Pest Megyi Hírlap, 1970. október (14. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-31 / 256. szám

2 “"'^Hjírlap lim. OKTOBER 31., SZOMBAT Befejezte munkáját a megyei pártértekezlet (Folytatás az 1. oldalról.) több és jobb minőségű munkát ott, ahol an­nak eredményeként a boríték is vastagabb. Ám sok helyen hiába teljesítik túl a nor­mát, s végeznek jó minőségű munkát, az át­lagbér-gazdálkodás következtében nem kap­hatják meg a megérdemelt munkabért. En­nek következtében olyan szemlélet alakult ki, hogy nem érdemes jól dolgozni, mert az át­lagos kereset lényegesen kevesebb munkával is elérhető. Ez rendkívül demoralizálóan hat a munkások körében, és sok ellentmondás forrásává válik. Egyrészt a vállalatvezetés fut a munkaerő után és mindent elkövet en­nek érdekében, esetenként még elvtelen en­gedményeket is eltűr miatta, másrészt viszont gazdasági eszközökkel „fékezi” a munkain­tenzitást, a kapun belül levő munkaerő pro­duktív kihasználását. Ilyen körülmények kö­zött a vállalatvezetők jó része nem érez er­kölcsi alapot arra sem, hogy a jogos normá­kat megkövetelje, mert lidércnyomásként ne­hezedik a vállalatvezetésre a munkaerő meg­tartásának gondja. Az állami gazdaságokban már több éve, né­hány ipari üzemben pedig ebben az évben a bértömeg-gazdálkodást alkalmazzák. A ta­pasztalatok jók. Ebben a bérgazdálkodási for­mában lehetőség van arra, hogy a vállalatve­zetés rugalmasabb bérpolitikát alkalmazzon, jobban érvényesítse az elosztás szocialista elvét. A munkaerőért, főként a szakképzett mun­kaerőért folytatott küzdelemben a szövetke­zeti ipar es a termelőszövetkezetek kiegészítő üzemágai a szabadabb bérgazdálkodás kö­vetkeztében előnyösebb helyzetben vannak az ipari vállalatoknál. Lehetőségük nyílik arra is, hogy akár saját tagjaik rovására, jobban megfizessék az „elcsábított” szakmunkásokat. A vitában elhangzottak olyan javaslatok, hogy korlátozni kell a szövetkezeteket, meg kell szüntetni a termelőszövetkezeti kiegészí­tő üzemágakat, s akkor minden a helyére ke­rül, mert megszűnik a munkaerővel való konkurrencia. Nagyon sokat ártanánk a nép­gazdaságnak, ha ezeket a tanácsokat megfo­gadnánk. Nem a szövetkezeti ipart kell korlá­tozni, vagy a termelőszövetkezeti kiegészítő üzemágakat megszüntetni, hanem az egész­ségtelen bérkonkur renciát. Ehhez egyrészt megközelítően azonos feltételeket kell terem­teni a munkaerőpiacon az iparvállalatok és a szövetkezetek részére, másrészt szigorú, ha kell, adminisztratív eszközökkel gátat kell szabni a társadalmi morálra is káros jöve­delem-felfuttatásoknak. A bértömeg-gazdál­kodás fokozatos bevezetése megteremtené a lehetőségét az azonos esélyű, tényleges ver­seny egészséges kibontakozásának. Termelőszövetkezeteink árbevételének megközelítően 50 százaléka a kiegészítő üzem­ágak tevékenységéből származik. Megszünte­tésük tehát súlyos helyzet elé állítaná nem­csak ezeket a gazdaságokat, hanem a nép­gazdaságot is. A mezőgazdasági üzemek több­sége mostoha körülmények között gazdálko­dik. Termelési költségeik sokszor nagyobbak, mint az elért hozamok ellenértéke. Nem te­hetjük meg, hogy sorsukra hagyjuk a mos­toha körülmények között gazdálkodó terme­lőszövetkezeteket, az itt élő parasztokat. A kiegészítő üzemágak nemcsak pénzfor­rást jelentenek, hanem lehetőséget nyújtanak a mezőgazdaságból kiszoruló helybeli, főleg női munkaerő tervszerű foglalkoztatására is. Tapasztalataink szerint a kiegészítő üzem­ágakkal kapcsolatos eltérő vélemények abból adódnak, hogy nem pontosak vagy hiányosak az információk. Az ismert kormányhatározat alapján határozott intézkedések történtek a vadhajtások felszámolására, ezt követően pe­dig a kiegészítő üzemágak fokozottabb ellen­őrzésére. Ez annál is inkább fontos, mert az ügyeskedők továbbra is munka nélkül akar­nak nagy jövedelmeket elérni és nem szíve­sen mondanak le erről a „vadászterületről”. Azért is fontos ez, mert akadnak olyanok is, akik éppen a visszásságokat kihasználva sze­retnék elérni, hogy a kiegészítő üzemágak kapcsán osztályvita alakuljon ki: szembeál­lítsák a munkásosztályt és a termelőszövetke­zeti parasztságot. Mások azt róják fel a szövetkezeteknek, hogy rugalmasabb munkaszervezéssel dolgoz­nak, kevesebb az improduktív dolgozó, köz­vetlenebbek a munkakapcsolatok, az állami iparnál lényegesen alacsonyabbak az álta­lános költségek és így tovább. Ügy véljük, hogy éppen ezek az előnyök azok, amelyeket szövetkezeteink jól kihasználhatnak és az egyenlő esélyű munkaerő versenyfeltételei­nek kialakításával, egymás termelését jól ki­egészítő, egészséges termelési verseny ala­kulhat ki az ipari vállalatok és a szövetkeze­tek között — mondotta befejezésül dr. Bíró Ferenc. Takács Jenő, a Nagykőrösi Városi Pártbizottság titkára Bevezetőben hangsúlyozta: az eltelt négy eszten­dő eredményei­ben, tetteiben a pártszervezetek, a kommunisták te­vékenysége is fon­tos erőt képviselt, így igaz ez Nagy­kőrös város eseté­ben is. — Mi jel­lemezte leginkább a IX. kongresszus óta eltelt esz­tendőt a város ban? — tette fel a kérdést a felszó­laló, majd így vá­laszolt rá: — Az ipari fejlődés di­namizmusa. Négy esztendő alatt több mint harminc szá­zalékkal nőtt az iparban foglalkoztatot­tak száma, s ma a város keresőinek ötven­két százaléka az iparban találja meg ke­nyerét. Ez fontos változás a város életében — folytatta —, s ehhez kell igazodnia a po­litikai munkának is, ahhoz, hogy a megnö­vekedett ipari munkásság szerepét, súlyát, a társadalmi életben betöltött helyét minden te­kintetben tapasztalni lehessen. Takács Jenő felszólalása további részében a munkásosztály vezető szerepének érvénye­sülésével és annak városbeli jellemzőivel fog­lalkozott. Rámutatott, hogy ez összetett kér­dés, nem lehet leegyszerűsítve szemlélni, s csakis az alapos vizsgálódás segíthet hozzá a reális kép megalkotásához. — A IX. kongresszus óta eltelt négy eszten­dőben — mondotta ezután a többi között — a pártszervezetek feladatai bonyolultabbak lettek, hatósugaruk megnövekedett, s mind­ennek nemcsak gazdasági értelemben, hanem az agitáciős és felvilágosító munkát tekintve is tükröződnie kell, illetve kellene. Napjaink­ban azonban inkább az a jellemző, hogy az agitáció, a felvilágosító munka a különböző kampányok idején erőtejes és sokrétű, más időszakokban azonban veszít lendületéből, s megtörténik az is, hogy a nagy feladatok kö­zepette elfeledkeznek a helyi kérdésekről, a helyi problémákról, az úgynevezett apró gon­dokról. A Nagykőrösi Városi Pártbizottság titkára ezután a tájékoztatás különböző problémái­val foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy az in­formáltságnak nemcsak általános nemzetkö­zi és országos kérdésben kell érvényt szerez­ni, hanem a helyi problémákat illetően is. Napjainkban ugyanis az a jellemző, hogy az emberek sokkal többet tudnak általános kér­désekről, mint helyi feladataikról. Amit hely­ben kell megoldani, azt nagy hiba másoktól, a felsőbb szervektől várni, márpedig ma még sok helyen ez jellemzi a szemléletet. Takács Jenő felszólalása befejező részében a pártszervezetek működésének különböző problémáit elemezte. A többi között rámuta­tott arra, hogy nem sikerül minden esetben zökkenőmentes kapcsolatot biztosítani a gyár­egységekben dolgozó kommunisták és a terü­leti pártszervek között, mert a vállalatok köz­pontjai és azok központi pártszervezetei ha­táskörük téves értelmezése folytán a mun­ka egyeztetése helyett valamiféle kizárólagos irányítási jogot szeretnének maguknak fönn­tartani. Végezetül a pártalapszervezetek ön­állóbb munkájának erősítéséről és ennek mó­dozatairól szólott. Rózsa Péter, szobrászművész A megye művé­szeti életét, a párt művészetpolitikai elveinek ér­vényesülését te­kintette át beve­zetőül, majd rá­mutatott, hogy az elmúlt években megnőtt az embe­rek érdeklődése a művészetek ered­ményei, s a mű­vészetek különbö­ző problémái iránt. — Úgy gondo­lom — mondotta a továbbiakban —, hogy az általá­nos érdeklődés közepette Szentendre városának, ahol élek és dolgozom, fokozottabb szerep juthat. A város sajátos jellege, szerepköre, a művészetek, s ezen belül elsősorban a képzőművészetek nagy hagyományai arra kötelezik az ott élő­ket, hogy jól sáfárkodjanak a szellemi örök­séggel. Azt tapasztalhatjuk, hogy a város la­kói otthonuknak érzik a várost, saját ottho­nukként törődnek annak fejlődésével, gyara­podásával, anyagi és szellemi erősödésével. Éppen ezért, úgy vélem, nem szerénytelen az a kérés, amely szerint jó lenne, ha Szentend­re megkapná a kiemelt műemléki város rang­ját, s az ehhez társuló támogatást. Rózsa Péter a továbbiakban a művészet tu­datformáló szerepével foglalkozott. Hangsú­lyozta, hogy ez döntő, de nem lehet leegysze­rűsíteni, szűklátókörűén értelmezni. A mű­vészetek tudatformáló hatása bonyolult folya­mat, s nagy szerepet játszik a szocialista em­bertípus kialakításában. Ezt azonban nem elég megállapítani és sűrűn elismételni. Arra van szükség, hogy rendszeres, következetes és sok­rétű munkával elősegítsük a tömegek befo­gadóképességének növekedését, a művészetek iránti fogékonyságának elmélyítését, mindazt, amit a közönség és művek találkozásaként fo­galmazhatunk meg. E folyamatot erőszakosan siettetni nem lehet. Az viszont tagadhatatlan, hogy az eddigieknél többet lehet és szükséges tenni ennek érdekében. Az átmeneti kudar­cok egyik félnek sem szeghetik kedvét. A közönség vagy a művész befelé fordulása nem hozhat semmiféle gyümölcsöt csak a távolsá­gokat növeli, s összességében társadalmi fe­szültségeket hozhat létre e sajátos területen. — A jövőben lehetséges és szükséges is többet tenni, művészek és közönség őszinte vitáinak létrehozása és tartalmas megrende­zése érdekében. A művész és a közönség ta­lálkozója ugyanis semmi mással nem pó­tolható. Olyan élő kapcsolat ez, amelyről egyetlen igaz alkotó sem mondhat le. Felszólalása befejezéseként rámutatott: o városi pártbizottság a jövőben adjon na­gyobb támogatást a művészetpolitikai elvek gyakorlati megvalósításához, Szentendre vá­ros lakóinak és művészeinek szorosabb, élő kapcsolatához. Babinszki Károly, a Ceglédi Városi Pártbizottság titkára Felszólalását az általános fejlődés és ezen belül Ceg­léd város fejlődé­se néhány prob­lémájának szen­telte. Bevezető­ben hangsúlyoz­ta, hogy öröm­mel hallotta a kommunális ter­vek teljesítésé­nek _ többletéről szóló megállapí­tásokat, de némi kétség is fölme­rült benne olyan értelemben, hogy ha a túlteljesítés ily nagy mértékű lehetett, vajon reálisak voltak-e eredetileg a tervek? — Minderre azért érdemes részletesebben kitérni — folytatta a felszólaló —, mert a IV. ötéves terv néhány fejlesztési elképze­lését tekintve is jogos kételyek és aggályok merülnek fel bennünk. Ogy érezzük, hogy jobb összhangra lenne szükség az országos, és ezen belül a megyei fejlesztési tervek kö­zött, s ugyanakkor elengedhetetlen az is, hogy a megye megkapja a gondjaihoz mért támogatást minden országos szervezettől és intézménytől. Ma ez nincs még így. Sűrűn kényszerülök olyan vélemény leszűrésére, amely szerint a különböző területfejlesztési és általános fejlesztési koncepciókból a me­gye valamiként kifelejtődik, vagy ha szere­pel is azokban, nem a szükségeknek meg­felelően. S mivel ez így van a megye egé­szét tekintve, nem lehet másként Cegléd esetében sem. A jelenleginél folyamatosabb és nagyobb távlatokat kínáló fejlesztési kon­cepciók megalkotására és megvalósításának megkezdésére lenne szükség. Ma ugyanis sok még az esetlegesség olyan kérdésekben, mint például az iparfejlesztés, a városok vonzáskörzetként való fejlesztése és így to­vább. Egy-egy közepes üzem letelepítése is csak hosszas huzavonák és nehéz harcok után sikerül. Ez történt például a Mechani­kai Hordógyár városunkba telepítése esetén is. A felszólaló a továbbiakban részletesen szólott azokról az elgondolkoztató és sokféle veszélyt rejtő törekvésekről, amelyek az ön­álló vállalatok megszüntetésére, összevoná­sára, távollevő központok kialakítasara irá­nyulnak. Az a tapasztalat — mutatott rá a többi között —, hogy a különböző nagyvál­lalati központok nem sokat törődnek gyár­egységeik városon belüli szerepével, azok­nak a város fejlesztésében elfoglalt helyze­tével, s nem is adnak semmiféle támogatást ahhoz, hogy a városban működő ipari üzem minden tekintetben részese legyen a fejlő­désnek. Példákat idézett arra, hogy mennyi furcsaság adódik a nagyvállalatok ilyen ma­gatartásából és gyakorlatából. — Mindez természetesen nagy hatást gyakorol — mon­dotta ezek után — arra, hogy a város való­ban vonzáskörzetként fejlődhet-e, vagy pe­dig csak papíron viseli ezt a szerepet. Ami­kor tehát Cegléd átgondoltabb, s a megyei tervekbe jobban beilleszkedő fejlesztését szorgalmazzuk, akkor lényegében arról be­szélünk, hogy erre van szükség általában országosan is, azaz a területfejlesztés sűrűn hangoztatott elvének most már halaszthatat­lan gyakorlati érvényesítéséről. Az egészsé­ges arányok kialakítása a területfejlesztés­ben, a problémák ésszerű rangsorolása ugyanis a népgazdaság egészére, s az ország egészére gyakorol olyan hatást, amelyet így fogalmazhatunk meg: koncentráltabb építő munka, növekvő eredmények. Ibászi József, a Dabasi Járási Pártbizottság első titkára A járási pártbi­zottság első titká­ra felszólalását káderkérdések­nek. s a vezetés különböző prob­lémáinak szen­telte. Rámutatott: a jó vezetés el­képzelhetetlen a véleménynyilvá­nítás teljes őszin­tesége nélkül. E teljes őszinteséget azonban nem­csak óhajtani kell, hanem ösztönöz­ni is szükséges. A vezetőknek nem elég véleményt nyilvánítaniuk, hanem mások véleményére is oda kell figyel­niük. A vezetés egyben örökös egyeztetés is, a különböző nézetek, álláspontok közelítése, harca, hogy a cselekvés számára már egysé­ges alap jöjjön létre. — A véleménynyilvání­táshoz azonban — mondotta ezek után a fel­szólaló — elengedhetetlen a széles látókör, a szakmai és politikai képzettség, a sokoldalú tájékozottság, azaz a szilárd elvi, elméleti alap. Ehhez a különböző oktatási formák sok­félesége segítséget nyújtanak, s örömmel ta­pasztaljuk, hogy az elmúlt években a pártok­tatás tartalmilag és formailag is egyaránt gaz­dagabbá vált, éppen ezért, nőtt az abban rész­vevők száma. A politikailag képzett káderek jelentőségét aligha kell különösebben méltat­ni — folytatta —, de szükséges rámutatni ar­ra, hogy néhány területen, így például a me­zőgazdaságban és a tanácsoknál, nem elé­gedhetünk meg a politikai tudás gyarapodásá­val, hanem a rendszeres, folyamatos szakmai képzésre is az eddiginél nagyobb figyelmet kell fordítani. Ennek szükségességére utalnak a kívánatosnál nagyobb kádercserék, s az is, hogy életünk néhány területén, éppen az ala­csony szakmai színvonal miatt, a munkának nincs meg a kellő becsülete. Ihászi József a továbbiakban néhány fog­lalkozási csoport életkörülményeivel, fizetési problémáival foglalkozott, majd a kádermun­ka két sajátos területére, a nők és az ifjúság helyzetére tért ki. Rámutatott, hogy helyes és szükséges igény a vezetésben való arányuk növelése, de ehhez sokféle ellenállást kell le­küzdeni. Sűrűn maguk az érintettek is húzó­doznak a nagyobb felelősség, a több munka vállalásától, s ugyanakkor bizalmatlanság, előítélet is fogadja őket. A fiatalok sok eset­ben nem kapják meg a bizonyítás lehetősé- ségét, még mielőtt bármilyen lényeges felada­tot nekik adnának, máris alkalmatlannak íté­lik meg őket. így csökken az utánpótlás for­rása, s ahogy a járásban, úgy másutt is csak kevés fiatalt lehet találni a gazdasági veze­tésben, s arányuk a politikai vezetésben sem nevezhető megfelelőnek. Felszólalása befejező részében a járás párt- (Folytatás a 3. oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents