Pest Megyi Hírlap, 1970. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-05 / 285. szám

1970. DECEMBER 5., SZOMBAT r**r HEcrei k/Cirtesp A legnehezebb esztendő Süllyedő gépek — Tizenhatórázó emberek Két férfi ült szemben az el­nökkel az irodán. Komolyak, szinte komorak mind a hár­man. Mint odakint a borús mennybolt Tegnap este óta úgyszólván szünet nélkül esik. Berta Mihály, a kőröstetét- leni Vörös Csillag elnöke fe­lénk fordul, kérdésünkre fe­lel: — Hogy melyik traktoro­sunk végezte legderekasabban az idén a munkát, azt nehéz lenne megmondani. Van hu­szonhárom vontatóvezetőnk és ha egy-kettő néha lagymata­gul dolgozott is, összességében becsületesen helytállt vala­mennyi. Perlaki Pál, a gépcsoport vezetője: — Melyiket mondjam a leg­jobbnak? Farkas Jánost, aki a vetőszántásnál, mert sürgetett az idő, volt eset, hogy reggel felült a traktorára és másnap reggelig ment, csak ment egy­folytában, .aztán reggeli után még délig folytatta, csak ak­kor ment haza, aludni. De a következő nap reggelén már megint kint volt traktorával a földön. A többi, ha nem is dolgozott egyfolytában ennyit, megtette a magáét mind. Ti- zennégy-tizennyolc órát ült a traktor nyergében. Kit ne­vezzek meg? Két kombájno- sunkat? Sz. Tóth Józsefet, aki a második, vagy Rapi Józsefet, aki a hatodik helyezést érte el a megyében a kombájnosok versenyében. — Idén? — Dehogy, tavaly. — Ez idén nem is neveztünk be senkit — ezt az elnök mondja. — Az első naptól fog­va annyi bajt okozott az idő­járás, és miatta a talajviszo­nyok sem olyanok voltak, hogy esélyesen indulhattunk volna. Versenynél nagyobb küzdelmet kellett vívni, de ha az idő ki is fogott rajtunk, győzelemmel ér fel már az is, hogy elvégeztük, amit elvégez­tünk eddig. Mindennel meg­késtünk ugyan, augusztus vé­géig csak aratgattunk, mert hol lehetett, hol nem, dolgoz­ni a földeken. A kukoricát már betakarí­tották, viszont a 680 holdból még kétszázon ma is ott a szár. Meglehet, tavaszig ott is marad. Hátravan még 300 hold mélyszántás, de 500 holdon már ezzel is végeztek. — Négy lánctalpas trako- runk van, egy a műhelyben áll — szólal meg a harmadik férfi, Palagi János, a gépja­vító műhely vezetője. — Mi­kor kapcsolódhat be ez a gép a mélyszántásba? Másfél nap­pal azután, hogy csapágy tá­nyérfogaskereket és száraz kúpfogaskereket sikerül vala­hol szerezni. Egyelőre remény­telennek látszik. — Ma az is reménytelen, hogy rámehetnek a gépek a földre, folytatni a mélyszán­tást — pillant ki az ablakon az elnök. — Különös időjárás az idei, hol kőkemény a föld a szárazságtól, hol sártenger az esőtől. Csak augusztusban húsz nap alatt, elsejétől hú­szadikáig 213 milliméter csa­padék hullott nálunk, más­kor fél esztendő alatt sent ka­punk ennyit. — Az elázott talajon besüly- lyedt az egyik kombájn, első része összenyomódott, amíg javításban volt, nagyon nélkü­löztük az aratásnál — jegyzi meg a gépcsoportvezető, mire az elnök: — Volt olyan nap, hogy szántás közben egymás után süppedt a sárba mindegyik traktor. Némelyik hússzor is. Egymást húzták ki azután. — Már tavasszal kezdődött, amikor a dugványrépát hord­tuk ki. Az egyik dugvánnyal teli pótkocsi úgy belesüllyedt a sárba, hogy négy traktornak kellett kivontatni, de közben kiszakadt az első tengely for­gózsámolya. Később hasonló eset történt a műtrágyaszóró pótkocsival. Az is javításba került .hosszú napokra — a műhelyvezető szavai ezek. Tőle tudjuk meg, hogy a tsz 26 traktorából, amikor legtöbb, 22 dolgozott, de húsznál több ritkán. A hol kővé vált, hol agyonázott talaj megviselte a gépeket — Most is hat traktor van a műhelyben — folytatja. — Hármat kijavítunk, hármat már nem