Pest Megyi Hírlap, 1970. december (14. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-10 / 289. szám
197«. DECEMBER 10., CSÜTÖRTÖK ™KfürUm 7 Hévízen hiányzik MIÉRT MARADT EL A KÖZGYŰLÉS? Jegyzetfüzettel és golyóstol- lal „felfegyverkezve” indultam Galgahévízre. A vasútállomástól a művelődési házig vezető úton falragaszok hirdették az eseményt — amelyre magam is tartottam — és a tanács han- íjcs híradója is csalogatta a község sportszerető lakosságát az egyesület közgyűlésére. A Kodály Zoltán Művelődési Házban a kályhák körül kis csoportokba verődve beszélgettek a sportolók, a vezetők, a tanács és a tsz képviselői. Nem voltait sokan. Szűcs János, a járási TS elnökhelyettese közölte is: a közgyűlést nem lehet megtartani. A határozat- képtelenség égjük oka a rész- vétlenség, másik, hogy a sportköri elnök és az egyesület munkáját ismertető beszámoló hiányzott. Áz egymásiközötti beszélgetés viszont sok érdekességről rántotta le a leplet. Mint kiderült, nemcsak a sportköri elnök maradt távol, hanem a kézilabdázók is hiányoztak, hogy bojkottálják az összejövetelt. Csupán a labdarúgók jöttek el edzőjükkel együtt Csak úgy „félhivatalosan” sok panasz hangzott el, amelyből a kívülálló is megérthette, Galgahévizen valami nincs rendben. Nagy a széthúzás, egyeseknél csak az érdek dominál. Ha nincs haszon, nincs munka. Ez veti rá fényét, illetve árnyékát a sportéletre. Nagy kár, hogy a nemrégiben még igen jó úton haladó egyesületnél így eluralkodott a közöny. A sporttelepen az építkezés vontatottan halad. A vízellátás rossz volt az egész idényben. Bár két szakosztálya van a sportkörnek, nem egy színt képviselnek. Bizonyították ezt a kézilabdázók, akiit közül sen- kisem jött el. Itt nem szurkolnak egymásért és drukkolnak egymásnak ... A közgyűlés határozatképtelenségét részben meg lehet magyarázni. Akkor este búcsú volt a községben, sokan arra készültek. De vajon hol maradt az előadó, illetve nem tudták azt, hogy ez az időpont nem a legkedvezőbb? Az elmaradt összejövetel is azt sugallja: tenni kell valamit Galgahévizen, s a feladatok megoldásához a község vezetőinek támogatása, az erők összefogása szükséges. Sokan vannak a faluban, akik szeretnek sportolni. De ha eluralkodik a közöny, akkor annak lesz igaza, aki azt javasolta: nem kell ide egyesület, aki sportot akar, az kapcsolja be a tv-t. Mondani sem kell, ez a szemlélet elfogadhatatlan, s egyenesbe kell terelni a helyi sportélet szekerét. Csiba József Hetente Frida György, a megyei labdarúgó-bajnokság őszi gólkirálya az első félévben tizenötször vette be a hálót. S mivel 15 forduló volt, ez azt jelenti, hogy hetente egy gólt lőtt. Persze, ez csak az átlag, hisz jó néhány olyan találkozó akadt, amikor a szoros őrizet miatt eredménytelennek bizonyult. Ennek ellenére csa- \>ata, a Szigétszentmiklósi TK 22-gótjából egymaga tizenötöt szerzett. S bár „ontotta a gólokat”, a szavakkal fukarkodik a center. Nem bőbeszédű. De azért mégis kikerekedik a „curriculum vitae”, azaz a játékos életrajza. — 1948. április 10-én születtem Budapesten. A Csepel Autógyár csapatában 1958- ban kezdtem pályafutásomat. 1961-től két épet Csepelen töltöttem edzőideálom. Marosvári Béla irányítása mellett. Sajnos, közben eltört a lábam, s egyéves kényszerpihenőt I kellett tartanom. 1965-től a MOGÜRT SC, Budapest 1. j osztályban szereplő együtteséSZAKMÜNKÁSQK! 'SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS* FELVÉTELI PÁLYÁZATOT hirdetünk Vácról vagy környékéről Budapestre, illetve más városokba, helységekbe dolgozni járó, gyakorlattal rendelkező és kezdő SZAKMUNKASOK részére, akik nagy pontosságot és szakértelmet igénylő forgácsolási, lakatos* és műszerészmunkák elvégzésére alkalmasnak tartják magukat. A korlátozott felvételi lehetőségek miatt személyes jelentkezést kérünk a Munkaügyi osztályon. EGYESÜLT IZZÓ TV-KEPCSÖ ÉS-ALKATRÉSZGYÁR VÁC, Honvéd u. 21—23. Duna Cipőgyár felvételre keres 2 műszakos munka* körbe cipőfelsőrész-tűző szakmunkásnőket és segédmunkásunkét, férfi szakmunkás és segédmunkásokat, takarítónőket, fűtő szakmunkásokat, kazánházi segédmunkásokat 3 műszakba, csőszerelő, villanyszerelő, géplakatos szakmunkásokat, karbantartó lakatosokat, szerszámraktárost, kőműves szakmunkásokat és segédmunkásokat. Szociális futtatások a kollektív szerződés szerint. JELENTKEZÉS: Duna Cipőgyár Bp., IV. kér. fT áncsics Mihály u. 10. Hétfőtől—péntekig 8— 12 óra között. Munka- ei (»gazdálkodás. Keresünk építészt, tervezői munkakörbe és beruházási elő-?, adót, textilipari ismeretekkel. Jelentkezni lehet: Pamutíonó- inari Vállalat, személyzeti osztályán, Budapest XVIII., Gyömrői út 85—91., vagy 280—213 telefonon. Azonnali belépésre keresünk gép- és gyorsírónőket. Jelentkezés Önéletrajzzal az Agrártudományi Egyetem személyzeti osztályán, vagy az Elekt- romikroszkóp Laboratóriumban, vagy a költségvetési osztályán, Gödöllőn, Páter Károly út. 1. szám alatt. Beton- és Vasbetonipari Művek Váci telepe (Vác, Kisrét dűlő 1.) azonnali belépéssel íelvész: magasnyomású kazánhoz kazánfűtőt. Éjjeliőrt és portást. Eladom vagy elcserélem műszakilag vizsgázott Simson Stár motorom tv-ért, vagy 3 40 kilós hízóért. Cím: Fazekas, Albertirsa, Mikes u. 9. 9ö karban Lévő Nysa gépkocsi 4 éves azonnal eladó. Érdeklődni Dél-Pest megyei Lábbelikészítő és Jav. Ktsz irodahelyiségben. Cegléd, Rákóczi út 3. EBGV Gábor Áron Gépgyára (Budapest VIII., Asztalos S. u. 9. sz.) felvételre keres: portásokat, takarítónőket, esztergályosokat, lakatos és betanított lakatosokat, müanyaguzembe női dolgozókat, férfi öntödei segédmunkásokat, gépformázókat, öntvénytisztítókat, homok- és liéjmag- készítésre női munkaerőket, valamint meo-munkakörbe betanított és szakmunkásokat technikumi végzettséggé! öntöde és forgácsoló területre. Továbbá: kezdő és gyakorlott bérelszámolókat, gyors- és gép rókát, kalkulátorokat, könyvelőket. •Jelentkezés: az ÜZEMGAZDASÁGI OSZTÁLYON. Szövetkezetünk kibővíteti műszeres részlege 1971. évre VALLALJA elektromos berendezések érintésvédelmi és villamostűzrendészeti ellenőrzését. CEGLÉDI VASIPARI ELEKTROMOS ÉS MŰSZERÉSZ KTSZ. Cegléd, Szabadság tér 5 sz. Telefon; 191. ÉBGV Gábor Áron Gépgyára (Bp. VIII., Asztalos S. u. 9. S2.) felvételre keres: rajzellenőrt, szerkesztő gépészmérnököt; és szer- kesztőtéchnikust. Jelentkezés az üzem- gazdasági osztályon. Wartburg Turist azonnali kiutalásomat elcserélném Warburg de Luxe vagy Limousin- re, azonnali vagy közeli kiutalásra. Ajánlatokat kérem: „Turist” jeligére dunaújvárosi hirdetőbe. Eladó égy hízott sertés. Nagykőrös, VII. kér. Maros utca 7. Megbízható bejárónőt keresek hetenként kétszeri alkalomra. Cím: Dr. Várad! István, Budapest VIII., Katona József utca 26. sz. I. em. 4. HÉV- megállótól 5 perc. Magas- és mélyépítési munkákban begyakorlott komplett brigádokat FELVESZ szövetkezeti vállalkozás (kubikos, kőműves, ács, vb.-szerelő), kizárólag budapesti és dunakanyari munkákra. * Jél'efktít levélben! CÍM: Termelési Osztály, Budapest XII., György Aladár utca 18. szám. Gyomron beköltözhető családi ház. 400 n.- ölön kedvezménnyel eladó. Varga Imre, Balatonfiired, Nádör utca. Hamshire, Plymouth stb. fajta naposcsibék előj egy ezhetők, februártól. Kaphatók Újpesti keltetőben. Dózsa György út 86. Somay. Keresek Szentendrén hosszabb időre különálló, zárható helyiséget. Lehet külterületen is. „Sürgős 184804” jeligére szentendrei hirdetőbe. Felveszünk szövetkezeti tagnak azonnali belépésre víz-gázszerelő, központifűtés-szerelő. épületbádogos, tető- és hőszigetelő szakmunkásokat, a fenti szakmákban betanított munkásokat és segédmunkásokat. Szövetkezetünk csak Budapest területén dolgozik. A törvényes szociális juttatásokat biztosítjuk. Címünk: Bádogos, Szerelő és Szigetelő Ktsz. Bp. V„ Arany János u. 18. sz. Vállaljuk: lakossági, szövetkezeti, tanácsi, intézményi és más megrendelők részére: személy- és tehergépjárművek javítását, szerelését, 2-es szemlére váló szükséges javításokat, alkatrészcseréket, rövid határidőn belül. Üllő és Vidéke ÁFÉSZ Gépjármű Javító és Szerelő Üzeme. Üllő, Vöröshadsereg u. 98. Fortuna segítségével mégis NB ll-es Cegléd Százas a századikon? A világbajnok magyar női kézilabda-válogatott őszi nemzetközi mérkőzés-sorozatának újabb állomására, csütörtökön Miskolcon kerül sor, a VB-bronzérmes NSZK ellen. A magyar együttes századik hivatalos országok közötti mérkőzését vívja. Eddig 54 győzelem, 8 döntetlen és 37 vereség a mérleg. Még egy „százas” jubileum lehetséges: Tóth Harsány! Borbála, a csapat erőssége eddig 95 gólt dobott válogatott mérkőzésen, Miskolcon szeretné elérni a századikat. A magyar csapat hétfőtől már Miskolcon készül. A kézilabda NB II-be jutá- | sért kiírt osztályozón nem sikerült az előrelépés a Cégié- j di Építők férfiesapatának. A Fortuna azonban segített. Vagy inkább a Híradótechnika? A Híradás ugyanis visz- szalépett a küzdelemtől, az osztályozó legjobb második helyezettjeként a Ceglédi Építők csapatát osztották be az NB II-be. Így tehát a ceglédiek visz- szatértek régi szereplésük színterére, ahol megyénket még Budakalász és az NB I. B-böl kiesett Váci Fonó férfigárdája képviseli. A nőknél, mint ismeretes, csupán a Váci Forte játszik ebben az osztályban. A dél-amerikai vendégszereplésre utazott Ü. Dózsa labdarúgócsapata magyar idő szerint szerdára virradóra Limában lépett pályára, és 3:1 (1:1) arányú győzelmet aratott a perui Universitario ellen. Üj, 555 méter hosszúságú szán- kópályát avatlak a szovjet fővárosban. A nehéz kanyarokkal telitűzdelt terepét a bobversenyzők is használhatják. SZSE a láthatáron Szentendre sportját elsősorban a Kossuth KFSE NB Il-es labdarúgócsapata révén ismerik. A katonai főiskolának komoly tervei vannak a fokozott sporttevékenységre. Már most is az ország egyik legkorszerűbb lőterével rendelkeznek, de láttuk maketten a jövőt is: ROZSA-TALANY Már nem búsulnak a PENOMAH-lányok A PENOMAH kézilabdázó lányai pihenőre tértek. A me- gyebajnek váci csapat házatá- ján már nincs elkeseredés egy gól hez kerültem. 1967-tői katonaság következett Székesfehérvárott. A Videotonban is játszottam egy évig, s a Szondy SE csapatában is szóhoz jutottam. 1969-ben szereltem le és visszatértem Pest megyébe, lakóhelyemre, Szigetszentmik- lósra az SZTK-hoz. Frida, akinek közgazdasági technikumi érettségije van, a Pest megyei Építőipari és Mezőgazdasági Gépjavító Vállalatnál dolgozik. A sportolóknál nem közömbös a testsúly és magasság sem. 62 kiló és 162 centi magas. S mi a góllövés titka"! A jó helyzetfelismerés. Góljait általában közelről éri el a jól cselező Frida, aki bal és jobb lábbal egyaránt veszélyes a kapura. Hogy a bajnokság végére is megőrzi-e elsőségét, erről nem nyilatkozott. Idézzük tehát egyik ugyancsak gólveszélyes csatár, a budaörsi Kiss véleményét: — Én Fridát tartom a legesélyesebbnek. .. amiatt, hogy elvéreztek a tatai osztályozón. Az NB II-be jutást szeretnék jövőre ismét megpróbálni. A csapat január 3-án kezdi a felkészülést. A Mezőgazdasági Technikum és az Árpád üti iskola tornatermében gyakorolnak majd a 38 tagú szakosztály tagjai, köztük a még nem igazolt 16 sportiskolás. Az egyesület új vezetőséget választott, amely a balassagyarmati, ceglédi, pilisi, váci, valamint a budapesti központ képviselőiből kerül ki. Természetesen a felsorolt húsipari vállalatoknál is folyik sport- tevékenység, amely elsősorban tömegsport-jellegű. Az öt vállalat dolgozói részére üze- „4 mek közötti versenyt írtak ki:, asztaliteniszben, sakkban, s majd jövőre a jó idő beálltával kispályás labdarúgásban vetélkednek a részvevők. A PENOMAH-ra visszatérve: a kézilabdázókon kívül az „öregfiúk” bajnokságban részvevő labdarúgók képviselték az egyesület színeit, s az évet szép eredménnyel zárták. S egy kézi 1 abda talány: a Gergely-testvérek közül az igen gólképes, Gergely Rózsa a megyebajnokság utolsó mérkőzésén, majd az osztályozón nem játszott. Vajon, mi az oka ennek? R. 1* „Beszédes“ szintek A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség közzétette az 1972. évi müncheni olimpiára az egyes súlycsoportok nevezési szintjeit. A szintek mind a kilenc kategóriában gyengébbek a jelenlegi magyar csúcsoknál. Ha csak a szintektől függne (egy ország maximálisan kilenc versenyzőt indíthat), Magyarország már az 1970. évi eredmények alapján 25 versenyzővel képviseltethetné magát. Ez mindennél többet mond a magyar erős fiúk tudásáról. A Belgrádi Partizán lett az őszi bajnok, a jugoszláv labdarúgó-bajnokságban — egy ponttal előzte meg a Splitt Hajdukot. A harmadik helyet a Zágrábi Dinamó sr.erezte meg. A bajnokság első „félidejének” igazi meglepetése azonban, hogy a bajnok Crvena Zvezda csak hetedik lett. Indianapolisban az amerikai John Kiusella az egyetemek közötti idénynyitó versenyen az 100 yardos gyorsúszásban 9:25.5 perces eredménnyel az év legjobb teljesítményét érte el (809 méteren részideje 8:32 perc volt). Az év eddigi legjobb eredménye — 9.35 perc —, a nyugatnémet Hans Fassnaclit nevéhez fűződött. az' uszodát és a sportcsarnokot. Szükség van azonban Szentendrén még egy ütőképes, erős egyesületre. Erről az elképzelésről is szó esik majd a városi tanács ülésén, amelyen a helyi sportéletet vitatják meg. Jelenleg 9 sportkör működik, s ez a nagy létszám szétforgácsolja az erőket. Ezért célszerű a központi klub, a Szentendrei SE létrehozása. A tervet támogatja többek között a kocsigyár, a papírgyár, a PEVDI, a Spartacus, amelyek beolvadnának az új egyesületbe. Az anyagi bázist a különböző vállalatuk biztosítanák. Ott, ahol megszűnik ugyan a sportkör, tömegsport szinten tovább folyik a munka. Az SZSE megalakulásának határideje 1971. március 31» Az első évben atlétika, sakk, evezés, kajak-kenu, kerékpár, természetjárás, úszás és cselgáncs alkotná az egyesület szakosztályait, majd a következő esztendőben a labdarúgók, kézi- és röplab- dázók is felöltik az új klub mezét. Hol legyen az otthon? A városi sporttelep nem megfelelő. Mély fekvése miatt gyakran víz alatt áll. Ezért új létesítmény szükséges, amely több sportágnak adna otthont. Ezenkívül szeretnének a város különböző pontján kispályákat létesíteni és a tömegsport szolgálatába állítani. Az úszók a Pap-szigeten augusztusban elkészült uszodában üthetnek tanyát. Az induláshoz elengedhetetlen a megfelelő szerelés. A kezdés, illetve a folytatás záloga a helyi erők összefogása, az anyagiak biztosítása. A folytatáshoz még hozzátartozik a sportiskola megalakítása, csak megfelelő utánpótlással lehet Szentendre minőségi sportjának méltó képviselője az SZSE. S hogy a tervből valóság lesz-e, majd rövidesen elválik. Mindenesetre a Duna- parti kisvárosnak a Kossuth KFSE mellett szüksége van még egy egyesületre. (Reitter) PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, Vitt, Somogyi Béla u. 6. II. em. Levélcím: Bp. 70. Postafiók 1. Kiadóhivatal: Budapest, VIII., Biaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100, 142—220. Gépíró szobák: 343—190/280, illetve 343—100/413. Titkárság: 131—248. Egyéb számok: 141—462, 141—258. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp., V., József nádor tér 1. sz.). Előfizetési díj 1 hónapra 20 forint. V \