Pest Megyei Hírlap, 1970. november (14. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-05 / 260. szám

megyei ^ürkup 1970. NOVEMBER 5., CSÜTÖRTÖK A világirodalom újabb remekei Üj évfolyamot indít az Eu­rópa Könyvkiadó a legnép­szerűbb magyar könyvsorozat­ból, „A világirodalom, reme- kei”-bői. Már megjelent — s az előfizetőkhöz a napokban jut el — a sorrendben ne­gyedik sorozat első kötete: Maupassant: „Erős, mint a ha­lál — Péter és János” című könyve. Eddig összesen 84 kö­tet látott napvilágot a VR három évfolyamában, ame­lyet csak az előfizetők kap­tak kézhez, bolti forgalom­ban nem lehetett megvásá­rolni. Az új évfolyammal ugyanez a helyzet, a könyv­üzletek, illetőleg a munkahe­lyi bizományosok csak, any- nyit rendelnek belőle, ameny- nyi előfizetőjük van. A VR- könyvek sikerét mi sem bi­zonyítja jobban, mint hogy a legnagyobb, 93 ezres pél­dányszámú sorozat. Elsősorban a világirodalom klasszikusainak és a XX. szá­zad legrangosabb külföldi íróinak munkái „jönnek” a sorozatba. Sokszor olyan írá­sok is, amelyeket csakis a VR-ben publikál a magyar könyvkiadás. Ilyen volt Dumas-tól a „Húsz év múlva” és Jorge Amado tollából a „Flora asszony két férje”. Várható a következő hóna­pokban Louis Aragontól a „Sziget a Szajnán”, „Asszo­nyok uralma” címmel mai szovjet kisregények gyűjte­ménye, Csehov válogatott elbeszéléseinek kötete, olasz kisregények füzére és több régebbi kiadású klasszikus kö­tet új fordításban. Falu a Hoverla lábánál LAZISCSINA, AZ ELSŐKÉNT FELSZABADULT KÁRPÁTONTÚLI KÖZSÉG Márta már nem árva A Fővárosi Állat- és Nö­vénykert ©roszlánfóka-leány- /kája, Márta, eddig egymagá­ban árválkodott úszómedencé­jében, s a magány már-már búskomorrá tette. Most végre társat kapott. Megérkezett Kaliforniából Tina oroszlánfó­ka. Tina majdnem kétszer ak­kora, mint Márta. Az utóbbi években ekkora fókát nem lát- hattaik a budapesti Állatkert látogatói. Az ide vetődő idegennek a táj szépségén kívül először a falu szétszórtsága ötlik a sze­mébe. Mintha valaki tréfás kedvében vagy dühében ma­rókkal dobálta volna szét a fa­házakat, s azok csak azért is megkapaszkodtak a hegyolda­lon, éppen ott, ahova leestek. Ha jobban körülnézünk, kitű­nik, nem a véletlen, de a ter­mészet alakította így a falut. És a szükség. Mert ahogy a fák is csak a hajlatokban nő­nek, ahol egy kis védettséget találnak, ott bújik meg az em­ber is. S az sem volt nagyon mindegy, hogy kinek hol volt egy-egy tenyérnyi földparcel­lája. A világ vége Az Uzshorodtól harmadfél- száz kilométerre fekvő, hegyek közé ékelt községet, Laziscsi- nát, csak úgy emlegették, mint a világ végét. Nem is a távol­ság miatt. Hisz nem messze volt Rahovótól, a szomszédban meg ott volt Jaszinya, a nagy­község. Csakhogy igen szegény nép lakta ezt a tájat. Sötéten lapult az analfabétizmus. A négyezer lelkes községben nem akadt egyetlen ember se, aki­nek középiskolai végzettsége lett volna. Felsőfokúról nem is beszélve. Még ennek a fo­galma is ismeretlen volt erre­felé. De ki törődött itt ezzel? Dolgozni elemi iskolával vagy nélküle is lehetett. Az volt: 100 tanulót befogadó elemi iskola és három tanító. A mécsvilág mellett virrasztó családok le­vegőtlen, apró faházakban tengődtek. Beteg és egészséges, gyerek, felnőtt, öreg. A megfe­lelő egészségvédelem hiánya