Pest Megyi Hírlap, 1970. szeptember (14. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-06 / 209. szám
6 PEST MEG V hírlap 1970. SZEPTEMBER 6.. VASÄRNAP hajszárítókból élt LYONI HALPIAC, SZAHARA! POKOL SALGÓTARJÁNI MÉZESHÉT A szadai „idegenlégióst” Puskás Jenőnek hívják, 29 éves, foglalkozása vasesztergályos, jóllehet ez csupán irataiból derül ki, mivel szakmájában nem sokat tevékenykedett. Továbbá fontos tudni róla, hogy hétszer nősült és ugyanennyiszer el is vált, három gyermek édesapjának mondhatja magát, míg az utóbbiak miatt néhány elmarasztaló bírósági ítélet birtokosa, a tartási kötelezettségek elmulasztásáért. A fiatalember különben nem csali ez okból állt már a bírói pulpitus előtt: lopásért, sikkasztásért, közveszélyes munkakerülésért kétszer is elítélték. Legutóbbi szabadulása után sem égett benne a tettvágy, már ami a munkát illeti. Előbb egy, még a börtönből megismert hölggyel töltött egy kellemes hetet Szentendrén, majd további egy hétre bevonult — a szadai erdőbe. Pénze nem volt, többnyire gyümölcsön élt. Nyilván az egyhangú koszt is közrejátszott abban, hogy egy napon az erdőből a budapesti pályaudvarokra tette át székhelyét. Enyhültek anyagi gondjai is. Ha pénzre volt szüksége, kiváltott a kölcsönzőből néhány hajszárítót, amiket a következő sarkon elzálogosított a zaciban ... Az élelmes fiatalember azonban nemcsak a hajszárítókat szerette, hanem a házassági hirdetéseket is. így bukkant rá a Nők Lapjában M. Ida társra vágyó salgótarjáni ápolónő hirdetésére. Puskás persze elsősorban pénzre vágyott, de azt sem tartotta rossz ötletnek, ha ezt mint „társ” kapja jrjiieg, Nekiült hát levelet írni... P. howardi történetek Első soraira választ is kapott, s ezután megkezdődött a rendszeres levélváltás. Immár aligha sértve az indiszkréciót, érdemes figyelmet szentelnünk e fiatalember dús fantáziájának olvasmányos termékeire. Az írások ugyan némi hasonlóságot mutatnak a Dörög Zultán néven közismert regenyhős leveleivel, bár el kell ismernünk Puskás jobb helyesírását. E levelek sajátossága például, hogy a kedves megszólítás után 14 felkiáltójel állt, valamint hogy írójuk nem fukarkodott a társkereső hölgy dicséretével. Idézzünk csak: „ön szókimondó — ezért csak tiszteletet és becsületet érdemel. Nagyon szép emberi tulajdonság. Sajnos, az őszinteség csak nagyon kevés emberben van meg.” így igaz. Például Puskásban sincs, aki ezután leírja, hogy műszaki egyetemet végzett és jelenleg 7 ezer forintot keres egy tsz- ben... A hölgynek különösképp az furdalta oldalát, leveleiben miért nevezi magát Puskás „Farkasnak”. A válasz első mondatai sokat sejtettek: „Hazatértem után — írta Puskás —, ha nézeteltérésem támadt valakivel, reflexszerűen az övemhez kaptam, s másodpercekbe került, míg rájöttem; sem rohamkésem, sem pisztolyom nincsen.” Ezután Farkas, alias Puskás, jámbor szavakkal nyugtatta meg M. Idát, hogy ez a farkas már teljesen szelíd, s nagyon hűséges azzal, aki nem vadállatot lát benne.” Ennek reményében biztosította levelező- partnerét, hogy ma már nyugodtan eljöhetne vele sétálni a gödöllői e ^őbe, ahol — tette hozzá gyöngéd célzásként — „talán egyszer egy egész farkascsalád sétál majd”... Miért is kapkodott övéhez ez a fiatalember? Sötét múltjának történetéből erre is fény derült. „1956 októberében külföldre szöktem. Egész Európát bejártam, éhesen, rongyosan.” így vándorolt Lyonig, ahol a halpiacon dolgozott, amíg egy nap a rendőrség megverte, majd beléptették a gyarmati hadseregbe. Sidi-bel-Abbes, Tunisz, Elefántcsontpart, Francia-Marokkó voltak útjának állomásai. Többek közt. Mert ugye „ki tudná felsorolni mindazokat a helyeket, amelyeknek csendjét én és bérgyilkosaim géppisztolyai verték fel!” Ám ez is véget ért egyszer, a leleményes fiú a lyoni kórházból átszökött Svájcba, ahonnan egyenesen Gödöllőre sietett. Mellékesen jegyezte csak meg: távollétében az oráni hadbíróság Puskás törzsőrmestert zászlóelhagyásért öt év várfogságra ítélte... S ha mindezek után valaki azt hinné, hogy a társra vágyó ápolónőt csak az töltötte el örömmel, hogy e levelezéssel megspórolta egy P. Howard könyv árát — téved. Az időközben magát hajszárítókból fenntartó „idegen- légiós” meghívást kapott Salgótarjánba ... Szökés a kórházból Kellemes hét volt, amit Puskás számára még szebbé tett, hogy a költségeknek csak egy részét kellett fedeznie. Egy hét után azonban már igencsak égett lába alatt a talaj. No, de aki a Szaharából meg tudott szökni, annak Salgótarjánból sem lehetett probléma. Az első mese: ellopták tőle egy értékes műszerét. A nyomozás eredményéről telefonon, mint „Pintér százados” tájékoztatta az ápolónőt. Egy másik telefonnal pedig, mint saját édesapja beszélt a hölggyel, akitől haladéktalanul hazarendelte fiát. Majd visszavedlett Puskássá. és 350 forintot kért M. Idától. Tábor volt a gyárban ' Puskás így végre ismét társ- talanul kószálhatott Budapesten. Aztán jelentkezett a Hajó- és Darugyárban. Munkahelyén sosem látták, csak az így szerzett munkásszálláson, ahonnan két pokróccal távozott... Majd újra hajszárítók. továbbá mikrofonok kölcsönzéséből tengette életét, mígnem egy nap kórházba került. Betegsége nem volt komoly, s, hogy egyre jobban érezte magát a fehér falak között, annak több oka volt. Történt először is, hogy az egyik tanársegéd véletlenül megkérdezte tőle: — ön mérnök? — Igen — vágta rá Puskás, és hamarosan összebarátkozott az orvossal. Majd a többi doktorral is, szakmai tekintélyét ugyanis sikerült megalapoznia az elromlott műtőasztal megjavításával ... Az egyik ápolónővel, Emma nővérrel is bensőséges barátságba került, minek következtében 1500 forintra tett szert. — Képzelje, gyorshajtásért 2000 forintra büntetett a rendőr, de csak 500 volt nálam, nem tudna kisegíteni? — szólt a szöveg és jött a pénz... Puskás ezután sürgősen meggyógyult és egy levelet hagyva hátra — „vállalati érdekből távoznom kellett” — eltűnt a kórházból... Ez már nem mese... Addigra azonban az oráni idegenlégióst, vagyis Farkast, vagyis Pintér századost, illetőleg Puskás mérnököt — tehát Puskás Jenő vasesztegályost annyian keresték, hogy már a Szaharában sem tudott volna elbújni. Az emberek hiszékenységét nem mindennapi leleményességgel kihasználó szélhámost a rendőrség elfogta, s a Gödöllői Járásbíróság halmazati büntetésül 2 év 6 hónapi szabadság- vesztésre ítélte. Ezt pedig egy kevésbé romantikus helyen: várfogság helyett — szigorított börtönben kell letöltenie. Talán ott valóban megszelídül... Szitnyai Jenő Július elején — kezdetnek 210 egyetemista érkezett Százhalombattára, a Dunamenti Hőerőműbe. Elfoglalták kijelölt szállásukat — gyáron belül —, átvették a vállalattól kapott gumicsizmákat és kész- j tyűket, makukra vették a l KISZ Központi Bizottságától kiutalt zsávolynadrágot és -inget, kézbe vették a kiosztott j ásókat és csákányokat, fölvo- , nultak a munkahelyre: a hatalmas tornyok és fémhenge- j rek között vezető utakra. — Kezdetét- vette az építőtáborozás. Vállalás és munkanap A Dunamenti Hőerőmű vezetősége már tavaly ősszel elhatározta, hogy ha akad vállalkozó szellemű fiatal közösség, építőtábort szerveznek nyáron. Lévén a vállalatnak nem egy és nem két olyan feladata, amelyet „szakképzet- len munkaerővel” is meg lehet és kell oldani, s amelyek a vállalat éves tervének teljesítése szempontjából rendkívül fontosak, sürgősek. Közműve- síteni, csatornázni kell azokat a területeket, ahova a IV. ötéves tervben felépül az „erőmű 