Pest Megyi Hírlap, 1970. szeptember (14. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-09 / 211. szám

1970. SZEPTEMBER 9., SZERDA PEST MEGYEI kMírlap Őrzik a tüzet A szakma szent — de kiknek? Könnyűipari Gépgyártó Vál­lalat 7. számú gyára, Vác. Az üvegkupolán látni egy keveset az ég kékjéből, a kemence kö­rül a tűz pirosából, az öntödé­ben uralkodó szín mégis a fe­kete, fekete, fekete, mely a kezet, ruhát, arcot is belepi. Délelőtt elkészítik a formákat, délután beöntik a nyersvasat, éjjel kibontják negatív burká­ból a gyártmányt: különböző gépalkatrészeket. „Ha nem történik változta­tás ... az öntészet... lerom- bolódik” — így Erdősi Pál fő­művezető. A megállapítás gyá­ron belüli s kívüli tapasztala­taiból összegeződött, keserűsé­ge, mellyel közli, szakmunkás­szívéből fakad. Kevés megsza­kítással 1937 óta őrzi itt a tü­zet. „Az öntészet — a gép­gyártás lelke. Gép és nyers­anyag — az ipar alapja. Bá­nyász meg vasmunkás — az ország iparának alapozói” — töltötte a büszkeséget az utá­na érkezőkbe, ahogy őbelé is töltötték az öregek. Akkor a bányászt, az öntödei munkást és a nyomdászt fizették meg a legjobban. Ez a jövedelem­beli kiemelkedés azóta elmosó­dott, ahogy az olyan juttatá­sok is, mint például a tízszá­zalékos melegségi pótlék... Mind kevesebb fiatalnak mondhatja: „Ne rohanj rögtön műszak végével, törődj a kör­nyezeteddel, törődj vele, mire való, hova kerül, amit készí­tettél, legyen fontos a gyár, a munkád, hiszen itt és ezzel töltőd a fél életedet. Ügy be­csülöd magad, ahogy az öntö­dét.” Évente tíz-tizenkét ipari tanuló beiskolázására volna szükségük — és két esztendő­ben egy, ha akad. Munkaerő- hiány ... Fluktuáció ... Meg akarja érteni, ismerni az okát: fia motorkerékpárján bejárja a környéket, .elmegy a téeszek kiegészítő^ üzettíSgi öntödéi be — vagy három ilyen van a já­rásban. Megpróbálja lebeszélni a tőlük kilépni, oda belépni szándékozó szakmunkását. „Igaz, több ezer forintért, de háromszáz órát is kell talán dolgoznod havonta. Három gyereked van. A több pénzzel használsz neki jobban, vagy ha magadra vigyázol?” (Leg­utóbb sikerrel tette.) Bejut az embereit elszívó-elcsábító gyá­rakba. Mint a múltkor a Du­nakeszi Házgyárba, ahol meg­győződött, hogy volt munkása közel ugyanannyi bérért ké­nyelmesen, ülve kezeli a gé­pet, míg itt izzadt, emelt, eről­ködött... De amikor, rokoni látogatás révén, a montreali világkiállításra is eljutott, azon, és a kanadai gyárakban, ahová magasfeszültségű ér­deklődése nyelvtudás hiányá­ban is beléptette — „akadtam mindenhol tolmácsoló magyar­ra” — tapasztalta egyrészt a tnagasfokú gépesítést, mely itthon késett, késik, másrészt viszont, hogy mindent a gép el nem végez. Ahogy e gyárban sem végezhetne, hi­szen kis szériákra szükség van s lesz mind’g. Erdősi Páltól hallom még a következő fabulát: — Annak idején mi jártunk ki szervezni, és sokáig patro­náltuk is a sződi termelőszö­vetkezetet. Segítettük a be- hordást... Egyszer, emlék­szem, majdnem meg is vertek ott... Az éjszakai parti cso­portvezetője, Bácsi László, mint párttitkár dolgozott kinn... Négy hónapja öntödét alapítottak... Tizenhat forin­tos órabért is fizetnek... A szomszédos iparitanuló-inté- zetből is elment hozzájuk a két öntödei szakoktató. S ná­luk is már csak huszonkét ön­tőipari szakmunkást találni... Száznyolcvan embert igé­nyelne az öntöde — de a lét­szám jóval alatta mozog. Kik­re számíthat biztosan a vállalat? Például Lányiékra — hattagú brigádjuk már-már fogalom. Tagjai betanított munkások, szakmunkásnak, törzsgárdatagnak kijáró rang, tisztelet övezi őket! Három éve s mindeddig egyedül ők nyer­ték el a szocialista címet az öntödében. Miért? Ne csak ter­melési statisztikákban próbál­juk keresni a választ. Ismerik egymást: tudják, kinél fenye­geti a családi navigációt tartós betegség, lakáshiány — segíte­nek tettel vagy szóval, s az utóbbi is nagy dolog, mert ma­gányérzetet oszlat. Közösség ez valóban. Ismerik a gyár összes gondját. Hogy a tényle­ges, ötszázhatvanas létszámból csak az idén, az első félévben kilencvenhét fő lépett ki, hat- vankiienc dolgozó be ... Hogy gyártmányaikra égető szüksé­ge van az országnak — úgyne­vezett gazdálkodás alá vont termékek ezek, az üzem tehát nem tetszése szerint fogadja, veti el a rendeléseket... De túlóráztatni a szakmában nem lehet... Megpróbálnak segíte­ni. Kivenni részüket az óhatat­lan termeléscsökkenés ellenére eredményes kongresszusi ver­senyfeladatokból. Tizenöt munkabrigád, száztizenkilenc ember vállalta ... négyszázti- zennyolcezer forintnyi érték terven felüli megtermelését... Személyenként tíz óra társa­dalmi munkát... Hogy például ötszázhetven darab, a bőripar­nak gyártott, exportra menő „csákozógépet” a határidő előtt két hónappal elkészítenek... Hogy naponta hat darabbal több olaj kályhaöntvényt gyár­tanak ... A bizonyíték a valós segítségnyújtásra? A tizenhét éve itt dolgozó Lányi István például a segédmun­káshiányban egyedül emel na­ponta kétszázszor egy negy­venkilós súlyt... Gépére, mun­kájára egyszerűen nem akadt más vállalkozó. „A fiam is ön­tőmunkás akar lenni. Minden este mesélnem kell a gyárról.” — Mi a legnagyobb problé­májuk? — A feszültség a csak gyári keresetükből élő és a Váccal szomszédos falvakból vagy messzebbről bejáró, földhöz is kötődő munkások között. Bár általánosítani nem lehet, nem szabad, mégis tények bizo­nyítják hogy az üzemi prob­lémák, zavarok zöme — fize­tés utáni napokon ittasság, az ebből származó sűrű balesetek, a kukoricakapáláskor, málna­szedéskor megnövekvő hiány­zások, betegségek — nagyrészt a bejáróknál jelentkezik, ök nem csupán a gyárbeli kerese­tükből élnek... A jelentkező termeléskiesés lehetséges pót­lása viszont a csak az iparhoz kötődő, csak az itteni — ke­vesebb — jövedelméből élő munkásságra hárul. Mi adjuk jószerint a törzsgárdatagságot is... De miként kötődik a gyárhoz a Lányi-brigád egy-egy tagja? Itt van például Müller György. Édesapja harminc évig dolgo­zott ugyanitt, ő negyvenhétben lépett be. Hamarosan, mint negyvenötös kommunistát, ki­emelték, tevékenykedett a vá­rosi pártbizottságon, majd át­került a honvédséghez — sor­sa később visszahozta. Mun­kásmozgalomban is veterán édesapját haláláig egyszer sem látogatták meg a gyárból. Tőle se kérdezték, vele sem tisztáz­ták párttagságát... Sértődött? Akkor bizony megsértődött. Sérelmeinek mártírja, zúgoló­dó emlékműve? Szó sincs ró­la! Hűséges maradt szívében is? A gyár is, kommunista meggyőződése is — életének szerves része, hozzánőtt tarto­zéka. A sérelem, mely érte, bizo­nyára nem jellemző, általáno­sítható — hiszen e váci gyár­ba összes nyugdíjasa bármikor beléphet, s étkezdéjük sem egy üzemi vagy épp üzemen kívüli nyugdíjast lát vendégül, amely gavallériát vagy csak egyszerű emberséget már fel is rótták bizonyos revíziók a vállalatvezetésnek, szerencsére