Pest Megyi Hírlap, 1970. október (14. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-30 / 255. szám

1970. OKTÓBER 30., PÉNTEK 9 . — Felesleges mindig a rossz időre hivatkozni — mondja Habuda Tamás, a biatorbágyi I^nin Tsz elnöke — mert a mezőgazdaságban nagy kárt okozhat ugyan a viharos eső, a jég, de a mai eszközökkel ki lehet az időn is fogni! A gyakorlatban mutatják ezt meg Zsemberi József főagro- nómus emberei: két francia BROD típusú adaptert szerel­tek a kombájnokra és azzal takarítják be gyorsan a kuko­ricát. A háztájival együtt kö­zel 1000 holdról kell az érté­kes termést minél hamarabb leszedni, beszállítani és meg­szárítani. — Már tavaly elkezdtük a kukoricabetakarítás komplex gépesítését — magyarázza az elnök. — Sokat tanultunk a múlt évi kárunkból. Nem ke­vesebb, mint 1 millió forint ér­tékű kukorica maradt kint, vadnak, hónak áldozatul. Ügy kellett őriztetnünk. Azt mond­tam a tagoknak: nincs többé 1/4-es, 1/8-os kukorica! A biatorbágyi tsz-ben tíz év átlagában ilyenkor már mor­zsolt volt a kukorica, de az utóbbi években az időjárás megkeserítette a tsz-tagok őszi napjait, hol esett, hol fújt, hol Hogyan lehet kifogni az időjáráson? Őszi séta a biatorbágyi Lenin Termelőszövetkezetben havazott, de a földekre nem lehett időben kimenni. Ezért aztán kemény elhatározásra jutottak: 1 millió 300 ezer fo­rintért vettek 1970-ben gépet. Épül a szárítóberendezés és a magtár is. — A szárító aranyat ér — mondják a majorban — a ku­koricának 35—38 százalékos víztartalma van. Megpenészed- ne, ha nem szárítanánk. A tsz-ben 640 holdon kell őszi kenyérgabonát és takar­mánygabonát vetni és ezzel a nehéz munkával már végeztek is. Nagy gondot okozott a meg­felelő vetőmag kiválasztása. Nem akarták a 76 százalékos esíraképességű pusztazámori vetőmagot a földbe tenni, hát szereztek jobbat. Az őszi munkák időbeni el­végzését hátráltatja az alkat­részhiány is. Különösen vető­gépekhez nehéz alkatrészeket beszerezni. Szinte örökösen visszatérő gond, az ékszíjhiány. — Még nagyobb baj, hogy öregek a gépek — mondja Ha­buda Tamás. — A hét-nyolc esztendős traktorok, vetőgépek olyanok, mint az öregemberek. Ha jól aludtak, s jól kelnek, egész nap eldolgoznak, ha rosszul, hamar fáj itt is, ott is. Elmentem én egyszer valami alkatrészügyben a szovjet elv­társakhoz. Azt mondták fej­csóválva, a magyar traktoro­sok háromszor annyi alkat­részt elhasználnak, mint a szovjetek. Igaz, hogy náluk hat év után az MTZ-t ki is dobják már a kolhozból. Nem fizető- dik ki a javítása. — És a gépek állapota ho­gyan kapcsolódik az időjárás­Nyugodalmas, csendes éj A folyosó tompa félhomályát élesen metszi a nyitott ajtón át kitóduló fény, de mélységes csendjét szísszenés sem zavar­ja. A keskeny egyágyas szo­bában öt szótlan, fehér kö­penybe burkolt ember hajla­dozik szorosan egymás mel­lett. Mozdulataik közben rés nyílik közöttük néha-néha, s felvillan egy sebesen emelke­dő, süllyedő csupasz mellkas. Mozgása, ritmusa mutatja, kapkod a levegő után. Aztán egy másodpercre előtűnik a beteg szeme is. Riadt, mégis reménykedő pillantása a fölé­je hajló arcát kémleli. Vá­laszt keres a nagy kérdésre. És egy női hang azt suttogja fe­léje: — Ugye, most már köny- nyebben lélegzik? A beteg 55 éves ceglédi la­kos, segédmunkás, öt napja került a ,város kórházába sú­lyos tüdőasztmával. Negyven- nyolc óra múlva állapota ja­vult, aztán ma este felé hirte­len rosszabbodott, már-már megfulladt. Dr. Mohos György, az I, belosztály ügyeletese alarmírozta dr. Márton Zol­tánt és dr. Ladvánszky Csa­bát, a sebészet inspekciós or­vosait. Gégemetszésre , volt szükség. — Joggal remélhető, hogy most már túl van a veszélyen, de azért vigyázni kell — hom­lokáról a verejtéket törli a belgyógyász, mialatt beszél. A három orvos úgy dönt, hogy félóránként együtt nézi meg a beteget, Dezsőfi Gyuláné ápo­lónő pedig állandóan mellette marad. Társa, Halasi Sándorné kijön a szobából, járja a többi betegszobát, ügyel. Két beteget kell különösen figyelni, egy 44 éves nagykátai férfit és egy 79 éves ceglédi nőt. Szívtrombózissal hozták be őket. Az óránkénti pulzus­számlálás, vérnyomásmérés eredményétől függ, mit rendel az orvos. Sorsuk csak napok múltán dől el. Két agyvérzé­ses betegre is állandóan fi­gyelni kell. A többiek most nyugodtan alszanak. — Almuk rövid, hajnalban sorra ébredeznek — beszél az ápolónő — csengetnek, hív­nak. Gyakran semmi egyébre sincs szükségük, csak meg­nyugtató szavakra szomjaznak. De ahogy közeledik a reggel, annál több a panasz, sokszor kell hívni az orvost. Többször is látom, nincs rá szükség, ak­kor is. Különös öngyilkosság Éjfélre jár. Az üvegkapu mögött krimit olvas Székely Imréné, a portás. — Eddig tízszer járt itt a mentő, és két beteg jött a sa­ját lábán, de ma éjszaka kevés a munka. Különben a ceglédi mentőknek liftkulcsuk van, őket nem is kísérem. Ha Nagy- káta vagy Monor felől hoznak beteget az ottani mentők, az más. Velük fel kell mennem az osztályra. Hogy nem is fárasz­tó az éjszakázás? Hát az ülés­ben is el lehet fáradni. S már ugrik fel, mert men­tőautó gurul a kapu elé. Idő­sebb, sokszoknyás asszonyt tá­mogatnak ki belőle. Nem or­vos utalta be, hozzátartozói szaladtak a mentőkért, mert azt mondta nekik, hogy meg­mérgezte magát. Egy teljes órát tart kórházi vizsgálata. Utána dr. Tornyai Károly, a II. belosztály ügyeletese mond­ja: — Valóságos kihallgatás volt. Semmi jel nem mutatta, mintha megmérgezte volna magát, és hosszabb faggatásra sem volt hajlandó megmonda­ni, milyen mérget vagy orvos­ságot nyelt. Végül közöltem vele, most a gyomormosás kö­vetkezik, és ecseteltem, hogy az milyen kellemetlen. Erre azután beismerte, hogy nem vett be semmit. Csakhogy ki tudja, mikor mondott igazat? Minden eshetőségre gondolni kell... Az ápolónő utasítást kap, ötpercenként nézze meg, és az orvos is sűrűn bemegy hoz­zá, állandó megfigyelés alatt tartja, ahogy öt agyvérzéses betegét és azt a fiatalembert szintén, aki szívtrombózis gyanújával került be. Való­színűleg csak szívidegessége van: „De minden eshetőségre gondolni keil” — ismétli az orvos. Két Zolika A gyermekosztály ügyelete­sének ajtaján fiatal férfi lép ki, összegöngyölt pokróc a hó­na alatt. Kisfiát, öthónapos Zolikáját hozta be a mentők­kel. Dr. Pásztor Judit, az ügyeletes még a folyosón is nyugtatja, ha súlyos, mégis egyszerű bélhurutja van a ki­csinek, két-három nap múlva egészségesen hazaviheti. Az­tán hozzám fordul: — Másik Zolikánk is van. Nyolchónapos, Nagykátáról hozták az este kétoldali tüdő- gyulladással, 39 fokos lázzal. Az előbb mértük, most már 36,8 a hőmérséklete. Reggelig még három beteg gyereket hoznak be a mentők. Amit megszokni