Pest Megyi Hírlap, 1970. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-17 / 295. szám

1979. DECEMBER 17., CSÜTÖRTÖK ™&Cfrtap 7 Kapuskapitány Az olvasd, az Aszódi Vasas lab­darúgó-csapatá­nak összeállítását böngészve, évek óta találkozik egy névvel: Karlovics István. A kitűnő kapus pályafutása érde­kesen kezdődött. Az általános isko­lában osztályok közötti bajnoksá­got rendeztek, s Pinker tanár űr javaslatára a ka­puba állt. Kedvet is kapott a védés­hez, s mivel ügyes kezű gye­rek volt, hamaro­san az ifiben szo­rított helyet ma­gának. Egyéves i júsági szereplés irtán 1963-ban már a nagycsa­patban is bemu­tatkozott. De ek­kor még nem volt-~ standard játékos. Katonai szolgá­lat miatt két évre megszakadt a pá­lyafutása. Lesze­relése után vi­szont ritka soro­zat kezdődött. 1966 tavaszától az idei szezonzárásig csupán egy alka­lommal hiányzott a Vasasból a csa­patkapitány, ek­kor is sérülés mi­att nem védhetett Jászberényben. A sorozat értékét növeli, hogy nem kisebb vetélytár- sai aloadtak, mint Lukácskó, Vor- berger és Kiss. Több egyesület­be hívták, de ő hű maradt az aszódi színekhez. A kapuskapitány egyik érdekes sztorija: Kiskunlacházán területi bajnoki mérkőzésen olyan teljesítményt nyújtott, hogy a találkozó végén a helyi szurkolók vállukon vitték le a pályáról. Kell-e ennél nagyobb di­cséret? Az idei őszhöz egy szomorú em­léke fűződik. Mi- zserfán „érdeme­ket” szerzett ab­ban, hogy együt­tese először szen­vedett vereséget a hazaiaktól. A kapu őrzésé­től csak akkor vá­lik meg, ha az aszódiak megfele­lő utánpótlással rendelkeznek. De mivel a szíve ak­kor is a pályára hívja majd, elvál­lalja az ifjú ka­pusok oktatását, nevelését. Közelebbi jövő; csapatát az 1970— 71. évi bajnokság végére a 8—9. helyre várja az NB 111-ban. Szaímáry Sándor APRÓHIRDETÉSEK Vállaljuk: lakossá­gi, szövetkezeti, ta­nácsi, intézményi és más megrendelők ré­szére: személy- és te­hergépjárművek javí­tását, szerelését, 2-es szemlére való szüksé­ges javításokat, alkat­részcseréket, rövid ha­táridőn belül. Üllő és Vidéke ÁFÉSZ Gépjár­mű Javító és Szerelő Üzeme. Üllő, Vörös­hadsereg u. 98. _____ Ke ton- és Vasbeton­ipari Művek Szentend­rei Gyára (Szentendre, Dózsa Gy. út 34.) azonnali felvételre ke­res férfiakat portás, udvari segédmunkás, nőket irodatakarítói munkakörbe. ________ A G ELJjvA Vállalat kis­tér csal raktárának őr­résére őrportásokat felvesz. Jelentkezés: Budapest VII., Dohány utca 9fl. szóm. Üzem­rendészet. Kertészmérnök férj és közgazdász feleség, el­helyezkedne termelő- szövetkezetben. Lakás szükséges 241672” jel­igére Felszabadulás té­ri hirdetőbe. Budapest. Országos Műemléki Felügyelőség Visegrá­di Építésvezetősége (Visegrád, Fő u. 91.) felvesz gyakorlott épí­tésztechnikust műem­léki épületek kivitele­zéséhez. Jelentkezés írásban, eddigi munka­kör megjelölésével. Felveszünk cserép­kályhás szakmunká­sokat, gyakorlattal bí­ró, betanított munká­sokat és segédmunká­sokat 1971. január 1-i belépéssel. Vállala­tunk címe: Pest me­gyei Tanácsi Építőipari Vállalat, Vác, Bartók Béla utca 14. HIRDESSEN A PEST MEGYEI HÍRLAPBAN! EBGV Gábor Áron Gépgyára (Budapest Vili., Asztalos S. u. 9. sz.) felvételre keres; portásokat, takarítónőket, esztergályosokat, lakatos és betanított lakatosokat, műanyagüzembe női dolgozókat, férfi öntödei segéd­munkásokat, gépformázókat, öntvény- tisztítókat, $ homok-, és jr.-. liéjjnag- % <31 készítésre nő) munkaerőket, valamim meo-munkakörbe betanított és szakmunkásokat technikumi végzettséggel öntöde és forgácsoló területre. Továbbá: kezdő és gyakorlott bérelszámolókat, gyors- és gépírókat, kalkulátorokat, könyvelőket. Jelentkezés: az ÜZEMGAZDASÁGI OSZTÁLYON. má/L mcbt adja jiodám. ütUmUy tájijait éócbomagjat T.c. NE_VARJON AZ UTOLSÓ" PILLANATIG Kikaptak a portyázók A Dél-Amerikában portyázó két magyar labdarúgó-csapat, az Ü. Dózsa és a Ferencváros kedden, a késő éjszakai órák­ban újabb mérkőzéseket ját­szott. A lila-fehérek a Sao Paulo-i, az Antarctic Stadion­ban a brazil Portuguesa de Deportes helyi együttes ellen mérkőztek és 3:0 (2:0) arány­ban vereséget szenvedtek. Nem jártak sikerrel a zöld­fehérek sem. A montevideói Centenario Stadionban a Fe­rencváros ez Uruguay-i baj­nok National ellen lépett pá­lyára és 5:4 (3:2) arányban ki­kapott. A fordulatokban bő­velkedő találkozónak 35 000 nézője volt. Elmaradt — lesz Múlt pénteken a rossz szer­vezés miatt elmaradt a Gö­döllői Vasas közgyűlése. Vá­cott viszont „közgyűléssoro­zat” kezdődik. A Váci Hajó — amelynek kajakozói és eve­zősei idén kitűnően szerepel­tek —, ma 17 órakor az egye­sület klubhelyiségében tartja zárszámadását. Pénteken a Váci Forte, szombaton a Váci Fonó tartja közgyűlését, de­cember 23-án pedig a Váci Híradás. Horn 7:0 Hornban játszotta idei utol­só Európa Liga mérkőzését a magyar asztalitenisz-váloga­tott és az osztrákok ellen a várakozásnak megfelelően 7:0 arányban győzött. A magya­rok mindössze három játsz­mát vesztettek. • A győzelemmel a magyar válogatott megerősítette veze­tő helyét az Európa Ligában: három mérkőzés után 6 pont­tal áll az élen. Két gól az Ú. Dózsa előnye a jégkorong BEK-ben Szudán este a Kisstadion­ban Került sor a jégkorong BEK második fordulójában a magyar és az olasz bajnok küzdelmére. Az újpestiek jó játékkal, kétgólos előnyt sz^ reztek a december 20-i visz- szavágóra. U. Dózsa—Cortina Doria 3:1 (0:0, 2:0, 1:1). Felfelé a szerpentinen AUTÓÚT 70-BEN A Csepel Autó küldöttköz­gyűlésén a nyolc szakosztály képviseletében százan vettek részt az idei munka értékelé­sénél. Nemcsak az ő tevé­kenységükről, hanem a tömeg­sportról is szó esett. Az üze­mi viadalokon 3710-en vetél­kedtek, többek között labda­rúgás, kézilabda, röplabda, úszás, atlétika, sakk és termé­szetjárás mozgósította az Au­tógyár dolgozóit. A legna­gyobb tömegsportsikert: a megyei Vasas-sportna­pon végleg elhódították a vándorserleget, ugyanis megszakításokkal, 1970-ben ötödször végeztek a pontverseny élén. A szakosztályok munkáját értékelve: a birkózók vitték el a pálmát. Ezt bizonyítja az NB II-ben a kötöttfogá­súaknái kivívott ezüst-, sza­badfogásban pedig a bronz­érem. Az ifjúsági kötöttfogá­sú csapatbajnoki címet a Cse­pel Autó hódította el. Az úttörő-olimpia Oroszlányban sorra kerülő országos döntő­jén két autós fiatal lép majd szőnyegre. Az ökölvívók is kitettek magukért, főleg meghívásos egyéni versenyeken szerepel­tek. Igen dicséretes „ered­mény”, hogy a 40 ezer forint értékű szo- rítót társadalmi munka­Hévízi „hév”-vita „Hévizén hiányzik a hév” cíuuucl a múlt héten cikket közöltünk az elmaradt galga- hévizi közgyűlésről. Csiba József tudósítónk tollából. A cikkel kapcsolatban Bolhás Mihály sportköri elnökségi tag levelet küldött szerkesz­tőségünkbe. Ebben több tényezővel ma­gyarázza a sportélet vissza­esésének okát, így néhány, számukra igazságtalan dön­tessek Egyrészt azzal, hogy 1967-ben — bár csoportmá­sodik lett a labdarúgó-csapat, mégis utólag elütötték a fel­jutástól. Amikor pedig a te­rületi bajnokságban való bennmaradás ügyét kellett volna tárgyalni, napirendre sem került a kérdés. Bolhás Mihály sérelmezi azt is, hogy a közgyűlés ösz- szehívása nélkül, tehát sza­bályellenesen váltották le öt az egyesület éléről. S mivel már nem ő az elnök, nem ő kapja az egyesületnek szóló meghívókat, nem neki volt a feladata, az egyesület mun­kájáról szóló beszámoló el­készítése, s azt a tényt, hogy közgyűlés lesz, csak a pla­kátról tudta meg. A cikkben szó esett arról, is. hogy a sportkörben nem mennek rendben a dolgok, így például, ha nincs haszon, nincs munka — írtuk többek között. Bolhás Mihály cáfolva ezt a kitételt, megemlíti, hogy 13 éves működése alatt sem úti­költség, sem napidíj címén egy fillért nem vett fel, akár­csak a vezetőség többi tagja. anastasi két góljával Juvenfus—Pécs 2:0 (0:0) Szerda délután Torinóban játszották le a Juventus—Pé­csi Dózsa labdarúgó EVK mérkőzés visszavágóját, amelyre az olaszok 1:0-ás győzelemmel a tarsolyukban álltak ki. Hazai pályán is a Juventus bizonyult jobbnak, s Anastasi két góljával 2:0 (0:0) arányban győzött. így 3:0-ás összesített gólaránnyal a leg­SZÖVETKEZETI JAVÍTÓ SZOLGÁLAT BÁRMILYEN TIPUSÜ HÁZTARTÁSI KISGÉP ÉS VILLANYMOTOR (Ceglédi út 8.) SZEMÉLY- ÉS TEHERGÉPKOCSI kis- és nagyjavítását (Ceglédi út 8.) • — f . / HÍRADÁSTECHNIKAI ESZKÖZ (Szolnoki út 1.) MOTORKERÉKPÁR ÉS KERÉKPÁR (Ceglédi út 6.) m/y • * *u garanciális és garanciaidőn túli javítását vállalja a Nagykőrösi Gépjavító és Faipari Ktsz jobb nyolc közé került a to- rinó együttes. \ Cement- c$ Mészművek váci gyára FELVESZ: tmk-előadót villamosipari technikusi végzettséggel, férfi és női betanított munkásokat, segédmunkásokat A segédmunkásokat átképezzük könnyűgépkezelőnek és cementipari szakmunkásnak Jelentkezés a gyár munkaügyi csoportjánál, 7-töl 15 óráig. 1965-ben a termelőszövetke­zet vezetősége felajánlott a sportkör elnökének havi 5000 forint tiszteletdíjat, arra hi­vatkozva, hogy az egyesület ügyvitele külön kiadásokkal is jár. „A fent említett összeget nem fogadtam el, illetve kér­tem a tsz vezetőségét, hogy ezt a pénzt a sportkör támo­gatása címén folyósítsák a sportkörnek. Eddig az idő­pontig a tsz 20 ezer forintot adott és ezután 30 ezerre emelte az összeget.” — írja Bolhás Mihály. A levéllel kapcsolatban megjegyezzük, hogy a cikkíró úgynevezett „félhivatalos” beszélgetésekből leste el a té­mát. Személyekről, névsze- rint nem tett említést. Hogy a hévízi sportéletből hiányzik a megfelelő hév, alátámasztotta Nádas Lajos, a Gödöllői Járási TS elnöke is. Ezt elsősorban a megfe­lelő vezetés hiányával ma­gyarázta, Bolhás Mihályt, nem a JTS váltotta le, ha­nem tudomásuk szerint az egykori sportköri elnök le­mondott. Munkájával kap­csolatban olyan kifogások merültek fel, hogy nem dol­gozik megfelelően. Kiss Ferenc Tivadar, az egyesület elnökhelyettese is hozzászólt a történtekhez. Fu­ra kettősségről beszélt, éspe­dig arról, hogy Szűcs János, a JTS elnökhelyettese kije­lentette: nem ismerik el Bol­hás Mihályt elnöknek. Egyéb­ként másfél hónappal ezelőtt a galgahévizi sportkör veze­tőségi ülést tartott — ame­lyen ott voltak a párt, tanács és a tsz képviselői — s ek­kor megerősítették Bolhás Mihályt elnöki funkciójában, s ő vállalta is ezt. Ennek el­lenére nem dolgozott, s bár tudott az egyesület közgyűlé­séről, még sem volt ott. Kiss Ferenc Tivadar el­mondta még, sajnos az egye­sületben széthúzás tapasztal­ható, ezt igazolja a kézilabdá­zók bojkottja is — amelyet cikkünkben is szóvátettünk —, akik nem jelentek meg a közgyűlésen. S végezetül: mint a járási TS-től megtudtuk, a galgahé­vizi pártszervezet az illetéke­sek bevonásával ma megbe­szélést tart, a helyi sportélet ügyében. Megérkeztek a csehszlovák fő­városba a szovjet jégkorong-válo­gatott tagjai. A világbajnok csa­pat két mérkőzést játszik a ven­déglátókkal, először december 17- én Pardubicében, majd egy nap­pal később Osztravában. A férfi és női kosárlabda BEK további mérkőzéseinek sorsolása után a FIBA (Nemzetközi Kosár­labda Szövetség) szervező bizott­sága elkészítette a Kupagyőztesek Európa Kupája nyolcaddöntőjének párosítását is. Az osztrák Heralc- lich Radenthein ellen sikeresen rajtolt Soproni MAFC együttese a Juventud Badalonát kapta ellen­félül, Így a BEK-ben szerepelt Bp. Honvéd után (az Atletlco Madri- dot győzték le a piros-fehérek) újabb magyar csapat mérkőzik spanyol kosarasokkal. ban a szakosztály tagjai készítették. Bár az NB Il-es férfi ko­sárlabdacsapat, csak a 9—10. helyen végzett, mégis ez a szakosztály hódította el a rangsorban -a 3. helyet. Ehhez hozzájárult az ifik kitűnő teljesítménye^ akik immár he­tedszer jutottak be az Orszá­gos Ifjúsági Kupa országos döntőjébe, amelyet december 27—30 között a Sportcsarnok­ban bonyolítanak le. A felnőtt labdarúgócsapat a területi bajnokság A-csopqrt- jában őszi első lett, a teni­szezők: az NB II negyedik he­lyét hódították el. Egyénileg; elsősorban Petüs László és László Gyula jeleskedett. A férfi kézilabdacsapat si­keres tavaszi szereplését ősz­szel visszaesés követte. Rész­ben néhány játékos bevonu­lása, illetve fegyelmezetlen­ség miatt. A sportszerűtlen kézilabdázók helyére fiatalo­kat építettek be, s ők alkot­ják majd jövőre az ggyüttes gerincét. A sakkozók a Bp. IIL osztályba kerültek, a termé­szetjárók tizenhárom jelentő­sebb túrán vettek részt. Az idei összkép fejlődést tükröz. Az aktív sportolók lét­száma 428 és ez 4,5 szá- í zalékos emelkedést jelent. A Csepel Autónak 1050 pár«- toló tagja van. A tervek sze­rint 1971 végéig a sportolók létszámát 490-re növelik, el­sősorban úttörők és serdülők j bevonásával. Májusban pedig kampányt indítanak a tag-, ság növelésére. A tagdíjfizetési morál ja-i vulására a legékesebb példa' e két számadat: míg 1967-ben 7500, idén 59 600 forint gyűlt be. A hozzászólások során Ottó Gyula, a pártbizottság kép­viselője is eredményesnek ér* tékelte az 1970-es esztendőt* Hiányolta viszont, hogy kevés a női sportoló. A nők csupán a tömegsport­rendezvényeken vettek részig a szakosztályokban nem' kép­viseltetik magukat. Ez a tény megszabja a feladatot is: a minőségi női sportélet kiala­kítását. Persze a kérdéshez hozzátartozik az a gond, hogy a női dolgozók nagy része a járás községeiből jár be a. Csepel Autógyárba és munka után hazatér. Ez azonban nem, lehet mentség a női sportolók hiányára. Barna József, a megyei TS' elnöke felvetette: az Autó in­dítson sportiskolát a birkózók részére. Ezzel a teryvel egyéb­ként már az egyesület elnök­sége is foglalkozott, de meg­valósítását létesítményhiány' gátolja. Hogy a helyzeten se­gítsenek, azt tervezik: az ököl­vívók a József Attila telepi iskolában, a birkózók pedig az iparitanuló-iskolában gyako­roljanak. E két sportág hívei jelenleg egy helyen tartják edzéseiket. R. L. PEST MEGYEI HÍRLAP a Ma-var szocialista Munkáspárt Pest megye) Bizottsága es a Pest megye) Tanács lapja. Főszerkesztő: SUHA ANDOR Riadja a Hírlapkiadó Vállalat, i Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, Vili., Somogyi Béla a. «. II. em, Levélcím: Bp. 70. Postafiók t. Kiadóhivatal: Budapest, Vili., Ulaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telelőn: 343—100. 14!—?»». Gépiró szobák: 343—100/280, illetve 343—100/4«. Titkárság: 131—248. Egyéb számok: 141—402, 141—238. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. INDEX; 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Öó- (izetbető bármely postahivatalnál* a kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben es a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp., V„ József nádor tér l. sz.). Előfizetési díj 1 hónapra 20 forint. 1

Next

/
Thumbnails
Contents