Pest Megyi Hírlap, 1971. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-20 / 67. szám

WM. K^tírlap 1971. MÁRCIUS 20.. SZOMBAT VETÉLKEDŐ ÚlTÖltŐK Díszbe öltözött szerdán a százhalombattai iskola, ahol az úttörők jubileumi szak­tárgyi versenyének matema­tikai döntőjét rendezték meg. 13—13 hetedik és nyolcadik osztályos versenyző előtt ün­nepélyes keretek között bon­tották fel a kérdéseket tar­talmazó borítékokat. A he­tedikesek versenyében Föld­vári Gábor (Ráckeve, 3455. sz. Munkácsy Mihály úttörő- csapat) bizonyult a legjobb­nak. Második Montag And­rás (Monor, 1076. sz. Petőfi Sándor), harmadik Botlik Ist­ván (Gyál, 1089. sz. II. Rákó­czi Ferenc). A nyolcadikosok versenyét Marton Mária (Nagykáta, 2759. sz. Zrínyi Ilona) nyerte meg, mögötte Fehér István (Cegléd 1942. sz. Dobó Katalin) és Vámos Lász­ló (Gyömrő, 1079. sz. Körösi Csorna Sándor) végzett. A javítóműhelyben Tavaszra készülnek a gépek Mit tud az új traktor — Bérfuvart vállalnak Az abonyi Üj Világ Tsz köz­pontjában a géppark körül élénk az élet. A szerelőmű­helyben van munka bőven. Bakitovszky László gépész- mérnök elmondotta, hogy a téli gépjavítás befejező­dött. Kevés szerelő dolgozik ugyan a műhelyben, de a traktorosok is jól képzett szakmabeliek. A kisebb szerelési munkákat, ja­vításokat maguk is el tudják végezni. A nagyjavításkor is értékes segítséget nyújtanak. Harminchárom erőgépe van a tsz-nek. A öbbi között a Ze- torok és az MTZ-k főjavítását jr Építőipari vállalatok, állami gazdaságok, ipari és mezőgazdasági szövetkezetek! A Budapesti AGROKER megrendelésre szállít HULLÁMPALÁT: SÍKPALÁT: AC. NYOMÓ- ÉS LEFOLYÓCSÖVEKET: 1600x920 1750x1125 2500x920 40x40 80x150 mm-es, mm-es, mm-es méretben, cm-es méretben, mm átmérőig. Előre jelzett rendelésekre vasúti tranzitszállítást teljesítünk. Azonnali igényét telepünkről (Budapest XV. kér. Cservenka M. utca 107.) elégítjük ki. Viszonteladóknak és nagyfelhasználóinknak árengedményt adunk. Rendelési cím: AGROKER Budapest XV., kér. Cservenka M. utca 107. Telefon: 635-844. Ügyintéző: Gyurkovitsné. Lépjen a szolgálatába! A MÁV Budapesti Igazgatóság azonnali belépéssel felvesz érettségizett vagy az általános iskola 8 osztályát elvégzett 18-45 év közötti dolgozókat budapesti és nagyobb vidéki állomásokra:- kocsirendezőket- a vasúti kocsik sebességét, megállítását szabályozó sarukezelőket- technikusi képzettségű váltó- és jelzőberendezés-kezelőket- tehervonatokhoz kocsikísérőket- állomások és személykocsik tisztításához, takarításhoz nőf dolgozókat. Ma már a vasúti szolgálat nem jelent erős fizikai igénybevételt, mert egyre inkább a korszerű technikai berendezéseket kezelő ember szellemi tevékenysége váltja fel. Várjuk jelentkezését a lakóhelyéhez közeli, nagy állomásokon. Amennyiben budapesti pályaudvarokon kíván dolgozni, a Keleti pályaudvaron levő Központi Munkaerő Felvételi Irodán jelentkezzék! magyar Államvasutak BUDAPESTI IGAZGATÓSÁGA is saját műhelyük' en végzik. Az alkatrészellátás itt is nagy gond, a kollektíva sok jó öt­lettel enyhít a nehézségeken. A motorcseréd javításokat el­sősorban a DT-knél és az Sz— 100-as traktoroknál végzik. A szakemberek sokat várnak a legújabb, kétszáztizenöt lóerős szov­jet erőgéptől. Képességeit jól jellemzi, hogy egyszerre nyolc mélyszántó ekefejet tud vontatni, és így jó segítséget nyújt a talajmun­káknál. Most a munkagépeket javít Ják. Egy NDK gyártmányú permetezőgépet szerelnek ösz- sze. Az ilyen gépeknek egyre nagyobb szerepük lesz ebben a gazdaságban is: a vegyszeres gyomirtást mind nagyobb te­rületen végzik. A szállítási feladatokat hét gépkocsi látja el. Ezek nem csak a tsz-nek dolgoznak, bér­fuvarozásra is kötöttek szerző­dést. Nagy gondot kell fordítani a balesetek megelőzésére. Ebben a gazdaságban szomorú tanulságul szolgál a tavalyi halálos kimenetelű baleset. Ez intő példa, hogy az elővigyá­zatosság mennyire fontos. A tsz több felelős beosztású ve­zetője nemrég vizsgázott a biztonságtechnikai ismeretek­ből. — 38 ezer forint jutalom — hulladékért. A MÉH-vál- lalat székházában szomba­ton osztják ki azoknak a Pest, Bács és Nógrád megyei iskoláknak a jutalmakat, amelyeknek tanulói a leg­aktívabbak voltak a hulla­dékgyűjtésben. Rakodókat és raktári kiadókat azonnali belépésre felveszünk. lelentkezni lehet a PROSPERITÁS KTS2 MUNKAÜGYI 0S1TÁL YÁN Budapest IX. Violo u. 45. A Bács megyei ÁÉV kubikosokat és betanított segédmunkásokat vesz fel állandó munkára, ceglédi és nagykőrösi építkezésekre. Jelentkezni lehet o Bács megyei AEV építésvezetőségén Cegléd, Táncsics M. u. 4-6., Nagykőrös, 266. lakásépítkezés, Gyopár u. 1. zeretnék egyszer hajótö­rött lenni egy lakatlan szigeten, ahol csak én vagyok, a tenger meg az ég. Egész nap feküdnék nyi­tott szemmel, és bámulnám az eget, a vonuló felhőket, a ke­csesen sikló sirályokat, és nem kellene odafigyelnem senkire, és nem kellene alkalmazkod­nom senkihez. Csak mosolyog­jon, nem szívom mellre, nem vagyok sértődős, már nem va­gyok az. Lelombozódtam egy pillanatra, ennyi az egész, ta­lán mert zavarban vagyok, meg minden, még nem volt dolgom a rendőrséggel soha. Persze, most azt hiszi, hogy megjátszom magam, és én egy olyan lány vagyok, aki egész életében mást sem csinált, csak azt az egyet, de ez nem igaz. Hogy azért kaptak el? Tudom, de az ember sok min­dent megtesz az életében, ami­hez semmi kedve. A dolgok néha függetlenek tőlünk, leg­feljebb akinek sok az akara­ta, szembeszállhat a sorsával, az én akaratom azonban vala­hol útközben elveszett Sze­retném, ha elhinné, nem így volt ez mindig, én is olyan lány voltam, mint a többiek, sem jobb, sem rosszabb. Most ez az utolsó lehetőségem, hogy más legyek. Talán sikerül, ta­lán nem. Ne értsen félre, nem zsarolni akarom. Maga nem lehet felelős az életemért. Azok sem vállalták érte a felelőssé­get, akiknek ez a kötelességük lett volna. Ne csak a tárgyak­kal legyünk tárgyilagosak, ha­nem önmagunkkal szemben is. Mindezt csak azért mondtam el, mert maga biztatott rá, hogy szeretné megismerni az életemet. Maguk, nyomozók, mindenre kíváncsiak. Elpö­työghetem, bár nem valami mulatságos história, pedig mindössze tizenkilenc nyarat láttam eddig. A régi vágyaim közé 'tartozik, hogy egyszer úgy istenigazából kipakoljak mindent, ami a bogyómét nyomja, utána talán könnyebb lesz. Atkozott a természetem, ha megbántanak, az pedig gyakran fordult elő az életem­ben, csak rágom magam, ahe lyett, hogy nyomban kiadnám a mérgem. Irigylem azokat, akik első felindulásukban a földhöz tudjak vágni, ami ép­pen a kezük ügyébe kerül. En meg csak hallgatok olyankor, pedig imádom a hadovát, mert akkor nem vagyok egyedül, ha valakivel beszélhetek. Magá­nyosnak lenni a legrosszabb, ami érheti az embert. Ne gon­dolja, hogy a nagyképűség be­szél belőlem, tapasztalatból tu­dom, amit mondok. Kösz’ a kávét. Hozzám rit­kán figyelmesek az emberek. Ha végighallgatja az életem történetét, megmondhatja, ho­gyan vélekedik rólam. Bizto­síthatom, akad benne néhány váratlan fordulat, amin én hökkentem meg leginkább, hét éve először, azóta pedig egy­folytában ámuldozom, hogy az élet olyan is lehet, amilyen. Addig szinte semmit nem tud­tam róla, amíg az anyám el nem köszönt tőlünk a Keleti pályaudvaron. Nagyon szép asszony volt és nagyon fiatal, az apám meg öreg. Furcsa his­tória a házasságuk, akár egy romantikus regény. Ha valaki elmeséli nekem, biztosan nem hiszem el, hogy az apám vala­ha pap volt, pap-tanár, aki négy nyelven tanított valame­lyik internátusbán. A háborút követően fordított hátat a pa­pi pályának, és az egyik pesti gimnázium tanára lett. Ott is­merte meg az anyámat, az osz­tályfőnöke volt, és egy héttel az érettségi bankett után el­vette feleségül. Amikor meg­születtem, áz anyám annyi idős volt, mint amennyi most én vagyok, az apám meg negy­venkettő. Állítólag halálosan szerelmesek voltak egymásba. Nincs jogom, hogy kételkedjek benne. Előfordul ma Is, hogy a tanítvány beleszeret a taná­rába, biztosan így volt az anyáin is. Apa nagyon szépen tudott verseket mondani. Oly­kor, ha sikerült rávennem, álló órán át szavalt megállás nél­kül. Volt egy jó barátja, szin­tén irodalomtanár, mindig versenyeztek, melyikük tud több verset kívülről. Kosztolá­nyi volt a kedvenc költője meg Babits és Tóth Árpád. Az anyám mindig elérzékenyült, ha szavalni hallotta -apámat, az Üllői úti fákat pedig megköny- nyezte, amikor odáig ért az apám: „Hová repül az ifjúság? Feleljetek, bús lombú fák, Ül­Nem jó egyedül lői úti fák.” Ezt apa is észre­vette, és attól kezdve csak hosz- szas unszolásra volt hajlandó újra meg újra elmondani anyám legkedvesebb versét. Sokáig nem sejtettem okát. Még akkor sem gondoltam ar­ra, hogy anyám nem jött visz- sza soha többé bécsi kirándu­lásáról, hogy valami összefüg­gés lehet a vers és anyám megdöbbentő távozása között. Éveknek kellett eltelnie, amíg megértettem az igazságot: anyám keservesen megbánta gyerekfejjel kötött házasságát. Képzelje el, anyám harminc­egy éves volt, amikor a dön­tésre elszánta magát, az apám pedig már ötvennégy* és az anyám akkor várta volna a legtöbbet az élettől, amikor már csak morzsákat kaphatott, a természete pedig nem olyan volt, hogy titokban megcsalja az apámat. Biztos vagyok ben­ne, hogy nehezen szánta rá magát a szakításra, és nem volt könnyű dolga annak a mérnöknek, aki rábeszélte a bécsi kirándulásra és arra, hogy soha többet ne jöjjenek haza. De a mérnöknek kerek húsz év fórja volt az apámmal szemben, és ez sok mindent megmagyaráz. Ezért nem tu­dom gyűlölni az anyámat. Vol­tam már én is hasonló kutya­szorítóban. Az ember önző, ha önmaga boldogságáról van szó, akkor a szívével gondolkodik az esze helyett, pedig éppen olyankor lenne jó megfordíta­ni a sorrendet. De ki kíván­hatja egy fiatal lánytól, aki éppen csak kilépett az iskola kapuján, és azt hitte most már övé az egész világ, és abban a világban minden csudijó! Sze­rintem az apámnak kellett vol­na jobban végiggondolni a dolgot: mire vállalkozik? Fel­nőtt, megállapodott ember volt. Nem tette. Én ítéljem el ezért? Nincs hozzá jogom. Az élete­met végső soron neki és az myámnak köszönhetem. Ha nem válnak szét az út­jaik, én sem máradok ma­gamra tizenöt évesen. Meri az apám három évnél nem bírta tovább a magányt. Hiába voltam ott mellette, megzavarodott. Bár ki tudja, ha kényszerből együtt marad­nak miattam, akkor mennyi­vel lett volna jobb? Csak marták volna egymást és emésztődnek belül. Szóval anya felült a vonatra, mi meg itt maradtunk ketten. Azélt úgy-ahogy ment minden a maga útján. Befejeztem az általánost, beiratkoztam a gi- mibe, közben megtanultam főzni, mosni, takarítani. Ne­hezebb volt az életem, mint a többi lánynak, de nem ki­bírhatatlan és nem célta­lan. Talán még örülni is tud­tam volna, amiért egyszeri­ben ilyen fontos személyiség lettem, ha néha-néha moso­lyogni látom az apám, de ő csak gubbasztott a szobája sarkában, akár egy fatuskó és bámult maga elé órákon át. Attól kezdve akár megbuk­hattam volna, nem érdekelte az előmenetelem, pedig amíg anya itt volt, mennyit foglal­kozott velem! Számomra az igazi zűrök apám halálával kezdődtek, amikor ott maradtam egyedül a kétszobás lakásban és jobb híján megpróbáltam imádkoz­ni, de az apám, aki valaha pap volt, soha nem tanított meg az istenhez fohászkodni és hiába töprengtem az okán, máig sem értem, hogyan vál­tozhatott meg annyira s ml lehetett az, ami kiábrándí­totta hitéből? Az anyám el­ment, az apám sírba vitte titkát, én meg akkor imád­kozás helyett szidni kezdtem a„ istent, amiért így kibabrált velem. Szóval így kezdődött az életem kálváriája. Ha un­tatom a szövegemmel, mond­ja meg nyugodtan, abbaha­gyom ... Rendben, folytatom, de egy kicsit gyorsabb tempóban, mert különben együtt üljük le itt, amit kiszabhatnak rám azért, amiért most itt va­gyok. Amíg futotta apám megtakarított pénzéből és a lakásban található eladható holmikból, tanultam tovább, mintha mi sem történt volna. Ha segélyért folyamodok, ta­lán be is fejezhettem volna a gimit. Hogy miért nem tet­tem? A fene a természetem, tudom, de a kérésre akkor sem áll rá a szám. Inkább ki­maradtam és elmentem dol­gozni az egyik textilgyárba. Néhány hónapig csodálatosan éreztem magam, minden más volt, mint addig. Felnőtt, dol­gozó nő lettem, három hónap után már ezernégyszáz fo­rint keresettel. Igaz, güriztem érte eleget, de ennyit egy kez­dő tanár se keres, diplomá­val a zsebében. Aztán egy éjszaka arról álmodtam, hogy még a gimista lányok közé tartozom és reggel fájt az éb­redés. Az iskola sokkal gond­talanabb dolog, mint napi nyolc óra a gyárban, porban és fullasztó melegben. Egy­szer kiszámoltam, naponta negyven kilométert gyalogo­lok a hat gép mellett, fel, le, fel, le s közben úgy kell kuk­sizni, hogy majd kiesik az ember nézőkéje s azon kaptam magam, hogy ami kezdetben olyan nagyszerű fizetésnek tűnt, összezsugorodott s már semmire sem volt elég. Vagy legalábbis arra nem, amire szerettem volna. A személyim tanúsága sze­rint még egy hete is szövőnő voltam, már havi ezerhét- százért. Tudja, mi tette be az ajtót? Az egyik volt osztály- társnőmmel elmentünk az Édenbe. Hívott, mondta, hogy fizeti a cehhet, az apja film­rendező. Elfogadtam a meg­hívását. Ott ismerkedtem meg egy középkorú, őszülő halántékú úrral. Elmentem vele. Finom úriember volt, meg kell hagyni. Ütközben semmi erőszakosság. Még a kéglijében is szabadkozott: kinőtt már az ilyen kalan­dokból, ma azonban úgy ala­kult, hogy a többiek rávették egy kis kiruccanásra. A fele­sége külföldön van. hivatalos úton, s ha nincs az ünnep­ség ma délelőtt, biztos, hogy szalma marad, de ha már így alakultak a dolgok... És azt is elárulta, hogy mit ünne­peltek, a nyereségrészesedés szent aktusát. És megsúgta bi­zalmasan, hogy mennyit ka­pott, mint az egyesült tex­tilgyárak vezérigazgatója és én nem akartam hinni a fü­lemnek, mire odatette elém a hivatalos papírt, bennem meg felszaladt a pumpa. Tud­ja, én mennyit kaptam? Ezer­négyszázat, a maga egyik tex­tilgyárában, amiért naponta negyven kilométert gyalogo­lok a gépek előtt! Ha látta volna az arcát! Minden vér kiszaladt belőle, aztán meg olyan vörös lett, hogy azt hittem, menten megüti a gu­ta. És mielőtt még bármit mondhatott vona, magamra kapkodtam a ruháimat. Nem mert visszatartani, csak le­tett elém kétezer forintot és ér ott, a szeme előtt darabok­ra téptem a pénzt. Engem ne fizessen le senki! És másnap már csak a munkakönyvemért mentem be a gyárba. Ügy bá­multak rám, mintha én let­tem volna az első női hold­utazó. És még aznap dél­után kaptam egy diszkrét le­velet, a gépkocsivezetője hoz­ta, benne névjegykártya, raj­ta meg annyi: hívjam fel te­lefonon, mindent helyrehoz. Ha nem hiszi, tessék, itt a névjegye, rajta a telefonszám és az üzenet s ha még ezután is kételkedik, itt, most, maga előtt felhívhatom, egy jó adminisztrátori állást bizto­san kreálna nekem a maga környezetében és így még a kapcsolat folytatására is lehetőség adódna. Ez a történetem. Remélem nem hatottam meg vele. Egy hete munkanélküli vagyok. Az este elkaptak csavargásért s most itt ülök magával szem­ben, megittam egy kávét és egy Coca-Colát. Ez minden. A többi a maga dolga. Vites­se* vissza, vagy küldjön el. Mást nem tehet. Legfeljebb ana kötelezhet, ha elküld: ke­ressek magamnak valami tisz­tességes munkát. Ha ezt teszi, igaza van. Az a fajta élet nem ne’-em való. Prukner Pál

Next

/
Thumbnails
Contents