ... Annyi mentőtanúm volt, hogy az ítéletet másfél év szigorított börtönre változtat­ták ... A kéz a bot végére kapcso­lódik szorosan. — Nehéz volt... De tudja, ha így szétnéz az ember, látja, hogy körülötte mennyi min­den megváltozott... Hát érde­mes volt. Ezért érdemes volt... Az állomáson tizenévesek várják a vonatot. A fal mellé magnót állítottak — táncolnak a betonon. Langyos még a le­vegő, csillagpontok gyúlnak, írásjelek az égre rajzolt mon­datok végén. (koblencz) 20—20 zsemlét, kiflit rendel­nek. A szükséges intézkedése­ket ebben az évben az ÁFÉSZ vezetőinek kell megtenniük. Híradás a péteri tsz-ből Bár a szántóföldi munkákra az időjárás az elmúlt hetekben nem kedvezett, a péteri Rá­kóczi Tsz-ben mégsem tétlen, kedtek. Négyszázötven hold őszi vetésre kiszórták a fejtrá­gyát, 34 százalékos ammonium, nitrátból 2 mázsa került egy- egy holdra. Ez az előző évek átlagánál jóval nagyobb meny- nyiség. Karbamidot kapott a* 50 hold lucerna. ★ Gyarapodott a tsz géppark­ja. Megérkezett egy új MTZ traktor, egy fűkasza és két motoros permetező. Az év vé­géig még három traktort vár­nak. A tervek szerint a hónap végén kell megérkezzen egy 75 lóerős DT traktor is. ★ A szövetkezet az idén már eddig negyedmillió forintot költött növényvédő szerre. ★ Megnyílt a tsz új borozója. Modern bútorok, szépen kifes­tett helyiség várja a szomjas látogatókat. Az első napokban elég sokan voltak. (mj) Pitt-Patt, ez volt a címe a csévharaszti színjátszók jelene­tének. Az úttörők járási kulturális szemléje keretében Monoron rendezték meg a népi tánc­csoportok, a bábszínjátszók és a színjátszó együttesek vetél­kedőjét. Aranyoklevelet nyert a nyáregyházi és a gyömrői művelődési házi tánccsoport, az ezüstoklevelet 2 zsűri nem adta ki, bronzoklevelet nyert a mendei és a vasadi tánccso­port. A maglódi 1. számú ál­talános iskola bábcsoportját ezüst, a hat, jelenetet bemuta­tó csoportot elismerő oklevél­lel jutalmazták. Az egyik „aranyos” tánccsoport, a gyömrői. Pétcrffy felv. A GALLUP amerikai köz­véleménykutató intézet fel­mérése szerint 16 millió ame­rikai állampolgár hagyná ott szívesen az Egyesült Államo­kat, ha módja lenne rá. Kü­lönösen a fiatalok érzik magu­kat rosszul az USA-ban. A TÖKÉSVILÁG halászattal foglalkozó országid által kifo­gott halmennyiség 1969-ben 25 éven belül először csökkent. A halimportáló országok élén az Egyesült Államok, a halliszt­termelő országok élén Peru áll. A három legjelentősebb halex­portáló ország: Japán, Kanada és Norvégia. A TOYOTO MOTOR COM­PANY, Japán második legje­lentősebb autógyártó cége be­jelentette, hogy személy- és tehergépkocsik Kínába törté­nő eladásának lehetőségét ta­nulmányozza. MEGKEZDŐDÖTT kedden Tokióban a harakiri-per: azt a három fiatalembert vonják felelősségre, akik novemberben részt vettek Miszima Jukio író lázadásában, azután pedig segítettek az írónak és egy társának elkövetni a rituális öngyilkosságot. Ez az első eset Japánban, hogy vádat emel­nek harakirihez való segítség- nyújtás miatt. SPORT Látogatás idegenben Csaknem 10 ezer néző nézte végig az NB II Északi cso­portjának rangadóját Rákos­csabán. Sokan Gyömrőről, Maglódról és Ecserről is be­utaztak a fővárosba. A Volán 4:2-re győzött a nagy rivális, Kazincbarcika ellen, s a volt gyömrői labdarúgó, Kiss Imre nagyszerűen játszott, két gól­lal járult hozzá csapata győ­zelméhez. •k Rétfalvy bravúrosan védett Szegeden, a Dózsa otthonában, ahol a Ceglédi Vasutas 3:3-as döntetlent ért el. A volt mo­non kapus a három gólból kettőt 11-esből kapott. A Ceg­lédi Vasutas egyik legjobb já­tékosa volt a mérkőzésen. (g.)

Next

/
Thumbnails
Contents