Pest Megyi Hírlap, 1971. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-17 / 40. szám

1971. FEBRUÁR 17., SZERDA *»*9T UtCAF.t FAO Dr. Harcsai Károly, a FAO nemzeti bizottságának főtitká­ra kedden Párizsba utazott, ahol a FAO európai mezőgaz­dasági bizottsága végrehajtó bizottságának ülésén vesz részt. Az ülés napirendjén a FAO-együttműködés új formái szerepelnek. Ifjúságpolitikai tanácskozás Az MSZMP KB ifjúságpoli-t tikai határozatának végre-t hajtásáról tanácskoztak ked-i den a-SZÖVOSZ székházábani a SZÖVOSZ elnökségének ési a KISZ KB titkárságának, képviselői. i Dr. Molmár Frigyesnek, a, SZÖVOSZ elnökének és dr.. Horváth Istvánnak, a KISZ KB első titkárának vezetésé-, vei lefolyt eszmecserén szám-i ba vették a szövetkezeti szer-, vek és az ifjúsági szövetségi eddigi együttműködésének ta-. pasztalatait. A SZÖVOSZ és a KISZ KB. a fogyasztási, lakás- és taka-i rékszövetkezetek, valamint a. KISZ-szervezetek további, együttműködéséhez — a kén szülő ifjúsági és szövetkezeti, törvény szellemében — javas-, latokat dolgoz ki a közös cé-. lók megvalósításának segítő-. sere. t Felfelé a hullámvölgyből Súlyos „örökség" Átfogó intézkedések A VÁCI SÜTŐIPARI VÁLLALATNÁL Meddig lehet — és kell —, bizalmat előlegezni egy veze- j tőnek? Hol van a türelem ha­tára olyan emberrel szemben, aki léptem-nyomon tanújelét adja vezetésre való alkalmat­lanságának? Ilyen kérdések vetődnek fel bennem most, amikor a Pesrt megyei Tanács 1-es számú (váci) Sütőipari Vállalatának gondjaival, terveivel ismerke­dem. Ennél a vállalatnál a tava­lyi év vége feié fogyott el az igazgató iránti előlegezett bi­zalom. Hátrahagyott „öröksé­géből” ítélve — előbb kellett volna! Mi is ez az „örökség?” Teljesen elhanyagolt, le­romlott gépkocsipark; 34 te­herautónak csupán a fele volt üzemképes. A járműveket Nemcsak a szabad ég alatt, ,c$illag-garázsban" garazsírozták, de még a tásokat is ott végezték. javi­Kri­Röpke füstölgés a pipagyárról „Ez nem divatos szakira...” A Nagykőrösi Faáru- és Do- hányzócikk-gyártó Vállalat legutóbb is újraválasztott, fia­tal párttitkára, P. AI észáros Ferenc, 65-ben diplomázott, azóta dolgozik itt. — Dinasztiális szaknál a miénk — mondja. — /<£\m bognár volt, kedvem szerint választattam az apám mesterségével rokon szakmát. Itt-járt gimnáziumba, itt lett tanácsi ösztöndíjas, most fa­ipari mérpök, a gyár műszaki osztályvezetője, 67 óta párt­titkára is. Huszonnyolc éves. Szerencsés, egyértelműen tiszta vonalú pályafutás. P. Mészáros Ferenc rendkívül ér­telmes fiatal értelmiségi. A fő­név és jelző nem föltétlenül jár együtt; ellentétben számta­lan riportalannyal, könnyen lueszéi, de nem felszínesen, va­lahogy úgy, mintha sokszor felvetődött kérdéseit most nyilvános magányban fogal­mazná meg. — Ez nem divatos szaikma. Viszonylag sok nálunk a fia­tal — de a szakképzett kevés. Egy-egy szekrényajtó egész napos ide oda tologatása: nem népszerű foglalatosság. És fur­csa anomáliák adódnak. Van, hogy a szakmunkás 2200—2500 forintot keres; a betanított munkás ugyanezen a területen 2700—3000 forintot is. — Olykor magam sem tu­dom, pozitívum-e, hogy nem­csak szakmai vezető vagyok, hanem párttitkár is ... Pedig föltétlenül fontos, hogy hason­ló beosztásban minimum fa­ipari technikumi végzettségű ember legyen, de... valahogy a két funkciót együtt nem tar­tom szerencsésnek. Mint fa­' ipari szakmérnök, itt nem fejt­hetem ki tudásomat — de mint üzemi párttitkár: mindenes vagyak. Kollektív szerződés, újítási feladatterv, szabályzat, — mindig van valami. Ami­kor annak idején javasoltak, nem fogadtam kitörő öröm­mel, mert —, mert én azt sze­retném, ha egy-egy jó műsza­ki megoldás önmagát érvénye­sítené ... — A gyár élettörténete? Kezdettől’tanácsi vállalat vol­tunk, és ez a körülmény so­káig mindent jelentett, csak jót nem. Szép nyereségünk volt, de a tanács más terüle­tekre csoportosította át — emiatt nem kerülhetett sor gépparkfelújításra, s ha ve­hettünk valamit, avult rend­szerű gépeket vásároltunk pénzszűkében. A megváltozott gazdaságirányítás óta már magunk rendezhetnénk be magunkat — ha lenne miből. De a tegnap láncreakciós ha­tásai egyelőre nem csökken­tek. — Máislik telepünk a nagy­kőrösi téglagyár helyén volt. De a Szolnoki Tégla- és Cse- répipaii Vállalat három éve visszaállította a téglagyárat és mi. hárminomiliiós tervünket teljesítő fűrészüzemünkkel — mehettünk a Siratóba; ez egy ingoványos, feltöltött külterü­let. A cserépipari vállalat ki­segített ugyan két és félmil­lióval —, de ezt a fejlesztési alapunkból kell visszafizet­nünk, 1972-lg. Nyereség híján viszont hogyan keletkezzen fej­lesztési alapunk? És még ezt az összeget is meghaladta más­fél millióval a siratói beruhá­zásunk. Mi marad gépesítésre ? Igaz, termelékenységi muta­tónk nem rossz,. lényegein kevesebb létszámmal legalább­is azonos értékű termelést tel­jesítünk, de legalább húsz- huszonöt millió kellene ahhoz, hogy ezt a vállalatot sínre te­gyék. A szociális körülmé- nyeimk nem ütik meg még a sajtóban-szelilőztetés mérté­két sem — kályhafűtés, por­elszívónk nem üzeméi, nem folytatom; minek? Nem is tudom, mi lenne a segítség! — Ez az 1951-ben alakult gyár egy régi maszek műhely helyén, 3—4 géppel kezdte... ma két telepen háromszáznál többen dolgoz­nak, közepesnél! rosszabb, ke­vés, és avult gépekkel — mégis létrehoznak villámát. Évi 30— 40 millió forint értékű vegyes faipari terméket (állványszin­tek, göngyöleg, burkolóanyag stb.), évi 10 milliónyi lakbe­rendezési tárgyat, és évi 2 mil­lió értékű dohányzócikket, pi­pát, szipkát, egyebet. És export- tevékenységünk is folyamatos. Az esztergomi Labor Műszer­ipari Művekkel kooperálunk, Labormim elnevezésű univer­zális magvizsgálóberendezést készítünk velük — az YSZ-I. nevű laboratóriumi műszerasz­talt a Szovjetuniónak szállít­juk —, a Llgnimpexen át bú­torléceket, narancsosláda-ele- meket, rakodólap-alkatrésze­ket szállítunk Hollandiába, Nyugat-Németországba, Auszt­riába... Vagyis: kinőttünk egykori kóceráj-voilturtkiból, mégsem tudunk korszerű, jól felszerelt üzemmé fejlődni. — ... Különben: gyakran hasztalan próbálok véghezvin­ni szakmailag indokolt, éssze­rű‘elgondolásokat az üzemben. Ilyenkor érzem: mégis súlyt jelent, hogy nemcsak szakem­ber vagyok, hanem üzemi párttitkár is. Nem tudom, ért­hető-e: elégedettebb lennék, ha a jó gondolatok önmaguk­ban érvényesülnének. Pereli Gabriella minális volt az alkatrészellá­tás, elhanyagolták a kocsik karbantartását. Ezek után nem csoda, hogy éveken át baj volt a kenyér kiszállításával. Azzal a megokolással, hogy a 17 millió forintos költséggel épült váci kenyérgyár minden igényt kielégít, elhanyagolták a meglevő kisüzemeket; töb­bet be is zártak közülük. Ami­kor aztán a KÖJÁL megálla-. pította, hogy szentendrei sü­tőüzem sürgős tatarozásra szo­rul, — ellenkező esetben be kell zárni.—, bebizonyosodott, ami az FNK-kemencék konst­rukciós hibái miatt ámúgyis várható volt, hogy a váci ke­nyérgyár siem mennyiségileg, sem minőségileg nem váltja be a hozzáfűzött reményeket. A szentendrei üzem tatarozása egy hónapig tartott, s ez napi száz mázsa- hiányt okozott a kenyérellátásban. Bekövetke­zett, amire még nem volt pél­da: a Dunakanyar fővárosi „kenyérimportra” szorult. Csakhogy a Százados úti ke­nyér még később jutott el a szentendrei fogyasztóhoz, mint a helybeli! pártunk politikája — és a fogyasztók érdeke — azt a kö­vetelményt támasztotta az élelmiszeriparral és a kiske­reskedelemmel szemben, hogy gyorsabb ütemben számolja fel az ellátási „fehórfoltökat”. A Váci Sütőipari Vállalat elő­ző vezetése ennek úgy próbált eleget tenni, hogy szemre tet­szetős, de a legelemibb higié­niát is nélkülöző pavilonokkal — kevésbé finoman: bódékkal — telepítette be a Dunaka­nyart. A KÖJÁL — éppen a fogyasztók érdekében — ismét közbelépett; egyévi határidőt adott a vállalatnak, hogy a bódékat átalakítsa: ellássa vil­lanyvilágítással, folyóvízzel, öltözővel, készáru- és göngyö­legraktárral, stb. Az egy esz­tendő lejárt; a bódék korsze­rűsítése azonban akkora anya­gi terhet róna a vállalatra, amekkorát abban az esetben sem bírna el, ha e pavilonok nyereségesek lennének. De a legtöbbjük ráfizetéses. Sok baj forrása lett a válla­latnál a korábbi vezetés kap­kodó, hibás káderpolitikája. Az alsóbb szintű vezetők sűrű — és gyakran indokolatlan — cserélgetése, az anyagi-erkölcsi megbecsülés hiánya sok régi szakembert, pékmestert el­riasztott a vállalattól. Nem tettek intézkedéseket a ,szak- embar-utánpótlás biztosítására sem. A vállalat termékeinek mindössze 8 százalékát — valamennyi sütőipari vállalat­nál jóval kevesebbet! — érté­kesíti saját bolthálózatában. Ráadásul, saját boltjainak zö­me nem a sütödék mellett, hanem azoktól messze épült. Az pedig köztudott, hogy a ke­nyérrel kapcsolatos minőségi panaszok gyakran éppen a szállításra vezethetők vissza: szállítás közben a meleg ke­nyér deformálódik, összelapul, megrepedezik. A Dunakanyar élelmiszer­ellátásának biztosítása általá­ban nehéz feladat. A kereslet kiszámíthatatlan ingadozása olyan kockázatot jelent a kis­kereskedelemnek. amit az nem szívesen vállal. Tavasztól őszig — az idegenforgalmi szezon­ban — hétközben 20—25, hét­végeken 40—50 százalékkal növekszik az élelmiszerszük­séglet. Legalábbis, jó időben. Rossz idő esetén viszont az idegenforgalom megcsappan, s a megrendelt áru ottmarad az üzletekben; legtöbbször akko­ra mennyiségben, ami már „nem fér bele” a kálóba. A kiskereskedelem, ezért „óvatosan" rendelt, és így a kirándulók gyakran kenyér, péksütemény nélkül maradtak. A vállalat előző vezetése nem talált megoldást e problémára. Ez tehát az „örökség” — és egyben a lecke, amit az új ve­zetésnek kell megoldania. 1 Az eddigiekből következik, hogy átfogó, komplex intézkedések­re van szükség, a szállítóka­pacitás bővítésétől a jogos mi­nőségi panaszok orvoslásáig. A Pest megyei Tanács vb segítségével már jelentősen bővítették a vállalat gépko­csiparkját: nyolc új és hét fel­újított tehergépkocsit vásárol­tak. Sürgősen tető alá hoztak egy ideiglenes' műhelyt, hogy augusztus végéig — az új tmk-műhely átadásáig — is megfelelő körülmények között végezhessék a gépkocsik kar­bantartását, javítását. Felülvizsgálták az elhanya­golt, illetve bezárt kisüzeme­ket, s amelyek nem igényel­nek túl nagy költséget, azokat korszerűsítik és üzembe he­lyezik. így kerül rövidesen megnyitásra a — lapunkban már szóvá tett — verőcei sü­töde és a penci péküzem; kettő együttesen napi 20 má­zsa kenyeret készít. Megtör­tént a műszaki átadás a kor­szerűsített pomázi sütödében, amely március elsejétől na­ponta 15 mázsa kenyérrel já­rul hozzá a környék ellátásá­nak megjavításához. Tataroz­ta tják a dunabogdányi kisüze­met, hogy tavasztól kezdve az is besegíthessen a Dunakanyar ellátásába. Megállapodást kötöttek a kiskereskedelmi vállalatokkal a visszáruval kapcsolatos anyagi kockázat megosztására. Nyíri Éva 120000 munkahelyi vezető továbbképzése A munkaügyi miniszter és a művelődésügyi miniszter együttes irányelveket bocsá­tott ki a közvetlen munkahelyi vezetők (művezetők, mezőgaz­dasági brigádvezetők, boltve­zetők stb.) továbbképzéséről. Mint a Munkaügyi Miniszté­riumban elmondták, a felső- és középszintű vezetők tovább­képzésének irányát már ko­rábban ‘megszabták, most dolgozták ki első íz­ben a közvetlen munkahe­lyi vezetők továbbképzésé­nek elveit. Arra nincs mód, hogy már az első évben valamennyi al­sószintű vezetőt bevonjanak a továbbképzésbe, törekedni kell azonban, hogy a negyedik öt­éves terv végére mindenki leg­alább egyszer részt vegyen az oktatásban. Mindenekelőtt a művezetők, főművezetők be­vonása szükséges, majd ezt fo­kozatosan ki kell terjeszteni a mezőgazdasági brigádveze­tőkre, telepvezetőkre műhely­vezetőkre, a kereskedelemben az ABC áruházak, a nagy- és kö­zepes forgalmú üzletek, áru­házi osztályok vendéglátó és idegenforgalmi egységek, nagy­kereskedelmi raktárak, fiókok és telepek stb. vezetőire. Célszerű, ha a vállalatok a káderfejlesztési tervek alapján iskolázási tervet készítenek. A részvevők kiválasztásánál figyelembe kell venni, hogy egy-egy csoportba lehetőleg azonos előképzettségűek és nagyjából azonos korúak ke­rüljenek, s egy-egy csoportba húsz embernél többet ne so­roljanak. Ötven éven felüli munkahelyi vezetőt csak saját kérésére indokolt bevonni a továbbképzésbe. Virágok virága Naponta 500 szál. szegfűt indíta­nak a téli hónapokban is a váci és ceglédi virágüzletekbe a gödi termelőszövetkezet üvegházából. Foto: Urban Szecső csodára vár? Annyi már biztos: veszte­séggel zárta a 70-es évet a tá- piószecsői Egyetértés Termelő- szövetkezet. A főmezőgazdász szerint a „szövödések” miatt, a főkönyvelő a béralap és a fejlesztési alap túllépéséről be­szél. A múlt heti brigádgyűlé­sen bejelentették — az eddigi számítások szerint másfél mil­lió a deficit. A főmezőgazdász, Fábián Mihály kiegyezne eny- nyivel. — Nehéz évünk volt. S az idei még nehezebb. Se pénz, se munkáskéz — az ujja vége sárga a nikotintól. A termelőszövetkezet 296 tagjából 126 nyugdíjas vagy já­rulékos. Az átlagéletkor 57 esztendő. A gépek is öregek, alkatrészre nincs pénz. Pedig a 2960 holdat valahogy meg kell művelni. — Rossz a mi földünk... 1800 hold vízmosásos, 600 szél- hordta homok. Lassan tönkre megyünk. Eddig 80—100 hol­don termesztettünk paradicso­mot, idén jó, ha harmincon. Az ötven hold kertészetből .er­re az évre tizenöt futja, nincs ott se, aki dolgozzon. A legmagasabb órabért a gépműhelyben kapják: tíz fo­rintot, Szerelőkre szükség van. A tizennégy erőgépnek járnia kell. Mikor a téli gépjavítás kerül szóba, legyintés a válasz. Czakó József párttitkár annyit mond: — Nem javítás az. Bütykö- lés. Régen birkaistálló volt' a gépműhely. Középen korhadó fatuskó, rajta zománclavór, összetákolt öltözőszekrények a valaha fehér falnál. Itt dol­goznak a tsz legfiatalabbjai: Alakos László 19 éves, Papp István 23 és a két legidősebb, Tukai Sándor meg Tatár Ká­roly. Jan egy porlasztóbeállító és egy akkutöltő, egy satu, hiá­nyos kulcskészletek, s ha esik, illő esernyőt tartani a fej fölé. Mikor nagyobb munka jön, át­kéredzikednek g szomszéd ter­melőszövetkezet műhelyébe. Anyaguk nincs, rosszból kell jót csinálni, a követelmény: másnapra ménjén! Reggel hét­re járnak dolgozni, itt hideg van, az irodában öltöznek át. Ha három kívánságuk telje­sülne, új műhelyt, elegendő al­katrészt, modem gépeket kí­vánnának. Fiatalok. Miért maradnak itt? Innen hat kilométerre 11 forintos órabérrel alkalmaznák őket. Miért nem mennek? Négyük közül csak Papp Ist­ván tagja a KISZ-nek: ,-,Ebben a műhelyben kezdtem. Itt ma­radtam. Még várok. Ha a kö­vetkező tél is ilyen lesz...” Négyük közül egyedül Ma­kos László legényember: „Még sok mindent kell kitanulnom a szakmából. És megszoktam itt. Ígérnek sok mindent...” Tukai Sándor és Tatár Ká­roly az új műhelyt várják. Két éve ígérik a vezetők. Tavaly lerakták az alapokat. Panasz: az elmúlt évben a tsz-busz mindenkit vitt kirán dúlni — Balatonra, Sopronba, csak őket ném. Dolgozni kel­lett. — A mezőgazdaság nem ka­lap alatt termel. Idénymunkák vannak, gép mindig kell. És a mi traktorjaink öregek, olya­nok, mint a fogatlan bácsik, nem lehet egyedül hagyni őket. A földünk rossz, az erőgépek hamarabb döglenek ki, mint máshol. Ebben a műhelyben nincs megállás, otthon hango­san beszél az ember, úgy hoz- .zászokik a zajhoz. — Egy kovács nem kovács, két kovács fél kovács, három kovács egy kovács... Most egyedül van a kovács­műhelyben Papp' István 63 éves kovácsmester. Segéde, a 23 éves Kun László, ezentúl Budapesten dolgozik. Az öreg mellett tanulta ki a szakmát. — Kár érte, jól dolgozott, dehát nem találta meg a szá­mítását .., Ötödik emberem megy, mióta itt vagyok. Nehéz szakma ez. Meg köll fizetni. Papp István 1922-ben kapta meg segédlevelét, tizenegy éve dolgozik ebben a műhelyben. Innen akar nyugdíjba menni. Nyolc forint az órabére. — A segédeimnek udvarol­tam, maradjanak mellettem, de amelyik tud, elhagy... Az­tán jön az új, fél évig csak néz, dolgozom helyette is. Az­tán, ahogy kitanult, az is el­hagy. A kovácsműhely régen ser­tésól volt. Papp István azt mondja, a kovács szakmához három dolog kell: tudás, erő, akarat. — Ha nyugdíjba megyek, nem lesz utánpótlás... Jobban föl kéne karolni a fiatalokat. A termelőszövetkezet KISZ- szervezetének 15 tagja van. Makos László, a gépműhely legfiatalabbja, az iparitanuló- 'iskolában KISZ-tag volt, nem is tudja, hogy itt is van szer­vezet. Senki sem szólt neki... Papp István sem tud na­gyobb rendezvényekről: —r Itt csak papírforma a KISZ... A termelőszövetkezet kiegé­szítő üzemében, a szövődében, három műszakbán 230-an dol­goznak, legtöbbjük fiatal, 23— 24 éves. Az ottani KISZ-titkár, Bartha Erzsébet már tavaly novemberben beadta felmon­dását, de jobb munkakörülmé­nyeket ígértek neki, mert a példaadás fontos — most vár. Az Irodában Fábián Mihály- tól kérdezem: idén lesz mű­hely ? * — Tavaly 38 ezer forintért leraktuk az alapokat. Nem hi­szem, hogy az idén folytatni tudnánk az építkezést, hitel kéne... Februárban négy szerelő 768 munkaórában javít nyolc trak­tort v. két műtrágyaszórót. A termelőszövetkezetnek harminc lova van. Húszat el­adnak. öregek. ­Tamás Ervin / 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents