Pest Megyei Hírlap, 1970. november (14. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-07 / 262. szám
1970. NOVEMBER 7., SZOMBAT thai HECmi ''Cjíírfom Vadmacska — 60 méterről A Borsod megyei Nyomár községben az utóbbi hetekben egymás után tűntek el a macskák. A nyomok a falu határában levő Urges partra vezettek, ahol többször találtak fácán-, nyúl-, fogoly- és főleg macskamaradványokat. Napokig „rejtély” volt, hogy milyen ragadozó pusztítja rendszeresen az egerésző cirmosokat. Gergely Gyulának, a sajó- szentpéteri üveggyári vadász- társaság tagjának végre sikerült megtalálnia. Az egyik este cserkészés közben arra lett figyelmes, hogy a közelben két állat élethalálharcát vívja. A jószemű vadász hatvan méterről lőtt és egy nyolc és fél kilós sötétsárga, fekete csíkos bundájú vadmacskát terített le. A A „soha nem tudom mit rejt magában’' kocsik volánjánál Téli holmik gép alatt A hideg már régóla útitársunk — szerencsére nem hűséges, csak időnként jelentkezik. Arra azonban kellő időben figyelmeztetett, hogy meleg öltözékkel kell védekeznünk a várható és erősödő hideghullámok ellen. A Váci Kötöttárugyárban — a külső hőmérséklettől függetlenül — ezerszámra szabják-varrják a meleg alsóneműket. Köszöntő Hetven esztendő a történelem folyamában porszem, az ember életében minden: egy teljes emberöltő. A 70 éves ember élete patakjából kimossa a parányi emlékek aranyszemcséit, amelyek a történelem gazdagságához tartoznak. Csala László, a Hazafias Népfront Pest megyei elnöke, ma ünnepli 70. születésnapját, s élete patakjából én szeretnék most megvillantani pár arany- rögöcskét ... Csala László 1900. november 1-én, Cegléden született, gyermekkora a városé volt, fiatalembersége a világháborúé. Életének eszmélő szakaszát az első világháború torkolat- tüzei világították meg. Csala Laci bácsi abból a nemzedékből származott, amelynek tagjai legérzékenyebb korszakukat a nyers és értelmetlen halállal szembe nézve élték át. Az értelemnyitogató eseményekre később, 1918-ban és 1919-ben került sor. Az önmagára eszmélt fiatal ember ismét a városé: vörösőr lett Cegléden, s a Tanácsköztársaság bukása után internálták Budapesten. A kételyek akkor már eloszlottak. Fölszállt a homály, Csala László előtt már minden világos lett: a népért kell tenni, bármilyen sokat, vagy keveset, ki-ki lehetősége szerint, de azt tiszta szívvel, emberséggel. S ő mindezt erejéhez mérten megtette. Építőipari munkás. Szak- szervezeti bizalmi. Sztrájkszervező és... és köznapi ember. Olyan egyszerű, mint a nép, ahonnan származik. A felszabadulás szülővárosában, Cegléden érte, és itt, és most, abbahagyom az aranyszemcsék további kutatását. Az 1945-ös esztendőtől kezdve már maga írta saját történetét: először a város nyilvánossága, később a megye lakosai előtt. Tettei emlékeznek róla. Hetven esztendő — gazdag életút. Mi a maradandó benne? A gondolat. A háború borzalmas, és szép a béke. A népért kell küzdeni, tenni, minél többet, tiszta szívvel, emberséggel. (k. 1.) A KEFEKÖTŐ ÉS A DZSEKIÁRUS KÖZÖTT... A ceglédi szitás A piacon az árusok egymást túlkiabálva, hangosan kínálják portékájukat. Csaik a szitás nem. Az asszbny rozoga talicskájára kora reggel felpakolja a szitákat, kitolja őket a piacra. Csendesen elhelyezkedik a kefekötő és a dzsekiárus között, és türelmesen vár. A reggel mindig hűvös, a kabát prémgallérját az arcához szorítja. Félóránként jön egy-egy vevő. Vevő? Kezébe veszi az egyik szitát, szakértő szemmel mustrálgatja, elég erős-e a rosta, azután meg is kopogtatja a peremét, vagy öt percig nézegeti, s ha mindezen túl van már, kellemetlen mosoly kíséretében visszaejti az árut a talicskára, megy tovább. És Udvar dy Kár oly né, a ceglédi szitakészítő ilyenkor nyugodtan vár tovább, s alig hallhatóan így szól: „Sebaj, majd a következő...” — Régebben még csak ment valahogy az üzlet. De ma már kevésbé. Havonta megkeresem azt a kevéske pénzt, ami a megélhetéshez szükséges. Ha piacnap van, mindig kijövök. Udvardy Károlyné 1928 óta csinálja a szitákat. Férjétől tanulta ezt a mesterséget, aki mindig azt mondogatta: „Tanuld meg jól, soha nem lehet tudni, hátha egyszer magadra maradsz ...” Tizennégy éve özvegy, s azóta önállóan dolgozik. — A szita külső pereme fából készül, géppel hajlítom. A drótot meg a rézszövetet méterszámra kapom. A legsűrűbb a négyszálas passzírszita és a lószőrből készült lisztszita. Szorosan illeszkednek a szálak egymás mellé a tarhonyarostán, babrostán és a búzarostán is. Ha minden jól megy, fél óra alatt megcsinálok egyetlen rostát. De azért ez nem könnyű munka. Különösen asszonynak nem. Udvardy Károlyné pedig egyedül dolgozik, anyagról is maga gondoskodik. — Az biztos, hogy női kéznek nehéz dolog a drótot haj- lítgatni. A tenyéren ott marad a nyoma. Én mégis szeretem ezt 'a munkát. Örököltem és nem hagyom abba. Amíg bírom, ezzel foglalkozom. Úgy tudom, összesen 15 szitás dolgozik az ország különböző részén. A félegyházi és a hatvani a leghíresebb. A hatvani szitás munkáit külföldön is jól ismerik, de az utánpótlással mindenütt baj van ... A piacon az árusok egymást túlkiabálva, hangosan kínálják portékáikat. Csak a szitás nem. (falus) Az arcom nyugodt volt, eltűnt róla az a kis aggódó izgalom, amellyel az invitálást fogadtam: „Tessék, szálljon fel! Csak egy körre!” Felkecmeregtem az emeletmagas ülésre, Laczkó Miklós arcélét figyeltem ... úgy tűnt, nemcsak megelégedettség tükröződött rajta: több ennél — egy kis diadalérzés is, amelyet alig tud leplezni. A próbamesterek „gyilkolják” a motorokat. Ezért fizetik őket. A Csepel Autógyárban évente több ezer teherautót gyár- tanait, de a közúti járműprogram keretében ezentúl meg jobban segítik az autóbusz - gyártást. Az ország egyetlen — es ezért a legnagyobb és legkisebb — teherautógyárában az állóeszközök értéke 1975-re megkétszereződik, de a próbamesterek száma nem növekszik. Tizenhármán maradnak. Bárány János termelési főmérnök elhúzza az ablakot takaró függönyt, és az udvarnak e kis szögletében sorakozó hatalmas gépkocsikra mutat: „Igen, ezeket is ők járják be. Húsz év alatt legalább huszonhétféle típust.” Csonka László a kísérleti üzem osztályvezetője: „1949 óta vagy 50 000 teherautót gyártottunk. Az Ikarus autóbuszok motorjait is és például 1975-ig évente 8—12 ezer autóbuszalváz készül majd itt. A próbamester iránti követelmény: ... Jó pár évig szereljen, munkáját a legmagasabb szinten értse, kisujjában legyen a motor, a karosszéria, az alváz... a próbamesternek egészségesnek kell lennie... ne legyen semmiféle szenvedély rabja... lehetőleg beszéljen idegen nyelveket. Jó, hát totózzunk: Wagner németül tud, Pápai angolul... négy beszél németül, ketten angolul, ketten oroszul, egy franciául...” A próbamesterek az európai országokon kívül megfordulnak Kínában, Nigériában, Szudánban, Egyiptomban, Kuwait- ban. Ha vásárt tartanak Bagdadban, ők ülnek a nyeregbe, és szinte azt csinálják az autóval, amit akarnak... A kedves vevő csodálkozik... „Mit nem tud ez a kocsi?”