Pest Megyi Hírlap, 1971. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-13 / 61. szám
6 V/ «M* «-» 1971. MÁRCIUS 13., SZOMBAT Az IKARUS-program Százhúsz perc - nyolcvan év körül Pedig gyalog tesszük meg ezt a két órát a gyárban Antal János gazdasági igazgatóval. Nem is a lábunk visz, az emlékek repítenek a 75 éves múltba és előre a következő ötéves tervbe. Az udvaron érnek a meghökkentő számok. Milliárdokat bíztak itt tízezer emberre, de ez csupán a dolgok egyszerűbb, könnyebben felfogható fele. Az Ikarusban 55 percenként készül el egy busz és a gyárnak négyszázötven bedolgozőüáem szállít. Négyszázötven, a piciny ktsz- től a patinás magyar és külföldi autóiparos cégekig. Indulásként nem rossz, fantáziát gyújtó tények, számok, nekiiramodhat a gondolat. Kooperáció ilyen szinten, ilyen számban micsoda küzdelem, veszekedés, siker, balsiker, tapasztalat. Antal igazgatóval végigjárjuk a „technológiát”. Ahány csarnok, mind megannyi hdsit futballpálya. Hegesztőpisztolyok vakító fényé, sziszegő, csiiliagszóró játéka, szerszámgépek súlyos, tompa puífogása, síró vasak visító lármája. Buszok készen, félig készen, embrionális lemezállapotban. És emberek, mindenütt emberek, hangyaszorgalmuk nyomán életre kelnek a guruló csodák. Uhri Imre igencsak elcsodálkozna, micsoda, szellemet bocsátott ő ki akkor, 1895-ben abból a palackból. Úhri 1895-ben csinálta meg kovács- és karosszóriagyártó- műhelyéw Lovas kocsival kezdték, az volt akkor a sláger. Húsz év múlva készült el az első magyar autóbusz, a karosszériát Uhri Imre kisiparos készítette. Antal Imre betessékel egy hixusbusaba, amely az új 200- as típuscsalád egyik büszke rokona. Ez a kocsi 69-ben Nizzában, a nemzetközi autóbuszhéten több nagydíjat nyert. Nyugodt, nemes, szép vonal, szellemes megoldású, állítható, repülőülések. Természetes nappali lény, egyéni olvasólámpák, légkondicionált klíma, mosdó, toilette, ruhatár, hűtő- szekrények, kényelem, biztonság. ítéljük neki mi is a teljes elismerés díját Kísérteties. Valamivel odébb huszan-harmincan tapogatnak egy félkész buszt, a gyárban még ma is kézzel simítják a fényezés alapozásához szükséges gittet Ez ismerős munkának tűnne Uhri Imrének. Jó tanárok, okosan segítő kezek építették, fejlesztették közben az üzemet, míg végül természetes örököse, a munkásság vette birtokába jogos tulajdonát. 1948-ban már napi egy autóbusz girdül ki a szerelőcsarnokokból. 51-ben a genfi nemzetközi autóbusz- szalon kiállításán az első Ikarus 30-as típusú, önhordozó vázas autóbuszt küldték el a híres vetélkedőre. Fejlesztési periódusok következtek, új és új típusok váltották egymást. 1954 a siker éve! Sőt, a feltűnő sikeré! Megszületett az Ikarus—55 farmotoros önhordozóvázas típus. Párizs, Genf, a nemzetközi autószalonok közönségének és szakembereinek teljes elismerése! Dinamikus, áramvonalas formája, korszerű karosszériája, kiváló műszaki tulajdonságai forradalmi változást jelentettek a magyar autóbuszgyártás történetében. Az Ikarus élete tele van szép emlékekkel, jubileumi állomásokkal, amelyekhez nehéz küzdelmekkel, nemegyszer kudarcokkal teli úton jutott a gyár. És természete- ser a gyártmányok és a gyártás állandó fejlesztésével. 1959-ben évenként több, mint 1000 buszt exportáltak és elkészült a gyár tízezredik autóbusza. Nem sokkal később létrejött az Ikarus 2-es számú gyártelepe és a hírnévvel együtt rohamosan nőtt a megrendelések száma. Az akkori feltételek mellett képtelenek kielégíteni ezt az igényt. 1964-ben hozzáfogtak a gyártás és a technológia rekonstrukciójához. Az export tetőzött, a buszok 80 százaléka már külföldre gördül. Három év múlva hatalmas összeget fektetnek be, megszületik a legkorszerűbb technika és gyártástechnológia segítségével a 200-as típuscsalád. A gyár az új típuscsalád életre- hívásával azt az elképzelését váltotta valóra, hogy egész gyártmánysorozatának valamennyi típusát ■ minél kevesebb karosszéria-alkotóelemből lehessen elkészíteni. így a hosszmérettől függetlenül mind a tizenegy járműtípus felépítményei azonosak, kis részben csak közel azonos típuselemekből készülnek. Tehát: a típusváltozattól függetlenül azonossá és egyszerűvé válik a karbantartás és javítás, egyszerűsödik az alkatrész-készletezés. Az Ikarus évek óta készít karosszériát külföldi alvázakra, vagy használ fel saját konstrukcióhoz importált motorokat. Többek között így került sor a Közel-Kelet országaiban Ika- rus-autóbuszok szállítására SARER-motorokkal és így született meg a STEYR fenékvázra épített Ikarus luxus felépítmény, valamint a svéd VOLVO alvázas Ikarus autóbusz is. De maradjunk a 200-as típuscsaládnál, annál is inkább, mert ez a típuscsalád lesz hivatott arra, hogy átvegye nagynevű típuselődjeinek helyét, ebből fogják kielégíteni a bel- és külföldi piacigényeket egyaránt A 200-as típuscsalád 8,5 métertől 18 méterig, összesen U-féle autóbuszt foglal magában. Kényelem, biztonság, jó műszaki paraméterek. Ismét várható a siker! Mire 75 éves a gyár, kész lesz a hosszútávú járműprogram és annak továbbfejlesztése, ezen belül a középtávú negyedik ötéves terv, amely szintén erre a programra épül. A gyárban mindenkit meghallgattak, mindenki eszét, ötletét bedolgozták a tervbe. A magyar forradalmi munkás-paraszt kormány a „Közúti Járműgyártás Központi Fejlesztési Programjának továbbfejlesztése tárgyában” határozatot hozott a IV. ötéves terv időszakára és azt kiemelt központi fejlesztési programmá nyilvánította. Az Ikarusban értettek a szóból, hogyne értettek volna. Hiszen a programsúlypont az autóbuszgyártás továbbfejlesztése, amely nagyságrendjével a gerincét képezi a közúti járműfej lesztésnek. A feladat summázva: öt év alatt 41 ezer 800 darab autóbusz gyártása és természetesen eladása hazai és külföldi vevőiknek. Mi szükségeltetik ehhez? Oh, persze sok minden. Mindenekelőtt pénz, átfogó koncepció, tudományos-technikai felkészültség, ész, szív, piac. A pénzt az illetékesek biztosítják. Az okos, átfogó koncepció, a gyár stratégiája és taktikája vaskos, 100 oldalas kötetbe foglalva kész, belesűrítve mindaz, amit ebben a témában sűríteni lehetett. A gyártástechnológiában pionír kutatás. fejlesztés, haladó technika, tudomány, a műszaki szakemberek és a szakmunkások biztosításának módja, offenzív piackutatás, minden. És ben-, ne a népgazdasági, vállalati és egyéni érdek. Amikor a séta 120. percében és az Ikarus 80. évében jártunk, jelenítették’ Antal Jánosnak, hogy jönnek a franciák, a nyugatnémetek másnapra várhatók, az osztrákok tegnap jártak itt és ... És holnapután Stockholmban Ikarus buszokkal oldják meg a városi közlekedést. t Mellettünk a 200-as típuscsalád tagjai robognak, mint ahogy szerte a világon róják az országutakat, öregbítvén a magyar járműipar, az Ikarus- gyár jó hírnevét. S. A. vezérigazgató kezdett ideges lenni. Reggel nyolc órától, mióta leült Pável Szergejevics Akunovval tárgyalni, szüntelenül azon töprengett: vajon honnan ismeri, hol találkozott ezzel az emberrel? Tény, hogy nem mostanában, az elmúlt három-négy évben történt ez a találkozás, a feltörekvő emlékképek sokkal fiatalabbnak rögzítik a szovjet kereskedelmi ember arcképét. Vagy tévedne? Ember és ember között néha igen nagy hasonlatosság van, de nem: a hangszíne, fejének formája, az arcvonások, az egész nagy hatalmas test valakire emlékezteti. De kire? Talán éppen a Szovjetunióban találkozott vele? Megtörténhet, hiszen négy évig tanult odakint és különben is annyi Akunovhoz hasonló ember van, ami a külsőt illeti. A Don vidékiek pedig sokan élnek szerteszéjjel, lehet hogy Moszkvában pillantotta meg valahol, valakinek a társaságában. Nem is csoda, ha nem tud visszaemlékezni pontosan, jó néhány éve fejezte be tanulmányait. — Azt hiszem, Pável Szergejevics, jót tenne egy kis fekete — fordult a vezérigazgató a katonásan ülő kereskedelmi szakember felé.- Nem bánom — felelte Akunov —, de őszintén szólva szívesebben innák teát. Ha nem veszi tolakodásnak, inkább teát. — Szívesen, Pável Szergejevics. | Gyorsan csöngetett. Az azonnal belépő, kissé molett és mindig zord vagy inkább szomorú arcú titkárnő fejbólintással vette tudomásul az utasítást, s amilyen gyorsan jött, ugyanolyan gyorsan és nesztelenül tűnt el. — Remélem, egy negyedóra múlva bebizonyítja a titkárnőnk, hogy milyen csodálatos teát tud főzni —< mondta a vezérigazgató. — Hiába — mosolyodott el Akunov —, én már csak megmaradok őseim italánál, persze a jó tea készítése nem csupán á tea minőségétől függ. Az edény is számít, tudja, a szamovár... Végre egy mosoly — gondolta magában a vezérigazgató, megkönnyebbülten. Lassan három órája tárgyalnak, és ez a kemény koponyájú, őszülő hajú doni konok következetességgel kitart álláspontja, illetve feltételei mellett. Csák szívja a cigarettáit és jottányit sem enged a határidőből, márpedig ez így nem fog menni. Ha megszakadnak sem tudják vállalni a négy turbina leszálA szamovár ítását november 15-re. Nem, rre képtelenek. A doni azon- lan nem tágít, hiába érvel a :apacitással, a különböző válóit és szerződésben rögzített ■kötelességeikkel, azzal, hogy •gyszerűen fizikai lehetetlen- ág november 15-re leszállí- ani a négy turbinát. Nem és lem enged. Néha már kezd ülenszenveSsé válni. Az ör- lögbe is, mennyivel jobban negértették egymást a régi izletkötővel. Pedig jól jönne zz a szerződés is, december l-tői lesz bőven szabad kapacitás a rendelések 75 százalékát leadják. Ha belemenne a másfél hónappal későbbi haláridőbe, a december végébe, ikkor a nyereség is növeked- ie. — Ha akarja vezérigazgató elvtárs — gyújtott újabb cigarettára. Akunov —, talán folytassuk, ahol abbahagytuk. — Természetesen, Pável Szergejevics. De ahogy mondtam, képtelenek vagyunk november 15-re elkészíteni és leszállítani a turbinákat. Egyszerűen lehetetlen. Két határidős megrendelésünk van, több mint hatmilliós értékben. Visszalépni nem tudunk és őszintén szólva, nem is akarunk. Az üzlet, az üzlet. Kérem, nagyon kérem, Pável Szergejevics, legyen elnéző, ez a másfél hónap nem a világ, s ha így megegyezünk, rajtunk is segít. — Furcsa logika, vezérigazgató elvtárs. Az előbb ön azt mondta, és igen hangsúlyozottan: az üzlet,. az üzlet. Nos, én is, illetve mi is ezt tartjuk. Bármennyire fájlalom — éppen az önök gyáráról kapott jó referenciák alapján —, mégis más vállalathoz kell forduljak. Még két hasonló profilú gyárral tudok beszélni, ajánlom, jól gondolja meg, hiszen ön mondta: az üzlet, az üzlet. A vezérigazgató belemarkolt a fotel bőr borításául.. Ennyi konokságot — lázadozott ma- gábaú —, mégha valami kapitalista lenne! A régi üzletlíőtő az más volt, de hát most ez a doni üldögél vele szemben. Rideg és könyörtelen, talán igaza van, elvégre a határidő náluk is fontos dolog, vannak esetek, amikor nem másfél hónap hanem két nap is jelentős veszteséget okoz. De hát nem megy, meg kell értse, úgy látszik, lőttek az üzletnek. A titkárnő ismét belépett, nesztelenül. Egyszer csak ott párolgóit előttük a tea, régi típusú, ezüstös, kicsi szamovárban. A vezérigazgató elismerően nézett titkárnőjére; igen, így kell, ez a stílusos. Különben is szerette ezt a tárgyat, régen, hosszú évekkel ezelőtt kapta ajándékba. — Tessék, Pável Szergejevics, vagy megengedi, majd én. Ó, valami baja van? A vezérigazgató nyugtalanul nézett Akunov hirtelen élénk pirosra változó arcszínét. Meg azt a szinte földöntúli mosolyt, ami elárasztotta. — Honnan került magához ez a szamovár és mikor — kérdezte Akunov, miközben jobb- ról-balról alaposan megnézte a szamovárt. Azután felemelte, az alját vizsgálgatta, majd elégedett fejbólinlással visszahelyezte az asztalra. — Régi dolog ez, Pável Szergejevics. Igen régen, 16—17 éves lehettem, amikor egy szovjet katonától kaptam. — No, no, mondja csak tovább, vezérigazgató elvtárs ... — Mondom, a felszabaduláskor kaptam egy szovjet katonától, vagyis őrmestertől. Nagy, hatalmas, derék ember volt. Szergejnek hívták. A mellettünk levő iskolában voltak elszállásolva. — Tüzérek, nem? — De igen Pável Szergejevics. Honnan tudja? — Csak folytassa... . — Szóval, ez a Szergej igen komoly, ám jószívű őrmester volt. Emlékszem rá, nagyon jól... — Talán mégsem emlékszik annyira?! — Hát ami azt illeti, némileg elmosódottak az emlékeim, különösen az arcok., Szergejnek. az őrmesternek is inkább az alakjára emlékszem, ne haFERENCZY HANNA: Húzás után Ma morcos kedvemben vagyok, a Nagykörúton ballagok, fütyül a szél. A földön gyorslista hever, egy dühös ember dobta el, nem nyert szegény. A szél rém mérgesen suhint zsebemben árva húsz forint szomorkodik. S, hogy így van erre több az ok verset kiadni nem tudok ki tudja mért. Mert bár a Múzsa rámtaláit de versem egyse absztrahált csak csupa rim... Bár nyertem volna tízezret, vagy húszezret, vagy százezret az lenne jó! Vennék kabátot, kalapot 's ezt az egész kirakatot — az lenne szép! Elmúlna mi nden vész, hiba Ibusszal mennék Szocsiba trala-lala... De a sors mindig csak fukar s mint minden szerkesztő: cudar, üsse a kő! Hát .igy akarja Fortuna, hogy nyelné el a vén Duna a csalfa lényt! S így morcos kedvemben vagyok , a Nagykörúton ballagok, fütyül a szél... Ferenczy Hanna ragudjon, Pável Szergejevics, éppoly hatalmas, nagy szál ember volt, mint ön. — Doni, nem? — Igen. — Aztán mondja csak, vezérigazgató elvtárs, az a maga Szergeje nem sebesült meg? — Már hogyne sebesült volna. De hát nem értem, miért kérdezi? ... — Szóval megsebesült? — Igen. Ahogy továbbhúzódott a front, ők is elmentek a községből. Az iskolát rögtön kórházzá alakították át. Másnap Szergejt viszontláttam a kórházban. — A lábán sebesült meg? Vagy a karján? — ördöge van, Pável Szergejevics. A lábán és a karján. is. Aknaszilánkot kapott. Rossz bőrben volt, nagy vérveszteségei lehettek. — Na, és a szamovár? Akunov imét felemelte, bólintott és gyöngéden visszahelyezte az asztalra. — Ja, igen. Tehát Szergej őrmester a kórházzá átalakított iskolában feküdt. Édesanyám odajárt dolgozni a kórház konyhájára, sokszor én is ott ténferagtem. Szergej már lábadozott, de — kóstolja meg a teát Pável Szergejevics. Ízlik? — Kitűnő! i — Szóval, Szergejjel akkor barátkoztunk össze. Sokszor vittem neki tejet. Tudja, volt tehenünk és ő nagyon szerette a tejet. A többi sebesült inkább a bor után vágyott, de Szergej... — Barátságtalan fickó lehetett! — Nem! Csak komoly. Sokszor megsimogatta a .fejem, akkora keze volt, mint önnek, Pável Szergejevics, már megbocsásson. 1 — Nincs mit, csak folytassa. Érdekel a szamovár sorsa. — Nos, amikor Szergej meggyógyult és elbocsátották a kórházból, nos, akkor ajándékozta nekem ezt' a SZáMgÍ>á‘rt. En pedig mégőriztem. Magammal vittem, a kollégiumba,- a pesti szállásomra, amikor egyetemre jártam. Sőt, Moszkvába is. Olyan tabuféle lett, most pedig, éppen négy éve, hogy bekerült a vezérigazgatói szobába. — Szép történet — mondta Akunov. Felállt, néhány lépést tett a hatalmas fogadószobában, majd merően a vezérigazgatóra nézve elmosolyodott: — Szóval, hogy is állunk azzal a határidővel, vezérigazgató elvtárs? — Sajnos, csak azt tudom mondani, amit eddig. Pedig őszintén szólva, decemberre nagyon jól jött volna ez a megrendelés. — Gondolkozzon^ kérem, azaz várjon, most jut eszembe; valamit tudok engedni én is, mondjuk, egy jó hónapot. Ha december 20-ra le tudják gyártani és 25-re leszállítani, akkor ... — Ez komoly, Pável Szergejevics? — En mindig komolyan szoktam viselkedni és beszélni. Különben önnek ezt tudnia kell... — Hogyne, hogyne, Pável Szergejevics. Négy óra alatt kétszer mosolyodéit el, szóval, bocsánat, csupán egy telefont, azonnal jövök ... Néhány perc múlva, amikor a vezérigazgató visszajött, Akunovot már ismét az asztal mellett találta, kezében a szamovárral. — Rendben van a határidő? — Igen, Pável Szergejevics. Es hadd mondjam meg; őszintén örülök és köszönöm az új határidőt. Végeredményben önnek köszönhetjük, nem? — A, dehogy. Annak, hogy eszembe jutott: most én engedtem, legközelebb önök segítenek nekünk, ha sürgős szükségünk lesz más gyártmányokra. Ezt mondta Akunov, de mást gondolt, csak hidd, régi bará- tocskám, amit mondok, az igazság azonban más: a szamováromnak köszönhetitek. Holdi János ötvenöt percenként gördül ki egy kész busz. KS-foto
