Pest Megyi Hírlap, 1971. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-29 / 24. szám

PEST

HECVei

'zMírhsp

1971, JANUÄR 29., PÉNTEK

Az érdi gyerek

I.

„Mondhatjuk, hogy a gyermekek tíz-tizenkét éves korukig mindannyian költők, még ha nem Írnak is egy sort sem”.

(Weöres Sándor.)

Három esztendő óta az érdi új. IV. számú Általános Iskola néhány lelkes tanára kérdőíves vizsgálatot folytat a felső tagozaton. A cél, többet megtudni tanítványaik körülményeiről, vágyairól, érzelmeiről, gondolkozásáról, hogy jobban neveljenek, oktassanak, több törődés jusson az egyénnek, s hozzájáruljanak a mai iskola hivatásának megfogalmazásához. A felméréseket dr. Harsányt István pszichológus kér- déssorozata segítségével végzik — „Hogyan él a mi családunk?”, „Boldogság- és szomo- irúságforrások”, „önéletrajz”, „Hogy szeretnék élni huszonöt év múlva?” — de más vizsgálatokat is végeztek, például a hazaszeretet témájában. Módszerüket a gyerekek őszinteségre buzdítása jellemzi — ügyelnek arra is, hogy a kérdések ne sugalmazzák a választ.

Miután átlapoztuk á száz; és száz levelet, rajzot, sem köny- nyű a benyomásokat rendszerezve ítéletet formálni: milyenek a mai Pest környéki, érdi gyerekek, kiknek szülei majdnem mindannyian munkások, zömmel az első iparban dolgozó nemzedék, első generációs főváros környéki lakosok. S hogy’ ragadjuk ki a vallomásokban rejlő sokféleségből a jellemzőbbeket? A legnagyobb csoport tulajdonságai az irányadók, vagy pár szélsőséges típus többet elárul? A megítélésben mi legyen a viszonyítási alap, a saját gyermekségünk vagy óhajaink a maiakra nézve?

Impressziókról számolok be — nem kategorizálok, nem ítélkezem.

Először egy rögtön szembeszökő, úgynevezett formai, valójában a tartalomról szinte mindent elmondó, azaz vele egybefonódó részről, a kifejezésről, a nyelvhasználatról. Amikor a fogalmazványokat elővettem s toliam, füzetem is az érdekességek jegyzeteléséhez, elhatároztam, gátat vetek játszi kedvemnek, s nem ragadok ki túl sok gyermeki fordulaton. Ami legtöbbször gondolkodásuk színes, álmoktól el nem határolt, absztraháló, alkotó, kísérletező, friss voltáról könnyen meglóduló, megállni nem tudó fantáziáról, a cenzúra, az előregyártott sablon hiányáról árulkodik. • Salinger, Milne, Weöres, Mándy a költői kifejezéssel rokonította a gyermeki beszédet, ahogy rajzaikat is befogadják a modern galériák — de mi ezúttal mást keresünk, a mélyen komoly és tiszta gyermeki báj bennünket ma csak érintőleg érdekel.

Bevallom, nemigen kellett erőt vennem magamon! Az ilyen (ritka) mondatoázisok: „Van egy testvérem, 'elég sokat nyafog, vagy ha úgy vesszük, nyafogtatom”, „Előbb én halnék meg, mint a feleségem, de ezt zárjuk ki”, „Csak az a megoldatlan kérdés, hogy apu jár a kocsmába, és a jóbárátok között egymást mérgesítik”, „Ha például én lennék ő és ő én, akkor másképp látnám magam, mint így”, „Hogy én milyen gyerek vagyok, érre a kérdésre nehéz választ adnom, de ha őszintén bevallom, ezt kell mondanom, néha titye- totya”, ,fZ. István keze olyan, mint egy ötvenéves emberé, sovány, rágja a tollát, koszos a nyaka, ki-ha-nem-ő, futkáro- zik, vákaródzik, rövid a nadrágja, hosszú haja van, rágja a körmét, ideges, rikoltozó, beteges, rossz fogazata van elöl, hosszú lábú, tojás fejű, nagy pittyű” — elvesznek a „testvéremmel jó a kapcsolatom”, „jó körülmények között élek”, „a ház még nincs bepucólva, de ezt a problémát az idén megoldjuk”, „szüleimmel elég jó viszony alakult ki”, „megszokott élettempót szeretnék élni”, „a tanulmányi átlagom kedvezőtlen”, „ezt a problémát ki fogjuk küszöbölni”, „az első évben az volt a sláger, hogy nekem protekcióm van”, „ezzel a követeléssel nem értek egyet” sivatagjában.

Szembeszökő őszinteség. Konformizmushiány. Nem hangoztatnak politikai szólamot, semmi nem utal elhallgatott érzelemre, hátsó gondolatra. Van, aki bevallja, nem tudja szeretni ezt vagy azt a családtagját. Van, aki megragadja az alkalmat és így ír: „Hát, tanár néni, kérem! Én most bevallom, hogy nagyon szeretem a tanár nénit!” Mindössze egy ilyen lapra akadtam: „Hogyan pl a mi családunk? Nem vagyok hajlandó válaszolni!” (A maga módján ez is őszinte.) Objektivitás. „Én meg vagyok elégedve a nevelésemmel”, „Hát, azért nem mondom magamról, hogy olyan rossz vagyok, de azért nem a legjobb!”, „Én magamat nem valami okos és nem túlságosan jó magatartású gyereknek tartom”, „Nekem, személy szerint, megfelel ez a nevelési forma”, „Amikor ideges vagyok, akkor föl se fogom, amit mondanak”.

Mielőtt az első benyomásoktól továbbmennénk, próbáljunk hozzávetőleges képet adni a családi környezetről, mert ezzel még tartozunk. Valaminek a híre legtöbbször más, mint 'az átlagállapota! Érd rengeteg kirívó községfejlesztési, közművesítési, szociális, lakás- és egyéb gonddal küzd, de a lakosság java persze nem él albérletben, • vályogházban, úttalan út mentén, villany nélkül...

E néhány adat sokat mond a megkérdezett gyerekek otthoni helyzetéről: Hatszáz forint alatti összeg jut egy személyre a famíliák tizenkilenc százalékánál. A családok tizenhat százalékánál minden személyre külön szóba jut, de tizenegy százalékuknál öt vagy több ember lakik egy helyiségben. Az apák egy százaléka egyetemi végzettségű, ötvenöt százaléka nem fejezte be az általános iskola nyolc osztályát, de csak harmincegy százalékának nincs szakmája. Az édesanyáknak mihdössze tizenöt százaléka maradt otthon. Sok könyvet találni a családok tíz százalékánál — egyáltalán nem olvas harminchét százalékuk.

E gyérekek többségénél, mire az általános iskóla felső tagozatába értek, felépült a saját családi ház. A legjobb anyagi körülmények közöttieknél etázsfűtést, zongorát, háztartási gépek seregét, autót, hétvégi nyaralót találunk. „Nekünk mindenből kettő van!” — így büszkélkedik az egyik kislány. Náluk és az albérletben szororigóknál

azonban közös körülmény, hogy otthon egyaránt nagyon fontos téma, ha nem elsődleges, az építkezés, a takarékoskodás, a lakás berendezése. Sok tizenegy éves, tizenkét éves pontos háztartási könyvitelt tud lefektetni — meg is untuk, annyit olvastunk jégszekrényeikről, televízióikról, gépkocsira való gyűjtéseikről, s bosszankodtunk, amikor egy gyerek ösz- szekeverte az elromlott családi élet és az elromlott háztartási gép fogalmát. „A mi családunkban van egy baj. Nem nagy, de az is elég. Elromlott a tv-nk.”

De nézzük az iskolások megfogalmazott kritikáján át a magunkéval is, az újonnan városiasodott családok életének árnyékosabb oldalait. A néholi szegénységet: önmagában, a gyereknevelés szempontjából nem tekinthetjük tragikusnak, a rossz anyagi helyzetű családokból is a gyerekek huszonnyolc százaléka írt igényes élettervet... „Modern bútorok kellenének, a szobába rádiót szeretnénk venni”, „Jó fizetést szeretnek, jó állást, kocsit, és még sok mást” — ilyenekkel alig találkozni. Rendszeresen fogalmaznak, gondolkodásuk iskolázott, szüleik is érezhetően sokat törődnek tanulmányaikkal. A panasz az édesanyák, apák elfoglaltságánál kezdődik. „Én nem tudom,

hogy más családban hogy van, s mint van, de velem elég keveset törődnek. Mind a ketten túlóráznak, Este fél nyolc körül jönnek meg anyuék. Akkor apu és én elkezdünk beszélgetni, de nemcsak a tanulásról, hanem az indiánokról, az inka nyelvről. Én apuban azt nem értem meg, hogy minden kis dolgon feldühödik. Tanár néni! Én na- 'gyon őszintén írtam le mindent!” A sötétebb panaszok idegességről, veszekedésről, alkoholról elég sűrűk. Ehhez pár észrevétel még: a gyerekek egy része nem érzi eléggé az apa helyét, szerepét a családban. Az alkoholtól nagyon undorodnak — de még a dohányzástól is viszolyognak. S úgy tűnik, sokuk előtt túl nyíltan folyik a felnőttek élete:

