Pest Megyi Hírlap, 1971. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-12 / 9. szám
1971. JANUAR 12., KEDD JfEOEI t/Űrlap A mezőgazdasági lakosság adózása 1971-tóf Egyszerűbb, áttekinthetőbb Átalány a borforgalmi adónál Ki kaphat kedvezményt? A közelmúltban a mezőgazdasági földterületet használó lakosság adóztatásában többféle rendeletmódosítást hajtottak végre. Ezek közös célja, hogy az adóztatás egyszerűbb, közérthetőbb, és mindenki által könnyen ellenőrizhető legyen. S az adók ne növekedjenek. A módosított rendeletek érintik a termelőszövetkezeti t agokat vagy alkalmazottakat, akik háztáji földdel, és azokat, akik mint állami gazdasági dolgozók, pedagógusok vagy más minőségben, illetményfölddel rendelkeznek, s kiterjednek az egyéni gazdaságokra is. Milyen adókat kell 1971től a gazdálkodási tevékenység után fizetni? Lényegében ugyanazokat, mint eddig. Tehát: jövedelemadót, községfej líjsztési hozzájárulást, a bortermelőknek borforgalmi adót. A gazdaságilag hasznosítható és az átlagosnál nagyobb jövedelmet nem adó földterület után a használó az átlagjövedelem alapján — a kormányrendelet által megállapított keretek között — fizeti adóját. Ettől legfeljebb 30 százalékkal magasabb összegben a megyei, megyei jogú városi tanács állapíthatja meg az adótételeket, ha a helyi gazdasági adottságok, jövedelmezőségi viszonyok ezt indokolttá teszik. (Egyes esetekben, főleg az üzletszerű állattartással és kertészettel kapcsolatosan, általános jövedelemadó fizetési kötelezettség áll fenn. Erre a cikk második részében részletesen kitérünk.) A kormány 1970 novemberében olyan határozatot hozott, hogy azok az állampolgárok, akik mezőgazdasági földterületük után eddig földadót és jövedelemadót is fizettek, a következő évtől mezőgazdasági lakosság jövedelemadója ci- men a két adót összevontan, egy összegben róják le Az összevonás tulajdonképpen csak formailag módosítja az adófizetési kötelezettséget. Jövedelemadó-bevallást csak azoknak kell teimiök, akik lakóhelyükön Is használnak földterületet. 1971-től kezdve ugyanis a használt földterület fekvése szerint illetékes tanács állapítja meg az adót, tehát a bevallást az említetteknek oda kell benyújtaniuk. (Eddig a lakóhely szerinti tanács állapította meg az adót.) Azoknál, akik csak a lakóhelyükön használnak földterületet, a korábbi bevallás képezi a? adózás alapját mindaddig, amíg a földterület nagysága, műveié^ si ága nem változik. Az adó nagysága attól függ, hogy egyrészt a földterület használója mekkora területet művel, másrészt milyen a föld művelési ága (szántó, szőlő, gyümölcsös, kert stb.) és minősége (aranykorona értéke). A háztáji gazdaságoknál az adó mértéke csak a terület nagyságától és művelési ágától függ. A régi és az új adófizetési kötelezettség közötti öszszegszerű egyezőséget a következő példa mutatja. Eddig egy kataszteri . hold szántó után a termelőszövetkezeti tag 120—140 forint j ve- delemadót, aranykoronánként 12 forint földadót fizetett, ez 10—12 aranyköronás földet figyelembe véve, 120—144 forint volt. 1971-től — összevontan, egy tételben — a jövedelem- adó összességét a községi tanács 180—280 forint között állapítja meg, biztosítva azt, hogy az új adó összege általában megegyezzen a két adó együttes összegével. Az eddigi érvényben levő kedvezmények megmaradnak a két adó ösz- szevonása után is. A kulcsok I azonban változnak, mert eddig a földadóból nem volt, a jövedelemadóból volt kedvezmény. A jövedelemadóból a 65 évnél idősebb férfi adózók és a 60 évesnél idősebb nők továbbra is kedvezményben részesülnek. Az adóból adható kedvezmény mértéke 35 százalék, de ez a szociális kedvezmény nem haladhatja meg az 1Ö00 forintot. A szakszövetkezetek és társulások tagjait — alapszabályszerű működés esetén — 15 százalékos kedvezmény illeti meg. A nagy jövedelmet elérő adózók a jövedelemadót nem az átlagjövedelem, hanem — gazdasági tevékenységük (pl. intenzív szőlő- és gyümölcstermelés) tiszta jövedelme alapján — progresszív adókulcs szerint fizetik meg. A jövedelemadó itt is magában foglalja a földadót. Nagy jövedelmet elérő adózónak számit az; akinek évi adóköteles tiszta j övedolme áz 50 ezer forintot eléri, vagy meghaladja. Az adó megállapításához adóbevallást kell tenniük azoknak, akiknek 3 kát. holdat meghaladó szőlő, kert, gyümölcsös területük van és évente legalább 120 ezer forint értéket termelnek. A jövedelemadó mértéke az ilyen adózóknál a tisztajövedelem 22 százalékától 52 százalékig terjedhet. (Pl. 70 000 forint évi tiszta jövedelem után 15 400 forint adót keir fizetni.) A községfejlesztési hozzájárulás összegét az eddigi szint körül a tanács határozza meg. A forgalmi'adózás rendszere lényegesen egyszerűsödik. Az évi 5 hektolitert meg nem haladó borterméssel rendelkezőknek nem kell bevallást adniuk, adójukat az ötévi átlagtermés alapján, átalányban fizetik meg. Amennyiben az ötévi átlaghoz képest tartós csökkenés vagy növekedés (pl. területváltozás, stb.) következik be, az adóhatóság ezt figyelembe veszi. Termésbejelentést 1972-től csak azoknak a termelőknek kell tenniük, akiknél az évi bortermés az 5 hl-t meghaladja, A borforgalmi adót ez esetben nem átalányként fizetik, hanem a tényleges termés az adó alapja. A felvásárló szerveknek, illetőleg a mező- gazdasági nagyüzemnek átadott bor továbbra is adómentes. Tévedések elkerülése végett megjegyezzük, hogy 1971-ben a borforgalmd adót a pénzügyőri szervek nyilvántartásba vett 1970. évi új- bortermés, valamint az előző évekből fennmaradt adózatlan óborkészlet alapulvételével kell megfizetni. Az adóátalányt első ízben az 1972. évi adókivetésnél alkalmazzák. Dr. Fehérvári István | PEST MEGVETI HÍRLAP : a Magyar Szocialista Muoaaspan Pe?t menyei Bizottsága fts a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadta a Hírlapkiadó Vállalat. Felelő* Kiadó: CSŐI.LANV FERENC Szerkesztóseg: Budapest, vni.. Somogyi Béla u. *. II. em. Levélcím: Bp. <0. Postallók L Kladobivatai: Budapest. Vili. Blana Lujza tér L Ege»» oap mvnato központi telelőn: 343—10#. lit-IHi. GeptrO szobák: M3—IOOÍWi. Illetve 34.1—100/413- titkársági isi—tn, egyén szamok: 141—403. in-si Előállítja: Szikra Lapnyomda. Budapest. INDEX: 25 064 terjeszti a Magvai Poéta. Rlő- rizetbető oarmelt oostaőivatainai. a Kézbesítőknél, a posta Hírlapüzleteiben ee a Posta KO/ponti Hírlap Irodánál (Bp.. V« JOzsei nádor tét L «».I Előfizetem du t bőnapra 30 forint. GYORSLISTA az 1971. január 11-én megtartott tottó-lottó ünnepi hetek rendkívüli jutalomsorsolásáról, melyen az 1. heti szelvények vettek részt. A *-gal jelölt szel vény számok 2000, a **-gal jelöltek 5000, a ***-gal jelöltek 10 000 Ft-os vásárlási utalványt, a megjelölés nélküliek pedig 1000 Ft-os vásárlási utalványt nyertek. 0 008 566 0 009 619 0 023-427* 0 042 162 0 051 205 0 062 729* 0 062 963 0 067 297* 0 074 671 0 077 814 0 079 180* 0 061 233* 0 097 500 0 097 805 0 103 557*** • 0 116 461** 0 135 829 0 139 071 0 140 057* 0 182 344*** 0 184 625 0 190 371 0 200 015* 0 201 421* 0 201 T34 0 205 858 0 219 414 0 224 434 0 226 727 0 227 918* 0 235 158 0 2« 625*** 0 245 351 0 246 636** 0 248 313 0 250 380* 0 262 680 0 362 969 0 264 5p9 0 279 025•• 0 299 556* 0 305 414* 0 338 041 0 329 243 0 330 893 0 332 318 0 336 237 0 349 193 0 3150 228 0 358 266 0 360 117*** 0 374 004 0 377 300 0 385 779* 0 402 539*** 0 410 574* 0 412 713 0 422 682* 0 435 586* 0 441 963** 0 455 101 0 458 988* 0 473 219* 0 477 693 0 478 727 0 483 426 0 603 155 0 623 431* 0 629 877 0 632 922** 0 665 762 0 678 129* 0 691 412* 0 697 412 0 706 426 0 706 975 0 708 905 0 713 055 0 715 122* 0 729 886 0 730 905 0 743 237 0 745 849** 0 746 155 0 747 415* 0 754 327 0 756 462* 0 769 048*** 0 770 081 0 775 821* 0 776 732 0 781 572* 0 787 529 0 789 237* 0 793 601*** 0 809 388 0 812 405 0 813 501 0 843 C43* 0 862 391 0 867 670 0 878 258* 0 884 515* 0 887 235 0 906 040° 0 916 087 0 925 746 0 927 813*** 0 934 288* 0 937 618 0 940 437* 0 950 487 0 956 491 0 971 636* 0 973 473 0 982 213 0 984 850 0 989 823 0 990 046 0 993 739** 0 997 924 1 026 200* 1 031 777 1 051 526 1 052 539* l 058 264 1 064 798 1 076 130 1 205 698 1 208 999* 1 218 578 1 223 450 1 227 066 1 234 537 1 253 946* 1 272 736 1 279 762 1 293 499 1 326 505 1 340 893 1 340 912 1 343 434* 1 347 411* 1 349 444* 1 351 460 1 360 999 1 382 795** 1 388 585 1 413 561** 1 414 700 1 427 832 1 440 190 1 441 173*** 1 449 811 1 452 153 1 467 125* 1 472 635* 1 483 744 1 488 819 1 491 480 1 491 502 1 502 983 1 504 058 1 506 845* 1 518 561** 1 519 353* 1 519 514 1 532 687 1 533 905 1 539 543 1 540 585**« 1 547 386 1 557 303 1 565 963 1 575 218 1 597 596 1 619 977 1 620 695 1 622 604 1 623 741* 1 626 271 1 632 372 1 638 424 1 639 060 1 640 516* 1 648 466 1 652 954* 1 662 766 1 666 322** 1 666 430 1 667 636» 1 667 930 1 674 174 1 674 677 1 675 881* 1 676 535 1 679 810 1 685 853 1 689 347 1 694 753 1 695 867 1 801 624 1 817 579* 1 842 917 1 865 963* 1 866 030* 1 871 66T* 1 872 459 1 880 099 1 883 488 1 888 280 1 892 343* 1 893 807 1 899 352 1 902 302 1 90$ 582 1 911 007 1 919 618 1 923 853 1 9C4 176 1 965 280 1 965 530 1 985 430 1 985 692** 1 985 847 1 991 226 1 992 215 2 009 294* 2 010 434* 2 015 211 2 029 692 2 138 379 2 038 422* 2 042 591* 2 044 161 2 049 802 2 052 9^9*•• 2 055 881 2 069 589* 2 080 926 2 084 368 2 084 719 2 089 283 2 089 615 2 090 354* 2 095 915 2 >96 826** 2 104 838 2 108 565*» 2 132 366* 2 140 504 2 149 563 2 152 080 2 153 029 2 153 747* 2 156 832 2 163 193 2 165 179* 2 168 044 2 181 832* 2 184 179 2 191 699 2 212 989 2 213 162 2 213 199 2 214 916 2 234 626* 2 237 176 2 249 387 2 250 067 2 251 246* 2 412 214 2 416 068 2 417 996 2 424 994** 2 440 469 2 440 787 2 451 693** 2 463 018 2 476 371 2 483 052* •2 507 462 2 500 313 2 516 787* 2 517 131**' 2 524 381* 2 537 767 2 540 091* 2 540 539* 2 544 083* 2 558 897* 2 568 121*** 2 569, 697* 2 610 295* 2 616 983 2 617 823* 2 619 867* 2 622 119 2 634 470*** 2 636 656 2 644 021 2 645 927 2 669 712 2 675 672* 2 704 378 2 707 151 2 725 816 2 726 443* 2 726 506 2 738 257* 2 755 818 2 769 141 2 774 711 2 780 741* 2 792 126 2 795 561 2 796 343* 2 796 541 2 797 998* 2 798 161** 2 793 342* 2 812 591 2 818 079* 2 819 545 2 839 039 2 844 640 2 846 673* 2 852 282 2 872 816 2 874 490 2 876 525 2 888 069* 2 890 862* 3 003 830* 3 018 738** 3 025 871* 3 035 536** 3 041 561* 3 044 322 3 044 517* 3 045 919 3 053 468 3 057 357* 3 059 685* 3 063 374* 3 076 773 3 077 139 3 086 852* 3 087 826 3 088 100* 3 093 699* 3 097 217* 3 097 476 3 104 017* 3 104 138 3 105 440 3 108 945* 3 114 115 3 126 596 3 127 403 3 129 057* 3 137 113*** 3 144 262®** 3 182 009 3 182 783* 3 184 993 3 196 156* 3 197 102 3 202 502 3 212 500 3 213 944** 3 241 883* 3 244 019** 3 249 233*** 3 273 040 3 275 596 ,3 276 764 3 284 986 3 287 507 3 296 606 3 301 713 3 346 767 3 351 246 3 364 257** 3 367 199 3 371 194* 3 374 952* 3 375 591 3 $84 519 3 395 121 3 40$ 234* 3 404 234 3 405 165 3 no: 195* 3 411 096 3 443 800 3 444 378 9 445 392 3 445 745*** 3 447 102* 3 453 369* 3 453 452 3 455 178* 3 477 080 3 478 235* 3 496 220*** . 3 500 341 3 502 771** 3 505 957 3 509 968 3 512 896 3 513 745 3 523 530 3 541 081** 35 »73 244 3 579 093** .3 585 800 3 588 649 3 614 528 3 631 647 3 637 009 3 649 518 3 650 369 3 652 067 3 659 559 3 662 029* 3 663 097** 3 663 903 3 577 256' 3 686 040 3 691 406 3 697 818* 3 699 067 3 702 572 3 717 974 3 718 117*** 3 721 171** 3 732 612 3 733 314 3 739 594 3 770 946*» 3 788 618 3 797 029 3 804 095*** 3 822 987 3 832 221* 3 884 007 3 879 955 3 887 182** 3 890 657» 3 902 756 3 904 819 ' 3 913 234 3 918 506 3 921 618** 3 925 070*** 3 925 187 3 935 279* 3 936 051 3 939 713 3 956 901* 3 960 039 3 961 151 4 00 4 900 4 000 547* 4 0Ő6 376 4 054 493 4 068 517 4 092 011 4 104 100 4 104 250* 4 106 270 4 137 285** 4 144 121*** 4 148 SOT** 4 151 808* 4 157 445** 4 167 061* 4 176 4154* 4 1/78 476* 4183 325 4 195 424* 4 196 860 4 2>13 421 4 203 101 4 231 935 4 243 692 4 202 669* 4 267 131 4 268 424 4 293 699* 4 293 902** 4 296 448 4 302 766 4 310 675 4 312 202* 4 324 221* 4 326 072** 4 341 572 4 348 391 4 360 743** 4 366 367* 4 369 589** 4 371 672* 4 377 917 4 378 744* 4 303 476 4 3S6 792* 4 39b 320* 4 394 442 4 305 367 4 398 836 4 399 906 4 403 516 4 411 391 4 434 360 4 442 305 4 448 913 4 477 973* 4 482 941 4 499 758* 4 506 579 4 533 833** 4 550 831 4 55« 397* 4 583 657 4 534 658* 4 607 266 4 610G03 4 627 978** 4 628 923 4 643 648*** 4 644 907 4 651 757** 4 651 921 4 652 210 4 660 788 4 675 427 4 698 476 4 701 656* 4 706 945* 4 722 781*** 4 731 909* 4 732 448* 4 753 105 4 754 511 4 770 116 4 789 50.1 4 802 340 4 907 172 4 909 579 4 912 555 .4 921 467 4 931 087 4 932 196** 4 939 902*** 4 945 114** 4 947 094 v 4 948 779 4 977 673 4 978 001 4 986 652 4 997 566* 4 999 988 5 002 852 5 013 869 5 018 055 5 020 892* 5 027 892** 5 034 072 5 043 327 5 045 316 5 051 710 5 06« 150 5 101 807 5 110 119* 5 116 112 5 124 301 5 132 523** 5 138 664* 3 145 159** 5 152 334 5 154 463 5 182 309 5 196 820 5 207 958 5 218 529 5 223 758 5 256 504 5 264 147*** 5 266 696*** 5 273 830* 5 281 874**» 5 288 089*** 5 322 760 6 620 191 5 332 899*** 6 621 292 5 335 903 6 631 802* 5 345 253 6 632 072* 5 363 661, 6 633 264 5 389 065 6 642 934 5 397 742 6 648 533* 5 416 022 6 657 541 5 425 376* 6 683 171» 5 434 135* 6 678 509 5 442 678* 6 699 454 5 600 044•• 6 708 480* 5 616 138* 6 709 811** 5 629 762 6 718 671* 5 664 792 6 731 524* 5 678 646 6 739 377 5 679 575 6 742 498 5 690 227 6 747 565 5 694 799* 6 738 899 5 696 014**» 6 769 476* 5 696 865 6 789 470* 5 717 954 6 791 028** 5 725 OOO*** 6 800 501•• 5 742 902* 6 803 013 5 747 3©0* 6 806 162 5 757 245 6 non 030* 5 761 362 6 813 354 5 760160 6 826 736 5 767 635* 6 833 284 5 770 621 6 835 288* 5 771 758 6 836 385** 5 790 812* 6 850 066* 5 807 626* 6 854 267 5 812 686* 6 364 1 38 5 824 697** 6 864 470 5 828 764 6 879 173 5 843 811 6 »80 484 5 865 273 6 880 803 5 871 194 6 882 502* 5 874 689 6 884 978** 5 882 838 6 891 305 5 883 845** 6 899 510 5 892 010* 6 900 119*» 5 895 847 6 903 704*** 5 902 633* 6 904 538 5 910 347 6 909 327 5 924 261 6 914 519* 5 901 343 6 915 8?2 9 964 078* 6 974 269* 5 969 492 6 927 062 5 969 516** R 920 907 5 970 345 r, 943 89? 5 985 532 6 951 046* 5 989 201 fí <V76 5 990 828 6 ott 455 5 992 169* 6 924 A*« 5 993 191 6 994 646 5 995 860° 6 996 *(!*»• 5 999 241 6 009 240 6 019 099 7 000 9*8 6 021 657* 7 001 941. 6 024 157 7 007 709 6 02« 579** 7 011 981* 6 033 194*** 7 012 199 6 035 454 7 013 060 6 053 356 7 022 580** 6 054 118* 7 037 727* 6 054 119* 7 039 047 6 057 112 7 040 2*2*•• 6 065 441 7 043 867*** 6 081 075 7 051 m 6 081 979 7 057 414* 6 206 202* 6 219 573* 6 235 999* 6 251 292 6 272 924 , 6 273 729* 6 275 373 6 300 936 6 301 979 6 316 380 6 328 136** 6 342 897. 6 343 260 6 360 791** 6 363 658* 6 364 G07* 6 373 960* 6 385 868** 6 388 165 6 390 296 6 395 088** 6 397 958* 6 399 190* 6 405 035 6 410 637 6 413 009* 6 415 459 6 417 703 6 421 340* 6 438 173 6 449 895* 6 450 097* 6 458 942* 6 463 749 6 478 703* 6 482 728* 6 500 312 6 508 731** 6 520 809** 6 522 166*** 6 522 612 6 524 578* 6 556 262 6 568 510 6 587 803* 6 596 249 6 596 371 6 607 200 6 610 838 6 611 480* G 616 836 7 070 482 7 081 446* 7 086 267* 7 104 730 7 115 142 7 121 224*** 7 136 997 7 137 056 7 139 645 7 145 471 7 147 435 .7 152 007 7 184 284 7 187 003 7 138 602 7 188 643** 7 138 997 7 197 255 7 200 759 7 201 820 7 202 499 7 204 873 7 208 315- 7 234 676 7 237 128 7 237 439* 7 249 814*** 7 263 068*** 7 264 499 7 270 860 7 270 963 7 275 370*** 7 276 585 7 286 636 7 300 415 7 307 354 7 340 583 7 340 625' 7 342 628* 7 348 854*** 7 35) 580 7 361 336* 7 361 748 7 363 056* 7 365 418 7 371 842 7 377 439 7 381) 087* 7 396 465* 7 415 593 7 420 792 7 456 554* 7 463 768 7 405 567 7 481 635* 7 485 813* 7 497 022 7 512 194*** 7 522 976 7 530 008 7 532 428 7 533 084 7 548 935 7 581 271 7 597 025 7 612 082 7 618 364* 7 631 518 7 631 588 7 646 221 7 648 579* 7 663 374** 7 664 299 7 681 449 7 683 093 7 6% 317 7 710 548 7 710 719** 7 714 534 7 717 264** 7 725 020 7 738 804* 7 740 884** 7 756 >49*** 7 756 710 7 756 870** 7 758 672 7 762 576* 7 765 188* 7 775 337 7 777 947 7 784 016 7 796 659 7 798 599 7 808 763 7 810 346 7 815 146* 7 845 692 7 870 259 7 874 412 7 879 946 7 917 764» 7 918 748 7 924 944 7 927 200 7 930 207 7 933 475** 7 935 118 7 983 762 7 994 615 8 000 331** 3 005 181*** 8 011 662 8 018 707** 8 020 279 8 065 057* 8 057 263* 8 065 244 8 068 500 8 074 451** 8 103 670 8 105 778 8 135 195 8 138 097* 8 139 574** 8 148 588 8 191 338* 8 199 302*** 8 204 734 8 211 577* 8 212 298* 8 228 890* 8 230 258 8 245 918 8 265 568 8 267 804* 8 267 805* 8 298 773 8 305 362* 8 314 50G* 8 324 135 8 332 366* 8 344 792* 8 354 972* 8 358 494*** 8 359 200 8 365 559 3 383 318 8 391 162 8 301 975 8 400 517 8 $03 204 8 404 386 8 405 712 8 423 676 8 430 440 8 448 962 8 455 469 8 461 292* 8 469 423 8 469 975 8 470 772 8 473 293 8 439 854** 8 497 043 8 505 646* 8 510 380 8 514 089 8 519 481 8 520 477 8 527 383 8 527 871** 8 531 582 8 542 034 8 561 336** 8 563 201 8 569 208*** 8 571 297 8 571 434 8 571 991* 8 583 267** 8 500 540 8 591 621 8 599 633 8 599 887 8 608 1Ö2** 8 609 243 8 G10 385 8 639 378* 8 644 952 8 648 552 8 652 605** 8 635 961* 8 657 961*** 8 662 090 Budapest, XUÍ., victor Hugo U. 2—4* sz. alatt települő tarsas- házban a földszint 4. sz. alatti kettőszobás (egyik Kisméretű), hal* los, loggias öröklakás 8 666 047 8 670 438* 8 670 439* 8 672 388 8 679 920 8 681 050 8 683 852* 8 694 396 8 696 599 6 711 401 8 712 397 16 193 615** 16 271 193* 17 223 393 17 324 703* 17 359 800 A nyertes szelvényekét 1971. február 1-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság lebonyolítási osztályához (Budapest, V„ Münnieh Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. HIRDESSEN Á PEST MEGYEI HÍRLÁPBAN I 1