Pest Megyi Hírlap, 1970. december (14. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-17 / 295. szám
Építők közgyűlése Holnap délelőtt 9 órakor kezdődik a Kossuth Művelődési Központ emeleti termében a Ceglédi Járási Építőipari Ktsz közgyűlése, amelyen a vezetőség és a szövetkezeti bizottság beszámolója után az alapszabály módosításával is foglalkoznak. Egyúttal a szövetkezeti tagság körébe sorolják azokat a próbaidős dolgozóikat, akik munkájukkal kiérdemelték ezt. 320 KISZ-esküvő A ceglédi anyakönyvi statisztika szerint ebben az évben 320 KISZ-esküvőt tartottak a városban, a tanács házasságkötő termében. A vállalatok fiataljai közül a legtöbb ifjú pár az EVIG-ben, az ŰT- GÉP-nél dolgozik. A termelő- szövetkezetek közül a Vörös Csillag Tsz-ből kötöttek igen sokan házasságot KISZ-esekés úttörők sorfala közt a házasságkötő teremben. A MALÉV a növekvő igényeknek megfelelően erősíti, bővíti kapcsolatait a baráti országok légitársaságaival. A napokban nyílt meg Szófiában a MALÉV új irodája. PEST NEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIV. ÉVFOLYAM, 295. SZÄM 1970. DECEMBER 17., CSÜTÖRTÖK Hogy állunk a szerencsével ? Egymillió forint - mint nyeremény Vásárlási utalvány is bőven jutott Azt szokták mondani, hogy ha az embernek a tudása és a szorgalma mellett egy kis szerencséje is van, sok mindent elérhet az életben. Ez különösen a totóra-lottóra vonatkozik, de azzal a különbséggel, hogy legyen valaki bármilyen matematikus, ismerje bármilyen jól a labdarúgócsapa to BEIGLIK, HABKARIKÁK, TORTÁK Szinte éjjel-nappal üzemel a karácsony előtti napokban a Kisfaludy utcai Róna cukrászüzem, hogy a megnövekedett keresletet ki tudja elégíteni. Hajnaltól a késő esti órákig szakadatlanul dolgoznak a gépek. — Az ünnepre hat mázsa diós és mákos beiglit, közel három mázsa habkarikát készítettünk üzemünkben és nagyon sok tortakarikát —mondotta az üzemvezető. — A kereslet ugyanis szinte felmérhetetlenül nagy. De nem csoda. A 11,70 forintos tortakarika ugyanis 3 és fél tojásból és 15 deka lisztből készül. S aki a hozzávalókat a boltban vásárolja, annak bizony többe kerülne az ünnepi torta előállítása. A cukrászok azonban — ismerve a háziasszonyok igényeit — minden lehetőt megtesznek, hogy az ellátásban zavar ne keletkezzék, és minden család asztalán ott lehessen a félkész karikából készült „házi” sütemény. kát, mégis csak a szerencse segíti a telitalálathoz. — Vajoh hogyan állunk a szerencsével Cegléden? — Nem panaszkodhatnak a ceglédiek — válaszolta a lottóiroda vezetője. — A nagy totó-lottó forgalom igen eredményes volt az év folyamán. Hetenként 6—7 ezer vagy még ennél is több lottószelvényt adtunk el, és nem volt még olyan hónap, hogy ne jutott volna városunk játékosainak nyeremény. Több mint 10 négyes találatot értek el a ceglédiek, közülük a legnagyobb 170 ezer forintos volt. A hármas és a kettes találatokat össze sem lehetne számlálni. A négyes találatok összege különben meghaladja az egymillió forintot. A tárgynyeremény-sorsoláso- kon sem kerülte el Ceglédet a szerencse. Nyertek vásárlási utalványt, motorkerékpárt, szobabútort — nehéz lenne felsorolni, mi mindent. — Bár igen sok a sportember a városban, a totószelvények mégsem olyan keresettek. Hetenként azért 3—400-at eladunk. Fagyoskodó utasok A kocsiban, ahová ezen a hűvös, decemberi reggelen felszálltam, valósággal „utcai” hőmérséklet fogadott. A bejárati ajtótól nem messze, talán a harmadik padsorban két vasutas álldogált. TERVEK, ÖT ÉVRE Sokat kapott, sokat kap a Lakásfűtés: hőközpontból varos NÉHÁNY HÉT MÚLVA véget ér az esztendő, befejeződik a III. ötéves terv is. Millió forintokkal könnyebb lenne kifejezni, mit kapott Cegléd ez alatt az öt év alatt, de a fontosabb új létesítmények felsorolása beszédeseim ennél. 476 ágyas kórház, 267 állami és szövetkezeti lakás, zeneiskola, szakmunkásképző iskola, két tantermes iskola Cifrakertben, közúti és gyalogos-felüljáró. Négy tanteremmel nagyobb lett a Várkonyi iskola, befejeződött a belterület villamosítása, tíz kilométerrel hosszabb lett a vízvezeték. Üj áruház született a régi helyén, számtalan boltot nyitottak. A vasút rekonstrukciója, a húsipari vállalat, a zöldség- gyümölcs- feldolgozó, a Május í Ruhagyár, az ÉVIG, az ŰTGÉP bővítése több százmillió forinttal gazdagította Ceglédet. Hosszú hónapok óta készül az új ötéves terv. A papírok újabb százmilliókat tartalmaznak Ceglédnek, de ezeket a terveket még nem hagyták jóvá, még nem véglegesek. Semmit sem tudhatunk tehát abból, hogy mi épül a IV. ötéves terv idején? A nagyobb beruházásokról a megyei tanács és a város vezetői több tárgyalást fmytattak. Néhány napja kialakult azoknak a főbb beruházásoknak a listája, amelyek megépítését a'megyei tanács kötelezően előírta Cegléd számára. Ezekről tájékoztatta lapunk munkatársát Vinke Mihály, a városi tanács tervcsoportjának vezetője. — LAKÁS, BÖLCSÖDÉ, ÓVODA, Sok ceglédi ennyivel is beérné. Bízhatnak-e benne a fiatal házasok, gyermekes családok? — Már bizonyos, hogy a Kozma, a Reggel, a Kossuth Ferenc utca között a jövő évtől 364 lakás építését kezdjük meg. De ez csak a terv első szakasza, a további években még ötszáz állami és szövetkezeti lakást építünk a jelenlegi MÉK-telep helyén. A 213 lakás mögött a szanálás folyamatban van, az állatkórház felépítése után (1971) az egész terület szabaddá válik. A DÁV- val folytatott tárgyalás eredménnyel járt. A MÉK-telep mögött módosítják a nagyfeszültségű villamos vezeték útját, így nagyobb terület szabadul fel lakásépítésre. Ezért nem sajátítjuk ki a Kossuth Ferenc utca páratlan oldalán levő családi házakat 1975-ig! — Az elmúlt ötéves tervben 267 állami és szövetkezeti lakás épült. Mi a biztosíték arra, hogy 1975-ig nyolcszáznál többet adnak át az építők? — Ezek a lakások szolnoki házgyári elemekből épülnek, a paneleket a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat szereli össze. Építésük az eddiginél kevesebb időt vesz igénybe. A lakásokat höközpontból fűtjük, ez is gyorsítja az építkezést. Építünk tízszintes lakóházat is. — Lakás, bölcsőde, óvoda... — Igen, szerencsére tudom folytatni a sort. A lakásokhoz kapcsolódó beruházásként egy 120 helyes óvodát, 75 helyes bölcsődét építünk. Valószínű, hogy a két gyermekintézményt egy épületben helyezzük el, mert így kisebb lesz a beruházási költség. Üj 12 tantermes iskolát is építünk 1975-ig, ez szintén a kötelezően megvalósítandó beruházások között szerepel. Még nem dőlt el, hol épüljön fel az óvoda, bölcsőde, iskola, csak egy biztos: közel kell építeni az új lakótelepekhez. A MŰVELŐDÉSÜGYI OSZTÁLY a művelődési állandó bizottsággal most vizsgálja a gyermekintézmények legkedvezőbb helyét. — Lakás, bölcsőde, óvoda. Sok ceglédi ennyivel is beérné — mondtuk beszélgetésünk elején. íme, ebben lehet már bízni. De maradt-e még mondanivalója a tervcsoport vezetőjének a következő öt év terveiről. Legközelebb beszámolunk róla. (szabó) — Már megint nem fűtik ezt a vonatot — állapította meg az egyik, nem túl finoman. — Nem tudom, mit csinálnak — szólt a másik és összeütötte cipője sarkát. — Megérteném, ha gőzzel fűtenének, de villannyal fűiének — türelmetlenkedett tovább az első. — De nem... — Spórolnak ... — Spórolnak a fenét. Nem- törődöpiség! IMeddig tartana azokat a kapcsolókat átváltani fűtésre. Még keltene utaztatni itt az illetékeseket... Eddig a rövid párbeszéd, amelyet abban a pillanatban hallottam, amikor a kocsiba léptem. Valóság. Az utóbbi napokban gyakran utaztam a Ceglédről 6.30-kor induló és Budapestig közlekedő személyvonattal, és az induláskor bizony valamennyi kocsi hideg volt. Az utasok többségéről csak Pilis és Monor között került le a kabát. Gyakorlatilag a vonat indulása után 20 perccel. Lehet, hogy nemtörődömség. Mert ha az indulás előtt 20 perccel megkezdenék a vonat fűtését, bizonyára már a Ceglédről induló utasokat is meleg fogadná. Ha az illetékesek intézkednek, előre is köszönjük. (gyif) ABONYI KRÓNIKA Művelődtek n szakszervezeti tagok ÉRTEKEZLET A POSTAHIVATALBAN Ezekben a napokban szinte az ország minden szak- szervezeti, üzemi és munkahelyi bizottságánál taggyűlést tartanak, hogy értékeljék a kétéves munkát, majd megválasszák az új vezetőséget. A napokban tartotta az abonyi postahivatal munkahelybizottsága is vezetőségválasztó taggyűlését, ahol a bizottság munkájáról Skultéti Ilona titkár számolt be. Elmondta, hogy a két év során a hivatal szakszervezeti tagságának mintegy 90 százaléka vett részt valamilyen politikai oktatáson, ami komoly segítséget nyújtott a szakszervezeti feladatok megoldásához. Értékelése szerint a munkahelybizottság eleget tudott tenni annak a követelménynek is, amelyet az új gazdaságirányítási rendszer bevezetése során a szakszervezetek feladatul kaptak. Ezt igazolja, hogy olyan intézkedés, amely a dolgozók érdekeit sértette volna, nem fordult elő. Minden döntésben meghallgatták a szakszervezet véleményét, sőt, a gazdasági vezetéssel együtt több közös kezdeményezés történt. Átfogó és részletes tájékoztatás hangzott el a szak- szervezeti munka és munkaverseny kapcsolatáról. A szakszervezeti tagok többsége támogatója volt a mozgalomnak. A továbbiakban a titkár beszélt a • munkavédelemről, majd ismertette azokat a feladatokat, amelyek a következő években várnak megoldásra. Népszerű a falumúzeum Az elmúlt évben Abonyban, a falumúzeumban összesen húsz kiállítást rendeztek. A kiállításoknak 18 ezer látogatója volt. Az abonyinál nagyobb látogatottságnak örvendő múzeumok a megye területén csak a dunakanyariak — a szentendrei, a visegrádi és a zebegényi. A vevőkért, Abonyban Két és fél ezer méter fenyőt vettek TÉLI ÖRÖM: A DISZNÓVÁGÁS Az általános fogyasztási és értékesítési szövetkezetét évről évre komoly feladatok elé állítja a vásárló igényének kielégítése. Számottevő ebben az év végi forgalom. Az abonyi ÁFÉSZ kereskedelmében már eddig 10 százalékos forgo lomnövekedést tartanak számon az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva, és az év végi hajrá, a karácsonyi forgalom még hátravan. Hogyan tudják a megnövekedett igényeket kielégíteni Abonyban ? Erről érdeklődtünk Zsemlye János kereskedelmi osztályvezetőtől. — Ruházati boltjainkat ebben az évben és az év végére sikerült jobban áruval ellátni, mint korábban — mondotta. — Különösen a készruhából volt több. Lábbeliből a tavalyihoz hasonló mennyiség és minőség áll a vásárlóik rendelkezésére. A vegyes iparcikk ellátás már változó. Van elég rádió és televízió, de nincs megfelelő készletünk kályhából, olajkályhából, füstcsőből. Ugyancsak hiányosak készleteink az olcsóbb árukból. Keveset kapunk és választék sincs. Iskola — asszonyoknak Humoros esetek Éjfél felé hazabotorkál a vendéglőből egy abonyi cipész. Hogy felesége szitkok özönével rá ne támadjon, mindjárt móká- zással kezdi. Ilyesféle kérdést tesz föl az asszonynak: — Fejtsd csak meg ezt a talányt... — Miféle talányt? — No, várj csak, elmondom! A vendéglőben ült három ember és' játszott. Kereken tíz forintjuk volt és mégis, amikor a játék után végre hazamentek, fejériként mindegyikük egy szép piros százast vágott zsebre. Elámul a feleség: —• Hogy lehetséges ez? — Hohó, roppant egyszerű a dolog! — nevet a férj. — Azok hárman ugyanis zenészemberek voltak. ★ Két irsai beszélget Pest felé utaztában a vonaton. — Képzeld, komám! — így az egyik. — Tegnap este felajánlottam a szabómnak a tegeződést, és a nyavalyás pali ma már óné zsenir — meg akart pum- polni egy százas erejéig. — De hát miért is volt neked olyan sürgős, hogy csak így uk-muk-fukra felajánljad neki a tegeződést? ... — Hát tudod komám, csak azért, mert én akartam tőle sürgősen háromszáz forintot kölcsönkérni. Rakovszky József — Élelmiszerből a hús, a zsírszalonna kivételével a lakosság igényeit ki tudjuk elégíteni. A húsgondokon úgy igyekszünk segíteni, hogy termelőszövetkezettől, állami gazdaságoktól magunk vásárolunk húsárut és ezzel ellensúlyozzuk a gyenge ellátást. Bár nem elsőrendű szükséglet, de mint hiánycikket kell említeni a hazai gyártmányú sört. Még: a téli hónapokban sem tudunk a keresletnek megfelelő mennyiséget beszerezni. — A karácsonyi forgalomra és disznóvágásokra sikerült mindent kellő mennyiségben biztosítani. Déligyümölcs, édesség, játék, karácsonyfa-tartozék van elég. Déligyümölcsből még további szállítmányok is érkeznek. Fenyőből 2500 métert vettünk, ami a helyi igényeknek körülbelül megfelel. — A tél örömeihez tartozik vidéken a disznóvágás. Erre is jól fel kell készülni. Üzleteinkben elegendő rizs és fűszer van, nem panaszkodhatunk. A forgalom sikeresebb lebonyolítását, majd a vásárlók jobb kiszolgálását segíti a közelmúltban megnyílt két új bolt, amelyeket az Üjszászi úton és a Táborhegy dűlőben nyitottunk. (gy—i) AHOVA SOKAN JÁRNÁK Abonyban a községi könyvtár az elmúlt években jelentősen fejlődött.-Négy év alatt mintegy 4 ezer kötettel nőtt a könyvállbmány, és így jelenleg közel 19 ezer kötet van. A községben szinte 100 közül 11 ember tagja a könyvtárnak. Az összes kölcsönzött könyvek 15 százaléka politikai és ismeretterjesző, 30 százaléka ifjúsági, a többi pedig szépirodalmi volt. Bár a könyvtár kicsi és a követelményeknek alig-alig felel meg, az abonyiak mégis szívesen látogatják. November elején szabás-varrás tanfolyam indult az abonyi művelődési házban a nagyközség asszonyai számára. A 42 tagú csoport oktatását Somod i Gézáné vállalta és végzi. Foto: Gyuráki A CEGLÉDI alkotmány mg. tsz. • felvesz vasesztergályosokat azonnali belépéssel. Jelentkezni lehet az Alkotmány Tsz központjában. Cegléd, XII. kér. Mizsei út 13.