Pest Megyi Hírlap, 1971. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-12 / 9. szám
V MEGYEI 1971. JANUAR 12., KEDD Lengyelország és Magyarország a II. világháború előtt A Lengyel Tudományos Akadémia kiadásában megjelent Maciej Kozminski „Lengyelország és Magyarország a U. világháború előtt” című történelmi tanulmánya. A szerző közel 400 oldalas könyve gazdag dokumentációs anyag alapján ismerteti a lengyel és magyar kormánynak a harmincas évek végén folytatott külpolitikáját, a közös magyar—lengyel határ megteremtésére irányuló törekvés okait, a történések mozgatórugóit. A jó ízlésért - jogkör nélkül Magyarországon, ha egy gyár, vállalat, szövetkezet, valamilyen új \ terméket akar gyártani, forgalomba hozni — hosszas műszaki, minőségi vizsgálatnak .vetik állá. De nem tesznek eleget annak a rendeletnek, amely esztétikai zsűrire kötelezne, mert a 16 éves rendeletnek nincs végrehajtási utasítása. Pedig lenne, lehetne zsűriző szerv. Elvileg van is, az Ipar- művészeti Tanács, de nem tudja ellátni hivatását — megfelelő hatósági jogkor hiányában. Jelenleg csak véleményezheti, egyetértését vagy rosszallását fejezheti ki az Iparművészeti Tanács, és a gyártó TV-FIGYELO • • Ünnepek után Az új esztendő első teljes műsorhetére sok színű programot áliítottaik össze a televízió műsorszerkesztői. Színház és film, tv-játék és vetélkedő, szavalóverseny és revü, dokumentumfilm, ismeretterjesztés és riport egyaránt szerepelt a programban. A műsorszerkesztésre mint tematikai változatosságra tehát nem lehet panasz. Egyes programok színvonalára azonban már igen. Kedden este ki tudja hányadszor ' láttuk-hallottuk Gorkij: Éjjeli menedékhelyét. Ezúttal a Madách Színház művészeinek kitűnő előadásában sugározták. A hét másik színházi eseménye — bár ezúttal filmváltozat formájában láthattuk, Kesselring: Arzén és levendula című színműve volt, amelyet a közelmúltban az egyik pesti színház is sikerrel mutatott be. Ezúttal Frank Capra rendezésében láthattuk, s többek között olyan népszerű színész közreműködésével, mint Gary Grant. Ami a bemutatott tv-játéko- kalt illeti, mindkettő groteszk hangvételű produkció volt. Szerdán este Müller Péter: A hasonmás című játékát vetítették. Hőse, a köztiszteletben álló professzor, akit furcsa kérdésekkel zaklat a rendőrség. Ugyanis valaki a profesz- szor nevében és alakjában fiatal lányokat csábít eL Lehetséges, hogy maga a professzor él kettős életet? Lehetséges, hogy minden emberben lakozik egy másik én is, aki lenni szeretne? A professzor esetében ez a feltevés igaznak bizonyul, mert az első adandó alkalommal él is a különleges helyzettel, vagy inkább visszaél vele, bizonyítva, akár ő is lehetne a rendőrség által keresett hasonmás. Es ugyancsak az általános emberi gyarlóság volt a témája a vasárnap este bemutatott groteszk játéknak, Crncevic jugoszláv szerző A sírig tartó barátság című darabjának, amelyet Csuka Zoltán fordításában láthat- tunk-haUhattunk. A szerző darabjában a barátságról mondja él véleményét, amely- lyel mindent szabad, csak kipróbálni nem. így jár a két hős, Ottó és Mottó is. Testvériesen megosztoznak mindenen — ami osztható. Ám amikor olyasvalami jut a tulajdonukba, mint például egy üveggolyó, ami nem osztható, az elválaszthatatlannak tűnő barátság nem állja tovább a próbát. A filmműsorban látott csehszlovák produkció, a Zsiráf az ablakban, már a moziban sem aratott átütő sikert. S hogy milyen sikert várnak a tv szerkesztői az eddigi leghosz- szabb, huszonhat folytatásból álló sorozattól, A Forsyte Sa- ga-tól? A Rádióújságban közölt családfa mindenesetre némi tájékozódást nyújt azoknak a nézőknek, akik nem olvasták Galsworthy híres regényét. A többit bízzuk a további huszonöt folytatásra. Fél esztendő múlva minden kiderül... A könnyűzene kedvelői csütörtökön láthatták a meglehetősen egysíkú Fekete-fehér Minstral Show-1, vasárnap a Ráthonyi Róbert Ritmus Re- vüt, szombaton este pedig Koncz Zsuzsa műsorált. Ennek kapcsán hadd szabadjon feltenni egy kérdést a tv illetékeseinek. Miért tartották olyan sürgősnek a közel egy esztendőre eltiltott _ Illés- együttes propagálását álig néhány nappal jól megérdemelt eltiltásuk letelte után? Még néhány megjegyzés az elmúlt hét műsorairól. Maradéktalanul tetszett a mai falu életéről készített, de a ma is továbbélő, rossz ízű hagyományt tükröző A tiszta szoba című riportműsor. Tetszett a vasárnapi Hét nagyszabású vállalkozása, a hét európai fővárost összekapcsoló körinterjú ötlete. Kár, hogy az interjúalanyok kiválasztása már nem tükrözte híven a jó elképzelést. Nagyon zavaróan hatott a lengyel riporter rossz magyarsága és az a tény, hogy Párizsból, a művészetek városából csupán egy meglehetősen zavaros filozófiájú volt hazánkfiát tudták a képernyő elé ültetni. Ami viszont nem tetszett, hogy ezúttal a Kicsoda — Micsoda fejtörőt kizárólag profi versenyzőkkel bonyolították, egy nem éppen profi színvonalat bizonyító játékvezetővel. Prukner Pál vagy elfogadja, vágy nem a vélekedést. — Pedig óriási perspektíva, nagy feladatok állnak, állnának az Iparművészeti Tanács előtt — mondja Czéh József, az intézmény vezetője. — Éspedig? — Az egyik legfontosabb lehetne a kereskedelmi forgalomba kerülő áruk esztétiikai elbírálása. Az ízléstelen, gics- cses termékek kiküszöbölése, a jó, ízléses áruk, propagálása. Például: megszüntették az év legszebb terméke kiválasztását, ■ a cím odaítélését. Rendben van, elavult már ez a forma. De helyette nem honosítottak még újat, amely informálná. kedvet csinálna a vásárláshoz. Vagy. Kulturális járulékkal sújtják a gyengébb művészi színvonalú üveg, porcelán' és kerámia dísztárgyak előállítóit De ez a szigorítás csak a dísztárgyakra vonatkozik. S továbbra is nyugodtan gyárthatnak giccses műanyag, fém terakotta, vagy gipsz tárgyakat. A bizsu, a textil, a konfekció árukról nem is beszélve. Az Iparművészeti Tanácsnak szinte az ország valamennyi gyártó üzemével, termelőjével kapcsolatban kellene állnia. Gazdája lehetne különböző pályázatoknak, kiírásoknak, egyéni megbízásokhoz partnereket kereshetne. A vállalatok és a tervezők között közvetíthetne. Sőt, amolyan börzeszerűen üzemek közt is megoldhatná a tervek cseréjét. Művész az iparban címmel évente 10—12 kiállítást rendeznek Budapesten, az Iparművészeti Tanács kiállító- termében. Ezek a bemutatók is bizonyítják a tervezők kezdeményező kedvét és az ipar törekvéseit az igényes közönség ízlésének kielégítésére. De a kereskedelem — gyakran — a hagyományos, szokványos terméket rendeli. Pedig a közönség ízlése sokat változott — például színben, formában, méretekben. . — Igen hasznos lenne, ha nem csak a kereskedők döntenék el, mi legyen az üzletekben. Hanem művészeti tanácsadó véleményét is meghallgatnák, figyelembe vennék. — Kezdeményezés már történt. Más vonalon is. Az Ipar- művészeti Tanács és a Divat- tervező Vállalat pályázatot írt ki, melyen alnpanyagtervezők, a formatervezővel együtt indulhatnak. Jók a tapasztalatok az ipar egyes területein is, ahol lehetőséget adnak a tervezőknek — így például a férfikonfekcióban, a szőrmeiparban, a cipőgyárak egy részében. De sokszor egészen elképed az ember egy-egy női ruha, kabát vagy bútor láttán, — hogy ilyet egyáltalán gyártottak valahol, hogy van ahol forgalomba hozzák, de leginkább azon, hogy ezt meg is veszi valaki. Távolabbi terv lenne az export-import ellenőrzés. Gyakran nem igényes a külföldi partner, vagy a magyar kereskedelem vásárol ízléstelen holmit. Az iparban már általában adottak a lehetőségek, különösen a divatcikkeket gyártó iparágakban — a kis szériás, nagy választékú és ízléses, színvonalas termékek előállítására. Csak élni kellene vele. Tanácsot, esztétikai támogatást adni, hogy használják fel lehetőségeiket. Az ízlésromboló áruikkal szemben pedig olyan szigorúan kellene fellépni, mint az. egészségre ártalmas termékek ellen. Kádár Márta CSAK TISZTA FORRÁSBÓL „Éjiéit ütött már az óra’* Csak tiszta forrásból, a legtisztább forrásból merítünk... A nép hagyományaiból. Azt a tömérdek színes népszokást elevenítjük fel, amelyet — sajnos — ma már egyre kevesebben ismernek. Szólunk a nép vágyának legjobb kifejezőjéről, a népmeséről, a nép bölcsességéből fakadó közmondásokról, amelyek igazságával aligha lehet vitába szállni, és szólunk a fonóbeli kedves pajkos szokásokról ... Egy közös vonása lesz sorozatunk minden egyes részének: a nép hagyományait eleveníti fel. A Galga környékén szilveszterkor a nők is, a férfiak is felöltötték legszebb ruhájukat, s elballagtak a templomba, az óvecsernyére. Itt a pap elmondta nekik, hogy az óévben hányán születtek, hányán haltak meg, és hányán kötöttek házasságot. Az óvecsernye végeztével az emberek hazamentek, megva- cs'oráztak, és megkezdték az új esztendő ünneplését. A nős emberek feleségükkel, (de csakis ők) elmentek a kocsmába, ahol reggelig tartott a dinom-dánom. És, akik otthon maradtak? Iskola a bárban^.. A Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola két éve rendez mixer-tanfolyamot. A háromhónapos tanfolyamon Kiíjs Károly, az ország legismertebb szakembere vezeti az elméleti és gyakorlati oktatást Megtanulják a fiatalok az italok származását, azok szakszerű kezelését, felszolgálását. Igen lényeges az italok keverésénél az összhang, ezt gyakorolják a legtöbbet a hallgatók. Vajon mit csináltak a legények, s a lányok, hiszen szilveszterkor zárva volt előttük a kocsmaajtó? Ök Otthon ünnepelték az új évet, szűk családi körben. Elsején, újév napján, volt az újévi mise. Ezután, otthon, hozzáláttak' az evéshez-ivás- hoz, mondván: „ha újév napján sokat eszünk és iszunk, akkor így lesz egész évben”. Az év első napján nem szokás szomszédolni, mert ha hosszú időre elhagyják a házat, akkor egész évben mesz- sze lesznek az otthontól. Vendégeket fogadni sem szabad, mert ha ezen a napon vendégek jönnek, akkor egész évben nem szűnik meg a vendégjárás. Nem szabad pénzt adrtl azoknak, akik ezen a napon boldog új évet kívánnak, mert egész évben sok lesz a kiadás. Ha pedig a szomszéd- asszony elsején — akármilyen okból — átmenne egy másik házba, ez lenne a legrosszabb, ugyanis a háztól — az asszonylátogatás miatt — egész évben elpártolna a szerencse.., A Galga környéki óévbúcsúztatás után nézzük meg, hogy miben különbözik a kemencéi ünneplés. Ebben a faluban sincs olyan nagy jelentősége a szilveszternek', mint akár a karácsonynak, akár a húsvétnak. Itt az érdekesség, hogy éjfélkor — az év többi napján korábban — végigment a falun az éjjeliőr, közben ezt énekelte: „Éjfélt ütött már az óra. Hallja minden háznak ura Tűzre, vízre vigyázzatok Hogy károtok ne valljátok Vigyázzon ki-ki házára Cselédjére, bojtárjára” S hogy Kemencén ne felejtse el senki ezt a kedves szokást, (de a többi népszokást sem): kitűnő műsorral járják az országot, amelyben többek között ez az éj jeliőr-versike is szerepel, a lakodalmas, és a kisze-járás mellett... Sunyó Irodalmi bélyegek Összegyűjtötte a világ irodalmi bélyegeit kis híján teljes egészében dr. Radó György irodalomtörténész, a Petőfi Múzeumban látható „Hunga- rica Lotbararia” című kiállítás rendezője: több mint négyezer darabot mondhat magáénak a különféle kontinenseken eddig megjelent körülbelül ötezer irodalmi jellegű bélyegbőL NAPLÓ S ohasem írtam naplót,nem vezettem esténként elbújva a sorokat semmilyen füzetbe. Nem jegyeztem a velem és másokkal történt eseményeket, mert biztos voltam benne, másnap az élet millió színű kaleidoszkópja még érdekesebb, még izgalmasabb képekkel gazdagít. Feledem, feledjük a tegnapit, csodálom, csodáljuk a mait és várjuk a holnapit... Dahát ez így egészen mégsem igaz. Legfeljebb Ciliké gügyögő naplóját sikerült elkerülnöm. Hivatásomnál fogva a napokat, eseményeket azért én is jegyeztem, csak nem titkos ííással, mert ilyent nem is ismerek. Gyakran az újság hasábjain meséltem el az aznap látottakat, tapasztaltakat. Több, mint 20 éve már az a kényszerképzetem támadt, hogy azonnal el kell mondanom, ki kell kiabálnom magamból mindent, örömöt, bánatot, jót, rosszat, amit tapasztalok és érzek. Először, ó, boldog önfeledt, zöldfülű ifjúság, először hangosan, lihegve kiabáltam, később szor- dinót raktam a torkomba, a hangszálaimra és kiabálás közben már levegőt is szedtem. Pedig harmincéves voltam csupán. Ekkoriban történt, hogy azt gondoltam, agyamban két alkimista vert tanyát. Az egyik hogy az igazságot az embertársaid elhigyjék. Maradt persze a fejemben minden a régiben. Az első számú ma is önti a szürke kocsonyára a ribonukleinsavat, a másik szép csendben rakja a féket, irányt szab gondolataimnak, nehogy elira- * módjának vadul, ösztönösen bele a vakvilágba. És természetesen eredendő missziójának megfelelően segít felejteni, vagy szépíteni a régi emlékeket. Akkor, évekkel ezelőtt, azon az éjszakán, azt is megfogadtuk, időt adunk egymásnak. A hűségesküt csak az idő méri. Teltek-múltak az évek, közben a nukleinsavas fickó felhívta a figyelmemet a Brown Egyetemen (USA) történt kísérlet és megfigyelés érdekes és meglepő eredményére. Arról volt itt szó, amennyiben fel tudtam ezt fogni, hogy ha a tanulók a különféle tananyagokat különböző helyiségekben sajátították el — jobb volt az eredmény, nagyobb a tudás. Azt mondják erről a tudósok, hogy a tananyaggal együtt a külső körülményeket is emlékezetbe vésik és a tanultak reprodukálásához a külső körülmények emléke bizonyos segítséget ad. No, persze, mindez a tanuló tudatán kívül történik. A lényeg: csökken a gátlás, a felejtés. A felfedezésnek felettébb megörültem. Mentem hát minden időben mindenhová, mindég új tájakra, új eseményekre és éreztem, tudtam: az életben ennél hasznosabb tanácsot sohasem kaptam még. Végeztem a dolgomat. Az egyik alkimista irányított, a másik ellenőrzött, jól kijöttünk egymással. Az egyik rendben tartotta az RNS-emet, az ingerületi hullámaimat és fehérjéimet, valamint halántéklebenyem elektromosságát, a másik viszont nem feledkezett meg aktív gátlásaimról. Én pedig a hűséges, szorgalmas szolga, tároltam a tárolhatót, figyeltem, bevéstem mindenütt mindent Lakodalom, temetés, öröm, bánat, mindenütt ott voltam, mindenben részt vettem. Sokáig reménykedtem, hogy amit én látok, tapasztalok, hallok és agyamban elraktározom, az csak úgy, magától átöröklődik, átszáll az utódaimba, de nem. Mostanában olvastam, hogy az emlékezetátvitel emberről emberre, ma még nulla. Viszont rögtön mellette olvastam azt a vigasztaló szöveget is, miszerint D. Krech kaliforniai professzor azt jövendölte, hogy 5—10 éven belül birtokunkban lesznek az első olyan gyógyszerkészítmények, amelyek lehetővé teszik számunkra az ember intelligenciahányadosának, emlékezőtehetségének és tanulási képességének fokozását. Ö, boldog emberiség, minő szép időket élünk majd, vajha a fele igaz volna. Sohasem írtam naplót, az említett okok miatt. Ha írtam volna, valószínű, a most következő fejezetek volnának olvashatóak benne. Egy biztos, ezeket nem rejtegetném, ha más olvasná se szégyellném. ~ (s) (Folytatjuk) véje előtt ült. Kezdődött a szombat esti szertartás. Békében ülhettünk egymással szemben, kérdő tekinteteket cserélve. Mégis féltem egy kissé, hátha tárgyalásunk hagossá fajul. Otthagytuk szeretteinket, átvonultunk a szobámba, leültünk az íróasztalomhoz. Némi hallgatás után megkértem őket, először is béküljünk ki mi, hárman. A két alkimista finoman mosolygott, először mindkettő hallgatott, aztán egymást túllicitálva, mindketten nagyon sok okos dolgot mondottak. Főleg az időről alkotott véleményük volt figyelemreméltó. Éjféltájra zöldágra vergődtünk. Otthagytam őket ülve, kimentem a teraszra, elszívni az utolsó cigarettámat. Friss hideg volt és meleg fehérség az egész világ. Igaz is, abban égveztünk meg, írhatnám, kötöttünk sírig tartó szerződést; beszélnünk kell, de nem magunkért, hanem az emberekért. De mielőtt beszélni kezdenénk, figyelni kell, bevésni, azután emlékezni, az emlékeknek jót tesz az idő. Érleli a gondolatokat. Az ellenzéki alkimista — pont ő! — Bertold Brecht- re figyelmeztetett, állítólag valami ilyesmit mondott a mester: Legyen szemed az igazságot felfedezni, legyen bátorságod az igazságot megírni és legyen kiíejezőerőa, talán azt határozta el, hogy a ribonukleinsavamból (RNS), a gondolkodás, emlékezés kvintesszenciájából készít „aranyat” számomra. A másik, valószínű egy középszerű manó nemzette, azt a célt tűzte maga elé: lassítja, majd később összekeveri a gondolataimat, hogy magam sem ismerjem fel őket. Közben elhinti lelkemben a kételkedés konkolyát, észjárásomra fékeket rak és észrevétlen megáld engem is a felejtés nagyszerű ajándékával. Mikor erre rájöttem, teljes indiszkrécióval kilestem őket, kihallgattam vitáikat. Már eleve az RNS-es fickóval szimpatizáltam, neki szorítottam, tőle vártam minden jót, de..'. De azt is tudtam, hogy a másik is jót akar nekem, hiszen óvatosságra és megfontoltságra int. Ugyanakkor óv a • kétséges kimenetelű szellemi kalandoktól, mutatóujjával bölcsen, mérsékletességre int. „Rohan az idő, de te hová : >- hansz?” — kérdi és balszemével (akár meg is esküszöm rá, hogy a balszemével) ravaszkásan hunyorít, okos ka- jánsággal rám kacsint Már-már* tarthatatlannak tartottam agyamban a helyzetet, amikor az egyik szombat este leültem velük értelmesen tárgyalni. Szép, fehér téli este volt, az ország dolgos kis népe már elcsendesedett, a té