Amiről kevesen beszéltek:a szülőkkel közös, hétköznapokból kiemelkedő színes program, kirándulás, élmény, szórakozás, ahol a szülő, nagyobb testvér szeretettel, kedvvjl bevonja csak egy barkácsolásba is, a gyerek nagyon hálás. De sokat mond egy fartiília egy napjának ismertetése után e mondat: „Másnap ugyanezt megismételjük.” Nem minden szülő gondol arra sem, hogy a gyerekeknek szükségük, van vitalitásukat kibontó játékokra. „Még be kellene rendezni a lakást modern felszerelésekkel. Szeretnék egy nyulat tartani, de édesanyám nem engedi.”

Padányi Anna

Verekszik a „Halhatatlan

SOMLÓ TAMÁS — REJTŐ JENŐ (P. HOWARD) LÉGIÓS REGÉNYEIBŐL KÉSZÍT FILMET. AZ EGYIK JELENETET, EGY KOCSMAI VEREKEDÉST, A FILMGYÁR MŰTERMÉBEN ÖTTUSÁZÓK, JUDÓ- SOK KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL RENDEZTÉK MEG. A FILM OPERATŐRE: BÁNOK TIBOR.

Kisebb területen: többet

Néhány szó a mezőgazdasági, élelmiszergazdasági szakemberképzésről

VADÁSZATI SZIGNÁL

Kiválasztották a Budapesten augusztus . 27-én megnyitó vadászati világkiállítás zenei szignálját. A pályázatra beérkezett művek közül a zsűri Halmos László és dr. Balsi Ernő rézfuvósokra komponált művét találta a legjobbnak. Ez a dallam hangzik majd el a világkiállítás megnyitásakor és minden olyan alkalommal, amikor a rendezvénnyel kapcsolatos ünnepélyes eseményre sor kerüL

Kisebb területen többet termelni — ez a feladata a mezőgazdaságnak.

A korszerű gépek kezeléséhez, az agrobiológia helyes alkalmazásához, a termelés megszervezéséhez azonban már megfelelő szakképzettség szükséges. Kiválóan képzett, művelt szakemberek, szakmunkások kellenek a korszerű nagyüzemi mezőgazdasági munkáikhoz. Ilyen emberek képzésére csak Pest megyében is négy mezőgazdasági szakközépiskola működik, amelyekben magas szintű oktatás folyik. Nagy gépparkkal, jól (felszerelt kémiai, biológiai, állattani, növénytani és fizikai szertáraikkal, tangazdasággal

és műhelyekkel rendelkeznek ezek a tanintézetek. A traktorvezetői igazolványt minden tanuló megkapja, hogy csak egy példát említsünk a sok közül.

Ezekbe az iskolákba várják az általános iskolák olyan végzős tanulóit, akik érdeklődést mutatnak A mezőgazdasági pálya iránt. A nem helyben lakóiknak kollégiumi elhelyezést is biztosítánalk.

A mezőgazdasági szakközépiskola elvégzése után a jó tanulmányi eredményt elérő tanulók előtt nyitva állanak az agráregyetemek, és más felsőfokú mezőgazdasági tanintézetek kapui.

G. F.

Pályázat Derfcovits-" J ' ' ”

Derkovits Gyula ösztöndíjra hirdet pályázatot a Művelődésügyi Minisztérium és a Magyar Képzőművészek Szövetsége. A hároméves ösztöndíjjal az önálló alkotó tevékenységet folytató tehetség^ fiatal művészek fejlődését akarják biztosítani.

A Derkovits Gyula ösztöndíjra pályázhat minden 35 évnél nem idősebb képzőművész, aki a főiskolai tanulmányainak befejezése után önálló művészi tevékenységet tud felmutatni. Kivételesen olyan művész is kaphat ösztöndíjat, akinek nincs főiskolai végzettsége. Az ösztöndíj összege havi 3000 forint. Odaítéléséről — az ösztöndíjbizottság véleménye alapján — a Művelődésügyi Minisztérium dönt.

A pályázati kérelemhez mellékelni kell a pályázó eddigi művészi munkájának részletes ismertetését. önéletrajzot, főiskolai végzettsége esetén az oklevél hiteles másolatát, valamint a művészi munkásságát bemutató műveit.

Az érdekeltek a pályázati kérelmeket a Művelődésügyi Minisztérium képzőművészeti osztályára (Budapest, 502 Pf. 1.) március 10., 11 és 12-én hivatali időben, a műveket a Műcsarnokban (Budapest, XIV. kerület Dózsa György út 37.), március 23—24—25-én 10—16 óra között adhatják be.

Telkibánya plaketten

Az elmúlt, év végén ünnepelték a zempléni hegyvidék egyik leghíresebb községe, Telkibánya fennállásának 700. évfordulóját. Ez a kis hegyi település hajdan virágzó város volt. Bányáiban a középkorban aranyat fejtettek, és a környékén talált kaolinból az 1825-ös években porcelánt gyártottak. Az évforduló alkalmából az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület rudabányai és hegyaljai csoportja most emlékplakettet adott ki, amelyeket Báti Géza szobrászművész készített. A plakett Telkibánya bronzba öntött középkori pecsétjét ábrázolja az Anjou-címerrel, a román kori tetnplommal és egyenes ékkel dolgozó bá- nyászfigurákkaL

Tengerentúli

mezőgazdasági

tapasztalatok

Két évvel ezelőtt a Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium küldöttsége az Egyesült Államokban és Kanadában tanulmányozta a mező- gazdasági termelés helyzetét. A tanulmányút tapasztalatairól a Mezőgazdasági Kiadó gondozásában megjelent Sdr- közy Péter szakkönyve.

NAPLÓ

Kávéház

a Halálraítéltekhez

(2.)

V

alószínű, mi képviseltük 18 évesen az emberi tisztaságot, mi voltunk az élő bizonyítéka az emberbe vetett hitüknek, reményüknek. Később, a hadifogságban, amikor elfogott a honvágy, gyakran gondolkodtam ezen. Persze, akkor már bölcsebb voltam tapasztalatokban. Láttam össjeomlani emberi reményeket, láttam emberek mellén a sárga csillagot, láttam, iszonyodva a megalázó gettót, a deportálást... és láttam összeomlani a fasizmust. Az ember, mint kutya a csontot, eltemeti gondolatait, hogy sanyarú helyzetében kiássa, elővegye és jóllakassa vele a lelkét, A honvágy különös érzés, megfoghatatlan, ködös fájdalom. Később szublimáló- dik egy ismerős utcára, a szülői házra, egy fazék töltött káposztára és a László kávéházra. Naívul azt hiszi’ az ember, hogy majd ott folytathatja, ahol abbahagyta. Hogy szombaton és vasárnap ismét névsorolvasás lesz László bácsinál, és ha valaki hiányzik a vendégek közül, akkor órákig el morfon dírozga tunk, vajon hol lehet, miért nem jött.

Hanyatt feküdtem ott fenn, a Keleti-tenger partján, feledtem sanyarú helyzetem, az éhség sem kínzott már, behunytam a szemem, szívtam a kenyéradagomért vett cigarettát, és a tenger morajló habjaiból előjöttek mindanynyian. Ott voltam közöttük én is, de alaktalanul, arc nélkül, minthogy a kávéházban is csak őket láttam, magamat soha. De éz a kép érdekesebb, izgalmasabb volt az akkori valóságnál. Előre tudtam mindent, figyelmeztetni, segíteni szerettem volna és letört, hogy most már késő, amúgy- sem hallanák hangomat.

Azután álmodozásaim végén, mindig, mindent elmosott az utolsó szombat emléke. Senki sem tudta akkor, hogy ez az utolsó szombat Lászlóéknál, hogy hétfőn már bezárják a kávéházat, hogy László bácsiékat elviszik a Vendégek nagy részével együtt. • A kályhában vidáman ropogott a tűz, a háziak ünneplőben várták a vendégeket, akik szállingózva, de szintén ünneplőben érkeztek. Azért az arcukon látszott, a szomorúság már szívükbe ette rria- gát. Külöhös módon tartották az ünnepet. Sötétbe öltözve, templomot kerülve, a játékban keresve felejtést, vigaszt.

Schwarz Zolival és Zoltán Jumival Hermannéknál minden pénteken a csillag feljövetele előtt abbahagytuk a munkát. Szombaton nem dolgoztunk, mentünk "László bácsihoz, ünneplőben mi is. Leszámoltam otthon a pénzt, anyám humánus szívvel fele keresetemet visszaadta, leülhettem ' bármelyik asztalhoz kártyáz Budinszki úr, a Hungária főpincére már ott

ült, szemben a süketnéma szűcsmesterrel, Kohn úrral. Sakkoztak. Budinszki úr végi gsakkozta és fütyülte a délelőttöt. Kitűnő hallása volt,, gazdag repertoárja, azon az utolsó szombat délelőttön Fischertől Az Alpoktól délre összes tételét végigfütyülte, közben kilenc mattot kapottá partnerétől. Budinszki úr nem bánta, Budinszki úr kedves volt mindenkihez, a tulajhoz gavallér^ dicsérte Kohn úr eszét, a kiszolgáló Jutka haját és szemét. Az emberek^ szerették Budinszki urat, mert' azt hitték, ő is szereti őket. Azután hogy Lászlóékat elvitték, kávéházukat bezárták, harmadnap Budinszki úr kinyitotta, mint új tulaj és a Baross'Szövetség tagja. Jó lett volna szólni néki, ezt ne csinálja, Budinszki úr, ez mocsok és bűnös dolog! Ezért bűnhődni fog egyszer.

Raáb úr érkezett széles mosollyal. Levetette drága, angol szövetből készült felöltőjét és szétnézett, kivel játszhatna. Raáb úr gazdag ember volt, textilkereskedő és büsz- ,ke,\ hogy a városi rendőr- főkapitány úr felesége nála válogatja a kelmét, hitelben. Magában azt gondolta, hogy az ő jósága, nagyvonalúsága, szakértelme és a kapitány úr és a nagyságos intelligenciája... Amikor elvitték Raáb urat, Ukrajnába, aknát szedni, a kapitányné nagyságos asszony kihúzott 8200 pengő adósságot a gondosan vezetett füzetéből. No igen, és egy hét múlva Békefi János színtiszta magyar rőföskereskedőnél is hitelt kért.

— De kérem, Békefi úr, az a Raáb a hitelen gazdagodott meg. Miért ne tanulhatna ebből egy magyar kereskedő is?

Raábék partija még nem jött össze, Várkúti urat várták, Wiener Gyurival.

Wiener Gyurka szegény volt,

ócska kis sofőr, amellett a világ csúnyája és a kávéház esze. Ismerte Raáb urat, naiv álmait, azonnal belekezdett a mesébe. Nagyon kedves, szellemes mesélő volt, és mindenki számára volt néhány jó lemeze.

„Állok a standon, Arnold bácsi. És .képzelje, egy tábornok a családjával együtt beszáll a kocsimba. Az öregek hátra ülnek, a tábornok igazi, régivágású magyar úr... És a felesége, teljesen olyan, mint, a kormányzóné tekintetes asz- saony!”

— Főméltóságú asszony! Gyuri fiam! — javít Raáb Arnold.

„De igazán, teljesen olyan, volt, azok a finom vonósok, és az a finom illat... A tábornok kisasszony, jaj, Arnold bátyám, ő valósággal maga volt a Karádi Katalin. Csak ennek a lábai szebbek voltak... Hátranézek, várom a parancsot. Azt mondja a tábornok úr, de nagyon finoman, hogy a Kékesre megyünk, fiam.. Nagyon örültem a jó fuvarnak, a kellemes úri társaságnak, nyomom a gázt... Először Farkasmájnál néztem a mellettem ülő leányra, ő kedvesen visz- szanézett. Arnold bácsi, micsoda'szemek! Atyaúristen, ilyen szépet még sohasem láttam! Szebb volt, mint Karádi Kataliné a Halálos tavaszban. Mát- rafürednél már én is szerelmes voltam, és éreztem, hogy a lány is belém. Megsimogattam a kezét, azután a térdét, a combját. Hagyta. Amikor elvettem a kezem (tetszik tudni, Arnold bácsi, hogy Mátrafüred után mennyi a veszélyes kanyar, ott szükség volt mind a két kezemre), a lány visszahúzta. Jól van, gondoltam, csak a tábornok úrtól tartót tam, de, Mátraházán felőle 5í megnyugodtam. Pontosan ott} ahol jebbra kell fordulni Ké\

A