Pest Megyi Hírlap, 1971. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-12 / 60. szám
6 MS» Meer« xMiriau 1971. MÄRCItTS 12., PÉNTEK Ausztrál licenc alapján Három fázisban - mosogatógéppel Ausztrál licenc alapján új típusú mosogatógépek gyártása kezdődött a TRANSZVILL megbízásából. A mosogatógépek teljes vázát a körmendi műszaki ktsz készíti, míg a gépeket a TRANSZVILL budapesti telepén szerelik össze. Az új gépen a mosogatás hárem fázisban történik: elő- mosás, mosás és öblítés. A berendezés higiénikusabbá tesz: az edények, evőeszközök, poharak mosogatását, megkönnyíti a munkát Az orgona a modern zenében Tegnap a budapesti Marku- sovszky Lajos kollégium vendége volt Lehotka Gábor váci orgonaművész, a Filharmónia szólistája, a Zeneművészeti Szakiskola tanára. Előadást tartott a kollégista fiataloknak a XX. század zeneszerzői törekvéseiről és az orgona szerepéről a modern zenében. Tíz nap öröm Túrái dal Debrecenben A debreceni Nagyerdő szélén, a termelőszövetkezeti üdülőből Galga menti népdal foszlányai szűrődnek ki. A társalgó zongorája mellett fiatalasszony kíséri a fejkendős asszonyok, a csizmához szokott papucsos lábú férfiak énekét. Száztízen vannak most az üdülőben, közülük 32-en Pest megyéből, a CSÉB jóvoltából. Az ő hangjuk a legvidámabb, szívesen csatlakoznak nótájukhoz a Fejérből, Bácsból, Baranyából érkezők is. Először csak dúdolják a dallamot, aztán tisztán, erőteljesen hangzik a szöveg is: „A túrái lányok...” Valamennyien ismerik egymást, hiszen a tíznapos kikapcsolódásból nyolc már eltelt. Ékelődnek, nagyokat kacagnak. Olyan a hangulat, mint annak idején a fonóban volt. Egyik közülük Vincze József Újszilvásról. — Olyan kényelem van itt, mint a palotákban — mondja —, meg aztán a gyógyvíz se 38 napi munkabér a nyereségrészesedés Eredményesen zárta a múlt évet a Nagykőrösi Városgazdálkodási Vállalat A Nagykőrösi Városgazdálkodási Vállalat megtartotta zárszámadási termelési gyűlését, amelyen Kovács Ambrus igazgató számolt be a vállalat múlt évi munkálkodásáról és eredményeirŐL — Az elmúlt esztendőt eredményesen fejeztük be — mondotta. — Vállalatunk jelentősen fejlődött, nőtt a termelés, emelkedett a dolgozók jövedelme. 16 millió forintos éves tervünket 13 szakmában végzett építőipari munkákkal 91 százalékra teljesítettük, pedig a szakmunkás- és az anyaghiány nagyon nehezítette a helyzetünket. Negyvennel több dolgozóra lett volna szükségünk. A fürdőknél az üvegezési, fényképészeti, köztisztasági és egyéb szolgáltatásoknál viszont 135,5 százalékra túlteljesítettük a tervet — Dolgozóink túlnyomó többsége becsülettel megállta a helyét A Tormásban 40 lakást építettünk, négyet ez év közepén adunk át. A Ceglédi úti lakótelepen 24 lakás építéséhez fogtunk hozzá, 12 az idén készül el. Továbbá a Tormásban 8 családi házat és a városban 2 magánházat építettünk, és 106 nagyobb javítási munkát végeztünk. Csak a kertészet maradt le. — Az idén 16 milliós tervvel 35 további tormási lakást építünk. A nagyobb munkák sorában felújítjuk a gyermekkórházat és a szülőotthont. Kétmilliós munkát vállaltunk a DÁV-nál, felépítjük a gáz- befogadó-állomást és fejlesztjük a strandfürdőt. — A múlt esztendőiben 2 millió 900 ezer forint tiszta nyereséget értünk el, amely' nek terhére az ősszel 180 ezer forint részesedési előleget ősz tottunk ki és 330 ezer forint nyereségrészesedést fizetünk. — A törzsgárdatagok fokozott megbecsülése, a munkafegyelem és a munka minőségének további javítására törekszünk. Egy dolgozó évi átlagkeresete elérte a 24 ezer 400 forintot. A gyűlésen végül a legjobb eredményeket elért dolgozóknak 52 ezer forint jutalmat osztottak ki, majd kifizették a nyereségrészesedést, amely 38 napi bérnek felelt meg. kopa kutya. Nekem legalább is használ a fürdés. Megolajozza a csontokat. — Nem furcsa, távol a családtól, külön üdülni? Mosolyog. — Hozzászoktak már. Másodszor vagyok itt. A tsz-ben kell az erő, mert a növényvédelem nem ismer tréfát, én pedig már tíz éve azt csinálom. Az asszony is örül, mert ifiembert kap, ha hazamegyek. Józsi bácsi a ,.klasszikus” tsz-tagok közül való. A modernebbek a nagykőrösi Dózsából jöttek. Kovács ' Andrásáé és Kocsi Imréné könyvelők. Verejtékes napok után szálltak fel a debreceni gyorsra. Most is az első kérdésük: — Hogy áll a szanálás? Mi a helyzet a gazdaságban? — Mennének vissza? Bizonytalanság a tekintetükben : — Kevés ez a tíz nap, de azt is jó lenne tudni, mi van otthon. — Itt tilos dolgozni! Megerftelik jaffás poharaikat, beletörődve, hogy nem kaptak információt. Szombaton úgyis kezdődik a munka, lesz bőven tennivalójuk. A hernádi Március 15 Tsz Hunniahibrid baromfitenyészetével és korszerű állattartó épületeivel teremtette meg biztonságát. Akiket most az üdülőbe küldtek, meg is érdemlik a pihenést. Dormá- nyi József ’ a lakatosüzem, Csevregi György pedig a keltető vezetője. — Tíz év óta nem voltam szabadságon — mondja Dor- mány József —, most viszont kitűnően érzem magam. Sohasem hittem volna, hogy szervezett üdülés is lehet kellemes. Színházban voltunk, moziban, fürdeni járunk, sétálunk.1 S amit itt nagyon ötletesen csinálnak: nem kényszerítik az emberre a programokat. Egy pillanatra megáll a beszédben és reflexszerűen új témába kezd. A gazdaság terveiről, új ötletekről, együttműködési elképzelésekről. — A téma a pihenés — torkolom le. — Lárifári — veszi a lapot. — Nem lehet azért mindent kikapcsolni. — S megbeszélünk egy találkozót Herná- don. Egyszerű, simára fésült haj, csillogó élénk szemek, jó „beszélőiké”. Ez jellemzi az üdülő egyik túrái vendégét, Mészáros Antalnét. És hogy más is? Az talán kiderül abból, amit a társalgó kényelmes karszékében ülve mondott. Nem színezett, nem cifrázott, nem kereste a szavakat. — Amikor az elnök a kezembe nyomta azt a papírt, elsírtam magam. Hazavittem a fiaimnak, mutattam. Négyen vannak, derék gyerekek. Azt mondja a legidősebb: Édesanyám, menjen el. Ha az egész fizetését elkölti is, az sem baj. Mi majd pótoljuk, csak érezze jól magát. Én bizony életem- beri nem voltam ilyen helyen. Munka, munka és megint a munka. Hatvan óta vagyok a tsz-ben, de három napot voltam csak betegállományban. Mehettem volna szabadságra, de engem munkára neveltek. El se gondoltam, hogy ennyire megbecsülnek. Kitüntetést kaptam, kettőt is — itt is van nálam —, de hogy ezt az életet is megismertetik velem, nem hittem volna. Arra még emlékszem, hogy lánykoromban nyolc deka húsért álltam sorba, aztán mikor ettem volna belőle, az anyám rámszólt: „hagyd el, az apádé. Neki kell, ő dolgozik...” Vacsorához szól a hívás. A fehér, asztalokhoz pincérek viszik a borsostokányt. Mé- szárosné pedig reggel átsétál falubelijével, Anderkovics Istvánnéval a fürdőbe. Túrán általában csak reggelente találkoztak. Ügy négy óra körül, amikor az egyikük a te henészetbe, a másik a sertés telepre igyekezett. M. Kovács Attila Fintor HŐSÖK Valamikor, a huszonszáza- dok egyikében összegyűltek a hős jelöltek. Mindegyik kimondta magáról: csak egy lehetőség kell és képes heroiz- musát bizonyítani. A hősök hőse tartotta a referátumot: — Túl jó ez a kor. Nincs tér a hősködésre. Minden kívánság nyomban teljesül, az ember nekiveselkedik valaminek, aztán tegnap már megvalósították, nagy szavakat kiált, s ráfogják, hogy gondolattalanul idéz.' Hát hősi élet az ilyen? — Hősöket! Hősiességet! — kiáltották a hősjelöltek kongresszusán. Aztán határozatot fogadtak el: mivel a huszonszázadok egyike nem biztosítja a hősök szabad hősiességét, a kor korlátáinak szétzúzásával lesznek hősök, s teremtenek oly időt, amely tálcán kínálja a mindennapok nagy tetteit. A konferenciáról kiszívárgó hírek felbolygatták az egyszerű embereket. Tüntettek a nagy szürke ház előtt. A táblákon fő jelszavuk íródott: „A hősiesség — az adott kor korlátoltsága!” Szónokaik így kiáltottak: — Hogy nem korlátozott korunk, ez fáj egyeseknek? Hát a korláttalannak rohannának. De ellenállás nélkül hol a hősiesség? A maguk emelte korlátokon csak a saslengést gyakorolhatják. összegezve: nincs szükség hősökre! A hősjelöltek kongresszusán tovább folyt a munka. Kidolgozták a csapások fő irányát, kijelölték a hősi halottakat, érdemrendeket alapítottak és összeállították a díszszertartás forgatókönyvét. A hősgyőzelem utáni programról nem beszéltek: azért hősök, hogy mindig feltalálják magukat. Az emberek kezdtek félni, hogy a hősök tényleg csinálnak valamit. Ki tudná leszerelni őket? A választás a derék filmrendezőre esett. Az alkotó elment a hősjelöltek kongresszusára. — Hősök — kezdte hozzászólását a filmrendező — figyelmeztetlek benneteket: bármit tesztek, bármekkora hősiességet, húsz év múlva de- heroizállak benneteket. Hőste- lennek mutatlak be mindnyájatokat, belesodródott, vacillá- ló, kényszerképzetes, gyáva embereknek,,. A hősjelöltek felszisszentek, ez nagyon hatásos érv volt. — öljük meg a filmrendezőt! — kiáltották a kongresz- szuson. A hősök hőse felállt: — A filmrendező megölése hős dolog. Nemcsak akadályozót győzünk le, de történelmi emlékünkért is sokat teszünk. A hősök felpattantak, mindegyikük kezében ott csillogott a fegyverarzenál. Komótosan lépegetni kezdtek a filmrendező felé. Az alkotó remegő hangon megszólalt: — Ha ti most engem megöltök, én hős leszek a világ előtt! A hősök megtántorodtak, ez nagyon hatásos érv volt. Aztán leültek és tárgyalni kezdték a fogas problémát. Evek teltek és csak vitatkoztak — észre sem vették, hogy a filmrendező csendesen meglógott. Három hónap alatt monstre filmet készített a kongresszusról. Igazi absztrahált, szimbolikus, deheroizáló filmet. A bemutató napján a tüntetők abbahagyták a hősök elleni tüntetést. Megnézték az alkotást, s a színpadon pózoló filmrendezőnek teljes szívvel kiáltották: — Hős! Ez hősiesség! Fóti Péter TAKSONYI SZŰRÖK A Taksonyi Háziipari Szövetkezetben a varrórészleg több országnak készíti az ízléses szűröket: gyermekmérettől felnőttméretig. S hogy divat-e, arra mi sem jobb bizonyíték, mint az, hogy már évek óta gyártják — kifizetődőén. Foto: Gárdos B n vagyok az a jóember, akinek bármit mondanak, mindent elhisz. Beszélek valakivel telefonon, azt mondja, elnézést, most ne, de visszahív, jól van. Én vagyok az, aki elhiszem, hogy visszahív. Áhítattal hallgatom, hogy a fővárosban azért rossz a közlekedés, mert előbb kevés a buszsofőr, aztán meg azért, mert gyakorlatlanok a menetirányítók, de ha jól meggondoljuk, nagyobb panaszra nincs is ok. Ha hibát követtünk ed, az azért történt, mert — s hallgatom a magyarázatot. Egymásba szaladt a műúton huszonöt autó, így és így történt, meséli két jólértesült — nekem. Bliccelőt kapott el az ellenőr a vonaton, disznóság, hogy ezek mit képzelnek, fordul felém az ellenőr, és én szorgalmasan bólogatok. Én mindent elhiszek, én mindent megértek, én mindent komolyan veszek. Nekem ragasztják ki a maszekhirdetők céduláikat a villanyoszlopokra, és a házak ablakaiba. Nekem, mert én vagyok, aki min- egyiket az utolsó betűjéig elolvasom. És tűnődöm rajtuk, valósággal sejtjeimbe itatom, mint színész a jó szerebet. Hízott sertés eladó, itt és itt, kilója 25 forint. Meg kéne venni. Nem akarok ugyan disznót venni, de azért meg kéne venni. Vagy legalább is gondolkozni ezen az ajánlaton, hisz egy az egyben nekem szól, most egyedül nekem szól, mert én olvasom. Jó, tegyük fel, hogy megveszem. Az enyém, de még ott röfög az ólban. Most mit tégy ele? Levágassam és feldaraboltassam ott, az eladónál, akkor esetleg bőröndben is hazavihetem, vagy keressek egy fuvarost, majd egy böllért, aki nekiesik egyetlen szobámban, az íróasztalon? De nem akarok én venni disznót, 25 forintért meg különösen nem, hisz nemrég a vasadi tanyákon 22-ért ajánlottak egy kétmázsásat nekem. Hangsúlyozom: nekem., Voltunk vagy tizen, a bácsika azonban mégis éppen hozzám fordult Mert hozzám mindig lehet fordulni, én meghallgatom. Én vagyok az a jóember. Becsületes, rendes fiatalembert ágybérlőnek felveszek. Mindig elpirulok, ha szemembe mondják jótulajdonságaimat, az ágybérlői dolgot azonban meg kell gondolni. Igaz, van egy szobám, s eszemben sincs azt felcserélni, de mégis, ha egy villanyoszlop ilyen hízelgő hangnemben megállít, erre oda kell figyelni. Lehet, hogy lenne egy olyan ágybérlő társam, aki örökké éjszakás. Ö este kelne fel, amikor én lefekszem, ez fölöttébb szellemes. Azt nem tudom, hogy ilyenkor a jólelkű házinéni cserél-e ágyneműt? Mindenesetre az ajánlatot köszönöm. Kávészínű boxerkutyám elveszett, jutalom a megtalálónak. A dülledt szemű. Istenem, szegény. Mármint a magányos, öreg nénikéje. Nézem az utcasarkokat, nincs-e ott a kutyus. Mi lenne, ha én megtalálnám. Amilyen bizalommal vannak hozzám az emberek, élőben és apróhirdetésben, igazán nem csodálkoznék, ha a kutyus is felbukkanna a ház mögül. Azt mondaná: ön uram, ön a szerencsés, az a cédula kimondottan önnek szólt, hát itt vagyok, vigyen haza. Van, amit ön sem nélkülözhet — ezt már nagyban, egy hirdetőoszlopon olvasom —, a Csemege kávébérlet! És vagyok tehát az ön. S szégyenkezve vagyok kénytelen bevallani: jobbah ismernek engem mások, mint én sajátmagamat. Elég tetemes ideig töprengtem ugyan azon, mondhatnám, hosszú évekig, hogy mi az, amit nem nélkülözhetek, nem jöttem erre rá, s íme most megmondták mások. Köszönöm. Kérem az erre illetékeseket, kutassanak személyiségemben tovább, van ugyanis egy olyan érzéNEKEM SZÓLNAK sem, hogy akad itt még egy és más. Vágyak, álmok, tudatalatti cselekedetek. Ilyen tudatalatti dolgom volt például az, hogy betérvén a fűszerüzletbe, lázasan kutatni kezdtem az állami gazdaságok termékeit Azt veszem, csak azt veszem, semmi mást! Hogy mennyire így volt, ez csak most tudatosult. Íme. Kedves vásárlónk! (Ez én vagyok.) Az állami gazdaságok termékeit ön bizalommal vásárolta, gyakran és szívesen az elmúlt év folyamán. Köszönjük bizalmát. A jövőben még szélesebb választékkal... Magamat és múltamat illetően most már teljes bizonytalanságban vagyok. Ezek után feltétel nélkül elhiszem — bár bevallom őszintén, kiesett az emlékezetemből —, hogy novemberben így vásároltam. Kérek tíz deka disznósajtot. Ó, pardon, az állami gazdaságok terméke? — Sajnos nem. — Akkor, jaj dehogy, köszönöm! Talán ebbő! a kettőnyolcvanas kolbászból... De ez már igen? — Az ugyan háromnyolcvanas, és sajnos az sem... — Akkor ezt is köszönöm! A hirdetéseknek, plakátoknak már valóságos szakértője vagyok. Szorgalmasan olvasom azokat, kényelmem érdekében akár elő is fizethetnék rájuk. Hozzám szólnak, nekem íródtak. Testemre szabottak, mert amilyen szórakozott vagyok, még elmennék a dolgok mellett. Még ma kóstolja meg ön is százezrek kedvenc italát, a magas C-vitamin tartalmú csipkeszörpöt... Énnek a valóban egészséges és kedves felszólításnak van haszna. Az egyik az, hogy máris rohanok a boltba, be a zsebembe egy üveggel, irány haza, elő pohár, szódavíz, pezseg, habzik... Sikerült! Megkóstoltam. Még ma megkóstoltam! Ez az egyik haszna, a másik: ezáltal bekerültem én is a százezrek közé. Ez egy olyan „felső százezrek” lehet. Úgysem voltam tagja eddig semmilyen klubnak, s lám, most potom húszon valahány forintért sikerült. A titok? Nincs titok, csupán hallgatni kell a hozzám- szólókat, olvasni, amit nekem írtak. Egy idő után az ember — úgy vélem — tétlen hallgató, olvasó helyett alkotóvá válhat. Itt van egy példa. Esküvőjét kamatmentes részletre is megszervezi a ... rendezvényszolgálat... Az enyémet köszönöm, nem kell, már túl vagyok rajta, viszont nagyobb hasznát venném ennek a javaslatnak, ha így szólna, öltönyét kamatmentes részletre is megvarrja a kisipari szövetkezet. Ma a nadrágot, holnap a kabátot. Vagy. Szobáját kamatmentes részletre is berendezi a bútormintabolt. A rekamiét az idén, a szekrényt jövőre, a fotelokat, azután s a többit mégazután... Ha ugyan még gyártják akkor is ezt a garnitúrát! Vagy. Feleségének legújabb divatcipőjét kamatmentes részletre is megveheti. Ezt természetesen nem a hir- detőoszolopokra kellene kiragasztani, hanem a cipőboltok kirakatába, a csinos kis harcsaorrú topánkák alá ugye, amelyeknek olyan fehér kis bőröcske a rámájuk... De ha már fa cipőből tokról esett szó: én vagyok az a jó ember, akihez nemcsak a hirdetések szólnak, hanem az azokról az újságokban megjelent bírálatok, humoreszkek is. Itt van például ez. Cipőt vásároljon a cipőboltból. Micsoda csacsi ajánlat. Le is szedték már róla a keresztvizet is! S joggal. Naív dolog ilyenre biztatni engem. Az már sokkal érdekesebb lenne, ha a ruhabolt hirdetné az olajkályhát, és a tejcsarnok a dehrői h * »■slevelűt, de ugyan kérem, ki tud ma ilyans! -t kiagyalni!? Én! Íme. Vasszeget vásároljon a kenyérboltból. Deregán Gábor
