Pest Megyei Hírlap, 1970. november (14. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-27 / 278. szám
1970. NOVEMBER 27., PÉNTEK Folytatja munkáját az MSZMP X. kongresszusa 3 (Folytatás a 2. oldalról) kérdés volt a szövetkezetek és a szocialista állam helyes viszonyának értelmezése és megoldása. A szövetkezetek működésében, gazdálkodásában az állami akarat közvetlen és közvetett módon jut érvényre. Az érvényesítés módja, gycikóriata teljes összhangban van a gazdaságirányítási reform/ módszereivel, azokból logikusan következik. Az állam elismeri a szövetkezetek szocialista jellegét, a szövetkezés szabadságát, a szövetkezeteket a szocialista gazdaság szerves részének, az állami vállalattal egyenrangú szocialista gazdasági és társadalmi szervezetnek tekinti, sőt, részére — jellegéből fakadóan — minden gazdasági és társadalmi szervezetnél szélesebb körű önkormányzatot biztosít. Az állam az egész társadalom tervszerű, arányos fejlődése keretében és érdekében segíti, szabályozza a szövetkezést. A szövetkezetek tevékenysége, a csoportérdek érvényesülése alá van rendelve az össztársadalmi érdeknek, az állam egységes gazdaságpolitikájának. Ez azonban eleve számol az állami és a szövetkezeti vállalatok egyenjogúságával. A szövetkezetek és az állami vállalatok egymás közti gazdasági I kapcsolatában az egyenjogúságnak kell érvényesülnie. A szövetkezeti vitákban eljutottunk idáig. A valóságban azonban e téren — mint a megyei szövetkezeti kommunista aktívákon és a kongresszusi irányelvek vitájában sok helyen szóvátették — még igen sok az igazítani való mindhárom szövetkezeti ágazatban. Az ellenőrzés Jogszabályokban rögzített elvek rendezik a szövetkezetek és az állami szervek kapcsolatát az ellenőrzés terén is, nevezetesen az állami- pénzügyi szervek által végzett rendszeres pénzügyi revíziós tevékenységet a szövetkezetek adózásával kapcsolatban. A tulajdonosi ellenőrzést, tehát a gazdálkodás belső ellenőrzését az önkormányzati elveknek megfelelően viszont a szövetkezeten belül kell megoldani. A belső ellenőrzés a szövetkezeti önkormányzat szerves része. Ezt a tagok képviseletében a szövetkezet felügyelő (ellenőrző)) hatósága gyakorolja. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a szövetkezetek belső ellenőrző tevékenységének rendszere helyes. Ugyanakkor a tapasztalatok azt is megmutatják, hogy a belső ellenőrzés terén még sok a kívánnivaló, sok a lazaság. S ez alól nem kivétel egyik szövetkezeti ágazat sem. A szövetkezeti viták során egyöntetűen megerősödött az az álláspont, hogy az .ellenőrző bizottságok felkészültségének növelése, rendszeres képzése mellett — mindhárom ágazatban — a szövetkezeti mozgalom egészséges önvédelme érdekében is szükség lenne a belső ellenőrzést kiegészíteni még valamivel: mégpedig külső, hozzáértő, képzett számszaki szakértők revizori munkájának rendszeres igény- bevételével. Ennek szellemében a három országos szövetkezeti szövetség kezdeményezésére az Országos Szövetkezeti Tanács e hónapban előterjesztést tett a kormányhoz, s erre felhatalmazást nyújtó jogszabály meghozatalát kérte.. A kiadott kormányhatározat előírja, hogy az alapszabályszerű ellenőrzési feladatok ellátása során a szövetkezetek, valamint ezek gazdasági társulásai kötelesek általános belső ellenőrzésükhöz rendszeresen legalább kétévenként külső szakértőt igénybevenni, E rendszeres külső ellenőrzést a tagszövetkezetek elhatározása szerint a területi szövetségek segítik a szövetség keretében létrehívott és működő revizori irodáik útján, szolgáltatásként, az igénybevevő szövetkezetek költségére. Meggyőződésünk szerint a külső revizori szolgáltatás kiépülése, hatékonyabbá válása sokat segít majd a szövetkezeti belső ellenőrzés sok helyen még meglevő gyengeségeinek, a lazaságoknak a felszámolásában, s az egyes helyeken felbukkanó ügyeskedés, manipuláció leleplezésében vagy megelőzésében. • Szövetkezeteink üzemnagysága — Szükségesnek tartjuk ezúttal is hangsúlyozni, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezeti gazdálkodás esetében az optimális üzemnagyság kisebb az állami gazdaságokénál. A túl nagy méretek kialakítására törekvést, ennek érdekében az öncélú egyesülések erőltetését, a megalapozatlan, szélsőséges méretek kialakítását helytelennek kell minősíteni. Ez politikailag is káros, abban az értelemben, hogy a túl nagy termelőszövetkezet Vezetése átíoghataitlan, a termelőszövetkezeti tagság nem képes a gazdálkodást áttekinteni, s nem tudja tulajdonosi jogait kellőképpen érvényesíteni. Ennek következtében ilyen esetben óhatatlanul csökken, s lassan el is sorvad a szövetkezeti demokrácia. A mezőgazdasági termelő- szövetkezetekben a jelenlegi méretek a termelés koncentrálása, a korszerű technika és technológia kiterjedt alkalmazása, az ésszerű szakosítás esetén — hosszabb időt tekintve is — tág teret biztosítanak a termelőerők fejlődéséhez. Más szavakkal, tág teret biztosítanak arra, hogy intenzív módon, azaz belterjes fejlesztéssel lehessen növelni a területegységre, illetve az egy tagra jutó termelési értéket. Hasonló kép rajzolódik ki a kisipari szövetkezetek egyesüléséről, amelyeknél a tapasztalatok szerint az üzemnagyság növekedése nem állt egyenes arányban a gazdálkodási eredmények fokozásával, nem járt együtt a szükséges műszaki, vezetési színvonal létrehozásával. A helyes és egészséges megoldás út ja itt is az, amit a mezőgazdasági termelőszövetkezeteknek ajánlunk: le kell küzdeni itt is azt a bármely jószándékú, de nagyon felületes, rövidlátó gondolkodást, amely a korszerűséget, a fejlett technikát az üzemnagyság elvont szempontú túlméretezésével köti ösz- sze. Arra kell a figyelmet és erőt fordítani, hogy a kis- és középüzemi méret megtartásával a műszaki színvonal emelkedjék, a beruházások nőjenek, közben ne csökkenjen a piachoz való alkalmazkodási készség sem. Önálló gazdálkodás A gazdaságirányítási reform során — elsősorban a több ízben végrehajtott mezőgazda- sági árrendezés, a hitelrendezés és egyéb intézkedések nyomán — lényegében megteremtettük a mezőgazdasági termelőszövetkezeteknél is az önálló vállalati gazdálkodás pénzügyi feltételeit. Ez nagy alkotó kedvet s általános fellendülést váltott ki az egész mezőgazdaságban, kiváltképpen a termelőszövetkezetekben. A munkásosztály segítségével, a szövetkezeti parasztság szorgalma, iparkodása, munkakedve gyümölcseként szemmel láthátóan javult a termelési színvbnal. Termelőszövetkezeteink az elmúlt években kenyérgabonából, kukoricából, cukorrépából (az idei gyengébb búzatermést kivéve) eddigi legnagyobb terméshozamaikat érték el. Hazai terhelésből megoldottuk a kenyérgabona kérdést, s eléggé megszilárdult a takarmánybázis is. 1961—69 között a mezőgazdasági termelés évente 2,9 százalékkal, ezen belül a harmadik ötéves tervben évente 3,1 százalékkal növekedett — ami komoly eredmény —, ugyanakkor a mező- gazdasági termelőszövetkezetek termelése évente megközelítően 6 százalékkal nőtt. A mezőgazdasági termelés mellett fejlődésnek indult az ehhez kapcsolódó ipari, forgalmazási, szolgáltatási tevékenység. A termelőszövetkezetek ipari tevékenységből származó árbevétele a szocialista ipar áruértékesítésének másfél százalékát képezte az elmúlt esztendőben. A mezőgazdaság harmadik ötéves tervét — az idei ár- és belvízkáros esztendő ellenére — túlteljesítjük. Ennek eredményeként az országban nyugodt, kiegyensúlyozott belső ellátást, az exportban pedig hagyományosan növekvő aktív egyenleget sikerült biztosítani. Az élelmiszergazdaság — az idei gyengébb eredmények ellenére — a lakosság ellátásán kívül devizatermelési feladatait is túlteljesíti. Mindez azt is bizonyítja, hogy az élelmiszergazdaságban — csak úgy, mint az egész népgazdaságban — a termelés tervszerűbb lett, mint korábban volt. A növekvő terméshozamok, a javuló munkatermelékenység, továbbá a paraszti nyugdíj, családi pótlék, gyermek- gondozási segély és más szociális intézkedések kedvező hatására — műként a kongxesz- szusd beszámoló említette — a munkásak és a termelőszövetkezeti parasztok személyes jövedelme országosan és átlagban már kiegyenlítődött. A Szövetkezeti gazdaságok között is tovább folyik a differenciálódás. Ez szükségszerű folyamat, sőt — a fejlődés egyik hajtóereje. Mindent összevetve, a mező- gazdasági termelőszövetkezetek tevékenységével, fejlődésével kapcsolatban azt jelenthetjük a kongresszusnak: a beszámolási időszakban is tovább szilárdult a szocializmus helyzete a falun. Termelőszövetkezeti mozgalmunk újabb és újabb bizonyítást nyújtott az egységessé vált szövetkezeti parasztság számára a közös gazdálkodás tényleges előnyeiről, de bizonyítást nyújt az egész társadalom számára is: gyakorlatban igazolódik be a mi hazai viszonyainkra alkalmazott, történelmileg időtálló lenini szövetkezeti elvek helyessége. Aczél György felszólalása — A Központi Bizottság beszámolója mély elemzés alapján tényekkel, adatokkal alátámasztva, joggal állapíthatta meg: „Az elmúlt években további teret hódítottak hazánk kulturális életében a szocialista tendenciák, gyarapodott, gazdagodott a kulturális, a művészeti élet, növekedett népünk műveltsége. Pártunk művelődéspolitikája ' alapvetően érvényesül, eredményesen segíti a művészetek fejlődését, s ezáltal nagy társadalmi cél-' jairik megvalósítását.” Történelmi változások a kulturális életben Ezek a megállapítások helytállóak. Bárki, aki összeveti a magyar nép mai műveltségét és művelődési lehetőségeit, ideológiai és szellemi életének színvonalát a múltéval, megállapíthatja: a változások ezen a téren is történelmiek. Méltán sorolhatjuk vívmányaink közé azt is, hogy alkotóink számára olyan légkört teremtettünk, amelyben szabadon bontakoztathatják ki tehetségüket népünk és az emberiség javára. A párt bizalmára az értelmiség bizalommal, odaadó munkával válaszolt. A szocialista kultúra építésében elért eredményeink azt is tanúsítják, hogy pártunk kulturális pontnyijának fő vonala helyes, alapvető módszerei beváltak. Mikor pártunk kialakította művelődéspolitikai irányelveit, amelyek munkánkat ma is meghatározzák, kiformálta azt a munkastílust, azokat a módszereket, amelyekkel az élet minden területén érvényre akarjuk juttatni a marxizmus—deninizmust, a szocialista életszemléletet és erkölcsöt, tudta, hogy ez az út, mint minden előre vivő út, nem lesz könnyű. Ahogyan Központi Bizottságunk beszámolója fogalmazta: „A fejlődés természetesen útkereséssel jár, s nem egyszer ellentmondások és. viták közepette me« végbe.” Az eredmények parancsolóan írják elő, hogy ezen az úton haladjunk tovább. A földön járva, a realitásokkal számolva kell kialakítani további teendőinket: folytatva mindazt, ami hasznosnak, jónak bizonyult, de kritikusan és önkritikusan szembefordulva azzal, ami hiba, vagy torzulás. Szüntelen eszmei vitát Politikánk egyik lényeges vonása a békés egymás mellett élés elve és gyakorlata, ami természetszerűleg jár együtt a gazdasági és kulturális kapcsolatokkal. Az imperializmus azonban nem adta fel a maga céljait, s a ha szocializmus erői — élükön a Szovjetunióval — rá is kényszerítik a békés egymás mellett élésre, annál fondorlatosabban törekszik az ideológiai fellazításra, nem utolsó sorban a kultúra terén. Az ebből adódó feladatokról szólva Aczél György aláhúzta, hogy mindenütt az eddiginél következetesebben útját kell állni minden fellazítási kísérletnek és erősíteni a marxizmus—leninizmus pozícióit a kulturális életben. Pártunk szövetségi politikája is fokozott ideológiai követelményeket hárít kulturális életünkre. A szövetségi politika — ahogy mindig is hangsúlyoztuk — nemcsak együttműködést jelent a munkában mindazokkal, akik igent mondanak a szocializmusra, hanem ennek az „igen”-nek az alapján szüntelen eszmei vitára is kötelez a nem marxista nézetekkel. Pártunk . politikája szem előtt tartja a szocializmusnak azt az alaptörvényét, hogy a dolgozó nép anyagi ellátottsága szüntelenül emelkedjék. Ez is feladatokat ró a kulturális életre, ha nem is azt — mint egyesek gondolják —, hogy a kultúrának — idézőjelben mondja —, „ellensúlyoznia” kell a1 jólétet, az ipari fejlődést, az új gazdasági mechanizmust. Ellenkezőleg. A szocializmusban a javak bősége, a termelés, a technika — másfelől a sokoldalú teljes emberi kibontakozás ugyanannak a kultúrának két oldala. Egyik sem lehet meg a másik nélkül. Egységüket Lenin is szüntelenül hangsúlyozta, a szocialista társadalmi gyakorlat pedig az értelmes élet társadalmi feltételeinek fejlesztésével biztosítja. Igaz, hogy az anyagi érdekeltség alkalmazásával fennáll annak veszélye, hogy erősödik az önzés, az anyagiasság, de a kultúra nagy feladata e téren éppen az, hogy segítse tudatosítani és feloldani ezeket az új ellentmondásokat, hogy passzív aggodalmaskodás helyett segítse a jobb, tá- gabb életfeltételek okos birtokbavételét, tárja fel a szocialista erkölcsnek, magatartásnak azokat a napról napra születő új példáit, új vonásait, amelyek az egyén és közösség mind tartalmasabb viszonyának kialakulására vallanak. A tudomány kérdéseiről szólva rámutatott: — Korunkban a tudomány súlya és felelőssége rendkívül nagy és egyre növekszik. Ez nemcsak műszaki és természeti tudományokra érvényes, hanem a szocialista tudat fejlesztése szempontjából oly fontos társadalomtudományokra is. Növekszik a tudomány társadalmi felelőssége A tudomány napjainkban — nálunk — nemcsak termelőerővé. hanem emberi közösséget formáló humanista erővé is válik. Szerepének, tekintélyének növekedésével arányosan nő társadalmi felelőssége. — Egyik legfontosabb feladat, hogy hasznosítsuk a hazánkon belüli munkamegosztás nagy tartalékait és jobban feltárjuk, kiaknázzuk a nemzetközi munkamegosztásban — mindenekelőtt a testvéri országokkal, elsősorban a Szovjetunióval való együttműködésben rejlő — óriási lehetőségeket — A beszámolóban a Központi Bizottság azt javasolja, hogy a közeljövőben pártunk tűzze napirendre az állami oktatás kérdéseit, vizsgáljuk meg képzési rendszerünket az alsófokú intézményektől az egyetemeken folyó oktatásig és továbbképzésig. — Nem szeretnék e munkának elébevágni, nem is lehet, de már ma is látjuk, hogy az oktatás terén jelentkező gondjainkon elsősorban szemléletváltoztatással kell és lehet segíteni. A lexikális ismeretek halmozása helyett — ami a túlterhelésnek is egyik oka —, a nélkülözhetetlen alapismeretek elsajátítását kell biztosítani. — A jövő iskolája adja meg a tudás szilárd alapját, de ne keltse a befejezettség illúzióját. Neveljen önálló gondolkodásra, mondern természettudományos szemléletre, keltse fel egy életre a humán kultúra értékei iránti fogékonyságot és igényt, készítse fel a jelenleginél is jobban gyermekeinket, hogy felnőve is alkalmasak legyenek új és új ismeretek befogadására és alkalmazására, formálja őket szocialista emberré. Amikor korszerű, szociális-, ta igényeket fogalmazunk meg az iskolákkal szemben, akkor a pedagógusok növekvő felelősségéről is szólunk. Tudatosan tesszük ezt, hogy sokat kell tenni azért, hogy mindenütt — központilag, de helyileg is — megbecsülésük sokkal jobban összhangban legyen megnövekedett fel-, adataikkal, társadalmi szerepükkel. Nagyobb mértékben kell folytatni nemcsak állami, ha-, nem vállalati, szövetkezeti, társadalmi erőből is az általános és középiskolai kollégiumi helyek létesítését, a pedagógiai és szociális eszközök mellett a fizikai dolgozók egyes rétegeinek meggyőzését, hogy az értelmiségi pályára alkalmas gyermekeit továbbtaníttatása mind társadalmi, mind egyéni szempontból fontos. A szocializmusnak nagy előnye, hogy a fiatalok hajlamaik, képességük, tehetségük szerint választhatnak pályát, hivatást.' Ez is összefügg azzal a törekvésünkkel, hogy minél több ember életét tegyük hasznosabbá értelmesebbé, még szebbé. Nagyobb megbecsülést a kulturális öntevékenységnek A közművelődés problémáiról szólva utalt a népművelés olyan továbbfejlesztésére, amelyben a természettudományos-technikai műveltség is megfelelő helyet kap, majd a televízió és a helyi közművelődés viszonyával foglalkozott. A televízió műsorától és a helyi népművelési munkától egyaránt függ a kultúra terjedése — mondotta. Ismert példa, hogy a televízió jó néhány műsora szervezte és élénkítette a népművelést. Csalt a legutóbbit említem: a „Röpülj, páva...” című műsor ének- és zenekarok, tánccsoportok százait mozgatta meg és segítette a helyi kulturális központokat, a népművelés lelkes híveit. Ugyanilyen gyümölcsöző lehet a kölcsönhatás a televízió és az irodalom között: ha a televízió és a rádió jót ad — márpedig sokszor ad jót is —. akkor új igényeket is kelt az olvasástól a képzőművészetig minden kulturális ágazat iránt. Ezért a televíziót és a rádiót nem a népművelés versenytársának, hanem eszközének, szövetségesének tekintjük. Ugyanakkor a népművelés úgynevezett „hagyományos” tormái — a kórusok, a színjátszás — véleményünk szerint soha nem fognak elévülni. Határozottabban kell fellépni azokkal a véleményekkel szemben,, amelyek a kulturális öntevékenységet idejétmúlt jelenségként kezelik, erkölcsileg nem becsülik, anyagilag nem segítik. Központi feladat továbbra is, hogy közelebb vigyük a művészetet a tömegekhez — és a tömegeket a művészethez, Ez sokrétű, bonyolult ideológiai .és szervezőmunkát követel mindannyiunktól. Irodalmunk, művészetünk nagyrészt adós a munkásosztály, a dolgozó nép mindennapiakban gyökerező igazi problémák, új jelenségek ábrázolásával. Korunkkal és feladatainkkal kapcsolatban gyakran szer (Folytatás a 4. oldalon.)
