Pest Megyi Hírlap, 1971. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-24 / 46. szám
T97t. FEBRUAR 54.. SZERDA ™*KM>ap HOLNAP VÍZHIÁNY BUDAÖRSÖN A Fővárosi Vízművek közli, hogy az Elektromos Művek karbantartási munkálatai miatt a XI. kerületi Rimaszombati úti gépházában holnap 8—15 óráig üzemszünetet tart. Emiatt Budaörsön vízhiánnyá! kell számolni. Pocokinvázió várható Az utóbbi évek legnagyobb kártevésére számítanak Az enyhe tél — a szokásostól eltérően — nem pusztította el a növényi kártevők legnagyobb részét, ezért a mezőgazdászok szerint idén bőven lesz term valója a növényvédelemnek. A szakemberek az , utóbbi évek legnagyobb kártevés sere számítanak. Pista bácsi monológja a közös gazdálkodásról Amikor hazajöttem a hadifogságból, a feleségem a nyakamba borult, és azt panaszolta: nincs itt semmi, se pénz, se kenyér — mesélte Palásti István, a ceglédi Kossuth Termelőszövetkezet zárszámadása után. — Elmentem a sógorhoz, kölcsönkértem egy zsák lisztet, hogy kihúzzak, valahogy az új termésig. Nyolc hold juttatott földet kaptam Törtei határában, azon kezdtem gazdálkodni. Három év alatt mindent megteremtettem. Tehén, ló volt az istállóban, az ólban meg bizony ott röfögtek a hízók. Aztán 1951-ben nadrágos emberek jöttek a községbe. Bevallom őszintén, nem szívesen léptem a tsz-be. Ma már csak nevetek rajta, de' hát tudja, milyen a parasztember. A földért akár ölni is tudna. Na mindegy, ez mar a múlté. Most. millióért építettünk az elmúlt hogyan élek? Csöndesen, mint ‘ - az idős emberek. A gyerekek elmentek az iparba. Elvégeztem a nyolc általánost, aztán a szakmunkás-tanfolyamot, most egy 22 tagú vegyes brigádnak vagyok a vezetője. Nem panaszkodhatom. Minden hónapban kétezer-négyszáz forintot kapok, van két- három hektó borom, ami bizony elfogy egy év alatt. S hogy jó-e a közösben? A mi gazdaságunk nincs az élvonalban, de azért, ha figyelte a zárszámadást, észrevehette, hogy mindenkit érdekel, mi történik a határunkban. Nemrégen jutottunk el addig, hogy vallassuk a vezetőséget, öt-hat évvel ezelőtt még nevettünk azon, hogy mienk a közös föld. Most bizony úgy is érezzük. Es higgye el, nem akarok magának újságból ellesett szöveget mondani. De én például tudom, hogy közel 30 millió a vagyonunk, és több mint hatévben. Annak idején csak az inflációkor beszéltünk ilyen számokról. Ma olyan természetes ez, hogy szinte észre sem vesszük. Az én brigádom egyszerű emberekből áll. De azt hiszem, bármelyiktől megkérdezhetné, ugyanazt mondaná, mint én: ments isten, hogy még egyszer egyedül gazdálkodjunk. — m. k. a. — Foto: Gárdos Főképpen a veszélyes rágcsáló, a mezei pocok elszaporodása okozhat gondot. A MÉM Növényvédelmi Főosztályának munkatársai többféle védekezési módszert javasoltak a termelőknek. Az Agroker-vállalatok is megfelelő vegyianyagkészletet biztosítottak a nagyüzemi gazdaságoknak és a háztáji termelőknek. Az egyik hatásos készítmény az Arvalin, de mivel az emberre és az állatokra egyaránt veszélyes, nagyon óvatosan kell bánni vele. Jó hatású a Tiodan nevű készítmény te. Ezekben a napokban országszerte figyelmeztető táblákat helyeznek ki azokon a földrészeken, ahol növényvédelmi munkálatokra kerül sor. A méreggel felszórt területekre tilos a belépés, a háziállatok etetését vagy legeltetését szintén korlátozzák. Szövetkezeti butik a Duna Intercontinentalban Ünnepélyesen megnyitották tegnap a Hotel Intercontinental üzletsorán az OKISZ Ruházati Szövetkezet és az OKISZ-labor butikját. Világszerte közkedvelt ez az üzlet- forma. ahol az öltözködés minden kellékét megtalálhatják a vásárlók. Az új üzletben di- vatövek, táskák, kendők, kesztyűk, bizsuk, népi hímzéssel díszített blúzok és köpenyek mellett találhat a vásárló fi- nomkonfekciót — kis szériában készülő női kabátot, ruhákat, sőt, alkalmi cipőket is. Férfiszabászat is működik, s a helyszínen kiválasztott anyagból néhány napon belül elkészül az öltöny vagy kabát. A különféle szövetkezeti műhelyekből naponta érkezik áru, úgyszólván minden egyedi darab. Lila virágú rózsa Öt országban nyílnak a szőregi virágok Eredményes esztendőt zárt a szőregi virág- és dísznövény ÁFÉSZ. Az. önálló export-import joggal rendelkező szövetkezet az elmúlt idényben a Hungaroflor Vállalat közvetítésével öt országba 280 000 rózsatövet és 800 000 tulipán-, jácint-, valamint nárciszhagymát szállított. A rózsák legnagyobb rendelője Anglia, Olaszország és a Szovjetunió, míg egyéb virágokat főleg a Német Demokratikus Köztársaság és Jugoszlávia vásárolt. A szőregi kertekben a hagyományos és ismert rózsafajtákon kívül különlegességeket, újdonságokat, lila és kékes árnyalatú rózsákat is nevelnek. A vírágértékesítő szövetke-, zet tagjai átlagosan több mint 10 000 forint jövedelemhez jutottak. Ez a magyarázata annak, hogy a taglétszám a tavalyi 100-íól az idén 250-re emelkedett. A részjegyek után befolyó összegből most már arra is telik, hogy hűtőtárolót ‘építsenek. § Tíz nap rendeletéiből A gazdasági és pénzügyi ellenőrzés rendjéről szóló 40/1967. (X. 13.) számú kormányrendelet módosítását a 9/1971. (II. FEBRUÁR 25-TŐL MÁRCIUS 3-IG CEGLÉD, SZABADSÁG NAGYKÖRÖS GÖDÖLLŐ SZENTENDRE ABONY BUDAKESZI BUDAÖRS DUNAHARASZTI MONOR NAGYKATA VECSÉS 25-én 26-28-ón 1-3-ón 25-28-án 1—3-án 25-28-án 1— 3-án 25- 28-án 1-én 2- 3-án 26— 28-án 1—3-án 26-28-án 1-3-án 25- 28-án 1-3-án 26— 28-án 1 1-3-án 26- 28-án 1-3-án 25—26-án 27— 28-án 1-3-án 25-28-án 1-3-án Kitörés** Én vagyok Jeromes A skarlátruhás nő Olsen bandája Én vagyok Jeromos Spartacus I—II. Az emir kincse Idegen a cowboyok között I—II. Vietnam amerikai szemmel Liliko*» Kitörés** Rachel, Rachel** Az Abwehr ügynöke Spartacus I—II. Az inkák kincse Neretvai csata I—II. Az emir kincse Idegen a cowboyok között I—II. Rachel, Rachel** Kitörés** A különös úr Fehér robbantás Szép lányok, ne sírjatok* I A skarlátruhás nő Az inkák kincse *Csak 14 éven felülieknek! ••Csak 16 éven felülieknek! Jó szárakozást kíván A PEST MEGYEI MOZIUZEMI VALLALAT 16.) kormányrendelet tartalmazza. (Magyar Közlöny február 16-i száma.) A jogszabály rendelkezik az adórövidítés vagy költségvetési juttatás jogtalan igénybevétele miatt kiszabandó bírságról. Az alsó és középfokú oktatási intézmények dolgozóinak üzemi étkezéséről a munkaügyi miniszter 3/1971. (II. 16.) számú Mű. M. rendelet rendelkezik. (Magyar Közlöny 10. szám.) A nappali tagozatos iskolai képzésben résztvevőkkel köt hető tanulmányi szerződésekről, a művelődésügyi miniszter 1/1971. (II. 16.) számú rendeleté intézkedik. (Magyar Közlöny 10. szám.) A vállalati műszaki fejlesztés költségeinek elszámolású ról, valamint a műszaki fej lesztési alap képzéséről és fel- használásáról a Magyar Közlöny február 16-i számában találják meg az érdekeltek a 8/1971. (II. 16.) számú pénzügy- miniszteri rendeletet A tanácsokról az 1971. I. törvényt teljes terjedelmében a Magyar Közlöny február 19- száma tartalmazza. A felvonók építéséről, hasz nálatáról és ellenőrzéséről ugyanitt jelent meg a 9/1971. (II. 19.) számú ÉVM rendelkezés. A Közlekedés és Postaügyi Minisztérium területén dolgozó szakemberek részére a KPM Személyzeti Főosztálya kül földi tanulmányútokra és ösztöndíjakra pályázati felhívást adott ki. (Megjelent a Postaügyi Értesítő február 11-i számában.) Az országgyűlési képviselők és a tanácstagok választásáról szóló, az 1970. évi III. törvény- nyel módosított 1966. évi III. törvény végrehajtásáról a 10/1971. (II. 22.) számú kormányrendelet rendelkezik. (Megjelent a Magyar Közlöny február 22-i számában.) Tizennegyedszer Soproni ünnepi hetek Június 25 és július 12 között — immár tizennegyedszer — rendezik meg a soproni ünnepi heteket. A műsor különösen a komolyzene kedvelőinek ígér gazdag élményt. A megnyitó napján kerül sor a soproni szimfonikusok Liszt Fe- retic-emlékversenyére a fer- törákosi barlangszínházban — ahová különautóbusz-járatok szállítják az érdeklődőket. Mt, 1971. február 24, szer- **“*'* da, Mátyás napja. A nap kél: 6.36. nyugszik: 17.20 órakor. A hold kél: 6.06, nyugszik: 1643 órakor. Változóan felhős, a hajnali és reggeli órákban helyenként ködös idő. Szórványosan kialakuló eső, havas eső,‘ esetleg kisebb futó havazás. Időnként élénk északnyugati szék — Élüzem címet nyert a Nagykőrösi Konzervgyár III-as üzeme. A szocialista munka műhelye címet pedig a konzerv I-es, és VI-os üzemrésze, valamint a dobozüzem, a csomagoló, a villany- szerelő és építőrészleg ikapta. — A község katonapolitikai feladatairól, Valamint a tanácsi választások előkészítéséről tárgyalt tegnap a süly- sápi tanács végrehajtó bizottsági ülésen. — A Csepel Autógyár gyártmányainak fejlesztése a mezőgazdaság igényeinek megfelelően címmel tart előadást pénteken Budapesten a Technika Házában Körmen- dy Ágoston és Nagy Károly — a Magyar Agrártudományi Egyesület rendezésében. — Mentőállomást építenek Ráckevén — kétmillió hatszázezer forintos beruházással. A tervek szerint a mentőállomás a jövő év tavaszára készül el. — Huszonöt liter vért adtak Isaszegen a községi véradók a múlt héten. A rendszeres véradók mellé újabb tíz donor jelentkezett. Askenazy ÖTV^N ÉVVEL EZELŐTT, 1921. február 24-én született Lúd- vik Askenazy, cseh író, publicista. Egyetemi tanulmányait _ a Szovjetunióban végezte, ahol történelmet és szláv filozófiát tanult. 1942-től a Szővjetuiiióban alakult csehszlovák hadsereg kötelékében harcolt; a háború után a Csehszlovák Rádió külpolitikai munkatársaként beutazta az Egyesült Államokat, Indiát, Japánt is. 1953 óta írói tevékenységet folytat. Askenazy a második világháború utáni cseh próza népszerű képviselője. Egyik kritikusa szerint hőseit, figuráit a fejük tetejére állítja, hogy aztán megkérdezze tőlük: nem éppen a fejükön állva állnak-e a lábukon? Gyakran használt módszere a szembesítés. Az ember és a háború, az ember és a fasizmus, az ember és a halál. — ezek a fő témái. Pillanatfelvételeket készít, figyelmét egy pontra koncentrálja, a részleteket elnagyolja, hogy mondanivalójának lényege annál élesebben lépjen előtérbe. Askenazy sikeresen írt drámákat, hangjátékokat, filmeket is; műveiből eddig. négyet vittek filmre. Kétméteres a Duna A dunai hajózást — a MAHART tájékoztatása szerint — a rendkívül alacsony vízállás nehezíti: a folyó felső szakaszán még félirialkoimámnyal sem közlekedhetnék a hajók és az uszályok, mert veszélyes gázlók egész sora alakult M. Budapestnél is mindössze 2 méter és néhány centimétert mutat a mérce a Lánohídnál. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 4.25: Rákóczi-induló. 4.30: Hírek. Idöjárásjelentés. 4.33—7.59: Hajnaltól reggelig ... Zenés műsor. Közben 5.00: Hírek. Időjárásjelentés. 5.30: Reggeli krónika. 5.44: Falurádió. 5.59: Pontos időjelzés. 6.00: Hírek. Időjárásjelentés. Kb. 6.15: Rádióreklám. Kb. 6.30: Hírek. Időjárásjelentés. Kb. 6.40: Rádióreklám. Kb. 6.50: Hallgatóink figyelmébe! 6.59: Pontos időjelzés. 7.00: Reggeli krónika II. kiadás. Körzeti időjárás jelentés. Kb. 7.30: Üj könyvek. Kb. 7.45: Orvosi tanácsok csarnok — Husszein. Onody György írása. 9.00: Kiváncsiak klubja. Az Ifjúsági Rádió műsóra. 9.50: Fuvoia-hárfadarabok. 10.00: A zene hullámhosszán. A Petőfi rádió délelőtti műsora. Közben 11.00: Hírek. Időjárás jelentés. 11.05: A zene hullámhosszán — folytatása. 11.55: Néhány perc tudomány. 12.0Q: Porgy és Bess. Részletek Gershwin operájából. 12.35: Orvosi tanácsok a vegacil- linről (ism.). 12.40: Házunk tája. A Falurádió műsora. 13.00: Hírek. Időjárás jelentés. 13.03: Zenekari a vegacillinről. Kb. 5.30: Múzeumi I muzsika. 13.45: Időjárás- és vizál- híradó. 5.59: Pontos időjelzés, 8.00: : lásjelentés. 14.00: Mindenféle, — Hírek. Idő járásjelentés. *.05: Mű- I kettőtől ötig. Közben 14.30: Hírek, sorismertetés. Színházak és mozik Körzeti idő járásjelentés.^ 15.30: Híműsora. 8.19: Szimfonikus zene. 8.59? Pilátus. Szabó Magda regénye folytatásokban, n. rész. 9.20 rek. 16.30: Hírek. 17.00: ötórai tea. 17.30: Hírek. 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.10: Kis magyar népRészletek Szirmai Albert operett- i rajz. 18.15: Romantikus kórusmű- jeiből. 9.59: Pontos időjelzés. 10.00: I vek. 18.40: Beszélgetés a pszicholó- Hírek. Idöjárásjelentés. 10.05: giáról. 19.00: Nótacsokor. 19.51: Cj „Nyitnikék”. Kisiskolások műsora, könyvek (ism.). 19.54: Jő estét, 10.40: Bécsi klasszikus zene. 11.30: gyerekek! Mesemüsor. 19.59: Pon- A Szabó család (ism.). 11.59: Pon- | tos időjelzés. 20.00: Esti krónika U. tos időjelzés. 12.00: Harangszó. I kiadás. 20.25: Muszorgszffij: HoUtána: Déli krónika. 12.20: Ki nyer vanscsina. ötfelvonásos opera, ma? Játék és muzsika tíz perc- j Közben 21.40: Tóth Árpád két ben (élő). 12.30: Tánczenei koktél. 1 verse. 21.45: Az operaközvetítés 13.15: Boross Lajos népi zenekara < folytatása. Közben 23.00: Hírek, látszik. 13.45: Válaszolunk hullna- Idöjárásjelentés. 23.15: Az operajátszik. 13.45: Válaszolunk hallga tóinknak! 14.00: Hangverseny kör úton a Magyar Rádió Gyermekkórusával. 14.30: Nőkről — nőknek. 14.59: Pontos időjelzés. 15.00: Hírek. Időjárás jelentés. 15.10: Magyar fúvószene. 15.20: Világszínház. Madách, a Tragédia írója. Irta: Sándor Iván. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Hidas Frigyes—Csoóri Sándor: Szigorú korban élünk — kantáta. 16.11: A Deák-együttes játszik. 16.30: Nézzen be a jövő héten... 16.40: Németh Marika énekel. 16.58: Hallgatóink Ügyeimébe! 16.59: Pontos időjelzés. 17.00: Hírek. Időjárás jelentés. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Beethoven: B-dur vonósnégyes. 17.45: Megy a gyár az ember után. Szél Júlia riportja. 18.00: Zene indul Ferihegyről. Boros Anikó műsora. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 18.59: Pontos időjelzés. 19.00: Esti krónika. 19.25: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót! A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye. 20.20. Magnósok, figyelem! 21.05: Hírek. 21.08: Visszhang. Félóra moziról, színházról, olvasásról. 21.38* Pécsi Kiss Agnes és Palcsó Sándor népdalokat énekel. 21.59: Pontos időjelzés. 22.00: Hírek. Idő járás jelentés. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Dzsesszklub — Kiss Imre műsora. 23.35: De Falla műveiből. 24.00: Hírek. Idő- járásjelentés. A kispolgár hét főbűne. Részletek Weill—Brecht zenés játékából. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelzőszolgálat. PETŐFI RADIO 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával- 8.05: Népdalcsokor. 8.45: Arab arcképközvetítés folytatása. 23.44: Jancsó Adrienné népdalokat énekel. 24.00: Hírek. Időjárás jelentés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. URH 18.00: Hírek. * Időjárás jelentés. 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Orosz nyelvvizsga-előkészítő. H. fejezet. 18. lecke. 19.10: Kamarazene. 19.49: A dzsessz kedvelőinek. Dionne Warwick énekel. 20.05: A kórusirodalom remekei. 20.27: Hírek. 20.30: A mélység lakói. Bíró Sándor regényének rádióváltozata. 21.28: Hangfelvételek — felsőfokon. 23.00: Hírek. Időjárás jelentés. Kb. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 9.05: Iskola-tv. Földrajz (ált. isk. 8. oszt.). Energiagazdálkodásunk. 9.30: Egy nyár a vadonban. Magyarul beszélő svéd film (ism.). 10.30: Delta. Tudományos híradó (ism.). 10.53: Egy bécsi Párizsban. Zenés osztrák film. 14.05: Földrajz (ism.). 16.40* Irány az egyetem. Előkészítő a felsőfokú felvételi vizsgákra. Munka, eneVgia, teljesítmény. (Fizika, in. oszt.). 17.28: Hírek. 17.35: Emeletes házak J$- noshalmán. Riportfilm. 18.00: A rajzfilmek kedvelőinek: 1. A skatulya. Jugoszláv rajzfilm. 2. Az alagút. Lengyel rajzfilm. 18.15: Radar. Ifjúsági érdekvédelmi műsor. 18.45: Reklámműsor. 18.55: Parabola. 19.15: Esti mese- 19.30: Tv- híradó. 20.00: India felfedezése. 21.00: Telesport. Műkorcsolyázó világbajnokság. Páros. Közvetítés Lyonból. Közben: Kb. 22.00: Tv- hlradó — 2. kiadás. — Visszaérkezett 25 'termelőszövetkezeti gazda fíar- kányfürdőről. A következő '32 fős csoport március 3-án indul Debrecenbe, a nagyerdei termelőszövetkezeti üdülőbe tíznapos ingyenes üdültetésre. a megyei Biztosítási önsegélyező Csoport költségén. Márciustól ismét Ingyenes jogi tanácsadás , Csak Pest megyeieknek Márciusban ismét megkezdi jogtanácsosunk panaszosaink és olvasóink részére az ingyenes tanácsadást. Fogadóóráit minden héten szerdán 5-től 7-ig tartja Budapesten, a Blaha Lujza tér 3. szám alatt, a földszinti tanácsadóteremben. Márciusban első alkalommal 3-án. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a korábbiaktól eltérően jogtanácsosunk csak a Pest megyeieknek áll rendelkezésére. A szerkesztőség tervbe vette, hogy később meghatározandó időben havonta egyszer a megye városaiban és nagyközségeiben is tartunk ingyenes jogi tanácsadást. — A Budapesti Egyetemi Színpadon nagy sikert aratott „Nem puszta szó” című irodalmi összeállítást mutatja be Kozmán Gusztáv előadóművész ma este 7 órai kezdettel Visegrádon, a Mátyás király művelődési házban. — Életünk és a stressz címmel tartott: tegnap nagysikerű előadást Kulin Sándor Nagykőrösön, a Nők akadémiáján. — Nősök bálját rendez a d:ósdi sportkör február 27-én, szombaton este, a helybeli csapágygyár kultúrtermében. • — Megnyílt az ifjúsági klub Kiskunlacházán, a művelődési házban. Első alkalommal 30 fiatal gyűlt ösz- sze. (