Pest Megyi Hírlap, 1971. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-16 / 39. szám
8 '““kMítíop 1971. FEBRUAR 16., KEDD Dobozmosó A képünkön látható automata berendezést nemrégiben helyezték üzembe a Nagykőrösi Konzervgyárban. A gyár saját műszaki gárdája által konstruált masina mossa, tisztítja a töltendő konzervdobozokat. Foto: Gábor Mit hoz a jövő a tudósok szerint A „Hová merült el szép szemed világa” költői kérdésre az egyik legújabb, Magyarországon is kibontakozóban levő tudományág, a prognosztika akármelyik képviselője prózai egyszerűséggel válaszolhat: a jövőbe — konkrétabban: az emberöltő múltán várható holnapba, Másképpen futurológiának nevezik a vágyálmok helyett a realitásokra építő jövőkutatást. Kis ország lévén, a mi tudósaink nem az egész világra kiterjedően, inkább a „haza tájira” vonatkozóan fürkészik a jövő várható alakulását. Jeles segítőik az itthon készülő számítógépek, vizsgálódásaik különböző tudományos paraméterek alapján történnek. 1995-re például hazánk népességének összlétszáma meghaladná a 11 milliót, ha az egy-egy évre jutó születések száma elérné a 170—180 ezret, tehát körülbelül 30 ezerrel nagyobb lenne, mint 1968-ban Yoii Ez az elvárás — vagy mondjuk úgy: hipotézis — nem túlzó, mert (s ebből indul* ki a Munkaerő-; és Életszínvonal Távlati Fejlesztési Bizottságának kollektívája is) nálunk a születésszám növekedése egyelőre lassúbb annál, amit a népesség természetes reprodukciójának aránya szerint természetesnek vehetnénk. Ezért a népességpoliti- leai intézkedéseket az elkövetkezendő másfél évtizedben erőteljesen kell koncentrálni mindenekelőtt szociális vetületben: a lakás- kérdésre, a családi pótlék növelésére, a bölcsődei és az óvodai hálózat bővítésére. Felelősséggel állítják a holnapot tervező tudósok, hogy Ha a nemzeti jövedelem — a tervezettnek megfelelően — az előttünk álló 15—20 esztendőben átlagosan évi 5—6 százalékkal emelkedik és a lakosság reáljövedelme ugyanilyen mértékben nő, akkor 1985-re, 1970-hez képest a nemzieti jövedelemből „fejenként” 1200— 1400 dollár jut a mostani 750, illetőleg az 1965-ös 500 dollárral szemben. Az előrevetítések azt is sejtetik, hogy a nyugdíjak összege tizenöt év múlva mintegy két és félszerese lesz a jelenleginek. A lakáskérdés megnyugtató megoldásához hozzávetőlegesen. 1,2—1,4 millió új családi otthont kellene tető alá hoznunk 1985-ig. Holnapi — vagy inkább holnaputáni — hír a háziasszonyoknak: a háztartási' használati tárgyak többsége műanyagból lesz, a mosogatást is nagyrészt „elmossa” az idő. Tizenhármán késnek A zárszámadások utolsó hete SEGÍTSÉG: PÉNZ ÉS JÓTANÁCS Még 61 termelőszövetkezet, 'szakszövetkezet és közös vállalkozás van a megyében, ahol hem tartották meg a zárszámadó közgyűlést, illetve az igazgatósági értekezletet — tájékoztatott Békési Sándor, a 'Pest megyei Tanács mezőgazdasági és élelmezési osztályának csoportvezetője. — Jövő héten — az előzetes jelentétek szerint — 48 közös gazdaság hívja össze tagságát, hogy 'megbeszéljék az elmúlt év eredményét. Szombaton, azaz bruár 20-án lejár a zárszámadások megtartásának kitűzött határideje, így 13 tsz késve zárja az esztendőt. Külö- j 'nősen azoic, ahol gyengék vol- tak a tavalyi eredmények, pénzügyi problémákkal küszködtek. Meggyorsult a szanálás is a veszteséges és alaphiányos gazdaságokban. A helyszíni vizsgálatok határideje február 28, március végére már végleges véleményt kell mondani a bizottságoknak, hogyan gazdálkodjanak az érintett gazdaságok. A megyei tanács azért sürgeti a szanálások végrehajtását, mert nem szeretné, ha a „helyszínelő” bizottságok 'munkája hátráltatná az új gazdasági év megkezdését. A jelenlegi szanálási bizottságok összetétele olyan, hogy nem csupán a pénzügyi problémákat vizsgálják meg, hanem a termelési folyamatokat, vezetési és munkaszervezési kérdéseket is. Vizsgálatuk 'befejeztekor javaslatot készítenek: milyen módszereket alkalmazzon a termelőszövetkezet gazdálkodásának rentábilissá tétele érdekében. A segítség nem minden esetben pénz Lesz. Állami támogatást a megyében kevés gazdaság kap, inkább a középlejá- tu hitelek dominálnak majd. De lesz olyan hely is, ahol a gazdaságnak saját erejéből kell elérnie — igénybe véve a szanálási bizottság javaslatait —, hogy a mérleg bevétel és kiadás oldala egyenlő legyen. Kétezer fogoly a hálóban RENGETEG VADKAN HAGYTA OTT AGYARÁT Gazdag zsákmányuk volt a Pest megyei vadászoknak 1970-ben. Most készült el a statisztika, amelynek, alapján Balázs István, a megye erdészeti és vadászati felügyelője elmondta: Szarvasból 482 került puskavégre, köztük 149 bika. 1969-ben csupán 24-et, s tavaly már 42 bikát lőttek a külföldi vadászok — nem kevés valutáért. A Börzsönyben észrevehetően javult a szarvasállomány, de még így is ritka a nyolc kilónál súlyosabb agancs. A megyében csupán 28 dámvadat tartottak számon — a nagykőrösi erdőkben —, köA DUNAI KŐOLAJIPARI VÁLLALAT az 1971/72. tanévre, külön ösztöndíjjal és kollégiumi elhelyezéssel felvesz kőolajfeldolgozó szakmunkástanulókat Általános iskolát végzett, 16. évnél nem idősebb fiúk jelentkezhetnek. Az oktatás időtartama: 3 év, helye: Szőny. A végzett tanulóknak a Dunai Kőolajipari Vállalatnál, Százhalombattán kell munkát végezniük. A vállalat az iskolai ösztöndíjon felül havi 250 Ft külön ösztöndíjat folyósít. Jelentkezni lehet: a vállalat Személyzeti és Oktatási Önellátó Osztályán. (Százhalombatta 3. Pf. 1.) Telefon: 258-617. zülük négyet lőttek ki. őzből viszont rengeteget ejtettek el: 1100-at. Tavalyelőtt egy sem, a múlt évben már 35 külföldi vadász lőtt őzet. Rossz volt az ivararány, ezért sok sutát és gidát kellett célbavenni. A helyes arány 1:1,5 lenne, de mostanában egy őzbakra már három suta is jutott, a rossz, gyenge bakoknak is valóságos háremük volt. Kettő híján 790 vaddisznó hagyta ott az agyarát, 150-nel több, mint tavalyelőtt. Ezzel megszűnt a pilisi falvak panasza, a falánk dúvad nem teszi már tönkre a termést. A megye 85 vadásztársasága 37 ezer kiló tiszta vaddisznóhúst adott át a MAVAD-nak, lenyúzva, kizsigerelve. Mezei nyűiből 24 ezret lőttek, hatezret fogtak be élve, fácánból pedig 32 ezer került puska végre, s háromezer a befogó hálóba. „Begyűjtötték” még kétezer foglyot, s lelőttek 6400-at A többi szárnyas sem kerülhette el sorsát: 160 erdei szalonka és 4000 víziszárnyas — vadréce, -liba, szárcsa — hullott a földre a lövések után. No, és a kártékony ragadozók! Minden vadász kötelességének tartotta irtásukat, mert az utóbbi időben nagyon elszaporodtak. Agyonlőttek 1170 rókát, 3640 kóbor kutyát, 3140 kóbor macskát, 100 borzot, 263 menyétet, 235 görényt és 62 vadmacskát. Elpusztítottak 1300 szarkát és 3560 szürke varjút, melyek különösen sok kárt okoztak a mező- és vadgazdaságban. A fegyverek nem hallgattak el, a vadászok ezután is — az előzetes tervek szerint — selejtezik a vadállományt, s irtják a kártékony állatokat. (—di) Abonyi kulturális napok Megkezdték az Abonyi Irodalmi Színpad tagjai a próbákat, hogy megfelelőképpen felkészüljenek a május 8 és 23 között megrendezésre kerülő abonyi kulturális napokra. Fellépnek ugyanis abban a műsorban, amelyet az abonyi pedagógusok szerkesztettek, s amely a községnek az irodalommal való kapcsolatát fogja bemutatni. Készülnek már a bábosok, valamint a zeneiskola hangszeres szólistái is, mert ők szintén szerepelnek majd a változatos, színes műsorban. LAKÁSFÓRUM Karbantartás fele-fele alapon Több olvasónk, Biller Ferenc szentendrei, K. Nagy József nagykőrösi és Csigei Sándor ceglédi lakosok fordultak hozzánk levélben, és az állami tulajdonban levő, tanácsi kezelésű lakások karbantartása iránt érdeklődtek. A lakásbérletről szóló kormányrendelet szerint a bérbeadó kötelessége gondoskodni az épület karbantartásáról, a falak és a közös használatú helyiségek hibáinak megszüntetéséről, a közterületre néző ajtók és ablakok külső felületeinek mázolásáról. A bérlőnek viszont a lakás burkolatainak, ajtóinak, ablakainak és berendezéseinek karbantartása, az elektromos vezetékekben a fogyasztásmérőtől (villanyórától) kezdődően keletkezett hibák kijavítása, a kapcsolókés csatlakozóaljak cseréje, továbbá az épületben, annak központi berendezéseiben, a lakás berendezéseiben okozott károk helyreállítása, a lakás tisztán tartása a kötelessége. Nem köteles a bérlő a hibát kijavítani, ha azt elemi csapás vagy a bérbeadó mulasztása okozta. A lakásberendezés felújításával, cseréjével kapcsolatos Bátyusból, diákból, tanácsból, autósból A bagl általános iskola csapatvezetője, Kurdi Gyula így fogadott szombat délután: — Nehéz dolga lesz a zsűrinek, hiszen minden diák erre a jelmezversenyre készül a héten... A jóslat bevált — csak hosszas tanakodás után született eredmény, amely szerint Horváth Jutka a Pillangókisasszony — Cso-cso-szán —• jelmezében megszerezte az első helyet. Második a Denevérnek öltözött Szilágyi Kati, harmadik pedig a néger jelmezes Nagy Mária lett. Vácott a Duna-parti város vezetői is táncra perdültek a tanácsbálon, hogy legalább erre az egy éjszakára megfeledkezzenek a város ügyes-bajos gondjairól. Ezalatt a Sztáron Sándor gimnáziumban a Bajtala együttes zené jére táncoltak a diákok (képünkön). © Hagyományai vannak az autósbáinak is. Ezen a szombaton Cegléden is és Vá cott bált rendeztek a helyi autóklubok tagjak Felvételünk a váci bálról készült. költség 50—50 százaléka a bérbeadót, illetőleg a bérlőt terheli — mint ezt már korábban is magírtuk. Mentesül a bérlő a költségektől, ha a felújítás, csere a bérbeadó mulasztásából vált szükségessé, vagy ha arra az épület felújításával kapcsolatban -kerül sor, továbbá ha a bérlő a lakásberendezés különféle tárgyainak használatáért külön dijat fizet Ha viszont a berendezést a bérlő hibájából kell felújítani, illetőleg kicserélni, akkor a teljes költség őt terheli. A bérbeadó az életveszélyt okozó, továbbá az épület állagát veszélyeztető — általában azonnali beavatkozást igénylő — hibák esetében haladéktalanul köteles a hiba megszüntetésére intézkedni. Ha a bérbeadó, illetőleg a bérlő kötelezettségét határidőn belül, írásbeli felszólításra sem teljesíti, a másik fél a szükséges munkát helyette és költségére elvégeztetheti. Az életveszély elhárításához nem szükséges az írásbeli felszólítás sem, elegendő az egyidejű értesítés. A Népszabadság lakásügyi tájékoztatója A Népszabadság szerkesztősége, a nagy érdeklődésre való tekintettel, 128 oldal terjedelmű füzetben megjelentette Uj lakásügyi rendelkezések című kiadványát. A füzet tartalmazza a lakásügyi rendeleteket, s azok végrehajtási utasításait. Részletes tartalom- jegyzék segíti az eligazodást a rendeletekben. A füzet ára négy forint, kapható hétfőtől minden újságárusnál és postás kézbesítőnél. TUBI-BNV Néhány rossz magaviselet!! tubi miatt kitiltották ■ a galambokat a fővárosból. Mégis az ország székhelyén rendezték meg, s hét végén zárták a magyar galambtenyésztés történetében egyedül álló „maxi” galambkiállítást. Ezer négyzetméteren — a BNV területén — három napra ismét letelepedési engedélyt kapott 64 fajta, közel kétezer dísz-, rop-, illetve gazdasági galamb. A Magyar Galambtenyésztő Szövetség 155 tagegyesülete képviseltette itt magát turbé- koló jószágaival. Persze ezek a madarak egyáltalában nem hasonlítottak a pesti szemtelen galambokhoz. Mindegyikük valamilyen különleges tulajdonsága miatt került a közönség elé. Itt mutatkozott be első ízben a zuglói pajzsos keringő galamb, s az újonnan kitenyésztett magyar szarinagal amb. Láthatta az érdeklődő közönség a Magyarországon eddig ismeretlen Kosoá-fajtát. A versenygalambok közül, olyan mintapéldányokat mutattak be, melyek egyfolytában, 8—10 órát töltenek levegőben, és olyan magasan szállnak, mint a kisebbfajta utasszállító repülőgépek; Ezekre nyugodtan rá .lehet bízni egy-egy szerelmes levelet — biztosan célhoz érnek. FOTO: URBAN Összeütközött két vonat Mezőtúron , Vasárnap reggel a mezőtú állomáson az odaérkező szí mélyvonatnak nekiütközött < 1-es számú vágányon engedő nélkül mozgó tehervonat. I összeütközés következtében személyvonat mozdonyvezeti je és egy utas súlyos, na életveszélyes, további 21 ufe pedig könnyű sérülést szer vedett. A baleset forgaln akadályt nem okozott. A fel< lősség megállapítására a viz* gálát folyamatban van. (MT: