Pest Megyi Hírlap, 1970. október (14. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-09 / 237. szám

XIV. ÉVFOLYAM, 237. SZÄM 1970. OKTOBER 9., PÉNTEK A gyerekek 60 százaléka szakmunkás akar lenni Csak 22,6 százalék jelentkezik középiskolába Mennyit gyűjtöttek az úttörők? Mind a kettőt Hírül adtuk már, hogy a Csokonai utcában megkezdték az útépítést. Most újabb jó hírrel szolgálhatunk, eldőlt a vita: a Kisfaludy utcát is kövezzék-e, vagy a Csokonai utcán végig vezessék a for­galmat a Petőfi utcára. A döntés a lehető legjobb, mindkét utat megcsinálják, a Kisfaludy utca 3 méter széles lesz és csak egy irányú for­galmat bonyolítanak majd rajta. Az útépítés határideje no­vember 30, s bár ez a határidő kissé közelinek tűnik, a mun­ka üteme biztat, talán sikerül is a határidőt tartani a Pest megyei Üt- és Hídépítő Vál­lalat dolgozóinak. A bűncselekmények megelőzéséről Pénteken délelőtt 10 órakor az Arany Kalász Étteremben a Róna és az ÁFÉSZ vendéglátó üzemeinek vezetői gyűlnek össze, hogy meghallgassák Bertalics Lajos rendőrszázados előadását, az erőszakos bűn- cselekmények megelőzéséről. Még az erdőben árulják a fát Amíg meg nem épül a Ter­melőszövetkezetek Erdőgazda­ságának városi telepe, addig továbbra is árusítanak fát kinn a gazdaság központjában. Ez előnyös a vásárlóknak is, hiszen a fát olcsóbb fuvarral házhoz viszi a gazdaság. — Jutka, kérdezd meg, intézd el! — hallatszik a kérések so­rozata a lányok szájából nap­ról napra. S Jutka már el is rohant. Pár perc múlva: — Rendben — hangzik a megnyugtató vá­lasz. Ki is ez a Jutka? Nem híres énekes, nem is filmsztár, csu­pán a gimnázium leánykollé­giumának diáktanács titkára. Teljes nevén: Renneczéder Judit, becenevén: Rene, II. osztályos tanuló az élvonal­ban. Állandóan tervez, szervez, intézkedik, meg nem áll, egy­szóval kötelességeinek tesz eleget. Tavaly a kollégium diákjai közgyűlésen titkárrá választot­ták. Azóta lelkesen dolgozik. Érvényesülni akar. Nem meg­alkuvó. Határozott jellem. Ta­nárokkal, diákokkal egyaránt szimpatizál. Imádja a könyve­ket, szereti az embereket, sze­ret szavalni és persze vitat­kozni.' Legyen szó politikáról, kultúráról, könyvekről, mind­egy, a vita hevéből Jutka is részt kér. Hogy ily sokoldalú egyéni­ség, kíváncsiságom arra ösztö­kélt, megkérdezzem, milyen pályára készül? — Rendező szeretnék lenni — mondja minden gondolko­dás nélkül, közben arcán mo­soly suhan végig. Majd folytatja: — Tagja vagyok a konzerv­gyári filmklubnak. Szeretnék tavasszal indulni a Keszthe­lyen megnyíló rövidfilmfeszti­válon. A forgatókönyvem egy hete elkészült. Az elmúlt évben háromszáz- kilencvenegy gyermek fejez­te be a nyolcadik osztályt. Mi lett ezeknek a gyermekek­nek a sorsa? Hot egész két tized százalék­kal csökkent a gimnáziumba jelentkezettek száma, míg a szakmunkásképző iskolákba 7,2 százalékkal nőtt a jelent­kezőké. A fizikai dolgozók gyer­mekei a nyolcadik osztályt végzett tanulók 85,7 száza­lékát teszik ki. Ebből 22,6 szá­zalék jelentkezett középisko­lai felvételre, míg 60,3 száza­lékuk szakmunkásiskolába kérte felvételét. A végzős tanulók döntő többsége a kereső pályákat választotta életcélul. Az általános iskolákban kü­lön foglalkoznak a fizikai dolgozók gyermekeinek to­vábbképzéséről. Előkészítő szakköröket szerveztek orosz és magyar nyelvből, fizikából és számtanból. A külterület­ről bejáró tanulók számára még az útiköltséghez is hoz­zájárulnak. Külön terv alap­Napjaiwk témája, hogy ke­veset mozgunk. A felnőtt ember, különösen ha szellemi munkát végez, naponta leg­alább 8 órát ül, s még a be­vásárlás vagy az otthoni mun­kák sem tudják ezt a mozdu­latlanságot kiegyensúlyozni. Különösen érvényes ez a nők­re, akiknek alakját hamaro­san tönkreteszi az ülőfoglal­kozás, a mozgás hiánya. Ekkor Jutka nevét kiáltják. Pillanatok alatt eltűnt. Szokola Erzsébet Az állami gazdaság hangá­csi üzemegysége 2486 holdon terül el, melynek Gulyás László a vezetője. 1411 hold a szántójuk, 316 hold a gyümölcsös, melyből 196 hold a barack, 57 hold a szilva és 5 hold a meggy. Az idei rendkívüli időjárás következtében elhúzódott ara­tás ellenére, elég jól fizetett a gabona. Rozsból 9,3 mázsa, búzából 20 mázsa körüli holdankénti átlagtermést értek el, ami nagyon jó eredmény, ha figyelembe vesszük a régi hangácsi 2—3 mázsás rozster­méseket. Már szépen zöldell 163 hold rozsvetésük, 144 hold repcéjük, el van vetve 65 hold új lucernájuk, s megkezdték 145 hold búza vetését. A gyümölcsösök is szép eredményt hoztak. 40 vagon­nal befőzésre adtak el a kon­zervgyárnak, 7,50 forintos áron, 14 vagonnal pedig pulp- nak 3,50 forintjával a barack­ból. Á szilvából 14 vagonnal vett meg a konzervgyár elte- vésre, 2,50 forintos árral. A többi leszedett, és az ezután szedésre kerülő 20 vagon kö­rüli szilvát egy gyöngyöshalá­szi termelőszövetkezet vette meg szeszfőzésre, 1,60 fo­rintért. ján foglalkoznak ezekkel a gyerekekkel és a cigány tanu­lókkal. Az eredmény ugyan nem látványos, de minden év­ben egy kicsit előbbrelépnek. Mégis mi az oka, hogy keve­sebben akarnak középiskolá­ban tovább tanulni ? Nagyon sok szülő úgy véli, hogy jobb, ha a gyermeke nyolc általános után ipari ta­nuló lesz, kevesebb költség, kevesebb a veszödség, három év után szakmunkás lesz, pénzt hoz a házhoz, és ha ked­ve van, majd levelező tago­zaton megszerzi a szükséges ismereteket. Míg ez így igaz, mindenki tudja, hogy levelező vagy esti tagozaton, munka után, sokkal nehezebb megszerezni a képesítést, és az összes jó szándék mellett sem egyen­értékű a rendszeres nappali tanulással. Szívós, türelmes felvilágo­sítást kell alkalmazni, hogy elsősorban a szülők értsék meg: gyermekük jövője fon­tosabb, a pillanatnyi anyagi helyzetnél. Nem beszélve arról, hogy a szép járásnak is feltétele az állandó „edzés”. Nem gondolunk itt ver­senyszerű tornaedzésekre, ha­nem csak könnyebb testgya­korlatokra. Ezért is szervezte meg a városi nőbizottság a lá­nyok, asszonyok tornaedzését Cegléd és Vác után városunk­ban is. Október 16-án, pénteken este negyed 8 órakor lesz az első felnőtt-torna, a gimná­zium tornatermében. Az ed­zés munkáját dr. Ábrahám Ferencné vállalta. Aki kedvet érez magában, s szeretne kilóiból néhányat eltüntetni, jelentkezhet tor­názni. A gyümölcsszedést főleg helybeli és vidéki tanulók vé­gezték és végzik. Különösen nagy segítséget nyújtott a gaz- -daságnak a Petőfi általános is­kola, melynek köszönetét mond az üzemegységvezető. Mellettük több alkalommal, hosszabb időre eljöttek segí­teni a püspökladányi gimná­zium fiú- és leánynövendékei, s a budapesti KISZ-bizottság is küldött segítséget. A püs­pökladányi gimnazisták na­gyobb csoportja most is szedi a szilvát. A napi 6 órai munkával a tanulók 40—45 forintot keresnek. Üzembe helyezték a múlt években beállított szilvalerázó gépeket is, melyek azonban az évről évre erősödő, vastagodó fák nagy részét már nem tudják úgy megrázni, hogy a szilva lehulljon róluk. A gazdaság nagy gondot fordít az öregedő gyümölcsös pótlására és fejlesztésére. Kí­sérleti ültetéseket és új tele­pítéseket végeznek barackból, szilvából. A hangácsi üzemegység­ben általánosan bevezet­ték a vegyszeres gyomir­tást, s az idén már nem kapáltak. A kérdésre