érdemes, olyan öre­gek. Elhasználódtak. Egy-két alkatrészüket, ami még úgy ahogy használható, kiszerelik, ha szükséges, be­építik másikba. Régen eldobott alkatrészeket is előszednek, valahogy rendbehozzák, átala­kítják, pótolják azzal még más típusú traktor hiányát is. Ha Csak egy hétig dolgozik, aztán az a traktor, az is tiszta ha­szon. — Soha még ennyi javítás nem volt — szögezi le a mű­helyvezető és megnyomva a szót, hozzáteszi: — és még so­ha nem volt olyan rossz a pót- •alkatrész-ellátás, mint az idén. — Bizony — beszél ismét az elnök — ez volt a legnehe­zebb esztendő, próbára tett gépet és embert. Szokoly Endre Csak a lakásért mennek a mezőgazdaságba? MEDOSZ-ÜLÉS mezőgazdasági Az állami üzemek oen és intézmények­ben dolgozó fiatalok helyzetét vitatták meg tegnap délelőtt a MEDOSZ Pest megyei bi­zottságának ülésén. A résztve­vők őszintén feltárták azokat a hiányosságokat, amelyek hozzájárulnák ahhoz, hogy a fiatalok jó része nem tekinti hivatásának a mezőgazdasági szakmát. A kedvezőtlen élet- és munkakörülmények — el­sősorban az állattenyész­tésben és növénytermesz­tésben — kedvezőtlenül hatnak az utánpótlásra. S itt kell felhívni a figyelmet a szakszervezeti alapszervek felelősségére is, mert elhanya­golták az ifjúság nevelését, pályaválasztásának irányítá­sát s munkájukban nem tá­maszkodnak a KlSZ-szerveze- tekre. Szóba került a fiatalok er­kölcsi és anyagi megbecsülése is. Ma még ritkán kérik ki az ifjú szakemberek véleményét, nem vonják be őket a vezetés­be. Az igazsághoz azonban hoz­zátartozik, hogy a mezőgazdaságban dol­gozó fiatal műszakiak kedvezőbb helyzetben van­nak, mint az iparban kez­dők. Nem egy munkahely lakással, jó fizetéssel fogadja a vég­zett mérnököt. Jóval nagyobb gond a szakmunkásoké, hi­szen valamennyiüknek nem tudnak önálló otthont adni. Itt kell segítenie érdekképvi­seleti* szerveiknek is, hi­szen a lakással helyhez lehet kötni a fiatalokat, s ha vég­zettségüknek megfelelő mun­kakört is kapnak, nincs külö­nösebb gond velük. Megkérdeztük az illetékeseket Az OTP az állami kisházak eladásáról Mint ismeretes, az állami tu­lajdonú kis ingatlanok egy ré­szét az OTP-n át hosszú lejá­ratú részletfizetés ellenében meg lehet vásárolni. Az el­adásra szánt házakat először minden esetben a benne lakó­nak ajánlják fel, és csak ha ők nem élnek elővételi joguk­kal, kínálják fel más vásárló­nak. A megyét járva úgy ta­pasztaltam, hogy az állam és az érdekelt állampolgár szá­mára is sok előnyt ígérő kis­ház-értékesítés bővelkedik gondokban is. A jövőben még több kis in­gatlan eladását tervezik. Ezért igyekszünk az érdekeltek szá­mára áttekinthető képet nyúj­tani a tapasztalatokról, tudni­valókról. Mindenekelőtt az OTP Pest megyei központjánál kérdeztük meg Pogány Miklós igazgatót és dr. Tersztyánszky Ödönné jogtanácsost — Mikor indult a kisház- értékesitcsi akció? — 1959 óta folyamatos. A múlt évben kibocsátott közis­mert rendelkezés értelmében tizenkét lakásig vásárolhatók meg az állami ingatlanok. Az értékesítendő lakott ingatla­nok száma tehát növekszik, bár megyei vonatkozásban nem jelentékeny számban, hiszen az itteni házak többnyire 1— 2—3 bérleményből állnak. — Miért hangsúlyos a bérlemény kifejezés? — Mert ezek közül műszaki értelemben, azaz a mi vonat­kozásunkban nem mind szá­mít lakásnak. Vidéken sok he­lyütt hasznosítják lakásként a ház elkülöníthető nyárikony­háját, zárt verandáját is. Ilyet 307-től 14006-ig Falu a főváros peremén Cyál községet először Gyala néven említi egy 1324-ben kelt oklevél. A község lassú fejlő­dését azonban megakasztotta a török hódoltság. Akkor a falut a martalóc hadak feldúlták, a lakosságot elhajtották, a háza­kat felgyújtották, vagy földig rombolták. Gyala község meg­szűnt létezni. A XVIII. szá­zadból visszamaradt térképe­ken hiába is keressük a nevét — a község még mindig nem létezik. Nevével újból csak 1869-ben találkozhatunk, amikor Alsó- némedi részeként szerepel egy akkori térképen. Lakosainak száma: 307. A század elejétől megindult egy lassú fejlődési folyamat, amit legjobban a népszámlá­lási adatok mutatnak meg: 1900-ban 418 lakost írtak ösz- sze, 1910-ben 664-et, 1920-ban 1277-et, de 1930-ban —a gyár­ipar fejlődésével — meggyor­sult a falu népességnövekedé­se is. Az 1941-es népszámlálás már 3515 lakost említ. Csakhogy ez a fejlődés nem lehetett zavartalan: 1944-ben elérkezik a falu részére a má­sodik nagy megpróbáltatás ide­je. Mit számított a visszavonuló fasiszta csapatoknak égy ma­gyar falu? Nem sokat! A második világháborúban a község 1913 házából 996 pusz­tult el. A felszabadulás után a község önálló lett. A fővárosi ipar rohamléptű fejlődése pedig maga után von­ta a község lakosainak szám­szerű növekedését: 1960-ban 6137-en laktak ott, 1965-ben 9673-an és 1970-re a népszám­lálás szerint 14 006 lakosa lett a községnek. Gyál lakosainak zöme —kö­rülbelül nyolcezer fő — buda­pesti üzemekben dolgozik. Az utánuk fizetett kommunális adó a főváros jövedelmét nö­veli, a szociális és egyéb jut­tatásokat viszont a községben követeli meg a bejáró lakos­ság. A község lakosainak ugrás­szerű növekedése természete­sen számos, szinte megold ha tartannak látszó problémát vet fel: lakáshely­zet, kommunális ellátottság, egészségügy. A bevándorlók jelentős ré­sze nemcsak a munkahely kö­zelsége, hanem megoldatlan lakáshelyzete miatt is települt le Gyálon. Az 1949-es lakás- állomány 1970-ig ugyan 331 százalékkal növekedett, de nem szabad elfelejteni, hogy a község elsősorban a kevés­pénzű emberek lakóhelye. Ezt legjobban a lakóházakban levő szobaszámok, valamint a la­kások felszereltsége mutatja meg. A község házai közül 59,2 százalék egyszobás, 27,5 szá­zalék kétszobás és 4,2 százalék 3 és több szobás. A fentmara- dó 9,1 százalék pedig egyéb lakásegységeket jelent. örvendetes az a tény, hogy az utóbbi időben emelkedett a kétszobás lakások száma. A községben kialakult la­kásviszonyokat tovább rontja mintegy 2500 albérlő. A lakó­épületeknél levő egészségtelen, területileg kicsi, ideiglenes he­lyiségeket, mellékhelyiségeket adnak ki a háztulajdonosok 400—800 forintos havi bérért az albérlőknek. Tovább sú­lyosbítja a község helyzetét, hogy a betelepülés tovább folytatódik. Az év eleji nép­számlálási adatokhoz viszo­nyítva ez év novemberéig újabb 847 fővel szaporodott a község lakosainak száma. A faluban a kommunális, szociális és egyéb ellátottság igen alacsony színvonalú, mert a fejlesztésben nem tud­ták megfelelő ütemben követ­ni a népességszaporulatot. Gyál egyik legfájóbb problé­mája a villamosítás. Igaz ugyan, hogy 1967-ben meg­kezdték a község elektromos hálózatának teljes rekonstruk­cióját, de még mindig — a belterületen is — öt és fél ki­lométer hosszú út mentén pet­róleumlámpával világítanak. A villanyhálózat kiépítését a helyi tanács saját erőből nem tudja megoldani, mert a belte­rületre 3 millió, a külterület villamosítására pedig 9 millió forint kellene. A község egész területén megoldatlan a köz­világítás is. Újabb egymillió fo­rint kellene kiépítéséhez. A lakosság nincs ellátva egészséges, jó minőségű ivó­vízzel, jóformán minden ház­nál ásott kút van, és a kutak­hoz közel helyezkednek el a szennyező objektumok. A rossz víz miatt a község járványos, fertőző megbetegedések góca lett, „ellenszere” a vezetékes vízhálózat lehetne. Ami termé­szetesen ismét pénzkérdés. A község egészségügyi ellá­tása az utóbbi években sokat fejlődött, körzeti orvosi ellátá­sa is megfelelő. Ámde nem ilyen rózsás a helyzet a szak­orvosi ellátottság terén. A gyáliaknak ugyanis a kispesti szakorvosi rendelőbe kell be­utazniuk, ha szakorvosi keze­lésre szorulnak. Másik fájó pontja a községnek, hogy nincs bölcsődéjük. Gyálról a szülők naponta 80—120 bölcsődés ko­rú gyermeket hordanak be a fővárosba, és sok olyan csa­lád van, melyek gyermekük otthoni gondozásáért havonta 500—600 forintot fizetnek. A község számos, azonnal megoldásra váró gonddal küsz­ködik. Ám bevétele 471 ezer forint ez évben, amelyben'ben­ne van a lakosság hozzájáru­lása, a kommunális adó, a tsz-ek önkéntes adója, vala­mint a házhely- és házingat­lan-eladásokból származó pénz. De mindez csepp a tengerben. Ám kétségtelen az is, hogy a harmadik ötéves tervben sok minden valósult meg a községben állami támogatás­ból: 2 négy tantermes iskola, élelmiszer- és iparcikkbolt, gázcseretelep, orvosi rendelő, váróhelyiség, szolgálati lakás, valamint óvodabővítés. A sokgondú község a főváros közvetlen szomszédságában van. Karácsonyi István nem adhatunk el tulajdonrész­ként. — a most országosan na­gyobb méreteket öltő akció évtizede folyik. Szükséges­sé vált-e új rendelkezés vagy módosítás a tapaszta­latok szerint? — Probléma szinte kezdettől a használati és a tulajdoni jog­viszony rendezése, értelmezé­se. Nem közismert az eszmei közös tulajdon fogalma sem. Mindeddig ebben a formában adtuk el a közös telkű több la­kásos házakat: ki mekkora részt lakott, akkora eszmei tu­lajdonhányadot vásárolt meg. A lakáshasználat jogát nem bolygatja meg a tulajdonjog — a kerthasználattal több a vita. — Éspedig? — Vegyünk egy szokványos elhelyezésű háromlakásos épü­letet. Egyik lakása szobakóny- hás, a másik szobakonyha- kamrás, a harmadikhoz elő­szoba is van, méreteik tehát némileg eltérőek. Eszerint mondjuk 38/100-ad, 32/100-ad, 39/100-ad résznyi megoszlás­ban válnak a vásárlók az egész ingatlan eszmei közös tulajdo­nosává. Ez a tulajdonforma ugyanis azt jelenti, hogy min­den tulajdonos az egész házas ingatlan minden négyzetcenti­jének (tulajdoni hányada mér­tékéig) közös tulajdonosa. — Elvileg. És gyakorlat­ban? — Szemléletesen: valaki évek óta a példaként említett házban lakik, annak 38/100-ad- nyi alapterületén. Kerthaszná­lata azonban, esetleg a tanács­csal kötött bérleti szerződés alapján, esetleg csupán szokás­jogi alapon — úgy alakult, hogy a kert felét használta, művelte. A ház eladása után nem használhatja a kert elkü­lönített részét még akkor sem, ha az nem nagyobb, hanem ki­sebb a tulajdoni hányadánál. A kerthasználat formáját ugyanis ettől kezdve az esz­mei közös tulajdonosok együtt állapítják meg. Ha erre nézve közös magánjogi megegyezés születik közöttük,' nincs prob­léma. Ha nem tudnak megál­lapodni, ki melyik részét hasz­nálja a közös kertnek, viták, egymás közti perek következ­nek. — Vagyis jó tudni, hogy a bentlakó vásárlók nem az általuk bérelt 1 a k ást ve­szik meg, hanem az annak alapterüleíileg megfelelő tulajdonrészt. A házban le­vő össziakóterületet közös tulajdonba veszik, de ez a további elkülönített la­káshasználatot nem befo­lyásolja. A probléma első­sorban a telekkel adódik? — Közös mellékhelyiségek­kel s ezek értelmezésével is. Minderről a helyi OTP köteles felvilágosítani a vásárolni szándékozót; az eladást előké­szítő helyi tanács pedig mond­ja fel1 ilyenkor az esetlegesen elkülönített kertbérleteket! — Elképzelhető-e új for­mula a sok vitát kiváltó eszmei megosztás helyett? — A tavaly kibocsátott 32/1969-es rendelet előírja, hogy a több lakásos lakott épü­leteket eladás előtt társasház­zá kell alakítani. Ily módon területileg körülhatárolt, el­különített, telekkönyvileg is külön albetétbe jegyezhető tu­lajdonrészt vásárolhat a bent­lakó vagy külső vevő. Ez a társasházasító eljárás a helyi tanácsokra hárul. De sem a megyében általános régi épít­kezési forma, sem a helyi ta­nácsok felkészültsége, sem a hozzáférhető dokumentáció nem teszi lehetővé ezt az el­járást. Ennek köszönhető, hogy mialatt (1970 januárjától szeptemberéig) a 160 eladásra szánt egylakásos ingatlanból már 45 elkelt, a több lakásosa­kat visszakaptuk; összesen 250-et. Az 1969 szeptemberé­ben kibocsátott 32/1969-es ren­delet értelmében egyetlen há­zat sem sikerült társasházzá alakítani a megyében, a fent jelzett hiányosságok miatt. Pe­dig sok helyütt már betervez­ték ez évi bevételként az el­adásokkal járó hasznot! — Megoldás? — Kisvárosi-községi vi­szonylatban az eszmei hányad szerinti eladás, némileg mó­dosítva; társasházasí tásnál a négy lakásosaknál indulni, és a társasház-alapító 1924/12 tör­vény csatolmánybeli igényeit a realitáshoz mérten csökkente­ni, számolni a valóságos adott­ságokkal — azzal, hogy köz­ségekben a házkezelő: egy sze­mély, akinek számos egyéb feladatköre is van. Számukra méghozzá hozzáférhetetlen az 1924-es törvény! — Vannak-e még bonyor lultabb esetek? — Amikor például az OTP egy-egy ötlakásos háznak csu­pán az eszmei háromötödét adta el, a fennmaradó kétötöd rész megmaradt állami tulaj­donban. Vagy amikor az állam már átadta az OTP-nek a la­kott ingatlant értékesítésre, de nem vették meg, és a ház ott áll szinte ég-föld között, keze­lő illetékes nélkül, állaga pe­dig tovább romlik. — Gyakori-e az állam és a magánszemély említett tulajdonközössége? — Az eladott állomány 30 százaléka. Komplikálja a helyzetet, hogy a vegyes tulaj­donú, eszmei hányadként részben értékesített ingatlanok hátralevő hányadát csak ak­kor változtathatják át önálló házrésszé (azaz nem eszmei, hanem külön albetétes tulaj­donrésszé), ha a már meglevő tulajdonosok beleegyeznek. El­lenkező esetben nincs szank­ció, sem bírói út. — Közismert a felújítás, a vegyes tulajdonú házak nyilvánvalóan még mosto­hábbak e tekintetben is« nem lévén igazi gazdá­juk. — Mindez és még sok más kérdés megoldásra vár. A me­gyében nem ismeretlen pél­dául az úgynevezett közös ud­var, amely köré több kis ház csoportosul; ez a fogalom el­sikkadt a rendeletben. Elvileg, gyakorlatilag megoldatlan. — Várható-e, hogy az 1971. július elsején életbe lépő lakásrendelet érinti ezeket a kérdéseket is? — Tulajdonjogi problémák megoldásáról bizonyosan szó lesz a rendeletben, ezt annál inkább várjuk, mert a bérlő, ha tulajdonossá lép elő, szí­vesebben tataroz, komfortosít; ■ ahol a telek erre lehetőséget ad, hozzáépít. Azaz: ez is la­kásmegoldás! — Tudomásunk szerint ha a bentlakó bérlő nem él elővételi jogával, és a la­kott házat külső vevőnek ajánlják fel, drágábban kaphatja meg az ingatlant. Ez logikátlannak látszik, hi­szen a külső vevőnek min­denképpen nagyobb erőfe­szítésébe kerül a beköltö­zés: a bentlakó csak jobb lakásért, sokszor külön „megegyezés” fejében haj­landó lakást cserélni. A bentlakó vevő pedig eleve birtokon belül van. — Nem született meg vita nélkül ez az intézkedés. De ha megfordítjuk a tételt, és azt mondjuk: a 32/1969. sz. új ren­delet szerint bentlakó a külső vevőnél 30 százalékkal olcsób­ban veheti meg a házat — nyil­vánvalóvá válik a fő cél. És­pedig hogy lehetőleg bentlakó vegye meg a felajánlott ingat­lant, mert ez mindenképpen előnyösebb és vitamentesebb megoldás. Péreli Gabriella

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents