Pest Megyi Hírlap, 1971. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-24 / 70. szám
4 "‘"^Míriap 1971. MÁRCIUS 24., SZERDA „Őrködni a választások tisztaságán../' Interjú az Országos Választási Elnökség tagjával Még néhány hét és benépesülnek a szavazófülkék, hogy népünk újra megválassza államigazgatási vezetőit a helyi tanácsokba és képviselőit az ország házába. Ez a szavazás már a módosított, új választó- jogi törvény alapján történik. A választás demokratizmusáról, új vonásairól és a választási előkészületeiéről beszélgettünk Furulyás János elvtárssal, a vácszentlászlói Aranykalász Termelőszövetkezet elnökével, akit az a megtiszteltetés ért, hogy tagja lett az Országos Választási Elnökségnek. 9 Mi a feladata ennek a testületnek? — Tömören fogalmazva: őrködni a választások tisztaságán, a törvényesség és a demokrácia csorbítatlanságán. Ebből két dolog következik: az egyik, hogy az elnökség tagjai ellenőrző tevékenységet végeznek, a másik, hogy ez a tevékenység a választás minden fázisára kiterjed, a választói névjegyzékek összeállításától a jelölőgyűléseken át a szavazás lebonyolításáig, s az új országgyűlés megalakulásáig. Sőt, még tovább, hiszen az elnökség megbízatása az országgyűlés megbízatásának idejére szóL # Hogyan képes a 11 tagú Országos Választási Elnökség eleget tenni fontos megbízatásának? — A lehető legbékésebben felosztottuk magunk között az országot — hangzik a tréfás válasz, majd komolyra fordítva a szót, Furulyás János így folytatja: — Minden elnökségi tag a saját és szomszédos megyéje választási elnökségeinek és választókerületi bizottságainak munkáját ellenőrzi. fen például Pest és Nógrád megyét. • Mi a különbség a választási elnökségek és a választó- kerületi bizottságok között? — A választási elnökségek a közigazgatási egységekhez igazodva jöttek létre, a tanácstagi választások ellenőrzésére; az országos elnökségen kívül ilyenek alakultak a fővárosban, a fővárosi kerületekben, a vidéki városokban, a megyékben és a községekben. A választókerületi bizottságok viszont országgyűlési választó- kerületenként alakultak meg. Mivel a választójogi törvény értelmében egy országgyűlési képviselő körülbelül 30 ezer lakost képvisel a Parlamentben, így összesen 352 választókerület alakult és ugyanennyi választókerületi bizottság. Ez utóbbia': feladata a jelölőgyűléseken elfogadott és az Országos Választási Elnökség által | megerősített képviselőjelöltek nyilvántartásba vétele, a választások során felmerülő kifogások elbírálása, a választások eredményének rögzítése. • Említette, hogy a képviselőjelölteket az Országos Választási Elnökség erősíti meg. Mikor és miben áll a megerősítés? — Legközelebbi ülésünkön, április 3-án; itt értékeljük majd az addigra lezajlott jelölőgyűlések tapasztalatait A megerősítés pedig nem más, mint annak felülvizsgálata, hogy a képviselőjelöltek megfelelnek-e a törvényes követelményeknek. • Nem ünneprontásból, de szeretném megkérdezni: mi történik akkor, ha egy képviselő nem váltja be a hozzáfűzött reményeket? — Választási rendszerünk demokratizmusa biztosítja a választóknak a visszahívás jogát. Ha egy választókerület képviselője méltatlanná válik a bizalomra és javaslat érkezik visszahívására, a választó- kerületi bizottság összehívja a szavazópolgárok gyűlését, és ott nyilvános vita keretében dönthetnek a képviselő mandátumának visszavonásáról. # Néhány napja megkezdődtek a jelölőgyűlések. A módosított választójogi törvény a jelölés jogát a Hazafias Népfront szerveitől a választói jelölőgyűlések résztvevőinek kezébe adta át. A helyi népfront- bizottságok csupán javaslattal élhetnek. Mi történik akkor, ha a társadalmi szervek, a munkahelyek vagy a választó- polgárok más javaslatot tesznek? — Gyakorlatban érvényesül az a demokrácia, amit a módosított választójogi törvény elvileg biztosít Ha a választók jónak látják, két vagy több személyre is szavazhatnak a jelölőgyűlésen. Mindazok neve, akik megkapják a szavazatok egyharmadát — és akiket az Országos Választási Elnökség megerősít —, felkerül a szavazólapra. A választáskor aztán az győz, akit többen ismernek, akit nagyobb megbecsülés övez, akit a legalkalmasabbnak ítélnek a közösség érdekeinek képviseletére. Ny. É. Április 5—11: A KÖLTÉSZET HETE A RÁDIÓBAN Április 5—11 között rendezik meg a Magyar Rádióban a költészet hetét Ebben az időszakban több mint 20 lírai műsort, válogatást sugároznak majd a Kossuth és Petőfi adó hullámhosszán. A Tartózkodó kérelem című összeállítás klasszikus magyar költők szerelmi lírájából ad ízelítőt, míg az Ars poetica mai tollforga- tók vallomásaiból nyújt át egy csokrot. Április 11-én nagyszabású nyilvános irodalmi műsort sugároznak a 22-es stúdióból. Az ünnepi összeállításban vendégként vesz részt Garai Gábor, Juhász Ferenc, Nagy László, Vas István, valamint Czine Mihály irodalomtörténész, aki Váci Mihály emlékét idézi. A „Szerelem99 Cannesban Makk Károly „Szerelem” című filmje is szerepel a május 14 és 28 között megrendezésre kerülő cannes-i nemzetközi filmfesztiválon. Megjelent a Delta legújabb száma Atlantisz, az elsüllyedt világrész emlékeit új nyomokon kutatják a tudósok. Eredményeikről izgalmas képes riportokban ad hírt a Delta Magazin új száma, amely beszámol a felderítő, kémkedésre használható műholdakról, a lézer híradástechnikai alkalmazásáról, a legkorszerűbb sífelszerelésekről, és részletesen tudósít a termonukleáris fúzión alapuló erőművek jövőjéről. „Nem minden influenza, ami nátha” címmel az embermilliókat megkínző „gyógyíthatatlan'’ nátha és az idén „tűzszünetet” tartó influenza vírusainak kutatásairól közöl részletes cikket, ezenkívül ismerteti a „hegymászó” terepjáró autók új típusát, sokféle korszerű irodabútort, a Wan- kel motoros kerékpárt, s színes képeken mutatja be a tenger alatti növényvilágot és a keltetett tojásban fejlődő kiscsirkét. Számos tudományos és technikai információt, ötletet, találmányt, újdonságot tartalmaz a Delta, ezúttal is száznál több — javarészt színes — látványos fényképfelvétellel. Idén először — vetélkedő BEATKÁOSZ Két éves a „slágerlista” Tánclemezek: 1. Tölcsért csinálok a kezemből (Zalatnay) 120 pont, 2. Megmondták előre (Zalatnay) 115 p., 3. Illés-sztori (Illés nagylemez) 92 p., 4. Trombitás Frédi (Omega) 79 p„ 5. Azok a szép napok (Harangozó) 77. p„ 6. Repül a varázsszőnyeg (Hungária) 70 p., 7. Visszavárlak én (Korda) 64 p., 8. Csepeg az eső (Hungária) 60 p., 9. Pár csepp méz (Metró) 58 p., 10. Szebb a páva, mint a pulyka (Neoton) 57 P. Igen, ez volt a Pest megyei Hírlap első slágerlistájának tíz éllovasa, ezelőtt két évvel. Nemcsak a szavazók tábora nőtt meg azóta, hanem a zenei rovat íróinak száma is, hárman csináljuk a szerdánként megjelenő sláger összeállítást. Mindig megpróbáltunk frissek lenni, de nem mindig sikerült. Volt olyan is, mikor túl frissek voltunk és nem írtunk pontos információt, de azért úgy gondoljuk, az olvasók megszerették a slágerlistát. Mind több levélő' hoz a posta, s mind több énekes, együttes jelentkezik — jöjjünk el hozzájuk, írjunk róluk. KIS ÖSSZESÍTÉS a két évről: a legsikeresebb szám a Régi csibészek és a Gyöngyhajú lány volt, mindkettő Presser—Adamis szerzemény, de lehet — ha így megy tovább —, hogy harmadikként a Metró együttes Kócos ördögök című száma is feliratkozik a legsikeresebb dalok közé. Az énekesek? Közöttük már nagyobb a verseny: Koncz Zsuzsa, Kovács Viráglélektan A Belkereskedelmi Kutató Intézet tanulmányt készített a virágvásárlók „lélektanáról". Virágot „érzelmi alapon” szín, forma, illat szerint vásárolnak: a vevők többsége vágott virágokat, mert az olcsóbb. A vétel gyakoriságát a virág rendeltetése, tartóssága, ára és az idényjelleg befolyásolja. Legtöbben névnapra, születésnapra, de a megkérdezettek 17 százaléka lákásdiszítésre, 16 százaléka külünösebb alkalom nélkül, látogatásra vagy ajándékba vesz virágot: 36,7 százalékuk kéthetenként, 26,6 százalékuk havonta, csaknem 10 százalékuk évenként, vagy ritkábban. A nők a vásárolt virággal elsősorban lakásukat díszítik. A férfiak többségénél az örömszerzés, a figyelmesség az indok. Általában gyorsan vásárolnak, nem nagyon törődnek az árral. Kati, Zalatnay Sarolta, Késmárky Marika — a férfiak közül: Koós János, Korda György, Szécsi Pál váltakozva vezetik a listát. Gyakran azonban azután érdeklődnek olvasóink: kik a mi kedvenceink? Erre nehezebb a válasz. Az együttesek közül: Illés, Omega, Metró és Neoton — idáig minden könnyű. Női énekeseknél Koncz Zsuzsa vezet. Azonban a férfiak közül egyet sem tartunk kedvencünknek. Talán azért, mert előadásmódban, mozgásban senki sem emelkedik az átlag fölé... Polbeatben: Dinnyés József, folkbeatban a Tolcsvay- és a Kalákaegyüttes a kedvencünk... Ennyi hát a gyors névsor... Olvasóink jól tudják, hogy hetente három ajándéklemezt sorsolunk ki a szerencsés nyerteseknek, sőt év végén rendszerint több nagylemezzel, kottás füzettel gyarapodik a jutalomlista. Azt azonban még kevesen tudják, hogy idén először rendezünk vetélkedőt — a polgári védelem által rendezett hajókiránduláson vidám zenei versenyen mérhetik össze tudásukat a komoly- és a köny- nyűzene barátai... Természetesen itt sem marad el a jutalom. Nagy a káosz a beategyüt- tesek világában. Nemrégen helyesbítettünk egy hírt, amennyiben Frenreisz Károly nem válik meg a Metró-együttestől. Kár volt helyesbítenünk... Sajnos több együttes most játssza utoljára együtt az idényt. így az Omega, a Metró, a Hungária és a Neoton zenekar. Az Ómega-együttesből kilép az orgonista-zeneszerző Presser Gábor és a dobos Laux József, akik új együttest alakítanák Frenreisz Károllyal és Barta Tamással, a Hungária-együttes szó- lógitárosával. A hírek szerint Fenyő Miklós teljesen újjászervezi zenekarát, míg a N eoton-együttes dobosa, az Omegában játszik tovább. A kétéves születésnapon nem a szokásos három ajándéklemezt sorsoljuk ki, hanem ötöt. A nyertesek: Ignácz Pál (Kőröstetétlen, Kecskésdűlő 3.), Nagy Ágnes (Bugyi, Vány 14.), Tóth József (Perő- csény, Felszabadulás tér 39.), Studencz Mariann (Monor, Knurr út 1.) és Junó Gábor (Cegléd, Hold u. 20.). GALSAI PONGRÁC: BAJOR GIZI JÁTÉKAI ' XLII. De a fájdalmas dermedtség, amiről Keresztury írt, nem tartott sokáig. „Köszöntöttem, s ő élénk kedvességgel átjött a fogadóba. Megelevenedett, csapong- va, csicseregve beszélgetett. Két gyönyörű, modern vonalú kínai vázát kapott nemrég. Megdicsérem, s kedvtelve nézegettem őket. Bücsúzáskor mindenáron nekem akarta ajándékozni az egyiket; alig tudtam lebeszélni.” Éppoly jókedvű, könnyed és csevegőén derűs volt, mint lánykorában. Játékos idomítókészségével most a legkegyet- lenebb ellenfelet, az időt próbálta megszeliditeni. A felszabadulás utáni években, 1945-től 1948-ig inkább régi nagy szerepeit újította fel A néma leventé-ben Zi- liát, Sardou Váljunk el című vígjátékában Cyrienne-t, Gautier Margitért A kaméliás hölgy-ben, Titániát a Szent- ívánéji álom-ban (a képen Mészáros Ágival) és a címszerepet Hervé Lili című operettjében. Közben egy új klasszikus szerepe is volt:. Cleopatra. Shakespeare Antonius és Cleopatra című tragédiájában nyújtott alakítása talán az egyetlen szerep, amely rögtön a kritika örvényébe kerül. Hevesen támadják, s éppoly ingerlékenyen védik. Érdemes felidéznünk az egymással perelő, ellentmondó véleményeket. Balázs Béla: „Nem hiba, hanem szerencsétlenség volt Bajorra osztani ezt a szerepet. Cleopatrájá- ból hiányzik a „királynő”: alakítása merő félreértés, profán, közönséges és történelmietlen. Major Tamás: „Bajor Gizi modern hangon olyan drámai értelmet ad Cleopatrá- n,ak, hogy Shakespeare is örülne, ha láitná. Lehet, hogy Bajor Gizi felfogása szokatlan, de semmi esetre sem hibás.” Ignácz Rózsa: „Egyik legnagyobb bukását az Antonius és Cleopatra királynő szerepében szerezte.” Márkus László: „Lehet, hogy Shakespeare magatartása az örök asszonyival szemben kifogásolható, de Bajort nem azzal bízták meg, hogy revideálja, hanem hogy teljesítse a keserű költő intencióit ...” Csathó Kálmán: „Bajor Cleopatrája csak elfogult rajongóit tudta kielégíteni.” Keresztury Dezső: „Hozzáedződött a klasszikusokhoz és néhány olyan nagy szerepben, mint az Antonius és Cleopatra női főszerepe, megmutatta, hogy most már, ha akarja, valóban mindent meg tud oldani.” Eddig a sokféle vélemény. De hát Shakespeare maga is „sokértelmű” szerző: s Cleo- patráját is hányféle módon magyarázták, hányfajta felfogásban vitték színre! De Bajor nagysága leginkább akkor érvényesül, amikor Cleopatra „kis” emberi pillanatait ábrázolja. A királynőben a szerelmes nőt, aki így nyúl Antonius után: „Ó, kedves úr, csupán egy szóra még!”; a királyi tigrisben a féltékeny asszonyt, aki vetély- társnőjéről érdeklődik: „Van oly magas, mint én? Hallottad hangját? Tompa-é vagy csengő?”; a fejedelmi lélekben a ravasz nőstényt, aki ily parancsot ad hívének: „Menj, nézzed meg, hol, kivel van, mit csinál. De nem én küldtelek: ha szomorú, Mondd, táncolok, ha víg, jelentsd neki, Hogy beteg lettem” — legvégül pedig az esendőségében is hős asszonyt, aki a nílusi viperával halálra maratja magát. Antoniust Tímár József játssza, Caesart Gábor Miklós. Hogyan is emlékeznek rá egy későbbi, modernebb törekvésű színházikultúra művészei? Gábor Miklós szerelmetesen kegyetlen portréjából valók e részletek: „Gizi nem idegenített el, nem kritizált, őszintén hitt királynői fenségében, hitt ci- gányszerelmében, és még inkább hitt a sokszínű szerep hatásos lehetőségeiben, abban, hogy mindez jól áll neki. Cleopatra nem volt egyértelmű, egy pillanatig sem. De bőséggel felvonultatott színészi eszközök egymás ellen fordultak — egyik leleplezte a másikat. Az egyik próbán jóindulatúan — bár hisztérikus kínlódásaimtól kissé ingerülten — megmutatta, hogyan tartsam a sisakomat, mint Octavius Caesar. Leesett az állam: ebből az egy gesztusból megértettem egész szerepemet. Pedig minden Dávid-kép római hőse így csapja hóna alá az acél tökfö- dőt, magam is észrevehettem volna. Egy közhely értelmetlenné tette minden okoskodásomat. „Közhely — de a maga helyén mindent megvilágított. Vagyis megtette, amit nagy művészek meg szoktak tenni. És amit a jámborságra és oltalomra szoruló közönség csak akkor hajlandó megtenni, ha a művész agressziója kényszeríti rá.” (Folytatjuk) SLÁGERLISTÁNK: Művészlemezek: 1. (—) Orff: Carmina Burana. 2. (3) Liszt: n. magyar rapszódia. 3. (—) Beethoven: V. szimfónia. 4. (2) Kodály: Psalmus Hungaricus. 5. (—) Bartók: Cantata Profana. Tánclemezek: 1. (1) Kócos ördögök (Metró). 2. (2) Sötét a város (Omega). 3. (4) Ment az utcán hazafelé (Neoton). 4. (—) Júliára várva (Illés). 5. (—) Drága lányok (Tolcsvay). 5. (—) A világ legjobb dobosa (Illés—Pásztory). €. (3) Fázom (Bergendy). 7. (—) Családi vacsora Kovacsovicséknál (Koós). 8. (7) Párizsi udvar (Scampolo). 9. (10) Ülök a hóban (Omega). 10. (—) Papiak mellett (Ciklon). sunyó — falus — tamás a Vágja ki, töltse ki, tegye borítékba, vagy ragassza levelezőlapra és úgy küldje be szerkesztőségünkbe (Pest megyei Hírlap, Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6.) szavazatát. A borítékra ne feledje felírni: „Kedvenc lemezem”. Szavazóink között minden héten három ajándéklemezt sorsolunk ki, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat jutalmát.