nem lehet A sebészeten Lídia nővér, Szilágyi Gyuláné újságolja, „zűrösen” indult az ügyelet. — Harmadnapja könnyű műtéten esett át egy 28 éves abonyi géplakatos. Már jól érezte magát, fenn járt, de es­te váratlanul ileus lépett fel nála — ilyen orvosi nyelven fejezi ki magát az ápolónő. — Infúziót kap, percenként meg kell nézni, bár most már min­den jel szerint túl van a nehe­zén, sikerült megmenteni. Lídia nővér augusztus óta állandóan éjszakázik. Az ügye­leti pótlékkal növeli nyugdíj­alapját, mert már közeledik az idő, amikor búcsút mond kór­háznak, betegeknek. Minden éjszaka fennmaradni, ágytól ágyik szaladozni, a sok beteg­gel foglalkozni nagyon nehéz lehet. — Nem találom annak. Hu­szonegy esztendeje dolgozom itt, megszoktam a kórházi munkát. Azaz van valami, amit nem lehet megszokni. Ha a beteg meghal, az mindig megráz, olyankor úgy érzem, hiábavaló minden erőfeszíté­sünk, szinte kétségbeesem. Egy emelettel lejjebb, ugyancsak a sebészeten Mar- kovics Erzsi az ügyeletes, csak az idén lépett elő háromévi ta­nulás után kisnővérből okle­veles ápolónőnek, és szintén azt mondja: — A halált nem lehet meg­szokni ... Ezen az éjszakán neki is egy ileuszos beteg okoz sok munkát, gondot. Állapota ki­fejezetten aggasztó. Szalad is be hozzá, így már az orvos fe­lel arra, hogy mi is az az ileus. — Bélhűdés. Megtelik a szülőszoba A szülészeti és nőgyógyá­szati osztály ügyeleti szobájá­nak ajtaján többszöri kopog­tatás után nyitunk be. Az or­vos, dr. Kopár Zoltán, felül ágyában, szeméből dörzsölgeti az álmot. — Nem emlékszem rá, ügye­let alatt mikor feküdhettem le utoljára. Ma nagyon csendes az éjszaka. Persze, azért volt dolga, fel­vett két beteget is. Az egyik esetéről felháborodottan be­szél. Fiatal falusi asszonyt hoztak be kora este erős vér­zéssel. Napokon át nem for­dult orvoshoz, csak most, jó­formán az utolsó pillanatban. A kórházban ellátták, ágyba fektették, már nem fenyegeti katasztrófa, nyugodt álomba merült. — De könnyen rámehetett volna! Borzalmas, hogy ma­napság ilyen tudatlan éseny- nyire könnyelmű valaki —er­re a betegére haragszik az or­vos. A szülőszoba üres. — Majd nem lesz az, mesz- sze még a reggel. Hajnali négykor hoznak be egy kismama jelöltet. Alig he­lyezik el, már megint megáll a mentőautó a kórházkapu előtt. Másik örömteli eseményt váró asszonyt hoznak, és né­hány perccel az ügyelet lejár­ta előtt megjön a harmadik. De a három anya életet csak ügyelet után, reggel ad magza­tának. — Szokatlanul nyugalmas, csendes éjszaka volt — álla­pítja meg dr. Marton Zoltán, aki a sebészeten ügyelt, és most a hallban, a büfénél ta­lálkozunk össze megint. Feke­tézőnk az álmatlan éjszaka után. — Egész éjszaka nem volt szükség műtétre. Máskor jó­formán mindig akad, néha ket­tő is. És ezen az éjszakán ná­lunk senki sem jött a világra, és senki sem távozott el belő­le. A felvételi irodában éppen most írják össze: 18 új beteg került ezen a csendes éjen a kórházba. Szokoly Endre hoz? — kérdezem, mire az el­nök azt feleli: — Van két nagy „szörnyete­günk”, két D4 KB 100 lóerős traktorunk. Naponta — ha jó kedvük van — 30—40 holdat is felszántanak. A program a fontos, de használjuk például a hatalmas gépeket vontatás­ra, mert arra jó a 30—40 ló­erős traktor is. A 100 lóerősek szántsanak, akkor tesznek jó szolgálatot, még akkor is, ha szívem szerint most a kukori­cához küldeném őket. Tehát: szervezés, jó irányítás és ak­kor nem terhel úgy az idő vál­tozékonysága bennünket. — Egy tétel — mondja Fo­dor József elnökhelyettes — a műtrágyát repülőgéppel szó- rattuk, mert jobb munkát vég­zett, olcsóbban dolgozott és nem tiporta ki a gyenge vete- ményt sem. A jövő: Három­négy tsz-nek kellene vásárol­nia egy repülőt, de akkor re­pülőtér is kellene hozzá... — A tinnyeiek és a herceg­halmiak a vizesebb gabonát, már nem aratták, mi még igen — mutatja az elnök az 1 mil­liós létesítményt — és ezt en­nek a szárítóberendezésnek kö­szönhetjük. Harminc százalé­kos víztartalmú gabonát arat­tunk és így mondom: arathat­tunk, mert rögtön ment a szá­rítóba. Véleményem: minden tsz válassza meg a beruházást, amivel kiküszöbölheti a ter­mészet véletlen játékait. Min­den évben 80—100 ezer forin­tos kár ért bennünket, ilyen értékű gabonánk, terményünk ment tönkre, s örülünk, hogy már kivédhetjük ezt a csapást is. Zsemberi József szerint az emberi ész, lelemény, ügyesség, ellenfele lehet a legzordabb időnek is. Az erőket be kell osztani, ki mikor, hová megy, mit végez. Pontosan kell tud­ni, mikor silózhatnak, mikor szánthatnak, mikor vethetnek. A biatorbágyi Lenin Tsz- ben 10 órás munkanapon a dolgozó tagok 110 forintot ke­reshetnek és ez jó bér. Bizto­sítása éppen a jó munkaszer­vezés eredményé. A tsz-ben a vezetőség nem hivatkozik szí­vesen az „időjárás viszontag­ságaira”, hanem ötletesen ki­kerüli annak csapásait. A 2600 hold szántón gazdálkodó tsz- ből évente 25 vagon baromfit és 8 vagon sertés- és marha­húst visznek eladni, ami ál­lattenyésztésük fejlettségét di­cséri. A 120 hold gyümölcsö­sük elfagyott, bántják, de tud­nak „fordítani” a szekéren, máshol pótolni, építeni, amit az egyik helyen a természet erői rombolnak. Érdemes figyelni a módsze­reiket Szüts Dénes KÉSNÉK A VONATOK. Töprengés a becsületről p arázs vita kellős közepébe csöppentem Vácott, a képcsőgyár egyik műhe­lyében. A művezető két em­berét szapulta, mert azok — ismét, s ki tudja, hányadszor — elkéstek. így nem lehet dolgozni — mondta a műveze­tő, az emberek viszont azzal feleltek, hogy nem ők a hibá­sak, nekik ne is tegyenek szemrehányást, hiszen a vonat késett. Szó szót követett, s a vitát hallgató akár mindkét félnek igazat adhatott. Jól be­szélt a művezető, hiszen egy szervezett munkát kívánó egy­ségben nem lehet úgy dolgoz­ni, hogy műszakkezdéskor az emberek egyik része ott van. a másik hiányzik, s tíz perc­cel, hússzal később futnak be. Mert késtek a vonatok. A munkások védekezése sem alaptalan. Ök azzal a vonattal indultak útnak, amellyel évek óta járnak, mit tehetnek ar­ról, hogy a vonat késett? Benéz az újságíró a szak- szervezeti bizottsághoz, s be­szél a bizottság titkárával. Igen, az utóbbi hetekben, hó­napokban sok az elkéső a be­járó munkások között — mondja. A viták, a késés mi­atti felelősségre vonás ellené­re is sok. Mindennek a munka látja kárát, s persze, a mun­kafegyelem. Könnyű lenne most azt ír­ni: vasút, tessék tisztessége­sebben dolgozni, ne késsenek a vonatok, érkezzék minden dolgozó időben a munkahelyé­re. Könnyű lenne ezt leírni, de igazat mondanánk-e vele? Ha ugyanis jobban belegondol az ember — no meg vizsgál- gatni kezdi, miért a késések rendszeressége —, kiderül: a Budapest—Szob közötti vasút­vonalon nagyarányú pálya- építési munkák folynak. Az új pálya gyorsabb, kényelme­sebb utazást tesz lehetővé, a bejárók — akár a fővárosba, akár a Vácra igyekvők — rö- videbb idő alatt érhetnek majd be munkahelyükre, s onnét haza. A pályaépítés las­sítja a közlekedést, a vona­tok olykor csak lépésben ha­ladhatnak át egy-egy pálya- szakaszon, tehát: késnek. Hó­napok óta tart ez az állapot, azaz senki előtt nem titok, számolni lehet vele, közis­mert. S ha most még a me­netrendet is áttanulmányoz­zuk, kiderül, fél órával koráb­ban is indul vonat, ha arra szállnának fel, nem késnének el... z ebbwi az elgondolkozta­tó. A fél óra föláldozásá­tól való irtózás, az a me­rev fölfogás, hogy a vasút dolga a vonatok pontos köz­lekedtetése, s az utasnak sem­mi köze az egészhez. Hol a becsület? A hűség? A munkahely, a munka tisztele­te? Nem lenne igazságos azt mondani: a képcsőgyárban — E s persze, minden gyárban, minden munkahelyen — nin­csenek áldozatkész, a mun­kájukat szerető, a munkahe­lyükhöz ragaszkodó embe­rek. Vannak, nem kevesen. Mégis: az elviselhetőnél na­gyobb azok száma — nem­csak a munkások, hanem a műszakiak, a tisztviselők kö­zött is! —, akik előkelő ide­genként alakították ki kap­csolatukat, viszonyukat mun­kahelyükkel. Akik bejárnak dolgozni — sűrűn késve —, mert be kell járniuk, ez a fizetés feltétele. ök azok, akik minden eset­ben egyetlen kérdést tesznek fel: mit fizetnek érte? ök azok, akik jogaikkal tökélete­sen tisztában vannak, akik az állam összes rendelkezését, intézményét fölvonultatják, ha érdekeik megvédéséről van szó, de akik fütyülnek az ál­lam összes rendelkezésére és intézményére, ha adniuk kel­lene. S még inkább fütyülnek akkor, ha nem is rendelkezé­sekről van szó, hanem „csak” erkölcsről, emberi tartásról, becsületről. A pontosan, szé­pen végzett munka adta öröm­ről. tisztességről. Hiszen „mit adnak mindezért az üzlet­ben...?” Kevés, a kelleténél jóval kevesebb a szigor a munka­helyeken. A mániákus mun­kaerőkeresés olyan közhangu­latot teremtett, hogy „csinál­hatok én bármit, nem külde­nek el, hiszen úgysem kapnak embert a helyemre”. S a gyá­rak, á munkahelyek, ahelyett, hogy elzavarnának néhány — vagy nem is néhány — em­bert. ahelyett, hogy nemcsak a simogató tenyeret, de ha szükséges, az öklöt is használ­nák, rimánkodnak, kérlelnek inkább. A földön fohászokkal még semmit nem változtattak meg. A fohász csak arra jó, hogy devalválja a becsület ér­tékét. iért hallgat ilyen esetek­ben a brigád? A na­gyobb kollektíva, amely esetleg éppen a szocialista cí­mért versenyez? Miért a hi­vatalos vezetés dolga csak a fegyelem? A becsületes mun­kás miért csak követeli, hogy lépjenek fel a lógós, a fegyel­mezetlen ellen, s miért nem lép fel maga is? Miért tűri, hogy becsületét megcsúfolják, fegyelmét, pontosságát, rend- szeretetét már-már bogaras- ságnak ítéljék? Mert ilyen messzire lehet eljutni a vona­tok késéséből. S jó lenne el­jutni végre tovább. Odáig, hogy — mégha néhányan föl­hördülnek is — ne merjen késni senki. Ne, mert erre kényszeríti, szorítja a közhan­gulat, a munkahelyi légkör, a munkatársak igénye, s mert erre kötelezi az erkölcsiekben, anyagiakban egyaránt érezte­tett — becsület! Mészáros Otfó M Négy év képeiből. Üj áruház Gödöllőin. Foto: Gábor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents