Pest Megyi Hírlap, 1970. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-24 / 301. szám

A f 4 ten hegyei K^úrSap 1970. DECEMBER 24., CSÜTÖRTÖK Cérnaszálon — Merre találom a Sejce lakótelepet? A megkérdezett váci lakos természetes mozdulattal mutat valami hihetetlen irányba: — Az ott!... Látva riadalma­mat, hozzáfűzi: — Kicsit ka­nyargós az út, de ninps az olyan fönt, mint ahogy innen látszik! A sok-sok kanyar után még egy utolsó, éles hajtűkanyar: ez Sejce. A DCM-szállás aj­taján benyitva megcsap egy külön világ rossz szagú lehe­leté. Elhanyagoltság, de ember által naponta újra­teremtett elhanyagoltság. Ez érthetetlen. A széles és hosszú közös folyosóból nyíló szo­bákból asszonyok vödröket, ezt-azt hoznak ki-be, vagyis élőlényekkel van teli az épü­lteit, és sok a nő közöttük. Va­jon mitől ragad a mocsoktól a zolai hangulatot árasztó kis kolónia, hogy még a folyosó kövén is kupacban áll a krumplihéj 1 Láttam már ennél komi- szabb lakáshelyzeteket.' Be­nyitva a Kocsis Lőrincék szo­bájába — az 6 gondjuk hívott ide — nem enyhül-a kép: itt is ugyanaz a szétesettség, el­hanyagoltság, az ember nem mer sízétnézni. A szoba közepén nagylány, melegítőben, karján újszülöt­te! sétálgat fel-alá; altatgat- ja. A vetetten ágyban idős férfi. — Hát tessék elmondani, sni a baj. Kovács . Lőrinc elmondja, hogy most betegállományban van. Előzőleg a hatvani cu­korgyárban dolgozott, 1069. február 10-én, jobb kereset re­ményében jött át a DCM-hez, itft is villanyiszerelő, akárcsak Hatvanban. Ott 2600-at kere­sett, itt csak 1700-at. De a legfőbb panasza nem ez. Ha­nem? I960 júniusában beteg­állományba került, szívpana­szokkal és tüdőtágulással. Kórházban is volt, majd ez óv március 23-tól június 5-ig ismét dolgozott, de ezután megint betegállományba vet- , ték — a doktor nagyon gon­dos. minden gyógyszert, be­utalást megadott — táppénzt kapott október 20-ig. Hogy ezután mi lesz? A felülvizs­gálat dönti el. Vagy könnyebb, munkára javasolják, vagy le­százalékolják, úgy gondolja. Idejöttük óta a félesége is a DCM alkalmazottja. Mű- nélytakarítónő. Július 17-én tprhességi állományba került, augusztus 4-én szült. A nagy­lány: Kocsis Lőrinc lánya, a csecsemő a most született kis­testvére. Az asszony e hónap­ban kapott utoljára teljes fi­zetést, január 12-től kezdő­dően a 600 forintos anyasági segélyt kapja; szeretne itthon maradni, legalább a kicsi kli- lenchónapos koráig. Hogyan kerüllek ide? Előzőleg Hatvaniban laktak, Ötszáz forintos albérletben, ál­landó bejelentővel. Onnan idejöttek, de nem jelentkeztek ki Hatvanból, mert ez itt szállás; csak az költözhet be, akinek van állandó bejelen­tett lakása is, ide csak ideig­lenesen lehet bejelentkezni. Szállásdíj fejében havi 54 fo­rintot fizetnék. — ...Már azt is megpró­báltam* hogy kiigénylem a hatvani albérletet, de elutasí­tottak, mert személyi tulajdo­nú a ház, szabadrandelkezésű, és utánunk mást vett oda a tulajdonos. De hát máért fontos ez most? Mert a gondnok — mondja Kocsis Lőrinc — felszólította őket, hogy hagyják el a szál­lást. Megszűnt a munkaviszo­nyuk, megszűnik a joguk az ideiglenes szálláshoz is. Néz­zem meg a szerződést, abban valóban ez áll, a gon dn óiknál van. De nézzem meg ezt is: -„...az 5/1969. (I. 28.) Korm. sz. rendelet értelmében a gyermekgondozási jogosultsá­gát megállapítottuk. A segély folyósítása 1970. nov. 30-tól ■1973. augusztus 4-ig tart." Aláírta: a gyárigazgató és a munkaügyi csoportvezető. / A gondnok' neve Bárczy István. Innen néhány háznyi­ra la^ák. A gondnok — aki saját be­vallása szerint sem jár át a munkásszállásra, pedig — ez már az én megjegyzésem — ráférne —, mutatja a szerző­dést, amelyet Kocsis Lőrinc és a munkásellátási csoportve­zető írt alá. A bennefoglaltak megegyeznek azzal, amit Ko­csis Lőrinc mondott. De a gondnok — mint mondja — nem szólt semmiféle kilakol­tatásról, ilyenről nincs szó. De máris hívja, a munkaügyi csoportvezetőt, aki a szerző­dést aláírta. Keszi Károly csoportvezető azt mondja, hogy ő nem nyi­latkozik ... Tulajdonképpen egy furcsa, lehangoló szociogiafikus regény kicsiny részletébe pillantottam be. Amit láthatok belőle: ért­hetetlen, értelmetlen, hánya­tott élet. Egy beteg, idős em­ber — nem dolgozó nagy lá­nyával (jól tenné, ha dolgoz­na!) és újszülöttjével, közel a hatvanhoz, fedél nélkül, azaz egy fiktív bejelentőlappal, és egy labilis ideiglenes szállás­sal. Nemrég Hatvanban laktak albérletben, azelőtt Egerben, azelőtt talán másutt. Ha re­gényt vagy filmet, esetleg szociográfiát akarnék írni az életükből -T- utánajárnék, hol kezdődött, mi okozta, hogy ma ilyen oémaszálon függ az éle­tük. De nem regényt írok, csiak újságcikket, amelynek határo­zott célja van. Mégpedig an­nak az elhanyagolhatatlan körülménynek a leszögezése, hogy Kovács Lőrinc beteg ugyan, félesége gyermekgon­dozási segélyen, azaz fizetés- nélküli szülési szabadságon van ugyan — de munkaviszo­nyuk nem szűnt meg. így te­hát a szálláshoz való joguk is fennáll. Egyetlen cérnaszál tartja őket, ha más nem: az újszü­lött léte, aki miatt az eljö­vendő három év — munka­viszonynak számít, akárho­gyan is. Pereli Gabriella Hóesésben, utat * Ködből vett ködmönt a mez#, s öltöznek már a fal­vak is, vastag hóbundába. Egy lelket se látni az úton, de nyomot is alig. Zsámbo- kon a hóesésben útra kel 120 öreg, bokáig hóban, mennek a kultúrházba. Szorosan ül­nek, sorban az asztalnál, a hatalmas helyiségben. Az asszonyok fekete nagy ken­dővel a vállukon, szomorú­sággal az arcukon — mint a görög sorstragédiák asszony­kórusai. Kis karácsonyfa a színpa­don. Egy férfi áll mellette, szónokol. Mezei József, a Pe­tőfi Tsz elnökhelyettese: — Közösségünk sokat tett ■ már az idősebbekért, hogy csak egyet említsek: a szűkös járadék mellé 100—150 forint kiegészítést, ingyen földet ad. Nagy szeretettel készültünk erre a napra, hogy szerete­tünk jeléül, most karácsony előtt, megajándékozhassunk minden nyugdíjasunkat. Az ajándékcsomagban cso­koládé, szaloncukor, kisüsti. Ahogy mondják, ne az érté­két, a szívét nézd. Sürgölőd­nek a menyecskék, virslit, fehér bort hoznak az asztal­ra. Az öregek csipegetik, hör- pintgetik, duruzsolnak. Fé­nyesebbek az arcok, ha nem a korról, szól a szomszéd. Szabó Andrásné tíz év után most három esztendeje ment nyugdíjba. Pufók, piros ar­cot rejt a kendő feketéje. „Elmúltak rajtam az évek, de beteg soha nem voltam, pe­dig mindég hétrét kellett ha­jolni. Dolgozni, azt szeret­tem, nem azt mondom. Most is csak ez a kis nátha a be­tegségem." — Hány éves tetszik lenni? — En-e? Hatvanhárom. Már 13 éves koromtól Pestre jártam a kertészetbe, mert az apám nem engedett sommás­nak az urasághoz. Kettesével vittük a 25 literes kannákat. Az uram odamaradt a hábo­rúba, családom se volt, egy holdat kaptmm csak. Vissza­mentem édesapámékhoz, míg egy kis házat nem építettünk nekem. A második férjem­mel hét évig dolgoztunk 10 holdon. Mondtam, apus, én 15. — Mondja, mit akar maga tőlem? — kérdezte Bienertől Rita és a Z—28 szerepéhez méltatlanul, majdnem elsírta magát. — Semmi esetre sem azt, amit az a szódakirály. — Félek, hogy a maga szán­dékai kevésbé tisztességesek! — Akarja, hogy őszinte le­gyek? — kérdezte Biener és választ sem várva folytatta: — Mindketten tudjuk, hogy a mai foci, nemcsak a pályán zajlik. Maga például az ATC söprögető csatára ... — Nem tudom miről be­szél— mondta Rita és kezdett visszatalálni szerepéhez. — Nem a levegőből beszé­lek. Maga Berek... izé... s2óval szerelme. Csak melles­leg: nagyon rosszul választott. Az a fiú erkölcsi nulla. Per­sze ettől még lehetne jó fo­cista, mert ilyen is akad néhány. De ez a srác egy fo­cianalfabéta. Emellett buta is ... Maga feljebb helyezhet­né a mércéjét... — Maga edző vagy lelki­pásztor? — A jó edző a telkeknek is pásztora, és vigyáz az ő nyájá­ra, nehogy 'ártson rajta a go­nosz — szavalta az öreg ke­netteljesen. — Persze, semmi közöm a magánügyeihez. — A számból vette ki a szót! — Ott tartottam, hogy maga az ATC előretolt, söprögető csatára. Ezt tudom. Csak az nem világos még, hogy ml a taktikája. Nem tudom miért találkozik Kristóffal, nem tu­dom mire készül Felsőhegyen. Egyre figyelmeztetem: Csala nem Berek László. Feleslege­sen töri magát. Nézze, mint férfi a férfinak megmondom: ez a fiú még ártatlan ... — Tudom! És azt is tudom, hogy maga a garde papája! — Ajánlanék egy tisztes egyezséget. Szálljon ki a buli­ból. Mielőtt döntene hallgassa meg az érveimet. Az ATC va­laha jó csapat volt, de elérte a kis egyesületek végzete. Eltel­tek magukkal, utánpótlást rjem neveltek, a jókat elszipkázták a nagyobb csapatok, ráadásul Kristóf kezére adták a csapa­tot. Szóval, a bukás biztos. Ez­zel szemben az FFC rossz csa­pat volt. Az idén játszik elő­ször az első osztályban. Évről évre javul a gárda... — Csala I. jövőre elmegy... — Tudom. Én segítem... De már megvan a helyettese... Nekem ugyanis ez a csapat a szívügyem. Én nem akarok Kántál ás Több mint hat évszázados szokás, hogy a Matyóföldhöz tartozó községben, Mezőköves­den, Szentistvánban és Tardon a karácsonyi ünnepet megelő­ző estéken „kántálással” kö­szöntik a rokonokat, szomszé­dokat. Az általános szokástól eltérően nem a felnőttek, vagy a fiúgyerekek, hanem a 10—15 éves lányok mutatják be a betlehemezésnek nevezett já­tékot. Az ősi szokás azonban napjainkban már új formát öltött. A lányok ma is felől­ük a matyó ruhát, magukra terítik a subát, de a betlehe­met már elhagyják, s a még ősibb rítushoz visszatérve, a rómaiak korában szokásos „ta­vaszüdvözlés” hagyományai szerint, csak jókívánságaikat mondják el, rigmusba szedve. A /szerdán alkonyaikor indult kántálókat a vendéglátók dió­val, almával, az ünnepekre sü­tött kaláccsal ajándékozták meg. — Zenés vidám kará­csonyra kerül sor vasárnap, december 27-én este 8 óra­kor Nagykátán, a Bartók Béla járási művelődési köz­pontban. Közreműködnek többek között Horváth Tiva-, dar, Mednyánszky Ági és Szécsi Pál. törve bemegyek a tsz-be. Mindig elsők voltunk a kertészetben. Most 627 forint a nyugdíjam, több is lehetne már... — Es a mai nap? — Gondoltam, eljövök, megviccelem őket, mert ne­kem se kávé, se tea nem kell, csak virsli. Mikor hazajöttem Pestről, kérdezte a ténsúr, no, Ágnes, mit láttál? Mon­dom, tormás virslit a Duna- parton. De nem vettem, mert nem tudtam, mi az... , Itt szavalt a színpadon az imént a kis Mackó Kati. Kék szemű, szőke, másodikba jár, de a versre még tavalyról emlékszik, azóta a könyvet oda kellett adni másoknak. Kitűnő tanuló. Mi akar len­ni? Tanító, mert az írást és olvasást nagyon szereti. „Pa­rányi ökörszem kuporog az ágon, Vidáman csipogja, süt még a nap a nyáron” — sza­valja még egyszer. Harangoznak. Szép volt ez a szerda délután, de haza kell indulni. Mély nyomot tapos­va a hóban. (paládi) BORBÉLY TIBOR: Csillagszóró TÖRPÉK i Előre mész. Az ész vezérel. Kezedben iránytű: — sose tért el. Am, gonosz törpék, előtted, nagy vasdarabbal körbe futnak, s kaján pofával röhög a törpe nyáj, — száz felé van északi táj. EGY LAKÓTELEP ABLAKÁBÓL... Ablakom alatt hömpölyög a Volga. Nem költői kép, nem őrület. Volga-folyam viszi, hozza a kádereket. SZERELMES VERS Helyzetünk ismeretében gondolatom eretnek. Szeretlek. HÉTFŐ Hajnalban fel kell újra kelni, elkezdeni a robotos hetet. A hétfőt, mégis tudom szeretni. Találkozom veled. EDITH Edith a lét örök, akár a bennünket bezárt és összetartó bűvkörök. JOG A jogot eladtam. Te kivárod. Te leszel, — aki a szemem lezárod. KÍIM ... Ismerek egy fordított tisztviselőt. A tisztség viseli el őt. EMBER VAGY Ember vagy, — és ez a dolgod. , Emberséged furcsán hordod. Rajtad annyi cifra jelvény, nem tud a szív, maga nyelvén szólanL Pedig soha nem a jelvény, hanem aki hordja mellén, — az az igaz valaki! SZABAD-E? Szabád-e? Kell-e? Kell! Szabad! Költő, — figyeld meg jól világod. Néped szívébe nézz, — s ha látod, benne mit tartogat, mindenről legyen szavad. SOKAN KÉRDEZTÉK... Azért nem hordok kalapot, hogy ne kelljen: jellemíelen emberek előtt megemelnem. TRAGÉDIA Megőrült a király bolondja. * Bölcsességeit már nem nevetve mondja. JÖVENDÖLÉS \ Mikor már semmi sem segít: kiadják Borbély Tibor válogatott hallgatásait. - I máshová menni. Nekem itt él minden rokonom, barátom... Öreg is vagyak, és ezt a mind­jobban profivá váló focit sem értem. De szeretem a játékot, a csapatot... Rita hallgatott. Már nem gyűlölte ezt a hunyorgó, öreg embert, aki most levetette gú­nyos arckifejezését és érezhe­tően a szivéből beszélt. Aztán egy másik gondolat azt su­gallta: A Z—28 nem tehet ér­zelgős. Hátha csak kiváló szí­nész az öreg és most a szívé­re próbál hatni... — Velem nem tud egyezsé­get kötni. Engem sosem érde­kelt a foci, legfeljebb néhány focista... — Magának még hinnék is, ha nem venne részt a játsz­mában Kristóf. Ez az alvilá­gi figura szélhámossággal pró­bálta mindig behozni a hát­rányt. — Kristóf a szeretőm, és engem csak ilyen minőségé­ben érdekel. — Kristóf nem férfi! Talán ezért is ilyen gonosz. Még a háborúban sebesült meg... Rita kezdte belátni, hogy Biener erősebb nála. Az ő ereje a nőiességében van, e fegyverrel szemben Bienert már védi a kora. — Megérkeztünk. íme a szálló — mondta Biener és a kocsi lefékezett a sóváradi Grand Hotel előtt. Rita azon­nal felfedezte Falus doktort, aki sietős léptekkel indult a kocsi felé. — Ritácska... Már alig vártam... Rita semmit sem értett, de felismerte, hogy e fordulatot fel tudja használni. — Örülök, hogy eljött! — mondta Lórántnak. — Ha maga hív ... — Lórántka, várjon meg a hallban, azonnal jövök... Biener gúnyosan kérdezte: — És Kristóf? — Kérem Biener úr... Re­mélem látja a helyzetet... Ami engem illet nincs szüksé­gem a diszkrécióra. Ezt a sze­rencsétlen vén szivart azon­ban nagyon sajnálom. Rette­netes felesége van, de neki már vele kell leélni hátralevő éveit... Rita beszélt és úgy látta: Biener hisz neki. — Kérem, engem a focin kí­vül semmi nem érdekel. És ha most igazat mondott, akkor én örülök a legjobban... Rita kiszállt és majdnem ba­ráti kézfogással búcsúztak eL A sofőr most szólalt meg először: — Mondtam én mester, hogy ez egy szabályos profi. Az ilyennek jobb üzlet egy effajta vén szivar, mint Kristóf be­ígért pénze, amit a végén úgysem ad meg... — Lehet, hogy már ott is az ördögöt látom, ahol nincsen. Túl gyanakvó lettem... Azért még várjunk egy ideig, hátha feltűnik ez a Kristóf ... — Ritácska drága ... Elő­ször is átadom a csomagját. Kristóf úr küldi. Állítólag maga felejtette a bárban ... — Igen... Köszönöm. És Kristóf? — Valahová el kellett utaz­nia ... Rita látta, hogy Biener ko­csija nem mozdul a szálló elől. Tovább kell tehát játszania. — Van egy félretett szo­bám. Első emelet négy. Két perc múlva jöjjön utánam — súgta. A portástól átvette a kulcsot és felszaladt a lép­csőn. A doktor fél perc múlva már elindult utána... Biener a szálló ajtajából figyelte a jelenetet, majd beszállt az autóba. — Tévedtem. Mehetünk ha­za! — mondta és a kocsi el­indult. Rita megkönnyebbült, ami­kor látta, hogy a kocsi ráfor­dul a Felsőhegyre vezető út­ra. — Hol a csomag? — kérdez­te hidegen a belépő Falustól. — Tessék... Drága Rita... — Ne haragudjon, most mennem kell... — Megértem... Sok dolga van... Én ráérek, nyugodtan megvárom... — Ne várjon! — Dehiszen ... Ritácska.., Hát nem maga hívott... Az előbb is azt mondta, hogy örül nekem. — Igen... örülök... — Akkor boldog vagyok. És várok. Ha este jön, addig vá­rok, ha reggel jön, akkor is megvárom... Rita rájött, hogy csak így tud könnyen szabadulni: — Rendben. Amint végzek, visszajövök... — Szerelmem..! Rita bejelentette a portás­nak: — Az az úr, aki feljött utá­nam, néhány napig a szálló vendége lesz... Aztán a buszmegállóhoz sie­tett. Szerencséje volt. Éppen akkor indult a járat Felső- hegyre ... (Folytatjuk.) t

Next

/
Thumbnails
Contents