sokféle betegséget szabadított rájuk. S nem volt orvos kéz­nél. Végtelenbe nyúló órákig kellett várakozni, ha valakit baleset ért, míg valahonnan orvost vagy hozzáértőt kerítet­tek. A gyógyítást már maguk végezték azzal, ami éppen a kezük ügyébe akadt: füvekkel, a sötét táptalajon burjánzó ba­bonákkal. Már amennyire ez segített. A férfiak eljártak hazulról: irtották az erdőt, hazahordták keresetüket. Mások a ház kö­rül gazdálkodtak. A kenyér­Madarak a strandokon A Balatonról „levonult” a forgalom, a vízimadarak há­Autóbuszvezetői jogosítvánnyal rendelkező gépkocsivezetőt FELVESZÜNK. Jelentkezés a fóti kutyatelep melletti telephelyünkön. Papirfeldolgozók Ktsz borítatlanul elfoglalhatták ősi tanyájukat. A tó nyári mada­rai nagyrészt útrakeltek déli vidékekre, a vizet viszont be­népesítették ez északi vidék­ről' érkezett madárcsapatok. A legforgalmasabb madárszálló a Kis-Balatonhoz közeli keszt­helyi öböl. Százas csoportok­ban lepték el a nádszéli vize­ket a különféle fajtájú vad­libák és -kacsák. Megérkeztek a tundrák vidékéről a kon­tyos récék is. A madarak bir­tokukba vették a strandok és a kikötők környékét is. A vadkacsák sok százas csapatai tarkítják a víztükröt. Milliós károkat előzhet meg, HA LÁNGMENTESITŐ BRIGÁDUNKKAL VÉGEZTETI A FASZERKEZETEK ÉS TEXTÍLIÁK LANGMENTESITÉSI MUNKAIT (gombátlanitás, vegyszeres tisztítás). Megrendelését azonnalra vállaljuk, a jövő évre megrendelt munkáknál pedig árengedményt adunk. Részletes felvilágosítással rendelkezésére áll a JÁRVÁNY" ÉSZK VÁLLALAT Budapest VII., Alsó Erdősor 18. f Telefon: 221-316. Ügyintéző: Budainé. harc kiűzöttjei alkalmi mun­kákból próbáltak lábra állni. Arccal a fény felé Megérkezik a déli autóbusz Jaszinyáról. Kamasz fiúk, lá­nyok zsivajognak kifelé, a kö­zépiskolából jönnek. A köz­ségben csak nyolcosztályos van. Hangosan tárgyalják az aznapi élményeket. Megcsillan a fény egy-két fiú napszem­üvegén, ezen keresztül fürké­szik a hegyeket. A hegyeket, melyek sohasem voltak fuka­rok, pazarolják a virág- és szénaillatot és a színeket. Váratlanul, bevezető nélkül csapott arcukba a fény azon az őszi. azon a 26 év előtti szep­temberi reggelen is. Egyszerre fordultak az ágyúdörej és pus­karopogás felé, amely a Kár- j pátok felől számukra a szaba- ! dulást hozta. Ekkor értek a 1 felszabadító szovjet csapatok Laziscsinára. Szeptember dia- dalünnepként vonult be a te­rület történetébe — ekkor mondták ki az első szabad szót Kárpátontúl első szabad falu­jában. A község l^kói ezután jutot­tak földhöz. Később megalakí­tották a kolhozt, melyet a fel­szabadításért hősi halált halt földijükről, Borkanyuk Ölese­kéről neveztek el. Ma a mind­össze 96 hektár szántófölddel rendelkező kolhoz a leginkább jövedelmező ágra, az állatte­nyésztésre szakosodott: szarvasmarha- és juhtenyész­téssel foglalkoznak, s még ami itt, 162 méterre a tengerszint felett is megterem, az a bur­gonya. A kolhoz nyújt munka- lehetőséget a falu nagy többsé­gének és természetesen a Ja- i szinyai Szovjet—Kárpátok Er­dőgazdaság. — Legkiválóbb munkásain­kat rendjelekkel tüntetik ki, képviselővé választják — mondja nem kis büszkeséggel Manyivlec Iván tanácselnök. — Aligha álmodta Guteljuk Iván villanyfűrész-kezelő, hogy munkáját Lenin-rendjellel ju­talmazzák, és az USZSZK Leg­felsőbb Tanácsának képviselő­je lesz. Jelenleg pedig Manyiv- csuk Iván, az erdőgazdaság darukezelője képviseli dolgo­zóinkat az ukrán parlament­ben. Ezután a negyedszázad alatt végbement változásokra tere­lődik a szó. Mi az a konkré­tum, ami már eddig megvaló­sult? A tanácselnök sorolja a szétszórt lakóházakhoz igazodó kereskedelmi és kultúrlétesít- ményeket: 8 üzlet, 2 étkezde, 4 könyvtár, 2 klub, 3 elemi, 1 nyolcosztályos iskola, egy 25 férőhelyes óvoda, felcserállo­más, országút, villanyvilágítás, 20 televízió, községi park, melyben a szovjethatalom fennállása fél évszázados ju­bileumára dicsőségobeliszket emeltek. S már csak a meg­nyitást várja a falu központ­jában az új kereskedelmi komplexum. A jövő kistükre — Igen nehéz így röviden el­mondani mindazt, ’ ami még ránk vár — szabódik a tanács­elnök. — A távlati tervről még nem is beszélek, csak az álta­lános fejlesztési tervről, mely szerint bővítjük az iskolaháló­zatot. Az erdőgazdaság finan­szírozza egy 660 férőhelyes, nyolcosztályos iskola, valamint egy új elemi iskola építését. Gondolunk az óvoda bővítésé­re is, ami szintén halaszthatat­lan. 8000 rubelt fizetünk ki havonta a nyugdíjasoknak, és 2000 rubel segélyt a sokgyer­mekes anyáknak. Idén be kell fejezni a község teljes villa­mosítását, ami szintén nem kis gond. Mert — gondolja meg — 16 km hosszan húzódik a falu, és 9 km széles ... Több kilo­méteres útszakasz építésére is gondolunk. Ezek csak a nagyobb dolgok. 3 hol van még a többi, az egy­re jobban sürgető látszólagos apróságok? — A művelődés vonalán már sokat elértünk — mondja Pa- riskura Anatolij helyettes is­kolaigazgató, a falusi kórus vezetője. — Munkánkban a pe­dagóguskollektíván, a tanács­háza és a felcserközpont dol­gozóin kívül bevontuk a falu­si fiatalokat is. Kancsuk Má­ria kitűnő szólistánk igen nagy sikerrel adja elő a helyi hu- cul népdalokat. Nem kis érde­meket szerzett már a több éve működő szavalókórus, mely­nek egyik aktív tagja a községi egyesített könyvtár vezetője, Manyivcsuk Mária. Sok minden van a község­ben, amiről így, az évforduló alkalmából beszélni illene. Fel­mérni a megtett utat, és fel­villantani a távlatokat. Betöl­teni az űrt, és felállítani az újabb mérföldköveket. Ez a fejlődés szükségszerű velejáró­ja, amit sohasem fejezhetünk be. Bús Ilona VÁZSZERKEZETEK A Beton- és Vasbetonipari Művek szolnoki gyárában me­zőgazdasági vázszerkezeteket is készítenek. Az előállított vas­beton panelek különféle mezőgazdasági épületekhez — magtár, istálló stb. — használhatók fel. N evesincs városka, amelyet dédelgetve ölelnek körül a hegyek, nem létezik. Egy kicsit kitaláltam, egy kicsit meg­álmodtam, egy kicsit peuig olyan em­berektől hallottam felőle, akiit éppen olyan kevéssé jártak bazaltköves utcáin, mint én magam. Nevesincs — nincs, mint ahogy nem élneK azok az emberek sem, akikről törté­netem szól, mégis odaképzelem őket Neve­sincs hivalkodóan széles Főutcájára, amely sokáig visszhangozza a nagytemplom harang­jának ütemes kongását. A ház, amelynea szobájában ülünk, akár kúria is lehetne, pedig nem abban a régi, uram-bátyám világban építették, hanem ma, érződik még a friss festékszag. A berendezé­se sem hasonlít a régi kúriákéra: kagylószékek, puffok, ovális alakú heverő, nonfiguratív ké­pek a falon, villanykandalló a sarokban, né­hány absztrakt mintás subaszőnyeg, csipke- függöny helyett kárpit, akár a gépírólányok szerencséjéről szóló amerikai filmekben, ame­lyek egyre gyakrabban feltűnnek ismét a ma­gyar mozik szélesvásznán. A házigazda sem nem magas, sem nem ala­csony, olyan, mint a hozzá hasonló sok-sok millió. Foglalkozását tekintve autószerelde- tulajdonos, csöppnyi műhellyel, két segéddel és egy Nyugaton élő nagybácsival, aki az év minden hónapjában menetrendszerű pontos­sággal megérkezik a kért alkatrészek kísére­tében, néhány napos szerény, rokoni látoga­tásra A felesége pufók kicsit, az arca rózsás, a szeme vidám, a kedve kicsattanó. Három életvidám gyermek anyja, és soha nem akar­ta többre vinni a háziasszonyságnál. Ahhoz viszont kitűnően ért, tanúsíthatja a gyakori vendégsereg. Olyan gombás-májjal töltött rántott szeletet kaviár-körítéssel nem tud készíteni senki Nevesincsben, mint Terus nagyságos. — Isteni! Pompás! Csodálatos! Ez maga a mennyország! — áradozik a vendégkoszorú, a bajszos, terebélyes és tekintélyes agronó- mus, a keszeg angoltanár, a nagy svádájú fia­tal doktor és egy hebrencs. csenevész-formá- jú lány, Nevesincs első lokáljának éppen sza­badnapos dizőze. A kerámia hamutálakban félig égett, illa­tos cigaretták parázslanak. Vékony, kanyargó füstcsíkjaik inkább köhögésre, mint szólásra ingerelnek. Azért néha döccen a szó. — Hideg az idei ősz... — állapítja meg a doktor. — És ez a Londonra emlékeztető köd — heherészik az angoltanár, miközben sokat sej­tetve kacsint előbb a doktorra, azután a lány­ra. A beszéd fonala nem gombolyodik to­vább. — Finom a kávé — dicséri később az ag- ronómus a háziasszonyt, de eredmény nél­kül. Csak a keszeg tanárnak van hozzá meg­jegyzése. — Törökországban ittam hozzá hasonlót. — Milyen jó annak, aki gyakran utaz­hat! — sóhajt egy idő múlva a csenevész lány, hosszan kibámulva az ablakon. — Fárasztó — legyint rezignáltan a dok­tor, s kezét véletlenségből a lány gömbölyű térdére hullatja. Azért úgy tűnik: az utazás mézesmadzag, amelyhez hozzáragadnak a gondolatok. — A doktornak nagyon igaza van — he­lyesel a házigazda. — Az a sok cucc, amit rátukmálnak az emberre a rokonok... — Én csak Romániában jártam a nyáron — mélázik a lány, nem reagálva a doktor te­nyerére. — Tudják, mi ott a legjobb ma­gyar áru? Az Infec ... Azért rnindent megkap az ember... — Néhány év múlva bezárhatjuk a fele is­kolát ... — nyekereg a keszeg tanár kenet­len hangja. — Tegnap hallottam a tanácsnál: kétszáz- harmincan születtek a városban tavaly... — bólint a jólértesült agronómus. — És hatszáz abortusz volt — mondja kö­zömbösen a nőgyógyász, elnyomva cigarettá­ját a kerámiatálban. Csak a csenevész dizőz vihog, laposakat pislantva a fiatal doktorra. A többiek hallgat­nak. A csend süket. Már bánom, hogjr elfogad­tam a meghívásukat, amikor váratlanul fel­csattan a rózsás arcú háziasszony, kibámulva az ablakon. — Mégis megvette! Kispolgárok Ügy tűnik, oda kinn mégsem lehet londoni a köd. Mögéje sorakoznak a többiek. _Ezt a bundát harminchétezerért láttuk tegnap a Luxusban. Panna is csak nézte a ki­rakaton át. Vajon honnan vette azt a temér­dek pénzt? — irigykedik kivörösödve a há­ziasszony. — Nem olyan nagy pénz az — fordul el az ablaktól a doktor és komótosan bevonulva a félhomályos sarokba, lehuppan az ovális he- verőre. — A Kovács úr sem keres éppen rosszul. — Hát ami azt illeti — óvatoskodik diszk­réten a házigazda. — Amíg ilyen szűkiben vagyunk az alkat­résznek — kockáztatja meg az agronómus. — Éppenséggel te is megvehetnéd — ruk­kol elő a farbával Kovács. — Ha már any- nyira akarod ... — Ugyan minek? — vonja meg a vállát a doktor. — Megsétáltatni az utcán? Csak irigyet szerez az ember vele. Máshova meg hová venné fel a nagyságos asszony? — Igaza van a doktor úrnak — visszako­zik megkönnyebbülten a házigazda, sorra töl­tögetve a poharakat. — Márpedig én felvenném! — ül le kihí­vóan a doktor mellé a csenevész lány. — Ha tudná, hány irigyem van, amióta megvettem a fehér Mercédeszt — gyújt újabb cigarettára a nőgyógyász és közben tüntetőén bámulja a csenevész dizőz nem is csenevész lábát. A bokájánál kezdi és csak a combig érő szoknyájánál torpan meg tekintete. Egy villanásnyi időre csupán, aztán máris fo’y- tatja tovább izgalmas sétáját. Könnyű neki. Orvosszeme van. — A Panna asszony férje még mindig ba- záros? — tapogatódzik az agronómus. — Mit finomkodik? — robban ki a házi­asszonyból a visszafojtott irigység — Vásá­rozó! Bóvliárus! Bizsu meg műanyag-kupec. — Ugyan, ugyan... — csóválja rosszallóan a fejét a keszeg angoltanár. — Egyszerűen csak kereskedő — siet a se­gítségére a doktor, miközben tekintete már a hebrencs lány felsőbb régióit vizsgálgatja. — Pontosan így igaz — helyesel a lány is. — Csak azt adja el az embereknek, amit az agronómus úréknál gyártanak a termelőszö­vetkezetben ... — s kihúzza derekát, hadd feszüljön az a halványlila, áttört pulóver. — A pénzt nem adják ingyen — magya­rázkodik az agronómus. — Az élet meg nem olcsó muri. Pénz kell hozzá. Sok pénz. Ez ha­tározza meg az emberek rangját, nem? — Rang? Manapság? — legyint hanyagul a hebrencs, behúzódva a heverő leghomályo­sabb zugába. — Engem nem érdekel — mond­ja még és szemérmetlenül vallatja tekinteté­vel az orvost, a szemlélődése vajon milyen eredményre jutott? — Ha nem számít, akkor mi a titka az új villasornak? — csapkodja csontos térdét a keszeg tanár. — Lopta-lak! — De uraim! — pattan fel a bajszos agro­nómus elnehezült testét meghazudtoló fürge­séggel. — Ez csak amolyan irigy szóbeszéd! — Igen! Igen! — riadozik a pufók asz- szonyka is, hogy ilyen messzire jutottak a férfiak a szóban. — Az állatorvosok feje fölül kifűrészelték a gerendát az új rendelőben — mondja min­den célzatosság nélkül a fiatal orvos, de a szeme egészen mást súg a hebrencs lány­nak. A hangulat megfagy s nem tudja felolda­ni a doktor olvadozó pillantása sem. A ke­szeg tanár kifényesedett zakóját simogatja ujjaival. A háziasszony lázrózsás arccal me­nekül a gazdagon megrakott asztal mögé. A férjének sürgős igazítani valója akad a vil­lanykandallón. Csak a doktorral és a lány­nyal nem törődik senki, és ők sem a többiek­kel. A kezek épp úgy helyreállítják a kap­csolatot, akár a szó. Odakinn Panna asszony harrrünchétezer forint árú bundájában pipiskedve lépked Ne­vesincs neonfényes főterén. — Teheti — suttogja maga elé irigyen a keszeg tanár, de megjegyzésére senki sem reagál. Csak összébb húzzák magukat, mint­ha fáznának, pedig már elviselhetetlen a for­róság a szobában. Prukner Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents