Pest Megyi Hírlap, 1970. október (14. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-03 / 232. szám
6 nan uecrei 1970. OKTOBER 3., SZOMBAT Késik az újság Újítási javaslat (Zsoldos rajza) Kincsesház és üvegvágó — Pléhre, bádogra, kannára, fazékra, lavórra, vödörre, mindenre jó ez, hölgyeim és uraim! Csak annyit kell tenniük, mit én teszek most, azzal a különbséggel, hogy otthon nem kell erőszakkal kilyukasztani az edényt... Tessék csak nézni, meggyújtom a gyertyát — kérem otthon még ez is könnyebben megy, mert nincs szél — tehát ég a gyertya, beteszem a fazékba és fölötte ezzel a rudacskával beforrasztom a lyukat. Egy rudacskával akár 20—30 edényt is meg lehet javítani és az ára csak három forint... HölA Nagymarosi Vas- és Műszeripari Ktsz OLCSÓN - GYORSAN - GARANCIÁVAL JAVÍT ÓRÁT, RÁDIÓT, TELEVÍZIÓT, MAGNETOFONT. NAGYMAROS, Kossuth tér 3. Telefon: 14. AUTÓKAROSSZÉRIALAKATOS MUNKÁK NAGYMAROS, Sógvóri út 30. Telefon: 57. Hibabejelentés Szob és környéke községekben a tanácsoknál rendszeresített hibabejelentő lapokon. Heti két alkalommal rendszeresen és külön hívásra is mennek. Piaci séta gyeim és uraim, pléhre, bádogra, kannára, fazékra, lavórra... Hogy győzi szusszal — nem értem, de mondja a mondókáját, megállás nélkül a ceglédi piacon az a féllábú férfi, aki a lyukas edények gyógyszerét árulja. Persze, ha azt veszi észre, hogy valaki az üvegvágóját nézi, akkor mást mond... De azt is megállás nélkül. „Kérem, én nem adom oda úgy az üvegvágót, ha nem próbálják ki előtte, tessék nézni ... így vágja az üveget, így élesíti a kést, de vigyázni kell, mert ollót nem pont így kell élezni, hanem így...” Óriási a tömeg, szinte egymást tapossák az emberek. Hogy mit lehet a piacon kapni? Beatles feliratú sapkától kezdve használt bakancsig mindent. Elnézem, ahogy egy asszony giccses kutyaszobrokat árul. Potom áron adja — óriási sikerrel. Persze nem is ez a legérdekesebb, hanem a kirakodók között sétálni. — Fiatalember — szólítanak meg — nézze meg ezt az öltönyt! Látja, milyen szövetből van? Kintről kaptam. Három piro6 — és máris a magáé. — Nem kell, nem kell — szabadkozom — nincs nálam pénz. — Akkor vigye kettőért... Hiába minden, pedig biztosan engedné még lejjebb is az árat... nem akarok öltönyt venni még akkor se, ha nyugati szövet. De nz árus hajthatatlan: — Itt van egy könyv... Ebben sok érdekességet talál. 1927-ben adták ki. Megnézem: „A Pesti Hírlap Kincsesháza, 1927” MEGNYÍLT Szentendre új, reprezentatív vendéglátóhelye: A TEÁTRUM ÉTTEREM és BÁR Szárnyas- és halétel-különlegességek. Műsor 23 órakor. Nyitva: reggel 5 óráig. Szünnap: hétfőn Ragyogó kilátás a Dunára. Parkolási lehetőség. Somogyi-Bacsó part. Dunakanyar Vendéglátóipari Vállalat — Ezt mennyiért adja? — Tizenötért elviheti. Egy tízest nyújtok az eladónak, aki a fejét csóválja és bosszúsan mormog a foga között: — Még én fizetek rá az üzletre, de nem bánom, senkinek nem adtam volna ennyiért... Tényleg nem kell a kabát?! Néhány lépéssel arrébb csavarokat, még odább emlékkönyveket — „a menyasszonya biztosan örül neki” megjegyzéssel kínálnak. Jó itt a piacon csúszkálni, nézelődni... Pedig tegnap „csak” péntek volt. El tudom képzelni, mi lehet akkor, ha országos kirakodóvásárt rendeznek. (sunyó) Nagyüzem Az Öntödei Vállalat mintakészítő üzemében a minták anyaga a hagyományos ra es lem mcneu a műanyag. Az új anyagok felveszik a versenyt a korábbi importáruval. Mi ezt jobban tudjuk A vita addig, míg az öreg Bakos szót nem kért, inkább csak vitácska voit a taggyűlésen. Itt-ott ugyan elhangzott egy-egy mondat arról, hogy a vezetőség a ténylegesnél szebb képet festett nem is a maga, hanem inkább a gyár munkájáról, de ezek a mondatok nem keltettek különösebb figyelmet. Hiszen régen mondják ezt, s amúgy is, mindenki tudja. Mármint, hogy sok a baj a gyárban. A bőrükön érzik az emberek az ilyesmit. Nem kell különösebben figyelmeztetni senkit arra, hogy perzseli valami a bőrét. Az öreg Bakos lassan beszélt, ahogy a munkát, a szavait sem kapkodta el. Ő volt az egyetlen párttag a gyár kőművesbrigádjában, dlyan emberek között, akik senkit nem eresztettek maguk közé. Nyersek voltak, mint a tégla, s darabosak, mint az oltatlan mész, amikkel dolgoztak. Bakosra hallgattak. Nem azért, mert párttag volt. Erre nem sokat adtak. Hanem a kora, meg a tisztessége miatt. Szigorú ember volt, senki sem állhatott meg előtte, ha valami trehányságot csinált, ám ha simogatni kellett, akkor sem dúgta a háta mögé a kezét. Ezért, hogy az öreget nem küldték még nyugdíjba, pedig túl volt a koron öt évvel. Bírta a munkát, fogta az embereket, hát találhattak volna jobb brigádvezetőt? Azzal kezdte, hogy sok szépet hallott most itt, talán túlontúl is sokat. Erre már néhá- nyan kuncogni kezdtek, mert ismerték a komótos szavú öreget, ha egyszer így kezdi, akkor még vastagabban folytatja, addig, míg a keresztvíz utolsó cseppjét is le nem szedte arról, amiről beszél. így történt most is. Bakos azzal folytatta, hogy a pártvezetőség is valahogy úgy tesz, mint Sárkány elvtárs, az ellátási osztály vezetője. Amikor szóltam neki — folytatta az öreg —, hogy a lemezműhely bővítését nem lehet úgy falazni, ahogyan ők elgondolták, mert a földben három régi csatorna van, a húszas években csinálták, s ha a rajzon nem is szerepel, a földben akkor is ott van, Sárkány elvtárs azt felelte: mi ezt jobban tudjuk, papa. S falaztatok. Mi történt? — kérdezte az öreg, s felelni is alig kellett rá, hiszen az itt ülők nagyon jól tudták, mi történt. Az ünnepélyes átadást követő napon megsüllyedt az új műhelyrész, repedni kezdtek a falak, mert a nehéz gépek alatt beroggyantak a régi csatornák, mozdultak hát a falak alatt is... Az asztalnál az elnökség feszengett, hiszen olyan csendesnek, rendesnek ígérkezett minden. Szabályosnak. Vannak bajok, persze, hogy vannak, hol nincsenek. De most ez az Öreg...! Ott ül az asztalnál a járás képviselője, a megyéből is vannak, sőt, a minisztérium embere is eljött. S előttük kitálalni? Mert érezték, az öreg nem éri be ennyivel. Nem is. A vezetőség is — mondta szép csöndes szóval az öreg — ilyesmit cselekszik. A falra függeszti a szemét, s nem nézi, mi van alatta. Hát majd akkor kopogtatják a falat, amikor már reped?! Azt már a fene ette meg — így Bakos. — Miért kell arról beszélni, hogy új üdülőt építettek a Balaton mellett, ennyiért, meg ennyiért, hiszen mindenki tudja, ki jutott el eddig oda, osztályvezetőn, üzemvezetőn alul még senki sem. De már a negyedik gyűlésen hallani, hogy dolgozóink számára üdülőt építettünk a Balaton mellett ... s arról a kutya sem beszél, hogy a hatos épületben patkányok rohangálnak az öltözőben, az asszonyok sokszor pucéran, si- kítozva menekülnek kifelé, az alagsorban rothad, penészedik minden, de ő hiába ment többször is, intézkedést, renoválást kérve, követelve, azt a választ kapta, hogy mi ezt jobban tudjuk öreg... Megpihent egy pillanatra a beszédben, hallgatta a nagy csöndet, nézte a pisszenés nélkül ülőket a széksorokban. Egy másodpercre eszébe jutott az asszonya szava. Mert neki _ megmondta, még az este, nem fog hallgatni a gyűlésen. Leköpném magam, ha hallgatnék — ezt mondta Húsnak, s az asszony csak bólogatott, hiszen miért ellenkezne, amit Kálmán mondott, az még mindig jó volt a harminckilenc év alatt, amit együtt leéltek, miért éppen most lenne másként? Csak ne izgasd föl nagyon magad — ennyit mondott, nem többet, s reggel az ebédet a máskor megszokottnál is nagyobb gonddal csomagolta. Külön papírkában sót tett, hátha kell még egy csipetnyi az ételbe, a kenyeret takaró ruhát kicserélte, újat adott helyette. Bakos délben, ebédkor mindezt észrevette, s valami nagy melegség ömlött szét benne, hiszen nagy dolog az, ha az ember ennyi esztendő múltán is ráérez arra, ami a másikban forr, s Uus most így volt, megérezte, mennyi minden gyűlt össze benne, s hogy végre ki kell adnia. Az a baj, mondta a pillanatnyi szünet után, hogy itt mindenki mindent jobban tud annál, aki a két szemével látja, a két kezével fogja azt, amiről beszél. Szép halmot raktak festékes, meg vegyszeres hordókból az udvaron, azzal, majd elszállítják. Szóltunk, fossz helyen van az, a teherkocsik kínnal fordulhatnak, mi sem tudjuk az anyagot elvinni a depóból csak kézikocsival, mert a hordók miatt a motoros targonca nem fér oda. Jól van, jól van papa — ezt mondták, s maradt a régiben. Addig, míg azután bele nem szaladt a hordóhalomba egy teherkocsi, s a vegyszer kigyúlladt... Emlékeznek az elvtársaim, igaz, mekkora tűz lett belőle! S amikor azt mondtam, ez gyalázat, ezért valakiknek felelni kell, mégpedig úgy, hogy röpüljenek kifelé, akkor azt mondták, nem maga az igazgató, papa, jobban tudjuk mi ezt... Hát erről van szó! A vezetőség is azt- mondja; elvtársak, mondja el mindenki a véleményét, ne hunyja be a szemét semmi előtt, képviselje a kommunista a párt politikáját. Amikor meg kimegyünk ebből a teremből, s az elvtársakból megint osztályvezető, meg főosztályvezető elvtárs lesz, meg ilyen, meg amolyan főnök elvtárs, akkor egyszeriben azt felelgetik: mi ezt jobban tudják, öreg... Ot is váratlanul érte a fölcsattanó, szavait megszakító taps. Értetlenül nézett körül, hiszen nem mondott ő semmi nagyot, ünnepélyeset, a taps csak olyasminek jár. Ö csak azt mondta, amit napról napra lát, amiről a saját szemével győződött meg, mert nem ad ő arra, hogy ezt beszélik, meg azt beszélik, inkább rátesz a nyolc órára, ha munkaidőben nem futja, odamegy, megnézi, megkérdezi az embereket. Miért tapsolnak hát? Mellette, előtte, mögötte? Látta, az asztalnál ösz- szahajlanak a fejek, valami nagy beszéd mehet, mármint a gyáriak között, mert a vendégek feje nem moccant, a papírjaikba jegyeztek, vajon mit? Amit mondott? Lejegyzik a szavakat és? Utána mi lesz? Annyit beszélt ő már ebben a teremben ...! Az államosításkor, amikor a gépműhelybeli Gáspár Ferenc lett az igazgató, olyan munkás, mint ők voltak, s egyszerre csak igazgató! Mit mondhatott akkor? Te a mi emberünk vagy, Ferenc, s ezért tudod, mit várnak az emberek — biztos valami ilyesmit. S utána is! Mennyi szó, fogadkozás, fölajánlás, mennyi harc. Hiszen itt, ebben a teremben mondták neki, hogy Bakos, jó lesz, ha hangfogót tesz a szájára, mert bajba kerülhet... Mikor volt? ötvenkettőben. Megjegyezte. Soha nem felejti el. Olyan ember mondta, aki elvtársnak neveztette magát, aki ugyanazt a piros könyvet hordta a zsebében, de a szívébe, agyába aligha láthatott be valaki. Ez kiderült később, négy esztendő múlva ... S később. Itt tartották az első taggyűlést, ötvenhat decemberében, amikor a gyárban még ordítoztak rájuk, vörösök, meg ilyeneket. Akkor is beszélt. Érezte, hogy mondania kell valamit, mert ahogy most, akkor is feszült benne, a szívét szorongatta, a torkát kiszárította, ki kellett adnia. Az persze más volt. Akkor a hűségről beszélt, A pártról, a kommunistáról, aki vagy a szívét is az esze mellé teszi, vagy menjen a pokolba, mert nem emberek közé, nem hogy azok élére való. S azóta is. A terem olykor megszépül — ők festik, a brigádja —, új bútorok kerülnek, új arcok tűnnek fel, de a szavak, a szavak sokszor ugyanazok. Hiszen trehányságok miatti szavai okán fenyegették meg annak idején is... Most ugyan senki nem fenyegetheti, de elég ez’ A szavakért beszél ő? A tapsért? Azért, hogy holnap szorongassák a kezét, s azt hallja: jól megmondogattad, öreg! Fölemelte a kezét: — Elvtársak, folytatni szeretném... Mészáros Ottó
