Pest Megyi Hírlap, 1971. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-07 / 32. szám
8 PEST MEGYEI 1971. FEBRUAR 7., VASÄRNAF DERY TIBOR: A műítész karácsonya A műítész új lakásba költözött. Szeret költözködni, úgy érzi, hogy szellemi fürgeségét és helyes tájékozódó ösztönét legjobban gyakori lakásváltoztatással tudja szolgálni. Egy időben egy hatalmas lapszerkesztő és költő budai lakása mellett ütötte fel sátorfáját, hosszú sétákat tett a Vérmező körül s éjszakánként — amikor senki sem látta — elragadtatottan énekelt a szerkesztő ablaka alatt, aki ilyenkor álmában hirtelen vakarózni kezdett. A szerkesztő halála után Pestre költözött, egy sötét, dohos udvari lakásba, amelyet azonban a világ semmilyen kincséért sem cserélt volna ki más lakóhelyre: ablaka épp szembenyílt egy másik nagy hatalmú szerkesztő árnyékszékének szellőztetőjével. Órákig állt itt mozdulatlanul, ihletett csendben, apró, széles orrával mélyen beszívta a levegőt, szenvedélyesen tanulmányozva, mint kell megemészteni és kiüríteni a honi és külföldi irodalom nagy táplálékát. Később, amikor a gyakori kormányváltozások következtében az irodalmi tájékozódás is mind bonyolultabbá vált, már csak nehezen bírta bokájával nyomon követni ízlésének szépívű bakugrásait; egy ideig villámgyorsan cikázott Budapest 14 kerülete között — ez idő tájt még leghívebb követői is elszédültek abbeli igyekezetükben, hogy szemmel kövessék — majd, amikor az áldatlan lakásviszonyok miatt már nem lehetett hetenként lakást cserélni, rosszkedvűen kiment a Szigetre és ozmoló- giával kezdett foglalkozni. Ma ismét új lakásba költözött. A háziasszony szemügy- te veszi: helyes kis emberke, egyik szemére bandzsít, egy hollófekete fürtje nemlétező homlokába hull. Apró termete különlegesen alkalmassá teszi kulcslyukon való hallga- tódzásra, ami tudvalevőn legjobb módja az irodalmi tájékozódásnak. Ennek megfelelően füle aránytalanul nagy, vörös és szőrös, egyéb tagjai azonban hercigek, mint a zsokéké, akik tudvalevőn ugyancsak mindennap más lovat lovagolnak be és ki. Gumitalpas szandált és vászon- kabátot visel, s rövid szivarokat szív; ez utóbbiak bűzével enyhíti lényének eredeti illatát. A háziasszony tapintatos és ®em kérdezi meg, pedig a kíváncsiság majd kifúrja az oldalát, hogy a műítész jobb kezének mutatóujja miért kétszer olyan hosszú és kétszer olyan vastag, mint a többi ujjacskája. De másnap amikor első ízben viszi be szobájába reggeli kávéját, kíváncsisága kielégül. — Szent ásten — kiáltja az ajtón belépve —, mit tetszik csinálni? Tessék lejönni, mert kiesik* A műítész az ablakpárkányon áll, féllábon, mint a gólya, másik lábát maga alá húzva az eget kémleli. — Mit csinál? — ismétli a háziasszony rémülten. — Csend! — morogja a Inűítész. — Egyensúlyozok. — Minek? — Elengedhetetlen, mielőtt leülök cikket írni — közli az új lakó. — Adja ide a kávét, itt fogom kiinni. — Szénit isten — mormolja a megdöbbent asszony — nem is tudtam, hogy az írás ilyen nyaktörő foglalkozás. De miért tetszik a mutatóujját minduntalan megnyálazni, és olyan irtózatos messze kidugni? — Mielőtt cikket írok, tudnom kell, hogy honnét fúj a szél —. mondja a műitész. Napjai most már egyenletesebben, nyugodtabban telnek, mint a felszabadulás előtti zavaros időkben, amikor ingatag ízlése — mint egy lihegő aggszűz — egyik írótól a másikhoz repítette, s nem tudta eldönteni, hogy melyiket és hogyan szeresse. Ez idő tájt folyvást a hasát tapogatta, FALU TAMÁS: Feltételes megállóhelyek A menetrendbe belemélyedek, ó, feltételes megállóhelyek! Hol a vonat csak büszkén átrobog, lelkek tájain nem hagyva nyomot. Almokat hordó füstje ködbe vész, árva merengő csak utánanéz. Ahol fel és le nem száll senkisem, s talán a jobb sors fut át a sínen. ! kívánságodat^ ha elengedsz és visszadobsz a vízibe! Tedd meg, kérlek! — Nem értelek és nem is akarlak érteni. Megfőzlek és megeszlek, mint a többieket. Én az emberek között se’ teszek kivételt, miért tennék éppen veled? De addig-addig beszélt hozzám, míg végül is meggyőzött. Visszadobtam a vízbe — és máris elkezdtem töprengeni, hogy mit kérjek tőle. Mert ugyebár, mit is kívánhat egy ember, akinek van egy jó felesége, autója, lakása, titkárnője (fűti négy nyelven beszél), hűtőgépe és porszívója, televíziója és bélyegalbumai, villanyborotvája — amit még javíttatni sem kellett —, ugyan, mit kívánhat? Géppisztolyt? Minek! Repülőteret? Fölösleges! Oroszlánok erejét? — Nem kell! Szókratész bölcsességét? Még mit nem!..r Végül is, amikor mindent végiggondoltam, úgy döntőttem, azt fogom kívánni elsőnek: helyezzék át a főnökömet egy neki megfelelőbb — alacsonyabb — munkakörbe. De nem helyezték át... Aztán azt kívántam, hogy az én kedves folyóm, a Száva, folyjék visszafelé. De nem folyt... A harmadik kívánságom az volt, hogy teljesítse az első kettőt. De nem teljesítette. E kkor értettem meg, hogy a hal becsapott. Kimentem hát a Száva partjára és bevetettem horgomat a vízbe, azzal az eltökélt szándékkal, hogy megfogom az aranyhalat és nem kegyelmezek neki! Nem kellett sokáig várnom, amikor egyszercsak felbukkant a víz színén. — Becsaptál! — szóltam rá mérgesen. — Mit várhat az ember a többi haltól, ha egy aranyhal így cselekszik?! — szidtam össze. A hal azonban visszafeie- selt: ? — Először is: én nem va^ gyök igazi aranyhal. Csak ara- ^ nyozott! Másodszor: a jövő- ^ ben ne higyj a halak beszédé- ^ nek. Harmadszor pedig: az az ^ igazi aranyhal, amelyben ben- ^ ne van a próba! Na, ég veled! ^ Azzal örökre eltűnt a sze- ^ mem elől. Milovan Illcs 5 wwy//////////«,. SZÜNETBEN (Foto: Urbán) ILLÉS ISTVÁN: Születésnapomra Tizennyolc éves vagyok És reszket a kezem Pedig a háborút Csak hirből ismerem. De nyám ott volt, Hol húzódott a front Minden oda veszett Egy téli alkonyon. Ö is tizennyolc éves volt Akár csak én. Nem volt árvább nála Széles föld kerekén. t * : * horgászok között mindig : A akadnak olyanok, akikének ritkán kedvez a szeren- ;cse. Mások eredményesebben ; űzik ezt a sportot. Egyszer ne- ;kem is nagyobb volt a sze- ! rencsém, mint az ügyességem. : Fogtam egy olyan halat, ame- ! lyik nagyobb és szebb volt, : mint bármelyik korábbi zsák- : mányom. ! Egy vasárnap történt, és a ! hal, amit fogtam, aranyhal S volt. Az jutott az eszembe, ! hogy előbb-utöbb talán mín- ; den horgásznak akad ilyen ra- ; gyogó napja; ez a kitartó mun- ; ka jutalma. Talán még más 5 dolgokra is gondoltam volna, !ha a hal hirtelen meg nem ! szólal: ; — Fiatalember! Én aranyhal ^vagyok. Megismersz? $ — Természetesen... — ^mondtam. — Van egy arany; órám is... $ — Az egészen más! — tiltakozott. — Az óra az rosszul é is járhat! ; — Az én órám nem jár rosz- íszul! Az egy igazi aranyóra! 5 — De én teljesítem három Az aranyhal hogy még mindig nem állapotos-e; de hiába, semmi sem fogott rajta, a kiszemeltek nem boldogultak aprócska szüzességével. Alighanem ekkor támadt benne annak az elhatározásnak a csírája, amely későbbi pályáját megalapozta: — Hogy ha az írók őt nem, akkor majd ő az írókat! De egyelőre még várnia kellett, amíg nem talál egy megfelelő ágyat, amelyben hanyattfektetheti őket. A felszabadulás napján éjfélkor kiszáguldott a Kerepesi temetőbe, és megnyálazta majd feltartotta a mutatóujját: a szél keletről fújt Eztán megidézte Macbeth boszorkányait. Mind a három megjelent, és elmondta jóslatát: 1. Boszorkány: Üdv Neked, ítész! Glamis thánja, üdv! 2. Boszorkány: Üdv Neked ítész! Cawdor thánja, üdv! 3. Boszorkány: Üdv Neked ítész, üdv! Végül király leszel. A műitész: ... Mondjátok, kitől van csodálatos híretek? Vagy miért álltok elénk e dúlt pusztán ilyen jós üdvözlettel? Felelj, kényszerítlek! A boszorkányok azonban eltűntek. A műitész nyomban lapátot ragadott, s lábuk nyomán ásni kezdett. Néhány órai munka után, mialatt a szél kísértetiesen huhogott, és kék lángnyelveket futtatott a téli égboltra, a műitész egy el- rongyolt papírlapra bukkant, amelyre tűzirással egyetlen név volt felírva. Nehezen betűzte ki a durva éjszakában, a betűk is el voltak mázolva. — Marx! — mormolta tűnődve. — Ki lehet ez a Marx? Ismerek egy hasonnevű vaskereskedőt a Hársfa utcában... talán lapot akar alapítani? Óh, ha egyszer bekerülnék egy laphoz, Isten vaskörmű ujja sem tudna többé kikaparni onnét! Vagy egy új szellemtörténeti irány? Ám lássukj Fürge eszével, amely egy százlábú gyorsaságával futott végig minden nyomtatott lapon, csakhamar kitanulmá- nyozta az új irányt. — Öh, mily nyomorult tudatom lehet nekem — kiáltott fel ujjongva — ha igaz, hogy létem alakította, s mily pompás és giaz- dag lesz eztán, ha többet fogok keresni. Nosza, rajta, ezt az irányzatot az isten is nekem találta ki. Elhatározta, hogy szakít eddigi izgékonyságával, és bármily nehezére esik is, megállapodik egy lakásban és egy meggyőződésnél. Mint általában az újgazdagok, nem res- tellte megmutatni újonnan szerzett hatalmas tudását, s első pillanatban még a tan régi hirdetőit is elkápráztatta bőkezűségével, mellyel kövér gondolatait szétosztotta a szegények között, szenvedélyével, amellyel tollhegyre tűzte az ellenfél ülepét, ellentmondást nem tűrő határozottságával, amellyel önmagát dicsérte. Nemcsak honfitársait, önmagát is megtévesztette, meg volt győződve róla, hogy marxista burokban született. Megnézte a szótárban, hogy mit tesz az: „nép”, és buzgón „szolgálni” kezdte. Előre köszönt Nagy Lajosnak, akinek azelőtt nem fogadta a köszönését. Hangja oly rikácsolóvá vált, hogy amerre ment, a verebek lefordultak a fákról. Az írók behúzott nyakkal somfordáltak el ablaka alatt. Volt, aki kétszer köszönt, ha meglátta; egyszer neki, egyszer az árnyékának. Többen abbahagyták az írást, akadt, aki öngyilkossági gondolatokkal kezdett foglalkozni. Mások letérdeltek előtte, nehogy önmagánál nagyobbnak lássa Őket, s kihívják igazságos haragját. Napjai tehát diadalmasan teltek, éjszakái azonban annál nyugtalanabbul. Ha elszende- redett piciny ógyacskájában, egy naponta visszatérő álom ' látogatta meg, amely minduntalan felriasztotta. Azt ál- . modta: reggel van, az íróasz- ; tálhoz lép, hogy elolvassa este írt cikkét, s íme, a kézirat ívei , megannyi halványbarna, üres, négyszögletes papírlappá vál- ^ toztak át, amilyeneket a mel- ^ lékhelyiségben egy szögre^ szoktak kiakasztani. Az álom- ^ nak ez a félreérthetetlen cél-^ zatossága oly rosszul esett ne-^ ki, hogy nyomban felriadt, s| verejtékben fürdő hálóingecs- ^ kéjében az íróasztalhoz tipe- $ gett, meggyőződni a valóság ^ édes cáfolatáról. De az állandó $ álmatlanság végül is annyira $ elővette, hogy elhatározta: ön-$ műíté&zetet fog gyakorolni. ^ Nyomban kiadott egy könyvet, $ amelynek előszavában sorban $ bevallotta, majd megmagya-J rázta ifjúkora léha tévedéseit, $ aztán mint aki jól végezte dől- $ gát, ebédelni ment. ! — Klassz dolog, nagyságos; úr — mondta a pincér —, az a! mondat a könyvében arról azj izéről... a névmágiáról. Már- 5 mint azokról a szegény hülyék- ! ről, akik azt hiszik, ha egy: dolgot a nevén neveznek, az-5 zal meg is semmisítik azt.: Igaz is, ha egy frájer sikkaszt,: s aztán bevallja, azzal mégi nem tette jóvá. Aznap este — karácsony; este volt — a műitész mint; rendesen, a szobájában kife-; szített kötélen táncolt, egyik! kezében egy mészárosbárddal,! a másik kezében egy lepkefo-! góval. Kecsesen egyensúlyozott! mesterségének e két szerszá-! mával, olykor egy gyors pi- : ruettet is csinált, kezecskéié-S vei csókokat hányva illetékes: hely felé. Hirtelen megder-: medt Szobájába egy ismeretlen, j munkás külsejű, erős, fiatal! férfi lépett be, s szótlanul meg-i állt a kifeszített kötél alatt. > — Mit akar? — sipította ré-; mülten a műitész. Az idegen még egyszer vé-i gigmérte. — Ki akarok lábalni belő-: led — mondta csendesen —, ; mert úgy látom, te vagy az én; gyermekbetegségem! Egy kis ollót vett ki a zse-S béből, átvágta a kötelet, majd: szótlanul kifordult a szobából.! A műitész mint egy disznóhó-: lyag, még egy ideig megállt a: levegőben, aztán a huzat ki— 5 vitte az ablakon, s a csillagos; téli éjszakában elsodorta a; Gellérthegy felé. — Ki hitte; volna! — mondták barátai fej-! csóválva, amikor félelmébeni nagyokat durrogatva, fekete! talpakkal elszállt fölöttük. : t 1 POITIERS 1 1 Magyar kulturális hét Február 17 és 23 közötti rendezik meg a franciaorszá-; gi kisvárosban, Poitiers-ben a; magyar kulturális hetet. Ebből; az alkalomból a poitiers-i filmszínházakban 40 magyar játékfilmet és több magyar rövidfilmet tűznek műsorra. A kulturális hét programjában szerepel több kiállítás is. Olvass \ játékosan A Komárom megyei könyv- ! ; tár munkatársai felmérték, 5 ! mennyit olvasnak a tatabányai 5 ; általános iskolák alsótagoza- ! ; tos tanulói. Szép számmal ta- > ; láltak olyan gyerekeket, akik ! ; otthoni körülményeik miatt > ; nem tudnak rendszeresen ol- S 5 vasni. Részükre Olvasni jó S $ címmel érdekes sorozatot in- I $ dított a könyvtár. Minden S 5 második héten meghívják ! $ őket a könyvtárba, ahol : $ pedagógusok közreműködésé- ! $ vei játékos formában megsze- 1 ^rettetik velük az olvasást; a j íj gyerekek magnószalagra is 1 i; olvasnak, s azt később vissza- j i; hallgatják, ü CAROL K. SCHÄCHTER-, A KISFIAM A kisfiam pufók volt és szőke, és alig múlt két éves, amikor egy zabpelyihes doboz alján ajándék tranzisztoros rádiót talált. Attól a naptól kezdve soha semmi bajunk nem volt Vele. Még a kopott takarójától is hajlandó volt megválni, amit esténként kapar- gatni szokott. Md több, az ujját sem szopogatta töibbé. A kisfiamnak pompás vbLt a memóriája. Még mielőtt Iskolába került, kívülről tudta a műsort. Tudta, hogy milyen táncdalok kerültek be az első tíz közé, hol lehet a legjobban ebédelni Manhattanban, s ami a legfontosabb, szó szerint fújt minden divatos reklámrigmust. Természetesen a kisfiam magasabb rendű feladatokra született. Gyakran rajtakaptam, amint kicsiny tranzisztoros rádióját a füléhez tartotta, s elgondolkodó tekintettel bámul a világba, mint akiben éppen súlyos és magvas eszmék fogannak meg. Építész lesz belőle — mondogatta az apja — vagy atom- tudós. Mennyire szerette az a gyerek a kis rádióját! Gyorsan megtanulta, hogyan kell mindent fél kézzel csinálni, csakhogy a másikban ott szorongathassa leghűbb barátját. Hiszen azzá lett számára a rádió: cimborává. Sőt, mi több, ő úgy vélte, hogy a rádió valamennyi bemondója személyes jó pajtása; ezért más kapcsolatokra nem is volt szüksége. Ha kérdeztek tőle valamit, megpróbált válaszolni, de többnyire csak hallgatott. Ily módon nagyon kellemes hallgatóság vált belőle, megszokta, hogy fejét kissé félrehajtsa azzal a figyelmes tekintettel, amelyet az emberek úgy szeretnek. A kisfiam olyan aranyos volt! Az ágyba is magával vitte tranzisztoros rádióját, és ha éjszaka rosszat álmodott, akkor sem kellett odamennem hozzá. Tudtam, hogy bekapcsolja a kisrádióját, megvigasztalódik és újra el- szenderedik. Az étkezésével sem volt soha probléma; a rádió ott állt az asztalkán a pohár tej mellett, s a gyerek sohase nézte, mát eszik. Amikor egy hétig kórházban feküdt, nekem nem kellett ott üklöm az ágya szélén, ahogy más anyák teszik. Ott tartotta a kisrádióját a párnája alatt, s az orvosok és ápolónők egybehangzóan azt mondták, ő a legjobb gyerek, akit valaha láttak. Csodalatos dolog volt elgondolni, hogy a fiamból olyan ember lesz, aki megáll a maga lábán, és könnyen beilleszkedik a társadalomba! Most már huszonhét éves, és a házunk alagsorában berendezett kicsiny lakosztályában egyszerű életet él. A tiszta fehérneműt és a reggelit, ebédet, vacsorát le- küldöm neki az étel-liften. Néhanapján elmegy otthonról, hogy új elemet vásároljon, s ilyenkor benéz hozzánk, és elcsevegünk. A fiam még nem választott magának foglalkozást. Azt mondja, majd átgondolja a dolgot, mihelyt a műsor véget ért.
