Pest Megyi Hírlap, 1971. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-28 / 23. szám
1971. JANUAß 28., CSÜTÖRTÖK rr.%1 #!£«.>*» kJűr&ap VÉRADÁS, ELVONÓ KÚRA, ELSŐSEGÉLY Százhalombatta a legtisztább város Vörösksreszt-méileg Ülést tartott tegnap délután a Magyar Vöröskereszt Pest megyei vezetősége. Németh Veronika titkár értékelte az elmúlt esztendő munkáját. . Eredményes évet tudhatnak maguk mögött a megyei Vöröskereszt-szervezetek. A taglétszám tovább emelke dett, a dabasi járásban például megkétszereződött. Sokat dolgoztak a Vöröske- reszt-tagok a tisztasági mozgalomban. A megyében öt község szerezte meg a „Tiszta, virágos község” címet, míg a városok közül egyedül Százhalombatta felelt meg a követelményeknek. Az elmúlt évben 258 véradónapot tartottak a Vöröskereszt-szervezetek, a legjobb eredményt a budai és a váci járás véradói érték el. Részt vettek az aktivisták az ernyŐ- fényképszűrés előkészítésében és lebonyolításában is, bekapcsolódtak az alkoholizmus illeni küzdelembe: 340 esetjen javasoltak kényszerel- -onó kúrára családjukat veszélyeztető alkoholistákat. Tavaly minden általános és középiskolában dolgozott ifjúsági Vöröskereszt-csoport. Kilenc járásban és négy városban rendeztek elsősegély- nyújtó versenyt, amelyen 849 tanuló vett részt. Pest megyéből indult ki az a kezdeményezés, hogy vállaljanak védnökséget az idősek és betegek gondozásában. MIT TENNE, HA MOST LENNE 20 ÉVES? Harc, okos eszközökkel — Nehéz kérdés, ha 20 éves lennék valóban, biztos tudnám, mit csináljak, de igaza van, nem árt néha beleképzelni magunkat a fiatalok helyébe. S. Hegedűs László, a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságának titkára szívesen állt rá a beszélgetésre, érdekelte a téma. Az újságírónak kellemes meglepetést okozott, hogy nem az ún. generációs ellentétről kezdett beszélni, mert a probléma nem generációs, hanem társadalmi. Ez tágabb fogalom, mélyebb. — A fiatalság alapvető jellemvonása a lelkesedés, a hatalmas ambíciók, tehát biztosan lelkesednék most is. Csak a lelkesedés feltételei és Gond a városépítés és amíg eljutunk odáig ! „Már több mint egy éve kezdték bontani a környék öreg házait, körülbelül minden második házat bontanak. Chyan ez a terület a város közepén, mintha bombatámadás érte volna... Az itt lakó családok szeretnék tudni, mikor kerül sor a szanálásra, meddig tart ez az állapot...” Aláírás: a Lenin út és a Szent János utca lakói, Vác. A Lenin út—Szent János utca környéke valóban bombatá- madásra emlékeztet. Mint minden olyan városrész, ahol bontják a régit, mert épül az új. Ezeknek az. apró házacskáknak, legalábbis többségüknek, már amúgy sem lehetett más szerepe, mint hogy helyüket átengedjek az újnak. Olyan korszerű, több szintes, modern felszerelésű épületeknek, amelyek méltó városközpontot alkotnak. Hol tart a kisajátítás dolga, az építkezés megkezdésének miféle gátjai adódnak? Ezt kérdeztem meg a Váci Városi Tanács igazgatási osztályán dr. Szamosvöigyi Alfréd osztályvezetőtől, majd dr. Fótrii László igazgatási osztályvezető-helyettestől, aki bevonta a beszélgetésbe az építési osztályról Jámbor László csoportvezetőt és Kavics Csabáné ügyintézőt