Pest Megyi Hírlap, 1971. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-26 / 21. szám
4 “‘‘^Ciriap 1911. JANUÁR 26., KEDD Minden elesendők Samuel Beckett drámái Sokan megállapítják: Bee. kett neve elfedi Beckettet; azaz a név a művet. Ahogy múlnak az évek, ez egyre kevésbé igaz. Az Európa Könyvkiadó összegyűjtötte Beckett drámáit, hang játékait, pantomimjeleneteit, filmforgatókönyvét, s együttes kiadásukkal hozzásegít bennünket a XX. század e kétségkívül egyik legnagyobb alkotójának helyes értékeléséhez. Aki egyvégté- ben elolvassa ezt a gyűjteményt, nem hisz azoknak, akik Beckettet a kiábrándultság, a hitetlenség, az elkeseredettség mumusának, a sötétség angyalának tartják. Hanem? Beckett drámaíró. S a dráma mindig az élet végső kérdéseit teszi fel — ez a kötelessége, küldetése — akár tudja, akár nem tudja, akár sejti csak a választ. Néhány évvel ezelőtt a Nagyvilág közölte Beckett legnagyobb irodalmi botrányt kavaró, azóta valóban fogalommá lett, Godotra várva című drámáját. Most, újraolvasva, s összevetve a gyűjtemény többi darabjával, klasz- szikusan nyugodt és tökéletes műnek tetszik. Néhány év, s az egész Beckett-életmű erre a sorsra jut: klasszikussá lesz. Olyan klasszikussá, amit meg lehet, meg kell haladni. Beckett, akit szeretnek a halál, a sötétség, a kétségbeesés, a kiúttalanság prófétájaként TV-FIGYELŐ Átlagon lelüli műsorhét aposztrofálni, csehovi érzékenységű alkat. Majdhogy szentimentalfzmusra hajló. Elég ennek a megállapításnak az igazolására, ha szemügyre vesszük, milyen figurákkal operál, kicsodák is műveinek szereplői, öregek, főleg öregek. Aztán alkoholisták, csavargók, vakok, bénák, torzszülöttek. Olyan emberek, akiknek puszta létük a lét értelmének a kétségbevonása. Beckett racionalista értelemmel hajlik az értelmetlen fölé. Drámái ezért nem szentimentálisak. de ezért telítettek érzelemmel. Nem sajnálkozik, hanem figyel. Nem moralizál, hanem elemez. Egyike az irodalom legnagyobb önelemzőinek, de soha nem vesszük észre, amikor magáról beszél. Akárcsak mestere, Joyce, ő is ironikus alkat. Tollán minden eszme, minden gondolat egyszerre mutatja színét és fonákját. Kívülálló? Kívülállás nincsen. A művészet nem állték, amelyért érdemes volt közel éjfélig fennmaradni. A Szigorúan ellenőrzött vonatok című csehszlovák film sikerének titka a forgatókönyv alapjául szolgáló remek novella és a kitűnő színészi és rendezői munka mellett elsősorban az ismert ellenállási téma szokatlan, hol groteszk, hol frivol, de mindenképpen emberi feldolgozásában keresendő. Hősei nem készülnek hősi tettekre, élik a maguk esendő, hétköznapi életét. Éppen az a nagyszerű ebben a filmben, hogy hősei túl tudnak lépni korábbi önmagukon, amikor eljön a tettek ideje. Vasárnap tetszett a Daktari negyedik folytatása. Jó gondolat volt a közelmúltban elhunyt költő, Váci Mihály emlékének ápolása — szavalóverseny keretében. Az esti órákban vetített krimi — Lány a címlapon — is lényegesen jobb volt e műfaj átlagprodukcióinál. hat olyan kívül, hogy ne legyen belül. Sőt: minél kívü- lebb áll, annál beljebb van. A legjelentéktelenebbnek tetsző momentumokat emeli drámává, anélkül, hogy dramatizálná. A várakozást. A csoszogást. A felejtést. Az emlékezést. Nem dramatizálja a jelenségeket a szó megszokott értelmében, talán azért nem, mert a mi századunkban a dramatikát a művészettől elvette az élet. Túlságosan hozzászoktunk az élet drámáihoz. Az élet drámái nagyobbak annál, amilyet művész kitalálhat. Olcsó dramatikával századunk művészete nem érhet el katarzist. De ilyen mondatokkal: „»-Az Ür támogat minden elesendőket, és felemel minden meggörbedteket.