eredménytelenül... Ha azonban általánosabb sé­relmeket tekintünk, keresünk — az idegen is könnyen észre­veszi, mert belebotlik, hogy az öntödében mennyire megké­sett egy legalább az előző szin­teket fenntartó beruházás, nem beszélve a megfelelő öltözők, zuhanyozók állapotáról-hiá- nyáról. Pedig ez tényleg az egyik legnehezebb szakma, amelyből amúgy is sok embert elcsábítanak a kényelmesebb munkák és üzemi körülmé­nyek. Szerencsére még sokan maradtak — várják a jövő esztendőre biztosra ígért húsz­millió forintos beruházást. Őr­zik a tüzet. Jó volna az ő szí­vükben égő tüzet, hűséget is őrizni, megtartani Padányi Anna Munkásőrök harcgyakoríalui Hamarosan megkezdődnek országszerte a munkásőregysé- gek őszi harcgyakorlatai. Leg­ifjabb fegyveres testületünk tagjai ez alkalommal számot adnak felkészültségükről, s egyben tökéletesíthetik gya­korlati tudásukat. A közeli na­pokban tízezrek vonulnak majd ki a terepre. Egyidejűleg lebonyolítják a harcszerű lő- gyakorlatokat is. Ezzel párhuzamosan az elő­képzésben részt vevő munkás- őrjelöltek is készülnek arra, hogy bekapcsolódhassanak a szervezetszerű állományban folyó magasabb színvonalú ki­képzésbe. Egészségügyi központ lesz a kórház CSETERKI LAJOS ÉS CSERVENKA FERENCNÉ LÁTOGATÁSA CEGLÉDEN (Folytatás az 1. oldalról.) Gyorsan szaporodtak a ve­zetőket foglalkoztató témák. Legyen mód arra, hogy a kór­ház szabadon gazdálkodhasson a bérekkel. — Keressük a helyes utat, de csak felelősségteljes lépé­seink lehetnek. Ez már bo­Anzix a mezőgazdasági kiállításról CÉL: A MUNKAFOLYAMATOK KOMPLEX GÉPESÍTÉSE A IV. ötéves tervben a me­zőgazdaságban is alapvető fel­adat a gazdálkodás intenzív fejlesztése, amely mindenek­előtt a technika és a tudomány eredményeinek széles körű el­terjesztése útján lehetséges. A mezőgazdasági kiállításon lá­tottakat is ezért egy ilyen „színszűrővel” kell néznünk, s azt kell vizsgálnunk, ami elő­re mutató. A mezőgazdasági gépgyártást, a gépeknek a ter­melésben való részvételét kell alaposan szemügyre vennünk, mert ez mutatja legfinomab­ban, legpontosabban, hol tar­tunk, hol kell előbbrelépnünk. Pár évvel ezelőtt még csak a gabona komplex gépesítését tudták bemutatni. Most már látható a kukorica- és a hagy­matermesztés, az erdőműve­lés, fakitermelés, továbbá a lucerna- és rétiszéna-betakarí- tás komplex géprendszere is. Abban, hogy most ilyen gaz­dag a kiállított, anyag — több mint ezer különböző gép és berendezés van az idei kiállí­táson — nagy része van a leg­utóbbi években végbement, il­letőleg elkezdődött korszerűsí­téseknek. Am lássuk az egyes gépcsaládokat! A kukorica gépei Három gépsort hoztak a ki­állításra, amelyek a kukorica betakarítására használhatók. Az első. és szűkebb hazánk­ban, Pest megyében is hasz­nálatos a csőtörő rendszer. Ennél a Zmaj—2K nevű gép két sor csövet tör és foszt. A vontatóról a góréba vagy egyéb tárolóhelyre kerül a ku­korica, de vihetik az itt lát­ható nagy teljesítményű mor- zsolóba is. A kukorica útja a szárítóban ér véget. A másik két géprendszer szemesen takarítja be a ter­mést. Az egyikre elmés meg­oldással — a kombájn vágó­szerkezete helyén — csőtörő adaptert szereltek. A szem szárítóba kerül, a kukorica­szárat egy szétzúzó aprítja, de az nem kerül bele a kombájn­ba. Ennek a gépnek a párja szemesen betakarító gép, az Oros nevű adapterrel felsze­relt kombájn. A szár itt a kombájnba kerül, s a szalma- rázóhoz kapcsolt szecskavágó aprítja fel. Újdonságként mu­tatták be a szakemberek a nagy teljesítményű szovjet SZK—5-ös kombájnra szerel­hető hatsorós adaptert. A kukoricabetakarítás gé­pesítése nálunk nem tekint vissza nagy múltra, most vár­ható erősebb ütemű fejlődés. Pest megyében különösen a Cegléd környéki állami gazda-, ságok és termelőszövetkezetek oldották meg jól a kukorica gépi betakarítását, érdemes esetleg velük a tapasztalato­kat kicserélni. A szálas takarmányok betakarító gépei Több gépsor közül válogat­hatnak a gazdaságok a kiállí­táson. Ezekkel lehetővé válik a szecskázva vagy bálázva va­ló betakarítás. Különösen a nagyobb állattenyésztő gazda­ságok vezetőinek figyelmét hívnánk fel arra, ha e gépek közül vásárolnának, ne felejt­sék el megvenni a Pest megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vál­lalat (Monor) által gyártott bá- lafelszedo gépet, amelyet sike­resen próbáltak ki a közel­múltban. Az erőgépek közül a legna­gyobb érdeklődést a szovjet óriás traktor váltja ki. A K— 700-as motorteljesítménye 220 lóerő. Egyébként a harmadik ötéves tervben a mezőgazda­ság 35—38 ezer traktort kapott, közöttük már nem kevés a nagy teljesítményű, korszerű gép. A jövő traktorai még in­kább kielégítik majd a speciá­lis igényeket. Nem hazabeszé- lés, de a DUTRA világszínvo­naláról itt is meggyőződhet­tünk. A traktor azonban olyan gép, amelyikből a legkisebbtől a legnagyobbig való gyártást csak nagy országok tudják megoldani. Mi sokat gyártunk, de sokat vásárolunk is kül­földről. Érdemes megnézni a kertészetekben alkalmazható ügyes kis GT—124-est, ame­lyet az NDK ipara készített. A jugoszláv hegyi traktoregyen­lőtlen domborzati viszonyok között is kiválóan dolgozik. Hegyvidéki szőlő- és gyü­mölcstermelő gazdaságainknak ajánlhatjuk. A traktorhoz spe­ciális munkagépek kapcsolha­tók. A szépség nem akadály Ezt most a traktorokra mondjuk. Különösen a cseh­szlovák gépcsaládoknál figyel­hetjük meg, milyen sokat ad­nak a gépek külsejére, esztéti­kájára A 80 lóerős Zetor Crys- tall nemcsak jó, de szép is. Még az idén forgalomba kerül a magyar D4K—B 100 lóerős változata. A középnehéz trak­torok közül a szovjet MTZ— 50-est már ismerik gazdasá­gaink. Ebből a típusból jövőre is sokat hozunik be, de várható a továbbfejlesztett 60-as 80-as importja is. “ A BMG mutatja be a Gra- mospry nevű gépcsaládot. Sző­lőkben, gyümölcsösökben jól használhatók, s ami fontos, alacsony nyomással dolgoznak, s ezért azokat a vegyszereket is permetezni lehet velük, amelyeket a magas nyomásúak már nem képesek kiszórni. Az érdekességek címszó alatt lehet megemlíteni a szovjet mezőgazdasági helikoptert, a szemenként vető vetőgépet, a talajkopírozós rendrevágó szártépőt, amelyet a lucerna­lisztet készítő üzemekben le­het jól felhasználni. Feldolgozó gépsorok Friss gyümölcs -exportunk 1969-ben volt a legnagyobb. Az egész termés 25,5 százalékát értékesítettük külföldön. Saj­nálatos, hogy a szedés gépesí­tésének megoldatlansága miatt lényegesen csökkent a cseresz­nye, a meggy, a szilva kivite­le. Növekedett viszont a nö­vényi eredetű konzervek ex­portja. Főzelékkonzerveket zömmel a szocialista országok­ba exportálunk, a tőkés piacon paradicsomkonzervet adunk el leginkább. Tovább fokozhat­nánk eredményeinket, ha kon- zerveink még jobban megfe­lelnének a szigorú követelmé­nyeknek. Az igények rohamo­san nőnek, kívánalom az elő­recsomagolt áru, a korai és ké­sői zöldség és gyümölcs, ám ezekhez — és ezt nem láttatja talán eléggé a kiállítás — több gépre, feldolgozó gépsorra len­ne szükség. Külföldön már láthatunk zöldbab-, paradi­csomszedő, gyümölcsszedő gé­peket. Mi még ezen a téren el­maradással küzdünk. Sokat lehetne még beszélni a mezőgazdasági kiállításról, külön-külön témát érdemelne az épületgépészet, az állatte­nyésztési gépek és berendezé­sek bemutatása, de reméljük, a gépészetből így is ízelítőt tud­tunk adni, mi látható és még mit kellene láttatni. Egy bizo­nyos: nemcsak a termesztés, hanem a betakarítás és feldol­gozás gépesítése is előtérbe ke­rült, de legnagyobb sikert a teljes géprendszerek aratták. A jövő: az egyes termékek ter­melésének komplex gépesíté­se, s erről meggyőzött bennün­ket a mezőgazdasági kiállítás. —sz—d— I nyolult dolog, amire rákérdez­ni sokkal könnyebb, mint in­tézkedésekkel válaszolni. Né­hány üzemnek megengedtük, hogy a megadott pénzkeretből belátása szerint gazdálkodjék. Meglátjuk, milyen eredmény­nyel. De ne felejtsék el addig sem, hogy itt a kórházban, s másutt is a megtakarított stá­tus bérének 70 százalékát megtarthatják. Bár elárulha­tom, hogy ezt a már régebbi intézkedést nem követte a lét­szám csökkenése. Sok az orvosi adminisztráció, panaszolják a kórháziak, töb­bet foglalkozik vele az orvos, mint a gyógyítással, ezen vál­toztatni kellene. A vendég el­neveti magát, és széttárja kar­ját. — Ezt tőlem hiába várják, és~|~ez itt a maguk gondja és ten­nivalója. — Csakhogy ez nem olyan egyszerű — válaszol vissza a kórházigazgató. — Azt elhiszem, de mégis­csak maguknak kell elkezdeni, itt... Az igazgató már feszeng egy kicsit, „nem akarjuk feltarta­ni, nem akarjuk, hogy unat­kozzék”. A vendég nagyot ne­vet, „éppen hogy nem unatko- zom, éppen most érdekes iga­zán”. Elhangzik többek kö­zött, hogy az orvosok mellett orvosvegyészek, orvosbiológu­sok, orvosmérnökök álljanak szolgálatba. De ezek kiképzé­séhez nem indíthatunk spe­ciális fakultásokat, ehhez ki­csi az ország. Az út kétféle, a mérnöknek, biológusnak, ve­gyésznek beletanulni az orvos- tudományba annyit, amennyit az új eljárások, komplikált berendezések megkövetelnek. S a másik: azt az egy-két tu­cat különleges kiképzést kí­vánó szakemberjelöltet kül­földre küldjük, speciális egye­temre. Jutott még idő szétnézni a kórházban is. A csecsemőosz­tály, a konyha s a nővérszál­lás is útba esett. Ez utóbbi he­lyen eltöltött néhány percet a vendég és vendéglátó. A párt megyei első titkára azt kérdez­te a most szakmát tanuló, ott lakó fiataloktól, mennyire elé­gedettek szállásukkal. A vála­szuk tulajdonképpen azonos volt azzal, amit kifelé menet Cseterki Lajos így fogalmazott meg: szebb, mint egy szép kol­légiumi szoba az egyetemen. S végül elújságolták, hogy eb­ben az esztendőben hozzákezd a Ceglédi Építőipari Vállalata régi kórház rekonstrukciójá­hoz is, ahol a baleseti sebészet kap helyet, és orvosszállás épül. A gyönyörűen parkosított szökőkutas, kis tavas kórházat nem nehéz dicsérni. Az öröm­ben és elismerésben az egész­ségügyi kar mellett osztozik tíz- és tízezer ember. Az ő gondjaikról, az orvosok és a mindennapi élet problémáiról folytattak nagyon őszinte esz­mecserét. Nem csoda, ha a meleg kézszorításhoz szívből kívánkozott — s nemcsak ud­variasságként — az újabb in­vitálás: jöjjenek, mielőbb, nagy örömmel várjuk ... (t. gy.) Foto: Gábor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents