Pest Megyi Hírlap, 1971. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-27 / 49. szám
1971. FEBRUAR 27., SZOMBAT MST fiEcvei &C*rlaP HÁZTÁJI ÁLLATTARTÁS Egy summában hozza a pénzt Jóformán nincsen udvar, ahol üres lenne a disznóól, de nagyon sokban az istálló is népes. Sohasem ment ki az állattartás a divatból, ma is virágzik a Tápió mentén, leginkább talán mégis három községben. Az egyik régen is község volt: Tápiógyörgye. A másik jórészt ennek határából szakadt ki: Újszilvás. A harmadik pedig az egykor Tápió- szeléhez tartozó tanyákból faluvá növekedett Tápiószőllős. A tanyás gazda mind állattenyésztő volt. Vásárokon jó pénzért elkelt tenyészbikákat neveltek, jófajta kocákat tartottak errefelé. S persze, hizlaltak is. A termelőszövetkezetek megalakulása után jó ideig, tudjuk, a szövetkezeti gazdák, még ha addig sok állatjuk volt, az országban többfelé is legfeljebb maguknak hizlaltak egyetlen sertést. Azt is csak süldőkorában állították az ólba, a lábasjószág egyébként kikerült udvarukból. Itt, ebben a három községben azonban nem. A három közül Újszilváson néztünk körül a házak táján. De előbb Moró Istvántól, a Kossuth Tsz főkönyvelőjétől megtudtuk, hogy a tsz 667 tagja közül 250 tenyészt sertést és szaporulatából mindegyik hizlal vagy tízet is eladásra. Másik száz tag pedig süldőt vesz, azt fogja hízóba és ha kész, eladja. A tsz azonban három esztendeje felhagyott a sertéstenyésztéssel, hizlalással, de a tagokét ma is átveszi az állatforgalmi részére. Nem csinál üzletet belőle, csak a kilónkénti egyforintos nagyüze„Az állatokkal többnyire csak az asszony vesződik.” „A tehenem meg a borja...” mi felárat tartja meg, viszont annak fejében elszállítja a sertést, ahová az állatforgalmi kívánja. Múlt év folyamán tagjaitól 218 hízót vett át. Miért csak ilyen keveset? — Mert csupán akkor fizetjük ki az árát, amikor az állatforgalmitól megkapjuk. Ebbe pedig néha 30 nap is be- letellik. Éppen ezért sokan közvetlenül a vállalatnak szállítják hízójukat, mások meg az abonyi József Attila Tsznek, mert akkor mindjárt megkapják a pénzt. Újszilváson 3200 ember él, és a faluban 750 szarvasmarhát tartanak számon, de a tsz- nél is van 550. Tehenészetet tart fenn, hizlal is és tagjaitól szintén átveszi a hízott marhát. A kétforintos nagyüzemi felár felét is odaadja. Mégis_ legtöbben lemondanak erről az esetleg 500 forintnál is nagyobb összegről és közvetlenül az állatforgalminak adják át marháikat. Hízik évente 150—160 darab a tsz- gazdák istállóiban. Kétszázhúsz tsz-tag tart tehenet, nem egy istállóban- kettő is áll a szaporulatával. — Vajon érdemes-e állat- tenyésztéssel foglalkozni? Kérdésünkre Farkas Ferenc tsz-tag így válaszol: — Ahogy vesszük. Nem sok haszon marad utána, Kiszámítottam, hogy hizlalásnál egy sertésen 600 forint, de ebben már a mázsánként 8 forintot érő trágya eladási ára is benne van. A marhán több a haszon, eléri a másfél ezret is. Igazság szerint azonban a ráfordított munka díját le kellene ennél is, annál is számítani. — Ha leszámítja, akkor mi marad? — Jóformán bizony semmi, jnert sok dolgot ad a jószág. Csakhát egy summában kapja az ember érte a pénzt. Egy hízott marháért, mondjuk, ha csak tízezer forintot fizetnek egyszerre, hát az már , valami. Másfél évenként általában két marhát hizlal Farkas Ferenc. A kocája alig két hete fialt tíz malacot Virgonc, életerős valamennyi, augusztusban hízóba fogja mind a tízet. Eladásra. Saját részére két süldő gömbölyödik most az ólban. Búcsúzásnál még ezt mondja: — Ha ráfizetnénk is a jószágtartásra, legtöbben azzal sem törődnénk. Szeretünk az állatokkal foglalkozni, nem is a pénzért tesszük, kedvtelésből1: No de azért a kevés pénzt is meg kell becsülni. Sz. E. (Foto: Gábor) KÖZÉLETI EMBEREK Küzdés- kocká, Az, hogy milyennek látszunk embertársaink szemében, azon múlik, milyen feladatokat választunk, vállalunk az életben. A számtalan választható eset közül most csak egyetlen egyre kerestünk példákat, hogy személyes sorsokon kísérjük végig a lehetőségeket. A szerep, amelyről szó van: társadalmi, közéleti. Az emberek, akik választották, többet akarnak egyéni boldogulásuknál: mások boldogulását, helyesebben, egyéni boldogulásuknak elengedhetetlen tartozéka a közösségért cselekvés. Nemcsak közvetetten, a társadalmi munkamegosztás részeseiként, hanem közvetlen, és tudatos formában. Kismartoni Ferenc a Váci Városi Tanács népművelési felügyelője öt éve. Korábban pedagógus volt, negyvenes éveiben jár, és rajong a zenéért. Mint népművelési felügyelő rengeteget tett a váci zenei kultúra gazdagításáért, pezsgő, változatos kulturális élet megteremtéséért. «Ez az ügy a szenvedélyévé vált. — Örömmel vállaltam a feladatot, mert Vác városa szinte tálcán kínálja a lehetőségeket. Láttam, milyen akadályokkal kell megküzdeni, de ez ahelyett, hogy letört volna, lelkesített. Beismerem, nyugtalan természetem van, nem tudok a fenekemen ülni, ha látom, mi mindent lehetne megvalósítani. Feletteseim már akkor óva intettek: nem kell naponta hősi halált halni. Ezt a nézetet nagyon megvetettem, irtóztam az eleve megalkuvástól. — Az emberek szemében izgága, kellemetlen fráterré váltam rövid időn belül. Ez azokra vonatkozik, akikkel munkakapcsolatom volt, s az új elképzelések megvalósításához új módszerek, tehát több energia, fantázia és munka kellett tőlük, mint amit addig megszoktak. Igényesebb és gondosabb is. Akikkel nem dolgoztam, csak ismernek, azokkal nagyon jó baráti, ismerősi viszonyom van, ők biztosítanak rokonszenvükről és egyetértésükről, A harmadik csoportba tartozók, ha már az én szempontomból vizsgáljuk az embereket, lesajnáltak és vállon veregettek: ugyan öregem, mit hajtod magad, idegeskedsz, nem jobb békében élni?! — Talán tanulság elmondani, hogy a megterhelések alatt hogyan visszakozik az ember. Ma már ott tartok, hogy elgondolkozom ezen az utóbbi nézetért. Nincs-e igazuk* Ha szépen végrehajtom az utasításokat, amiket kapok, nem vitatkozom, elfogadom mások elképzeléseit, ahelyett, hogy a magáméért harcolnék, innen mehettem volna nyugdíjba. Így félig ráment az egészségem, áthelyezésemet j kértem, augusztus 1-től visz- I szamegyek tanárnak. Millió forintok szolgálják a kultúrát, de csak szétforgácsolják az erőket, s ha nincs eredménye a munkának, ráadásul még állandó stressz állapotban kell élnem, céltalannak tűnik az egész. Ez nem azt jelenti, hogy megfogadtam a lesajnálok tanácsát, azt hiszem, az ember sohasem bújhat ki a bőréből, csak más formát keresek, ahol szélmalomharc helyett valóban használhatok. Harmos Béla a váci Lőwy Sándor Gépipari Technikum tanára, korábban főmérnök- helyettes egy gyárban, ahonnan azért jött el, mert a túlzott feszültség miatt károsodott az .idegrendszere és harmonikus családi élete. — Mindenki azt teszi, amit jóngk lát, alkati kérdés, hogy. ez1 a jó csak a saját nyugalmam vagy valamilyen ügy előbbrevitele. Nekem olyan volt a természetem, hogy ha FEBRUAR 12-TÖL ENGEDMÉNYES MOTORVÁSÁR szaküzleteinkben és vegyesiparcikk-boltjainkban BALKAN KISMOTOR 4800 Ft helyett 4300 Ft CZ 175 em3-ES JAWA MOTORKERÉKPÁR 13 100 Ft helyett 12 700 Ft Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat Alma és banán ff Daktari” Ghánából Ipolydamásdon még élnek a népszokások. Február elején, a hajnalig tartó farsangi bál után, maszkokba öltözve ko- ledáltak és gyászruhában temették Farsang Tóbiást. A börzsönyi községben a doktort „daktari”-nak hívják. „Furcsa volt, de hamar megszoktuk ...” — mondja két csomóra kötött fejkendőben, agyondolgozott kézzel, mindent átélt szemmel a sokszoknyás öregasszony, aki még nem látta a Balatont. Televíziót sem néz, fáradt már ahhoz, nem tudja, honnan ragadt fiatal orvosukra a „daktari”. — Hogy hívják az orvost? — Feri... Ferike... Az utolsó házban, a főút mellett lakik... Az útlevél dr. Francis Emmanuel Fynn Thompson névre szól. Tulajdonosa Ghánából érkezett. Törve beszél magyarul, kicsit hadar és nevetve mondja, hogy csodálkoztak a bőre színén, csak akkor nyugodtak meg, amikor rájöttek — panaszkodhatnak, mi fáj, az orvos mindent megért. — 1962-ben jöttem Magyar- országra. Emlékszem, február volt. 30 fokból indultam, mí- nuszva érkeztem. Akkor láttam először havat. És azon vettem észre magam, nem csodálkozom a havon, láttam már, meséltek róla és megnyugodtam: otthonommá vált az ország. Februártól augusztusig megtanult magyarul. — Persze, csak úgy ahogy, de az egyetemet' mór megkezdhettem szeptemberben. Két éve végzett Debrecenben általános orvosin. Utána a váci kórházba került. Azután közbejött valami... — Augusztusban megnősültem. Debrecenből ered az ismeretség és amikor a lány Ipoly- damásdra került körzeti orvosnak, rendszeresen találkoztak. Tavaly augusztusban összeházasodtak, s most két orvosa van a falunak. — Szép esküvőnk volt. A két húgom is eljött: az egyik Franciaországban, a másik az NSZK-ban tanul. Ösztöndíjasok, mint én. — A szülők? — Sajnos, nem 1 tudtak eljönni. Édesapám hivatalnok, se ideje, se pénze ilyen hosszú útra... — Mit tudott Magyarországról, amikor idejött? • — Amit földrajzban, történelemben tanultam róla. Főváros, törökök, ja, meg konzerv, amit otthon nagyon szerettem : a gulyás ... Szerencsére mi is olyan fűszeresen főzünk, mint a magyarok, köny- nyű volt megszoknom, csak a fokhagymát nem szeretem. És az alma, az alma sokkal jobb, mint a banán'... Borjádi Aliz, a fiatalasszony gyermeket vár. Férje segít neki, sürgős esetekben ő megy ki. „Feri jó orvos...” — mondja az ipolydamásdi általános iskola tanára. — „A falu hamar megbarátkozott vele: mindenkihez kedves és türelmes.” — Nem megy haza? — De. És feleségére néz. .Ahogy a gyerek megszületik, indulnak. Ghánában nagyobb szükség van orvosra. Dél-Afrikáról s Angela Davisról beszélünk. A négerkérdésről. Egyenjogúságról. Fajüldözésről. — Soha nem értem meg. hogy a Holdba jutó ember hogyan tarthat még itt... A bőr színe szerint ítélni az automaták, számítógépek világában! Sokszor sírni szeretnék... Én mindenkit szeretek, aki barátságosan rám néz. Gyógyítok. Kár, hogy ezeket a sebeket nem lehet fertőtleníteni... Magyarországról beszélünk. Az emberekről, a délibábról, a jófajta borokról. — Megszerettem ezt az országot. Kilenc év köt ide. És a feleségem. De haza kell mennem. Pedig megszerettem az embereket itt, Ipolydamásdon is, haverok vagyunk, jól mondom? De haza kell mennünk. A hazám azért adott ösztöndíjat, hogy otthon legyek. És önök azért segítettek nekem, hogy otthon dolgozzam. A feleségemnek lesz állása, szorong kicsit, de világot látni neki is nagy élmény... — Magyarországra nem jönnek? — Dehogynem. Fogunk még találkozni. Apósomék is látni szeretnék a srácot... 1962-ben nyolcán jöttek Ghánából Magyarországra tanulni. Azóta heten már otthon vannak. Négy orvos, egy építészmérnök, egy fogorvos és'egy agrármérnök. Az ötödik orvos,' dr. Francis Emmanuel Fynn Thompson jövőre indul. Egy hatodikkal: a feleségé veL A fővárostól körülbelül nyolcvan kilométerre telepednek majd le. Annyira, mint Budapesttől Ipolydamásd. Tamás Ervin láttam, javítani vagy változtatni kell valamin, szóltam, mert nem tudtam elnézni, hogy rosszul csinálják. Az új dolgokért mindig harcolni kell, erre számít is az ember, de arra már nem, hogy alapvető ésszerűségeket lehetetlen megmagyarázni vagy keresztülvinni az ésszerűtlen ellenében. A pozíció tartalmatlan uralma ellen fellépni nem könnyű, és általában az veszt rajta, aki megkísérli. Hiába bizonyosodott be azóta, hogy az én elgondolásom volt jó, a sorozat- gyártást megkezdték, nekem el kellett jönnöm, mert felőrlődtem. — Fél évig nem csináltam semmit, azt mondtam, nekem ebből elég volt, hagyjanak békén. Van az embernek magánélete is, az sem utolsó, ha felnevel két pvereket olyan körülmények között, amelyben * minden lehetőség adva van számukra, a kocsi és a külön szoba is. A szaikértelmet pedig (a műszaki egyetem diplomája után estin megszerezte a mémök-közgazdászit is) másképpen is lehet kamatoztatni. Így kaptam magamat azon, hogy elvállalok mindent, amire felkérnek. (A METESZ ipargazdasági szakosztályának vezetőségi tagja, tanácstag, a TIT városi-járási elnökségének és a KISZ megyei revíziós bizottságának tagja). Tehát mégsem hagytam abba... Szeitz János, a váci Híradástechnikai . Anyagok Gyára szakszervezeti bizottságának titkára, saját tapasztalata* alapján általánosít: — Ahhoz, hogy valaki többet akarjon, s hogy igazából ne engedjen válságos helyzetben sem, hogy a közösség ügyét mindig előbbre tartsa a magáénál — sajátos természet kell. Aki ezt nem hozta magával gyerekkorából, az sohasem tudja megtanulni. De ha egyszer belekóstolt az ember, nem lehet róla lemondani. Gyakran megtörténik, hogy a szép és jó eszmék a gyakorlati megvalósításkor értetlenséggel, közönnyel, gúnnyal találkoznak. Magamról tudom, hogy ez elcsüggeszti az embert, de csak ideig-óráig. — Az új dolgok mindig kényelmetlenek. Meg kell változtatni az addigi gyakorlatot, a „jól bevált” megszokásokat. Nézzük először a vezetők oldaláról. Még ma is sokan vannak olyanok, akik képzetlenek, s az idő túlhaladt rajtuk. Ha ezt nem látják be, „betartanak”, mert féltékenyek arra, akinek új és jobb javaslata van, mert félnek, hogy áz új javaslat nyomán kiderül a hozzá nem értésük, eddigi gyakorlatuk káros vagy helytelen volta. Egy újonnan felvetett probléma állandó veszélyérzetet kelt bennük, az olyan típusú ember tehát, aki minduntalan problémákat vet fel kényelmetlen, nemkívánatos számukra. — S mivel érdemi vitát nem tudnak folytatni vele az imént mondottak miatt, személyében Támadják. Hangulatot keltenek ellene s szónoki fogásokkal bizonyítják, ők azok, akik valójában a közösségért dolgoznak, hiszen meg akarják védeni minden nyugtalanságtól, minden bajtól, amit mások rájuk zúdítanának „felelőtlenül”. Ez a leghatásosabb eszköz, a demagógia, ez az, amit legnehezebb kivédeni. S ez az^ amin sok társadalmi szerepet vállaló ember elvérzik. Én éppen most éltem át egy ilyen helyzetet, s csak a türelmemen múlott, hogy győztesként kerültem ki belőle. Helyesebben, hogy bebizonyosodott, az a vállalat és a népgazdaság érdeke, amit én képviseltem. Ma még előfordulhatott volna az is, hogy nekem mennem kell, s az, hogy maradtam, még kevésbé gyakori, mint az ellenkezője. De a tendencia mar érvényesül, nem sokáig tarthatják magukat azok, akik saját, egyéni érdekük védelmében társadalmi érdekeket elleneznek és hiúsítanak meg. Varga Vera »