« Csend. Vadul nevetni kezdenek. Továbbmennek. Szél, eső. Csoszogó léptek stb.” — a mondatoknak e banális, érzelmileg és értelmileg mégis kifeszített drámáival lép a nagy drámaírók sorába. P. P. N. P. NAPLÓ A tv műsorszerkesztői nemcsak a nézőket, a kritikusokat sem kényeztetik el színvonalasabbnál színvonalasabb műsorok dömpingjével. Ritka kivételek közé tartozik az elmúlt műsorhét, mivel minden adásnapon volt legalább egy olyan jelentős produkció, amelyet, gondolom, nemcsak a kritikus, hanem a nézők többsége is az átlagon felüli műsorok közé sorolhatott. Már a hét első műsornapja, a kedd is jól „startolt”. Modem mondanivalójú, friss hangvételű mű került a kamera elé, Illés Endre: Festett egek című színműve a Madách Színház művészeinek tolmácsolásában. Egy különös ^társasjátéknak”, a házaspárok ismétlődő lakáscseréjének lehettünk tanúi. Ám mégsem a szokatlan alapállás tette feszültté és izgalmassá a játékot, hanem a társasjátékban részt vevő figurák sokszínűsége és valódisága. A szereplők közül a Huszti Péter, Dómján Edit, Almási Éva hármas alakítása tetszett leginkább. Szerda este ugyancsak egy mai téma aratott sikert. A Nyitott könyv keretében ezúttal Rákosy Gergely: Tigris- ugrás című regényével ismerkedhettünk meg. Bár nem olvastam még a regényt, a műsorban felidézett részletek alapján máris előjegyeztem legközelebbi olvasmányaim közé. És gondolom, nem én vagyok az egyetlen. Izgalmas is, aktuális is a könyv mondanivalója — sokak problémájára keresik a feleletet főalakjad, elsősorban Magda és' Gyula. Csak a dicséret hangján szólhatunk a Nyitott könyv című műsor kigondolóiról és megvalósítóiról: nemes feladatot tűztek maguk elé, az élő magyar irodalom népszerűsítését. A csütörtök volt talán a hét leggyengébb műsornapja. A Forsyte Sagá-ból készített monstresorozat egyre inkább bestsellerbe hajlik, mintsem a kitűnő regény megelevenített tükörképét adja. A péntek estét nem a bemutatott, meglehetősen vontatott és sematikus megoldású film, hanem az azt követő új vetélkedő, a Felelj, ha tudsz mentette meg az unalomtól. Igaz, hogy ezt a műsort sem a vetélkedőrésze tette sikeressé, hanem a klasszikus muzsika. A hét kétségkívül legsokszínűbb és legtartalmasabb műsornapja a szombat volt. Már a kezdet biztató volt: végre befejeződött a Nyomozók Társaságának harmatgyenge kalandsorozata. Üjra láthattuk, nem tudom, hányadszor már, és mégis újra végignéztük a már klasszikusnak számító szovjet filmalkotást, a Szállnak a darvakat. Hallhattuk még Bartók zenéjét, ellátogathattunk Ruzicskay György műtermébe, megismerkedhettünk az Operaház fiatal művészeivel. Kellemes volt Sullivan muzsikája, és derűs félórát szerzett Hofi Géza show-ja. És az Éjszakai előadás keretében is végre olyan filmet vetítetBirkás tanár úr (i.) L enyűgözött és rettegtünk tőle, még csúfneve sem volt. Féltünk, megtudja és agyonüt. Magyart, történelmet tanított, és ő volt az osztályfőnökünk. A kutya lehet így gazdájával, féltünk tőle és szerettük. Észre sem vettük, ki gondolkodott akkor ilyesmin, hogy egész életünket, felfogásunkat, ízlésünket, ítéletünket 6 alakítja ki, ő Indította el útjára. Lehet, ő sem tudta? A mágikus varázsról a sugárzó személy nem tudna? Jóllehet, kettős lelkű ember volt, afféle lelki kentaur, nagytudású és tiszta szívű, és művelt, és modem és humanista. És ordítozó, és pofozkodó és durva. És... A tizenéves fiú eszményképe legyen férfias, szép, okos, nemes, bátor, jó... Igényes, nagy követelmények ezek, nehéz minden akadályt egyformán jól venni. Birkás tanár úr jó alakú ember volt, de inkább kecses. Magas, vékony, jó mozgású, ritmikus összhang egész lénye, tartása. Arca mongolos, de szép metszésű görög orral, magas homlokkal. Haja hullámos, fekete, kis ezüstfehér foltokkal. Mindig komoly volt, mindig szigorú arccal érkezett az órára, és éppen ilyen arccal távozott az óra végén is. Ha előadott, ha magyarázott, sem esett ki tartásából, szavaival tanított. Az osztály megszokta ezt az arcot, csak ezt ismertük, a mosolyát nem. Ha mégis mosolyogni láttuk, nagy ritkán, teljesen véletlenül, az iskola udvarán, a tanártársai között állva, olyan furcsa érzés fogott el bennünket, mintha alsónadrágban jött volna az osztályba tanítani. Ez a mosoly, vidámság sehogyan sem illett hozzá, egyéniségéhez. Öra alatt sokat köhögött, szája elé hófehér zsebkendőt tartott, amikor elmúlt köhögési rohama, bevett egy mézcukrot. Először azt hittük a torka, később hallottuk, a tüdeje ... A titokzatosság még mélyebben lengte körül, csodálatunk, szeretetünk miszti- kusabbá vált. Rendkívül kifinomult ízlése volt. Angol szövetekből készült öltönyökben járt, szerette a karakterszíneket, a homokszínt és a szürke minden változatát. Különösen és feltűnően fess volt, ha sötétbe öltözött. Ez olyankor történt, amikor tanfelügyelőt várt az osztály. Minden ruhához fehér inget hordott, jószínű nyakkendőket kötött, jól esett ránézni, mint ahogy jól esik az ezüstzöld mezőn állni és az ereszkedő kék alkonyban bámulni a távoli sötétkék Mátra sziluettjét. A tanár úr anglomániás volt, mindenben, az öltözködésben különösen. Még abban is, ahogyan a németeket gyűlölte. Csak Goethét szerette. Kár, hogy németnek született, biztosan tévedésből, mondta némi malíciával a hangjában. Bejeit az osztályba, felpatSZÍNÉSZARCOK Önbizalom-injekció HARSÁNYI GÁBOR (Pályafutása: Maga sem tudja, mikor akart színész lenni, tény az, magától értetődően úgy gondolta: a főiskolán a helye. Először — kirúgták. A Gelkánál dolgozott és novellákat írt. Megnyerte a rádió „Így írunk mi” pályázatát. 1964-ben felvették a főiskolára, Simon Zsuzsa osztályába járt. Most a Thália Színház tagja.) Pofon — Azt mondod, úgy érezted, neked a Színművészetin a helyed? És amikor nem vettek fel? — Olyan érzés volt, mikor az ember orrával már szagolja a konyhai illatot és akkor rácsapják az ajtót, hogy „te kis kotnyeles” ... Napokig, hetekig járkáltam úgy, mintha megpofoztak volna. — 1964-ben felvették... — És megkezdődött a munka: mindennap reggel nyolctól este hatig mozgás, ének, elmélet... — Azt mondják, a főiskola arra jó, hogy négy, vagy öt év alatt „művésszé” formálja az embert. Csak idézőjelesen „művésszé”, ha nem elég tehetséges. — Van benne valami. Tehetség nélkül a főiskolával is csak mesterember lehet valaki. Viszont a tehetség sem elég, az itt szerzett tudnivalók pótolhatatlanok. És az önbizalom-injekciók is. — önbizalom-injekciók? — Amit te „művésszé” formáláson értesz. Jelenet — Mi jó a színházban és mi rossz? — Jó, hogy szerintem az országban a legösszeszokottabb társulat a miénk, a Tháliáé. Jó, hogy sok mindennel próbálkozhat itt az ember, nincs beskatulyázva. Rossz, hogy a fiatal srácok nem eléggé agilisak. Csinálnunk kéne valami jó dolgot, lehetőségünk is lenne rá, Kazimir Károly számtalanszor felajánlotta, hogy nekünk adja a stúdiót, mégsem próbálkozunk. — Mivel kéne próbálkozni? — Ujjal. — Regényadaptációval? — Mindegy. Az adaptációról az a véleményem, hogy lehet nagyon jó, mint a Thibault- család és lehet rossz, mint a Légy jó mindhalálig. Persze, amíg bemutatlan drámák vannak, jobb lenne azokat előadni. Rézmozsár — Szüleid örültek, hogy színész akarsz lenni? — Egyáltalán nem. Családom jogászcsalád. Jogászt szerettek volna belőlem is faragni. Csak én nem akartam. Apu akkor nyugodott meg, mikor először látott színpadon, azóta minden premieren itt vannak a szüleim. — Népszerűség? — Klassz érzés. — Ezért énekelted a Rézmozsarat vegyenek-et? — Kicsit talán ezért is. Féltem elvállalni. Nem szégyen ezt énekelni, de akinek komolyabbak az ambíciói, ritkán vállal ilyesmit. Gondolkodtam és elvállaltam. — Miért? — Mert, ha hívnak, bohóc is leszek a Nagycirkuszban, bonviván is az operettben, és királyfi is a Gyermekszínházban. Amíg fiatal vagyok, ki szeretnék mindent próbálni. Különben is odáig vagyok a musicalért, szeretek táncolni, énekelni. — Elhagynád a színházat? — Soha. Az előbb elmondottakat a színház mellől csinálnám. Nekem ez a varázslat. Soha nem leszek i hűtlen a drámához. — Televízió? — Tömegek sportja. Tv-játékban szerepelni izgalmas, érdekes feladat Csónakos Harsány! Gábor ujjain a körmök tövig rágottak. Azt mondja, ez a drukk. Ami segít neki. Hogy a színpadon minden este megállja a helyét. Most próbálják Weöres Sándor Holdbéli csónakos című színpadi költeményét, öt szerepe van ebben, öt különböző maszkban. Mint a nagy karakterszínészeknek. Tamás Ervin Foto: Urban Tamás Szlovák kulturális körút Szód, Vácrátót, Csornád, Ácsa, Csővár... — Van olyan szerep, amiről úgy érzed, hogy te vagy?-— Mindegyik olyan. A színész azért színész, hogy tőle telhetőén belehelyezkedjen a szerepébe. Szeretem a karakterszerepeket, nem baj ha kicsik, csak egy jelenetben kihozhassak belőlük valamit, öregapótól kamaszig mindent szívesen játszom. Persze van kedvencem' is — a Csurfka- darábban, a Ki lesz a bálanya? címűben például... A Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége — a váci járási népfrontbizottsággal közösen — „Béke-barátság” címmel nemzetiségi esteket rendez. A hagyományos kulturális körutak első állomásai február 3 és 7 között: Szód, Vácrátót, Csornád, Ácsa és Csővár. A művelődési otthonok színpadán a budapesti szlovák gimnázium és diákotthon kul- túrcsoportja tart látványos néptáncbemutatót. tantunk, halálos csend. Az osztálykönyvet az asztalra tette, megkezdődött az óra. Felelés, izgalom, remegés, kevés siker. Azután Nagy Sándorról beszélt. Teljesen egyetértettünk a hadvezérrel. Mi sem bogoz- gattuk volna azt a csomót, ide a kardot! Semperger Pista félreértett engem, azt hitte, hogy birsalmája felét kérem, azért mutogatom a pad alatt a bicskámat. Félhangosan válaszolta, hogy nem adom, Birkástól kapott egy pofont. Szünet után visszajött a magyar órára. „A stílus maga az ember” — idézte, és ezután Arany Jánosról beszélt. Shakespeare és Arany volt a szép mániája. Nagyon szépen tudott róluk beszélni. Kisvártatva szétosztotta közöttünk a dolgozatokat. Akkor hangosan és egy kissé vészt jóslóan mondotta a nevemet, a táblához hívott. — Írd föl, fiam, azt a szót, hogy egészséges — mondotta háttal a táblának és nekesn. Felírtam a tőle tanult, szép tojás alakú betűkkel a diktált szót: egészséges. Megnézte: — Ezt jól csináltad, most helyesen írtad, tehát tudod, hogyan kell írni. Tartsd ide a tenyeredet — az utóbbit már indulatosan mondotta, és én szó nélkül tartottam a jobb kezem. A nádvesszőval ráhúzott egy nagyot. Tartottam a balt is, gépiesen. — Ne pimaszkodj, fiam, ezért csak egy jár. Most helyre mehetsz. Leültem, figyelte az arcomat, eszébe jutott valami, hirtelen megkérdezte, tudom-e, miért kaptam a tenyerest? Ö válaszolt helyettem: — Nézd csak meg a dolgozatodat .., Nézem: tartalom kitűnő, külalak kitűnő, helyesírás elégtelen. Magyarból kitűnő voltam végig, ez most egy kissé fájt. Igaz, az egészséges-t sz helyett két s-sel írtam. De vajon miért, hiszen tudom, most is tudtam, hogyan kell írni helyesen a szót. ö válaszolt: — Az elégtelent és a tenyerest azért kaptad, édes fiam, mert trehány vagy. Ha nem tudsz valamit, azért nem haragszom. A legnagyobb bűn, ha az ember tud valamit, és mégis rosszul csinálja. Tudtam, hogy engem kedvel a tanár úr, és most azért szid. Kilián és Semperger, az osztály szamarai, szegényekhez nem is szólt egész évben Birkás. Eleinte (nagy ritkán, próbált segíteni nekik, melléjük állt, nézte a füzetüket, magyarázott valamit, azután finoman legyintett, kinézett az ablakon és Krausz Bandit, később már engem is odakül- dött, segítsünk, készítsük él legalább a vázlatot nekik. Házitanítók vagyunk Krausz Bandival, ő Kiliánnal kínlódik délutánonként, én Semperger- rel. A szülők borosgazdák, tehetősek. Délután forralt bort hoznak pirítóssal, uzsonnára. Pityu mamája azt mondja: igyátok, gyermekeim, ettől erősek lesztek. A fahéjas illatot gőzölgő bortól jószagú lesz a súlyos fokhagymaszagú szoba. Itt mindig hideg van és büdös. Pedig a nagymama rakja a kukoricacsutkát a kályhába, de közben elalszik ő is, a tűz is. Jók ezek a délutánok, de csak télén. Magyarázom Semperger Pityunak a Stílus kellékeit. Magyarosság, világosság ... Az ő fejében már sötétség van megint, jóízűt alszik az asztalra borulva, szájából az édes nyál a magyarkönyvére csorog. Fölébresztem, nekiesünk a matematikának, azt mondja, ettől hányingere van és kirohan. De én tudom, hogy már megint tele- zabálta magát, és a forralt bor is elvégezte a maga csöndes aknamunkáját a fiú gyomrában. Birkás tanár úr ajánlotta Krauszt és engem is. Hónapokkal később mondták neki a tanáriban Kilián szülei, hogy okos fiú ez a Krausz Bandi, kár, hogy zsidó. Birkás felállt és otthagyta őket a szobában. Azok vártak még, nem vették észre magukat, azít hitték, hogy a tanár úr kisüstiért ugrott el a szomszéd boltba, hogy őket illendően megkínálhassa. Tán csak egy magyar ember nem... A tenyeresnek, amelyet nemrégen kaptam volt Birkás tanár úrtól, Semperger széles vigyorral örült. Nehéz napunk volt. Az utolsó óra osztályfőnöki, megint Birkás. Tulajdonképpen angolórát tartott, de korántsem az angol nyelvről tartott értekezést. A jó öreg, ködös Albion vérzivataros történelméért lelkesedett, méltatta a jólétet, amelyben az angol polgár él, az okos, magabiztos angol embert, aki egy pipával és egy bőrönddel beutazza az egész világot, és mindenütt otthon érzi magát, akár Kalkuttában is. Kedvesnek és humorosnak találta Chamberlain esernyőjét. A legszínvonalasabb és legjobb szellemű egyetem Oxford és Cambridge! Amikor a költőkről, írókról beszélt, akár mi is folytathattuk volna, annyiszor hallottuk már. Tágra nyílt szemmel figyeltük, odaadóan hallgattuk, nem tudtuk, csak éreztük, hogy álmairól, eszményeiről beszél nagy szeretettel, tárgyi tudással, imponálóan komoly, okos arccal, mert ez az arc beszéd közben megszépült. Semperger Pityu is csupán egyszer horkintotta el magát az osztályfőnökin, de Krausz Bandi időben az oldalába bökött. Senki sem kuncogott, a kis buta intermezzo nem rontotta az áhítatot. <-* (Folytatjuk)