is. — Jogvitás ügyünk jelenleg nincsen. Nem tudom, miben nem látnak tisztán a név telen levélírók. Tervünket még nem hagyta jóvá a felettes szerv, a negyedik ötéves tervvel kapcsolatos változtatásokról konkrétumot még nem mondhatunk — ez vonatkozik elsősorban a Mártírok útja rendezésére. Idén a Mártírok útja 8-as házszámú házingatlant sajátítottuk ki, helyére leánykollégium épül: itt minden lakót igényé szerint pénzzel vagy kívánságára cserelakással kártalanítottunk. A múlt hónapban kisajátítottuk a Lenin út, Szent János utca, Április negyediké tér még kisajáíítatlan részeit is. — Ezen a területen a negyedik ötéves tervben szereplő mintegy 200 lakás építését készítjük elő. Emiatt vált szükségessé a megjelölt utcák, illetve tér által körülhatárolt lakóterület lebontása és az ezzel járó feladatok megoldása. 20—22 család elhelyezése: ennek csupán részfeladata. A házak lebontását akkor kezdtük meg, amikor a Földvári téren átadott új lakásokból néhányat a kisajátított házakban lakóknak már kiutalhattunk. A legelsőkként a 6—8 állami tulajdonú házban lakó családok kaptak cserelakást. Többségük vályog- vagy vegyes falú, ko.n- fortta’an, régi, avult házból így került igény jogosul tság. i szerint 1 vagy 2 szobás, t'.c minden esetben korszerű, komfortos lakásba. — A tanács hatáskörébe csak a kisajátítás lebonyolítása tartozik, s ezzel kapcsolatban a hivatalosan megállapított és felajánlott megváltási összeget a kisajátítás jogerőre emelkedésétől számított harminc napon belül ki is kell ■ fizetnie. Aki ezt az összeget kevesli, és pert indít, annak — ha a bíróság megítéli a magasabb megváltási árat — a bírói ítélet jogerőre emelkedése után fizetjük ki a különbözetet. Az összegszerűség iránti peres eljárás azonban nem hátráltatja a kisajátítás menetét. — Szerencsére, .Mert hátráltatja éppen elég egyéb, körülmény. Aki például mint bentlakó háztulajdonos vagy bérlő a megváltási áron kívül cserelakást is kíván, de az általunk felkínált cserelakósí nem fogadja el — ha pert indít ez ügyben — a per megállítja a további munkánkat. Van ilyen példánk is a szóban fprgó környéken. Egy szabó kisiparos saját háromszobás, műhelyes házáért ugyanezen a környéken csereműhelyt is kér. Igénye jogos és méltánylandó — de nagyon nehezen teljesíthető. Újonnan épült ház modem lakását nem fogadta el, kiutalásunkat megfellebbezte. A megye jóváhagyta ugyan a lakáskiutalásunkat, de kötelezett bennünket műhely kiutalására is. Ez az ügy a szanálás első ütemének kezdete óta húzódik. Végre találtunk a. belvárosban egy üzlethelyiséget, amelyet kb. hatvanezer forintos költséggel rendbe hozatunk. De amíg idáig jutottunk: e miatt az egy igény miatt megtorpant az építkezés, mert ez a ház esik ■ légköaelebb a* építkezéshez, és 'h szűk területen nem tudnak mozogni a munkagépek. Ily módon egy tizenöt lakásos, plusz három műtermes ház építkezése máris fél évvel eltolód Jt. A romhalmaz, a bontás, az átmeneti kellemetlenségeknek másik oldala: sokan soha nem jutnának régi, komforttalan házikójukból szép, papos, tágas lakásba, csak a kisajátítás jóvoltából. Pereli Gabriella Százhalombattának A Vegyiműveket Szerelő Vállalat salgótarjáni műszer- autamatika-üzemében készül a százhalombattai Dunai Kőolajipari Vállalat bitumen üzemének elektropneunsatikus vezérlőpultja. Koppány György felvétele formái változtak meg, de ez minőségi változást jelent. Húsz, nuszonut évvel ezsiött könnyű volt a fiatalodnak, hiszen tisztán látták, mit kell tenniük, könnyen megkülönböztethették a frontokat, a cél, amit maguk előtt láttak, a hatalom megragadása és megtartása, egyszerre vaut össztársadalmi és egyéni érdekük. — A szocializmust építjük napjainkban, s ezen belül a fiatalok feladatai mindig részfeladatok, lelkesedésük mindig egy konkrét célnak szól. Látszatra egyszerűbb a dolguk, valójában sokkal bonyolultabb. A számtalan konkrét részből nehezebb az egészre következtetni egyrészt, másrészt a konkrét célok megvalósítása, a fiatalok helyzete következtében, elakadhat akár a közvetlen munkahelyi főnök ellenállásán is. — A kérdés az, hogy ezt a jelenséget felfoghatjuk-e, vagy érdemes-e felfognunk úgy, hogy a szóban forgó vezetők személyes, egyéni hibája, amely egyszerű személycserével megoldható? Avagy általánosabb problémáról van szó? — Valóban ez a látszat. A helyzet nehéz, de meggyőződésem, hogy a változás sem késik. Nem véletlen, hogy éppen most volt szükség az ifjúsági törvény előkészítésére. Járatlan utakat taposunk, mind a filozófia, mind a társadalomtudományok adósak az egységes elvi koncepció kialakításával. A párt és a kormány irányelvei, a demokratizálásra vonatkozóan, már nyújtanak támpontot. — A helyzet ismeretében nem az a véleménye, hogy a demokratizálásra irányuló törekvések nehezen megválŐ3Íthátók a gyakorlat, ban, a jelenlegi szervezeti felépítés hibái miatt? — A „hierarchiára” gondol? — Igen, amelynek következtében X. Y. nem önmagával, képességeivel, tudásával, akaraterejével, szorgalmával stb. — 'tehát társadalmi hasznosságával — azonos, hanem a státuszával, amit a társadalomban elfoglal. Ha a fiatal bekerül egy munkahelyre, hiába vannak jobb elgondolásai, objektíve pl. a termelési folyamatokról, vagy a munkaszervezésről, ő a KEZDŐ, akinek hallgatnia kell, és az idősebbek, esetleg hibás elgondolásait is, törvényszerűen, ILLIK tiszteletben tartania. A kérdést szándékosan éleztem ki. — A „hierarchia” szükség- szerű. Amit elmondott, az nem. így van jelenleg, de ezen lehet változtatni. — Hogyan? — Kétségtelen, hogy vannak tehetségtelen vezetők, akik eláll ják az útját éppen azoknak a fiataloknak, akik a társadalom érdekében, a fejlődés gyorsítása érdekében emelnek szót, s próbálnak tenni is. De éppen a lehetőségek és a gyakorlat, a gazdasági élet fejlődése, és a meglevő energiák ki nem használása között levő különbség okoz olyan feszültséget a támad alom ban, amelynek le kell vezetődnie, ki kell egyenlítődnie. Ez időbe telik. — Mi adhat okot a fiatalokkal szembeni bizalmatlanságra, akiket ez a rendszer nevelt fel, adott neiyk tudást, szakértelmet, azért, hogy gyarapítsák, építsék ezt a rendszert? — Ezt nem értem én sem. A bizalmatlanságot indokolatlannak és károsnak tartom. Az aktivitás ellenkezőjére nevel, és hasonló jelenségeket szülhet, mint amit a nyugati ifjúságnál tapasztalunk: elidegenedést. Mindezen a kollektív társadalmi lét lehetőségének megteremtésével segíthetünk. Nehéz, hosszadalmas feladat ez. — Mit tenne, ha most fiatal lenne? ' — Valamilyen úton-módon I kialakítanék egy kollektívát. A többi ebből következik. I — Fellépne a szóba került jelenségek ellen? — Fellépnék. Persze nem lázadásszerűen, annak semmi értelme; 25 évvel ezelőtt sem rohantunk fejjel a falnak.^ De harccal. Azzal a meggyőződéssel, hogy nem lehet tartósan az egyéniség, a társadalmi hasznosság kibontakozásának útját elállni, mert annak a társadalom látja kárát. Varga Vera „KA-MA“ Belládban Ez év végén szerelik fel a belgrádi NA-MA áruház homlokzatának tetejére azt a magyar gyártmányú fényújságot, amelynek szállítására most kötött szerződést az exportáló ELEKTROIMPEX a vásárló jugoszláv ENERGOINVEST vállalattal. MÉM-íilmszcmlc Fehér Gyula, a MÉM tájékoztatási főosz.ályának vezetője szerdán a minisztérium művelődési termében megnyitotta az idei országos mező- gazdasági, élelmiszeripari és erdészeti filmszemlét. A filmszemlén 42 szakfilmet és 13 reklám-propagandafilmet mutatnak be. A szakiilmbemutatón először szerepelnek olyan amatőrííl- mesek, akik • többnyire tudományos kutatóintézetben, vállalatoknál dolgoznak és így megvan a lehetőségük arra, hogy a helyszínen forgassák az új" eljárásokat népszerűsítő szakfilmeket. Ezeket a megyei filmtárak forgalmazzák, amelyek ma már 120—150 mezőgazdasági, élelmiszeripari és erdészeti ismeretterjesztő filmmel rendelkeznek. A 2500 kópiából évente 6—7 ezer alkalommal rendeznek vetítéseket — mezőgazdasági üzemekben, téesaekben, gyárakban. Egyszerre általában 3—4 filmet mutatnak be. A főosztályvezető kijelentette: a Vadászati Világkiállítás idején, szeptember 5—15. között, nemzetközi természetfilmfesztiválra kerül sor. ÁLÖNÉRZET K alami nem tetszik nekem mostanában. Hosszú ideje figyelem már aggódva a szakmai becsület agóniáját. Azt a jelenséget, amint a munkásönérzetet háttérbe szorítja, legyűri az álönérzet, olykor a címkórság. Hadd bizonyítsam állításomat néhány — első kézből szerzett tapasztalaton alapuló — példával. Vidékre készülök témát gyűjteni. Fél kilencre jár, s a kapu eiőtt vacogva várom a nyolc órára ígért gépkocsit. Végre megérkezik, éppen akkor, amikor azt kérdezem — utcai telefonon — a garázs forgalomirányítójától: „Idegen sofőr jön? Mert akkor biztosan eltévedt a lakótelepen.” A választ már nem hallom, mert a hátam mögött felcsattan a rendreutasítás: „Én nem vágyóit sofőr, hanem pilóta. És fél órája keringek ebben a dzsungelben!” Később kiderül, hogy keringünk még mi többet is a nap folyamán. Szob helyett Balassagyarmatra jutunk, mert ő csak Vácig tudja a járást. Márianosztrán húsz percet keringünk az erdőben: ott keresi Ipolydamásdot. Javaslatomra, hogy vegye elő az autótérképet, foghegyről közli, nincs nála. Minek? Ismeri ő az országot, mint a tenyerét. Valóban ismer minden — megyeszékhelyet. Pest megyét, „azt spéciéi nem”. A tanácsházát a faluszélen keresi, a temető táján, háromszor kerüli meg a községi mozit, míg rátalál a Pest felé vezető főútvonalra. Az ablaktörlője nem működik, a leesett ékszíját mások rakják vissza: nem ért hozzá. De kikéri magának,' ő nem sofőr, hanem pilóta! Más. Lakótelepi új lakásunkban — annak idején — nyolcszor kellett beszabályoztatok a gáztűzhelyet. Még hetedszerre is akkora volt a takarékláng, mint egy erdőtűz, és rendszeresen kialudt. Életveszélyről lévén szó, idővel elvesztettem a türelmemet, s azt kérdeztem a — ki tudja, hányadik — szerelőtől: „ön legalább szerelő? Meg is tudja csinálni?” Sértett önérzettel ripakodott rám: „Én technikus vagyok, nem szerelő. Majd ha ezután is rossz lesz, akkor reklamáljon.” Fél órával távozása után akkorát robbant a gáz, hogy kitört a sütőajtó jénaiüveg-ab- laka. Megyek h Patyolatba, kiváltani az öt hete — 21 napi határidőre — beadott ágyneműmet. Hatodszor jövök, már megismernek. Kibontom a csomagomat — és nem kapok levegőt. A sárga, tükrös paplanhuzat minden sarkában tíz-tizenöt pecsét, messziről olvasható ötjegyű számokkal: belevasalták a megkülönböztetésül használt ragtapaszokat. Reklamációmra az alkalmazott letorkoll: ö nem mosónő, ne vole vitatkozzam. Ha nem tetszik, ne vegyem át. Szóváltás a Baross téren, a 44-es villamoson. Az utas vidéki, arról érdeklődött az ellenőrnél, hol kell leszállnia a Rókus Kórházhoz. Az ellenőr felhorkan: „Kalauz magának az öreganyja! Ha nem tudná, ellenőr vagyok. Én se szólítom magát parasztnak, pedig csak magára kell nézni..Dühében pillantást sem vet az ajtókra, sípjába fúj, elindítja a kocsit. A lépcsőről hullanak lefelé a felszálló utasok. Az ellenőrnek szeme sem rebben: élvezi a hatalmát. H umornak is beillik, pedig megtörtént az egyik fővárosi strandon. Egy idősebb fürdővendég már öt perce kiabál: „Kabinos! Kabinos!” A büfé felől — kezében söröskorsóval — végre felbukkan egy apró emberke, a nyelve alig forog, de rikácsol: „Én magának mester vagyok, nem kabinos!” Mester. Milyen mester? Maga sem tudja. A kabinost mindenesetre kikéri magának. „Szóóódááás!” — ordítja egy rekedtes hang nyári délutánom a lakótelep házai között ka- risztoló stráfkocsiról. Egy erkélyről leszól egy női hang: „Szódás bácsi, várjon egy kicsit, megy a gyerek az üvegekkel!” Az ember felkapja a fejét: „Szódás bácsi az apád kínja! Liba!” Még hosszan cifrázza, amiből sok mindent megtudhat a közelben játszadozó gyereksereg, csak azt nem, hogy’ is kellene tulajdonképpen titulálni ezt amos- datlan külsejű és szájú illetőt ott a bakon. Vég nélkül sorolhatnám a példákat, de fölösleges. Ennyiből is kitűnik, mi aggaszt engem. Hova lett a szakmai becsület, a jól végzett munka büszkesége? Mi ez az álönérzet, ami megtiltja, hogy nevén nevezzük a dolgokat? Mi van itt, hogy a sofőr szégyellt, hogy sofőr, de azt nem, hogy kocsija szemetes, elhanyagolt, és nem tudja a dolgát. A mosodai alkalmazott kikéri magának a jogos reklamációt, de eszébe sem jut restellkedve bocsánatot kérni vállalata hanyag, rossz munkájáért. Miért sértés az, ha valakit kalauz úrnak szólítanak, aki évtizedekig csakugyan az volt? És meddig lesz még pejoratív szókincsünk legvaskosabb sértése: a paraszt?! eddig tűrjük még, hogy Im! szemünk láttára deval- LSQíi válódik a fizikai munka értéke, becsülete? És meddig tűrjük még, hogy munkájukat hanyagul végző, felülete* kontárok, lelkiismeretlen emberek tovább rontsák a tisztességesen dolgozók hitelét?! Nyíri Éva
