Pest Megyei Hírlap, 1970. november (14. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-04 / 259. szám
2 '“^ífrfop 1970. NOVEMBER 4.. üriSEKDA Búcsúzó nagykövetünk Walter Ulbricht, az NDK Államtanácsának elnöke, búcsúlátogatáson fogadta dr. Nagy Lajost, hazánk távozó berlini nagykövetét. Ceausescu—Tito párbeszéd Brdoban Nicolae Ceausescu, a román államtanács elnöke, a Román Kommunista Párt főtitkára Joszip Broz Tito jugoszláv államfő, a JKSZ meghívására kedden kétnapos baráti látogatásra Jugoszláviába érkezett. A román és a jugoszláv vezető tárgyalásainak színtere a Szlovéniában levő Kranj melletti Brdo. Belgrádban kiemelik, hogy a két államfő találkozójára azt követően került sor, hogy mind Tito, mind pedig Ceausescu találkozott Nixon amerikai elnökkel és a jugoszláv államfő látogatást tett több nyugat-európai országban, s Bukarest és Belgrád egyaránt élénk diplomáciai aktivitást fejtett ki az ENSZ jubileumi közgyűlésén. A román—jugoszláv tárgyalások fő témája nemzetközi ^kérdések közül Európa, áz európai együttműködés, s az európai biztonsági értekezlet előkészítése, s ezen belül a szocialista országok szerepe és együttműködése. A Jugoszlávia és Románia között kétoldalú együttműködés vonatkozásában újból kiemelkedő hangsúlyt kapnak a gazdasági együttműködés problémái. Tito és Ceausescu legutóbb tavaly szeptemberben a román—jugoszláv határon, a Vaskapunál találkozott. A keddi tárgyalások után Ceausescu szerdán Bled be látogat. Tito és Ceausescu kedden délután a Kranj melletti brdói villában megkezdte tárgyalásait. Ezzel egyidejűleg Kranjban a két államelnök munkatársai is összeültek és eszmecserét folytattak jugoszláv— román együttműködés külön-' böző kérdéseiről. Erényőv — XX. század Vasárnap este vakbélrohammal szállítottak be egy 58 éves chilei parasztot San Caros városka kórházába. A műtéthez készülődő orvosok legnagyobb meglepetésére a beteg fémből készült erényövet viselt. A parasztember elmondotta, hogy az erényöv viselésére féltékeny felesége kényszerítette, aki már megunta hűtlenkedéseit. Tekintve, hogy az asszony nem tartózkodott otthon, amikor férje rosszul lett. a kulcsot pedig magánál hordta, az erényövet lakatossal kellett eltávolítani. A műtét után a kórházba látogató feleség követelte, hogy a különös felszerelést a férfi gyógyulása után helyezzék vissza eredeti helyére. Az orvosok ezt megtagadták, az asszony pert indított a kórház ellen „idegen tárgy eltulajdonítása miatt”. Vége felé az utószüret (Folytatás az 1. oldalról.) korfoka elérte a tizenhéttizenhét és felet. Most alig mondható tizenhat cukorfokosnak a termés. Verdon János szerint, ha a termelők kevesebb jövedelemhez is jutottak, az idén bevezetett 15—20 százalékos felvásárlási áremeléssel mindenesetre elégedettek. Persze, meglehetősen nagy volt a szóródás nemcsak az egyes vidékek, hanem még a gazdaságok különböző szőlőtábláinak hozamai között is. Tápiószele környékén gazdagabb volt a szüret, a dabasi járás gazdaságaiban a kedvezőtlen körülményekhez képest js túlságosan alacsony, 7—8 mázsa szőlőt szüreteltek egy- egy holdról. Bár Pest megye nem számít a téli alma termesztő megyék közé, az elmúlt tíz év alatt jó néhány gazdaságban létrehoztak nagyüzemi ültetvényeket. A dánszentmiklósi Micsurin Termelőszövetkezetben vagy a csemői közös gazdaságokban a bevételek jelentékeny részét az alma adja. S hogy milyen az idei termés? Gazdaságonként változó, általában közepes. Sok kárt okozott az ültetvényeken a nyáron a jeges, viharos időjárás, gyakrabban támadták a fákat a különböző kórokozók. Akárcsak a szőlőszüret, az almaszedés is közvetlenül a befejezésnél tart. A legtöbb helyen már fedél alatt, biztonságban a termés. Felvételünket Tápiószőllősön Varga Sándor portáján készítettük (képünk az 1. oldalon), ahol ugyan csaik ezekben a napokban fejezik be az almaszedést. A boráról és az almájáról megyeszerte híres gazda (többször szerzett már első helyet a megyei borversenyeken, elismerő okleveleket is a gyümölcskiállításokon), mint mondotta, ezen a nyáron, megérte a sok fáradságot a ház körüli almatermesztés. Sokszor kellett permeteznie a fákat, de mind mennyiségileg, mind küllemre párját ritkítja itt a jonatán, a húsvéti rozmaring és más nemesebb fajta is. Végezetül még egy „szüreti” hír a kertészetekből: megyeszerte teljes erővel folytatják a gazdaságokban a sárgarépa, a zöldség és a káposzta felszedését a munkacsapatok. sp A HETEDIK - KÜLÜGYMINISZTERI SZINTEN AMMAN Egy óra tűz (Folytatás az 1. oldalról.) tér egyórás négyszemközti megbeszélést folytatott. A két kormányküldöttség első plenáris ülése több mint egy órán át tartott, s a hivatalos közlés szerint a tárgyszerű légkör jellemezte. Az NSZK küldöttségének szóvivője ismertette Walter Scheel nyilatkozatát. „Az a feladat áll előttünk — mondotta a nyugatnémet külügyminiszter —, hogy normalizál- juk a két ország és nép kapcsolatait. Ez egész Európa szempontjából is fontos. Az álláspontok közeledtek, de bizonyos nehézségeket még le kell küzdeni. Ezeket mindkét fél ismeri és megoldásukhoz felelősségteljesen viszonyul. — Tudjuk — folytatta Scheel —, hogy a kulcskérdés az Odera—Neisse határ ügye. Ez a tárgyalások fő témája. Már többször kifejtettük, s most megismételjük, hogy a megkötendő egyezmény csak a Német Szövetségi Köztársaságra vonatkozhat, Németországra, mint egészre nem. Ez a megállapodás nem akadályozhatja meg a német béke- szerződés megkötését, nem helyettesítheti a lengyel—német békeszerződést, s nem szabad megterhelni olyan pontokkal, amelyek később vita tárgyát képezhetik.” Az első találkozón a küldöttségek megállapodtak abban, hogy tárgyalásaikat titkosan kezelik. Elhatározták, hogy az államközi szerződés végső formába öntését három szinten folytatják: egyes témákkal a munkacsoportok, másokkal a miniszterhelyettesek foglalkoznak, bizonyos kérdések pedig a külügyminiszterekre tartoznak. A nyugatnémet küldöttség szóvivője álást foglalt a CDU- nak a varsói tárgyalásokkal foglalkozó legújabb tv-nyilat- kozatáról. „A CDU nyilatkozata — mondotta —, ellenkezik a kormánykoalíció és az ellenzék közötti érintkezés eddigi szellemével.” Végül kérdésre válaszolva elmondotta, hogy a tanácskozásokon a nyugatnémet delegáció szóba hozza az úgynevezett családegyesítési ügyet. „Ezt a problémát azonban az NSZK kormánya nem nemzetközi jogi szempontból, hanem emberbaráti alapon veti fel” — tette hozzá. A lengyel küldöttség szóvivője ismertette Stefan Jedry- chowskinak a plenáris ülésen mondott beszédét. — Az eszmecsere miniszteri ! szintre emelése azt jelenti, hogy a tanácskozások döntő szakaszukba léptek. Mostani tárgyalásainkat a lengyel és a nemzetközi közvélemény egyaránt figyelemmel kíséri, mert úgy véli, hogy ezek eredményétől nemcsak a lengyel— nyugatnémet politikai kapcsolatok rendezése, hanem jelentős mértékben az európai földrész helyzetének alakulása is függ. — Véleményünk szerint politikai kapcsolataink rendezésének alapelve világos: az NSZK-nak el kell ismernie az európai realitásokat, mindenekelőtt a Lengyel Népköztársaság nyugati határát. Jedrychowski végül kifejezte meggyőződését, hogy a tárgyalások az eddigiekhez hasonlóan a megértés és tárgyszerűség légkörében folynak. A lengyel szóvivő közölte, QUITO Négy órán át „béna” repülőtér Az ecuadori hatóságok hétfőn négy órára, délelőtt 11- től délután 3-ig, minden magyarázat nélkül szüneteltették a quitói repülőtér forgalmát. A légipályaudvar megbénítása egybeesett a rendőri hajsza fokozásával Cesar Rohon Sandoval légierő-főparancsnok állítólagos elrablói után. Sandoval elrablását és szabadulásának történetét még mindig homály fedi. Mint már jelentettük, a tábornok vasárnap autóbuszon érkezett egy környékbeli lakta- nyából Quitóba, öt nappal azután, hogy megszökött és négy napig barangolt az őserdőben. Ismeretes, hogy azóta Ecuadorban statáriális törvénykezést vezettek be és nagyarányú letartóztatási hullám söpört végig az országon. A második jeladás (Folytatás az 1. oldalról.) val. És ez a felismerés vezette el a chilei nép többségét ahhoz a nagy horderejű elhatározáshoz, hogy marxista jelöltre, dr. Allendére adja szavazatát. Nehéz, küzdelmes út vár Chile új elnökére. te, hogy ném tulajdonít jelentőséget a sértésnek. Az elnök, aki három kommunistát vett be a kabinetjébe, pontosan tudja, hogy az üdvözlet elmaradása csak a kezdet, és hogy a folytatás még sok kemény csatát követel tőle, munkatársaitól és népétől. hogy a két kormányküldöttség a kedd délutánt az első plenáris ülésen előterjesztett álláspontok tanulmányozásával töltötte. Kérdésre válaszolva állást foglalt az úgynevezett családegyesítési akció ügyében. „Hangsúlyozni szeretném — mondotta —, hogy ezek az úgynevezett emberbaráti kérdések országunk kizárólagos belügye. Ezekre nem vonatkozhatnak a tárgyalások és az egyezmény.” A tárgyalások szerda délelőtt plenáris üléssel folytatódnak. Az El Fatah bejrúti irodájának szóvivője közölte: a jor- dániai biztonsági erők kedden délután Amman különböző részein tüzet nyitottak a Palesztinái gerillákra. A tüzelés — kisebb megszakításokkal — egy órán keresztül folyt. A jordániai hatóságok az ösz- szecsapás kiprovokálásával megsértették a palesztínai ellenállókkal kötött egyezményeket. Midi és Az angolok 78 százaléka ellenzi, s csak 22 százaléka támogatja a midit — ezzel az eredménnyel járt a Daily Mirror körkérdése, amelyre sok ezer válasz érkezett. A nők 76 százaléka, a miniszoknyát különösen kedvelő férfiak 81 százaléka szavazott a gyűlölt midi ellen, méter s érdekes, hogy a leghevesebben a 25—39 éves nők utálják az új divatot: 95 százalékuk nemmel szavaz. A lap divatszakértője szerint azonban a népakarat ezúttal sem érvényesülhet: minden hiábavaló, a midi győzni fog. A Gallup Intézet megkérdezte az angolokat, hogyan vélekednek a méterrendszer bevezetéséről. A megkérdezettek többsége — 57 százalék — elítélte, s csupán 33 százalék helyeselte az újítást. Csak 34 százalék tudta megközelítő pontossággal megmondani, milyen hosszú egy méter, a kilogrammról pedig mindössze 22 százaléknak volt fogalma. Veszélyes produkció Borisz Gyenyiszov szovjet cirkuszművész oroszlánjával. Hazája földrajzi helyzetéből, a jenki imperializmus fizikai és politikai közelségéből az következik, hogy hatalmas erők próbálnak majd gáncsot vetni neki — és aligha válogatnak majd az eszközökben. Washingtonnak életveszélyes precedenst jelent mór a megválasztás és beiktatás ténye is: a Fehér Ház és a State Departement mindent elkövet majd, hogy a marxista kísérletet kudarcra, a lehető leglátványosabb kudarcra kárhoztassa, az Anacondának és más amerikai mammutcégek- nek túlságosan nagy üzlet Chile reze, salétromja és számos más ásványi kincse ahhoz, hogy egy ilyen fordulat után tétlen maradjon. Az első jeladás már megtörtént: merénylők ölték meg Schneider tábornokot, a fegyveres erők dr. Allendét támogató főparancsnokát. A második jeladás a beiktatáshoz fűződik: Nixon — Charles Meyer államtitkár személyében — feltűnően alacsony szinten képviseltette magát és fity- tyet hányva az elemi udvariasság, sőt a kötelező protokoll szabályaira, nem küldött üdvözlő táviratot Chile új államfőjének. Allende azonnal kijelentetTheodorakisz és Mercouri Theodorakisz, a világhírű haladó görög zeneszerző (balról) Melina Mercouri filmszínész- nővel együtt féllépett a francia televízióban.