Pest Megyi Hírlap, 1971. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-22 / 18. szám

1971. JANUAR 22., PÉNTEK I'M* iiEcrti K^tíriap Magyar-szovjet belkereskedelmi választékcsere-tárgyalás Sz. Szemicsevnek, a Szov­jetunió Össz-Szövetségi keres­kedelmi miniszterhelyettesé­nek vezetésével — az 1971. évi magyar—szovjet belkereske­delmi választék csere tárgya­lásokra — csütörtökön bel­kereskedelmi küldöttség ér­kezett Budapestre. A delegá­ció tagja R. Praude, a Lett Köztársaság és K. Todeszon, az Észt Köztársaság kereske­delmi minisztere is. Szakszervezeti küldöttség utazott Kubába A Kubai Szakszervezeti Központ (CTC) meghívására Földvári Aladárnak, a SZOT elnökének vezetésével csütör­tökön szakszervezeti küldött­ség utazott Havannába. A magasszintű szakszervezeti delegáció kubai látogatásának célja a magyar és a kubai szakszervezetek, dolgozók ba­rátságának és együttműködé­sének további erősítése. Tó a Benta völgyében HÍNÁR HELYETT OLCSÓ HALAT! - MIRE JÓ A HŰTŐVÍZ? Százhalombatta neve elvá­laszthatatlanul összeforrt szo­cialista iparunk két óriása: a Dunamenti Hőerőmű és a Du­nai Kőolajipari Vállalat nevé­vel. Nem véletlenül: a hőerő­mű a DKV-tól kapja a fűtő­anyagot, amit gőzzel viszonoz az olajfinomítónak, s a város, miközben otthont ad a két ipari létesítménynek, cserébe munkaalkalmat nyer lakói számára. Ez a kölcsönösen előnyös együttműködés rövidesen újabb résztvevővel bővüli: már dolgoznak a földgyaluk az öreg Duna és a kis Benta pa­tak között. Itt születik ugyan­is az a 80 holdas tógazdaság, amely alapító okmányában a Temperáltvízű Halszaporító Gazdaság nevet kapta. Kell a fehérje Milyen igények hívták élet­re a gazdaságot, mi lesz a feladata és miért éppen Száz­halombattán létesül? — ezek­ről a kérdésekről beszélget­JEGYZET Leleményes módszerek Az emberiséget szinte törté­nelme kezdetétől végigkísérik a mániái is. ötletek, amelyek időnkint felmerülnek, esetleg divatbajönnek, ilyenkor egyre többen erősködnek a valóra- váltásukon — majd mindenki úgy elfelejti az egészet, mint­ha soha szó sem esett volna róla, hogy később újult erő­vel ismét felbukkanjon, eset­leg új motívumokkal dúsít­va. Ilyen ősi hobbyja az em­beriségnek az is, hogy szinte mindent szeretne helyettesí­teni, mindegy, mivel, a lé­nyeg, hogy valamivel, ami nem az, ami eredetileg. Agy­működésünk helyébe gon­dolkodó gépeket, legfonto­sabb szerveink helyébe mű­anyag pótalkatrészeket, táp­lálkozási anyagaink helyé­be algákból készült pasztá­kat — kifogyhatatlanok va­gyunk ötletekben, ha arról vgn szó, hogy bármely termé­szetes jelenséget, testrészt vagy működést mesterséges pótlékkal helyettesíthetnénk. Jó ideje felfigyeltem — s azóta szisztematikusan fi­gyelem — mennyire érdekli az emberiség ügyintézésének egy részét az ügyintézést be­helyettesítő pótlékok kérdése. Ügyintézés! A legszélesebb körű fogalmakat magában- íoglaló kifejezés. Mondhat­nám: nincs élet ügyinté­zés nélkül — hiszen ügyinté­zésen múlik már az is, ki tu- dok-e jutni reggel a házból, elsöpörték-e a hótorlaszt az ebben illetékes ügyintézők, s folytatódik az ügyintézés az üzemi (vagy „civil”) étte­remben, a közlekedési eszkö­zökön, a boltokban —, hogy minden ügyintézés fő forrá­sáról. a hivatalról ne is be­széljek. Pedig beszélek bizony, a hivatalról is — amelyet leg­gyakrabban ragad meg az ügyintézést helyettesítő pótlé­kok ötlete. Avult, közismert ügyinté­zéspótlékok: a biztatgatás, ha­logatás, hivatkozás közbejött rendkívüli vagy várható kö­rülményekre, új rendelkezé­sekre, a feltornyosult restan­ciára, az illetékes áthelyezésé­re, szabadságon tartózkodá­sára, házon-hazán-szobán- rnagán kívül tartózkodására, valamint a gyors, de érthetet­len hivatali nyelven megadott válasz, amiből a „fél” égy szót sem ért. tehát még fellebbez­nie sincs mire. Mindez, mint említettem: elavult módszer. Az ügyinté­zést helyettesítő pótlékok kő­re bővült, s ezáltal a hagyo­mányos módszerek kimentek a divatból. Űj irányelvek, „felső” intenciók hatására il­lene gyorsítani, hathatósabbá tenni az ügyintézést? Íme néhány ügyes elkép­zelés. 1. A mindent megmagyará­zás. Jellemzője a rendkívül udvarias, mármár szertartá­sos, lebilincselő hangnem, a hivatalos határidőt jóval megelőző válaszadás, vala­mint a hosszas és kimerítő magyarázat arranézve: mi­féle elvi és gyakorlati akadá- jok gátolják a jó elvek gya­korlattá válását az illető hi­vatal vonatkozásában. Fi­gyelem! A leglényegesebb: a tökéletesen precíz és kime­rítő magyarázat. Ez az, ami annyira kimeríti az ügyfelet is, hőgy máris megfogadja: ezt a hivatalt többé nem za­varja okvetetlen kérésével, bejelentésével, panaszával. 2. Fenti ellenkezője: o nem válaszolás. A soha nem vála­szolás — mégpedig új módon, így: „F. hó 10-én hozzánk ér­kezett, panaszügyének elinté­zését sürgető levelére az vá­laszoljuk, hogy panaszügyé­re vonatkozóan érdemben már megelőzően válaszoltunk. Az­óta az ügymenetben változás nem történt.” Fontos! az „ér­demi” ügyintézésről értesítő levelet nem kell elküldeni a „fél”-nek. (Személyes tapasz­talattáram egyik kiemelkedő példánya!) 3. Az elébemenés. Ez olyan sportos, kemény, férfias és olykor egészséges kedéllyel árnyalt magatartást mutat. Az ügyintéző, azaz illetékes még a kérdést sem várja meg, előbb válászol, mint érdek­lődnének, ily módon „sok­kolja”, elnémítja, ajkára fa­gyasztja a kérdést a „fél”-nek, vagy partnernek. Téli cikkek Illetékese vidám nyíltsággal, férfiasán bevallja már nyár derekán, hogy mást ne is várjunk: Tél tábornok a jövő évadban is kétvállra fektet bennünket hóeltakari'tás, hó­csizma, ródli stb., stb. vonat­kozásban. Nyári Illetékes már újévkor derűs őszinteséggel szemünkbe mondja, hogy bi­zony, e nyáron sem lesz elég serital, de ha így megy, még hideg Cola sem, ez van, ilyen az élet, nem szépítjük, nem mentegetőzünk, nem ígérge­tünk. Mi mindebből a tanulság? Az, hogy vigyázat, utánoz­zák! Utánozzák itt-ott a va­lóságos intézkedést, olykor pompás leleménnyel kimó­dolt ügyintézéspótlékokkal. S ha mindez esetleg humoros árnyalatúnak látszik is — az ügy egészében csöppet sem vicces. Épp ezért tekintsék e humoros hangnemű írást is csupán megoldáspótléknak. Az igazi _megoldás: az ügyinté­zést ötletes pótlékokkal be- helvettesítők behelyettesítése valóságos ügyintézőkkel. Pereli Gabriella tünk a gazdaság igazgatójá- vail, Tőig Istvánnal. — Köztudott dolog, hogy világszerte növekszik az igény az emberiség táplálkozásában egyre fontosabb szerepet ját­szó fehérjék iránt. A tudósok bebizonyították, hogy a vízben — azonos idő alatt — sokkal több és olcsóbb fehérje ter­melhető, mint a szárazföldöm Ésszerű tehát, hogy a növekvő fehérjeszükségletet elsősorban a haltenyésztés fokozásával igyekezzünk kielégíteni. Ahhoz viszont, hogy elegendő haszon­hal álljon rendelkezésünkre, a halat tenyészteni kell. — A Temperáltvízű Halsza­porító Gazdaság — ha jól ér­telmezem a nevét — nem ét­kezési halat nevel, hanem te- nyészanyagot állít elő. Miért van erre szükség? — Amiért a baromfitenyész­tésben a naposcsibe keltető- állomásokra. A termelés bei- terjesítésének szabályai alól a halászat sem kivétel. Belterjes állattenyésztés pedig — leg­alábbis a szapora állatfajok esetében — elképzelhetetlen a szaporításra specializált gaz­daságok nélkül. Az étkezési- hal-tenyésztés miaga is akkora feladat, ami elvonná a figyel­met a sok gondot és egészen eltérő technológiát igénylő ivadékelőállítástól. A nyolc éve alapított dinnyési tógazdaság és a most épülő százhalombat­tai csak egy-egy lépés ebben a munkában. Miért itt? — Miért esett a választás Százhalombattára ? — Számos körülmény, de el­sősorban a gazdaságosság in­dokolja: tógazdaságunk ugyan­is a hóerőmű fűtővizét fogja hasznosítani, ami eddig elfolyt a Dunába. Ez a víz mindig 10 fokkal lesz melegebb a Duna vizénél, tehát a halgazdaság működéséhez éppen megfelelő. Hadd tegyem hozzá, hogy fu- tővizet mi csupán a kelteto- liázban és csak május-június­ban igénylünk, tehát nem je­lentünk konkurrenciát sem a lakóházak, sem a melegágyak fűtésénél. _ Miért van szükség meleg ví zre? Évezredeken át tempe­rált víz nélkül is szaporodtak a halak. — Igaz. De nekünk nem mindegy, hogy mikor szapo­rodnak és mikor nyerik él az étkezésre alkalmas súlyt! A temperáltvizű tógazdaságok­ban függetleníthetjük a ter­melés technológiáját az időjá­rástól, és időt nyerünk az iva­déknevelésben. A tenyésztési idő lerövidítése kétféle módon érhető él: intenzívebb takar­mányozással — ez a költsége­sebb megoldás —, és a szapo­rítási idő előbbrehozásával, temperáltvizű tavakban. A ponty például a harmadik év végére éri él a másfél kilo­grammos, optimális súlyt. A mesterséges termékenyítéssel szaporított, temperáltvizű tó­gazdaságokban előnevelt iva­dék viszont már a második év végére — szaknyelven szólva: kétnyaras korára — eléri az étkezési súlyhatárt. Még gaz­daságosabb a tenyésztés akkor, ha a tavakban kombinált né- pesítést alkalmazunk. Hazánk­ban jelenleg a mesterséges tó­gazdálkodás 98 százalékban ponty tenyésztésen alapul. Csakhogy a ponty tápláléká­nak 40 százalékát fedezik csu­pán a természetes táplálékok — a különböző víziállatok —;, 60 százalékát a takarmányok adják; így a lehalászott ponty minden kilogrammjára 2—3 kilogramm takarmányfelhasz­nálás jut. Ha azonban a ponty mellé növényevő halakat he­lyezünk, ezekből a kombinált népesítesd tavakból lehalá­szott had minden kilogramm­jára csupán 1—2 kiló takár- fnányfelhasználás esik. A ma­gyarázat egyszerű: a növény­evő halak azt a — mindaddig veszendőbe ment — vízinö­vényzetet eszik, aminek elő­állítása az embernek nem ke­rül semmibe. Ráadásul, tisz­títják a folyókat, tavakat, holtágakat, csatornákat. 1973-ra — Úgy tudom, nálunk eddig három növényevő halfajt sike­rült meghonosítaná: az amurt, a fehér és a pettyes busát. Ezeket fogják szaporítani Száz­halombattán ? — Igen, a ponty, csuka, süllő és harcsa mellett e három hal­faj szaporítása lesz a felada­tunk. És még valami: a szak­emberképzés. — Gyakorlatban? — Elméletben is. A tógaz­daság mellett nemzetközi ok­tatási intézmény is épül. — Miből és mikorra? — Az ENSZ-FAO világélel­mezési programja 1970-ben úgy döntött, hogy hozzájárul a magyarországi halászat fej­lesztéséhez. Az elmúlt évbai 9300 tonna árpát kaptunk, amit haltakarmányozás céljára ér­tékesítettünk, 23 millió forint értékben. Ugyanennyit kapunk ebben az évben Is. A szabá­lyozható hőmérsékletű halsza­porító épületek, a nevelőtavak és az oktatási intézmény együttesen 72,9 miihó forintba kerülnek. A hiányzó 30 millió fedezésére állami ártámoga­tást kapunk. Az építkezés megkezdődött, a befejezés ha­tárideje 1973 március 31-e. Teljes üzemeléssel a gazdaság évi halmozott termelési értéke 12,2 millió, adózatlan nyereség 3,25 millió forint lesz. És mindezt összesen — harminc- egynéhány dolgozó állítja majd elő! Nyíri Éva „Kenyérfa“ a főtéren „Kenyérfa” a ceglédi főté­ren. No nem a fotós tréfálta meg kedves olvasóinkat. Ez esetben nem optikai, sőt, nem is természeti „csalással” állunk szemben. Megszokott látvány ez a kerékpármegőrzőben. A város külterületéről, valamint a környező tanyákról érkező emberek — amíg vásárolnak — a fa törzsére akasztják a friss, ropogós kenyeret. És mi­vel nemcsak a kenyerek egy­formák, hanem többnyire a hálók is, adott a kérdés: csere előfordult-e már? Még soha. Hogy miért nem? Mert min­denkinek bérelt helye van. A PIHENÉS BÉRE (4.) Természetes teher Az eddig elmondottak talán meggyőzték az olvasót: bo­nyolult, a népesség nagy ré­szét érintő kérdés mindaz, amit a nyugdíj címszó össze­foglal, s hogy bármiféle nyug­díj rendelkezés, emelés nem az akarattól, az elhatározástól, hanem az anyagi forrásoktól függ, mert százmillió, s mil­liárd forintokról van szó. Ki sajnálná a tisztes munkában megöreged ettoktől a többet ? Ám adni — ez közhely — csak abból lehet, ami van. Többet adni pedig akkor, ha több van. Az állam, az erőforrások nö­vekedésével arányban, adja ezt a többet. Évről évre többet. S mégis, sokan érzik úgy: nem eleget. Csönget a postás, havonta 1380 000 helyen! Ennyien él­veztek nyugdíjat 1970 január­jában. »Csak emlékeztetőként: 1950-ben 502 ezer volt a nyug­díjasok száma.) Csönget a pos­tás, s leszámolja a nagyon sze­rény, a közepes, s nem sokak­nak a tisztes összeget. Miként oszlik meg a nyugdíjasok, já­radékosok tábora? Az emlí­tett, januári időpontban 818 ezren kapták saját jogon nyug­díjukat, átlag 952 forintot. Származékos — özvegyi stb. — nyugdíjat 181 ezren élveztek, 515 forintot átlagosan. A ter­melőszövetkezeti nyugdíjasok 90 ezres csoportja havi átlag­ban 516 forintot kapott, a ter­melőszövetkezeti járadékosok 265 forintot vehetnek át ha­vonta. Végül is, valamennyi csoportot figyelembe véve, or­szágos átlagban 689 forintot tesz ki a nyugellátás havi ősz- szege személyenként. A kép azonban sokfélé szín­ből tevődik össze. Van közöt­tük vidám piros, kedves kék, s komor szürke. Mert az át­lagosnál kevesebbet kapnak az 1945 előtt megállapított saját­jogú nyugdíjasok, s nagy a csekély járadékot élvezők, il­letve — ami még súlyosabb gond — a teljesen ellátatlanok száma. 1969-ben a nyugdíjasok 41,5 százaléka kapott havi ezer forintnál nagyobb ellátmányt, ám 30 százalék körül van azok száma, akik havi 300 forintnál kevesebbet próbálnak beoszto­gatni, amennyire e kevéske pénzt beosztani lehet. S bár évente 100 millió forintot osz­tanak ki a tanácsok szociális segélyként, a nyugdíjas korú népesség mintegy egynegyede nem kap rendszeres támoga­tást Van tehát gond, bár havonta majdnem egymilíiárd forintot hordanak szét a nyugdíjasok­nak a postások .., Pénz, pénz, pénz. Évente a nemzeti jövedelem öt százalé­kát, 13 milliárd forintot fizet­nek ki az öregeknek különbö­ző címeken. 1969-ben a 26,6 milliárd forintot kitevő összes társadalombiztosítási juttatás­ból 11,2 milliárd volt a nyug­díj! S hogy érzékeljük, miként növekedett az államháztartás terhe, írjuk ide: 1950-ben 927 millió, forintot fizettek ki nyug­díjak címén. 1955-ben már két­milliárdot, 1960-ban 4,4 mil- liárdot, s mint írtuk föntebb, 1969-ben 11,2 milliárdot... Ha­talmas összeg, amikor előte­remteni kell. Szerényebb, ami­kor a fejenkénti szétosztásra kerül sor. S olykor a szétosz­tás maga is ellentmondásos. Mert napjainkban sokan van­nak, ákiknek nincs meg a tel­jes nyugdíjhoz szükséges szol­gálati idejük, résznyugdíjat kaphatnak csak tehát. Létez­nek másféle feszültségek, el­lentmondások is. Például: havi ötszáz forin­tért dolgozhat a 800 és a 3000 forint nyugdíjat élvező egy­aránt. Igazságos ez? Sokféle az eltérés a „régi” meg az „új” nyugdíjasok — az 1954 előtt s az 1954 után nyugdíjazottak — között. A nyugdíjrendelkezé­sek nem egységes elven ala­pulnák, s az indokolt különb­ségeket indokolatlanokkal is tetézik. Az 1954 előtt megálla­pított sajátjogú teljes nyugdí­jak havi átlaga 750 forint volt. Az 1954—1958 között érvény­ben levő jogszabályok alapján számított hasonló nyugdíjaké 875, míg az 1959-től megállapí­tottaké 1139 forint. A régeb­ben meghatározott nyugdíjak reálértéke — azonos nyugdíj­kategórián belül is — csök­kent a később megszabottak­hoz mérten. (Az 1963-ban megállapított sajátjogú, teljes nyugdíjak havi átlaga 1225 forint volt, 1970-ben, számítá­sok szerint ez az átlag már 1500 forint.) Bonyolult tehát a nyugdíjrendszer, sokféle az el­bírálási szempont, s mindez még azokban a nyugdíjasok­ban is, akik igazságos ellát­mányt élveznek, a kétkedést, az elégedetlenkedést táplálja. Ahogy ezit táplálta az árak lassú emelkedése, s a nyugdí­jak változatlansága is. . . > A párt Központi Bizottsága 1969 novemberi határozata alapján a Minisztertanács 1970. október 22-i ülésén. a Szakszervezetek Országos Ta­nácsa és a munkaügyi minisz­ter előterjesztése alapján elfo­gadta azt a rendeletet, amely 1971. január 1-től a nyugdijak és egyéb ellátások évenkénti és automatikus kétszázalékos emeléséről intézkedik. Célja: ne csökkenjen a nyugdíjasok életszínvonaila, az ármozgások negatív hatása kiegyenlítődjék. Egy gondot, nem is könnyű gondot tehát januártól múlt időbe tehettünk. Öröm, hogy futotta erre az ország erejéből, ám figyelmeztet is: mindén nyugdíjintézkedés nagy anya­gi alapokat követel. Az évi két százalék ugyanis 300 millió fo­rintot, öt év alatt 1,5 milliár­dot emészt fel! , • Adni: öröm. Mégha szerény, a kívánalmakhoz mérten sze­rény is az adott valami. Mert tény: a nyugdíjas pénze .na­gyobb hányadát — 60,5 száza­lékát — kénytelen kiadni élel­miszerekre, mint a kereső ház­tartások (44,3 százalék). Azaz: kevesebb marad ruházkodás­ra, lakberendezésre, művelő­désre. Sokaknál semmi seiji marad ezekre... Adni kell te­hát. keresni a segítés sokféle módját — egyik ilyen, közve­tett támogatás példáid, hogy az új lakbérek esetében a lák- bérkiegészítést a nyugdíjas ak­kor is mégkapja, ha alacso­nyabb bérű lakásba költözik —, mert nő a nagyobb nyug­díjat élvezők tábora, s nő ttiá- ga a nyugdíjasok száma is, te­hát az államháztartás terhei sokasodnak. Főként pénzről szóltunk, milliókról és milliárdoíkróL Éh­nek a cikknek ez volt a célja. Ám tudjuk, kell, hogy tudjuk mindannyian: az öregek sorsa, élete, pihenésük derűsébbé változtatása a pénz mellett ezernyi mást is megkíván. Társadalmi és gyermeki gon­doskodást éppúgy, mint á volt munkahelyek figyelmét, a volt munkatársak törődését. S hó^y adnunk kell? Valamennyien odakerülünk majd, hogy hé- künk is adni fognak. S ezért a teher nem kényszerű, hanem — természetes. Mészáros Ottó (Következik: ÉS MÉG MI MINDEK!)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents