Pest Megyi Hírlap, 1970. december (14. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-08 / 287. szám
4 "”&€(riap 1970. DECEMBER 8., KEDD Két múzeum Kel ielkep. Az egyik kastély, a másik óriás, komor épülettömb. Ha mindkettő múzeum. Alig néhány kilomé- !$er közöttük a távolság. Az ''egyikhez kényelmes, jól kiépített szerpentin vezet, aszfaltút, park különleges ősfákkal. Autóval is könnyű felkapaszkodni kapujáig. Festői könnyeset. A másikhoz is pontos jelzések irányítanak, eltévedni lehetetlen. Az úton azért többször megtorpanunk, jó irányba megyünk-e? Lehet-e múzeum ilyen kietlen helyen? Lehet-e ilyen lelket kirázó, gondozatlan úton múzeumhoz jutni? Kátyúk közt botladozunk, sok a gödör. Nem forgatta-e el valaki tréfából a jelzéseket és most hiába baktatunk? A jelzések jó irányt mutatnak: ott fenn a rácsos kapu, mögötte a múzeum. A két út különbsége — a történelem szimbóluma. Először látogassunk a szebbe, a mutatósabba. Oda, ahol román királyok töltöttek a forró nyarakat, élték ma is pletykáikat serkentő, kicsapongó napjaikat. A hegy ormára épült a kastély, már kívülről elkápráztat. Egyszer vonatból Bukarest felé utazva láttam. Közelről még szebb, még csodálatosabb. Be sem kell lépni ajtaján, s már a gazdagság levegője érinti meg a látogatót. A múzeumokban általában meghonosodott papucsban járjuk a termeket. Az idegenvezető hangja töri meg az ille- tődött csendet és emlékeztet arra, hogy letűnt világot vallatunk. Franciaország, Itália, Germania, Anglia, Oroszország kincseit halmozta fel itt a román királyság. Fafaragvánvok, porcelánok, gobelinek, festmények, bútorok különlegességeit vásárolták össze alattvalóik verejtékén. Ázsia, Afrika fegyverei épp úgy ott sorakoznak, mint a régi európai népek súlyos szablyái, páncéljai. Embereket, lovakat védő szerszá mok, pajzsok. Tüköróriások, amelyek sokszorosára nagyítják az amúgy- is tágas termeket. A király dolgozószobája inkább pihenésre, meghitt beszélgetésre csábíthatod, semmint munkára. A török vagy a francia szoba, mciy korhűen, erló mesterek által rendeztetett be — a legszebb. Találgatjuk, Igazunk van-e? Mert van, aki a királynő termét választaná. Irigyen nézzük a fafaragású csipkét, akiiha valódi asztalterítő, függöny, párna lenne! A palota 130 terméből lag feljebb tízet láttunk. A tíz szobának azonban egy-egy sarka, egy-egy xafaragványa, szobra vagy éke milliók nyomorán enyhítheted volna, múzeumi értéke pedig számokban ki sem fejezheti. Kinn zuhogott az eső, amikor ott voltunk. Az érdeklődők mégis áradtak a múzeumba., A román királyok sinaiai kastélya ma mindenkié. A másik épület is ma már csak kirándulókat vár. Ennek az építménynek' nagy része rom. 1940-ben földrengés pusztította el, sok foglyát temette akkor maga alá. Az újra felépített falak az eredeti mását őrzik. Ridegsége, rémsége is korhű. Itt nem kell papucsot venni, óvni a finom parkettát, mert nincs is parketta és a kő, amelyen kopogunk, durva, nem kíván védelmet. Románia felszabadulása előtti legnagyobb, rémséSinaia ges börtönében faggatjuk a múltat: Doftánában, a leghír- hedtebb börtönben vagyunk, őszintén hittem, hogy Ausch- witznál, a német fasiszták koncentrációs táborainál nincs szörnyűbb, kínzásuk, inkvizíciójuk felülmúlhatatlan. Doftánában meg kellett ereznem, hogy elfogult vagyok, a fasiszták mindenütt megtalálták a módját, a lehetőségiét, hogyan alázzák meg, hogyan tegyék tönkre, pusztítsák a haladó gondolkodásúakat, a jobb életért harcolókat, az ártatlanokat. Először a szabadulok termébe vezetett kísérőnk, ösz- szébb húztuk kabátunkat, fagyasztó volt a hideg. A száz, emeletes prices között önkéntelenül a kályhát kerestük. Volt. Piciny mozsárkályha, legfeljebb ha hat négyzetméter átfűtésére alkalmas, de itt ötvennél is nagyobb lehetett a terület. A falba szögeket verték, csíkos ruhák éktelenkedtek rajtuk. Egyre beljebb jutunk. Az ablakok feketére mázolva. Nehogy fény, napsütés tévedjen a zord falak közé. Á magán- zárkák sem egyformák. Van, amelyikben valami ágyfélére fekhetett a fogoly, de több az olyan, amelyben semmi sincs. Sőt, ha véletlenül a földön akart megpihenni az elcsigázott bebörtönzött, vízzel öntötték fel a betont, nyugtot sehogy se lelhessen. Volt fogoly festménye az egyik falon. Csont és bőrré aszott ember fadarabbal hadonászik a szomszéd cella felé. Magyarázzák: ez a „szamár”. A botot nevezték igy. Ezzel próbálták a hírt adó cédulákat egymásnak továbbítani. így értesültek olykor, ki bukott le megint a mozgalomban, kit ítéltek tíz, illetve tizennyolc esztendőre. S hogy tökéletes legyen a megalázás a megkín- zottakra, az elítéltekre apa- és anyagyilkosok, közönséges súlyos bűnözők vigyáztak. Ezek megbízhatók voltak a fasiszták számára. Kegyelmet, irgalmat nem ismertek. Az amúgy- is súlyos börtönéveket ezek a bűnözők még szörnyűbbé változtatták. Megtekintettük a börtön munkahelyét. Összegyűjtött faragványok, kovácsmunkák emlékeztetnek a silány eszközökkel is művészit alkotókra. Egyik-másik tárgyon magyar felirat: „A családnak emlékül ...” Vajon ki siratja itthon a boldogtalant? A falon egy tabló: Gheor- giu Des, Mogyorossi és más nagyok — románok, magyarok — fényképe. Köztük olyanok, akik ma is a munkásmozgalom nagyjai közé számítanak, másik a doftánai falak között lelték kegyetlen halálukat, s ma már csak a tisztelet övezi emléküket. A böríönudvart ritkán láthatták a foglyok. Feketére mázolt ablakok mögül amúgy- sem tekinthettek volna ki. Az ablakokat olyan magasra építették, hogy kapaszkodva sem nagyon érhette el senki. Sétára pedig ritkán került sor. Rokonok, ha nagyritkán látogatóba érkezhettek, kettős rács választatta el őket szeretteiktől és a két rács között még egyméteres távolság. így volt tökéletes a biztonság. Az őr helyét megőrizték, ott figyelt nyitott fülekkel, árgus szemekkel minden szóra, minden mozdulatra. Múzeum Doftánában. Olyan múzeum, amely néhány kilométerre fekszik a sinaiai királyi kastélytól,. _____.. . • . Sági Ágnes Fészek Művészklub FALU TAMÁS SZERZŐI ESTJE Ma, kedden délután öt órakor a Magyar PEN Club és a Fészek Művészklub közös rendezésében kerül sor a Fészek Klub előadótermében Falu Tamás és Tornai József szerzői estjére. Falu Tamás költészetéről Kunszery Gyula tart előadást, míg Tornai József költészetét Csoóri Sándor ismerteti. A műsorban közreműködik Kohut Magda, Men- sáros László, Nagy Attila, valamint a Kaláka-együttes. KÖNYVESPOLC DUCHAMP A közelmúltban elhunyt Marcel Duchamp — akit Kan- dinszkij, Mondrian és a többi úttörő mellett tart számon a modern művészetek története — korunk kultúrájának talán legáltalánosabb életművét produkálta. A művész végigpróbálta a századelő valamennyi új művészeti irányzatát, és világhírét a Lépcsőn lemenő akt című futurista-kubista képével alapozta meg. Hamarosan azonban túllépett a hagyományos művészetszemlélettel szakító avangardon is, és magát a művészetet kérdőjelezte meg. „Műtárggyá" emelt ipari termékei — biciklikerék, ruhafogas, palackszárító — évtizedekkel ezelőtt olyan ötleteket valósítottak meg, amelyek a hatvanas években az „op art", a „pop art”, a „minimal ar” révén váltak általánosokká. Mezei Ottó tanulmánya érdekes formában ismerteti az alkotásokat és a művész pályafutását Duchamp című kötetében, amely a Corvina Kiadó gondozásában most került a könyvesboltok kirakataiba. — K — TV-FIGYELO Ünnep előtti hétköznapok Ahogy közelednek az év végi ünnepek — karácsony, szilveszter, újév — úgy szürkül a televízió műsora. Az elmúlt műsorhét esti programjainak a zömét ugyanis a közepesnél is gyengébb minőségű külföldi filmekkel töltötték ki. Kedden este egy tizenhárom esztendővel ezelőtt készült francia film, A tükör két oldala szerepelt a programban. Hogy miről szólt? Egy önző kispolgárról; akinek csak addig tetszett a felesége, ameddig az csúnya volt. Amikor az asszony megszépült, mérgében lelőtte az orvost, a sikeres kozmetikai műtét végrehajtóját. A tanulság világos: jó tett helyébe jót várj! Csütörtökön este ' megint csak vér folyt a képernyőn. Igaz ugyan, hogy ezúttal háborús történetet láttunk, a Kettős gyűrűben című jugoszláv filmet. Erre mondják: tizenkettő belőle egy tucat. Szombaton sem hiányzott a krimi a képernyőről. Ezúttal ismét a Nyomozók társasága kereste a gyilkost és nem is eredménytelenül. Hulla akadt bőven huszonöt perc alatt is, míg végül kiderült, hogy nem mindenki grófnő, aki annak mondja magát. A tanulság kézenfekvő: nem mind arany, ami fénylik. Vagyis: nem mindig művészet az, amit a televízió a több millió nézőnek prezentál. Hogy ez mennyire így igaz, azt vasárnap este csak megerősítette Maigret felügyelő. Ezúttal nemcsak halottak szerepeltek repertoárjában, hanem egy élő hulla is. Egy cinikus, de érző lelkületű élő hulla, aki brutális kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságait azzal a mély lelkivilágra utaló okkal indokolta: arra volt kíváncsi, hogy a gillo- tine alatt ő is az anyjához fog-e, fohászkodni vagy sem. Ennyit a hét filmjeiről. Szerencsére, volt azért ezenkívül egy-két más jellegű, színvonalasabb produkció is. Így például csütörtökön este a Juhász Ferenc költővel készített lírai riport. Akik szeretik költészetét, azok számára bizonyára élményt jelentett ez a műsor. Bizonyos vagyok benne, hogy a Juhász Ferenccjel készített lírai riportnál sokkal többen tekintették meg a Szülőföldem, Mezőszilas című dokumentumfilmet pénteken este. Ezúttal Németh László író mutatta be szülőföldjét ország-világ előtt. A szűkebb pátria máig is elmúlhatatlan szeretete és egész életre szóló kapcsolata csendült ki az iró minden szavából, mondatából. Így szeretni a szülőföldet valóban csak az tudja, aki nagyon sokat kapott attól a tájtól, annak a tájnak az embereitől, talán a legtöbbet: a haza és az emberek szerete- tét. Ez a dokumentumfilm akár írói hitvallás is lehetett volna. Hogy mit láttunk még az elmúlt héten? Három olyan tv-produkciót, ami bizony a maga műfajában nem tartozott a legsikeresebbek közé. Gyengécske volt a jövőbe kalauzoló Halló, majdhogynem unalmas a Vízszintes, függőleges. Kevésbé sikerült a Pesti kabaré negyedik adása is, a Kabaré a romokon. Egykét számot kivéve bizony eljárt a negyedszázad előtti tréfák felett az idő. Vagy talán az volt a baj, hogy már olyam sokat beszéltünk ebben az esztendőben a negyedszázad előtti állapotokról? Egy biztos: az elmúlt hét tv-műsorai között nem akadt olyan produkció, amire akárcsak néhány nap múlva is emlékezzünk. Kár. P. P. Doftána Az Alsószéki Műszer Művek tanácstermében együtt ült az egykor dicső, verhetetlen tizenegy, az ATC labdarúgó-csapata. Itt volt Hetényi, a gyúró és Kristóf, az edző is. Döbbent csendben ültek. Nem volt titok, hogy Hámori Bálint, a klub elnöke és egyben a gyár igazgatója, azért hívta őket össze, hogy bejelentse, amit vasárnap a pályán is ordítozott: szétzavarja ezt a beteg Lajhárokból áilló gengsz- terbandát. Ezt persze minden vesztett mérkőzés után bejelentette, de szándékának komolyságát most azzal is alátámasztotta, hogy a harmadik gól után megette bőrbe kötött klubigazolványát és állandó pályabelépőjét. — Pedig nagyon szerettem itt dolgozni — sóhajtott Berek, a csapat kapitánya. — Dolgozni? Láttad egyáltalán a gyárat belülről? — kérdezte gúnyosan Hetényi, a gyúró, aki minden focistát utált, mert neki hetenként két napon, amikor a csapat pihenőt kapott, be kellett menni a gyárba. — Nem láttam, de ez nem számít. Szerettem és kész! — mondta a nemrég félelmetes hírű csatár. — Mert Hámori fizetett... De ennek vége — mondta szomorúan Kristóf edző. — Ja, fiaim, ha a pályán úgy meg- állnátok a helyeteket, mint a bárban és a kártyaasztalnál, akkor most nem ülnénk itt... — Az sem ártott volna, ha a mester nemcsak körbe futtatott volna a pályán — jegyezte meg Zafurek, a hátvéd. A mester szót olyan gúnyos éllel mondta, hogy felért egy súlyos becsületsértéssel. — Ha focizni nem is tudtalak megtanítani benneteket, legalább a kondíciótokra vigyáztam — felelt a mester. — Bár a Ritácska vigyázott volna ennyire — mondta Hetényi. Közben élesen Berekre nézett. Berek vette a lapot: — Annak az ügynek már vége! — Mi van? Már az ágyban is gólképtelen vagy? — vihogott Apor, a kapus, aki az utolsó meccsen — mely miatt most itt ülnek — hat gólt engedett be. Azért csak ennyit, mert több labda nem ment a kapu felé. Ebben a pillanatban kinyílt a tanácsterem ajtaja és belépett Hámori Bálint, a Műszer Művek igazgatója. Szó nélkül az asztalfőhöz ment. Végignézett a fiúkon. Szemében megvetés és sajnálkozás tükröződött: — Hát kérem... Bejelentem, hejgy lemondok a klub elnöki tisztségéről... — Ez nem lehet — kiáltott fel Bejczy, a balhátvéd. — Nem kértem hozzászólást — csattant fel Hámori. — Kérem, ez nem csapat... Ez... Ez... — Tudjuk! Egy beteg lajhárokból álló gengszterbanda. Ezt tetszett mondani a tribünön! — segített Hetényi. — Ez a hang nem való ide. Most komoly dolgokról van szó. Mert azt is bejelentem; a gyár vezetősége felé javasolni fogom, hogy szüntessük meg az ATC támogatását Ez a klub szégyent hoz a gyárra ... — A gyártmányaik több szégyent hoznak — mondta Hideg, a centerhalf, aki látta, hogy úgyis veszve van minden; legalább megmondja a magáét. Hámori nem hallotta mega közbeszólást. Legalábbis erre nem tért ki a válaszában. — A csapat minden bizonnyal kiesik a megyei első osztályból. Most arról nem beszélek, hogy reményeink szerint a csapat a magasabb osztályokban lett volna hivatott képviselni gyárunk és a város érdekeit... Ez szertefoszlott álom — mondta Hámori és egy könnyet törölt ki a szeméből. Ebből Kristóf azonnal rájött, hogy nincs még veszve minden. Az igazgató szíve még ma is a csapatért dobog... — Ez még egyáltalán nem biztos — szólt közbe az edző. — Nem biztos? Vagy mi... illetve maguk esnek ki, vagy az FFC, a nagy ellenfél. — Essen ki az FFC! — mondta Berek. — Aztán mitől, ha szabad kérdeznem? Mit csinált maga vasárnap? Aludt! Lézengett! Mintha a pályára járna kipihenni magát, mintha nem lenne lakása... Pedig kapott. Háromszobásat... De figyelmeztetem, az szolgálati lakás és csak addig marad benne, amíg a gyár alkalmazottja. — Sn nem hagyom el a gyárat — szegezte le Berek. — De a gyár elhagyja magát. Vagy be fog járni dolgozni! Három műszakban! Az öntödébe, hogy ne fázzon! Bereket kirázta a hideg. — Igazgató elvtárs! Szót kérek — emelte fel kezét Kristóf. — Parancsoljon, bár nem hiszem, hogy sok értelme lenne... — Kérem, vonja vissza a lemondását. Várjuk meg a bajnokság végét. Én a fiúk nevében megígérem, hogy új életet kezdünk. Az FFC-t legyőzzük és bent maradunk az első osztályban. A következő szezonban pedig... Kristóf beszélt. Ami igaz, igaz: jobb szónok volt mint edző. Lelkes szónoklatával majdnem a csapatot is magával ragadta. Üj . edzésmódszerekről, a világszínvonalhoz való felzárkózásról, a fegyelem megszilárdításáról ígérgetett és Hámori zord vonásai enyhülni látszottak. Ezelőtt éppen vállalatvezetői értekezletet tartott és ő is a világ- színvopalról, a fegyelem megszilárdításáról mesélt, mert a gyár éppen úgy hullámvölgyben volt, mint a csapat. — ... Végezetül pedig ismételten kérem az igazgató elvtársat, vonja vissza lemondását. Bízunk a sportot szerető szívében és biztosak vagyunk, hogy nem akkor hagyja cserben lelkes gárdánkat, amikor a legnagyobb szükségünk van, hozzáértő és nemes támogatására. Felzúgott a taps. Hámori — megfeledkezve előbbi elhatározásáról — maga is tapsolni kezdett, de később észrevette magát és szigort erőltetett az arcára... — Maga tehát azt mondta, hogy az FFC-t megverik és az FFC esik ki? — kérdezte. — Igen. Mert tessék idefigyelni: a TBC már menthetetlen. Egy kieső tehát tuti. A sereghajtók közül vagy mi vagy az FFC esik ki. A nagy találkozóig még több mint két hónapunk van. Addig az FFC sok pontot leadhat, mi pedig szerezhetünk... — Ez így igaz — merengett Hámori, majd nagyot ütött az asztalra: — Ide figyeljenek, rozoga teknősbékák ... A fiúk felsóhajtottak. Ez már Hámori régi hangja volt. — Itt az utolsó lehetőség! Ha valóban legyőzik az FFC-t és nem esnek ki az első osztályból, marad minden a régiben. Három hónapjuk van! Utána — ha nem tartják be ígéretüket — mehetnek, amerre látnak — mondta az igazgató. Egy órával ugyanezt hallgatta végig a gyár vezetősége a minisztérium kiküldöttjétől. — Köszönjük a bizalmat — hálálkodott a csapat nevében Berek, a kapitány és az értekezlet feloszlott * — Nagy időknek nézünk elébe — jelentette ki Kristóf^ a megyei lap kiküldött munkatársának. — Ez lehetne a tudósítás címe, tette hozzá és kivonult a teremből. A fiúk a bárba. Kristóf, Hetényi és Berek az edző lakására indultak. A csapat még folytatta a régi életét, de a vezetés mér az új útra kanyarodott ... (Folytatjuk.)
