Pest Megyei Hírlap, 1970. november (14. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-06 / 261. szám

8 FEST után C/Ctiiap 1970. NOVEMBER 6., PÉNTEK NB ll-ES HÍRADÓ A röplabda férfi NB II utol­só előtti fordulójában mindkét Pest megyei együttes alul­maradt. A hatodik helyen álló GEAC otthonában a listaveze­tő Vasas Izzótól kapott ki 3:0- ra, míg Szentendre idegenben szenvedett 3:0 arányú veresé­get a Kecskeméti Dózsától. A szentendrei csapat helyzete menthetetlen, az utolsó helyen áll. A férfikosarasoknál: Csepel Autó—Szombathelyi SE 66:61, Gödöllői EAC—Bp. HSC 57:54. Bánk és a többiek Várpalotán rendezték az or­szágos III. osztályú tőrcsapat- bajnokságot. A Gödöllői EAC — Bánk, Szilágyi, Cserhidi, Sasvári, Gáts összetételű csa­pata — szép vívással Sopron és a BEAC előtt a hatos me­zőnyben az élen végzett. Ezzel a sikerrel a tőrcsapat, akár­csak tavaly a kardozók, a má­sodosztályba lépett előre. Így a GEAC két másodosztályú yívóegyüttessel rendelkezik. Ciay-t Beígrádba hívták A Crvena Zvezda december 13-án a belgrádi sportpalotában sorra kerülő jugoszláv ökölvívó-bajnok­ságra meghívta Cássius Clay-t, ax- az Muhammed Alit. A hírt a belg­rádi „Sport” közölte, azzal, hogy a meghívást már át is adták Clay- nek Chicagóban. A rendezők szá­mítanak rá, hogy Clay eleget tesz a kérésnek. Az indokolás, amiért erre a meghívásra sor került: Clay jelenlétével is emeli a baj­nokság fényét. Pest megyei sportvezetők kitüntetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a forra­dalmi munkás-paraszt kor­mány november 7 alkalmából, az MTS országos elnökségé­nek előterjesztése alapján a testnevelési és sportmozga­lomban hosszú idő óta ki­emelkedő munkát végző sport­vezetőket, társadalmi aktívá­kat tüntetett ki. A kitünteté­seket csütörtökön a Népsta­dion sajtótermében dr. Beckl Sándor, az MTS elnöke adta át. A Pest megyeiek közül a Ma­gyar Népköztársasági Sport­érdemérem arany fokozatát kapta Földes István, az MTS budai járási tanácsának el­nökségi tagja, Sípos Ferenc, a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának sportfelelőse. Ezüst fokozattal jutalmazták a ceglédi Száraz Györgyöt, az MTS Pest megyei Tanácsának tagját. Üszórangsor - „békától“ felfelé íme a Pest megyei úszók orszá­gos ranglistája, a január 1-től no­vember l-ig elért eredmények alapján. A legelőkelőbb, a hatodik helyet a ceglédi Nagy László fog­lalja el, de ugyancsak dicséretes Szeghalmi András teljesítménye. Sajnálatos, hogy a lányok közül igen kevesen jutottak az első 25 közé. 7—8 évesek (úgynevezett béka) korcsoportja. Fiúk. 800 m gyors: 6. Nagy László, 7. Szeghalmi And­rás. 1500 m gyors: 14. Nagy László, 15. Szeghalmi András. 100 m pil­langó: 20. Nagy László. 200 m pil­langó: 14. Nagy László (valameny- nyien a Ceglédi Vasutas verseny­zői). 9—10 évesek (úgynevezett delfin) korcsoportja. Lányok. 200 m mell­úszás. 23—24. Csordás Klára és Dósa Viktória (Ceglédi VSE). 