... — Sokat? dozni? ... Legfeljebb arról, mikor lesz órabéremelés.” Nevetnek. Feloldódik vele a 10—20 év három- vagy ötezer napjának minden rémülete, balsejtelme, az ernyedt éjszakák, a pórusokba hatoló álmosság a volánnál. A nevetés i cselekvő lénnyé varázsolja újra az embert. — Legtöbbjüknek saját kocsija van — mondja a főnök —, de ez nem is annyira jólétük kifejezője, inkább a motorhoz való fájó ragaszkodásé. Mert az órabérük: 12—14 forint ... (Akár egy közepesen gazdálkodó tsz kisegítő üzemágában a kezdő lakatosoké.) Am elzavarni sem lehetne őket. — Tizenkettes Fordom van — Wágner arca kisimul —, kitűnő kocsi... A világ legjobbjai? Szerintem a Merci, Volvo ... ha a sivatag közepén ledobnának, ezeket találnám... Én sohasem száguldók a sajátommal. Nyolcvanas tempó .. Wágner fia, a 10 éves Mátyás, persze, hogy imádja az apját és a motorokat. — Nekem eddig a legjobban a 705-ös Csepel tetszett — Laczkó ránt egyet a kormányon, és a szeme rám villan.' (Nagy, vastag homokpadkák, csenevész akácosok mellett megyünk. Regényekben szokás írni: „felbőg a motor”. Itt valóban felbőg, és valósággal kiugrunk az útról, hátam a támlára csapódik. — A 705-ös jól gyorsul, jók a reflexei. Sikerült darab. Az ember megérzi ezt... Kiszállok, jön a főmérnök elvtárs... „Na, Miklós?”... Az arcomról látja már, milyen autó sikerült. Ha kiadják kezükből a „megvert”, erősen „lehervadt” kocsit, minden darabját szétszedik, műszerekkel vizsgálják. Időnként javaslatokat tesznek, mit és hpl kellene változtatni. Apróság?... Az egyik, éppen a Szovjetunióba készülő teherautónál a próbamesterek egyike egybeépített kardánt kért Nem is vitatkozott senki. Üjí- tópénzt nem kapnak, az újítás munkaköri kötelességük. — Az asszony? Mit szól otthon az asszony ? ... Hát 6 otthon ábrándozhat — mondja Kovács Pál, és erre megint ne-, vetnek. Laczkó nemrégen jött meg Egyiptomból, szép barnára pirult a bőre. „örökké úton lenni ?” — mondom hangosan magamnak, s visszakiált a motor- zúgásban: „Elveszti jelentőségét” Ennek, amibe ülök, majd 30 kérdésre kell válaszolnia.1 Egy könyvet teleírok róla, mire ezen a kapun kimehet” —• mondja. „Mi a jó ebben az egészben? ... Múltkor benzinkút mellett álldogáltam; Klassz, piros Csepel mellett feszít a sofőr, s okítja a kutast’ „Olyan új, még tör a sarka. Ezzel én mentem először”. — Nem! Fogtam meg a karját. —- Téved. Ezzel a kocsival legelőször ÉN mentem! — azzal fütyürészve továbbálltam. Felraktam a „polcra” a fickót, töprenghetett a dolgon. Azoknak a teherautóknak a kormányánál, amelyeknek rendszámtáblájára azt írták: PRÓBA, és Kecskemét, Pécs, Miskolc vagy Szeged határában találkozunk velük, próbamesterek ülnek. „Gyilkolják” a motort. Ez a hivatásuk. Ki hinné, hogy éppen azért, mert ők értik és ők szeretik legjobban az autókat?! Szűts Dénes SZOMBATI CSEVEGES Micsoda különbség — Hallom, elváltál a feleségedtől! — Végre! — sóhajtotta Béla. — Már nem bírtam tovább — mondta, és sorolni kezdte panaszait: — Megőrjített az örökös fecsegésével. Este fáradtan hazamentem, vágytam egy kis csendre, nyugalomra. Ekkor ő bekapcsolta a beszélőjét és órákon át locsogott. Elmesélte, hogy mi volt a hivatalban, ki csalta meg a feleségét, ki a férjét, mit mondott az igazgató titkárnője, mennyi hiánya volt a vállalati büfésnek. Mikor végre kifogyott jelentéktelen kis történeteiből, engem kezdett faggatni: mi történt nálunk, hogy telt a napom, mi újság? Kénytelen voltam mesélni, pedig örültem, hogy elmúlt a nap, fájdalom volt újra felidézni. De ez még semmi! Megfojtott a gyámkodásával. Reggel személyesen ellenőrizte, hogy elolvadt-e a cukor a kávémban, tiszta-e a zoknim, a fehérneműm, nálam van-e a villamosbérletem. Mintha felügyelet alá helyezett félkegyelmű lettem volna. — Ez valóban kellemetlen, de csak azt jelzi, hogy a feleséged szeretett — védtem Béla volt feleségét. — Köszönöm az ilyen szeretetek Hát mire becsült engem ez a nő, ha abban sem bízott, hogy magamtól is veszek tiszta inget! Az ilyen szeretet megöl és arról árulkodik. hogy aki adja, nem igaz szerelmet nyújt, csak szunnyadó anyai ösztöneit éli ki. De ezt még elviseltem volna, ha hagy egy kis szabadságot. Más férfi vasárnaponként kijár a meccsre. En is ott voltam minden mérkőzésen, de nem egyedül. Velem jött, pedig tudom, hogy utálja a focit. Beült mellém a klubba, ha kártyáztam, holott megvetette azokat, akik az idejüket ilyen olcsó módon ütik agyon. Képzelheted, milyen idegesítő, hogy a feleséged ott ül melletted. Nem mersz hazardírozni, elvész a játék öröme, de még a dühöngés sem esik olyan jól... Miután kipanaszkodta magát és ettől megerősödött döntésének helyességében, boldogan, tíz évvel fiatalabban távozott. Csak egy év múlva találkoztunk: — Hallom, újra megnősültél! — Végre! — sóhajtott Béla. — Már nem bírtam tovább a magányt, az egyedüllétet, az esti órák őrjítő, süket csendjét. Hála a szeremcsémnek, az új feleségem csodálatos nő. Mikor este hazamegyek, tele van vele a lakás. Beszél, csacsog, mesél. Jelentéktelen kis apróságokról fecserész. Elmondja, hogy mi volt a hivatalban, ki csalta meg a feleségét, ki a férjét, mit mondott az igazgató titkárnője... — Es hogy mennyi hiánya volt a büfésnek — vágok közbe gúnyosan, de nem veszi észre. — Igen. De ez még semmi. Ha kifogyott kis történeteiből, kíváncsi az én napom eseményeire is. Töviről hegyire elmesélted velem, hogy mivel töltöttem a napot. Olyan jó, hogy az ember este még egyszer végigéli a napját. De ez nem minden. Olyan hozzám, mint az anyám volt. Reggel személyesen ellenőrzi, hogy elolvadt-e a cukor a kávémban, van-e tiszta zoknim és fehérneműm, betettem-e a zsebembe a villamosbérletemet.., — Nem kellemetlen ez a gyámkodás? — Egyáltalán nem. Jólesik az embernek, hogy törődnek vele. Képzeld, minden vasárnap kijön velem a meccsre, pedig nem rajong a fociért, de meghozza az áldozatot, hogy velem lehessen. És eljön a klubomba is, leül mellém a kártyaasztalhoz és kibicel. Ilyenkor az ember, márcsak azért is, hogy megmutassa bátorságát, merészebben hazar- dírozik és a vesztés sem esik olyan rosszul, mert látom, hogy sajnál — lelkendezett Béla és én nem tudom megállni, hogy ki ne mondjam, ami végig a fejemben forgott: — Ne haragudj, Béla, de az új feleséged ugyanazt teszi, mint a régi. Ami ott bosszantott, itt örömet okoz. Nekem az az érzésem* hogy az új feleséged pontosan ugyanolyan, mint a régi... — Ugyanolyan? — kacagott Béla. — Nevetséges vagy! Ez legalább harminc évvel fiatalabb! Ősz Ferenc — A Csepel, kérem, lehet, hogy nem a legesztétikusabb karosszériájú jármű, de