Pest Megyei Hírlap, 1970. november (14. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-14 / 267. szám

4 /HA* Utcttt 1970. NOVEMBER 14., SZOMBAT GALAMBVÁSÁR MONORON SZOBORAVATÁS ÉRDEN ÖTVENÉVESEK TALÁLKOZÓJA kívánunk mi is jó mulatóst az idős embereknek. Másnap a fiatalok szórakoz­nak majd Tápiószecsőn. A hon­védség zenekara közreműködé­sével Erzsébet-bál lesz a mű­velődési házban. Már a beve­zetőben mondtuk, november a bálok ideje. Táncra hívják a fiatalokat szombat estére Al- bertirsán, vöröskeresztes bálra Vecsésen. Beatzenét hallhat­nak vasárnap délelőtt a mű­velődési házban, Vácott: a köz­kedvelt Scampoló-együttes ad koncertet. A középkorúakat hívták ta­lálkozóra szombaton a Csepel Autógyár művelődési házába „ötvenévesek találkozója” címmel, ahol fehér asztal mel­lett beszélhetik meg gondjai­kat, örömeiket, munkájuk eredményét. Pomázon a Pcr- páczy Aladár kertbarátklub szombat este rendezi műsoros baráti találkozóját a művelő­dési házban. Műsor, zene, tánc, vetélkedő, tombola várja a kedves vendégeket. A hírek szerint máris nagy a készülő­dés, sokan választják majd a szórakozásnak ezt a módját Pomázon. A szentendreieknek is van mit javasolnunk: A filmklub rendezésében Nagy színészek — híres filmek sorozatban be­mutatják szombat este 9 órai Cirkuszpalota a Városligetben Csaknem négy éve zárta be kapuit a Fővárosi Nagycir­kusz, hogy helyén felépülhes­sen az új, modem cirkuszpa­lota, amelynek műszaki át­Nemzetiségi helytörténeti pályázat A Művelődésügyi Minisztérium és a Hazafias Népfront felhívása MAGYAR FILMBEMUTATÓ: Befejezetlenül Mindenkit érdekel... Kötet a vízgazdálkodásról Rendkívül gazdag, szép ki­állítású kiadvány jelent meg Budapest vízgazdálkodása címmel az MSZMP VIII. ke­rületi Bizottsága, az Országos Vízügyi Hivatal és a Középdu- navölgyi Vízügyi Igazgatóság gondozásában. Szakembernek valóságos csemege, de a hozzá nem értőnek is na­gyon érdekes elolvasni a könyv fejezeteit, áttanulmányozni a kitűnő, vi­lágos térképeket. Az egyes fe­jezetekben részletesen taglal­ják a víz jelentőségét a társa­dalmi-gazdasági életben. Tör­ténelmi áttekintést nyújtanak a Duna szerepéről Budapest kialakulásában és fejlődésében. Ismertetik Budapest vízgazdál­kodásának jelenlegi színvona­lát. A vízellátástól el nem sza­kítható a szennyvíz- és csapa­dékvíz-elvezetés, a csatornázás. Felsorolják az ezzel kapcsola­tos gondokat és feladatokat. Külön ismertetik az egyéb víz­gazdálkodási tevékenységeket, A harmadik rész Budapest vízgazdálkodásának távlati célkitűzéseit tárgyalja, ezen belül pedig kapcsolatait a fő­ivárost körülvevő gyűrűvel, milyen módon segíthetik j egymást a főváros és Pest megye közös víz- és csa­tornázási gondjaik meg­oldásában. A könyvet több színes nyo­mású térkép egészíti ki. Ilyen például a fővárost körülvevő Pest megyei regionális víz­rendszerek kiépítési módja, távlati fejlesztése. A sok szakmai adaton túl az olvasmánynak is érdekes ta­nulmányokért elismerés jár a szerzőknek és a kiadásért fele­lős Középdunavölgyi Vízügyi Igazgatóság vezetőinek, k. m. ÜliaBaD fSSfomBaT Verőfényes november, szü­ret, Erzsébet-napi bál, kirán­dulás. így sorolhatnánk tovább a hét végi programokat. Menjünk sorban. Monoron a sportszékház udvarán vasár­nap reggel nagyszabású ga­lambvásárt tartanak. Kicsit lejjebb a térképen, Cegléden vasárnap a Kossuth Múzeum­ban kiállítás