2”. Tavasszal közbejött az árvíz. Az egyetemek termelési gyakorlat helyett a Számos-közbe küldték hallgatóikat: új házakat építeni a romba dőltek helyére. így történt ez a Budapesti Műszaki Egyetemen is. Mikor a DHV KISZ-bizottsága először fordult hozzájuk a kéréssel, küldjenek fiatalokat a nyári építőtáborba, először széttárták a kezüket: lehetetlen. Aztán összeült az egyetemi KISZ-bizottság, és megszavazták : vállalják. Természetesen csak önkéntes jelentkezés alapján. A DHV-nál júliusban és augusztusban, négy turnusban, 720 műszaki egyetemista és külföldi diák dolgozott. Jóval többen jöttek, mint amennyire számítottak. Béres Márton, a vállalat KlSZ-bizottsagának . csúcstitkára: — Kellemes meglepetés volt. De még inkább az a hajtás, amit produkáltak. Reggel 7-től este 6-ig dolgoztak. Földmunka, árokásás, csövek lefektetése, alapozás, raktárépület-betonozás, vasúti vágányok alapjának készítése. Természetesen a reggelit, ebédet, vacsorát a vállalat biztosította. Este meleg vízben fürödhettek, utána tv-t lehetett nézni, minden este volt filmvetítés, két könyvtárt tartattunk nyitva és a KISZ-klubot, játszani, magnózni, pingpongozni. Egyszóval igyekeztünk honorálni, kelle • mes, jó körülmények megteremtésével: az igyekezetét és a szorgalmat. Jelenlét és teljesítmény Már reggel nagy volt a nyüzsgés. A srácok vonultak ki a munkahelyre, trappoltak, beszélgettek, és nem suttogva. Keményen dolgoztak aztán, de akkor sem csendben, általában jó kedvük volt, és ez műfajnak sem halk. Az étkeztetés i menetrendjét meg kellett változtatni, déltájban az üzem ebédlőjében soha nem látott zsúfoltság és hangzavar uralkodott. Érdekes, hogy a nehéz kubikosmunkától csak nagyon kevesen fáradtak el annyira, hogy munka, fürdés és vacsora után a szálláson maradjanak. Erre a két hónapra nagyon szívesen emlékeznek a százhalombattai és környéki „vendéglátóipari üzemegységek” vezetői: az egyetemisták, akik szórakozni, nézelődni, táncolni jöttek, alaposan fellendítették a forgalmat. 8000 köbméter földet mozgattak meg. Átlagórabérük 6 forint volt. De volt olyan brigád, amelynek tagjai elérték a 8—9 forintot.is. Ez a munkateljesítmény általános elismerést váltott ki: a vállalat dolgozói sem értek még el ezen a munkaterületen ilyen eredményt. A KISZ-titkár: — Hamar megszerették a gyerekeket. Látták, hogy nem lógnak, nem linkeskednek. A kezdeti ('idegenkedés feloldódott, - mikor tugusztus 19-én végleg elmentek az utolsó brigádok is, sajnálták őket. Pedig eleinte a vezetők is bizalmatlanok voltak. Aztán egykét adat összevetésével kiderült, az egyetemisták rászolgálnak a megbecsülésre. Haszon és módszerek Mikor megérkeztek, körbevették őket, megmutatták az egész üzemet, azt, ami már elkészült, és elmagyarázták, mi épül még. Hogy lássák, értsék, miben vesznek részt. A munka első hetében a szombat szabad volt, a második héten péntek estétől kedd reggelig nem kellett dolgozni. Pihenhettek, utazhattak: a külföldi diákok országjáró túrán vettek részt, lementek a Balatonhoz, azon a pénzen, amit itt kerestek. Átlagban 600 forinttal a zsebükben — mondtak búcsút a cseh, lengyel, német, vietnami, szovjet diákok a DHV-nak. Az építőtábor egyetemistáinak csaknem 300 ezer forintot fizettek ki munkabérként. Ezzel szemben munkájuk közel 1 millió forintot ér. Csak azért nem többet — bár ez is jóval több, mint amire számítottak —, mert a 14-es AKÖV, a vele kötött szerződés ellenére — nem biztosított elég teherkocsit a föld elszállítására. Ha ugyanezt a munkát felnőtt, a vállalat állományában levő dolgozókkal végeztetik, a kifizetett munkabér (SZTK- hozzájárulással és különélési pótlékkal együtt) körülbelül 700 ezer forintra rúgott volna. Most pedig éppen ennyi a vállalat tiszta nyeresége. 1973-ig át kell adniuk az „erőmű 2.” elgő gépegységét. Ennek értéke: 4,3 milliárd forint. 1970- ben 176 millió forintot kell beépíteniük. Ebből a 176 millióból teljesítettek 1 milliót az egyetemisták. Nélkülük, ez most már rögzített, kiszámított adat, az ez évi tervet nem tudták volna teljesíteni. Csoda, ha már most elkezdik szervezni a jövő nyári építőtábort? A DHV hatalmas területét bejárva, mindenütt találkozni a fiatalok munkájának nyomaival. De a magyar egyetem mistabrigádok nemcsak a vállalatnak segítettek, keresetüket, több mint 100 ezer forintot, teljes egészében fölajánlották az árvízkárosultak javára! Varga Vera XXIII. — Csodálatos volt a tegnapi éjszaka. Óriási szerencsénk, hogy Pihe ekkora marha... Zsófi pedig fordított: — Köszönöm az előlegezett bizalmat és ígérem, hogy nem leszek méltatlan rá ... Elnézést, itt valamit nem értettem — mondta és Bimbola felé fordult. Bimbola Dönci ismételt: — Ha ebből a buliból kimászunk és felmarkoljuk a dohányt, kettesben lekopunk és meg sem állunk Olaszországig ... — Igen — mondta Zsófi és elmosolyodott — most már értem ... Bimbola úr annak a reményének adott kifejezést, hogy szakértelmét jó ügy szolgálatába állította. Bízik a kis- almásiak sportszeretőében és a magyarok hagyományos fut- balltehetségében. Amikor beszéde befejeztével Bimbola elengedte a kis mikrofont és újra hangosan szólt a tömeghez, kitört az őrjöngő taps. Mert az olasz mesteredző így szólt: — Én kicsi tudom beszélni magyar! Sokat játszottam a náty Puskas, Kocsis és Csibor- nek ellene. Tőlük tanultam foci is meg szép matyar szók, hogy úgy mondja: aztaszencsé- getneki! Én csak azt mondok, hogy magyar paprika, magyar csikós és magyar foci éljen, vivát, grácia, grácia, grácia ... Megrengtek a rozoga állomás falai a páratlan lelkesedéstől. És hiába intette Patkány szerénységre a helyieket, megjelent három fehér ruhás szűz, az általános iskola alsó tagozatából és egy bársonypárnán egy kiló asztali sót és egy kétkilós vekni kenyeret nyújtottak át az ünne- peltnek. Bimbola átvette a kenyeret, majd nyúlt a sóért is. A kislányok keze reszketett, így esett meg, hogy a zacskó kilyukadt. Sokan ezt már majdnem rossz jelnek minősítették, de Bimbola nem jött zavarba. Markát a vastag sugárban kiömlő só alá tartotta és a felfogott sót az éljenző tömeg fejére szórta. Ezzel nagyban emelte az ünnepség fényét, mert a só a szemekbe hullva tömeges könnyezést indított meg, és ebben valamennyien egy emelkedett jelképet sejtettek. így még az is könnyezett, akinek már nem jutott a szemébe só. Mit szaporítsuk a szót? Ilyen ünnepséget még nem látott Kisalmás népe, pedig egyszer — legalábbis az öregek ezt mesélik — maga Ferenc Ferdinánd, a szomorú véget ért trónörökös különvonata is megállt két percre a kisalmá- si pályaudvaron, bár az újabb helytörténeti munkák ezt az eseményt már nem is említik. Bimbola a tsz főagronómu- sának könnyű hintóján hajtatott be a községbe. A házakat — hála Csikós leleményének — fordítva felakasztott magyar zászlók — ebben az elhelyezésben zöld-fehér-piros lobogók díszítették. A egykori Korona, majd később Csillag, most Hungária nevet viselő nagyvendéglőben dúsan terített asztalok várták az ünnepeltet és 'az ünneplőket. Bimbola ült az asztalfőn és meghatottan hallgatta a köszöntő tósztokat. Ilyenkor a szinkron-tolmácsberendezés Bimbola fülébe került és Zsófi suttogott a mikrofonba. — Tisztelt szinyor! — sietett szerephez jutni Tihanyi, a labdarúgó-szakosztály elnöke is. — Csapatunk, a KSC nagy hagyományú labdarúgóegyüttes ... Zsófi bátorítóan intett, hogy folyamatosan beszéljen és közben fordított: — Boldog vagyok, drágám. Már az első percben éreztem, hogy mi egymásnak valók vagyunk ... Ha lehet, ma