Pest Megyei Hírlap, 1970. november (14. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-24 / 275. szám

1970. NOVEMBER 34., KEDD 11 A géplakatos felszólalása Megmozdult a föld Az MSZMP megyei kül­döttértekezletén nagy figyel­met keltett egy géplakatos fel­szólalása. Vác város és a Pest megyei Tanácsi Építőipari Vállalat alapszervezetének küldötte, Karanyicz Imre vál- latunk sereg problémájáról, tervlemaradásáról, megfelelő támogatás, vállalatfejlesztés hiányáról, rossz, és őket hát­rányba szorító anyagellátás­ról, hiányzó gépparkról, el­maradott szociális körülmé­nyekről, igazságtalan bérezés­ről beszélt, s az orvoslás lehe­tőségeit is fontolgatta. (Fel­szólalása i a küldöttértekezleten érdemi választ kapott.) E türelmetlen, jobbat sürge­tő hang azonban, előzőén, munkahelyén már többször is megszólalt, s nemcsak az ő szájából... Egy hétszáz főt foglalkoztató vállalaton belül előállt káosz közepén, rossz gazdasági, és feladatát el nem látó pártvezetés alatt, pártgyű­léseken, egyszerű tagoktól, köztük sok munkástól érkezett mind több kritika, észrevétel, yezetőségválasztáskar azután szinte teljes cserére került sor Németh János párttitkár: — Azelőtt az öttagú pártve­zetésben mindössze egy fizikai dolgozót találhattunk. A je­lenlegi hét tagú vezetőségbe három munkást választottak. Amikor az elmúlt hónapok­ban nagyobb személyi cserére ikerült sor a szakszervezeti bi­zottságban, majd a gazdasági vezetésben is — a vállalat új igazgatót és főmérnököt ka­pott, az előbbi mérnök- közgazdász, az utóbbi is mér­nök —, az üzemi újság hasáb­jain a fizikai dolgozók közzé­tették, mit várnak az új veze­téstől. Ugyanaz a mulasztások sorával torkig betelt, jobbat sürgető hang, mint eiőeően, a pártgyűléseken: „Országo&'vir szonylatban nem, hisszük el, hogy van még egy építőipari vállalat, mely ilyen nagy­fokú elmaradottsággal rendel­kezzen ...” A munkásvédelem hiányosságairól: „Ha nincs tudomásuk róla, kérjük, hogy — a vezetők — többet fordul­janak meg közöttünk, és láto­gassák a vállalat munkahe­lyeit..." Majd: „Reméljük; hogy a X. pártkongresszus az irányelveket elfogadja, és ha­tározatba hozza, de ugyanak­kor a határozatok végrehajtá­sát a felsőbb szerv is kísérje figyelemmel, hogy a gyakor­latban a vállalat vezetői, ho­gyan hajtják azt végre, és ho­gyan tartják be..." A társa­dalmi tulajdon hűtlen kezelé­séről pedig: „Vállalatunknál ez abból adódik, hogy egyes helyeken laza a munkafegye­lem, a bizonylati fegyelem, a nemtörődömság, a gondatlan­ság, egyes dolgozóink, de fő­leg vezető beosztású dolgo­zóink nemtörődömsége." Szóval, a megyei építőipari vállalatnál a munkahelyi közélet, közérdeklődés, gazda­sági élet megpezsdült, tehát a közérzet is javulóban. (Június, július, augusztus hónapban már feljelentették a rendőrsé­gen tíz dolgozójukat anyaglo­pásért. Ugyanakkor a burkoló- rószleg kongresszusi verseny- felhívásában vállalta az éves terv három százalékos túltel­jesítését. (De mielőtt tovább­imennénk — nézzünk a húsz­éves fennállásuk alatt terem­tődött gondjaik, problémáik és mulasztásaik mélyére. Itt van mindjárt az any ágel­látás. Az például, hogy a Ce­ment- és Mészművek «vak az ÉVM-vállalatoknak ad az igé­nyek után cementet, nekik á maradék jut: jelenleg kétszáz tonna cement kellene havonta, S kapnak húsz tonnát, de jö­vőre sem igen lesz több. (Haj­dú László igazgató furcsállja, hogy ilyen anyaghiányban az fegyik, ráckevei járásbeli ter­melőszövetkezet raktárában hatszáz tonna cementet tárol­nak.) Azután a géppel való felsze­reltség. Gépkölcsönzésben is érezhető a hátrányos meg­különböztetés. Az Építőipaii Gépkölcsönző Vállalat kizárja a tanácsi építőipari vállalato­kat, illetve csak akkor ad gé­pet nekik, ha előbb az állami építőipari vállalatok vezetői hozzájárulnak ehhez. Például, mindeddig képtelenek voltak szerezni toronydarút. Az már azonban a legszükségesebb vállalati beruházások elmara­dására utal, hogy a habarcsot, betont, szivattyúk hiányában, kézzel szállítják, s hogy mert nem rendelkeznek földgépek­kel, a ’kubikmunkát most is úgy végzik, mint az Alföld le- csapolása, a Tisza szabályozá­sa idején... De mit földgépek, szivattyúk: még elegendő kézi­szerszámuk sincs! Így aztán, amíg az állami építőiparban egy munkásra négy lóerőnyi gépi felszerelés jut, náluk egy munkásra 1,4 lóerő. A munkásellátást, a mun­kásszállások állapotát, megfe­lelő öltözők, zuhanyozók hiá­nyát már érintettük. Vegyük még hozzá, hogy a bejáró munkásokat — jó, hogy meg­szervezték a „háztól házig” akciót! — más híján, nyitott teherkocsiikon szállítják. S vegyük még hozzá egy megfe­lelő központi telephely, s a hozzá tartozó üzemek hiányát. A bérezés? „Áttekinthetet­len munkalapok." „Ösztönzés hiánya", „Erkölcsi depressziót támasztó" — ilyen kifejezése­ket hallok műszaki vezetőktől és fizikai munkásoktól, ami­kor rákérdezek. Vegyük még hozzá a termelőszövetkezeti kiegészítő üzemágbeli kereseti lehetőségektől teremtett bér- feszültséget — nem innen, ha­nem a ceglédi építővállalattól való a példa, hogy egyik kő­művesbrigádjuk személyen­ként nyolcezer forintos kere­seti lehetőséggel szerződött át termelőszövetkezetbe —, s ak­kor megértjük, hegy' rossz anyagellátás, rassz gépesített­ség, rossz munkásellátás, rossz bérezési formák mellett e vál­lalatnál a fluktuáció évi öt- ven-ötvenöt százalékos, holott az építőiparban általában „csak” negyven százalék. Karanyicz Imre géplakatos, pártvezetőségi tag, a mentségekkel is megismertet 1958 óta dolgozik a vállalatnál. „A művezetők csak az ötvenes évek végén kezdtek beiratkoz­ni a technikumokba." Egész a legutóbbi időkig többségében kisebb munkákat végeztek — régebben kötelező jelleggel —, a nagyobb beruházásokat még Helyben, Vácott is az állami építőipari vállalatok kapták ... Igaz, idővel a művezetők el­végezték a technikumot, dip­lomás mérnök is akadt a mű­szakon szép számmal, megfele­lő eredmények mégsem mu­tatkoztak. Karanyicz Imre felszólalá­sából a megyei küldöttértekez­leten kitűnt, Igazságtalannak tekintik a megkülönböztetést, mely, mint láttuk, nemcsak a vállalatot, mint tanácsi üze­met juttatja hátrányos hely­zetbe, hanem az ott dolgozó­kat is jóval kedvezőtlenebb munkakörülmények közé he­lyezi. Kevésbé derült ki azon­ban a felszólalásból, hogy a vállalatnál most már nemcsak oly dolgok felett méltatlan- kodnak, ahol ők maguk nem tudnak segíteni — hanem a saját erejükből is megpróbál­nak változtatni, ahol megvan a cselekvési lehetőségük. Felvettek hitelt. Ezenkívül az igazgató, s a főmérnök megnyerte az ÉVM műszak­fejlesztési pályázatát: jutal­mul négymillió forintos mi­nisztériumi dotációt kapott a vállalat a jövő évre. Ekkor a megyei tanács is a zsebébe nyúlt, s adott hárommilliót. A kapott összegét elsősorban a blokkos lakásépítéshez való feltételek megteremtésére for­dítják. Eddig évi negyven la­kást építettek — 1972-ben blokkos módszerrel évi száz lakást, 1975-ben évi kétszázat emelnek. Kísérletképpen újfajta bére­zést vezettek be az egyik munkahelyen, „A cél: tudja a dolgozó, hogy mennyi mun­káért, rrii jár, s hogy azt ki is fizetik.” Milyen egyszerű! S Dunakeszin így negyven' OTP-lakást december helyett október közepéig befejeztek... A munkásellátás javításán is fáradoznak. Egyelőre be­szereztek két mikröbuszt, és a csehszlovák töStvérvállalat példájára, összeszerelhető rak­tárakkal, ebédlővei, öltözővel, hálóhelyiségekkel kezdik ellát­ni a munkahelyeket Annyi biztos, hogy egy hosszú ideig dermed ten vesz­teglő megyei vállalat végre megmozdult. Érzésünk szerint talpára is áll! Padányi Anna Népi ellenőrök az ÁFÉSZ-eknél A váchartyáni ÁFÉSZ mű­anyagüzemének vezetője au­gusztusban 2924 forint fize­tést kapott, ezenkívül felvett 7490 forintot. Ugyanitt a fémcsiszoló­részleg vezetőjének havi jövedelme meghaladta a 25 ezer forintot A fenti példák természete­sen nem általánosak, mégis találkoztak ilyen és hasonló esetekkel a pest megyei népi ellenőrök, amikor hét járás huszonegy általános értéke­sítési és fogyasztási szövet­kezetét keresték fel. Tapasztalataikból idézünk. Valamennyi szövetkezet fog­lalkozik szikvíz és üdítő ital előállításával, illetve szesz­főzéssel. Ebben nem találtak kifogásolni valót. Nem ilyen kedvező a helyzet — mint a fenti példa is bizonyítja — az ÁFÉSZ-ek olyan ipari tevé­kenységénél, amely már nincs kapcsolatban a lakosság ellátásával. A különböző rész­legek, üzemek anyaggazdálko­dása, bérezési rendszere nem megfelelő és sok visszaélésre ad alkalmat. A 25 ezer forin­tos havi jövedelmeket ter­mészetesen költségátalány, he­lyiség- és gépbérlet, áramté­rítés, gépkocsihasználat stb. címén fizetik ki. Ezek az ösz- szegek indokolatlanok. Nem lehet egységes, átfogó képet adni a bérezési elvekről, annyiféle van érvényben. Mindenütt megállapíthat­ták azonban, hogy a béren kívüli juttatások túlzot­tak. A vizsgálat azt is megálla­pította, hogy a kiegészítő és melléküzemekben a szociális és munkakörülmények rosz- szak, baleseti és tűzvédelmi oktatás egyáltalán nincs. A dolgozók testi épsége és a tár­sadalmi tulajdon egyaránt ve­szélyeztetett. Az igazság mindennél fontosabb BESZÉLGETÉS KOLLER TAMÁSNÉVAL, A MECHANIKAI MÜVEK PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK TITKÁRÁVAL A gyárat bel- és külföldön jól ismerik. Legnépszerűbb termékük sok örömet szerzett nekik, de sokat is hallgathat­tak érte. Az olajkályha sok­féle típusa kapós click, ha — van... Rendkívüli ütemben nőtt a gyártás, nagy léptekkel fejlődött a gyár, emelkedett a foglalkoztatottak létszáma. A változások állandó légkörében élték és élneik. Miként hat mindez a munkások vélemé­nyére, hangulatára — itt kezdtük a beszélgetést Koller Tamásnéval, a pártbizottság titkárával. — Furcsa kérdéssel kezde­tiéin: van-e egyáltalán ilyen, hogy a munkások közötti lég­kör, a munkások véleménye? Vagy inkább arról van szó, hogy ahány termelési egység, üzem, műhely, annyiszor más és más légkör, vélemény? — Ügy teszek, mintha nem a kérdésire felelnék. A párt- végrehajtóhizottság kezdemé­nyezésére a szerszámüzem pártalapszervezete fölmérte, milyen okok késztetik a mun­kásokat kilépésre? Alapos munkát végeztek. A fölnié- résben rögzített vélemények­ből idézek: „Az üzemvezető ne csak dicséretet tudjon ad­ni, hanem pénzt- is.”. „Az em­ber persze, hogy megy a pénz után, mert nem ötvenéves ko­romra keJl a lakás.” „Negy­venéves vagyok, elértem a bér­plafont, nem látok haladási lehetőséget, húsz évet így tölt­sék el?” Csupán három mon­datot idéztem, de gondolom, e három mondat is sejtet va­lamit a kérdésre adandó vá- laszbóL Először is: a munkások — s ebben nincs semmi meglepő, csak az szokott ujjongani fö­lötte, aki nem járatos a gyá­rakban — nyíltan, köntörfala­zás nélkül beszélnek, bárkiről, bármiről van szó. Ez jó dolog. Jó p.z is, hogy vannak érthe­tő, indokolt törekvéseik, még aíkkor is, ha ezek legtöbbje el­sősorban a szorosan vett anya­giakhoz tartozik. Az már ke- vésibé jó, hogy a vélemények­be olykor túlzások, irrealitá­sok is keverednék, sőt, ne ta­gadj uk, némi' demagógia. S az sem jó, hogy emberi törekvé­seik nem mindig találkoznak valódi érdekeikkel, s a társa­dalmi érdetekéi. Mert például, kilépett egy nagyon jól képzett szatemunkásunk. Kőművesek mellé ment, havonta ezer fo­rinttal többet keres, segéd­munkásként.! Jó ez néki? Pillanatnyilag mindenképpen. Hosszú távon azonban kétlem, hogy jót tett volna magával Abban pedig biztos vagyok, hogy a társadalomnak nem lehet érdeke a kiváló szak­munkás maltercipelése... — A kérdés az volt, hogy ... — ... hogy ne keverjük ösz- sze — a munkások véleménye címszó alatt — a jogos, meg a jogtalan követeléseket, a bírá­latot, a nagyszájúsággal, a be­csületes igyekezetét a kapzsi­sággal. Ha nem keverjük ösz- sze, ha nem akarunk min­denáron „egységes” képet al­kotni, akkor valóban minden gyáregységben, üzemben, mű­helyben más és más kérdések­kel kell szembenézni. De: szembe kell nézni azokkal! — Es szembenéznek? Akkor is, ha „kényesek” azok a kér­dések? Ha a vezetésre — akár a közvetlen, akár a közvetett vezetésre — vonatkoznak? — Ha elbújnánk, akkor is ránktalálnának az emberek is, a problémák is. Inkább nem bújunk el, sőt, ha kell, mi nyitjuk tágra az ajtót — nem az emberek, mert azok előtt a pártbizottság ajtaja mindig nyitva áll — a problémák előtt. — Ez olyan jó „harcosan” hangzik. De hát kell ajtót nyit­ni a problémáknak? Jönnek azok maguktól 1st — Jönnek, csakhogy... So­kat és jogosan panaszkodnak a munkások az anyagellátás akadozására, a szervezetlen­ségre, arra, hogy egyszer ha- zaküldik őket, miért a koope­ráló vállalattól nem érkezett meg az alkatrész, a félkész termék, máskor meg hajrá, mindent bele. Mire jutunk, ha külön-külön vizsgálgatni kezd­jük ezeket a panaszokat? Va­lamire biztos, de gondolom, nem a lényegre. Ezért a párt­bizottság •kezdeményezésére o vállalat valamennyi kooperá­ciós kapcsolata felülvizsgálat­ra kerül, ami pedig a belső szervezet lehetséges tökélete­sítését illeti, ugyancsak kezde­ményezésünkre a vállalati szakszervezeti tanács ülése elé kerül a javaslat a nyereségré­szesedési rendszer módosításá­ról, arról, hogy a gyáregysé­gek munkájuknak megfelelően részesedjenek, s ne egyenlős- di alapon. Gondolom, ez ott hat majd, ahol a legjobban kell... — Rendben van: sorra terí­tékre kerülnek a problémák. De hát ezek termelési, gazdasá­gi, műszaki kérdések! Mit nyom a latban, hogy miként vélekednek a munkások? — A termelés: emberi kér­dések halmaza. A gép termel, de az ember irányítja! Nincs műszála kérdés, nincs embe­rektől elvonatkoztatott köz- gazdasági kérdés, Vagy ha van, akkor az nagy baj. Kér­dések varrnak, amelyek elvá­laszthatatlanok emberi vonat­kozásaiktól! Mit nyom a lat­ban, a munkások véleménye9 Az ötös, a nyolcas pártalap- szervezetben például rendszar Néhány napja nyílt meg az új presszó Valkón. A több mint 000 ezer forintos beruházás­sal épített eszpresszó a község büszkesége. Egyszerre százötvenen szórakozhatnak asztalai mel­lett. s akinek kedve van, táncolhat is. (Foto; Gábor) résén és állandóan foglalkoz­nak a munkásokkal. Véletlen, hogy e két alapszervezet ter­melésellenőrző munkája is a legsikeresebb? Vagy más pél­da. A munkások panaszai, ész­revételei nyomán — jogos pa­naszok, s az illetők többszöri figyelmeztetése után — bizony néhány vezető megvált beosz­tásától. Volt köztük gyáregy­ségvezető is ... Pedig „amúgy” jó vezetők voltak, értették a dolgukat, mármint szakmai­lag. Ez azonban kevés. Aki nem tud az emberekkel bánni, az nem alkalmas a vezetésre. Keményen hangzik! — Lehet, de igaz! Az igaz­ságnál, a tények- tudomásul­vételénél nincs fontosabb. Miért áltatnánk magunkat? Kinek jó az, ha megmásítja a valóságot? Attól a valóság marad, amilyen. Ha azonban látjuk mi a baj, akkor segíte­ni is lehet. — A bírálatért általában nem szoktak köszönetét mondani». — Nem, de úgy hiszem, ezt a bíráló nem is várja eL — Hanem? — Azt várja, hogy a bírálat nyomán történjen valami. Vál­tozzék, ami változásra érett. — Sok bírálat azonban olyan, hogy aki akarja magára veszi, aki nem akarja, nem. — Példával felelnék. Több­ször elhangzott bírálat arról, hogy sok az improduktív lét­szám. Magunkra vettük a bí­rálatot: a pártbizottság is, a vállalatvezetés is. Száz ember került át termelőmunkára. Tudja, milyen visszhangja lett! Ha az emberek látják, hogy nem hiába beszélnek, ak­kor ... !.-,vé — ...még többet bírálnak? — Akkor a magukénak kez­dik érezni azt az ügyet is, amihez egyébként munkáju­kon át semmi közük. A mű­hely, a gyár dolgát. Az üzemi demokrácia komolyan vevése ugyanis valahol itt kezdődik. Nem ott, hogy beszélhetnek az emberek, hanem ott, hogy értelme van szólni! — Es az önök — a pártbi­zottság — „szólásának” min­dig értelme van? — Kérdés, mire érti. Azon sajnos mi sem tudunk segíte­ni, hogy — csak apró esetet említek — miközben az olaj­kályha hiánycikk, nagy tétel vár kiszállításra, apró önt­vény hiánya miatt, amit nem küld a kooperáló partner... Azon sem, hogy mi itt kemé­nyebb fegyelmet követelünk, s erre vannak, akik a sze­münkbe nevetve távoznak, mert másutt... Folytassam? — Sajnos, ezek közismert nehézségek, s egyszer már nem is anyagi, hanem morá­lis hatásukon lenne érdemes alaposan elgondolkozni. Meg­érné. — Biztosan. Mert sok ilyen, erőnkön, hatásmezőnkön túl­terjedő probléma bénít ben­nünket. Ahogy azt sem értem: miért ne a saját vállalat fi­zesse meg a ragyogó szakem­bert — akár túlmunkában —, miért az keresgéljen magának fusimunikát, miközben mi kooperáló, partner, kapacitás után futkosunk ... — Tehát megint a bér. a pénz ... — Nem, nem! A termelé­kenység, a hatékonyság! Ezek­hez a mainál tökéletesebb gazdasági környezet, feltételek, szabályozók kellenek. — A munkások is mondták ezt? — Igen. — Hol? — Például pártbizottság ülésen. — Hány fizikai dolgozó vaa a pártbizottságban? — A 31 tagból tizenöt. M. O.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents