Pest Megyi Hírlap, 1970. október (14. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-27 / 252. szám
SE»«*mw+Eirffi 2 1970. OKTÓBER 87., KEDD Amerikai űrhajózási szakértők Moszkvában Az Egyesült Államok űrhajózási szakértőinek magas rangú küldöttsége érkezett Moszkvába, hogy a szovjet—amerikai űrhajózási együttműködésről tárgyaljon. Képünk a seremetye- vói repülőtéren készült. B. M. Petrov akadémikus (balra) -a szovjet és R. Gilruth, az amerikai küldöttség vezetője. GROMIKO LONDONBAN DlVSZ-kongresszus (Folytatás az 1. oldalról.) Nixon 72 órája Véget ért a rendkívüli állapot Irakban k BT új tagjai Az ENSZ közgyűlése hétfőn egyöntetűen hozzájárult ahhoz, hogy Argentínát, Belgiumot, Olaszországot, Japánt és Szomáliát két évre beválasszák a Biztonsági Tanácsba. Az új tagok január 1-én váltják fel Kolumbiát, Finnországot, Spanyolországot, Nepált és Zambiát. mányfő tiszteletére, majd vasárnap hét órán belül hat állam- és kormányfővel folytatott megbeszélést CSAK RÖVIDEN TELJES katonai pompával temették el hétfőn délután René Schneider tábornokot a chilei fegyveres erők volt parancsnokát, aki vasárnap belehalt a jobboldali merénylők okozta sérülésébe. MAURICE COUVE DB MURVILLE volt francia kormányfő 19 napos kínai látogatását befejezve Hongkongba érkezett. PAKISZTÁNI GEOLÓGUSOK jelentősnek látszó urániumlelőhelyre bukkantak Nyugat-Pakisztánban. VI. PÁL PÁPA szentté avatott 40 angol és walesi vértanút (Folytatás az 1. oldalról.) Heath—Gromiko-tanács- kozás fő témája, .annál is inkább, hiszen Párizs és Bonn már eddig sokkal pozitívabb állást foglaltak el ebben a témában, mint London. Nyilvánvaló, hogy a brit kormányfő és a szovjet külügyminiszter a világpolitika többi nagy kérdésével is foglalkozik, az indokínai helyzettel, a közel-keleti válsággal, a nyugat-berlini kérdéssel. Ez utóbbi annál hangsúlyosabb, hiszen Abraszimov, a Szovjetunió berlini nagykövete is Gromiko kíséretében van. Nem vitás — ez mindkét ország kölcsönös érdeke —, hogy Gromiko személyes találkozása Heath-szel és Douglas Home angol külügyminiszterrel további lendületet ad majd az eddig is szépen fejlődött szovjet—brit kereskedelmi kapcsolatoknak. Ám a közvélemény reméli, hogy e tárgyalások poAz SZKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió minisztertanácsának meghívására hétfőn hivatalos, baráti látogatásra Moszkvába érkezett a Mongol Népköztársaság párt- és kormányküldöttsége Jumzsagijn Ceden- balnak, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsálitikai síkon is hoznak eredményeket. A két ország álláspontja a fontos nemzetközi kérdésekben talán közelebb kerül egymáshoz, s London esetleg rugalmasabb, konstruktívabb álláspontot foglal el az európai biztonsági konferencia ügyében. (Folytatás az 1. oldalról.) Jó volt látni, hogy a kőröste- tétleni Vörös Csillag Tsz földjén két gép vetett, a többi meg a terményt hordta. Szántottak az abonyi Ságvári és a dánszentmiklósi Micsurin Tsz- ben is — szeretnének hó végére végezni a vetéssel. A szüret is javában tart még. A nagykőrösi Petőfi Tsz II-es üzemegységében a ceg] ga első titkárának, a minisztertanács elnökének vezetésével. HAILÉ SZELASSZIÉ Saragat olasz államelnök meghívására november 6-án hivatalos látogatásra Olaszországba utazik. Chopin zongoraverseny Varsóban Amerikai — japán — lengyel sikerek Garrich Ohlsson fiatal amerikai művész nyerte meg a varsói 8. nemzetközi Chopin zongoraverseny első díját, a japán Mitsuko Uchida és a lengyel Potr Paleczny előtt. A verseny zsűrije — amelynek Antal István magyar zongoraművész is tagja volt — szombaton a késő éjszakai órákban hirdette ki a végeredményt. A döntőben 3—3 Egyesült Államok-beli és lengyel, 2—2 japán és szovjet és 1—1 cseh és francia művész jutott be. Az október 7-én kezdődött nagyszabású zenei vetélkedőn 36 országból összesen mintegy 80 fiatal művész indult. Hazánkat hatan képviselték. A verseny első díját, az aranyérmet, 40 000 zloty pénzjutalmat és egy hatalmas, 12 kilogramm súlyú kristályvázát a késő éjszakai órákban ünnepélyesen nyújtották át a győztesnek. Ohlsson emellett még megkapta a legjobb külföldi versenyzőnek járó nagydíjat, valamint a „Rosario Marciano Venezuela” díjat is. (Folytatás az 1. oldalról.) sának a következménye, hanem annak az általános katonai aktivitásnak az eredménye, amelyet az Egyesült Államok kifejt a Szovjetunióval szomszédos térségekben”. A szovjet kormány „elvárja, hogy az Egyesült Államok kormánya teljes komolysággal foglalkozik az adott nyilatkozatban kifejtett állásponttal és levonja a megfelelő következtetéseket.” lédi mezőgazdasági technikum és a nagykőrösi Kossuth iskola diákjai szedték a szőlőt. Az 50 holdas „izsáki sárfe- hért”, bizony, megcsípte a fagy: csúnyák, ragyásak a szemek. Aszódi István telepvezető szerint jó a termés: a 38—40 mázsás átlag — kitűnő. S ha sikerül, a héten még leszedik hátralevő 22 holdról is. Kár, hogy a tsz szántóvetői csak a szabad szombaton dolgoznak, vasárnap már nem. A gödöllői járásban viszont már harmadik-negyedik vasárnapjukat áldozzák fel a tsz-tagok. Most is harmincán törték a kukoricát a gödöllői Petőfi Tsz-ben. Ám őszi búzából még semmit se vetettek, nem is csáváztak' — mert lassú a vetőszántás. A domonyi határban kinn volt az elnök is, párttitkár is: szervezték a munkát. Felszedték már a répát, s ma estére letörik a 160 holdnyi kukoricát, s nemsokára végeznek a vetéssel is. Galgamácsán 8 gép szántott, vetett; 7 jármű a kukoricaszárat hordta; s rajtuk kívül 150-en dolgoztak. Az őszi árpát már' földbe tették, a búzának alig egyhar- mada van hátra. Száraz a föld, nehéz a szántás, a talajelőkészítés. Ezért segítséget — gépeket — kértek a vasárnapi munkához a vízügyi igazgatóságtól és a talajjavító vállalattól. Örbottyán dűlőin nem volt mozgás, Hévízgyönkön se vetettek. Általános tapasztalat, hogy segítséget se nagyon kérnek, de saját, meglevő gépeiket sem használják ki kellően a szövetkezetek. Bár a vezetők megértették a gyors munkavégzés, a nagyfokú szervezettség szükségességét — nem mindenütt intézkedtek ennek szellemében. így nem megnyugtató az összkép. Még sok gazdaságban fokozni kell a tempót, hisz nyakunkon a tél. (paládi) nek az antiimperialista harc végső győzelmének kivívásáért. Losonczi Pál üzenetét hosz- szan tartó taps fogadta, majd dr. Horváth István, a KISZ Központi Bizottságának első titkára mondott ünnepi beszédet. Ezután a Magyar Üttörő Szövetség vörös nyakkendős küldöttei köszöntötték szegfű- csokorral a delegátusokat. A DÍVSZ végrehajtó bizottságának nevében Angelo Oliva, a világszövetség elnöke mondott megnyitó beszédet. Beszéde után szünet következett, majd megválasztották a kongresszus 35 tagú elnökségét — amelynek a magyar fiatalok képviseletében dr. Horváth István, a KISZ KB első titkára is tagja lett, elfogadták a tanácskozás ügyrendjét, meghatározták témáit. Nagy taps köszöntötte a szónoki emelvényre lépő Xuan Thuyt, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának titkárát, államminisztert, a VDK Párizsban tárgyaló küldöttségének vezetőjét. A török kormányhoz intézett tiltakozás emlékeztet arra, hogy a török kormány az V—2 amerikai kémrepülőgép ügye után kijelentette: „Sohasem engedi meg szövetségesei, vagy más hatalmak repülőgépeinek, hogy támaszpontjait és légiterét felhasználják olyan agresszív célokra, amelyek kárt okozhatnak szomszédai biztonságának és nyugalmának.” tyAz utóbbi incidens azonban azt mutatja, hogy a valóságban másképp áll a helyzet” — mutat rá a szovjet kormány tiltakozásában. „Ezzel kapcsolatban feltétlenül csodálkozást kelt Törökország bizonyos köreinek arra való hivatkozása, hogy a török hatóságok — úgymond — nem felelnek a határsértő repülőgép akcióiért, mivel a repülőgép az amerikai légierőkhöz tartozik.” A szovjet kormány tiltakozásában hangsúlyozza: az amerikai katonák részéről elkövetett provokációs cselekmények „rendkívül veszélyes következményekkel járhatnak és kárt okozhatnak országaink jó szomszédi viszonyának”. A szovjet kormány elvárja, hogy a török kormány „megteszi a szükséges intézkedéseket, hogy ilyenfajta határsértések ne fordulhassanak elő.” Xuan Thuy felhívta a világ ifjúságát: akciókkal, demonstrációkon leplezzék le az imperialisták mesterkedéseit, nyújtsanak támogatást a szabadságukért küzdőknek, követeljék, hogy minden indokínai nép saját maga intézhesse ügyeit. Nixon amerikai elnök hétfőn délelőtt ünnepélyes külsőségek közepette üdvözölte a Fehér Házban Nicolas Ceau- sescut, a román államtanács elnökét, aki egynapos hivatalos washingtoni látogatással fejezi be az Egyesült Államokban tett kéthetes nem hivatalos látogató körútját. Ennek során Ceausescu részt vett és felszólalt az ENSZ jubileumi emlékülésszakán is. A román államfő fogadásával Nixon elnök pontot tett 72 órás csúcsdiplomáciai sorozatára, amellyel megszakította a több mint 20 államra kiterjedő korteshadjáratát. A november 3-i részleges kongresszusi választásokig hátralevő 7 napot Nixon a korteshadjárat keretében már maradéktalanul a „szenátusi csatának” szenteli. A hét végi rövid „diplomáciai kitérő” során Nixon elnök találkozott Szató japán kormányfővel, díszvacsorát adott az ENSZ emlékülésszakán részt vett 31 állam- és korElnöki rendelettel hatályon kívül helyezték Irakban az 1970 januárjában életbe léptetett rendkívüli állapotot. Mint ismeretes, januárban katonatisztek egy csoportja puccsot kísérelt meg Al-Bakr baathista rendszere ellen. A rendkívüli állapot megszűnésével polgári bíróságok hatáskörébe kerülnek át az Vasárnap reggel Pekingben élő külföldiek — diplomaták, követség! beosztottak, újságírók — valóságos autókaravánja indult meg a kínai fővárostól 70 kilométerre fekvő leghíresebb történelmi építészeti emlék, a Nagy Fal megtekintésére. Több mint egy éve, 1969 októbere óta ez volt az első alkalom, hogy a pekingi diplomáciai kolónia tagjai ellátogattak a több mint kétezer éve, a Csín- dinasztia idején épített 10 000 li (1400 kilométer) hosszú, olyan peres ügyek, ahol az állam biztonsága ellen irányuló tevékenység miatt emeltek vádat, s ítéletet még nem hoztak. Továbbra is katonai bíróságok ítélkeznek viszont össze- esküvési, pénzhámisítási és kábítószercsempészési ügyekben — közölte a bagdadi rádió. átlag 8—10 méter magas és 6—8 méter széles hajdani határvédelmi építmény Peking közelében kanyargó festői szakaszához. A Nagy Falat mai formájában a Ming-dinasztia idején alakították ki. A Pekingben élő külföldiek most újra megcsodálhatták a kétemeletes őrtornyot, a hegyoldalakra kúszó és a távolba kígyózó hatalmas építményt, amelyet egyes csillagászok szerint a Holdról a Földre pillantva is látni lehet. Azonnali belépéssel felveszünk kőműves szakmunkásokat és segédmunkásokat (16. évet betöltött fiúkat is), ács, asztalos, könnyűgépkezelő szakmunkásokat és kubikosokat, villanyszerelő, tetőfedő, festő, épület- és diszműbádogos, víz- és fűtésszerelő, parkettás, lakatos szak- és betanított munkásokat, rakodókat, gépkocsi- és dömpervezetőket, raktári segédmunkásokat, éjjeliőröket, takarítónőket (nyugdíjasokat is ), minden szakmába nyugdíjas szakmunkásokat. Jelentkezni lehet a PROSPERITÁS KTSZ MUNKAÜGYI OSZTÁLYÁN Budapest IX., Viola utca 45. Az ENSZ negyedszázados jubileuma alkalmából születésna torta is készült 25 gyertyával. A hatalmas tortát U Thant f f , , ..... , ‘i^ár és Edvard Hambro, a közgyűlés jelenlegi elnöke szelt« tel és osztottak szét a küldöttek kozott. ENSZ-torta Cedenbal Moszkvában Még fokozni kell a fempóf Szovjet tiltakozás Diplomaták a Nagy Falnál