Pest Megyei Hírlap, 1970. november (14. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-27 / 278. szám
1970. NOVEMBER 27., PÉNTEK 5 Kongresszusi hét GYERMEKCIPŐK A Ceglédi Cipőipari Vállalat dolgozói november 23—28-ig, kongresszusi hetet tartanak. Vállalták, hogy terven felül nagy- mennyiségű lábbelit gyártanak, bogy enyhítsenek a gyermekcipő-ellátás gondjain. A kongresszusi hét eredményeit naponta értékelik. Az eddigiek szerint az alja tészítőüzem dolgozói érték el a legjobb eredményt. * Kongresszusi pillanatkép SZEGED SÁRGUL A A szegedi József Attila Tudományegyetem botanikus kertjében érik, sárgul a narancs. A szubtrópusi kiírnájú üvegház legnagyobb növénye, a mintegy 30 esztendős narancsfa az idén korábban Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium idén pályázatot hirdetett. Ezen a Pest megyei Tanács Váci Építőipari Vállalata is részt vett. Pályamunkájuk méltán - aratott sikert, hiszen az egyik legfontosabb területtel, a kislakásépítéssel foglalkozik. Kidolgozták a technológiáját annak, hogy ezentúl a hagyományos építkezés helyett blokkos technológiát alkalmazzanak. Így a III. ötéves tervben felépített 200 lakás helyett az elkövetkezendő öt esztendőben közel ezer lakást építhetnek. Pályázatukért a minisztériumtól négymillió forintot kaptak. Az összeget a meA Forte Fotokémiai Ipar (Vác, Vám utca 3.) pályázatot hirdet az alábbi munkakörökre:- üzemszervezői munkakörbe felsőfokú végzettséggel, gyakorlattal rendelkezőt;- közgazdászt, gépi adatfeldolgozáshoz értőt és anyag- ismerettel rendelkezőt;- anyagbeszerzőt, megfelelő végzettséggel és gyakorlattal;- mérés- és szabályozástechnikai szakon végzett villamos- mérnököt;- beruházási munkakörbe gyakorlott munkaerőt. A pályázatot a személyzeti és oktatási osztályra kérjük leadni, önéletrajz mellékelésével. A pályázók 45 éves korhatárig jelentkezzenek. NARANCS terem, mint más években. A fát nyáron mindig szabadban tartják és csak ősszel viszik be az üvegházba. Karácsonykor szedik le a fáról a lédús narancsokat, amelyek súlya eléri a húsz-huszonöt dekát. gyei tanács is megtoldotta hárommillióval. Jövőre hétmilliót fordíthatnak fejlesztésre, új berendezések vásárlására. Ez azt jelenti, hogy közel 200 százalékkal növelhetik gépesítési szintjüket. (Húsz év alatt mindössze 3,5 millió forintot költöttek gépekre.) Természetesen nem elegendő az új építőgépek beszerzése. A I Budapesti Lakásépítő Vállalat például megígérte, hogy az új technológiával épített lakások- ■ hoz biztosítja a szükséges blokkokat. Pest megye kétezer lakás felépítéséhez elegendő blokkot kap. Ennek felét a váciak használják fel. Az ÉPGÉP pedig egy nagy teljesítményű toronydarut kölcsönöz a vállalatnak. Az ajtók, ablakok — I szaknyelven: nyílászáró szerkezetek — gyártását pedig megyén belül szeretnék megoldani. Már tárgyalnak is erről a Solymári Faipari Vállalattal. A váci építőipari vállalat azonban nemcsak a téglának üzen hadat. Céljuk, hogy a belső építészeti munkákat is korszerűsítsék, gyorsítsák. Előregyártott válaszfalakat alkalmaznak majd, s foglalkoznak az Építéstudományi Intézet korszerű gipszválaszfalainak bevezetésével is. Ennek előnyei, hogy a hagyományos válaszfalak építési idejének egyötöde alatt elkészíthető és nem kell vakolni. Tervek szerint megváltoztatják a szobák burkolóanyagait is. A hagyományos parkett és műanyagborítás helyett ragasztott, szőnyegpadlója lesz az új lakásoknak. Rövidítik a felvonulás hosz- szantartó idejét: házi műhelyükben olyan felvonulási épületeket szerkesztenek, melyeket egy daru segítségével, ösz- szeállítva tesznek fel a szállítókocsira. A helyszínen már csak a villany- és vízcsatlako- zásokat kell biztosítani. Jövőre kezdik és 1972-ben fejezik be Halásztelken 180 új lakás építését, amelynél már blokkos technológiát alkalmazMindennap „telt ház” van a X. pártkongresszuson. A megyei küldöttek a Szabadság Szállodából indulnak reggelenként külön autóbuszkara- vánnal a kongresszus színhelyére. Az utcán nagy ‘ tömeg verődik össze, a pesti járókelők nézik a vonulást és sokszor integetnek a küldötteknek. Pontban kilenc órákor elnémul a kongresszusi terem. Bevonul az elnökség a külföldi küldöttek és megkezdődik a munka. A küldöttek, a meg'- hívottak ünneplőbe — legtöbben sötét ruhába — öltöztek, jelezve, hogy ÜNNEP EZ A HAT NAP A tanácskozás azonban azt jelzi, hogy munka ez a javából, sokszor fárasztó munka. Reggel kilenc árától este jóval hét utánig tartanak a kor- referátumok, a küldöttek felszólalásai. Országos eredményekről, gondokról beszélnek a küldöttek, néha egy-egy üzem, termelőszövetkezet életéről, küzdéséről szóló beszámoló is tarkítja a felszólalásokat. A szünetben sincs pihenés. Értékelik, vitatják a részvevők az addig hallottakat. Dr. Márta Ferenc szegedi egyeteA magyar zenei élet egyik kimagasló eseményének előkészületei lassan a befejezéshez nak. Jövő év első felében kapják kézhez a Budakeszin épülő 800 lakásos telep terveit, s várhatóan év végén megkezdik a munkát. Vác városközpontjában pedig 152 lakást építenek. Érdekes, és minden bizonynyal hasznos kezdeményezése a váciaknak, hogy a Pest megyei Építőipari ' Vállalattal szocialista együttműködést szeretnének kialakítani. Ennek lényege, hogy a megyei nagyvállalat az új műszaki technológiák megismertetésével, tapasztalatai átadásával, s néha gépkölcsönzéssel segítené a Pest megyei Tanács Váci Építőipari Vállalatát. — ... és végül ebben a korszerű üzemben állítjuk elő a spitzbubikat — intett színpadias mozdulattal körbe Kelep Ede termelési főnök, hogy elfogott az irigység, miért is nincs nekem ' ilyen korszerű üzemem otthon, vagy ha már nincsen, miért nem tudok ilyen elegánsan körbe mutatni. Még félkörben se tudok elegáns lenni! — ... gondolja el az elvtárs, hogy valamikor egy ember egy egész nap másfél spitzbu- bit készített átlagosan. Ebben benne volt az is, aki felet, sőt, csak negyedet tudott készíteni, s az is, akinek keze nyomán három, sőt négy spitzbu- bi készült naponta. Transz- missziók, uram. öreg gépek, elvtársaim. Manuális munka. Hatvan ember és a napi termelés nem érte el még a száz spitzbubit sem. Még a százat sem! — karol belém könnyedén a termelési főnök, Kelep Ede és szinte táncléptekkel vitt körbe a szájtáti-modern gépek között. Ember alig. Gépzaj alig. Fotocellák, képerősítő televíziós kamerák, automaták gyártották itt a spitzbubikat. mi rektor első nap szólalt fel, de még a negyedik napon is vitatták, dicsérték mondandóját. Nagy tetszést aratott a Tiszai Vegyikombinát igazgatójának, Huszár Andornak' felszólalása, mindenki dicsérte Pest megye küldöttének, dr. Vámosi Erzsébet orvosnőnek kulturált, tartalmas beszédét, nagy tapsot kapott Ba- gyinszki István csepeli lakatos felszólalása. Keres Emil színművész nemcsak előadó- művésznek, színésznek nagyszerű, mint pártmunkás is figyelemre méltó volt. A kor- referátumokat nagy érdeklődés kíséri, s bár mindenki tudja, hogy másnap újból olvashatja az újságból az elhangzottakat — a küldöttek jegyeznek, a szünetben vitáznak. Az eddig elhangzott harminckilenc magyar és huszonkilenc külföldi küldött felszólalása között akadt érdektelenebb is, ilyenkor lanyhul a figyelem, megkezdődik a tanácskozás, zizegnek a papírok — jelezve: igényes a kongresszus. A kongresszuson nemcsak a korreferátumok, a felszólalások érdekesek. Érdekesek a szünetek is. Élénk társadalmi élet zajlik ilyenkor. Régi, fiaközelednek az Operaházban. December 4-én mutatják be az ország első dalszínházában Az ember tragédiájának operaváltozatát, Ránki György zeneszerző nagy érdeklődéssel várt alkotását. Ez idő szerint a kosztümös, jelmezes és zenekari próbáknál tartanak. A magyar drámairodalom egyik legismertebb szín játékának operai ősbemutatóját Vámos László Kossuth-díjas érdemes művész — mint vendég — állítja színpadra. A díszlettervező Forrni Gábor, jelmeztervező ugyancsak mint vendég Vágó Nelli. A zenekart Erdélyi Miklós érdemes művész vezényli. A közönség Ádám szerepében Bende Zsoltot látja, illetve hallja majd. Évát Házi Erzsébet, Lucifert Udvardy Tibor alakítja, s az Űr hangja Ütő Endre lesz. — A következő esztendőkben folytatódik a nevelőotthonok korszerűsítése. A fejlesztési program keretében nagyarányú építkezések lesznek Szigetvárott, Hajdúnánáson, Kisterenyén, Vácdu- kán, Balatonkenesén, Szolnokon, Miskolcon és a fővárosban. — Az egész üzem — folytatta fejből Kelep Ede termelésfőnök — száz négyzetméter... Itt dolgozott annak idején a hatvan ember és gyártott, mint mondottam, legfeljebb száz spitzbubit. Most öt ember van és harminc korszerű gép és a kapacitás... Mit gondol az elvtárs, mennyi a napi kapacitás? — nézett rám Kelep ■Ede úgy, mintha azt kérdezte volna... hol a piros? Itt a piros! — ... nos, mennyi? Mondjon egy számot. Na, mondjon egy számot — nézett rám könyörögve, hogy nem tudtam ellenállni a kérdésnek ... — Tizezer-ötszázhuszonhat! — vágtam ki egyből. — Honnan tudja? — nézett rám szájtátva Kelep Ede, majd gyanakodva összevonta a szemét... — Nem ipari kém maga, uram? Miután sikerült megnyugtatnom, hogy az ipari kémkedés területén nem érek egy lyukas ipari titkot sem, bár még mindig csóválva fejét a véletlenek ily nagyszerű ösz- szejátszása felett, tovább cipelt, körbe-körbe óz üzemben: sze, pártiskólán együtt végzett emberek, régi munkatársak ismernek egymásra. Csodálkoznak; hány esztendő múlt el felettük mióta utoljára látták egymást. Udvariaskodnak is: „semmit nem változtál”, azután jön a kérdezősködés, kit merre vetett a sors és hamar kiderül, bármerre dolgoznak az örömök, gondok egyformák, rengeteg a közös téma. A küldöttek és meghívottak között SOK A TUDÓS: Pach Zsigmond Pál, Lukács György, Bognár József, Erdei Ferenc, Erdey-Grúz Tibor. Az írók közül is többen itt adtak találkozót: ott ül az erkély első sorában Illyés Gyula, Dobozi Imre, Darvas József. Keres Emil felszólalása után lelkesen tapsolt Major Tamás. Ott ülnek az újságírópáholyban a neves újságírók, televízió- és rádíóriporterek. Nagy tisztelettel veszik közre a küldöttek a párt veteránjait. A mi Hunya István bácsink például az elnökségben foglal helyet és fáradhatatlanul dolgozza végig az egész kongresz- szust. Járási titkárok, egyszerű pártmunkások, tömegszervezetekben dolgozók kísérték Megyénk 35 küldötte a terem közepetáján foglal helyet Küldötteink estéiket is együtt töltik. Van aki ismerkedik a metróval, van, aki moziba megy, s vannak, akik a bőséges vacsora után hazai kóstolóra, egy kis beszélgetésre hívják társaikat. Fáradtak, de előfordul, hogy éjfél utánig is tréfálkoznak, folyik az eszmecsere. S másnap korán reggel kelnek, mert a kongresszus PONTOSAN KILENC ÓRAKOR újra kezdi munkáját. Egy hétig minden nap több mint tíz órán át fegyelmezetten, felelősen dolgoznak a küldöttek. A Csepel Autógyár KISZ- bizottsága a pártbizottságtól kapta a feladatot: szervezzék meg, hogy újabb harminc fiatallal bővüljön a Pest megyei Hírlap rendszeres olvasóinak tábora. Mohos Éva, a KISZ- bizottság politikai munkatársa nem adta tovább a feladatot, hanem Huszár Csabáné- val együtt kezdtek akcióba. És az eredmény: három nap alatt harminc új előfizető, 30 fiatal várja majd napról napra a megye életéről hírt adó újságot — ... és nézze az elvtárs. Ez a gép piros. Mit gondol, miért. Mert ehhez kell egy kis emberi erő és a pszichológus szerint a piros szín vadít... Látja, ez a gép meg lágy pasztellkék ... Itt csak finom, szinte ujjhegynyi érintésre van szükség. Hetvenöt millióba került ez az üzem, elvtársam, de ehhez foghatóan korszerű spitzbubiüzem talán a világon sincs. Na látja, kérem, megírhatja nyugodtan, hogy ebben az üzemben mindent megtesznek a tudományos-technikai forradalom sikeréért, a termelékenység növeléséért, az emberi munka hatékonyságáért. Leírta? — kérdezte aggódva Kelep Ede... — Le, kérem szépen — mondtam illedelmesen... Csak még egy kérdést, ha meg tetszene engedni. Mennyi a magyar ipar és kereskedelem napi szükséglete spitzbubiból? — Hogy mennyi? Várjunk csak — tűnődött egy pillanatig. — Ha jól emlékszem a számokra, elnézést, hogy nincs nálam a hivatalos dokumentáció... Szóval, ha jól emlékszem, akkor 92 darab! És előreláthatólag az ötéves terv végére ez az igény 102-re fog emelkedni! Gyurkó Géza I November 21 tinnye: W0 százalék A tinnyei Űj Élet Tsz dolgozói a X. pártkongresszus tiszteletére tett felajánlásaikat november 21-én száz százalékra teljesítették. A betakarítást és a vetést november 1-re, az 586 hold mélyszántását pedig a jelzett napon befejezték. Jelenleg az erőgépek a zsámbéki és a pilisvörösvári termelő- szövetkezetekben segítik az őszi mezőgazdasági munkák sikeres befejezését — jelentette Gindert Pál, a termelőszö- vetkezet pártszervezetének titkára. Syrius a kenguruk között Ma indul útnak a Syrius- együttes. Egy évre búcsúznak Magyarországtól — szerződésük Ausztráliába szól, a kenguruk hazájában igyekeznek híveket szerezni az underground muzsikának. Ráduly Mihály, a szaxofonos nem tart a zenekarral. Ö az Egyesült Államokba készül, ahol ösztöndíjasként tanul a dzsessz^, tanszakon New Yorkban. Minden kilométernél Pécsett forgatják a „Minden kilométernél’’ című bolgár—magyar koprodukcióban készülő filmet, amelynek rendezői Ljubomir Sarlandzsijev és Nedelcso Csemev. A filmesek stábja a város különböző épületeiben és környékén ütnek tanyát. A több részes tv-produkciónak két folytatása játszódik Magyarországon. A film az 1944-es háborús világot idézd. Ha Pécsett befejezik a felvételt, a határ mentén, Dráva- szabolcsban és Drávacsehiben folytatják. A tervek szerint másfél—két év múlva a magyar televízió is bemutatja a Mohos Éva 22 éves, csinos fiatal lány — a lelkes emberek típusából. Kilenc éve szorgoskodik a mozgalomban, 1966 óta a Csepel Autó ifjúsági szervezetét erősíti. Tavaly elvégezte a KISZ KB öthónapos iskoláját. — Honnan táplálkozik közösségi ambíciója? — Pedagógus szerettem volna lenni, nem sikerült. A KISZ-ben nevelőmunkát végezhetek, tehát kiélem magam. — Könnyű, vagy nehéz volt új olvasókat toborozni? — Könnyű volt. Szerencsére mindkét nap olvashattunk gyárunkról a Pest megyei Hírlapban, ezért azt mondhattam: a mi lapunk is a megyei újság. A fiatalok azt is megértették, hogy tájékozódniuk kell területük gondjairól, sikereiről. Nem volt szükség nagy rábeszélésre. — Szereti-e a Pest megyei Hírlapot? — Igen, elsősorban azért, mert sok KlSZ-eseményről, ifjúsági problémáról ad hírt. Legjobban a rövid írásokat kedvelem, mert ezek töményen foglalják össze az információkat. — Ha újságíró lenne, miről írna a Pest megyei Hírlapban? — Elnézést az önzésért: a Csepel Autógyárról, ifjúsági klubunkról, amely az ország négy kísérleti klubjának egyike és valóban változatosan dolgozik. Aztán sok tudósítást adnék a Pest megyéi Ifjúsági Klubfórum életéről, mert érdekes programjaiból az ifjúsági szervezetek sok jó ötletet meríthetnek. És még egy témáról, hogyan válik gyakorlattá az MSZMP ifjúságpolitikája ... Mohos Éva nemcsak jól szervezett, maga is a lap előfizetőinek sorába lépett. C—*i—) HADÜZENET A TÉGLÁNAK Pályamunka hétmillióért taLkori barátok akadnak őszDECEMBER 4-EN Az ember tragédiájának ősbemutatója az Operaházban figyelemmel a kongresszus egész tevékenységét. — mka — Spitzbubi minden mennyiségben — sági — filmsorozatot. CSEPEL AUTÓGYÁR Harminc ifjú olvasó ♦