Pest Megyi Hírlap, 1971. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-02 / 27. szám
1971. FEBRUÁR 2., KEDD P£St MEGYEI Zárszámadás a Galgamente Tsz-ben (Folytatás az 1. oldalról.) tagjuknak fejenként több mint 24 ezer forint az évi jövedelme. Kétmillió forintot a biztonsági alapba tettek az elosztható pénzből. így a gazdaság tartaléka ma már megközelíti a hatmillió forintot. Az a céljuk, hogy két-há- i rom éven belül az évi részesedési alapnak legalább i 30—35 százalékát bankban tárolják. A közös vagyon értéke az elmúlt gazdasági évben megkétszereződött. Harminchétmillió forintért építették a 600 férőhelyes hizlaldát, a palántanevelő telepet és a sütőüzemet, valamint új gépeket vásároltak. Tiszta vagyonukat több mint 10 millió forinttal, 63 millióra növelték. Sorolhatnánk a számadatokat, amelyek azt bizonyítják, hogy a két termelőszövetkezet egyesülése eredményes volt. Mindezt azonban talán az tükrözi legjobban, hogy volt energiájuk nyugdíjasaikat is segíteni. '■ Gondolnak az öregekre éppen úgy, mint a jövő generációjára. A jól záró termelőszövetkezet vendégei, a megyei párt- bizottság képviselője, a járási tanács elnöke és a j árási párt- bizottság titkára szintén megelégedéssel nyilatkoztak a gazdaság eredményeiről. Eloszlott a kétség: a turaiak megbirkóztak az egyesülés okozta gondokkal. — mka — Kacsér, Új Élet Tsa Félmilliós jutalom Kocséron, az Üj Élet Termelőszövetkezet szombati zárszámadó gyűlésén Barhács János elnök ismertette a közös gazdaság múlt évi eredményeit. A tsz tiszta vagyona öt év alatt 15 millió forintról 36 millió forintra nőtt, évi bruttó jövedelme pedig 11 millióról 23 millióra, amelyből a gyűlés után kifizetésre került 20 százalék mellett további 5 százalék nyereségrészesedést kapnak még a tagok. Növénytermelésükben vezető helyet foglal el a paradicsom. A múlt évben 417 szarvasmarhát hizlaltak, 638 bárányt exportáltak, és közel 300 ezer aprójószágot neveltek. Gazdasági eredményeiket 3 és fél millió forinttal emelték a melléküzemek, amelyek dolgozód, ha a szükség úgy kívánta, paradicsomszedésben, szüretelésben és más gazdasági mun- kábam is segédkeztek. A termelőszövetkezet szocialista brigádjai versenyben dolgoztak, kiemelkedett az építőbrigád, amelynek Halápi Dénes nagykőrösi mester a vezetője. A termelőszövetkezet a múlt évben 10 ezer mázsa szőlőtermés feldolgozására és tárolására szolgáló borpincét épített, 4 teherautót, 4 traktort és 2 kombájnt vásárolt. A gyűlés végén elismerőokleveleket és közel félmillió forint jutalmat osztottak ki a legjobban dolgozó tagoknak. kopa KRESZ-PREMIER Táblaprognózis Fényvisszaverő fólia — Pest megye az élvonalban ár • /.<••• toí.'.V'ó't :• :\Jr' i. m - * » * v ü mA-'j 4-í • te KRESZ-premier volt teg*- nap: a közlekedési rend módosított, kiegészített szabályait rögzítő rendelet hétfőn lépett érvénybe. Az új szabályokhoz való alkalmazkodást megkönnyíti fokozatos bevezetésük, például hosszú hónapok telnek még el, amíg az új KRESZ-táblákkal mindenütt találkozhatunk az utak mentén. A néhány új típusú tábla felszerelése a régiek heALBERTIRSÁI FENEGYEREKEK Példás büntetést kaptak Egyik szombat este hat be- szeszelt albertirsai fiatalember megtámadta a szolgálatát ellátó rendőrjárőrt. A garázda fiúk — a legidősebb 24 éves, a legfiatalabb 16 — a Búzavirág presszóban iszogattak. Velük volt egy ismerősük, akit a reitiőrök felszólítottak, igazolja magát, majd utasították, menjen a körzeti megbízott irodájába. A társaság, többi tagja méltatlankodott. Elhatározták, hogy a rendőrök után mennek az őrszobára, és ha kell, erőszakkal kiszabadítják társukat. Egyikük, Vörös János, biciklire pattant. Mivel a rendőrök észrevették: nem ég a lámpája, behívták őt is, hogy a szabálysértési eljáráshoz felírják adatait. Az ifjú, amint kilépett az iroda ajtaján, felborította a rendőrök motorkerékpárjait. Nem sokkal később a kilépő rendőr észrevette a feldőlt Szünetel a vonatforgalom Földcsuszamlás - mozdonykisiklás Földcsuszamlás történt vasárnap este az aszód—balassagyarmati vasútvonal mentén, Becske és Magyarnándor között. Az alagútból kifelé tartó vonatra a dombról nagy meny- nyiségű föld csúszott le és a mozdony kisiktótt. Személyi sérülés nem történt. A baleset oka: az esőzés következtében átnedvesedett agyagos talaj. Most szakemberek vizsgálják a talaj szerkezetét, hogy megállapíthassák a csúszási pont helyét. Ha további földmozgástól nem kell tartani, a mozdony visz- szakerülhet pályájára. A helyreállítási munkák befejezéséig szünetel a vasútforga- lom — az utasok autóbusszal Közlekedhetnek. IPARI TANULÓKAT FELVESZÜNK kőműves, festő-tapétázó, villanyszerelő szakmába. Feltétel: 8. általános iskolai végzettség. Szállást, teljes ellátást, munkaruhát adunk. Jelentkezni lehet személyesen vagy levélben a tanulmányi eredmény közlésével. ROSPERITAS ÉPÍTŐIPARI KTSZ Budapest IX. kerület, Viola utca 45. szám alatt. motorokat. A presszó-kocsmából ideérkező társaság a rendőr szakaszvezetőre támadt. Megtámadták a közben odaérkező rendőr főtörzsőrmestert és az önkéntes rendőrt is. A támadók az egyik rendőrtől a gumibotot, a másiktól a bilincset vették el. Amikor a rendőrök határozottan felléptek és a fegyverükért nyúltak. a hat támadó elmenekült. A Ceglédi Járásbíróság csoportosulásban fegyveresen elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak miatt ítélkezett felettük. Vörös Gábort hét évi, Vörös Jánost négy évi, Vörös Ferencet négy év és hat hónapi, Czárák Jánost tíz hónapi börtönre ítélték. A fiatalkorúakat személyenként egy év két hónapi szabadságvesztéssel büntették. Az ítélet nem jogerős. ★ Vannak az esetnek mesz- szebb mutató tanulságai is. A Búzavirág presszóban az üzletvezető szemethunyó magatartása következtében az ügyben szereplő egyik fiatalkorú, kilenc (!) korsó, a másik két korsó sört fogyaszthatott el. Rakonczai Péter üzletvezető ellen, mivel tizennyolc éven aluliakat szeszes itallal szolgált ki, szabálysértőn és fegyelmi eljárást kezdeményeztek. Már másikor is megállapítható volt, hogy fiatalko- rúaknak szeszes italt szolgált ki. Ezt közölték a Róna Vendéglátó Vállalattal. Hasonló indokkal hívta fel az ügyészség a vállalat figyelmét a ceglédi Vörös Csillag Tsz-ben működő Csillag bisztróban uralkodó állapotokra. Mivel többszöri felszólításra sem változtattak a helyzeten, egyetértésben a tsz vezetőivel, bezáratták a bisztrót, tájékoztatott az ügyész. Az illetékesek most ismc'lt eljuttatták jelzéseiket a Róna Vendéglátóhoz, s ha nem változik a helyzet a Búzavirágban, feltehetően ez a presz- szó-kocsma is bezár. (Tamási Tamás) — Eddig még kiderítetlen okokból kigyulladt szombaton, a késő esti órákban Mogyoródon, az Arany János utca 14. szám alatt özv. Nagy Jánosné nyugdíjas portáján egy 13x5 méteres melléképület tetőszerkezete. A tüzet a gödöllői tűzoltóság és a helyi önkéntesek oltották el. Az anyagi kár körülbelül 5 ezer forint. lyébe, valamint a változatlanul hagyott jelzőtáblák „minőségi” cseréje különösen nagy munkát ró a KPM közúti igazgatóságaira. E munkálatokban országosan élen jár Pest megye; a Budapesti Közúti Igazgatóságon erről tájékoztatott Vitális István forgalmi mérnök. — A KRESZ-táblák cseréjét tavaly ősszel megkezdték: a 3-as és az 5-ös főútvonalon ezeket már jól ismerik a vezetők. A régi táblák könnyebben rozsdásocy.ak, a felirat elmosódott rajtuk, felújításuk pedig igen sokba került. Az új típusú jelzők alumínium oszlopon állnak, s alumíniumból készült, fényvisz- szaverő fóliabevonatuk sötétben, reflektorfényben is kitűnően kivehető. — Mennyibe kerül egy tábla? — Nem olcsó mulatság a KRESZ-táblák cseréje: négyzetméterenként 1200 forintba kerülnek, van olyan tábla, amelynek 3500—4000 forint az ára. A gyártó cég a Fővárosi Köztisztasági Hivatal, amely komplett „táblagyárat” vásárolt az NSZK-ból. Budapesti telepükön korszerű berendezésekkel sorozatban készítik a jelzőket, közöttük a módosított KRESZ-ben meghatározott új táblákat: a nyolcszögletű stoptáblát, az egyirányú utcát jelző táblát és a többit. — Az idei táblaprognózis? — 1971-ben mintegy 6 ezer jelzőt cserélünk ki Pest megyében. A 3-as és 5-ös főút után az M—1-es és az M— 7-es autópályán, majd fokozatosan a többi útvonalon is sor kerül a táblák cseréjére. Pest megye országosan első e téren, mivel idén nemcsak az első-, hanem a másod- és harmadrendű utakat is ellátjuk az új KRESZ-táblákkal, így a fontosabb mellékutakra is jut majd belőlük mintegy 2000 darab. sz. jVT A , 1971. február 2., kedd, ■*•*•*■*'■" Karolina napja. A nap kél: 7.10, nyugszik: 16.45 órakor. A hold nyugszik: 0.49, kél: 9.49 órakor. Északnyugaton felhőátvonulások, máshol erősen felhős idő, szórványosan előforduló esővel, záporesővel, később északnyugaton hózáporral. A mérsékelt, időnként élénk délkeleti, déli szél elsősorban a Dunántúlon északnyugati, északira fordul és megerősödik. A nappali felmelegedés gyengül. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1—plusz 4, legmagasabb nappali hőmérséklet északnyugaton 2—5, máshol 5—10 fok között. Távolabbi kilátások péntekig: megerősödő északi, észak- nyugati széllel a hőmérséklet csökken. Legalacsonyabb hajnali hőmérsékletek eleinte plusz 4—mínusz 1, később mínusz 2—mínusz 7 fok között. Legmagasabb nappali hőmérsékletek: eleinte plusz 4— 9, később plusz 1—6 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 milliméter) csapadék az ország területének 60 százalékán várható, az időszak első felében. — Közel nyolcszáz üzletember látogatta meg tavalya Csepel Autógyárat. — Csúcserőművek az energiaiparban címmel tart ma előadást Százhalombattán, a Dunamenti Hőerőműben, Újhelyi Géza. — A Ráckevei Járási Rendőrkapitányság ma 18 órakor Taksonyban, a művelődési házban közlekedési előadást tart, melyen a helyieken túl részt vesznek a dunaharasz- tiak is. — A Volán 20. számú Vállalat (MAVAUT) közli, hogy mától új járatokat közlekedtet a Budapest—Üröm—Pilis- borosjenői autóbuszvonalon. — Lángoló kenyerek. Hétfőn reggel Csobánkán, a Béke utca 3. számú ház előtt az úttesten, menet közben kigyulladt a TG 12-37-es rendszámú Garant-típusú kenyérszállító gépkocsi, a Pest megyei 1. számú Váci Sütőipari Vállalat szentendrei kirendeltségének kiselejtezés előtt álló gépkocsija. A tüzet az okozta, hogy az üzemanyagtartály csepegett, s az üzemanyag-ráfolyt a kipufogóra. A gépkocsit nyolcvan százalékos károsodás érte, s a lángok martalékává vált a kocsin levő egész kenyérszállítmány. A tűzhöz a budapesti tűzoltóság és a po- mázi önkéntesek vonultak ki. Az anyagi kár körülbelül 20 ezer forint. — Ma országos állatvásárt tartanak Cegléden, szombaton Abonyban. Vasárnap Al- bertirsán országos állat- és kirakodóvásárra, jövő hétfőn Dabason országos állat-, kirakodó-, autó- és motorvásárra kerül sor. Ismét a köd: Repült on iivfeg Tegnap délután ismét a köd okozta a balesetet a budapest —miskolci útvonalon. Gödöllő és Aszód között az YD 19—51 rendszámú kisteherautó vezetője • gyorsan hajtott, és már nem tudott megállni a GC 21— 75 rendszámú Ikarus farmotoros busz mögött. Belerohant a „mammutjárműbe”. Szerencsére senki sem sérült meg, de az anyagi kár jelentős. (Foto: Gardos) A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 4.25: Rákóczi-induló. 4.30: Hírek. Idójárásjelentés. 4.33—7.59: Hajnaltól reggelig. Zenés műsor. Közben 5.00: Hírek. Időjárás jelentés. 5.30: Reggeli krónika. 5.44: Falurádió. 5.59: Pontos időjelzés. 0.00: Hírek. Időjárásjelentés. Kb. 6.15: Rádióreklám. Kb. 6.30: Hírek. Idő- járásjelentés. Kb. 6.40: Rádióreklám. Kb. 6.45: Hallgatóink figyelmébe! 6.59: Pontos időjelzés. 7.00: Reggeli krónika I. kiadása. Utána: Körzeti időjárásjelentés. Kb. 7.30: Üj könyvek. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek. Idő járás jelentés. 8.05: Műsorismertetés. Színházak és mozik műsora. 8.20: Balettzene. 9.00: Harsan a kürtszó! A Gyermekrádió műsora (ism.). 9.35: Toldy Mária, Máté Péter és a Vörös Gitár együttes műsorából. 9.59: Pontos időjelzés. 10.00: Hírek. Idő- járásjelentés. 10.05: Megdézsmált örömök. Előadás Kamondy László novelláiról. 10.25: Indulók. 10.34: Téli utazás. Rádiójáték Schubertról. Irta: Szili Leontin (ism.). 11.59: Pontos időjelzés. 12.00: Harangszó. Utána: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben (élő). 12.30: Melódiakoktél. 13.44: Törvénykönyv. A rádió jogi műsora. 13.59: Kóruspódium. A XVII. kerületi leánykar énekel. 14.06: Macskazene. Zenés komédia. Irta: Fésűs Éva. 14.55: Pontos időjelzés. 15.00: Hírek. Időjárásjelentés.'15.10: Szabolcsi—Grabócz féld.: Régi magyar dalok. 15.25: Rádióiskola. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Szvjatoszlav Richter zongorázik. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 16.59: Pontos időjelzés. 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 17.05: Tallózás a világsajtóban. 17.20: A HVDSZ Szilágyi Erzsébet női kórusa énekel. 17.30: A szerkezet, az könnyű ... Vita egy új építési mód alkalmazásáról. 18.00: Könnyűzenei híradó. 18.30: A Szabó család. 18.59: Pontos időjelzés. 19.00: Esti krónika. 19.25: A Rádió Lemezalbuma. 20.55: Hírek. 20.58: Kozmosz. Tudományos magazin. 21.23: Páholyból. Beszámolók, tudósítások a könnyű múzsa otthonából. 21.59: Pontos időjelzés. 22.00: Hírek. Időjárásjelentés. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Kersics Anka és Palócz I, ászló népdalokat énekel. 22.50: Ami útijegyzeteimből kimaradt. Róbert László írása. 23.10: A Pikk Dáma. Részletek Csajkovszkij operájából. 24.00: Hírek. Időjárásjeleu- tés. 0.10: Filmzene. 0.25: Himnusz. 0.30: Víz jelzőszolgálat. PETŐFI RADIO 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik, Vörös Sári és Solti Károly énekel. 8.45: Külpolitikai figyelő. 9.00: Szigeti József hegedül. 9.18: Rádiószínház. A harmadik futó. 10.00: A zene hullámhosszán. A Petőfi rádió délelőtti műsora. Közben: 11.00: Hírek. Időjárásjelentés. 11.05: A zene hullámhosszán — folytatása. 11.45: A megkövesült ősmadár vallomása. 12.00: Zenekari muzsika. 13.00: Hírek. Időjárásjelentés. 13.03: Az árnyék nélküli asszony. Részletek R. Strauss operájából. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Randevú kettőtől hatig. A Petőfi rádió zenés délutánja. 18.00: Hírek. Időjárás jelentés. 19.10: Fiatalok hullámhosszán. 19.27: Üj könyvek (ism.). 19.30: Jó estét, gyerekek. Meseműsor. 19.35: A Magyar Rádió Dzsessz Hete (élő). Közben: Kb. 20.25: Esti krónika II. kiadás. Kb. 20.45: A dzsesszhangverseny folytatása. Kb. 21.30: Csárdások. 21.45: Szakdolgozat a fóti gyermekvárosról. Riport (ism.). 22.00: Hangverseny a stúdióban (élő). Moldován Stefánia énekel. 22.45: A Körmendi együttes játszik. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: Verbunkosok, népdalok. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. URH 18.00: Hírek. Időjárás jelentés. 18.10: Hanglemezparádé. 18.55: j Orosz nyelvvizsga-előkészítő. 19.10: j Magyar zeneszerzők. 19.36: Kap- ! csoljuk a Zeneakadémia nagyter- ! mét (élő). Közben: 20.20: Láttuk, l hallottuk. Színház-, film- és képzőművészetkritika. Kb. 20.40: A j hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.30: Smetana operáiból. I 22.03: Ma kiadás — holnap bevé- j tel. Gerencsér Ferenc írása. 22.13: | Két Haydn-szimfónia. 23.00: Hírek. , időjárásjelentés. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 9.00: Iskola-tv. Környezetismeret (ált. isk. 4. oszt.). A szén bányászata és felhasználása. 9.55: Fizika (ált. isk. 6. oszt.). Hogyan működik a hűtőszekrény? 11.55: Szám- tan-mértan (ált. isk. 7. oszt.). A tört mint hányados. 14.00: Környezetismeret (ism.). 14.55: Fizika (ism.). 16.40: Számtan-mértan (ism.). 17.18: Hírek. 17.25: Csak gyerekeknek! 17.55: Nyílt tárgyalás. Az „Egy utca” c. film vitájának folytatása. 18.45: Parabola. 19.05: Reklámmüsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Ika- ria KB—1. Magyarul beszélő tudományos fantasztikus csehszlovák film. 21.25: Monteverdi: Orfeo. Az Olasz Televízió operafilmje. 22.40: Tv-híradó — 2. kiadás.