Pest Megyei Hírlap, 1970. november (14. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-20 / 272. szám

real

MEGYEI

KrMíviar*

1970. NOVEMBER 20., PÉNTEK

Bauxitgödrök

A Bakonyban sorra betemetik a már kimerült bauxitbányák gödreit. A bányászok, akik korábban főleg erdőterületeket és legelőket vettek igénybe egy-egy bauxittelep körzetében, most a fejtések befejezése után visszaadják a területeket a mezőgazdaságnak. Elsőnek a darvastói erdőben láttak hozzá a helyreállításhoz: a külfejtésű bánya gödreit dózerekkel temetik be, s a visz- szarakott meddőrétegre termőföldet szállítanak, s újra fásítják a területeket. A következőkben Halimba mellett a már kibányászott fejtőmedencét temetik be, majd füvesítve visszaadják a környékbeli juhászoknak.

MAGYAR MŰVÉSZEK TŰI AZ ÓCEÁNON

Mi az a sex?

— Eddig kérem szépen, én esak vízhullámról hallottam — mondta méltatlankodva Euf- rém Leóné született Mélypataki Lujza — meg esetleg a hajhullámról. Most meg sexhullám így, sexhullám úgy, állandóan sexeznek az újságban, a tv-ben, meg a parkokban is kérem — folytatta töprengését Eufrém Leóné, alig rejtegetve enyhe felháborodását.

— Nem beszélve arról, hogy többet látni egy mai fiatal lányból, ha fel van öltözve, mintha levetkőzött volna, kérem. Én nem vagyok álszent kérem szépen, de ami sok, az sok. Emlékszem, szegény jó édesanyám, az isten nyugosztalja, akkora pofont adott, hogy a nagybőgőt is égnek néztem, amikor észrevette, hogy a Pista belenyúl a prusz- ükomba. Pedig akkor már régen a jegyesem volt, meg nem is azért nyúlt be, hanem, hogy oda dugtam a mozijegyet, mert édesanyám a mozit is bűnnek tekintette. Mivel sötét van ott. De hát ezeknek a mai fiataloknak a világos is sötét és a sötét sem elég világos, csak a sex, meg újból a sex. Csak tudnám kérem, hogy mi az a sex, meg a seulizmus, vagy seluxizmus, avagy seuxia... szóval ez a nyavalya, ami miatt állandóan pucérak a filmen is, a tv-ben is, meg mindig az ágyat keresik. Elkényelmesedett kor ez. Biztos valami mondern betegség, lehet, hogy ez is az atomtól van, de nem jól van. Miért kell a mai fiataloknak olyat csinálni, amit ki sem lehet mondani? — tűnődött tovább Eufrém Leóné. született Mélypataki Lujza.

— Az én Leómnak

__Igen?

Hát az a Pista, amikor megvolt a baj, akkor otthagyott... Tudja, milyenek a férfiak.

Olyanok hát. Mint az Egon is ... Hogy Leót mondtam? Azt mondtam hát. Leót, az uramat. A mostanit. Mert hogy ez a harmadik férjem. Én nem tudom, de valahogy én mindig kifogtam. Az Egon, az csak a jegyesem volt, de gazember egy ember volt, kérem. Amikor megvolt a baj, otthagyott. Tudja, milyenek a férfiak. Olyanok hát. Mint a Lajos volt. Szép, nyalka ember, aztán három esztendőre rá meghalt sorvadásban. És drága uram, ahogy engem a sors vert, a Sándorral se éltem meg az ötödik esztendőt, pedig de erős egy marha nagy ember volt. Sorvadásban halt meg az is.

Az én Leóm, ez a mostani, ez csendes, rendes ember, csak az utóbbi időkben egy kicsit betegeskedik. Na, de nem is ezt akartam én mondani. Hanem azt, hogy az én Leómnak soha nem jutott eszébe az, hogy sex, meg miegyéb. Éppen úgy, mint nekem sem. Mégis megvagyunk, mégis szeretjük egymást és szép családot nevelünk, bizony... A tizennégy gyerekből öt már igencsak nagy, a legkisebb meg másfél éves, a szentem... Na, de hogy szavam ne felejtsem. Tizennégy gyereket szültem én, drága uram, de mindnek kikaparnám a szemét, ha kiejtenék a szájukon azt a csúnya szót, hogy sex...

— Csak tudnám legalább, a fene ette volna meg, hogy mit is akar ez a szó jelenteni. Biztos valami nagyon izés, pirulás valamit — nézett rám gyanakodva Eufrém Leóné, született Mélypataki Lujza, de én nem válaszoltam. Maradjon meg sötét tudatlanságában!

Gyurkó Géza

Haszonvasak 10—50%-os árengedményes kiárusítása

a Pest-Bács-Nógrád megyei

Vállalat telepein és átvevőhelyein

szeptember 20-tól december 1-ig

Hidegen hengerelt idomacélok; melegen hengerelt betonvasak; koracélok, huzalok; I és U gerendák, finom* és durvalemezek.

Vagontételes rendelés esetén a vállalat az árut díjmentesen vagonba rakja.

TELEPEK ÉS ÁTVEVŐHELYEK A MEGYÉBEN:

Budaörs, Cegléd, Dunaharasztl, Kiskunlacháza, Érd, Gödöllő, Aszód, Monor, Nagykáta, Nagykőrös, Szob, Vác, Alsónémedi és Pilisvörösvár.

Hazai szavak és dalok csők- j rával indult el óceánon túlra, az Észak-Amerikában élő magyarok közé tizenegy színművész és zenész. Idehaza ismert nevek, sok kint élőben is emlékeket élesztők. A Fővárosi Operettszínház tagjai, Med- gyánszky Ági és Zentay Anna, Baksay Árpád és ifjabb Lata- bár Kálmán, valamint Puslcás Sándor zongoraművész és Lakatos Sándor zenekarával.

Öt forró hét

öt hétig utaztak és szerepeltek Kanadában és az Egyesült Államokban. Kőrútjukat egy amerikai .magyar kezdeményezte: Gombos Zoltán, ö vállalta az impresszárió szerepét is — a turné szervezési és anyagi gondjait — az itthoni Interkoncerttal megállapodva. Mint az Interkoncert igazgatója, Varga István jellemezte: azt jelzi, hogy a kint élők kívánják a kapcsolatot a szülőfölddel. Ezt tanúsította a tizenegy művész sikere is. Élményeikről a Magyarok Világszövetségében számoltak be. ahol Kárpáti József főtitkár fogadta őket.

Először Montrealban tartottak előadást, majd Torontóban léptek fel. Aztán Kanadából az Egyesült Államokba vitt az útjuk. Egymást követő szereplések Passaicben, Bridgeport- ban, New Yorkban, New Brunswickben. Ott pár napi pihenés után újból a közönség elé álltak, repülés és fellépés nap-nap után Pitts- burghben, Clevelandben, Ac- ronben, Detroitban, Chicagóban, St. Louisban, Los Angelesben, San Franciscóban. Egyik nap még a Csendes-óceán partján szereoeltek, másnap meg már több ezer kilométerre, Miamiban.

Taps, taps, vastaps

A színpadi találkozások sikerének híre már megelőzte őket. Nyomon követhetjük útjukat az amerikai magyar lapok lelkesedő beszámolóiból. A forró sikert jól jellemzi a clevelandi tudósítás címe: ,,Taps, taps, vastaps — Ilyen még nem volt az amerikai Debrecenben!” E jelző rajta ragadt ezen az amerikai városon, ahol az egykori „másfél millió kitántorgó”-ból igen ' sokan megtelepedtek. Meleg hangú cikkben emlékezett meg az együttesről a New York Times is, különösen Lakatos Sándorról és együtteséről.

És mit mesélnek a hazatértek? Az élmények sokaságából válasszuk ki annak az idős házaspárnak a képét, akik Miamiban meghatottan köszönték meg a műsort, s kiderült: jó ezer kilométert tettek meg New Orleansból, hogy hallhassák a hazai művészeket.

Aki idegenben él, azt a képet őrzi szülőföldjéről, amit utoljára látott, vagy mint Zentay Anna mondta: „ahol abbahagyta Magyarországot”. A hírvivőknek tehát kétszeresen is nagy messzeséget kellett megjárniuk. Nemcsak azt az utat, ami a két világrészt összeköti, hanem a lélek — benne az idő múlásával leülepedő történelem — távolát is, ami az emlékezet földjét elválasztja a mai Magyarországtól.

*

Es a színpadon kívül?

A színpadi varázslat rendszerint véget ér a színház kapujában. Ügy tetszik azonban, hogy ez a varázslat azon túl terjedt. Az előadások után a közönség a régi ismerősök örömével, egymásra találásuk hangulatával várta, köszöntötte, invitálta a művészeket. Felejthetetlen emlékük a clevelandi vendéglátás. A két éve fennállása 60. évfordulóját ünneplő magyar munkásdalárda fogadta őket, még énekeltek is nekik a hazát szívükben érző öreg munkások. Ennek a városnak, az ottani baráti fogadtatásnak az emléke a jelképes városkulcs, amit Medgyánszky Ági hozott haza. Lakatos Sándor ki' sem fogy a szóból, sorolva az emlékeket. Valósággal külön műsorokat kellett adnia a vendéglátóknál. Egyik helyen azzal nyomták a kezébe a hegedűt, hogy úgy zenéljen: negyven éve Rácz Laci járt ott.

Ezek a mozaikok nem csupán kuriózumok. Emberi sóvárgásról vallanak. A kint élő magyaroknak az egykori — sokukban valamiképpen talán még ma is hazának érzett — szülőföld utáni vágyáról, érdeklődéséről. S bizonyára többükben felmerült a hazalátogatás gondolata, amikor úgy búcsúztak, hogy „Viszontlátásra Budapesten!”

Németh Ferenc

ÓRIÁS LYUKASZTÓ

Az irodai munkát könnyíti a képen látható óriás lyukasztó, amelyet a Pomázi Irodaszerkészítő Ktsz-ben gyártanak.

(Foto: Urbán)

Sáripuszlai prospektus

Háromnyelvű, színes prospektusban népszerűsíti híres ménesét a lótenyésztéséről messze földön ismert Sáripusztai Állami Gazdaság. Bemutatja legjobb lovait, értékes csikóménesét és négyesfogatát is. A prospektusokat megküldik a gazdaság bel- és külföldi partnereinek.

Lámpafény a sárban

Ila a vinogradovi terület művelődési hálózatát valaki papírra vetné, a szertefutó erezeten tarkálló, gombostű- nagyságú pontok között szentjánosbogárként fény lene egy név: Karacsin. Nincs mítosza a névnek. Területszerte sem ismert. Egy a sok kis falucska közül, ahová nem jár autóbusz, s mozdony sípja sem riasztja a csendet. Mégis magára vonja a figyelmet.

Kora délután. Kihalt a környék. Tiszta feketében egy öregasszony csoszog a falu felé, görnyedt hátával előredőlve, sután, ügyetlenül. Utánasietek. Elég távol van még a falu, jólesik egy-két szó is. De a néni egyre mélyebben bújik kendőjébe,- barátságtalan pillantást vet rám. Megkeveredett életet sejtet menekülése, fájdalom süt a riadt, törött szemekből. Konokul kerülgeti a sarat, pedig kikerülni aligha lehet. Az ezüstszínű bádogtoronyból halk harangszót hoz felénk a szél.

— Temetés lesz? — kérdem.

Hosszú hallgatás, majd egy rövid „ünnep van” a válasz. Ezzel összecsukódott, akár a hóharmattól rejtőző virág. Megérezte, hogy idegen vagyok.

Ez az ő ünnepe. Ez nem tartozniat rám. Mit értek én ahhoz.

Nem kérdezek többet róla, másra terelem a szót.

E

z csak egy csepp, keserű, mely éget és mar, de csak ott, ahol megrekedt. A múltból kísért, nem terjed futótűzként, önmagát perzseli. Tehetetlen fekete folttá válik.

Tágas olvasóterem, rendbe rakott folyóiratok. A falon kimutatás: hány televízió, mosógép, kerékpár van a faluban. Meg porszívó. Ha meggondoljuk, milyen büszkék a falubeliek minden megjelenő új antennára, nem is olyan mosolyognivaló. Mert ez az igazi Karacsin. Ma még csak próbálgatja, nézegeti a kultúrát, mint a gyermek az új ruhát, de nem érzi magát rosszul benne. Észrevétlenül tulajdonává válik. Capovics Mária komszomolcsoport-vezető számára már a legtermészetesebb az, hogy az Uzsgorodi Állami Egyetem filológiai karának hallgatója. A német nyelvet az itteni elemi iskolában kezdte tanulni. S hogy hová jutott el vele? oda, ahová többi szorgalmas, rátermett társa, s oda, ahol nem kérdezik, hogy „honná jöttél?” Zékány Margit a mezőgazdaságot választotta. Nem lesz hűtlen a kólhozme- zőlhöz. Esténként pedig Gorkij Izergil anyóját tanulja, hogy szülőfalujában is megismerjék Danko lángoló szívét, mely a sűrűben utat nyitott az embereknek. Ö is utat nyit, járhatót, mely egyre közelebb visz a világossághoz, a kultúrához.

Lépések: szaporodóak, mindig hosz- szabbak, lassan elmossák a fekete foltokat. A polcon Sartre drámái, Jesze- nyin-kötet, Tolsztoj: Anna Karenina. Már ezek a könyvek is gazdára találnak. Ha általánosságban nézzük, még mindig Jókai vezet, meg Mikszáth. A fiatalok legszívesebben Vemét és útirajzokat olvasnak. De már nincs ok a kétségbeesésre. Az idős kolhoztagok is kimozdulnak otthonról, hogy a könyvtárban leemeljenek egy-egy könyvet a polcról vagy belelapozzanak a legfrissebb folyóiratokba. A fiatalokról nem is beszélve. Az ő fülüknek már megszokott muzsika a könyvlapok zizegése. Csalt a milyenen van a hangsúly. Mert még inkább a cselekményesség, a fordulatos meseszövés vonzza őket. Olykor még világukon kívül esik, vagy elsiklanak a komoly társadalmi mondanivaló felett, nem ragadja őket magával a gondolatok fehér izzása. Itt kell a könyvtárosnak észrevétlenül rátapintani az ütőérre, egy ideig rajta tartani a kezét, gondosan, mint az orvos, aki járni tanítja a lábadozó beteget, akinek a pulzusa néha még ki-kihagy. Mert ez már lépcsőfok, az olvasás lépcsőfoka, de olyan, melyről feljebb kell lépni, az olvasás magasiskolájába. Nem lesz nehéz, mert vannak hagyományai. Érdemes a kartotékok között keresgélni. A tengernyi bejegyzés között érdekes színeket találunk.

Bárkit kérdezzünk meg a faluból, mindenki becézve beszél Terei mamáról. S hogy ki ez? A nyolcvanéves Rozmán Teréz néni, aki majd minden héten megfordul a könyvtárban. Kosárral viszi ’ a könyvet. Igaz, nemcsak saját részére, amolyan mozgó könyvtár szerepet tölt be: négy idős embert lát el könyvekkel. Túrjunk bele kosarába!

.. .Aranyfonó lányok, Nekopogi kovács. Az Ezeregyéjszaka legszebb meséi. Gárdonyi, Dumas, Móricz. Ez is a múltból maradt, de kötődik a mához.

Elég kicsi a könyvtár, kicsi a falu, mégis sok az olvasója. 444 lakosú, s ebből 380 szorgalmas könyvtárlátogató. Pintye Malvin aktív könyvtáros. Nagyon sokszor keresi fel könyvekkel a kolhozistákat, különösen dologidőben. Már 16 éve könyvtáros, tudja, hogyan kell az emberekkel megszerettetni a könyvet. Mert nem mindegy, hogy a kenyér mellé könyv is kerül-e az ember asztalára.

„Karacsini elemi iskola”, vele szemben az új klub. Az Októberi Forradalom 50.

" évfordulójára épült, a kolhoz ajándéka. Gyermekfilmet vetítenek. Délutáni előadás.

¥ épésről lépésre bomlik ki a kisköz- ség kulturális élete. Nincs itt pangás, csak pezsgés. Nagy Anna 18 éve áll a községi klub élén. Poggyásza már tapasztalatok terhétől súlyos. Vasárnap délutánokon próbál a 30 tagú kórus, a tánccsoport. A táncokat Nagy Anna tanítja. Panaszkodik, hogy kevés szakkönyvet kapnak, nem tudja felfrissíteni a műsort. Pedig mindent megtesz, hogy előrejussanak. Az Uzsgorodon tanult táncokat már régen előadták, újakra lenne szükségük. Minden szerdán Vi- nogradovon tanulnak újakat. De ez sem elég. Maga ír színdarabokat. A bő termésért című darabját már többször is bemutatták. A most folyó próbákról kérdezősködöm. Vonakodva mondja, hogy újra saját írását tanítja a műkedvelő csoporttal. Cigánytörténet. Színes dalok, tánc élénkíti. Maga is tudja, hogy nem művészi színvonalú, de jobb híján műsorra tűzi. Kevés a magyar nyelvű műsorgyűjtemény és különösen az olyan színdarab, amit előadhatnak.

Értelmet adni a mindennapoknak. Kialakítani égy olyan kört, ahol mindenki jól érzi magát. Ez nem a legkönnyebb, csak tehetséggel, sok-sok türelemmel lehet megvalósítani. Több-kevesebb sikerrel ezt próbálja megvalósítani Nagy Anna.

Nincs egyedül, vannak segítőtársai. Oláh József tanító gyakran feláldozza szabadnapját, estéit, hogy népdalokra tanítsa a falu apraját-nagyját. Olyan hobby ez, amitől nem tudna megválni. Bedig takarékoskodni kell szabad idejével. Naponta többször kerékpározik Vi- lokra, az iskolába. Elég kevés ideje marad, amit családja körében tölthet

* munka, ami a klubban és a könyv- tárban folyik, csak lámpafény a sárban. De érdemes lenne vele foglalkozni bővebben. Nem mindegy, hogy mit adunk a falusi közönségnek. Segítséget kellene adni, többet törődni a falusi klubok munkájával. Mert nagyon sok energia és hasznosnak vélt munka vész kárba. A falu nagy része már televíziót néz, a főműsort hagyják ott, hogy a klubban megnézzék azt, amit a falubeliek színpadra állítanak. Cserébe értékeset kell adni.

Távozóban arra gondolok, jól ismerik-e a területi művelődési osztályon az ilyen jellegű problémákat? S ha igen, mit tesznek, hogy megoldódjanak?

Bús Ilona