Pest Megyi Hírlap, 1971. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-22 / 18. szám
4 hegyei xJtírlap 1971. JANUAR 22., PÉNTEK KI LESZ A „GAZDA”? Gyakorolnak a Rozmaring-utódok A „Cuháré” után „Kalocsai gyermeklakodalmas” Egy abonyi népi együttes újjáéledése YBL MIKLÓS (1814-1891) Emlékét egy róla mintázott szobor, egy, a nevével megjegyzett tér és építészeti díj, valamint sok-sok szép épület őrzi. De a kőbe vésett és a kőből alkotott emlékeztetőknél is maradandóbb az a szellemi örökség, amit Ybl Miklós, a nagy magyar építész az utána következőknek örökül hagyott. „... az építészet, a szellemi kisugárzás, a derű, a szellem, nem pedig a rideg hasznosság révén fog a gépi civilizáció emberének örömére szolgálni...” — írta De Corbusier nagy francia építész, és Ybl Miklós szellemi hagyatékának is ez a lényege. Ybl Miklós művészete kivétel a kiegyezés utáni építészetben. A kortársak — az igényeknek megfelelően — habarcsból, malterból és stukkóból alkotott olcsó, de tetszetős eklektikus épülethomlokzatok mögé — a tőke minél előnyösebb kamatoztatására alkalmas — szűk és egészségtelen udvari lakásokat rejtettek el. Ez az út nem volt járható Ybl Miklós számára. Nem volt járható, mert ő nem az olcsó igényeket kielégítő építész volt, hanem művész. Kiválóan képzett, nagy architekturális érzékkel és művészettörténeti tudással rendelkező építész volt, aki az építészet sanyarú korszakában is tudott érdekeset, eredetit és művészit alkotni. Pályája a romantikával kezdődött, majd a neorene- szánsz egyszerű, de mégis ünnepélyes stílusával végződött. A szabadságharc előtt tervezte fiatalkori nagy művét, megyénk egyik büszkeségét, a fóti templomot. Majd ezt sorra követték a remekművek: az Operaház, a Marx Károly Közgazdasági Egyetem, a Bazilika, a Várbazár és a Kioszk. Nyolcvan évvel ezelőtt ezen a napon—január 22-én — ragadta el a halál, hullott ki kezéből a vonalzó és ceruza, ezen a napon szűnt meg tevékenysége, amelynek a magyar építészet oly sokat köszönhetett és köszön ma is. — karácsonyi — A szép magyar beszédért Mesél az album. A lapok megsárgultak, és a betűk is megkoptak már. De egészen biztos, hogy Abonyban Szabó Sándornak, a Bihari János Állami Zeneiskola igazgatójának szép emlékei élednek újra. A híres abonyi Rozmaring népi együttes sikereit kísérhetjük végig. Régen, 1920-ban megalakult Abonyban egy íparüsdaiárda. Jól szerepeltek mindenütt. Aztán, a felszabadulás után 1946- ban újjáalakult a férfikar, az 1950-es évek elején vegyeskar lett. Az Állami Népi Együttes mintájára létrejött a tánccsoport is. Ettől kezdve a száztagú együttes Rozmaring néven egyre ismertebbé vált. A helyi ÁFÉSZ elődje — akkor még FMSZ — patronálta őket. Évenként két-három fővárosi vendég- szereplésre is meghívták az abonyiakat. S mivel Abonyban a XVI. században felvidéki palócokat telepítettek le, ezek a népdalok is megelevenedtek műsoraikban. „Cu- háré Palócországban” — 28 perces táncjáték volt ez, s mindenütt nagy sikerrel mutatták be. 1955-ben Cegléden vendégszerepelt a szovjet Sves- nyikov-kórus. A Rozmaringegyüttes ezen az esten is sikerrel lépett fel. Aztán a külföldi vendégszereplések következtek. Még ugyanebben az esztendőben Csehszlovákiában fogadták őket nagy szeretettel. S az akkori újság aíme ritka szép vendégszereplésről tanúskodik: három élőadás — tizennégyezer né- aő. 1957-ben az „Űj bor” — népi együttesek fesztiválja volt ez — vígszínházbeli előadásán ismét vastapssal jutalmazta a közönség a Rozmaring-együttes remek produkcióját. A „Cuhárét” adták elő. Még jó néhány előadás követte a vígszínházi fellépést. 1964-ben Bihari János szülőfalujába, a csallóközi Nagy- abonyba látogattak, majd kéthetes lengyelországi turnéra hívták meg az abonyiakat. Innen visszatérve a szegedi országos dalostalálkozón vettek részt. Itt az album hirtelen véget ér. Az ember hiába várja a folytatást, nincs tovább. Egy nagyszerű sikersorozat 1964-ben megszakad. Vajon miért? Szabó Sándor így indokolja: — Nem volt megfelelő hozzáállás, s az együttes utánpótlása fokozatosan „kiapadt”. Hiábavalónak bizonyult minden erőfeszítésünk, a széthullást nem lehetett megakadályozni. A kórus még együtt volt egy ideig, de aztán a zenekar is feloszlott... Az értékes jelmezek pihentek, porosodtak. Hosszú éveken át. De a jelek szerint most megmozdult valami.,. — Az elmúlt esztendőben remek kis kórus alakult nálunk. A zenei általános iskolában pedig már gyakorol a zenekar. És, mivel Abonyban népi táncot is oktatnak, azt hiszem meglesz az utánpótlás. A kórus 45 tagú, a zenekarban 14 gyerek játszik, s a táncosok 40-en vannak. Igaz, hogy még nincs „gazdánk”, a a hangszerelés is komoly gondot jelent, de azért a Rozmaring-utódok szorgalmasan gyakorolnak. A táncosokkal Katona Rózsa, a zenekarral Varga György, a kórussal pedig dr. Ördög Györgyné foglalkozik. Valamennyien pedagógusok, s az ő támogatásuk nélkül nehéz lenne az újjáéledés. Májusban rendezik meg az abonyi kulturális napokat. Ügy tervezik, hogy ez alkalomból meghívnak néhány megyei népi tánccsoportot, és a legjobban szereplő együttesnek serleget ajánlanak fel. Ez lenne a megfiatalított és újjáalakult abonyi népi együttes bemutatkozó szereplése. Programúk címe: „Kalocsai gyermeklakodalmas”. Abonyban tehát — több mint hatéves kényszerszünet után — rövidesen újra „nyílik” a Rozmaring. S akkor majd az album is tovább mesél Szabó Sándor művészeti vezető szobájában... (falus) Ha egy idős ember felnéz az égre, akkor megállapítja, hogy milyen idő várható. A nép hosszú évek tapasztalatai alap-- jári kitűnő időjósnak bizonyult. De menjünk sorjába. Az első dátum február 2., gyertyaszentelő napja. Ekkor a medve kicammog barlangjából, és körülnéz. Ha hideg van, akkor már nem megy vissza, ám, ha kellemes, meleg időt talál, akkor visszamegy, s tovább alszik. Vajon van-e ennek tudományos alapja? Az biztos, hogy a medvének semmi köze az egészhez. Ám a meteorológusok szerint télen periodikus szakaszokban váltakozik a hideg és a meleg, s ha február elején jó idő van, akkor rossz lesz később — s fordítva. A Mátyások február 24-én ünnepük névnapjukat. „Mátyás ront, ha talál, s ha nem talál, csinál”. A nép szerint ezen a napon jégtörő Mátyás körülnéz, s ha jeget lát, azt megtöri, ha nem, akkor pedig csinál, azaz a közeljövőben megfordul az időjárás. Sándor, József, Benedek — zsákban hozzák a meleget. A tavasz kezdetét jelenti a március közepi három névnapról szóló rigmus, ám egyre vagyunk kíváncsiak, hogy Hubert Külföldi kiállítók a Dorottya utcában A nemzetközi kapcsolatok a képzőművészet területén is évről évre bővülnek. Erről tanúskodik, hogy a Kultúrkap- csolatok Intézetének Dorottya utcai kamaratermében argentin festők mutatkoznak be januárban, március elején pedig a Vercors elnevezésű francia képzőművészeti csoport tárlata nyílik. Az NDK-beli hea Grindig grafikáit április 3-tól tekintheti meg a közönség. A kubai műemlékekről készült dokumentációs tárlat színhelye lesz a Dorottya utcai terem szeptember folyamán, ezt követően pedig V erdet francia festőművész kiállítását nyitják meg. Érdekes bemutatónak ígérkezik a kanadai eszkimó grafikai tárlat, amelynek során 40—50 műalkotást láthatunk november-december folyamán. neve miért maradt ki..., ugyanis József és Benedek nap között Hubert nap van. Persze, érthető: ez a név elcsúfítaná a rigmust. Pongrác, Szervác, Bonifác, május 12—13—14. Ezt a három úriembert nagyon kevesen szeretik, hiszen ők a fagyosszentek. A meteorológusok magyarázata szerint május második felében száraz, hideg sarkvidéki levegő áramlik hazánkba, amely sokszor fagyot is hoz. A tetőpont általában a „legvér- mesebb” fagyosszent, Orbán nevenapjára, május 25-reesik. Június 8. Medárd napja. A néphit szerint, ha ezen a napon esik az eső, akkor ezután még 40 napig megállás nélkül jön az égi áldás. Ennek oka, hogy ebben az időszakban európai monszun próbál betörni a Kárpát-medencébe, s ha sikerül, valóban hosszú ideig lehet esőzésre számítani. Nem tudni, miért, de nyárra nemigen találni időjóslást, hiszen a legközelebbi időjósnap november 25., Katalin. „Ha Katalinkor locsog, karácsonykor kopog, ha Kataünkor kopog, karácsonykor locsog.” Ennek a jóslásnak sincs tudományos magyarázata. — sunyó — Sokszor és sok helyütt szóvá tették már: milyen magyartalanul beszélnek és írnak a közéleti pályán dolgozó emberek, ámde ennek megváltoztatására kevés történt eddig. Pécs most úttörő szerepet vállalt a szép magyar beszédért folytatott törekvésekben. Dr. Hajdú Gyula nyugalmazott egyetemi tanár, a pécsi— baranyai munkásmozgalom kimagasló személyisége, százezer forint összegű alapítványt tett a szónokképzés céljára. Az alapítvány kamatainak fel- használásával évente retorikai pályázatot és versenyt hirdet- nek Pécsett. Az alapítvány intéző bizottsága most retorikai pályázatot hirdetett, amelyen természetesen nemcsak a szakkör tagjai vehetnek részt, hanem minden dolgozó és tanuló fiatal. A helyes és szép magyar beszéd elsajátítását, gyakorlását szolgáló pályázat három részből áll: megadott szövegrész előadásából, továbbá versenydoljgozat készítéséből és egy megadott téma szónoki kifejtéséből. A legjobb előadókat a retorikai alapítvány ötezer forintos kamatának összegéből díjazza majd a pályabizottság. CSAK TISZTA FORRÁSBÓL Mátyás, József, Katalin NAPLÓ Utcák, házak a.) M egpróbáltam visszaemlékezni, összeszámolni, hány városban (országban), milyen nevű utcákban, mennyi házban laktam. Akár a fejemen a hajszálakat számolnám. Tűi a delelőn, nehezebbé válnak már az ilyen szellemi attrakciók. Egyébként vigasztalom magam, amire nem emlékszem, nem is fontos, ott valószínű, semmi sem történt Felkeltem, fogat mostam, dolgoztam, fogat mostam, lefeküdtem ... 1962 szeptemberében itt, Budapesten egy egész hónapig nem volt lakásom, azért mégis laktam, helyesebben, aludtam minden éjszaka valahol. Valahol, 17 különböző lakásban. Egy pillanatig sem voltam letörve, október elejére egy központi fűtéses cselédszoba már biztos volt csak addig... Természetesen eladdig is laktam valahol, 1962-ben, szeptember előtt. Először a Dob utca 33. számú házban, a Klauzál tér sarkán, egy idős cigány néninél, aki földim volt, és nem fogadta el tőlem elsején a lakbért de hónap közben állandón kölcsönkért. Viszont olyan finom bablevest, mint nála, sehol sem ettem e széles nagy Világon, füstölt lókolbásszal, persze. Habarta, rántotta, zöld- ségelte, tejfölözte a bablevest, a bableves összes készítési módszerét ízét egy fazékba sűrítette, fölséges volt, no igen, cseresznyepaprikával. Csúnya nagy bérház volt, omladozó piszkos falakkal, számomra fura emberekkel. A szobám is csúnya volt elhanyagolt Vaságy, benne szalmazsák, tiszta ágynemű, a falon szűzmáriakép, a padlón szőnyeg helyett újságpapír. Ablakom egy hatalmas, málladozó tűzfalra nézett, hogy fölébredtem, mindig elszomorodtam a képtől. Nem volt kedvem korán hazajárni, ültem a szövetség elegáns klubjában, de jó volna itt lakni, gondoltam időnként. A házmesterének tisztességes kapupénzt adtam, állandóan éjfél után csengettem föl álmából. Fiatal nő volt, eltörődött, de a fáradtság sem tudta elkendőzni különös, érdekes szépségét. Szép volt, fáradt volt, és egy kissé bomlott vonású, egzaltált. Rögtön az első éjszaka elmondotta, hogy a férje buszsofőr. A második héten már bizalmába fogadott, panaszkodott. A harmadik héten már mindent tudtam a férjéről, róla, az asz- szonyról, családi életükről. A sofőr verte az asszonyt, kevés pénzt adott haza, és az a kalauznő volt a szeretője, akivel egy kocsin dolgozott. A ház- mestemé már meg is verte ezt a hölgyet, őt meg a férje. Álltunk a kapuban, ő beszélt, én megértőén bólogattam, jöttek a korhely lakók, együtt engedtük be őket. Mentem volna már, bármilyen is a szobám, éjjeli lámpám van, és a könyvem érdekesebb ennél a históriánál. Amikor észrevette, hogy búcsúzni készülök, mindig megszólalt, és mindig ugyanazt mondta. — Nem érdemes lefeküdnöm, úgyis minden ötpercben felkeltenek. A negyedik héten minden este igyekeztem kapuzárás előtt megtérni. Az ötödik héten, éppen hétfőn, óh, balga feledékenység, éjjel egy órakor csengettem. Amíg vártam, szorongva féltem a találkozástól. — Maga az? — kérdezte hideg hangon. — Csókolom... — köszöntem feleletként. — Maga csak ne csókolgasson, a férjem kitekeri a nyakát. Azt üzeni, hogy szálljon le rólam. Az alumíniumot elraktam, papírpénzt gyűrögettem a markomban, azt nyújtottam felé. Elvette, meghatódott. — Nem marad egy kicsit? — kérdezte — úgyis jönnek, azonnal. — Álmos vagyok — válaszoltam, és tudtam, hogy én a 10 forinttal megváltottam magam az éjszakai beszélgetéstől. A buszsofőr ezentúl is a kalauznő fejét fogja elcsavarni, nem az én nyakamat, kaján- kodtam a lépcsőház félhomályában. Azért egy hétig minden este sompolyogva tértem haza, kapuzárás előtt. Amikor először mentem megint éjfél után, ketten nyitottak kaput. Dadogtam valamit, most a tízest raktam vissza a zsebembe, ujjaim alumíniumra akadtak, azt nyújtottam az asszonynak. Közben néztem az új fiú arcát, no lám, megvan az utódom. Annyit mondtam: — Köszönöm. „Valami firkás, nagyképű, felvágós”, szállt utánam az asszony hangja. „Jóféle lehet, annál az öreg cigányasszonynál lakik az első emelet hatban.” A konyhában szétnéztem, a fazékban bableves volt, teteje bőrödzött már. Benne merőkanál, megettem az egészet, úgy hidegen, a merőkanállal, állva. A szerkesztőségben éppen, egy dolgozaton töprengtem, ki- vágódott az ajtó, belépett egy ismerős asszony N.-ből. Balján kicsinye, jobbjában hatalmas Vulkanfiber. — Maga tudja a legjobban, hogyan lakunk mi odalent. És maga azt ígérte, hogy januárban, mikor elosztják az új lakásokat, mi leszünk az elsők. Közben maga hűtlenül elhagyta N.-t, ide dezertált a fővárosba. Mondanom sem kell, a lakást elosztották és nekünk nem adtak! — mondotta lihegve e néhány vádló szót, és sírt és zokogott. A nők reménytelenül, szomorúan sírnak. Álltam ott, a könnyei előtt, mint ló a réten, őszi esőben. Megfogtam a telefont, istenem, ki hallgat ott még rám? Jóska, a tanácselnök, hiszen ő a tej- testvérem ... — Halló, halló, te vagy? öregem, hogyan lehet ilyesmit csinálni, hogy tudtátok megtenni, hogy tudtok ilyen igazságtalanok lenni? — Ne ordíts! Tévedés történt, már kész az új lakáskiutalás, az asszony, illetve a férje nevére. — Ismételd... — a kagylót az asszony füléhez tettem. Sírt, de már az öröm könnyei hullottak. A kagylót visszavettem. — Köszönöm, öregem, nagyon köszönöm ... — Te gazember! — hallottam a drót másik végéről. — Az vagyok, született gazember, a te rokonod — mondottam nevetve. Májusban a cigánymama megkapta az engedélyt, kivándorolt Amerikába. A fia a New York-i Metropolitan első hegedűse, a lánya is oda ment férjhez, és most már az öregasz- szony is tíz éve ott főzi, a felhőkarcolók között, a bablevest. Különös év volt, írhatnám, nyomasztó. Hogy mégsem törtem le, talán azért volt, mert mintegy a szenvedés iskolájának, a szenvedés tanulmányút- jának fogtam fel ezt az évet. Nyáron a Nagymező utcában laktam, szemben a Moulen Rouge-zsal, egyszoba-komfart- ban. A lakás Mátrai Karcsié volt, ilyenkor, szezonban, lement a Balatonra egy zenekarral, tépni a nagybőgő húrjait Érettségizett, intelligens cigányfiú volt N.-ben katonáskodott, ott, ahol éh éltem. Már őrmester volt, ültünk egy asztalnál, de nem bírta sokáig, fölugrott, odament a zenekarhoz, elvette a bőgőt, olyan hangulatot csinált a cigányok is mulattak. Pesten is bejártam hozzá a kávéházba, ahol játszott. Jószívű fiú volt. Állandóan személyzeti áron akarta elszámoltatni a vacsorámat. Lakását is ő ajánlotta fel. Volt ebben az egyszoba- komfortban minden, amit egy agglegény elképzel magának. Itt laktam, éltem, lubickoltam szeptember elsejéig. A szerkesztőségből gyalog jártam haza, szép nyári esték voltak, a bár ajtaja is nyitva, a járdáról néztem a műsort, néha be is tértem, leültem egy plüss- páholyba. Hogy tízszer-hússzor ültem már, a személyzet felfigyelt, rendőrnyomozónak vélt. . 'is azok a szép fiatal lányok is, akik itt dolgoztak másodállásban éjszakánként. Amikor véletlenül megtudták, hogy újságíró vagyok, könnyedén legyintettek, óh, csak... Ebben a lakásban két érdekes dolog volt, túl a kellemes lakájosságán. Állandóan csengett a telefon, és tőlem tudta meg ötven nő, hogy Karcsi a Balatonnál dolgozik. Egy hónap múlva kaptam a fiútól egy levelet, nem várta tőlem, hogy kiszolgáltatom. Legutóbb szombaton egyszerre négy nő utazott le hozzá, Lellére. Kínos jelenet volt, írta. A másik érdekesség az a 70 éves félvak néni volt, aki a házmesteri teendőket látta el a házban. Végig azt hitte, én vagyok a Karcsi. Először is megmondtam, és később is tettem néhány remény télén kísérletet, hogy Karcsi az nem én vágyóit, nem hitte. Többször meg is tapogatott, azt kérdezte, hol a nagyköves gyűrűm, a zaciban? És kölcsön akart adni, váltsam ki. Nagyon szerette Karcsit, tehát három hónapig engem. Hanem szeptember elseje után! Nekivadult gépzene, amelyet csak egy őrült hajthatott, pontosan így szólt életem szimfóniája abban a hónapban. Tizenhét utca, tizenhét lakás, tizenhét ágy, és mennyi ember, menynyi kedves ember. Laktam Csillaghegyen, laktam... Nem fontos, csak az emberek, ők a fontosak. Sok földim, rokonom, barátom élt, él a városban. Őket tiszteltem meg esténként, örültek, kértek, maradjak náluk egy hétre, kettőre ... Szégyeütem a helyzetemet azt hazudtam, festik az albérletemet, csak egy-két éjszakára maradók. Fogkefe, törülköző, könyv, egyszerű kis betyárbútor, nem sok gondot okozott a cipeüése, és ahová megérkeztem sem nagyon ije- deztek tőle. Inget, ruhát továbbra is Karcsinál váltottam, ő is hívott, maradjak. Addig elférünk ketten is. Nem maradtam, miért tennék annyi nőt boldogtalanná. Az élet ismét különös, jő rendezőnek bizonyult. A szerkesztőségben érdekes megbízatást kaptam. Nézzem meg, legyek szíves, a Józsefvárosban a lakáshelyzetet. Auróra utca stb. Néztem vagy két hétig, olyan lelkiállapotban, mint az az orvos, aki tbc-s betegeket gyógyít tuberkulózissal a tüdejében. (s) (Folytatjuk)
