Pest Megyi Hírlap, 1970. december (14. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-11 / 290. szám
1970. DECEMBER 11., PÉNTEK MST uEcvei i&fírtap SZÜNIDEI TANÁCSOK December 21-én kezdődik a téli szünet December 21-től 1971. január 6-ig tart az általános és középiskolákban a téli szünidő. A vakáció előtti utolsó tanítási nap december 19., szombat, a szünet utáni első január 7., csütörtök. Amint illetékes helyen elmondották, az alsó- és középfokú oktatási intézményekben a következő hetek az ismétlés jegyében telnek el. A pedagógusok elsősorban azoktól kérik számon az eddig elvégzett tananyagot, akik a tanévkezdés óta eltelt hónapokban gyengébb eredményeket produkáltak. A jegyeket — a december 19-i helyzetnek megfelelően — a téli szünidőben sorra kerülő osztályozó értekezleten zárják majd le, és a szünet utáni első tanítási napon — az ellenőrző könyv útján — hozzák a szülők tudomására. A korábbi évekhez hasonlóan, az általános iskolai napközi otthonok a szünidő alatt is működnek, s minden tanintézetben gondoskodnak a felügyelet ellátásáról, a napközis helyiségek folyamatos fűtéséről. Az iskolákban változatos programot állítanak össze a napközisek részére. Mint az oktatási szakemberek hangsúlyozzák, helyes, ha a szünet idejére a pedagógusok általában nem adnak külön feladatokat, hogy a tanulók. a szünidő nagy részét szórakozással, pihenéssel tölthessék. Célszerű azonban, ha bizonyos időt arra szánnak, hogy az első félévben tanultakat felelevenítsék, gyakorolják. Azok, akik valamennyi tárgyból gyengébben állnak,'jól teszik, ha a szünetben igyekeznek a hiányokat pótolni. , Érdemes megszívlelni a pedagógia szakembereinek azt a tanácsát is, hogy a szülők elsősorban olyan ajándékokat vegyenek gyermekeiknek, amelyek nemcsak pillanatnyilag okoznak örömet, hanem hasznosak is. Helyes, ha a szülők figyelemmel kísérik a rádió és a televízió műsorait és arra alkalmasak meghallgatását, illetve megnézését javasolják a gyerekeknek. S végül még egy pedagóguskér;és az édesanyákhoz, édesapákhoz: lehetőleg minél több időt töltsenek együtt gyermekeikkel; ha módjuk van rá, menjenek velük kirándulni, sétálni, vagy különböző rendezvényekre. Jó alkalmat nyújt a vakáció arra is, hogy a gyerekeket elvigyék a huzamosabb időt igénylő egészségügyi vizsgálatokra, fogászatra, szemészetre és — ha szükséges — más rendelésekre. PIACI ÁRAK Csütörtökön 35 vagon burgonya, zöldség, gyümölcs érkezett a Budapesti ZÖLDÉRT Vállalat részére. Burgonya 10 vagon (3,50), fejeskáposzta 3 vagon (2,80), kelkáposzta 4 vagon (4,—), sárgarépa 12 vagon (3,60), alma 5 vagon (5,60), körte 1 vagon (9,60). Az említetteken kívül 17 vagon narancs és citrom is érkezett Budapestre. fi motoros meghalt az ut ÁROKBA BORULT AUTÓK A CN 34—18 rendszámú Tegnap hajnalban síkos út fogadta az autózókat. Tegnap délelőtt csak a ceglédi főútvonal Üllp és Monor közötti szakaszán négy személy- gépkocsi borult az árokba. Üllőn egy Fiat 500-as tört össze, míg a község határában egy vadonatúj Polski Fiat ütközött fának. Az a GAZ, amely Monor környékén csúMár „megtelt” a Dunakanyar JOBB ÉS BAL PARTI TÚRÁK A Dunakanyar nemcsak nyáron, hanem télen is kedvelt üdülőhely lett A Pest megyei Idegenforgalmi Hivatal kezelésében levő szentendrei Danubiusban és a három visegrádi turista- szállóban már kitehetnék a „megtelt” táblát: az ünnepekre valamennyi helyet lefoglalták a pihennivágyók. Hasonló a helyzet a fizető- vendég-szolgálátnál is. Az Idegenforgalmi Hivatal a hétvégeken egynapos túrákat szervez a Dunakanyarba. A jobb parti túrán Szentendre —Visegrád—Esztergom—Dobogókő nevezetességeit mutatják be a részvevőknek, a bal parti' túra pedig Fóton, Vácrá- tóton, Vácon át vezet Zebe- génybe. Skoda összetörtén az árokban. Foto: Gárdos szott ki a kanyarból, két bukfenc után állt csak talpra. A CN 34—18-as rendszámú Skoda vezetője pedig csak szerencséjének köszönheti, hogy kisebb sérüléssel a homlokán úszta meg a balesetet. Pedig i nem szabálytalankodott, csak nem tartotta be az útviszo nyok diktálta sebességet. A Skoda megpördült, hanyatt az árokba vágódott és összetört, Nyáregyházán már halálos áldozata volt a síkos útnak. Szolnoki József 47 éves újlengyeli lakos EN 70—32 rendszámú motorkerékpárjával felborult, s olyan súlyosan megsérült, hogy a megérkező orvos már csak a bekövetkezett halált állapíthatta meg. Osztályfőnöki órák - bűnügyekről A korábbi évek hagyományait folytatva az 1970—71-cs tanévben is rendszeresen tartanak majd előadásokat rendőrségi szakemberek megyénk iskoláiban. A gimnáziumokban és szakmunkásképző intézetekben osztályfőnöki órák kerétében elemzik majd a szakemberek a fiatalkorú bűnözés okait, ismertetnek tanulságos eseteket, s válaszolnak a diákok kérdésiéire. A minden bizonnyal most is hamarosan népszerűvé váló előadások állambiztonsági tornákkal is foglalkoznak. ß 1OSTABONTÁS Sötét van, nem látok Két panaszom is Van. Az egyik a falunkban levő útviszonyokra vonatkozik. Építik a vízvezetéket, ami nagyón jó dolog. Az viszont már kevésbé* hogy a Kossuth és a Rákóczi utcában, amióta feldúlt az utca, a csatornához szükséges homokot, földet kihányták kétoldalra, tehát ott nem lehet közlekedni. Leszorulunk az útra, ami azért veszélyes, mert a lámpák meg nem égnek. Sokan biciklivel közlekednek, lámpa nélkül. Hajszál választja el gyakran őket, hogy el nem ütik a sötétben az iskolából a hazafelé tartó gyermekeket. Autók is járnak szépszámmal, alig tudnak kikerülni bennünket. A másik panaszommal főleg a háziasszonyok fognak egyetérteni. Miért úgy fagyasztják a vágott baromfit, hogy benne ygn a teljes belsőrésze? Szerintünk a belet ki kellene vágni. Inkább kerüljön többe, de az ember A Nagykőrösi Városgazdálkodási Vállalat azonnal felvesz SZTK- (lgyintézésben és bérelszámolásban jártas adminisztrátort. Keres továbbá utcasöprőket, nyugdíjasok Is lehetnek. színhúst szeretne venni, ner eldobandó belsőrészt. Ladonik Jórsefné, Táborfalva s. o. s. Bosnyák téri lakóházból, a Márvány presszóból és a Kölcsey moziból A szokásosnál is nagyobb forgalma volt a fővárosban a Csatornázási Művek szerda esti ügyeletének: hibaelhárító kocsijaikat szinte egy időben három helyre is riasztották. Az első S. O. S. jelzés a Bosnyák térről érkezett, ahol a kora esti órákban eldugult a szennyvízcsatorna, s a feltörő víz már-már az egyik lakóhazat fenyegette. Pár perc múlva a Bartók Béla útról érkezett hívás: a Márvány presszó előcsarnokát öntötte el — feltehetően ugyancsak csatornadugulás miatt — a víz. Végül Kispestről jelentkeztek, ahol a Kölcsey mozi előcsarnokába tört be a csatornavíz. Az ügyeletes kocsik azonnal a helyszínekre siettek, s rövid idő alatt rendbehozták a csatornákat. A Vác és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat a lakosság jobb élelmiszer-ellátása érdekében új szolgáltatást vezetett be két boltjában: a már közkedvelt grillcsirke sütését és árusítását. A gödöllői, 20. sz. és a dunakeszi 2. sz. boltban a vásárlók nagy örömmel fogadták az új árucikket. A vállalat, a háziasszonyok otthoni munkájának megkönnyítése céljából a jövő évben tovább bővíti ezt a szolgáltatást, további boltokat jelöl ki grillcsirke árusítására. Valószínű, hogy most már reggelente síkosak lesznek az utak. A síkos úton pedig óvatosabban kell vezetni. Ezt minden autós, motoros tudja. De betartják? — A Somogy megyei és a fonyódi tanács, vaJaminit az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, az Egészség- ügyi Minisztérium és az Országos Vízügyi Hivaital pályázatot hirdet a fonyódi gyógyfürdő-gyógyszálló és meleg vizű strandfürdő megtervezésére. ÍREK + HÍREK -(-HÍREK 4- RÍ RE K §? HÍ RE* R'-4-fíÍR E KEHIREE Á-'HÍR É K 4- HIRE R f- Hí Hír», 1970. december 11., péntek, Árpád napja. A nap kél: 7.22, nyugszik: 15.52 órakor. A hold nyugszik: 6.03, kél: 14.20 órakor. Kisebb felhőátvonulások, a keleti megyékben néhány helyen futó havazással. Mérsékelt, napközben megélénkülő északnyugati, északi szél. Éjszaka helyenként párásodás, a délnyugati megyékben köd. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 4—plusz 1, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2—7 fok között. Távolabbi kilátások hétfőig: az élénk szél mérséklődik, a ködképződés valószínűsége * megnövekszik. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 5 —plusz 7 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 milliméter) csapadék az ország területének 10 százalékán várható, legfeljebb az időszak végén. Patíantyús-Ábrahám NYOLCVANÖT EVVEL EZELŐTT, 1885. december 11-én született Pattantyus-Abrahám Géza akadémikus, a kiváló gépész- mérnök, akinek tudományos tevékenységét 1952-ben szocialista államunk Kossuth-díjjal jutalmazta. Az 1956-ban elhunyt kiváló és sokoldalú mérnök tanulmányait a budapesti Műegyetemen végezte; 1912-ben itt szerzett doktori oklevelet, majd 1921- ben magántanári képesítést* 1930-tól 1956-ig a hidrogépek és szállítóberendezések tanszékének nyilvános rendes tanára volt. Félévszázados oktatói és szakirodalmi tevékenységével kimagasló szerepet játszott a hazai műszaki kultúra terjesztésében és fejlesztésében. Kiváló szakembereket nevelt. Csaknem 40 szakkönyve és több mint szás műszaki tanulmánya, illetve a mérnökneveléssel foglalkozó írása jelent meg. Gazdag tudományos tevékenységének elismeréseként a Gépipari Tudományos Egyesület 1957-ben róla elnevezett emlékérmet alapított* .— Megyei tanácstag beszámolója. Kun Ferencné ma 18 órakor Érden, az újtelepi iskolában beszámolót tart. — „Nevetni kell” címmel táncdalestet tartanak ma este a bejáró dolgozóknak a tápiószecsői Damjanich Művelődési Házban. Közreműködnek többek között: Kovács Kati, Szécsi Pál és a Vidám fiúk. — Timkó Tamás hétfőn este fél nyolc órai kezdettel zongoraestet tart Cegléden, az Állami Zeneiskola hangversenytermében. A műsorban Bach-, Beethoven-, Liszt- és Bartók-művek szerepelnek. — Országos állat- és kirakodóvásárt tartanak vasárnap Gödöllőn és Tápiószent- mártonban, autóvásárt Nagykőrösön. Hétfőn , Daba- son országos állat- és kirakodó-, valamint autóvásárra kerül sor. — Filmművészetünk 25 éves fejlődése címmel Burányi Gyula tart előadást ma este hét órakor Tápiószent- mártonban, a művelődési házban. — Helyesbítés. Tegnapi számunk 3. oldalán a budai járásról megjelent cikkünk címe helyesen: „Hat és fél ezer új otthon, mindenütt vízvezeték”. Jelentkezzenek a károsultak! Rövid tudósításban már jelen* tettük: a rendőrség elfogta Fekete György érdi kocsikísérőt, aki ez év elejétől érvénytelen téglajegyeket adott el hiszékeny embereknek, s jó pénzért vállalta különböző építőanyagok beszerzését, de rendszerint nem szállított* A rendőrség feltételezi, hogy a csaló az eddig ismert károsultakon kívül még másokat is becsapott ezzel a trükkel. Ezért kérik« akiknek a szélhámossal ilyen „üzletkötésük” volt, jelentkezzenek a Budai Járási Rendőrkapitányságon. (Bp. VI., Aradi u. 21—23. fsz* 13. Tel.: 124—278/327-es mellék.) A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 4.33—7.59: Hajnaltól reggelig ... 5.00: Hírek. 5.30: Reggeli Krónika. 5.44: Falurádió. 6.00: Hírek. 6.15: Rádióreklám. 6.30: Hírek. 6.40: Rádióreklám. 6.45: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Reggeli Krónika II. kiadás. 7.30: Üj könyvek. 7.45: Mit főzzünk? 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Zenekari muzsika. 9.00: Burmái levelek I. A 26 millió szoknya országában. 9.10: A zenekari muzsika folytatása. 10.00: Hírek. 10.05: Iskolarádió (ism.). 10.40; Édes anyanyelvűnk (ism.). 10.45: Polkák. 11.00: Az Öregasszony ablakából. Szenes László elbeszélésének rádióváltozata. 11.19: Leonie Rysa- nem és Giorgio Tozzi énekel. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Boross Mátyás népi zenekara játszik. 13.45: Az Olefin-program. A vegyipar IV. ötéves tervéről. 14.00: Róka Móka Bábszínháza (ism.). 14.25: Iskolarádió. 15.00: Hírek. 15.10: Zongoravariációk. 15.27: Suppé: Boccaccio — AH. felv. fináléja. 15.40: Népdalgyűjtőúton Kodály Zoltán nyomában — 4. rész. Komárom megye (ism.). 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Falusi délután. „A szerelem ajándékai”. 17.00: Hírek. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Bemutatjuk új operafelvételeinket. 17.36: Mik- rofórum. 17.51: Farkas Gyula: Muzsikáló havasok. 17.58: Lemezmúzeum. 18.28: Az év legjobb tánczenei felvételei — II. rész. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti Krónika. 19.25: Sporthíradó. 19.35: Domahídi László nótákat énekel, Burka Sándor tárogatózik. 20.00: Tiszán innen, Dunán túl... 22.00: Hírek. 22.15: Forgószélben. A két arcú Lipton. IV. 22.25: Esztrád- zenekarok randevúja. 22.48: Üj fogalmak a modern filozófiában. 23.03: A Jeunesses Musicales zenekarának hangversenye a montreali hangversenyteremből. 24.00: Hírek. 0.10: Filmzene. 0.25: Himnusz. PETŐFI RADIO 8.05: A Magyar Rádió és Televízió énekkara Britten kórusműveket énekel. 8.20: Népek zenéjéből. 8.59: Időszerű nemzetközi kérdések (ism.). 9.00—10.00: Ezeregy délelőtt. 10.00: A zene hullámhosz- szán. 10.59: Lottóeredmények. 11.00: Hírek. 11.05: A zene hullámhosszán folytatása. 11.45: A csíkvári kerengőről. Részletek Jávor Ottó novellafüzéréből. 12.00: Klas2- szikus kamarazene. 13.00: Hírek. 13.03: Zenekari muzsika* 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Mindenki kedvére kettőtől hatig... Rivaldafényben — I. rész. 14.30— 14.35: Hírek. 14.50: Üzenetek. 15.30: Hírek. 15.33: Rivaldafényben — IL rész. 16.30—16.33: Hírek. 17.00: ötórai tea. 18.00: Hírek. 18.10: Munkásvándorlás — munkahelyi kapcsolatok. — II. 18.20: A sangháji kaland. Részletek Ti- jardovics operettjéből. 18.44: Láttuk, hallottuk. 19.04: Dzsamila szerelme. Csinigiz Ajtmatov kisregényének rádióváltozata. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti Krónika IL kiadás. 20.25: Üj könyvek (ism.). 20.28: Giordano: Federa. Háromfelvonásos opera. 21.33: Amerika... Amerika... 21.48: Az operaközvetítés folytatása. 22.23: Népdalok. 22.47: Magyarországon először: Dregoj: Dór rapszódia. 23.00: Hírek. 23.15: Könnyűzene éjfélig. 24.00: Hírek. 0.10: Műsorzárás. URH 18.00: Hírek. 18.10: Tánczenei koktél (ism.). 18.55: KURSZ RUSSZKOVO JAZUKA 15. lecke. 19.10: Üj operalemezeinkből. Antigone. Részletek Tretta operájából. 20.09: Schumann: Esz-dúr zongoraötös. 20.41: Hírek. 20.44: Bemutatjuk új Bartók felvételünket. 21.03: A Nemzetközi Rádióegyetem műsorából. 21.33: Hang- felvételek felsőfokon. 23.00: Hírek. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.05: Iskola-tv. Matematika (ált. isk. 8. oszt.) A hasonlóság gyakorlati alkalmazásai. S.25: Orosz nyelv (középisk. IV. oszt.) Grisa, Andrej és a kultúra. 9.05: Földrajz (ált. isk. 6. oszt.) Ködös Albion (Nagy-Britannia). 11.55: Francia nyelv (középisk. ín—IV. oszt.). Vendéglők, cukrászdák Párizsban. 13.10: Matematika (ism.), 14.05: Filmesztétika (középisk. II. oszt.). Filmbemutató a december 15-i adáshoz. 16.48: '„Eletet az éveknek ...” Nyugdíjasok műsora. 17.30: Hírek. 17.35: Kukkan- tón ... 18.20: Rólad van. szó! Avagy találkozás — önmagaddal. 18.40: Változó világ. 3. Nemzeti érdek — szocialista integráció. 19.10: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Tiszán innen — Dunán túl... A Magyar Rádió megyei vetélkedője döntőjének közvetítése. Bács-Kiskun— Békés—Vas. Közvetítés Kecskemétről, Békéscsabáról, Szombathelyről, és a Rádió 6-os stúdiójából. 22.00: Tv-híradó — 2. kiadás. Családját fenyegette Karabély a bokorban Minap esite Zsámb.ékon, az URH-s járőröket értesítették; a Szabadság utca egyik házában Pető Gábor 46 éves tsz-alkal- mazott részegen, fegyverrel kezében fenyegette meg családját. A rendőrök házkutatást tartottak a lakásban, ahol 35 töltényt, az udvarban pedig — egy bokor alá rejtve — egy karabélyt találtak... Pető szerint a puskát még 1957-ben találta, s rejtette el, de azóta csak most vette először kezébe. ' A f egy vérré jtegetőt a Budai Járási Rendőrkapitányság őrizetbe vette, s gyorsított eljárással bíróság elé állították, A Pestvidéki Járásbíróság dr. Trautman tanácsa Pető Gábort 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte. A döntést az ügyész elfogadta, vádlott és védője enyhítésért fellebbezett — Egy 100x17 méteres csl- benevelő épület gyulladt ki a csütörtökre virradó éjjel a gödöllői egyetemi tangazdaság szárítópusztai üzemegységében. Helytelenül beállított olajtüzelésű kályha okozta a tüzet, melyet a gödöllői tűzoltóság oltott eL Tönkrement a tüzelőberendezés, az elektromos szabályozó és elpusztult 100 négyzetméter palatető. Az anyagi kár körülbelül 35 000 forint, a megmentett érték 300 ezer forint. — Ellenőr elől menekült, Budapesten, a III. kerületi Szentendrei út és a Munkácsy utca kereszteződésénél Kárász Imréné 34 éves formázó, budapesti lakos leugrott egy 42-es autóbuszról, mert meglátta, hogy az ellenőr felszállt. Súlyos sérüléssel szállították kórházba.