úgy kell agyonütni. Ezt nyúzni lehet kérem — mondja Walter Sándor termelési csoportvezető. — De a szépségre is többet adunk, meg keli csak nézni a különböző színű uj autóinkat. A gyárban van műszeres és proto upuspróba, hogy a széria kitűnő legyen. A próbamester ezért üti, veri, vágja a motort. A gyakorlatban: érzékeny füllel hallgatja a motor zúgását, regisztrálja a zajokat, figyeli a kicsi viselkedését betonon, homokon, makadámon, esőben, hóban, sárban és fagyban, 10 és 20 Celsius fok hőmérsékleten. Mire a próbamestertől — a lefutott 25—50 000 kilométer után a kocsi megszabadul: átlátszó, aikar a plexiüveg, tulajdonságai nyíltak és nyitottak a szakemberek számára. Vizsgázik minden csavarja, a kuplungja, fékje, kereke vagy adagolója. A próbamester jobban ismeri a kocsit, mint szülő a gyerekét. A próbamester a végén már sajnálja a motort, mint a jó bokszoló az ellenfelét, ha az már megadta magát, de szívéből ki kell űznie a kíméletet. Menet közben minden mozdulatát eltúlozva kell végeznie, másképpen, mint az úrvezetőnek vagy a hivatásos sofőrnek. A próbamester gyorsabban fékez, erőszakosabban áll meg és indul el, feltúráz- tatja a motort a „hideglelésig”, talán csak azért, hogy a következő pillanatban leejtse a „pangásig”... — Mi kell ehhez? Fül, orr, kéz, szem, lélek?! Egyik orvos jobb diagnoszta, mint a másik, hamarabb meg tudja állapítani a betegséget. Mi megállapítjuk, ugyanakkor okozzuk is — Wágner Mátyás gyorsan kikeveredik a bonyolult fogalmazásból. — Olyan ez, mintha állandóan baktériumot oltanánk a szervezetbe, és figyelnénk a reagálást. — Az útvonal? — Kovács Pál sűrűn egymás mellett álló fehér fogait mutatja (s ezzel eszembe juttatja vezetőjük korábbi megjegyzését: „Szívük Is van, de nézze meg az alakjukat, egy házat elhuzathatnék velük”). Az útvonal többnyire a pécsi 6-os, mert azt hegy, völgy, kanyar és egyenes tarkítja. Egyszerre többen, több kocsival megyünk. Ugyan én még csak három hónapja. Beljebb akarok hatolni, megfogni mindent ezen a „hullámhosszon”. Hogy esik rájuk a választás? A 40 esztendős Laczkó Mihály útja a „karrierig’ általános iskola, ipari iskola, a Ganz-ban motorszerelés, itt az anyaggyárban motorszerelés, garázsmunka és végül — a próbamesterség. Egyébként 18 éve „öli” az autókat. A 35 éves Wágner Mátyás tíz éve, Réti György, akinek egy éve hiányzik a nyugdíjkorhatárig, 20 éve ül a „sohasem tudom, mit rejt magában” kocsik volánjánál. — A kormány tréfálhat — magyarázza Csonka László —, esetleg felnyársalhatja a pilótát. De boruláson kívül, szerencsére, nem volt nagyobb karambol, komolyabb sérülés. Pedig ez a szakma feszültségben tartja az embereket. Néha minden kilométernél meg kell állni, a kocsiból kiszállni, figyelni, visszaülni, és az egész kezdődik élőiről. Wágner: „... A mecseki viadukt után megálltam... az eső a nyakamba zúdult. Áztam, de végtelenül jólesett. Hallgattam a mennydörgést, és jólesett ez is. Feloldódott bennem a szorongás, átestem a krízisen. Jókedvűen mentem vissza a kocsihoz ... gázt adtam.” Szigorúan kell bírálniuk, józanul mérlegelni, megfigyelni, és helyesbíteni korábbi megállapításaikat, ami egyike a legnehezebb emberi tulajdonságoknak. Laczkó: ...... Én nem gondolok útközben semmire. ÁbránAutóbuszvezetői jogosítvánnyal rendelkező gépkocsivezetőt FELVESZÜNK. Jelentkezés a fóti kutyatelep melletti telephelyünkön. Papirfeldolgozók Ktsz