nyílik. A városi fotoklub rendezésében három osztrák művész mutatja be fe­hér-fekete fotóit. Ez alkalom­mal lép a magyar nyilvános­ság elé egy nyugatnémet fotós is színes felvételeivel. Abonyra is felhívjuk olva­sóink figyelmét. A művelődési házban vasárnap estig tart nyitva a kézimunka-szakkör kiállítása. A harmincöt tag 250 kézimunkája nagyrészt táj­jellegű, népi motívumokat fel­használó munka. Kiemelkedő darabja a bemutatónak egy fa­liszőnyeg, amelyen Kővágó Sándorné abonyi hímzésmintá­kat dolgozott fel. Nagyon szórakoztatónak és szépnek ígérkezik az ácsai mű­velődési házban Péter Domon­kos gimnáziumi igazgató vasár­nap délutáni előadása Mongó­liáról, amelyen színesfilm-vetí- téssel kíséri előadását. Művé­szeti esemény történik Érden. A négyes számú iskolában veszik át a képzőművészeti kör tagjá­nak ajándékát: Petőfi szobrát, amelyet Kiss Endréné mintá­zott. Olvasóink közül bizonyára sokan szeretik a magyar nó­tát, az ízes dalokat. Kedves eseményről adunk most szá­mot, amelyen vendégeket is szívesen látnak: szombaton a tápiószecsői népi együttes asz- szonykórusa ajándékműsorral szórakoztatja a tápiógyörgyei szociális otthon lakóit. Ezúton Nemzetiségi vonatkozású hely- történeti tanulmányok, valamint dolgozatok elkészítésére hirdet pá­lyázatot a Művelődésügyi Minisz­térium és a Hazafias Népfront Or­szágos Titkársága. A pályázat témája lehet egy nemzetiségi község, település, vagy egy nemzetiségi intézmény, például iskola, klub, vagy művé­szeti együttes történetének feldol­gozása. Ha a pályázók valamelyik nemzetiségi falu történetének el­készítésére vállalkoznak, akkor pályaművükben kapjon döntő hangsúlyt a nemzetiségi település felszabadulás utáni fejlődése, a szocialista társadalmi viszonyok kialakulása nyomán bekövetkezett változás. A pályázaton, résztvevők arra törekedjenek, hogy megbízható, hiteles helyi adatokra támaszkod­va dolgozzanak, s pályaművük a felhasznált források, adatok és dokumentumok jegyzékét is tar­talmazza. A pályamunkákat, amelyek ter­jedelme 30 gépelt oldalnál ke­vesebb nem lehet, jeligés levél kíséretében kell 1971. november 1-ig beküldeni a Művelődésügyi Minisztérium nemzetiségi osztá­lya címére. A pályázók a borí­tékra írják rá: „Nemzetiségi hely- történeti pályázat”. A Művelődésügyi Minisztérium A Pest megyei Állami Építőipari Vállalat AZONNALI BELÉPÉSRE KERES építőipari technikusokat, elektroipari technikust és épitőipari technikumi végzettséggel rendelkező műszaki programozót. jelentkezni lehet a személyzeti osztályon: Budapest XXL, Kiss János altábornagy u. 19-21. sz. kezdettel a Felszabadulás Filmszínházban az Alvilág ki­rálya című régi híres francia filmalkotást. Mágnás Miska is szerepel a műsorban Cegléden. A szolnoki Szigligeti Színház adja elő az operettet a Kos­suth Művelődési Központban. Mielőtt színházi ajánlatunk­ra rátérnénk, két érdekes mű­vészeti sétára is felhívjuk a figyelmüket, mindkettő buda­pesti. Vasárnap délelőtt 9—12 óra között csoportos látogatást tehetnek a Parlamentben, dél­előtt 11 órakor pedig tárlatve­zetés lesz a zsidó múzeumban. A részvevők a Dohány és Wes­selényi utca sarkán gyülekez­nek. Javasoljuk: látogassanak el november 21-én aZenekakadé- mián tartandó Zenei Kalei­doszkóp című műsorra, vasár­nap pedig hallgassák meg a Természet zenéje című soroza­tot. A Fővárosi Operettszín­házban szombat délután to­vább folytatja sikersorozatát a I My Fair Lady című musical, a Madács Kamaraszínház va­sárnap este Gribodejov: Az ész bajjal jár című szatíráját adja elő. Jó szórakozást nyújt mindkettő. Még egy javaslat: aki autót ] akar venni vagy eladni, láto­gasson ki szombat délután I Érdre. Komáromi Magda adása a napokban kezdődött meg. Az épület több mint 45 millió forintba került. A vá­rosligeti cirkuszpalotát előre­láthatólag még az idén átad­ják rendeltetésének. és a Hazafias Népfront Országos Titkársága a következő pályadí­jakkal jutalmazza majd az arra érdemes műveket: kiadnak egy 5000 forintos, két 3000 forintos, há­rom 2000 forintos, valamint négy 1000 forintos jutalmat. A pályázati bizottság úgy dön­tött, hogy az arra érdemes pálya­munkákat a sajtóban is publi­kálja. Ámbátor Ervin, gyakorló kö­zépkáder, a kétfrontos harc után feltalálta a kétfrontos en­gedékenységet. Mint a népsze­rű poéma szerzője, ő is ráesz­mélt arra, hogy harcoljon a Dzsingiz kán! Aki harcol, az sebet kaphat, márpedig ezt ö nem szerette. Az az igazság, hogy gyáva ember volt ez az Ámbátor és erre neje is inspi­rálta, akivel immáron húsz esztendeje élt békés egymás mellett félésben. — Te csak ne szerezz ma­gadnak ellenségeket — szokta mondogatni az asszony minden második percben. — Ezt meg­engedhetted magadnak segéd­munkás korodban. Most úgy kell élned, hogy mindig meg­értsd, senkit se bánts, akkor téged is békén hagynak. Ezekután példákkal ecsetel­te, mi várhat rá, ha nem húz­za meg magát. Kedvenc tan­meséje volt Horák Lajos esete, aki egy sima kis egyfrontos harcban is kikészítette magát, pedig óvatos volt, mert hol az egyik frontról harcolt a másik ellen, hol a másikról támadta az egyiket. Ámbátor már a külsejében is igyekezett a kétfrontos en­gedékenység szellemét megtes­tesíteni. Megnövesztette a ha­ját, hogy a fiatalok lássák: nem zárkózik el a modern íz­léstől. Hosszú haját viszont egy micisapka alá gyömöszölte, hogy a másik oldalon is észre­vegyék: nem felejtette el, hon­nan jött. A film szigorúan tudomá­nyos. A film meghatóan em­beri. A Befejezetlenül lélek­tani film — nálunk szokat­lan és úttörő vállalkozás, ez az egész estét betöltő népszerű-tndományos alkotás/ Az emberi cselekedetek, vi­selkedésformák nem véletle­nül olyanok, mint amilyenek embertársainknál. Az újszü­lött nem eleve elrendeltetett élet- és magatartásformákkal születik, hanem olyan tisz­ta lappal, amelyre csak ké­sőbb rajzolódnak rá azok a tényszerű hatások, amelyek majdani életét meghatározzák. A csecsemőből még minden lehet — mindenféle ember, olyan, aki könnyedén beillesz­kedik és pontosan tudja mit és hogyan akar; olyan, aki összeférhetetlen és a bűnö­zés útjára lép. E két szélső­ség között széles a skála. Mindezt a pszichológusok már régen tudják, a művészek leg­tehetségesebbjei is gyakran kifejezik műveikben — s mégsem akarjuk tudomásul venni és e szerint cselekedni. A Befejezetlenül, lélektani analízis és vádirat. Lélektani analízis, mert Vas Judit rendező-pszi­chológus és dr. Polc Alain pszichológus a lélektan sajá­tos, tudományos eszközeivel elemzi egy kislány — a ren­dező régebbi filmjeiből már ismerős, bonyolult, szánalmas, kiszolgáltatott helyzetű — Edit személyiségfejlődését. A pszi­chológusok kérdéseket tesznek fel — vagy szóban, vagy kép­ben, vagy helyzetek megte­remtésével — és Edit vála­szai rávilágítanak személyi­sége alakulására. Látjuk a 15 éves kislányt, akit a filmen „játékhelyzetbe” hoznak, aki amikor különböző játékfel­adatokat old meg, hazulról hozott élményei alapján csi­nálja meg mindezt. (Mert mindenki így oldja meg.) Ki­derül, hogy otthona egy iszá­kos édesanya, aki üti-veri, és egv rideg mostohaapa, aki üti­Mértékletesen bár, de lelke­sedett az új mechanizmusért, ugyanakkor nem mulasztotta el leszögezni, hogy azért a régi sem volt kutya. Gyerekét meg­keresztel tette a templomban, majd díszes szocialista névadót is rendezett. Reggel az utca bal oldalán ment el otthonról, este a jobb oldalon tért haza. Egyszer megpróbálta, hogy az út köze­pén menjen, de akkor felírta a rendőr. Az öreg portás bácsival meg­beszélte, hogy mit mondott a rádió, az ifjú diszpécserrel a nyugati rádió híreiről konzul­tált. Esténként aztán feleségével együtt, félve latolgatták, hogy a nap folyamán nem galoppoz- ta-e el magát valahol. Az ilyen beszélgetések után nyomasztó álmok gyötörték: ijedten riadt fel és megállapította, hogy bal­oldalon dobog a szíve, ámbátor jobbkezes. Leginkább azokkal a szerveivel volt velégedett, melyekből mindkét oldalán viselt egyet. Ilyen a füle, mely- lyel a két irányból érkező ins­trukciókat egyaránt meghal­lotta. Külön hálával gondolt szüleire, akik nem törődtek ve­le, és gyermekkori kancsalsá­gát nem kezeltették; így ma is a jobbszemével bálra, a ballal pedig jobbra nézett. Véleménye; szerív* mindent revízió alá kell v: .ni, de úgy, hogy szentnek és sérthetetlen­veri. Megjelenik az édesany­ja, aki elmondja, hogy miért bünteti állandóan így a lá­nyát. S kiderülnek a kis­lány reakciói, aki az ember­telen és durva élmények ha­tására — a védekező és sehol védelmet nem kapó riadt em­berek módjára — elváltozik, csavarog. Közben felvillan az édesapa, aki egyáltalán nem törődik lányával — és előt­tünk áll egy elvetendő csa­ládi élet. minden bűnös jegyé­vel. Erről film és magnófel­vétel készül és mindezt — 15 éves önmagát és körülményeit megelevenedni látja a 17 éves Edit, mert az alkotók oda­ültetik, hogy nézze végig. S akkor következik a vádirat. Edit már intézetben van és harmadik gimnazista, társ­női éppen ítélkezni akarnak felette, mert megsértette a fe­gyelmet — és állandóan meg­sérti. Osztálytársai elítélik. Elítélik, mert nem ismerik. De amikor a többi lány is meg­nézi az előző filmét, megren­dülnek és rájönnek: Edit a legkevésbé hibás mostani fe­gyelmezetlenségeiben. Felhá­borodnak és sírnak — és ak­kor visszaemlékeznek saját gyermekkorukra, amely nem sokban különbözik Editétől, hiszen ők is intézetbe kerül­tek. S akkor még súlyosabb dologra döbbennék rá: önma­gukat sem ismerik és kétség­beesnek. E kétségbeesés igaz­sága és tartalma az igazi vád­irat. Az, hogy hogyan is tud­nánk környezetünkbe illesz­kedni, ha nem ismerjük tár­sainkat és önmagunkat. Berkovits György Barcogásfinálé Véget ért a barcogás, a dámszarvasok nászidőszaka a gyulai vadrezervátumban. Az október elejétől november el­ső hetéig terjedő vadászidény­ben összesen 17, köztük 7 aranyérmes dámtrófeára tet­tek szert a vadász vendégek. A két legnagyobb „lapát” 5,30, illetve 4,80 kilós volt. nek tekintsük a dogmákat. Ámbátor készségesen elismerte a világ anyagelvűségét és örök­től valóságát, de nem kételke­dett, hogy lehet fölöttünk va­laki. Ha ezekután valaki azt gon­dolná, hogy Ámbátor igyeke­zett az ellentéteket kiegyenlí­teni, az egymással vitatkozó­kat közös nevezőre hozni, az elmondottakból sem érti az Ámbátor-féle kétfrontos enge­dékenység nagyszerűségét. Ha ugyanis a szembenállókat kibé­kítené, kénytelen lenne az egy­frontos engedékenységre átáll­ni, ami ez esetben már a hal­vány ellenzékiség látszatát kelthetné. Hacsak egy front van, akkor oda kénytelen csat­lakozni. Ez már kétszer is elő­fordult vele az életében és ép­pen elege volt belőle. Gondolom, a tisztelt olvasó megérti Ámbátor lelkivilágát. Most már csak az tarthat némi érdeklődésre számot, hogy mi lett vele. Bevált-e módszere, vagy elbukott? Tudom, jobbról most azt vár­ják, hogy nevezzem ki valami­nek, ezzel kimondva azt, hogy manapság az ilyenek boldogul­nak. Ezzel szemben balról azt követelik, hogy rúgjam ki a nyomorultat, mert egy ilyen ingadozó opportunistának nem lehet más a sorsa. Hát kérem... Szóval..; Hagyjanak engem békén! Mit provokálnak! Ősz Ferenc Gondolatok az érdi minaret Mekkára néz a mihráb — évszázadokon át itt csak a földreborulás iránya volt az alternatíva s csak a Duna tudja, partjai mentén ki gyújtott fel több kunyhót, ki húzott karóba több parasztot, nagyobb koncot e prédául vetett ország testéből a muzulmán vagy a keresztény harapott-é? Százötven év! És mennyi török vér, könny, és átok s bégek, basák, nagyvezérek, birodalmi álmok most mind idefalazva ez árva minaretbe, hej, Szulejmánok, kopott köveken kopog az eső s az őszi falevelek az ősi falak alatt magyarul röpködnek,' mint az asszimilált török jövevényszavak! S mégis, mégis szent ez a hely. Mint égre emelt, vérrel telt áldozókehely, apokaliptikus mutatóujj, felkiáltójel az ország közepén és az évezred végén, reménység-tulipán, lám, a kövek kiáltanak, ha elhallgat a nép, még a nagyvilág is ily sötét csigalépcsők csavarmenetén lép magasabbra, ó gének és lélek spirálja, ez a ledöntéstől megkímélt kőtorony 'micsoda példája a nagylelkűségnek (vagy a bölcs számításnak: hátha visszatérnek?) S bár e fölfelé nyújtózó félholdtól vezet az út a Holdra ért emberig, az ozmán kőfaragók becsületét mégis idezengik a sértetlen fugák, ideje hát megbékülni ez erkély körköröséről, mert Isa és Allah fiai nem egy testvérek és e szívós kővirág nem illatozza-é nekünk is élniakarását szabad araboknak? Fel a minaretre! Hadd hallják, napjában ötször is, kétszer még éjjel is, mert nem zugolyában lett az igazság, mind a négy égtáj felé nyiltan kell vallani, költő, ne légy vak müezzin, ki míg Allahot kiált, nem látja meg a lent lapuló porták gondjait, lásd meg innen magasból a valót, a battai hőerőmű zümmögő villany-dzsámiját csakúgy, mint a domboldalba bújt barlanglakások füstjét, nézd a Dunát, ezüstszalagjával testvér népeket kötne egybe, minden müezzin lásson messzire, s úgy kiáltsa a kor piacára: Iá ilaha ill Allah — legyünk végre emberek! Bévül a köveken szerelmesek monogramjai, kívül gépfegyverek gonosz kráterei, bújtass el, minaret, volt-korok színes televízió tornya, villanj fel fény e világítótoronyba, ezeregyéjszaka északra plántált karcsú asszonya, jaj la ilaha ill Allah, elillan az idő, ha gátat szakít majd a Duna, te örök minaret, fogadj majd magadba! Németh Géza « Újsághír: a Műemléki Fel­ügyelőség költségén eredeti for­májára helyreállították az érdi tö­rök minaretet. SZOMBATI CSEVEGÉS Kétfrontos engedékenység

Next

/
Thumbnails
Contents