Pest Megyi Hírlap, 1971. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-03 / 52. szám
A tsz brigádja segít a felújításban A járása tanács mintegy 400 ezer forintot adott a jászkara- jenői művelődési ház korszerűsítésére. A ceglédi járási tanácstól külön, a tető javítására és a nagyterem tapétázására 90 ezer forintot kaptak. A kivitelezéssel a helyi Üj Barázda Termelőszövetkezet szakmai brigádját bízták meg. Kicsoda — micsoda? A Nagykőrösi Konzervgyár abonyi telepének KlSZ-alap- szervezete igyekszik a mozgalmi élet mellett a fiatalokat olyan foglalkozásokkal is gyakran „összehozni”, amelyeken műveltségüket gyarapíthatják. A napokban a televízióból ismert Kicsoda — micsoda? verseny házi változatát rendezték meg és a verseny öt legjobbját jutalomban részesítették. Tervezik, hogy mihelyt kitavaszodik az idő, társas kirándulásra mennek. PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLEPI JÁRÁS ES CE6L XV. ÉVFOLYAM, 52. SZÁM 1971. MÁRCIUS 3.. SZERDA A választás előkészületeiről tárgyalt a Hazafias Népfront városi bizottsága Fehér akácok A március 6-i, szombati, népszerű operettre, Duna- jevszkij: Fehér akácok.-já- ra, plakátok invitálnak. Az egyik falragasz a Rákóczi út egyik akácfája köré kanyarított hirdetőoszlopon hívja fel magára a figyelmet. A lombja vesztett akác — igaz, nem fürtös virágtól, hótól fehér. Márciusi hó ül az ágakon. Ki hitte volna néhány nappal ezelőtt, hogy ilyen lesz ez a randevú? (cs.) A Hazafias Népfront városi bizottsága értekezletet tartott a Kossuth Művelődési Központban. Az értekezleten a helyi népfrontmunkáról, a választások előkészületeiről - tárgyaltak, melyekről Kiss András, a Hazafias Népfront vá-’ rosi titkára számolt be. A tanácstörvény új vonásairól dr. Lakatos József, a városi tanács vb-titkára tájékoztatta a bizottságot. Az értekezleten részt vett Babinszki Károly, a városi pártbizottság titkára, Kürti András vb-elnök és Bene József vb-elnökhelyet- tes. , Az áprilisi szavazások előkészületei időben megkezdődtek. Ebben a tevékenységben a népfront több fontos megbízatást kapott, mint négy évvel ezelőtt, az előző választás idején. A jelölő gyűlések szervezését, ütemtervek készítését, a megfelelő tájékoztatást o népfront aktíváira bízták. A szavazatszedő bizottságok szervezése szintén megkezdődött. Cegléden 82 városi tanácstagot, 5 megyei tanácstagiét és egy országgyűlési képviselőt választ a lakosság. Dr. Lakatos József az új tanácstörvény legfontosabb vonásairól adott tájékoztatót. Elmondotta, hogy az új törvény szerint a választásban javaslattétel helyett a jelölés jogával ruházták fel a választókat. Ha a szavazócédulán a választó nem jelöli meg, hogy kit választ a jelöltek közül, és üres lapot dob az urnába, a szavazat semmisnek minősül, és ha a szavazatok 50 százaléka érvénytelen, akkor abban a körzetben meg kell ismételni a választást. Az értekezleten a város politikai és gazdasági vezetői hasznos tanácsokkal támogatták a népfront további munkáját. (—es) Táskarádió a szénakazalban A TOLVAJ FELLEBBEZETT Nyolcadszor került a bíróság elé Flórián Ferenc 32 éves, foglalkozás nélküli, nyársapáti lakos. Általában — mint most is — lopásért büntették. Utolsó büntetéséből tavaly májusban szabadult. Négyszer volt alkoholelvonó kezelésen — de ei edménytelenül. December elején egyszer látogatóba ment ismerőséhez és ellopta a rosz- szul látó házigazda zsebrádióját. A rendőrség nyomozása rövid idő alatt eredményre vezetett: a kis készüléket Flórián otthona közelében, egy szénakazalba rejtve meg is találták. A bíróság tíz hónapi, szigorított börtönbüntetésre ítélte Flórián Ferencet és egy évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet nem jogerős. Tizenegy tantárgyból versenyeztek Abony — járási versenyközpont Kik voltak a legjobbak ? Járási tantárgyi versenyeik | színhelye volt nemrég Abony nagyközség. A verseny központját a művelődési házban rendezték be, de szaktermekben, külön-külön versenyeztek egyes csoportok a Gyulai Gál iskolában, a Szelei üti iskolában és a könyvtár helyiségeiben Is. A versenynek mintegy 200 részvevője volt. Bár járási tanulmányi verseny volt, Abony szinte teljesen magáénak, saját rendezvényének tekintette, és nagyon lelkesen vett részt a szervezésben, előkészítésben és. a verseny napi programjának lebonyolításában. A nagyközségi tanácsnál Drávái József• oktatási előadó volt a szervező. A j falumúzeum bemutatását az! abonyi kis vendégeknek Győréi Pál tanácstitkár vállalta —, de mivel hivatali kötelessége miatt a verseny napján nem tartózkodhatott Abonyban, előző este magnetofonra mondta az ismertető, idegenvezető előadását és a' gyerekek „magnókísérő” segítségével ismerkedtek meg a verseny után a falumúzeummal. A tanulmányi verseny — amelynek megnyitó ünnepségén és eredményhirdetésén a községi párt- és tanács, a KISZ-bizottság vezetője is részt vett — tizenegy tantárgyból indult. A legtöbb jó versenyző az abonyi Gyulai Gál általános iskola növendékei, a kocséri, az albertirsai Tessedik.iskola, a ceglédberce- li és a törteli csapat tagjai közül került ki. Ez aztán a szerencse! Nem panaszkodhatnak a ceglédi lottózók! Az elmúlt évben számos négytalálatos szelvényt töltöttek ki a városban. Fortuna az idén sem feledkezett meg rólunk: eddig öt négytalálatos szelvényt juttatott bőségszarujá- ból. A 8. játékhéten Pataki Pálé- kat örvendeztette meg a szerencse: négytalálatos szelvényükre több mint százezer forintot fizetnek ki ezen a héten az OTP fiókjában. Pataki Pálék elmondották, hogy rendszeresen lottóznak, több-kevesebb szelvénnyel. A számokat mindig ötletszerűen húzzák át. A négytalálatos szelvényüket „ráadásul” vásárolták — gondolván, eggyel több vagy kevesebb, nem számít. És a ráadásnak vett szelvénynek köszönhetik szerencséjüket ... | Szerencsésnek mondható az autónyeremény-betétkönyvek sorsolásának napja is. Cegléden — 10 ezer forintos nyere- mánybetétkönywel — egy Wartburg Turist személygépkocsit nyertek. < (Cs.) Megtekinthető a beosztás A ceglédi tanácsi választókerületek területi beosztása — a hivatalos idő alatt — bármikor megtekinthető Vinke Mihályné főelőadónál a városi tanács épületében, az I. emelet 8. számú szobában. Túlteljesítették a tervet Többet építettek a tervezettnél Mérlegzáró közgyűlés az építőipari ktsz-nél Jutalom a jól dolgozóknak A napokban tartotta az ÁFÉSZ Alföldi éttermében a Ceglédi Járási Építőipari Ktsz a mérlegmegállapító közgyűlését. A közgyűlésre eljött Boros Gyuláné, a Pest megyei KISZŐV elnöke. A vezetőség beszámolóját Csizmazia Pál, a ktsz elnöke ismertette. A mérlegről, eredményeikről, a nyereség felosztásáról Üjszászi Ferenc főkönyvelő tájékoztatta a tagságot. A szövetkezeti bizottság beszámolóját Zakar János szb elnök tartotta, az ellenőrző bizottság tapasztalatairól Lázár Lajos mondott beszámolót. Csizmazia Pál elmondotta, hogy sok nehézséggel kellett megküzdeniük, építőanyaghiány, munkaerővándorlás nehezítette munkájukat. Igyekeztek, hogy ezek ellenére is teljesíthessék, amit vállaltak. Múlt évi tervüket 111,7 százalékra tudták teljesíteni. Az egy főre jutó munkabér is növekedett az elmúlt évben, — viszont tennivalójuk szintén megszaporodott. A szövetkezetből 42 ember vett részt az árvíz sújtotta Kisar község új családi házainak építésében. Ott mintegy félmillió forint értékű munkát végeztek. Cegléden pyolc szakipari részlegük működik, Abonyban pedig egy helyi részleg, ugyanennyi szakággal. Ezek mellett önálló építésvezetőség foglalkozik a ceglédi, 78 lakásos OTP sorház elkészítésével. A múlt évben igen sok új létesítmény átadása fűződik a ktsz neveihez, ők építették az albertirsai ABC" áruházat, az abonyi óvodát, ők végezték az abonyi szociális otthon felújítását, bővítését, dolgoztak a ceglédi Fáy lakótelep bekerítésénél, hozzáfogtak a 78 OTP-lakás építéséhez, munkálkodtak a ceglédi MONIMPEX-nél, s KÖZGÉP Vállalatnál, társ ktsz-eknél, s még számos, más építkezésnél. Az építőanyag hiánya ebben az időszakban kevesebb gondot okozott, mini a munkaerő vándorlása, a szakmunkás-utánpótlás és az ipari tanulók hiánya. A határidők betartását a munkák szervezését ezek befolyásolták. A szövetkezet vezetősége a jövőben a törzsgárdával és a jól működő szocialista brigádokkal igyekszik javítani a helyzeten, s egyúttal módot talál arra, hogy a munkafegyelmet sértők ellen is szigorúbban, határozottabban lépjenek fel. Az elnök a továbbiakban a szocialista brigádok példamutató tevékenységéről, a KISZ- alapszervezet és a párt munkájáról, majd a szövetkezeti demokráciáról szólt. Az ellenőrző bizottság jelentése a munkahelyeken tapasztaltakról, a munkafegyelem megszilárdításának szükségességéről, az italozók megfegyel- mezéséről, majd a leltározások eredményeiről számolt be. A mérlegmegállapító közr gyűlésen felszólalt Boros Gyuláné, aki a további munkához sok sikert kívánt a ktsz dolgozóinak és vezetőinek. A közgyűlés végén átadták a jól dolgozóknak és a versenyben jól szerepelt szocialista brigádoknak a jutalmakat, okleveleket. Hárman megkapták a kiváló dolgozónak járó kitüntetést. Életünk — számokban A ceglédi járás 19 termelőszövetkezetében új beruházásokra a múlt évben több mint 200 millió forintot fordítottak. A beruházások 69 százaléka építkezés, 21 százaléka pedig gépek vásárlása volt. Cegléd tsz-eiben 105 millió forint volt az új beruházás. Közel 74 százalékát építkezésre, 20 százalékát gépek beszerzésére költötték. Jr A munkaerővándorlás még mindig eléggé erős Cegléden. A múlt évben például a KÖZGÉP Vállalat 182 munkást vett fal állományába és 174-el törölt — ennyi volt a kilépő. Más vállalatok adatai hasonlók: a Ceglédi Cipőipari Vállalathoz 61 ember jelentkezett, kilépett 62. Az EVIG-ből 158-an lépték ki, viszont 231 új munkaerő jelentkezett. A PENOMAH ceglédi üzemébe 232-en jelentkeztek és 149 volt a távozók száma. A Sütőipari Vállalatnál 122 jelentkező és 72 távozó, a Május 1. Ruhagyár ceglédi telepén pedig 123 új munkaerő neve és 167 kilépő neve került a ldstána. Csemőiek Hajdúszoboszlón Június 1-től — egyhetes turnusokban — Hajdúszoboszlón, bérelt üdülőben tölthetik pihenőjüket a csemői Rákóczi Tsz tagjai., Egyszerre hatan tölthetnek kellemes napokat a kényelmes, minden igényt kielégítő nyaralóhelyen. 16 ezer sertés Pest megye tsz-einek sertésállománya közel 60 ezer darab. A ceglédi járás és város termelőszövetkezeteinek sertéstelepein ezeknek több mint negyedét nevelik: a járási tsz-ek szertésállománya 11 ezer, a városiaké mintegy 5 ezer. Tíz év után Látogatás a régi iskolában ttt j-jv » »_ », # » ti í • j • > » *1 többet jelent nekik minden Itl» IJJll tani tők, tetietseges diákok pénznél. Különösen, amikor tehetséges tanulók felelnek. Nem í-„. almas az, ha a volt diák úgy lép be hajdani iskolája kapuján, mint felnőtt ember. Mégis, akkor veszi észre Hagyma, vagonszámra. Havonta négy-öt vagon vöröshagymát szállítanak a járás falvaiba, a helybeli üzletekbe és a fővárosi piacok ra a MÉK ceglédi telepéről. A hajnali szállításhoz az előző napon készítik elő a rakományt. Foto: Apáti-Tóth Sándor az idő múlását, ha keresi a régi arcokat és nem találja. „Elköltözött. Nyugdíjba ment.” A rövid mondatok mögött emlékek halmozódnak; diákcsinyek, tábla előtti hős „kiállások”, dicséretek és büntetések. A valamikori 8—10 fős tanári karból néhányan maradtak a katedrán, új arcok, új módszerek foglalták el helyüket. Jelenleg 18 nevelő tanít a Budai úti iskolában. Közülük néhányan képesítés nélkül. Mezei Mária a gimnázium után jött ide, nemcsak hivatástudatból: a jövő tanévben kezdi az ELTE bölcsész karán tanulmányait, s „nem akar kizökkenni” ez alatt az egy év alatt, ízig-vérig pedagógusi alkat, csak hasznára válhat ez a „tűzkeresztség”. Orosz nyelvet és testnevelést tanít, szereti a gyerekeket és rajong az irodalomért. Katona Zsuzsa csendes, szót- lan „tanító néni”. Mintha ő is diák lenne, olyan szorgalommal készül óraközi szünetekben a következő órára. Országos viszonylatban alacsony a pedagógusok fizetése, s az említett két tanító néninek még j kevesebb: képesítés nélkül oktatnak 950 forintért, plusz 200 forint „tanyai pótlék”. Ez bizony édeskevés. De ők pedagógusok, a csillogó tanulószem Mert hiába a borvidék, legtöbb szülő gondoskodik gyermeke jövőjéről, megfelelő tanulási körülmény biztosításával. Az iskola — Gács Ferenc szavaival — adott már orvost, tanárt, írót, mérnököt a köz-, nek, vagyis előkészítették a további fejlődésre a tehetséges tanulókat. Jól működő úttörőmozgalom dicséri a tantestület munkáját, szervezőkészségét, a mozgalom iránti szeretetét. ★ Hát, újra itthon... ismételgetem magamban azt a szép fogalmat, mely szerint az iskola a diáknak második otthona. Vissza-visszanéztem az ablakokra, mögöttük talán éppen most izgul egy-egy tanuló a tábla előtt. Talán ötöst írt be a tanár, talán a hátsó pad- ban most aludt el egy kisfiú vagy kislány, akinek a Budai úti iskola az első otthont jelenti. Mert ilyen is van. S a tanárok által elmondott bajok orvoslása után kevesebb lenne az álmos szemű, rendetlen fiatal. Érzékeltem a diákok által nemigen ismert gondokat és új arcát fedeztem fel régi iskolámnak. Igazibb, őszintébb, emberibb arcát. Újra diák lettem, aki iskoláját a magáénak tekinti. Besze Imre I