Pest Megyi Hírlap, 1970. szeptember (14. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-09 / 211. szám
6 ““Jc^Vrfop 1970. SZEPTEMBER 9.. SZERDA ELSŐSORBAN A PROTON... Mapirenden: az anyag végső „építő kövei" Gyáróriás Péten A péti gyár — a magasból. Rábagyarmati Százéves zsúpes falumúzeum Újabb falumúzeummal' gazdagodott Vas megye. A rábagyarmati művelődési ház honismereti szakköre, a községi tanács és népfrontbizottság támogatásával jelentős néprajzi és falutörténeti anyagot gyűjtött össze. Az anyagot feldolgozták és abból falumúzeumot hoztak létre. Erre a célra a tanács megvásárolt egy százéves zsúpos, a népi építészet jegyeit magán viselő házat, teljes berendezésével és a használati tárgyakkal együtt. Borsod megye északi vidékén, az abaúji és zempléni részeken az utóbbi években erőteljesen fejlődött a legelő- gazdálkodás. Előtérbe került a táji adottságoknak megfelelő állattenyésztés, ennek kapcsán pedig a takarmánytermesztés. Az erdők közé húzódó dombokra kapaszkodó kaszálókon az idén az esős időjárás igen kedvezőtlenül éreztette hatását. Nemegyszer az áradatként lezúduló csapadék elsodorta a boglyákat. Az értékes takarmány megvédésére az ősi, több száz éve kialakult, úgynevezett A Eötvös Loránd Fizikai Társaság szervezésében hétfőn ötnapos szimpozion kezdődött Balaton;'üreden. Ez a tudományos eszmecsere az első olyan hazai rendezvény, amely a tavaly alakult Európai Fizikai Társaság támogatását élvezi. Az ünnepélyes megnyitón dr. Jánossy Lajos, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke köszöntötte az Európa csaknem valamennyi államát, valamint az ágas szénaszárításra tértek vissza a tsz-elcben és a háztáji gazdaságokban. A kaszálókon, lucernatáblákon két- három méteres átmérőjű tányért alakítanak ki. Ennek közepébe három-négy méteres „ágast” szúrnak le. Az ágast úgy gallyazzák le, hogy harminc-ötven centiméteres ágak maradnak rajta, amelyek a rárakott szénát, lucernát megtartják. Ennek a szárítási módnak előnye, hogy a víz elfolyik a széna alatt, nem rothad meg, nem füllik be, s a hó is lecsúszik róla. Amerikai Egyesült Államokat és Japánt képviselő fizikusokat. A tanácskozáson ötven előadás hangzik el az elemi részecskék fizikáját kutató tudományág legújabb eredményeiről. Központi témaként a protonok rugalmassága és az összeütközte- tésük következtében keletkezett változások szerepelnek. ★ A század első évtizedében a tudományos érdeklődés középpontjában az atomok álltak. A fizikusok odaadó munkája eredményeként a század közepén már lehetőség nyílott az atommag elemzésére is. Napjainkban a fizika tudományának egyik legizgalmasabb témája az atomban és az atommagban jelenlevő elemi részecskék vizsgálata, emellyel önálló tudományág foglalkozik. Ezt a tudományágat az utóbbi években rendkívül jelentős új felfedezések gazdagították. Csaknem 200, az atomnál kisebb elemi részecskét fedeztek fel. Ezeknek többsége a természetben nem található meg, illetve csak speciális esetekben, például a kozmikus sugárzásban fordulnak elő. A tudomány jelenlegi ismeretei szerint ezek az elemi részecskék az anyag végső „építő köveinek” számítanak. A jelenlegi balatonfüredi tanácskozáson közülük elsősorban a protonokkal kapcsolatos kutatások eredményeit összegezik. , Magasan ívelő, kanyargó kékesfehér fémcsövek, karcsú tornyok, csillogó tartályok, sárga füstöt lehelő kémények. Péti Nitrogénművek. Innen, hat emelet magasságból, az irodaépület tetejéről is alig látni be a 90 holdon elterülő gyáróriást. Felülnézetből, mint maketten, kicsinyek a csőrendszerek, a fémcsarnokok, mint játékvonatok mozognak az anyagot szállító szerelvények. Nagyon kicsinek érzem magam az égbe nyúló torony tövében. A karbamidüzem bejáratánál rajzos tábla figyelmeztet: Gázálarc és védősisak viselése kötelező. A toronyban cseppentik ki a folyékony karbamidot — s mire leér — apró szilárd szemcsékké dermed. Erős szag csavarja az orrom, marja a szemem. A napokban felavatott ammónia szintézisüzem lépcsőit járom. A földgázt itt 800 fokon, 34 atmoszféra nyomás mellett vízgőzzel kezelik. Nyers szintézisgázzá — hidrogénné és nitrogénné bontják. A bontó- tér — vörös és narancs színben izzó. A kémlelő nyíláson szembe csap a 800 fokos hőség lehellete. A vezénylőteremből az egész gyár irányítható. Állandóan ellenőrzik a gyártási hőmérsékletet, a vegyi folymato- kat: az irányító központ memóriája 200 adatot regisztrál. Amikor 1932-ben megkezdte termelését a péti vegyiüzem, naponta 20 tonna ammóniát dolgozott fel pétisóvá. Azóta csaknem harmincszorosára nőtt a gyár termelése. De hasonlóan nagy mértékben nőtt a mezőgazdaság műtrágyaigénye is. Az 1930-as években soknak bizonyult a péti gyár termelése — Egyiptomba exportálták a pétisó egy részét. Most összehasonlíthatatlanul több műtrágyát igényel a hazai mezőgazdaság. Ezért született meg a Gazdasági Bizottság döntése a Péti Nitrogén- művek bővítésére. S ezért kezdték meg 1965-ben a 3 milliárd forintos beruházást, új ammóniaszintézis-üzemet építettek angol berendezésekkel, az Európában alkalmazott legkorszerűbb technológiák alapján napi 420 tonnás kapacitással. Növelték a salétromsav- és a pétisóüzem termelését is. Az új üzemeket augusztus 20-án adták át, ünnepélyesen. Az így bővült vegyigyár- óriás évente 200 ezer tonna nitrogénműtrágyával ad többet a mezőgazdaságnak, mint korábban. Üj termékkel is növelték a választékot. Évente 100 ezer tonna koncentrált nitrogénműtrágyát — karbamidot — állítanak elő. Ez a talajtáplálék csaknem kétszer annyi hatóanyagot tartalmaz, mint a pétisó. Amikor 1954—55-ben befejezték a Péti Nitrogénművek újjáépítését és rekonstrukcióját — azt mondták, ez a gyár elérte fejleszthetősége csúcsát. Tovább nem növekedhet. Csakhogy időközben új technológiák születtek, a kutatólaboratóriumok új gyártási módokat, új termékeket kísérleteztek ki. A kettős műtrágyagyár a Nehézvegyipari Kutató Intézet technológiája alapján nitrogén és foszfor hatóanyagú talaj táplálékot állít elő. Néhány éve Péten készül a furfuril alkohol, a furán- gyanta alapanyaga. Ezt megelőzően Nyugatról importáltuk a vasöntés e fontos kellékét, most pedig már exportra is termel a gyár. Izo- propilamil-üzemük a triazin típusú gyomirtó szerek alapanyagát gyártja (az ismert kukorica-gyomirtó szernek, a Hungazinnak is ez a hatóanyaga). A gyár kutató- mérnökei dolgozzák ki a szor- bitgyártás technológiáját és nagyüzemi gyártását. A szor- bitot a dohány- és textilipar mint vízelvonó anyagot használja, az élelmiszeripar pedig a szorbitból állítja elő a glukont, a cukorbetegek édesítőszerét. A technológiát a pétiek eladták Cseh- szolvákiának és Spanyolországnak — mindkét helyen gyárat építenek a szorbit- gyártásra. A THT — új gáz- szagosító anyaguk. A vezetékes gáz szagosítására eddig használt anyag nem vált be, mert a vezeték vascsövével reakcióba lépett, elbomlott, csökkent, vagy teljesen megszűnt riasztó, figyelmeztető hatása. Az új anyag a kísérletek szerint rendkívül intenzív, nem bomlik, tartós, és biztonságos jelzést ad. A Péti Nitrogénművek há- rommilliárd forintos bővítése után a Gazdasági Bizottság határozatot hozott a további fejlesztésről — 8 és fél milliárd forint beépítéséről. Ha elkészül az új létesítmény, több műtrágyát termel, mint most az összes hazai műtrágyagyár együttvéve. Kádár Márta Akar szebben forrasztani? Két székesfehérvári újító, Nervetti Károly üzemmérnök és Boldis Kálmán gépésztechnikus, a Videoton gyár dolgozói a forrasztások megkönnyítésére, gyorsítására és gazdaságosabbá tételére olyan adagoló berendezést szerkesztettek. amelyet bármely forrasztópákára rá lehet szerelni. A forrasztóón krómozott ada- golócsövön jut az elektromos forrasztópáka hegyére, onnan pedig a forrasztandó tárgyakra. Az új módszernek számos előnye van. A kis szerkezetekben is pontosan lehet forrasztani, ónt takarít meg, s az egyenletes adagolás következtében minőségileg javítja, szebbé teszi a forrasztást. A televízió előszereldében már ezzel a pákával dolgoznak. A víz tükre sima. A víz tükre háborgó. A víz tükre kék. Fodrozódó hullámokat kerget rajta a szél. Áttetsző. Megcsillan rajta a napsütés. Vízinövények borítják. Hasítja a csónak. Siklik rajta a vitorlás. Jégtáblákkal hinti tele a tél. Páncél alá szorítja a fagy... Szavak. Szóképekben testet öltött sztereotípiák. Minden víz tükre más. És mindenkinek más ugyanannak a víznek a tükre. A víz tükrét egyformának soha nem látta két ember. Ült az alacsony pádon. Kavicsokat emelt fel, s ejtett le. Olykor egyet- egyet elhajított. Nézte, ahogy az apró kő a vízbe hull. Csobbanás jelezte eltűntét. Hullámok gyűrűje futott végig a vízen. A kavicsok sárgák, barnák, pirosas, kékes színezetűek. Kölyökként gyűjtötte a kavicsokat. Degeszre tömte velük a zsebét. Nem tudta, mire kellenek. Mégis gyűjtötte. Az ember annyi mindent csinál, s nem kérdi, minek? Pont gyerekként legyen hát racionális? Am mi lenne, ha most tömné tele a zsebét kavicsokkal? Ha egyszer csörgő-zörgő kődarabkákkal állítana be a gyárba? Kupacba rakná az íróasztalon, s lelkére kötné a titkárnőnek, a takarító asszonynak, mindenkinek, aki csak bemegy hozzá, hogy egyetlen darabja sem veszhet el. Vigyázzanak rá. Mire? Vacak kavicsokra? — ezt kérdené csodálkozó tekintetük. A szobából kifelé menet pedig azt gondolnák, hogy az öreg megbolondult. Kavicsokat hordott be, hallottátok? Egy óra múlva már erről beszélnének. Mert nem maga a dolog a fontos. Hanem a dolgokhoz társult ítéletek. Kavicsokat a gyerek gyűjt. A felnőtt nem gyűjt kavicsokat. Ha még- .is, akkor valami baj van vele. Egyszerű, nem? Az életben éppen az ga- balyít össze mindent, hogy örökké ismétlődik az egyszerűsítés. Az, hogy semmi nem önmaga, hanem mindent mássá tesz a csupán csak feketét és fehéret ismerő osztályozás. Fölemelte a kezét, hogy elhajítson egy körte formájúra kopott kavicsot. A mozdulat félbemaradt. Fiatal férfi s nő jött karonfogva, szótlanul lépkedve a parton. A kavics a markában lapult, s valami röstelkedés-félét gerjesztett. Hiszen mit szólnának ... Vén bolond, kavicsokat hajigái — gondolnák. Vagy: na, ez is egy félnótás, a haja már fehér, mégsem nőtt be a feje lágya. Az ember, ha bármi nem sematikusát lát, hall, tapasztal, azonnal gyanakodni kezd. Miért? S miért ítéli a szokatlant nem természetesnek? Miért gondolja, hogy csak a víz tükre a lényeges, s ami alatta van, az már nem számít? a víz tükrét már annyian leírták. Azt, ami alatta van, csak a szakemberek méltatják figyelemre. Halak és planktonok biológiai egyensúlya. A víz ásványtartalma. A kőzetek bomlása. A rádiumtartalmú iszap. A víz flórája, faunája. S ezen belül is a sekély, az álló, a folyó, a mély vizeké. Lápoké, mocsaraké. A mocsári ciprus A víz tükre furcsa légzőgyökereket ..növeszt. A lápokban élő halak húsának kémiai ösz- szetétele egészen más, mint a folyóvízben surranóké. Minél többet ismer meg a létező világból az ember, annál szerényebben ítélheti meg meglevő ismereteit ... A gondolatsor megszakadt, mert a férfi s a nő a pad elé ért. Számára váratlanul, a férfi köszönt. „Jó napot, vezérigazgató elvtárs.” Gyorsan, zavartan válaszolt. „Jó napot.” Látta, hogy azok ketten villanásnyi időre megtorpannak, mintha várnának valamire. Kik lehetnek? A férfin színes ing, nadrág, a nőn rövidujjú blúz, szoknya. A világon semmit el nem áruló ruhadarabok. Honnét ismerik őt? Itt, az üdülőhelyen aligha ismerhették meg. A kutya sem tudja, ki kicsoda. Nem érdekes. Itt üdülők vannak, s kész. Címek, rangok valahol a munka ruha- és kelléktárában hevernek, két vagy három hétig kiváltatlanul. Hát akkor? Valamelyik gyárban dolgozhatnak? Hétezer ember dolgozik a négy gyárban. A hétezer egy arcot játszva megjegyez. Egynek hétezret megismerni lehetetlen. „A vezetők járjanak többet az üzemekbe.” Legutóbb egy fiatal, kedves arcú asszonyka mondta a vállalati szakszervezeti tanács ülésén. Igaza van. Persze. Csak éppen... Ez is olyan, mint a víz tükre. Rejti azt, ami alatta van. Ma már nem lehet patriarchális módon vezetni nagy termelőegységeket. A szervezettség bonyolultsága öntörvényűén létrehozza az irányítás élesen elhatárolódó szintjeit. Jól esne elbeszélgetni a műhelyekben. Kérdezgetni az embereket. Ha egyszer-egyszer futja rá ideje, fel- villanyozódik tőle. Mégis, tudja, nem ez a dolga, nem teheti meg. Többet használ, ha azt csinálja, ami a feladatköre. Az elvi irányítás, koncepcionális problémák ... Amikor negyvenkilencben, az államosítás napján megkapta az állam adta felhatalmazást a gyár átvételére, a többiek, akikkel néhány órája még együtt dolgozott a gépek mellett, azt mondták: végre, a mi emberünk ül az igazgatói székben. Am mit mondtak akkor, amikor a normát kellett rendezni, ledönteni a patkánylepte, bűzös, koszos, öreg műhelyeket, tanfolyamokra küldeni száz meg ezer embert, hogy megtanulják az új gépek kezelését? Akkor már nem az ő emberük volt.., pedig akkor volt igazán az övék. Kiköptek a háta mögött... egy év múlva meg boldogan mutogatták, micsoda remek megmunkáló-sort állítottak fel... Az öreg gyártelepi házakat bontottak. Sírtak az asszonyok, ököllel fenyegették a férfiak. Olyanok átkozták, akikkel húsz évet dolgozott együtt, gép mellett, veríté- kezve, koszosar elbocsátástól rettegve. „Az isten megver ezért” — ezt kiabálta egyikük. Inaskoruk óta barátok voltak. Mi fordította őket szembe? A beosztás? Fenét. Valami, ami létező, de mégis megfoghatatlan. Az, hogy egyik a víz tükrét látja csupán, a másiknak azt is látnia kell, ami alatta rejlik... Fölnézett. A férfi és a nő már távolabb volt Valamit beszéltek. Talán gúnyolódtak. „A fene essen bele, azt nem mondta, hogy álljunk meg már egy percre.” Mondania kellett volna? Vállalni a kínt: ne haragudjon, de nem tudom, honnét ismerem ... azaz, nem is ismerem, hiszen megértheti, hétezer ember dolgozik a vállalatnál... vagy talán nem is onnét... valamelyik partner, minisztérium...? Dadogás, hebegés, kényszeredett szavak, üres udvariaskodás. Minek? S mégis furcsa. Hiszen valami közük kell, hogy legyen egymáshoz. Valamiképp összefügg a sorsuk. A férfi mérnök vagy esztergályos. Könyvelő. Valaki a hétezer közül. Mondjuk. Teszi a dolgát. Elolvassa a körleveleket, az utasításokat. Fegyelmet tart és fegyelmet követel. Valakinek a nevében. Az ő nevében. „Vezér- igazgatói utasítás” — mondja, ha valaki méltatlankodik, ellenkezik. Tízszer meg százszor aláírja a nevét napjában. Ott ül az ilyen meg amolyan konferencia elnöki székében, gyűlések elnökségében, dönt, határoz, utasításokat ad, s egy-egy döntés száz vagy éppen ezer, nem ritkán hétezer ember életére van befolyással, s lám, fölbukkan valaki a vízparton, s ő nem képes mit kezdeni vele. Azt sem tudja, ki lehet. Csak fogadja a köszönést, bólint hozzá a fejével, s legközelebb talán már azért kap bírálatot a szakszervezeti tanács ülésén vagy a pártbizottsági ülésen, mert elszakadt az emberektől, nem ismeri őket... A bírálattól tartana? Ahhoz ő már öreg, s fáradt, hogy a szavak különösebben irritálnák. Sokkal inkább az, ami a víz tükre alá bújik. Ami a szavak mögött van. Amit ugyan senki nem mond ki, de amit ő érez. Hallotta a nő és a férfi távolodó lépteinek hangját. Talpuk alatt olykor megcsikordult egy kavics, s zizegett a homok. Eleresztették egymást, előbb még összekaroló kezük mint semmit össze nem fogó kapocs himbálódzott. Lépéseik ritmusa is egyenetlenné vált; míg összekarolva mentek, egymáshoz igazították lépteiket, most a pő apróbbakat, a férfi nagyobbakat lépett, s a nő, hogy el ne maradjon, gyorsabban rakta a lábát. A férfi egy lépésre, a nő másfél lépésre jutott. Precíz vagyok — gondolta maliciózusan. Nézte, ahogy a homokban a fűcsomókat kerülgetik. A férfi a csenevész bokrocskáról letépett egy levelet, a szája elé emelte, furcsa, cincopó hang hallatszott. Igen, gyerekkorában ő is játszott ilyen muzsikát... A nő nevetett, tréfásan a férfi fenekére vert, majd észbe kapva, gyorsan hátranézett, ö úgy tett, mint aki a vizet nézi. A rezzenéstelen tükröt. S csak most vette észre, hogy marka még mindig a kavicsot szorítja. Mészáros Ottó Vissza: az ágas szénaszárífáshoz
