Pest Megyi Hírlap, 1971. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-20 / 16. szám
4 1971. JANTJÄR 20., SZERDA Előadók, társszerzők Jegyzetlapok Mándy Iván űj kötetéről A kritika sokáig észre sem vette. Mándy t. Vagy ha észre- vettte: hogyan? — az „irodalmi pálya szélére” utasították. A fiatal írónemzedék nem egy alkotója fogódzót talált, a kritikai értékrendet megkerülve felfedezte „magának” ezt a prózát; így alakult ki az a furcsa helyzet, hogy előbb voltak epigonjai, lelkes olvasói, felesküdött követői és csendes tisztelői, mint higgadt értékelői, ötvenedik születésnapja táján, Mándy körül meghúzták az ünnepi harangokat. Életművét József Attila-díjjal jutalmazták, a kritikátlan szidalmakat a kritikátlan dicséret hangjai váltották. Harangzúgás és tömjén vagy lélekharang és koporsófedél — már ahogy ez kritikai életünkben lenni szokott. Mintha a szidalmak és a dicséretek mindig a lényeget fednék el. A művet ★ Mindez azért jutott most eszembe, mert Mándy Iván Előadók, társszerzők című új novelláskötete jó alkalmat szolgáltat az irodalmi kritikának, hogy szembenézzen saját módszereivel. Irodalmi íté-, szeink évekig elmarasztalták egy bűnben: Mándy világa mozdulatlan, hősei nem fejlődnek, most is ugyanolyan novellákat ír, mint tíz éve. Valóban ugyanolyan novellákat írt, világa valóban nem változott Novelláinak tere mindig ugyanaz a kopott városi világ: bérházak, utcák, kapualjak, eszpresszók; és novelláinak ideje mindig ugyanaz a nosztalgikusan félmúltba helyezett jelen idő. Egy olyan jelen időről beszélt, amiről nem szívesen vettünk tudomást A mozdulatlanról. A nehezen változóról. A nosztalgi- kUhan visszafordulóród. A történelem nagy eseményeit hanyagul kikerülőről. Mándy mozdulatlannak hitt világa most az Előadók, társszerzők novelláiban megmozdult Hősei belekerültek a történelem áramkörébe. Persze nem úgy, ahogy azt élvárnánk tőlük, hanem úgy, ahogy a Mándy- hősök belekerülnek valamibe. Nosztalgikusan. Hanyag eleganciával. Nehezen kimozdítható izgatott nyugalommal. Gátlásosán. Szemérmesen. A Fabulya feleségei című kisregényben van egy mondat amely fényt vet, magyarázza Mándy egész írói világát így hangzik: „A világ elpusztult, atomjaira hullott, de egy szárítókötél alatt ott áll Fabulya, és mondja, mondja a magáét.” Mándy áll a szárítókötél alatt. Mándy rendíthetetlen. Mondja, mondja a magáét. ★ Előadók, társszerzők. A fordulat éve után, 1950-ben, 1951- ben, 1952-ben. Presszók mélyére húzódott polgárok, zugkereskedők, mindenféle kétes- foglalkozásúak és nők. Es értelmiségiek, akiknek nincs más kenyerük, mint az elhangzó vagy leírt szó.' Olyan emberekről szólnak ezek a Mándy-novellák, akiket a történelmi fordulat az élet — a megélhetés — szélére szorít. Billerről megtudjak, hogy egyetemista volt s egy gyűlésen megbírálták (reménytelen) imádottjának, Margitkának a polgári származása miatt; majd kirúgták. Kürtiről még ennyit sem tudunk. Csak azt nem találják ezek a hősök, mert nincs helyük a megváltozott viszonyok között. Ellentmondásos helyzetbe kerülnek önmagukkal és a világgal. Egyrészt az amerikai csapatokat várják, másrészt vonzalmuk támad egy tiszta forradalomra is. Biller egy lépcsőházban találkozik a forradalmárral, aki Mándy ábrázolatában — bőrsapkát visel, kis szakálla van, keze a zsebében — minden kétséget kizáróan; Lenin. „A forradalmár nem fordult felém. De figyelt minden szavamra. Én meg '■'ívre jobban belemelegedtem. A zászlóról beszéltem, a forradalom zászlajáról,- amit cserbenhagytak... — Jelvény a gomblyukban, de a szívük sötét és üres. Széltoló lingászok mind kifogták a nagy bulit, nővel pezsgőzik a mérnök elvtárs, de hol az igazi, forradalmár...?! Hát jól van ez? A forradalmár hallgatott a sötétben, a vasrács mögött.” ★ A forradalmár nem válaszol. A válaszokat ezeknek az élet szélére kerülő embereknek kell — szenvedéseikben — megtalálniok. S amit találnak, kristálytiszta humanizmus. Irodalmi előadásokat tartva járják a várost. Ebből élnek. Munkásszállások, tanulóotthonok, gyári étkezdék. A hallgatóság nem nagyon figyel, az előadók nem értenek a témához, amiről beszélnek. Ezekben a Mándy-novellákban minden úgy valóságos, hogy közben szinte semmi sem valóságos. Minden elcsúszik; a realitás az álomba, az álom a realitásba csúszik át. Egyetlen biztos pontja van ennek a világnak: a lelkiismeret. Határhelyzetekben, az élet kivételes drámai pontjain, amikor a történelem akcióvá sűrűsödik, ezek a figurák mindig tudják hogyan döntsenek. Ismét idézethez kell folyamodnom. Mándynál tömörebben, izzóbb drámai- sággal senki nem írt meg ilyen határhelyzetet — arról a korról, amely ma már történelem. „— Ezeknek előadást? ... Tudja mi van itt? Forradalom! Tudja mi volt itt délelőtt...? Megostromolták az irodát! Döngették az ajtót! Hogy berohadt a szalmazsák... — A szalmazsák? — Amin alusznak. Eldugult a vécé. És nincs kenyér, nincs kenyér...! Ebédre fánkot kaptak. Majd szétverték a termet... hogy fánk nem kell! Adjanak egy tányér babot... És kenyeret! Kenyeret! — A párttitkár a fiúk felé fordult. — Ügyis elég bajom van ezekkel. Most még csajt ez hiányzott... És akkor maguk az előadással...” Ferencné megfogta a férfi karját. — Majd erről beszélünk! A kény ér jegyről! Csönd lett. Előadás a kenyérjegyről ... ! Az előadók hátraléptek, mintha utat engednének valakinek. — És akkor Kürti ott állt Ferencné előtt. Végigsimított hosszú szálú, ritkás haján. Remegett a hangja, ahogy megszólalt. — Nem, úgy gondolom, a kenyérjegyről, talán én mégse...' Mozdulatlanságot vetett a kritika Mándy szemére? Kristályosán tiszta, cselekvő humanizmus ez. ★ Mándy a szellemidéző. Egy történelemmé vált kor szellemét, mindennapjainak légkörét idézi. Mándy, az önelemző. Minden belefér ebbe a világba, ami emberi szenvedély, de kegyetlen önelemzői készsége nem hagy egyetlen bevilágítatlan sarkot sem az emberi lelkiismeretben. Az „Előadó mondja...” című novellája a korszellem megidézésének és a kegyetlen önvizsgálatnak talán legszerencsésebb szintézise, s talán nem tévedek nagyot, ha azt állítom, hogy a mai magyar novella egyik csúcsa; remekmű. A novella előadója egy tanulóotthon igazgatói irodájában várakozik, míg a szomszéd szobában néhány tanár egy vallási közösségbe keveredett fiút vallat. Néha kinyílik a két szobát összekötő ajtó. Az előadó egy szék támláját látja, és egy kezet. A fiú kezét. . Mit kell tennie? Megtarthatja-e itt ezt az előadást, ami sem őt, sem a hallgatókat nem érdekli? Vagy: cselekedni? Az előadást megtartja. És ez az előadó erkölcsi bukása. ★ Mándy leleplezi azokat is, akiket szeret, önmagát leplezi le. Régi tapasztalata ez az igazi művészetnek: a leleplezett bukás kiheverhető, a J leplezett bukás soha! Mándy sem a történelemnek, sem a történelemben bukdácsoló, szenvedő, szerető, helytálló, elbukó embernek nem hagy erkölcsi kibúvót. Tükröt tart elénk. Emberi mércét. Nádas Péter NAPLÓ Egy találmány IL — i.. Egymilliót vágtak zsebre, de a taxióra megállás nélkül ketyeg. Évvégére újabb súlyos összegeket kapnak. Most már három országpak is eladta a találmányt a gyár. Üjabb milliók, már el sem tudják költeni. — ön mit kér?, mennyi a követelésé? — kérdezem ismét. — A megfelelő formai tárgyalások után, hivatalosan feltüntetni nevemet, a feltalálók között, és az eddig befolyt, valamint a találmányért ezután járó összeg 50 százalékát kérem — válaszolta Be- nei mérnök rendkívül öntudatosan. — Aha... — mormogtam szórakozottan. Másnap azért kíváncsiságból elmentem arra a bírósági tárgyalásra. Nem lettem okosabb. És zavart, zsenírozott, a feltaláló beszéde, zaklatott modora, furcsa észjárása és kissé taszító külseje. Legjobban az zavart, hogy a mérnök szerint a munkás igazgató, feltétlenül butább nála. És ezt pont nekem mondja, a bot csinálta, munkásból lett újságírónak, és tőlem várja a sültgesztenyét, az elveszett hírnevét, az ellopott milliók visszaszerzését. A tárgyaláson a bíró nem látott tisztán. Üjabb, kiegészítő bizonyítékokat kér, újabb eljárást javasol, elnapolta a tárgyalást, a végleges döntést. És teljesen váratlanul Benei azt mondta a bírónak, hogy az újságíró elvtárs azért van itt... Dühös voltam, hiszen senki sem kérdezte, ki vagyok és miért vagyok itt. Nagyon tiszteltem a bírót, hogy nem hagyta magát etetni. Oda sem figyelt. Azért egyre, jó volt ez a tárgyalás. Láttam Szilvásit, az igazgatót és itt tudtam meg a tárgyaláson, hogy , nyugdíjának éppen első napját élvezi. Szép kis élvezet, soha sé legyen nagyobb öröme — gondoltam, mert magamban előlegeztem a vén tolvajnak a bizalmatlanságot. Kifelé menet a tárgyalóteremből mellé sodródtam, bemutatkoztam, és megkérdeztem, mikor állna velem szóba Válasza egyértelmű volt! — Semmikor! — és ott hagyott faképnél. Kit keressek én ezekután a gyárban? Kitől, honnét induljak el. Ki ad számomra támpontot, valamilyen felvilágosítást? Talán a főmérnököt, vagy éppen a párttitkárt fogom felkeresni másnap, határoztam el magam. Reggel semmi kedvem nem volt, csömört kaptam az egésztől. nem éreztem benne az ügyet, az írnivaló ügyet. Sehol. egy biztos támpont, a gyáróriás szétfolyó massza, húszezer ember, érdektelen, de számomra titokzatos dzsungele. Pedig akkor még nem is sejtettem az akadályokat. BeCHILEI TÁNCDÍJ A BUDAPESTNEK A sikeres dél-amerikai turnéjáról nemrégiben hazaérkezett Budapest táncegyüttes távirati értesítést kapott arról, hogy a Chilei Művészeti Kritikusok Bizottsága — a Chilében, az elmúlt évben vendégszerepeit öt külföldi táncegyüttes közül — a Budapest Táncegyüttesnek ítélte oda a kritikusok 1970. évi táncdíját. Az erről szóló oklevelet Frederico Henlein, a Chilei Művészeti Kritikusok Bizottságának elnöke adta át a chilei magyar nagykövetségen. Négy és félezer éves / lengyel leletek Négyezer évesnél régebbi leleteket vitt a szekszárdi múzeumba Tamás András, a Beruházási Bank Tolna megyei fiókjának fűtője. Az edénytöredékeket és egyéb ősi maradványokat alsóbaktai szőlője környékén szedte össze a szántásnál. A múzeumban megállapították, hogy a leletek két őskori emberi település: a mintegy 4500 évvel ezelőtti kora rézkori, úgynevezett „lengyel kultúra”, valamint a rézkor népének tárgyi emlékei. BÓLYI KÖNYV A TIT Baranya megyei szervezetének kiadásában érdekes könyv jelent meg Pécsett az ország legjobb állami gazdaságáról: a bólyi gazdaságról. A 27 ezer holdas nagyüzem — kimagasló termelési eredményei alapján — hétszer nyerte níár el a legnagyobb vállalati kitüntetést, a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlaját, amire eddig még nem volt példa hazánkban. A csaknem háromszáz oldalas, fényképekkel gazdagon illusztrált könyvhöz dr. Márton János, az Agrárgazdasági Kutató Intézet igazgatója írt előszót. A monográfia negyedszázad történetét öleli át. nei, a feltaláló mérnök soha nem tudta me|, végül is minek köszönheti győzelmét. Ma is hiszi: talán, saját zsenijének, és persze a sajtó tekintélyének, amellyel ő egész idő alatt, szemlátomást, mint saját^fegyverével igyekezett jól sáfárkodni. Lehet, sőt biztos, az említettek is jelentős szerepet játszottak abban, hogy végül is az ügyre fény derült. De hadd legyek most önmutogató, legalább ekkora szerepet játszott a nyomozás során bennem, mind makacsabbá váló düh. Lassan már eltelt egy hét és én még semmit sem tudtam kideríteni, pedig már annyi emberrel beszéltem. Kinek van itt igaza? Amikor az első bizonytalan nyomra leltem, tudtam, hogy soha sem fogom abbahagyni, éreztem, hogy a végire járok. Némi öngúnnyal, még felderengett agyamban, én is futok a pénzem után. És nem kevésbé makacsul, mint ők. A pártbizottság titkára nem tudott fogadni, a kerületi pártbizottságra hivatták. A főmérnök leültetett az előszobájában. Egy óra múlva eluntam ezt az egyoldalú játékot, felálltam és a titkárnőnek megmondtam, bemegyek az üzembe. Ha a főmérnök úr ráér, ott keressen majd. A hatalmas szerelőcsarnokban, por, benzingőz, fülsiketítő lárma. Akkor jutott eszembe előszót a gondolat: vér és arany. Érdeklődtem, azután megnéztem a találmányt közelről, munka közben. Elavult láncok helyett hidraulikus erő, nem rossz, • sőt európai színvonal. A franciák is megvásárolták — mondja valaki mellettem, művezetőnek nézem. Közben a hangszóró a nevemet mondja, keres a főmérnök. Visszamegyek. — Szegecki Győző — mondja érthetően, hangosan, sőt talán büszkén is. Én is elmormogom a nevemet. PITKIJS ELMEGY? Budakeszin — első a Gemler Lezajlott Budakeszin a budai járás tánczenekarainak fesztiválja: a megyei döntőt február 28-án, vasárnap rendezik meg.a Csepel Autógyár kultúrotthonában. Ezen a versenyen dől el majd, hogy , kik jutnak el Salgótarjánba, az országos döntőre. A budakeszi eredmények: első (mint ez várható volt) a budaörsi Gemler, második az érdi Korái, harmadik a budakeszi Viktória, negyedik az ugyancsak budakeszi Teátrum és ötödik a pilisvörösvári Hoó. A nyertesek arany diplomát kaptak, a helyezettek kottákat és nagylemezeket. A Gemler együttes sportszerűségét dicséri — az ő szerelésükkel játszott valamennyi társulat. Maradjunk még egy kicsit a budaörsi fiúknál. Andrásfay Endre, az orgonista megvált az együttestől, ám egyelőre még nem tudja, hova megy, új helyet keres. Hírlik az Is, hogy Vikidéi Gyula, a népszerű Pitkin, ugyancsak elhagyja zenekarát. Valószínű, hogy a Pannónia együttes itthon maradt tagjaihoz menne énekelni, egy biztos Budaörsön nagyon hiányozna. Elképzelhető, hogy Farkas Ferenc és Farkas József lép a távozóik helyébe, egyikük akkordgitáros, a másik énekel, s az eddigi akkordos, Kovács István a jövőben flótán játszik. Érdekességként egy hír a műegyetem épületéből: az Omega együttes külföldi turnéja idején az Illésék játszanak itt. Ügy látszik, a Corvin mozi próbálkozásai sikert hoztak. A 100 perc beat sorozat folytatódik, legközelebb a Mini és a Corvina együttes lép színpadra. Mint ismeretes, hosszú ideig nem játszott, mert nem játszhatott, megszokott helyén a Neoton együttes, most azonban legújabb értesüléseink szerint, vasárnap ismét a Közgazdaságtudományi Egyetemen hallgathatjuk a kiváló zenekart. Egy lemezhír: Hofi Gézának a közeljövőben nagylemeze jelenik meg: ezen hat prózai és hat énekszám lesz. Slágerlistánk , érdekessége, hogy olyan szám került a listára, amelyet csak- vasárnap mutatott be Komjáthy György a rádióban. Az eddig szinte ismeretlen fővárosi együttes, a Ciklon öt éve zenél már, s most elkészült első rádiófelvételével, máris sikert aratott. Slágerlistánk: Művészlemezek: 1. (1) Kodály: Háry János. 2. (—) Bartók: Cantata Profana. 3. (2) Barit: Orgonamüvek. 4. (5) Csajkovszkij: A diótörő. S. (—) Liszt—Paganini: La Campanella. Tánclemezek: 1. (1) Kégli-dal (ülés). 2. (6) Éjszakai országút (Omega). 3. (5) Es közben szólt colt (Metró). 4. (—) Olyan szépen mosolygott (Omega). 5. (6) Kócos ördögök (Metró). 6. (7) Csinnbumm cirkusz (Hungária). 7. (—) Könnyek (Ciklon). 8. (4) Jaj, nent vigyáztam (Kovács Kati). 9. (—) Füttyös Pepi (Echo). 10. (8) Tamburmajor (Expressz). Sunyó — Tamás Vágja ki, töltse ki, tegye borítékba, vagy ragassza levelezőlapra, Kedvenc lemezem szavazószelvényünket, — s úgy küldje be szerkesztőségünkbe (Pest megyei Hírlap, Bp. vili.. Somogyi Béla u. 6.). A címzés mellé ne feledje felírni: „Kedvenc lemezem”. Szavazóink között minden héten három hanglemezt sorsolunk ki, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat ajándékát. Ezen a héten Jónás Csaba (Kiskunfélegyháza II., Kert u. 8.), özv. Nagy Lajosné (Bugyi, Vári P. 14.), Reggel Mária (Cegléd IV. kerület, Lachner György út 22.). — Népszabadság? — kérdi. — Ismeri ön, Szegecki elvtárs, ezt a Szilvási kontra Benei ügyet? Vagy ha így jobban tetszik, a Benei kontra Szilvási ügyet? — kérdezek vissza, közben jön a fekete, a konyak. • — Hogyne. Végső fokon én, illetve a mindenkori főmérnök hagyja jóvá... — Kérem — állítom meg halkan. Ha jól vagyok informálva, ön néhány hónapja vett fel háromszázezer forintot az újításért. Az önét végső fokon az igazgató hagyta jóvá? És akkor . Szilvasi elvtárs volt itt az igazgató? — Igen — a mérnök válasza az én kérdésemnél is halkabb. Megkérem, tanítson meg a leckére, hogyan bonyolódik le. egy ilyen újítási, találmányi ügy ebben a gyárban? Készséges tanárnak bizonyult. Közben hallom a kő koppa- nását, amely a szívéről esett le. Egy óra múlva az újítási irodán vagyok. Kutatjuk, keressük, az ügyet, semmit sem találunk. Otthagyom őket. Egy nyugdíjas bácsi utánam jön, hozzám lép és a fülembe súg. — Keresse az elvtárs Manfred Béla urat, ő volt Szilvási igazgató jobbkeze. És ő csinálta a találmányt a hivatalba... A háború előtt részvényese volt a gyárnak. És kereskedelmi igazgató. Most is tanácsadó nálunk. Amellett ő tartja a nexust a nyugati cégekkel. Állítólag azok csak vele tárgyalnak. Minden üzletkötésnél jelen van, havi ötezerért, tízezerért, ki tudja? Keresem ezt az urat, közük velem, hogy Manfred úr Münchenben tárgyal, napokkal később várják haza. Visz- szamegyek ahhoz a bácsihoz, aki társadalmi muijkában tekercseli a pergamenteket az újítási irodán. Rámnéz. ki sem kell nyitnom számat, arcomon látja az eredményt. — Akikor Kovalikot kéne előkeríteni. Tudja, azt a süketet... Azzal nem lesz köny- nyű. Lakatos, arany keze van, ő csinálta Szüvásinak az egészet. Visszamegyek a főmérnökhöz, előadom a kívánságomat, karonfog, levisz a lakatosműhelybe. — Ez itt Kovaük játékországa. Gépek, esztergapadok, szerszámok és tíz ember a keze alatt. Okos, ügyes, kezesbárány legénység. Az öreg tanította őket a szakmára. Mind fiatal. És mind kiemelt órabért kap — a főmérnök közlékenyebbé váük, és elmondja még: — Kovalik, Szilvási barátja, valaha együtt kezdték a gyárban, inasként. Aztán a mozgalmi munkáért, együtt internálták őket Kistarcsára, Horthyék. Negyvenöt után is együtt kezdték. Amikor Szilvásit kinevezték vidékre igazgatónak, Kovalik követte. Amikor Szilvási visszajött ide igazgatónak, visszajött vele Kovalik is. Furcsa viszony. Kovalik megmaradt lakatosnak, de csodálatos esze és ' keze van, a mérnököket is zsebre- vágjd. Az öreghez érünk. Nem hall semmit, de érzi, hogy ott állunk mögötte. Megfordul, megvetően rámnéz, gyűlölködve szól. El sem tudom képzelni, kitől kapta a drótot. Mondja, hogy tud rólam, és ne is reménykedjek, mert ő nem hajlandó tárgyalni. — Járt itt Szilvási igazgató? — ordítom a fülébe. — Mi köze hozzá!? — ordítja vissza. A hangszóró Szegecki főmérnököt keresi. Manfred úr várja, megjött Münchenből, együtt megyünk. (s) (Folytatjuk)