Kecskeméti Ambrustól, a telep vezetőjétől kaptuk a választ. A kocséri iskolák hulladék- gyűjtő akcióját most fejeztük be. 25 mázsa hulladékot gyűj­töttek össze a kocséri gyere­kek, s legjobban a Petőfi is­kola tanulói vették ki részü­ket a munkából. A körösi iskolák közül a Rákóczi iskola gyűjtési kam­pánya fejeződött már be, 800 kilogramm hulladékot adtak át az úttörők. A Petőfi is­kola után a Kossuth iskola kö­vetkezik sorra a gyűjtésben. Az úttörők a hulladékgyűjtés­sel keresett pénzt az árvízká­rosultaknak ajánlották fel. Már több városban volt női mérkőzés, ami nem is csoda, hiszen már világbajnokságot is rendeztek, s van már nem­zetközi szövetség is. Ez adta az ötletet a kon­zervgyár KISZ-szervezetének, hogy két női szocialista brigád labdarúgó-mérkőzésen döntse el a sportelsőséget. A minap kivonulták a kézi­labdapályára, és kezdetét vet­te az első női rangadó. Ter­mészetesen férfinéző jócskán akadt, s a találkozó óriási hangorkán közepette zajlott le. A játék ugyanis nem bab­ra, hanem „serlegre ment”. Mivel a játékidő 3:3-as, gólokban bővelkedő döntet­lent hozott, a játékvezető „ti­zenegyes-rúgásokkal” döntette el a kupa sorsát. öröm volt nézni, amint a boldog győztesek az értékes­A sok csapadék folytán azon­ban a gyomok sok helyen fel­törtek. Kukoricavetésük 540 hold van, melyből 50 hold a részes termelésre vállalt vetés. A kukoricát szovjet gyártmá­nyú kombájnokkal törik le. A gabonaarató kombájnokra kü­lönleges szerkezetet szereltek, melyek a kukoricaföldeken végighaladva a szárról leté­pik és lemorzsolják a csöve­ket, és a szemes kukoricát beleömlesztik az időnként oda- álló teherautóba. Három kombájnt állítottak munkába, melyeket Pécsi Al­bert, Gelmár Ferenc és Nagy Sándor vezetnek. Különösen kettő nagyon jól bevált. Egy gép naponta 5 hold kukoricaterületről 200— 250 mázsa szemes kukori­cát termel, melyet a gazdaság feketei szárítóüzemébe visznek. Az üzem napi 10 vagon kukoricát szárít ki. A napokban még 2 kukoricatörő kombájnt kap­nak, hogy még gyorsabb le­gyen a betakarítás. A kombájnok után kevés, főleg földre dőlt száron levő kukoricacső marad el, de a Csongrádi úti iskola tanulói­val azt is felszedetik. (kopa) A gesztenyeszezon a várt­nál nagyobb érdeklődés mel­lett és hatalmas sikerrel zá­rult. 75 (!) mázsa gesztenyét szedtek össze a fák alól felnőt­tek és gyerekek. Autóval, ké­zikocsival, kerékpárral hord­ták, s volt olyan gyűjtő is, aki 7—80Q forintot kapott a gesz­tenyéért. Október ötödikétől 20-ig tart a leltár, s a telepről elszállít­ják az összegyűlt hulladékot. A nyitás után újra megkez­dődhet a „böngészés”, válo­gatott és haszonvas árusítás továbbra is lesz a MÉH-tele- pen. ne k éppen nem mondható tró­feával egymás nyakába bo­rultak. Hát már itt is. Ki hitte volna... Gödöllői Vasas—Nagykőrösi Kinizsi 28:15 (13:18). Kinizsi-férfiak: Kecskeméti — Podhorszki (1), D. Kovács F. (1), Varsányi (4), Kucher, Szőke (4), Szűcs I. (5), csere: Szabó S. Október 4-én Gödöllőn játszottak megyei bajnokit a körösi fiúk. Gyenge játékve­zetés mellett, mezőnyjátékos­csere nélkül, egy sérültettel, hideg időben került sor a mérkőzésre. A hétközi edzés­látogatottság is csökkent. A bajnoki találkozón a hazaiak jobbak voltak, de nem ennyi­vel. ★ Gödöllői Vasas ifi—Nagykő­rösi Kinizsi ifi 18:11 (7:7). Kinizsi ifi: Csicsó — Né­meth, Bakos Gy. (1), Bakos Z. (1), Fülep (4), Bessenyei (4), Varga L. (1). Az első félidőben sokáig vezettek a körösiek, de szü­net után feljöttek a hazaiak és felülkerekedtek. ★ Az Építők kérésére, a szol­noki MEDOSZ-sportnap miatt későbbre halasztották a PE- NOMAH—Nagykőrösi Építők bajnoki női mérkőzést. Az április 26-i, 3. forduló­ban elmaradt a Nagykőrösi Toldi ITSK—Szobi Vasutas megyei bajnoki női mérkőzés. A körösieket akkor sem a szobiak, sem a kézilabda­szövetség nem értesítette, s emiatt kiadásaik voltak a Toldisoknak. Szeptember 15- én, a budapesti megbeszélé­sen a két csapat vezetői írás­ban megegyeztek, hogy ok­tóber 4-én 12 órakor Nagykő­rösön játsszák le a mérkő­zést — mint mondta Hege­dűs Károly edző. — Így vá­ratlanul érintette az ITSK-t a szombati távirat, hogy az előzetes megegyezés ellené­re Szobra kellene utazmok. El is utaztak volna, de va­sárnap délelőtt 10 órára kép­telenség elérni vonattal Szob­Megkezdődik a tanácstagok beszámoló időszaka A választópolgárok mindig érdeklődéssel várják a tanács­tagok beszámolóit, melyen azok ismertetik a tanács mun­káját, s meghallgatják a vá­lasztók közérdekű és egyéni természetű panaszait. A őszi tanácstagi beszámo­lók időszaka október 10-én, szombaton délután 5 órakor kezdődik, amikor a 11-es vá­lasztókerület tanácstagja: Ma- rosfi György és a 15-ös körzet tanácstagja: Zsilka Pálné, a tejüzemben tartják beszámoló­jukat. Kulcs a parkban Kedden reggel a Szabadság téri parkban az egyik pádon kulcscsomót találtak. A pádon felejtett kulcsok gazdájukat várják a városi ta­nács igazgatási osztályán, Ju­hász Boldizsárnénál. Ifjúsági klub szombaton Tévesen közöltük az ifjúsági klub első összejövetelének napját, a klub tagjai szomba­ton délután 5 órakor tartják összejövetelüket a művelődé­si otthon földszinti 1-es ter­mében. A program változatlan. MA: AZ AUTÓKLUBBAN VEZETÖSÉGVÁLASZTÁS Ma délután 5 órakor a mű­velődési otthon emeleti 27-es szobájában tartja a Magyar Autóklub nagykőrösi csoport­ja küldöttválasztó és vezető­ségválasztó taggyűlését. A csoport hároméves tevé­kenységéről tartott beszámoló, s a vezetőség megválasztása után diafilmet vetítenek. ra. Kíváncsian várjuk a dön­tést az ügyben. A szeptember 30-ra terve­zett Nagykőrösi Kinizsi— Kecskeméti, BRG mérkőzés elmaradt, mert a kecskemé­tiek férficsapata megszűnt. Hét kosárlabda-mérkőzésből hat győzelem! Nagykőrösi Pedagógus— Esze Tamás SE 49:38 (18:19). Pedagógus férfiak: Mitru (8), Pap dr. (12), Ábrahám T. (13), Zsákai (9), Matuska (5). Csere: Danóczi (2). Meglepetést keltett szomba­ton, hogy a 6 pontot dobó, civilben körösi Mester is he­lyet kapott a váci honvéd- csapatban. Az elején lelemé­nyesebbek voltak a vendégek az NB III-as találkozón, va­lamivel több helyzetüket ügyesen használták ki (9. perc = 1:12!). Negyed óra után végre kidolgozták né­hány helyzetüket a hazaiak és Mitru néhány, bátor betö­rése hozott élénkséget a já­tékba. A II. félidő elején Pap dr. biztos dobásaival és ko­saraival megnyugodtak a kö­rösiek, megfordították az eredményt. Az utolsó 8 perc­ben nagy küzdelem volt, mindkét oldalon sok helyzet kihagyásával. A hideg miatt sok játékos merev volt. MAI SPORTMŰSOR Kézilabda Kinizsi-sporttelep, 16 óra­kor: Nagykőrösi Építők— Kecskeméti BRG barátságos női mérkőzés. Sulyok Zoltán MIT LATUNK MA A MOZIBAN? Fekete szakáll szelleme. Színes amerikai fimvígjáték. Korhatár nélkül megtekinthe­tő. Kísérőműsor: Reggeli áb­rándozás. Előadások kezdete: 5 és 7 órakor. A MI JUTKÁNK ÁLLAMI GAZDASÁG HANGÁCS Kombájnokkal törik a kukoricát Diákok szednek le 88 vagon gyümölcsöt VÁC ÉS CEGLÉD UTÁN Lesz felnőtt torna Vége a strandszezonnak. Itt az ősz, bezárt a strand. Az üres medence mellett csak a kabinosasszonyok beszélgetnek szabad idejükben. Dér—Varga NŐI FOCI! Ki hitte volna.~ Leskó László SiPbObRiT Kézilabda-mérkőzések

Next

/
Thumbnails
Contents