11—12 évesek (úgynevezett gyer­mek) korcsoportja. Fiúk. 800 m APRÓ HIRDETÉSEK Eladó 1 db CU—2312. típusú faipari szalag- fűrészgép. Ipari Mű­szergyár, Iklad. Levél­cím: Aszód Pf. 2. Te­;lefon: Aszód 60. ______-Lengyel heverő eladó. Cegléd, Rákóczi út 19/c. fszt. 2. sz. ÉBGV Gábor Áron Gépgyára (Budapest VIII., / Asztalos S. u. 9. sz.) felvételre keres: portásokat, takarítónőket, esztergályosokat, lakatos és betanított lakatosokat, műanyagüzembe női dolgozókat, férfi öntödei segéd­munkásokat, gépformázókat, öntvény­tisztítókat, homok- és héjmag- készítésre női munkaerőket, valamint meo-munkakörbe betanított és szakmunkásokat technikumi végzettséggel öntöde és forgácsoló területre. Továbbá: kezdő és gyakorlott bérelszámolókat, gyors- és gépírókat, kalkulátorokat, könyvelőket. Jelentkezés: az ÜZEMGAZDASÁGI OSZTÁLYON. Nagykőrös (Tormás­ban) Németh J. u. 11. sz. 407-es Moszkvics eladó. (Cukrászda mel­lett).__________________ 43. sz. Állami Építő­ipari Vállalat nyugdí­jas asztalos, festő­mázoló, kőműves, la­katos, víz-gázszerelő, tapétázó, villanysze­relő. üveges és parket­tás szakmunkásokat azonnal felvesz mo­dem, paneles lakások befejező szakipari munkáihoz, engedé­lyezett évi 12 000 Ft- os kereseti lehetőség­gel. Jelentkezés: Bu­dapest XI., Dombóvá­ri u. 19. Munkaügyi és Bérosztály. Balatonfenyvesen épülő társasüdülőben garzon-, egy- és kétszobás lakrészek előjegyezhetek a pécsi 2. számú Ügyvédi Munka- közösségnél, Pécs, Kossuth u. 22. Telefon: 23—13. Kérjen díjtalan tájékoztatót! Azonnali belépéssel felveszünk: férfi és női munkavállalókat, betanított automata gépkezelőnek, anyag- mozgatókat, gépbeál­lító és szerszámlaka­tosokat, henger- és furatköszörűst, szer­számedzőt, asztalost, kőművest. Jelentkezés: személyesen vagy írásban vállalatunk munkaerőgazdálko­dásán. Cím: Csavar- ipari Vállalat, Buda­pest xm.i Váci út 168.___________________ Nyugdíjas éjjeliőrt ke­resünk szentendrei te­lepünkre. Szentendrei Ipari Szövetkezet. Szentendre, Petőfi ut­ca 1. Különleges új esküvői ruhák kölcsönzése, Rákospalota, Bocskai utca 73. Palota mozi­nál. TÁV szentendrei ba­romfitisztító üzeme női munkaerőket vesz fel. Jelentkezés Szent­endrén az üzem Irodá­jában. VBKM Világítás- technikai Gyára sürgős FELVÉTELRE KERES: ez évre 1—2 és 3 műszakra, 1971. jan. 1-től 1 és 2 műszakra dolgozókat az alábbi munkaterületekre: női betanított munkásokat könnyű, ülő munkára, teljesítménybéres munkára, férfi raktári kiadókat, férfi segéd­munkásokat, asztalos, kőműves, csőszerelő, villanyszerelő, géplakatos, ált. lakatos, ált. és mech. műszerész szakmunkásokat, takarítónőket, tehergépkocsi­vezetőket. Jelentkezés: munkaügyi osztályon, személyesen: Budapest XIV., Francia út 11. Megközelíthető: Metró, Népstadion (Kerepesi út sarok) megállójától 5 perc. 700-as BNV-kocsi el­adó. Nagykőrös, V., Petőfi u. 6. A törteli Rákóczi Mg. Tsz. sürgősen alkal­maz anyag- és érték­könyvelőket. Jelentke­zés írásban, eddigi működés részletezé­sével. Személyes je­lentkezés a tsz fő­könyvelőjénél. _________ Eladó Nagykőrösön Bállá Gergely utca 36. számú- beköltöz­hető ház.________ Üzlethelyiségnek is alkalmas négyszobás lakás, kerttel együtt, beköltözhető, eladó. Nagykőrös, IX. kér. Szolnoki u. 120. Cegléden, a 65-ös km- kőnél, a volt Gál Jó- zsef-féle 800 n.-öl sző­lő beköltözhető lakás­sal eladó. Érdeklődni: Nagykőrös, VII. kér. Kálvin tér 6.__________ Pezsgőüzemünk fel­vesz olajtüzelésű ka­zánhoz vizsgázott fű­tőket, továbbá tmk- lakatosokat és cső­szerelőket. Jelentkez­ni lehet személyesen vagy telefonon: Bu­dafok, XXII., Pentz K. u. 5—7. Telefon: 469__798. Réti Gusz- táv, tmk-vezetőnél. Bajza utcában telek eladó. Bővebb felvi­lágosítást: Nagykő­rös. Szolnoki u. 24. Eladó Nyársapáton 720 n.-öl szamócás- kert, központban, va­sútállomáshoz öt perc­re. Érdeklődni lehet Végh Endréné, Nyárs­apát, Szövetkezeti út 6. szám.________ Kétéves gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírónőt felvesz a Ceglédi Vasipari és Elektromos és Műsze­rész Ktsz, Cegléd, Sza- badság tér 5.________, Elhelyezkednék Vác környéki juhászaiban. .,30 éves gyakorlat” jeligére, a váci hirde­tőbe kérek leveleket. Moszkvics 403-as, jó­karban levő, eladó. Vác, Április 4. tér, OTP-sorház 7.____ Üj magán járó szalag- fűrész eladó. Érdek­lődni lehet: szombat délutánonként és va­sárnaponként. Vác, Sándor utca 14. (Kis- vácon),________________ CP-s Wartburg — ke­veset futott — eladó. Gedővári, Vác, Szé­chenyi utca 29. Értesítem kedves ügy­feleimet, hogy öntő- homok-kiadásom fel­szabadult. Anyagki­adás naponta zavarta­lan, reggel héttől. Szi­geti János, Vác, Kál- vária dűlő 2.________ Wartburg de Luxe ki­utalás, színkiválasz­tással eladó. — Vác, Rózsa utca 4._______ Dél-Pest megyei Láb­belikészítő Ktsz azon­nali belépéssel felvesz takarítónőt. Jelentke­zés : Cegléd, Rákóczi út 3. sz. gyors: 9.. Beck Péter (Ceglédi VSE). 10Ó m mell: 20. Bodzsár István (Nagykőrösi Pedagógus). 13—14 évesek (serdülő) korcso­portja. Fiúk. 100 m gyors: 20. Ker­tész Attila. 100 m mell: 9. Súlyos Sándor. 200 in mell: 23. Súlyos Sándor. Lányok. 200 m mell: 24. Dósa Irén (valamennyien ceglé­diek) . , 15—16 évesek (ifjúsági) korcso­portja. Fiúk. 800 m gyors: 24. Papp Gyula (Ceglédi VSE). 100 m mell: 25. Ungvári Imre (Ceglédi VSE). 17 évtől felfelé. Férfiak. 100 m gyors: 25. Turcsányi Gábor (Gö­döllői EAC). Fonó-arany A megyei férfi ifjúsági kézilab­da-bajnokságban a Váci Fonó sze­rezte meg az aranyérmet: 1. Váci Fonó 24 23 — 1 619:172 46 2. Váci Sp. 24 20 1 3 486:243 41 3. Cégi. Ep. 24 20 1 3 480:265 41 4. Galgahévíz 24 15 2 7 358:267 32 5. Csepel Autó 24 12 2 10 309:343 26 6. Abony 24 11 3 10 232:282 25 7. Gödöllő 24 11 — 13 330 :359 22 8. Nagykőrös 24 10 — 14 249:312 20 9. Bem SE 24 8 — 16 263:413 16 10. Pilisvörösv. 24 7 1 18 253:360 15 11. Domony 24 5 3 18 225:327 13 12. V. Híradás 24 3 — 21 203:442 6 13. Túra 24 2 1 21 158:381 4 Túrától egy büntetőpont levonva. JÁRÁSI FOCI Nagykáta Kinizsi SE—Pánd 2:1 (félbesza­kadt), Zrínyi SE—Tápiószőllős el­maradt, Tápiógyörgye—Tápiószent- márton 6:3, Tápióbicske—Kóka 2:5, Tápiószele—Tápiószecső 5:2. A Tá- pióság—Újszilvás találkozóra Új­szilvás nem jelent meg. Mivel ez már másodszor történt, az újszil­vás! csapatot törölték a bajnokság­ból. Ráckeve Délegyháza—Aporka 4:0, Sziget­becse—Dömsöd 5:4, Lórév—Sziget- csép 2:5, Szigetszentmárton—Tak­sony 3:1, Szigetújfalu II—Kiskun- lacháza I. kér. 1:9, Majosháza— Dunavarsány I. kér. 3:1. Az élme­zőny: 1. Kiskunlacháza I. kér. 21, 2. Majosháza 18, 3. Szigetszent­márton 15. Lisszaboni csalódás KUPALISTA A három labdarúgó kupaküzde­lem közül már csak a BEK-ben van üres hely, Madridban az Atle- tico Madrid és a Cagliari küzd ezért. A Cagliari 2:l-re vezet az első meccs után. Továbbjutott: Celtic (skót), Panathinaikos (gö­rög), Everton (angol), Crvena Zvezda (jugoszláv), Cári Zeiss Je­na (NDK), Legia Varsó (lengyel), Ajax (holland). A Kupagyőztesek Európa Kupá­jának nyolcas mezőnye: PSV Eindhoven (holland), Górnák Zabrze (lengyel), Chelsea és Man­chester City (angol), Vorwärts Berlin (NDK), FC Bruges (belga), Cardiff City (walesi) és Real Mad­rid (spanyol). Az EVK legjobb tizenhat csapa­ta: Három angol (Arsenal, Leeds United, Liverpool), 2—2 holland (Spárta Rotterdam és FC Twente), belga (Anderlecht, Beveren), nyu­gatnémet (Bayern München, FC Köln), csehszlovák (Spárta Prága, Spartak Trnava), továbbá egy-egy magyar (Pécs), skót (Hibernian), olasz (Juventus), jugoszláv (Dina­mó Zágráb) és portugál (Setubal) klub küzd tovább. ★ Lisszabonban 40 ezer néző ván­dorolt ki a Sporting modern sta­dionjába, hogy az egygólos jénai hátrány ledolgozására buzdítsa kedvenceit. A tizennyolcszoros portugál bajnok ellen teljesen esélytelennek tartották a Jénát, De a 35. percben, amikor az NDK bajnoka már 2:0-ra vezetett, a buzdítást fütty és gúnyolás vál­totta fel. ★ A lengyel sajtó csütörtökön reg­gel „a lengyel labdarúgás nagy napjának” könyveli el a szerdát. Továbbjutott a BEK-ben szereplő Legia mellett a KEK-ben a Gor- nik Zabrze is a „sasok”, vagyis az ifjúságiak pedig a magyarok ellen az UEFA-tornán. ★ Elkészült az EVK sorsolás a nyolcba jutásért. A Pécs az olasz Juventus ellen játszik, az első meccs Pécsett lesz. TÖRÖKBÁLINT: Nekünk nincs veszteni valónk A hétvégi labdarúgó-mérkő­zések közül néhány már szom­baton sorra kerül, köztük a Bem SE—Törökbálint megyei elsőosztályú rangadó. — A szokott módon készül a csapat a nagy rivális ellen — mondotta Szentkúti Ferenc törökbálinti intéző. — Ne­künk nincs veszteni valónk, hi­Rapp­labda Bár a képernyőn már láttuk, érde­mes még egyszer megnézni a Pécsi Dózsa—Newcastle EVK-mérkőzést. A Pécs szempontjá­ból sorsdöntő egyik 11-est: Mi­chel lövését Rapp kivédi. (MTI foto: Pet- rovits felvétele.) Magyarország kimaradt... Brazília függetlenségi évfor­dulója alkalmából 1972-ben „kis labdarúgó-világbajnokságot” rendeznek Rio de Janeiróban. A terv már a mexikói VB alatt felvetődött és akkor a brazil sportvezetők Magyarország meghívását is elhatározták, eb­ből azonban a UPI jelentése szerint nem lett semmi... A brazil sportszövetség ugyanis közzétette a meghívottak név­sorát, amely a következő: Por­tugália, NSZK, Anglia, Spa­nyolország, Olaszország, Jugo­szlávia, Szovjetunió, Argentína, Uruguay, Ecuador, Mexikó, az Egyesült Államok. Ezenkívül sor kerülhet még egy-egy or­szág meghívására Afrikából és Ázsiából. PEST MEGYEI HIBLAP 1 Ha gyár Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága Kt a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő t SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, VUL, Somogyi Béla u. t. U. eaa. Kiadóhivatal: Budapest, VUL, Blaha Lujza tér *. Egész nap hívható központi telefon: 343—100, 142—27«. Gépíró szobák: *13—100/280, Uletve 343—100/413. Titkárság: 131—24*. Egyéb számok: 141—462, 141—253 Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető bármely postahivatalnál, B kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp., V., József nádor tér 1. sz.). Előfizetési díj 1 hónapra 20 forint. Kis halak — cs kisebb halak Minden évben ősszel gon­doskodnak a horgászok jövő­jéről. A Soroksári Duna-ágba a közelmúltban telepítettek a makádi tógazdaságból 370 má­zsa pontyivadékot. Hétfőtől a felső vizeken, a Ráckevétól északra eső területen, így Du- naharaszti, Szigetszentmiklós és Kiskunlacháza térségében folytatódik a telepítés. Itt 130 mázsa pontyot helyeznek el. Míg a korábbiak 31, ezek 40— 50 deka átlagsúlyúak lesznek. A jövő héten tehát befejeződik a tervezett, összesen 500 má­zsa pontyivadék telepítése. A makádi tógazdaságba már megérkezett az utánpótlás. A dinnyési tógazdaságból 105 mázsa 3,5 dekás átlagsúlyú tökörpontyot hoztak. Ezek a kishalak jövő ősszel megnöve­kedve kerülnek majd a Sorok­Az 1. sz. AKOV 11. sz. Üzemegysége Nagykáta! Főnökségére azonnali belépéssel felvesz gépkocsivezetőt, autószerelőt, festő-fényezőt. Jelentkezni lehet az 1. sz. AKOV-nél, Nagykáta, jászberényi út sár! Duna-ágba. Egyébként Makádra amur is érkezett. Ezek a növényevő halak jól szolgálják a tavak tisztántar­tását. A Soroksári Duna-ági Inté­ző Bizottság a közelmúltban tartotta ülését, s ezen kije­lentették, hogy a Kis-Dunában a nemeshalakra az év végéig tilos horgászni. R. L. szén négy pont előnnyel ál­lunk az élen a második helye­zett Bem SE előtt. Valószínű­leg a múlt heti csapat lép pá­lyára, de lehetséges, hogy Já­nosi, aki Tököl ellen cserejáté­kos volt, most a kezdő tizen­egyben kap helyet. Szurkolók is elkísérik az együttest Ceg­lédre, részben a csapatot szál­lító autóbuszon, részben sze­mélygépkocsikon. A két együttes korábbi mér­kőzéseivel kapcsolatban emlí­tésre méltó, hogy a tavaszi félfordulós bajnokságban min­dig az otthon játszó csapat nyert. így Törökbálinton 4:0- ás, Cegléden pedig 3:0-ás ha­zai siker született. Tavaly mindkétszer gólnélküli dön­tetlennel végzett egymással a két rivális. Az is említésre méltó, hogy Törökbálint a Bem SE ellen idegenben még nem nyert. Az éllovas idén hétszer ját­szott idegenben, csupán egy­szer szenvedett vereséget, méghozzá Foton, Isaszegen és Budaörsön pedig döntetlent ért el. Többi négy találkozóját megnyerte idegenben. (ReUter) Autóbuszvezetői jogosítvánnyal rendelkező gépkocsivezetőt FELVESZÜNK. Jelentkezés a fóti kutyatelep melletti telephelyünkön.. Papírfeldolgozók Ktsz ÁRENGEDMÉNYES HŰTŐGÉPVÁSÁR a Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat összes szakiizletében és vegyesiparcikk-boltjában 1970. DECEMBER 19-IG. Vevőink a hűtőgép megvételekor 300 Ft értékben tetszés szerinti árucikkeket vásárolhatnak. A MEGYÉBEN CSAK NÁLUNK! Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat November 11-én (szerdán) 20 árakor: apanyelvem magyar“ Brachfeld Sigfried önálló estje a Berda kocsmában

Next

/
Thumbnails
Contents