estére küldd el Pihét valahová, hogy újra zavartalanul boldogok lehessünk... Aztán újra Zsófi fülébe került a hallgató, és Bimbula válaszolt: — Ügy lesz, egyetlenem, és meglátod, olyan boldogok leszünk, mint még soha... Zsófia fordított: — Meglátják, olyan boldogok leszünk... azaz lesznek, mint még soha, mert a következő mámoros éjszaka ... izé... bocsánat... valamit nem jól értettem... Ja, igen ... szóval a mámoros éjszaka után jönnek a dolgos hétköznapok és elindulunk ... azaz elindulnak a siker felé... Csengtek a poharak, piro- sultak az arcok. Tábori oldalba bökte Tihanyit: — Látod, hogy mégis akar bulit estére. Kár volt lemondani a népi tánccsoportot. Egy olasznak az mégiscsak nagy látványosság. Annál is inkább, mert szóltam a kultúr- ház-igazgatónak, hogy a lányok ne vegyenek fel alsószoknyát ... Tihanyi diadalmasan mosolygott: — A lányok itt lesznek, nem vagyok én hülye gyerek... De most odafigyelj. — Szinyor Bimbola most elnézést kér, de szeretne visz- szavonulni. Egyben felkéri a FIFA-tól itt levő urakat, hogy egy rövid tanácskozásra keressék fel a szobájában — mondta Zsófia. Kígyó Dönci társai kíséretében kivonult a teremből, ahol az ivászat távollétében is zavartalanul folyt... Az első edzést két nap múlva lehetett megtartani. Ennyi idő kellett, hogy a csapat, a vezetőség és a pártoló tagság kialudja a fogadóün- nepság fáradalmait. Ezért Bimbola meg is intette a csapatot. Haragjának fokára jellemző volt, hogy intelmét tolmács nélkül zúdította a fiúkra: — Ez nem szabad! Ahogy a nagy Puskás mondani: azta- szencségétneki! Több alkohol nem szabad. A csapat megszeppenve állt a pályán. Valamennyien az együttes kék-zöld mezében feszítettek és a szertáros a csapat történetében páratlan cselekedetre ragadtatta el magát: a kefét soha nem látott cipőket kifényesítette. Ez a szokatlan esemény csak fokozta a csapat ünnepi hangulatát. Dönci. Pihe, Patkány és Sunyi vadonatúj melegítőkben álltak. Pihe fürkészve sétált a fiúk sorfala előtt és megállt Biczók III árnyékában. A százkilós hústorony riadtan pillogott, ami szokatlan volt nála. ö volt a csapat leghasz- nosau j tagja. A meccsek előtt ugyanis két nyolcvankilós búzászsákkal rohangált a pályán, miközben a többiek azt magyarázták az ellenfélnek, hogy ez az egyetlen módja, hogy félelmetes energiáit kissé megcsapolják. Ha ezt nem tennék, annak emberhalál lenne a vége. Biczók III-af ezután a védelembe állították, és bár a legritkábban fordult elő, hogy a labdához ért, elég volt ha az ellenfél csatára felé indult, az ijedtében taccsra rúgta a labdát és elszaladt. És Pihe pont előtte állt meg és hozzá intézte szavait: — Mert ne feledje fiam szinyor Bimbola alapelvét: A korszerű focihoz három dolog szükséges: kondíció, kondíció, kondíció... — Hát az van — morgott Biczók III és a két mellette álló társát a hóna alá csapta. — Nincs visszapofázás! — kiáltott Békési, az edző, mire Biczók dühösen a földhöz csapta a kapust és a középpályás söprögetőt. Az első edzésre megteltek a lelátók is, és bár ez nem vet jó fényt a kisalmásiak sport- szeretetére, meg kell mondani, hogy a legnagyobb érdeklődés Zsófiát kísérte, aki ez alkalomra szintén sportszerűen öltözött: egy parányi bikinit viselt. Bimbola magához intette a tolmácsnőt, üzembe helyezték a tolmácsgépet. Bimbola halkan susogott a kis mikrofonba és Zsófia fennhangon, hogy a lelátókon is hallják, fordított: — Ma kondícióedzést tartunk. Megszámozom magukat ... 1 — 2 — 3... — Mindenki kapott egy számot, majd elhangzott az első utasítás: — Aki páros számot kapott, vegyen a vállára egy páratlan számú játékost és futássjiörbe a salakpályán. (Folytatjuk) Lebukott a scknevű szélhámos Várfogság helyett — börtönben a szaáai „idegenlégiós”
