Pest Megyi Hírlap, 1970. október (14. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-07 / 235. szám
PEST MEGVEI '^Míríap 1970. OKTOBER 7., SZERDA Famentes „dunaújvárosi” A dunaújvárosi papírgyárban a fatartalmú papírok gyártásáról a piac igényeinek megfelelően fokozatosan áttérnek a famentes papírok gyártására. Ehhez több országból, köztük a Szovjetunióból, Finnországból, Svédországból, Kanadából és az Egyesült Államokból is vásárolnak cellulózt. A dunaújvárosi gyárban már olyan vékony famentes papírt is elő tudnak állítani, amelynek négyzetméterenkénti súlya ötvenöt gramm. tTRAWIU CENTRIFUGA kénuelern és száraz ruha! Ne pazarolja erejét feleslegesen: Segít a CENTRIFUGA! A 402-es típusú HAJDÚ centrifuga megkíméli Ont a fizikai fáradságtól. Ugyanakkor kíméli a ruha rostjait és ezzel meghosszabbítja élettartamát. Kapható az áruházakban, a szaküzletekben. ADAS UTÁN LEVELEK Ecseri kuvaszok szerte Európában Él Ecseren egy család, amely Európa-szerte ismert. A kutyáik révén, kutyatenyésztésükkel szerezték hírnevüket. A ház gazdája, Kordován J Zoltán megmutatja a két „nagynevű” kuvaszanyát. Bizony, félelmetesnek tűnnek. Mint a borjúk, akkorák. A tekintetük viszont meglepően barátságos. Még az idegenre sem haragszanak, talán mert velem van a gazda is. ■— Amikor 1949-ben a fővárosból kijöttünk Ecserre lakni, itt megismerkedtünk Traskaba Lászlóval, a kuvasz magyarországi meghonosítójával. Biztatott a tenyésztésre minket. így történt. Nem bántuk meg. Azóta már ki tudja, hány ku- vaszkölyköt adtunk el itthonra és külföldre. Az egyik anyát Avarhegyi Beliének hívják. Két éve a nemzetközi CACIB-derbin kitűnő minősítést nyert. — Annak idején a televízióban nagy sikert aratott a Bell és Sebastien című francia filmsorozat. Egy kuvasz szerepelt benne. Rengeteg levelet kaptunk akkor a hirtelen támadt kutyarajongóktól, kértek, adjunk el nekik kuvasz- kölyköt. Később a filmsorozatot Csehszlovákiában is játszották, akkor onnan érkeztek a levelek. Egyszer egy jugoszláv állatorvos járt Budapesten, sokáig keresett minket, míg megtalált itt, Ecseren. Egy kis fehér kutyát vitt magával. De van a mi nagy „kutyacsaládunkból” Németországban és Hollandiában is. Halljuk a híreket, gyakran nyernek különböző kitűnő minősítéseket, diplomákat. tyákat, kedves és hasznos hobby ez. Robi fiunk 17 éves és máris nagy-nagy ambícióval foglalkoztatja a két kutyát, idomítgatja őket. Szeretnénk, ha ő folytatná tovább a tenyésztést. Az idén hívták kutyáinkat egy lengyelországi kiállításra, mi nem tudunk velük menni, sajnos, a fiam sem. Jövőre viszont már reméljük, viheti Beliét Hollandiába, a nemzetközi kutyakiállításra. (gér) Téli menetrend a Bükkben „Befejeződött” a nyári idény a Bükiki Állami Erdő- és Fafeldolgozó Vállalat erdei kisvonatán. Megszűnt a turisták által „felfedezett” alpesi jellegű vidékén, a Csanyik- völgyön keresztül Farkasgödörig közlekedő járat. A „sza- lonnasütö-vonatnak” elnevezett szerelvények a hét végén közlekedtek, s az idén a tavalyinál több, megközelítően ötvenezer utast szállítottak az' Andóforrás, örvénykő és más festői szépségű kirándulóhelyekre. A korábbi éveknél nagyobb forgalmat bonyolítottak le a Miskolcról Lillafüreden át Ga- radnáig közlekedő szereivé-* nyék is. A nyári kirándulásokra szállított utasok száma meghaladja a negyedmilliót. A vasárnap életbe lépett téli menetrend szerint a következő időben naponta három járat közlekedik majd Lillafüredre, illetve Garandára. Az erdei kisvasút — a korábbi évek tapasztalatai alapián — az idén is számít a téli sportszezon- ban a síelők „inváziójára”, s a havas hónapokban megerősített szerelvényeket közlekedtet majd Lillafüredre, illetve Garandára. Kutyából szalonna Nagyon szeretjük a kuÁtalakítás, _ _ korszerűsítés és átszervezés után megnyitottuk Gödöllőn újméteráru-laká szaküzletünket (Dózsa György út 7.) és különleges kötöttárukat árusító divat szaküzletünket (Dózsa György út 9.) Olcsó áruk boltja nyílt volt cipőboltunk helyén, ahol olcsó cipők, női, férfi- és gyermekruhák kaphatók. Ugyanitt 20-50%-os árengedménnyel is nagy választékból kínálunk ruházati cikkeket kedves vásárlóinknak. Korszerű kereskedelemmel, megfelelő árak kialakításával, következetes igényességgel dolgozik vásárlói elismeréséért a PEST MEGYEI RUHÁZATI KISKER5SL VÁLLALAT t— Megértettem mindent, főhadnagy úr. Csak azt mondhatom, hogy őszintén sajnálom, s szégyellem. Már amikor telefonálni tetszett, hogy jöjjek be a rendőrségre Zoli miatt, röstelltem magam. Végül is a fiam, bárhogyan nézem, ha nem is én nevelem nyolc esztendeje. Könnyű lenne most azt mondani, hja, ezek a mai fiatalok, s legyin- teni egyet. De mi lenne ezzel elintézve? Semmi sem. Ne haragudjon, hogy föltártam, gondolom, legszívesebben indulna haza, este késő van, de jól esik kibeszélni magamból, ami felgyűlt bennem. Mert gyűlt, először cseppekben, azután már pohárral dűtötték belém, s hallgattam, hallgattam, mit tehettem?! Havonta egyszer láthattam a gyereket, elmentem érte, legtöbbször még akkor is csak veszékedés után engedte el az anyja velem, hát gondolhatja, utána az a néhány óra hogyan telt el. Zoli csendes, jó gyerek volt, s szeretett bennünket. Az anyját is, engem is. Ragaszkodott hozzánk. . Hát nem furcsa, hogy annyit hallani gazemberekről, akik ütiik-verik a gyereküket, isznak, randalíroz- naík. de senki nem beszél azokról, akiknek csendben omlik össze az élete, akik egyszerre azt veszik észre, hogy romok felett őrködnek, s bár forma szerint emberekhez tartozik, s hozzá is tartoznak emberek, valójában senkije sincsen...?! — így valahogy lehet az én Zoli gyerekem. Élt velünk, mellettünk, s semmit nem vett észre, ahogy én sem. Tíz éve voltunk házasok, nyolcéves volt a gyerek, amikor egy este odaállt elém a feleségem, s azt mondta nagyon csendesen: — Nézd, Béla, nem éltünk mi sem jól, sem rosszul, úgy éltünk, mint a többi ember, akik először szerették egymást, azután megszokták a másikat, hogy végül már csak elviseljék. Rendes voltál, igyekeztél megadni a családnak, ami tőled telt, de én nem akarok így élni, s nem is tudok. Mást akarok, van valaki, aki mást ígér, kínál nekem, alá mellett gondtalanabb lesz az életem, nem kell robotolnom, rohanni a gyárba, rohanni haza, kikérdezni a gyerek leckéjét, közben szaladni a konyhába, mert odaég az étel... — Lehet, hogy nem hiszi el főhadnagy úr, de én csak hallgattam, néztem, szinte nem értettem, mi ez, hogyan van ez, azt hittem, Klári viccel, hiszen igaz, nem voltunk mi soha szenvedélyes szerelmesek, de csöndes, jó életünk volt, engem a gyárban megbecsültek, elvégeztem a technikumot, ahol azelőtt szerszámkészítő voltam, ott csoport- vezető lettem, szerettek a többiek, kimara- dozni nem szoktam, inni egy pohár sörnél többet nem, hát akkor mi baj lehet? Nem értettem, egyszerűen nem értettem. Klári soha nem panaszkodott semmire, a veszékedés ismeretlen volt nálunk, nélkülöznünk sem kellett, ha dúskálni nem is lehetett. Két hétig éltünk úgy, hogy Klári ellátott mindent, mint addig, csak éppen áthurcolkodott a másik szobába, a gyerekhez, s nem beszélt velem a legszükségesebben kívül semmit sem. Két hét után közölte, hogy holnap elköltözik, a gyerekkel együtt élmennek a jövendőbelihez, s természetesen én adjam be a válópert, az ő hibájából... a lakás megmarad nekem, meg a bútor is, minden, mert a jövendő férje csak rá tart igényt, a holmijára nem. Másnap el is ment, vele a gyerek, aki nem értett semmit sem, csak nézett engem, nézte az anyját, azt kérdezgette, hogy mikor jönnek haza, s apuka miért nem megy velük ... — Keserves erről beszélni, higgye el, főhadnagy úr, mert ha otthagynak egy férfit, az azt jelenti, hogy az a férfi vereséget szenvedett, alulmaradt egy másik férfivel szemben, de én tudomásul vettem ezt a vereséget, mert azt tartom, amiért könyörögni kell, azt már megette a fene. A gyerekért nagyon fájt a szívem, a válópernél kértem, hogy nekem ítéljék, nevelem én becsülettel, dehát nem adták, ismeri főhadnagy úr is a rendelkezéseket. Attól kezdve havonta egyszer láttam Zolit, minden hónap utolsó vasárnapján volt a láthatás, de alig telt el egy fél év, észrevettem, a gyerek elhidegül tőlem, nem érdekli, mit vettem neki, milyen játékot szerkesztgettem — mert időtöltésből eljátszogattam ilyesmivel, otthon, a sufniban csináltam magamnak egy kis háziműhelyt —, hanem azt mesélte, hogy a Károly bácsi — ez a feleségem új férje — milyen gazdag, tele van pénzzel, s hogy anyuka nem jár már a gyárba, hanem egész nap odahaza van, majdnem minden este vendégeik jönnek, vagy anyukáék mennek el, s akkor őhozzá, mármint a gyerekhez átjön a szomszéd öregasszony, aki vigyáz rá, míg anyukáék haza nem jönnek... Hát ugye én ezzel nem tudtam versenyre kelni, az új férj kisiparos, talán tetszik ismerni, a Dózsa úton van a műhelye, s manapság, ha valakinek, akkor egy autószerelőnek van pénze. Később még furcsább dolgokat hallottam a gyerektől, hogy az apuci — mármint a Káraiy bácsi, mert engem édesapának hívott a gyerek — azt mondta rám, az az élhetetlen, s anyuka nevetett, azt felelte, hogy kutyából nem lesz szalonna, a Béla — azaz én — csak dolgozni tudott, de az élethez nem volt esze... — Köszönöm, elfogyott a gyufám meg a cigarettám is, s annyira futottam ide, hogy elfelejtettem beugrani a trafikba. Ha hosz- szúra nyújtom, csak tessék szólni, igazán nem akarom föltartani, de higgye el, erről én még nem beszéltem senkinek, hiszen a gyárban, ha jól meg is vagyunk, azért ilyesmiről kivel beszélgethetne az ember? A gyereknek kezdtek furcsa szokásai lenni, a cukorral a szomszédok macskáját etette, mert — mondta — ilyen vacakot ő nem vihet haza, a Károly, azaz az apuci kidobná vele, meg azt hajtogatta, hogy ő megveszi a fél osztályt, a többi gyerek csinálja meg a házi feladatát, s ő fizet nekik ezt meg azt, mert az apuci nem számolja, mennyit ad zsebpénzre. Amikor megsokalltám az ilyesfajta flancoskodást, beszéltem az anyjával, bár ne tettem volna. Mert attól kezdve úszította ellenem a gyereket, ő maga is — a gyerek előtt — elmondott mindennek, élhetetlennek, pipogyának, igáslónak, aki csak terhet húzni jó, másra nem, azt fitogtatta, hogy a Károly akkor cseréli a kocsiját, amikor éppen kedve szottyan rá, hogy a nyáron bejárták fél Európát, s így tovább. Mégsem mondtam le arról, hogy havonta egyszer lássam a gyereket. A legrendesebb volt a Károly, aki ha találkoztunk, köszönt, nem kötözködött soha, nem tett megjegyzést semmire, általában úgy viselkedett, mint aki kívül áll ezen az egészen. Már négy éve éltünk külön, amikor hallottam: az iskolából eltanácsolták a gyereket, mert belerúgott a tanárnőjébe, s ocsmány szavakkal illette. Hát akkor én elmentem az ügyvédhez, mit lehetne tenni a gyerekért, de azt mondta, szinte semmit, ő nem akar olyan pénzt fölvenni, amelyről előre tudja, hogy nem szolgálhatja meg. Maradt tehát, ami volt. A munkatársaimtól hallottam azután a gyárban, hogy galeribe jár a gyerek, meg kocsmáznak is, az idősebbek megváltják a blokkot, tetszik tudni, hogyan megy ez... Pénze volt, mert az anyja, meg a Károly apuci is tömte, ő volt a nagy fej, sokszor megtörtént, hogy mentem érte a láthatási napon, s nem volt odahaza, az asszony — mármint Klári, a volt feleségem, az anyja! — csak nevetett, azt mondta, ha annyira mány- zik, keresd meg, de nem hiszem, hogy örülni fog neked... — Végül is eljutottunk addig, hogy — ez tavaly vcüt, pontosan emlékszem, november végén, vasárnap reggel — a gyerek kerekperec megmondta: szálljak le róla — szó szerint megjegyeztem, hiszen tessék elképzelni, hogyan esett —, s állítsam takarékra az apai ösztöneimet. Legszívesebben két iszonyú pofont adtam volna neki, de tudom, az ilyesminek semmi értelme, pofonokkal nem lehet helyretenni azt, amit évek és más emberek változtattak meg egy gyerekben. Attól kezdve nem láttam Zolit, illetve néhányszor véletlenül találkoztam vele, „szia fater”, ennyit mondott, s ment tovább, a többiekkel, mert persze mindig nagy társaság volt körülötte, olyan fiúk meg lányok, hogy nézni is rossz volt őket. Nagyon féltettem a gyereket, láttam, amilyen csendes, jó gyerek volt, ameny- nyire hallgatott ránk, annyira rossz útra tévedt, s ebből előbb-utóbb baj lesz. Mit tehettem? Az anyja egyszerűen kidobott, amikor azután a novemberi vasárnap után ez év elején fölkerestem... Menj a fenébe, Béla, s hagyjál békén bennünket — ezt mondta, s becsapta az ajtót. Hát ezt tudom elmondani főhadnagy úr, s röstellem, nagyon röstellem, hiszen holnap már az egész város beszélni fogja, hogy ő is benne van a lefogott galeriban ... Igen, persze, a tárgyalásra tessék beidéztetni engem is, elmondom ott is mindezt, talán segít valamit a gyereken ... Mészáros Ötté
