Pest Megyi Hírlap, 1970. december (14. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-03 / 283. szám
4 ™*JCíriap 1970. DECEMBER 3., CSÜTÖRTÖK TÁPÍÓSZENTMÁRTONI TÁRSULÁS A jobbért — többen Hofi-show Tápiószentmárton területe a legnagyobb a környékbeli községek között, tizennyolcezer hold, a nagykátai járás egynegyede; negyvenöt előtt kevés tagra osztódott az itteni föld, kevés volt a birtokos és sok a más földjében dolgozó nincstelen. Amikor a felszabadulás után az első Szabad Föld téli estéket, filmvetítéseket, ateista előadásokat tartottál?, általában négyszáz, ötszáz ember is összejött egyre. Talán nem is mindig a téma vonzott, hanem az előadás ténye, a gyülekezés lehetősége, a közösségi élmény, s hogy nekik programot rendeztek, hogy hozzájuk szóltak. — Százötven tagú együttesünk volt az ötvenes években. Kórus, táncosok, színjátszók — emlékezik Várallyai Béla, a művelődési ház igazgatója. Az ötvenes évek: az olyan veterán népművelők szerint, mint ő is, a közművelés virágkora. Ebben a községben született, később itt jegyzősködött, azután itt forrt össze a népműveléssel, s lett a művelődési ház igazgatója. Ha ma, nyugdíj felé ballagva, széttekint a művelődési házban, egyúttal munkáját is igazolva látja... A kertben méhes, szenvedélyes méhész ő is, aki e kedvtelésére rákapatott falubeliekből- szakkört alapított... Az egyik helyiségben keramikusműhely, fazekaskoronggal, kemencével, képzett mester híján ő és a művészeti vezető irányítják a foglalkozásokat, de szívesen látnának' vezetőül egy vállalkozó keramikusművészt vagy fazekasmestert. Elsősorban gyerekek, kamaszok játszanak szép komoly játékokat itt a kemence körül, a gyerekek romlatlan érzékével nyúlva agyaghoz s mázhoz, ügyesen csinálják, annyi a jelentkező, hogy nem tudják mind felvenni a szakkörbe. ... A még kisebbeket .dilik, nem illik” foglalkozásokon fogadják... A távolabb lakókhoz a tanyaközpontokba meg maga a művelődési ház utazott • ki a tanyai napokon... Egy szobában — jól felszerelt konyha: élelmiszeripari technikusnő népszerű sütésfőzés- tanfolyamokat vezet benne... Egy harmadikban a falakon különböző tájakról való népi hímzések. Várallyai Béla felesége alapította a szakkört még annak idején, az idősebb asszonyok helyébe, érdekes, nem a középkorúak s nem fiatalasszonyok, de kamaszlányok érkeznek ma utánpótlásnak. Mivel Tápiószentmártonban nem virágzott, élt a népművészet, az ország különféle vidékeinek motívumkincsével, technikájával ismerkedtek meg; sok asszonynak, akik azóta háziipari szövetkezetekben dolgoznak, kenyeret is adott e foglalkozás... Faludi Imre tanácselnök: — Ügy érzem, a község eddig is támogatta a művelődési házat: nem üres formalitásból tárgyalta minden esztendő első ülése a népművelés segítését, ezenkívül az utóbbi időben a helyi pártvezetés is foglalkozott a témával. Eddig a tanács évi százezer forinttal s a termelőszövetkezetek is pár ezer forinttal hozzájárultak a művelődési ház költségvetéséhez. Nemrég támadt a gondolat, hogy a tanács, a két termelőszövetkezet, a helyi takarékszövetkezet és az ÁFÉSZ úgynevezett népművelési társulást hozzon létre. Röviden, a következőről van szó: A társulok külön-külön nagy összeggel rendelkeznek művelődési célra. Miért ne lehetne közös erőből többet, szebbet, jobbat elérni? (A tervek szerint a későbbiekben még más- helyi üzemegységeket is bevonnának a mozgalomba.) A társulás a községtől átvenné a művelődési ház épületét, felszerelését. Fenntartására, támogatására a következő évben száznyolcvanötezer forintot fordítanának, ez jelenti az alsó határt a következő évekre is. Az alapító levél kimondaná, hogy a társulás igazgatósága a községi tanácscsal s a járási tanács művelődési osztályával egyetértésben jóváhagyja a munkatervet, kinevezi az igazgatót s a munkatársakat, ellenőrzi a gazdálkodást.' A szövetkezetek, az ÁFÉSZ s a többiek ugyanakkor az épületet, a felszerelést és tanfolyamok, előadások tartását is díjmentesen igényelhetik. — Milyen igények és —esetleg — gondok szülték a tervet, hogy e különben jól működő művelődési ház a községi szervek, szövetkezetek anyagi, és eszmei védnökségébe kerüljön? .— Nem értek a népműveléshez, de azt látom, hogy négyszáz, ötszáz embert most már nehéz egybehívni egy-egy programra. Ma este például az MTI külpolitikai munkatársa látogat el a művelődési házba, de legfeljebb ötven-hatvan embert várunk, s nem is lenne jó, ha többen lennének. A művelődési ház vezetőjét viszont a ráfizetéstől való félelem mégis a sokkal nagyobb közönség toborzására hajtja. Így azután engedmény születik éppen a színvonalas kultúrpolitika rovására, holott a művelődési háznak nem haknibrigádok fogadása a feladata! Sokkal célszerűbb megkeresni az utat az érdeklődők egy-egy kisebb csoportjához. Az ehhez való anyagi támogatást kívánja elsősorban megadni a társulás. Egyéb igény lenne még: szakmai tanfolyamok tartása vagy méltó keret teremtése családi ünnepségek rendezésére, a faluban például az esküvők fele társadalmi... Mit vár e mozgalomtól például Benkovics Mihályné, aki tizenhét éve párttitkár a Kossuth Termelőszövetkezetben? — Évente száztízezer forintot költünk művelődési célra, a gyakorlatban utazásra, üdülésre, kirándulásra. Ügy érezzük. a rendelkezésre álló ösz- szegnek legalább egy részét olyan dologra fordíthatnánk, amit az egész tagság, az ösz- szes dolgozó, a falu is élvez. Van saját kultúrházunk — a tsz-akadémia előadásaira minden alkalommal száz-, százötven főnyi hallgatóság gyűlik össze benne — de elég szűk. A községi művelődési ház tágasabb. Helyt adhatna rendezvényeinknek vagy mondjuk, az öregek klubjának. Évi negyvenezer forintos támogatásra gondoltunk. A művelődési házban nemrég megalakult egy ifjúsági klub. Tagjai fiatal értelmiségiek, munkások, termelőszövetkezeti tagok. A baráti Ösz- szejövetelek alkalmával képzőművészeti vetítéseket tartanak, népművészettel ismerkednek. Sportfoglalkozásokat szerveztek. patronálják az általános iskolásokat. Ellátogattak az egyik szomszéd község nagyüzemébe, minta-klubfoglalkozást tartottak avatás előtt álló könyvtárában ... Űj ez az ifjúsági klub, de annyit megállapíthatunk róla, hogy tagjai, értelmiségiek és munkás- fiatalok, nemcsak magasabb kulturális javak élvezésére, fogyasztására törekednek, de — hobbyfoglalkozások helyett — lazább, ám aktívabb és szélesebb közösségi kapcsolatok teremtésére is. Egy egész falu kísérletezik, hogy valóban birtokba vegye saját művelődésügyét. Ha csak annyit érnek el, hogy felmentik a művelődési otthont a kényszerű üzletszerűségtől, már nyert ügyük van. Padányi Anna Hofi Géza, a népszerű nevettető több mint egy órás önálló műsorát telerecording- ra rögzítették a televízióban. A produkció érdekessége, hogy a művész meghívott közönség előtt rögtönözve adta elő műsorát. Ma éjjel... Falu szélen a szalmakazalba, ma éjjel: csillag esett. Alszik az éj. lángol a szalma, — jéghideg Anna: — add a kezed. Láng lobogását rejtsd a szemedbe, nem jön el éjszaka újra, ily vörös, vad szerelemre. Nézd: a sötétben összefonódik, táncol a láng. Nézzed a lángot. Erre a táncra hívom a lányt, aki benned is alszik. Ébredj fel végre, — magadra. Jöjj elemésztő, éjbe kihunyó, lángölelésre, — jéghideg Anna. Borbély Tibor GÖDÖLLŐ: Építsünk iskolát! A gödöllői kommunisták októberben megtartott városi küldöttértekezletén — mint arról már hírt adtunk — Balogh József, a Ganz Árammérőgyár igazgatója bejelentette: gyáruk dolgozói a gazdasági, párt- és szakszervezeti vezetőkkel egyetértésben úgy döntöttek, hogy társadalmi akciót kezdeményeznek egy nyolc tantermes általános iskola felépítésére. A gyár kommunistáinak küldötte ezután felszólította a helyi üzemek, vállalatok, intézmények dolgozóit, a honvédséget, csatlakozzanak az oktatási gondok enyhítését szolgáló kezdeményezéshez. Több mint egy,.hónap telt el, s mivel az akció Visszhangja nem jutott el lapunkhoz, felkerestük Balogh Józsefet, Riportot könnyebb találni... Népművelőkről, akik vannak és akik nincsenek Talán nem egészen érdektelen egyszer a magunk dolgáról is ejteni néhány szót, az újságíró munkájáról. Vagyis elárulni a műhelytitkot, ama voltaképpen nem is titok. Hiszen a nyilvánosságnak dolgozunk, titkunk nem is lehet. Viszont annyi tény, hogy az újságolvasók tízezrei általában nem sokat tudnak arról, többnyire hogyan készül a riport. Nos, hát elindulunk a megyébe, valamilyen irányban, betérünk egyik-másik hivatalba, üzembe, gazdaságba, és érdeklődünk az ügyes-bajos dolgok iránt, azaz — ahogy újabban mondják ■— a problémák felől. Probléma pedig úgyszólván mindenütt és mindig akad. Minap, hogy benyitottam dr. Gaál Lajos ceglédi járási tanácselnök hivatali szobájába és tudakolóztam érdekességek után, hát azt felelte, pillanatnyilag nincs semmi különösebb a járásban. De nyílt az ajtó és belépett rajta gondterhelt arccal Detrei Sándor tanácselnök-helyettes. Elnézést kérő pillantást vetve felém, az elnöknek ezt mondta: ' — Még mindig nincs. . — Hohó! Ha valami nincs, az is érdekes — ezt mar az újságíró mondta és érdeklődéstől telt, de könnyed hangon megkérdezte: — Aztán, ki vagy mi.hiányzik? — Tizenegy községünk mindegyikében van művelődési ház és közülük öt élén függetlenített igazgató állna, ha lenne annyi — sóhajt nagyot az elnökhelyettes —, de két állás megüresedett, az al- bertirsai három hónapja, a ceglédberceli meg négy hónapja és se egyik, se másik helyre nem találunk senkit, aki hajlandó lenne betölteni. — Kiírtuk a pályázatot mindkét állásra — közli a tanácselnök —, de egyikre sem akadt pályázó. A tanácselnök-helyettes: — A képesítés nélküli tanerőkről sokat cikkeznek az újságok, de a képesítés nélküli művelődé- siház-igazgatókról annál kevesebb szó esik. Sőt, nem is emlékszem, hogy egyszer is olvastam volna róluk. Elnök és elnökhelyettes ezután ezernyi érvvel bizonygatja, milyen fontos a népművelési munka, amiről különben nem kell meggyőzniük, úgy is tudom. A tanácselnök-helyettes: — A művelődési ház igazgatójának kötetlen a munkaideje. Ami nem azt jelenti, hogy kénye-kedve szerint ül be irodájába, hanem, hogy túlóradíj nélkül reggeltől késő estig „üzeméi”. Délelőtt adminisztrál, átnézi az elszámolásokat, levelez, aztán késő délutánig szervez. Előadót és közönséget az előadásokra. Délután megindul az élet a klubokban, szakkörökben, este előadás van, amíg tart, haza nem mehet. A szombat esték gyakran vasárnap érnek véget, az igazgatónak mindvégig ott kell lennie. Mindenért felel. — Hát ez bizony nem aranyélet, de a fizetség biztosan arányban áll a sok munkával. A tanácselnök-helyettes: — Már ahol. A kisebb helyeken havi 4—600 forintos tiszteletdíjért valamelyik pedagógus látja el a munkát, de ahol függetlenített igazgató van, ott nem végezhető el fél kézzel, annyi a munka, egész ember kell. Milyen fizetésre számíthat, aki Albertirsát elvállalja? Ügy két és fél ezer forint körüli összegre. És Ceg- lédbercelen? Ott egy érettségizett leány volt az igazgató, de állást változtatott. Most is képesítés nélküli személy vezeti ideiglenesen a házat, a különbség mindössze annyi, hogy az illető fiú. S mert az igazgató fizetése itt, éppen, mivelhogy képesítés nélküli volt, csak 1700 forintra rúgott, aki most vállalná, nem kaphatna többet. — Ennyi . pénzért persze egyetemet végzett ember aligha vállalkozik... A tanácselnök-helyettes: — Oh, olyanra nem is számítunk. Hiszen idén a debreceni egyetemről összesen nyolc népművelő került ki. Ennyi bizony kevés évente az egész országnak. Két tanítóképzőben is van ugyan könyvtáros-népművelő szak, csakhogy az a kevés fiatal, aiki azt végzi el, az is úgyszólván valamennyi, könnyen elhelyezkedik azonnal. Jobb fizetéssel, mint á berceli. A tanácselnök: — Nemcsak nálunk, és nemcsak Pest megye többi járásában üres számos művelődési ház igazgatói állás. Országos jelenség másutt is nagy a hiány. A tanácselnök-helyettes: — Kevés a képesített népművelő, de ennél is nagyobb baj, hogy lakást nem biztosíthatunk a jelentkezőknek. A tanácselnök: — Le kellene telepíteni őket is, lakást adni nekik, ahogy a pedagógusoknak. Csakhogy a községeknek nincs mindenre pénzük. A művelődésre sok a kiadás. Irsa is, Bércéi is a művelődési ház újjáépítésére a közelmúlt években nagyon sokat költött. A tanácselnök-helyettes: — Felajánlottuk mindkét állást lakással rendelkező helybeli tanerőidnek. De aki számbajö- hetne, egyik sem hajlandó otthagyni a katedrát. Nem tudom honnan, hogyan és mikor tölthetjük be a két állást. Amiből szemmel látható tehát, hogy sokkal könnyebb riportot találni, mint — műve- lődésiház-igazgatót. Szokoly Endre Hol tart az ügy? hogy tőle kérjünk választ: mi történt azóta? — Nagyon kevés. Eddig csupán a velünk kapcsolatban álló honvédalakulat parancsnoka közölte, hogy rájuk számíthatunk: lehetőségeikhez mérten járművekkel és munkaerővel segítik majd az építkezést. Bocsánat, még valami történt: EGY FÉLREÉRTÉS. Az oktatásügy illetékesei arra kértek bennünket, hogy adjuk át az építkezésre szánt pénzt, ők majd rendbe hozatják belőle az elavult, régi iskolákat. — De hiszen a felajánlásban nem pénáről volt szó, hanem élőmunkáról, társadalmi összefogásról! Arról, hogy az üzemek, intézmények dolgozói, a katonák, diákok, KISZ-esek segítsenek felépíteni az iskolát — idézem a bejelentést. — Pontosan — bólint az igazgató. — Némelyek mégis félreértették. Mi — természetesen — nem zárkózunk el az elől, hogy bizonyos összeggel is hozzájáruljunk a beruházáshoz, s ugyanezt reméljük a többi üzemtől, intézménytől is, de akciónk elsősorban a társadalom mozgósítására, az erők összefogására irányul. — Mi lehetne az első lépés? — Azt a tanácsnak kell megtennie: az ötéves fejlesztési terv ismeretében kijelölni az építkezés színhelyét, szanálással vagy kisajátítással biztosítani a területet, rendezni a telekjogi problémákat. Ez azért is sürgős lenne, hogy a szakemberek mielőbb megkezdhessék a talajmechanikai vizsgálatokat, a társadalmi munkások pedig a szükséges tereprendezést. — Ha ezen az akadályon túljutnak, mi következnék azután? — Gyárunk műszaki szakemberei, mérnökei szívesen vállalják a megfelelő, célszerű típusterv kiválasztását. Ehhez — természetesen — kérjük a tanács szakembereinek együttműködését éppúgy, mint a kiválasztott terv szükség szerinti módosításához, „testhez szabásához”, adaptálásához. A város tantermi ellátottsága nem jó, az egy tanteremre jutó tanulólétszám elég nagy, a tanítás szétszórtan, több épületben, számtalan szükségtanteremben folyik. Éppen ezért kétszer ad, aki gyorsan ad. Felajánlásunk úgy szól, hogy az iskolát a IV. ötéves tervben kívánjuk felépíteni. De nem mindegy, hogy az első felében vagy csak a tervidőszak végén?! ■ így a Ganz Árammérőgyár igazgatója, azé a gyáré, amely a „spiritus rector” — a szellemi szülő — jogán lelke, motorja, mozgatója kíván lenni az ügynek. És mit mond minderre a városi tanács? Személy szerint dr. Galicz Tibor, a végrehajtó bizottság elnöke? — Igaz, hogy eddig nem reagáltunk a felajánlásra, pedig őszintén örülünk neki. A hallgatásunknak azonban megvolt az oka: amíg nem. ismertük a város jóváhagyott IV. ötéves alaptervét, KORAI LETT VOLNA bármit is mondani. Márpedig a tervet mindössze néhány napja kaptuk meg a megyétől. Ezt előbb alaposan meg kell ismernünk, mielőtt segítséget kérünk a társadalomtól a városfejlesztéshez. Hogy jobban értse: nekünk megvolt a saját elképzelésünk, amit a helyi igények alapján állítottunk össze a következő öt évre. Ez azonban csak az igény. A megyétől kapott alapterv viszont a lehetőségeket foglalja magában. A mi feladatunk most az, hogy minél közelebb hozzuk egymáshoz az igényeket és a lehetőségeket. — Ehhez, gondolom, társadalmi segítségre is szükség lesz? — Természetesen, és nem is kevésre. Nekünk nemcsak tanteremgondjaink vannak, ha- rfem óvodai, bölcsődei, napközis férőhelyi problémáink is; gongoskodnunk kell az egyedülálló öregekről is. Az állam nem képes akkora összeget biztosítani Gödöllőnek, hogy mindezeket megoldhassuk a következő ötéves tervben. Azt, ami ehhez hiányzik — a lakosság összefogásával, társadalmi munkával szeretnénk pótolni. Mármost: addig hiába tárgyaltunk volna az árammérőgyáriakkal az iskolaépítésről, amíg nem tisztáztuk, hogy melyik üzemtől, intézménytől milyen munkához, mennyi segítséget remélünk. — Mikorra várható, hogy a tanács illetékesei megtárgyalják az ötéves alaptervet, egyeztetik az igényeket és lehetőségeket, s leülnek tárgyalni a helyi gazdasági, tömegszervezeti vezetőkkel? — Előreláthatóan december közepén sor kerülhet e megbeszélésekre, konkrétan a nyolc tantermes iskolaépítés ügyében is. Addig azonban tisztázni kell a legnehezebb problémát is, ami könnyen buktatójává lehet az egész ügynek: ki legyen az építkezés GENERÁLKIVITELEZŐJE s hogyan lehet szerződést kötni olyan beruházásra, amelynek legfeljebb felére van mobil forintfedezet, a többi társadalmi munka. Erre a kérdésre legközelebb kérünk választ a Beruházási Banktól. Nyíri Éva
