Pest Megyi Hírlap, 1970. szeptember (14. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-03 / 206. szám
8 "“kJCAíop 1970. SZEPTEMBER 3., CSÜTÖRTÖK Ami elmaradt a III. ötéves tervből A MEGYEI FŐORVOS A JÖVŐ FELADATAIRÓL Zárás-nyitás új rend szerint Agglomerációs kívánságok egy jó rendelethez Nagyközségek városi elbírálást kérnek Néhány hét múlva, október elsején — mint azt már megírtuk — újabb tizenkét orvosi körzet alakul Pest megyében, és ezzel a megye ötéves egészségügyi tervének az orvosi körzetek fejlesztésére vonatkozó része teljes egészében megvalósul. Mit jelent ez a megye egészségügyi helyzetének megjavításában, erről beszélgettünk dr. Békés Zoltán megyei főorvossal. Egy betegre — több idő — öt évvel ezelőtt — mondja a főorvos — egy-egy körzeti orvosra átlag 3300 lakos jutott, és ez a rendkívül magas arány megyénk egészségügyi hálózatát a többi megye mögé helyezte. Az év végén befejeződő tervidőszak folyamán évente 12 új körzet kialakításával most már 322 körzete lesz a megyének, és ezáltal 2600—2700 lakos jut átlag egy- egy orvosra. Ebből azonban nem következik, hogy most már sűrűn lakott körzet ne lenne Pest megyében. Még mindig, van néhány község, ahol az egyetlen körzeti orvos háromezernél jóval több ember egészségén őrködik. Bag és az iklad-domonyi körzet orvosához négy-négy ezernél több ember tartozik. A két körzet felosztására egy-két éven belül bizonyára lehetőség nyílik. Viszont ahol a lakosság száma 3600 alatt van, egyáltalán nem célszerű a körzet kettéosztása. — A megye legnépesebb községében, Érden, milyen most a körzeti arány? — A 33 ezer lakosú községben most már 11 körzeti orvos működik, ami azonban még mindig nem jelenti, hogy valamennyi körzetéhez csupán 3000 lakos tartozik. Célunk az, hogy az orvosnak ideje jusson elmélyültebb munkára, többet foglalkozhasson egy-egy betegével és körzete egész lakosságával. Eredményes a szűrés-gondozás •— Nyilván a körzeti szűrő- és gondozómunkára gondol, amely megyénkben másfél év óta kötelező. Hogyan halad ez a munka? — Jól. Dr. Schönfeld Rózsa, aki a szűrőgondozást megyénkben kezdeményezte, nagymarosi körzete lakosságának szűrését már másodszor elvégezte. Ezúttal természetesen sokkal kevesebb, saját baját nem észlelt beteget talált, mint első alkalommal. Ebből is látszik, mennyire fontos a szűrő-gondozó munka, amely sok kisebb lélekszámú körzetben már a befejezéshez közeledik. — A szűrés során sok lappangó betegség derül ki, és így a kórházba utalások száma feltétlenül növekszik. — Valóban, de csak átmenetileg. Sokszorozódott a szakorvosi fendelőintézetek munkája is. Néhány év múlva azonban arányosan kevesebb lesz, ahogy csökken a kórházi ápolást igénylők száma is. A beutaltak pedig rövidebb időt töltenek kórházban, miután a szűrés már egyre kevesebb idült bajt fedez fel. Példa rá a tüdőszűrés, amikor kötelező lett, eleinte több beteg került kórházba, sokan elhanyagolt állapotban. Ma a kórházra szoruló tüdőbetegek nagy része, miután betegségük friss keletű, gyorsabban hagyhatja el a gyógyintézetet. Ugyanez következik be a szűrés kapcsán más betegségeknél. Erre is van már példa: dr. Molnár Imre Dabas I. kerületében évek óta rendszeresen gondozza a gyomorfekélyeseket, és most már ott tart, hogy körzetében egyharmadára csökkent az emiatt régebben munka- képtelenek száma. — Túlságosan növekszik viszont mindenütt a szívbajosok, magasvérnyomásúak száma. — Nyilvántartásuk és rendszeres gondozásuk a körzetben, rajtuk is segít, mégpedig, ha a szűrés következtében idejekorán kerülnek kezelésre, legtöbbször kórházi ápolás nélkül. Fizikai állapotuk gyógyszerezéssel, megfelelő életmóddal jókarban tartható. .Vines lakás, nincs védőnő — A szűrés-gondozás minden esetben nagy munkát jelent a körzeti orvosnak. — De igyekszünk más irányban könnyíteni terhein, írnok, asszisztens, körzeti ápolónő segíti munkájában és a védőnő. Sajnos, vagy húsz körzetben betöltetlen jelenleg a védőnői állás. Nem a jelentkező hiányzik, hanem a lakás. — A III. ötéves tervben sok egészségügyi épülettel is gyarapodott a megye. Megépült a ceglédi meg a váci kórház és például a nagykátai szakorvosi rendelő is. — Rendkívül örvendetes, hogy ezek az annyira szükséges építkezések befejeződtek. Sajnálatos viszont, hogy a gödöllői szakorvosi rendelő évek óta tartó építkezése áthúzódik a IV. ötéves terv időszakára. A szentendrei rendelő építkezése pedig csak az ősszel kezdődik meg. Még mindig bizonytalan, hogy a megyei KÖJÁL székházának építésére mikor kerül sor. Ugyanakkor örülnünk kell annak, hogy az új megyei kórház tervdokumentációja, most már csaknem bizonyosan ez év végén, határidőre elkészül. — Vajon építkezése befejeződik-e a következő ötéves terv folyamán? — Remélem, igen. Persze Végéhez közeledik a nagytakarítás: szeptember 10—15. között megnyitják kapuikat az egyetemek és főiskolák is. A felsőoktatási tanintézetekbe közel 80 ezer fiatal jár az 1970/71-es tanévben, körülbelül ötszázzal többen, mint tavaly. Sok helyütt öt-tízszeres volt a túljelentkezés, tehát nem kevés azoknak a száma sem, akiknek nem jutott hely az egyetemeken. Nagy részük már el is helyezkedett, üzemekben vagy a mezőgazdaságban vállaltak munkát. Számukra is vigaszt jelenthet azonban, hogy jövőre ismét felvételizhetnek, s ha Az 1526-os mohácsi vész feltételezett színhelyén. Majs és Sátorhely térségében folytatódnák a már korábban megkezdett ásatások a hajdani csatatér és a magyar tömegsírok felkutatására. A kedden megindult munkát dr. Papp László régész, a pécsi Janus Pannonius Múzeum nyugalmazott igazgatója vezeti, aki az első — eddig ismert — tömegsírokat feltárta. Mint emlékezetes: I960 őszén egy sátorhelyi traktoros szántás közben emberi csontokat fordított ki ekéjével a földből. Az ennek nyomán megkezdődött ásatások során több olyan tömegsírra bukkantak, amelyekben 11. Lajos király elesett katonáinak holttestét helyezték el Kanizsai Dorottya temető jobbágyai. A tíz év előtti ásatás és az azóta végzett kutatómunka eredményei alapján folytatják az ásatásokat. Az öt hétre tervezett, és a honvédség segítségével végzett ásatás annak a térségnek a tengelyében történik, ahol a magyar és a török hadsereg a csata kezdete előtt felállt. Baranya megye és Mohács város tanácsa együttesen kezdeményezte a mostani ásatáegy ezerágyas kórház építése több esztendeig eltart. Bővül a gyermekgyógyászhálózat — Az új megyei kórházon kívül még mit vár a megye egészségügye a IV. ötéves tervtől? — Egyelőre még nem dőlt el, mire, mennyit fordíthatunk. Annyi azonban biztos, hogy a következő öt évben ismét harminc új orvosi körzet létesül és a meglevő 24 gyermekorvosi körzet mellett további 60.> Városainkban és néhány nagyobb községben jelenleg is működnek körzeti gyermekorvosok. 1971- től folyamatosan gyermekszakorvos kerül a tízezer lakoson felüli valamennyi községbe, azután pedig az ötezer lakosnál többet számlálókba is. A kisebbekben a járási gyermekgyógyászok gondoskodnak az annyira fontos gyermekegészségügyről. Október elsejétől már minden egyes járásban lesz gyermekorvos. — fiz elme- és idegbetegek ... — Igaz, hogy kórházi kezelésük jelenleg sok nehézséggel jár. Az új ötéves terv során a ceglédi és a váci kórház elmeosztályának épületén kívül remélhetőleg elkészül hasonló rendeltetésű külön épület az új megyei kórház mellett is. Bizalommal nézünk a következő ötéves terv elé, a megye egészségügyének fejlesztésére bőséges alkalmunk lesz. Szokoly Endre sikerül, helyet foglalhatnak a katedrák előtt. Pest megye legnagyobb tel- sőfokú intézménye a gödöllői Agrártudományi Egyetem. Érdeklődésünkre elmondták a rektori hivatalban, hogy szeptember 16-án délután 2 órakor kerül sor az ünnepélyes tanévnyitóra. Az idén körülbelül 300 „gólya” ismerkedik meg a gödöllői alma materral. Nem többen, és nem kevesebben, mint eddig: a hallgatók összlétszá- ma változatlan. Ami változott: mindkét karon az új, korszerűsített tantervek szerint oktatnak. (-di) sokat, azzal a céllal, hogy a mohácsi vész közelgő évfordulójára feltárják a csatamezőt. 1976-ban lesz ugyanis 450 éve a nagy ütközetnek és akkor országos jellegű megemlékezéseket tartanak. Vadászati világkiállítás Vadaskert 16 hektáron A megfelelő csenderesek, erdősávok telepítése nélkülözhetetlen ahhoz, hogy Magyarország továbbra is meg tudja őrizni az apróvad tenyésztésben elért világhírnevét. A kemizált, gépesített mezőgazdaságban ugyanis egyre kevesebb a rejtekhely a vadak számára, a táblásítás során sok fasort, bozótost vágtak ki. A célnak legjobban megfelelő telepítési típusok láthatók majd Tata Remeteség-pusztán, a vadászati kiállítás legnagyobb jVidéki bemutatóján. A 16 hektáros vadaskertben helyet kapnak az apróvadak i A számukra kijelölt területen befejezték a csenderesek, erdősávok telepítését. Két hektáron hatféle csenderest és 5 különböző típusú erdősávot létesítettek, hetvenfajta lombos- és fenyőfácskát, valamint örökzöld és lombhullató cserjét ültettek ki. A közöttük levő vadföldeken bemutatják majd a vadtakarmányozásra alkalmas növényeket. A Meteorológiai Intézet Budapestre vonatkozó feljegyzései bizonyítják az augusztusi időjárás szeszélyességét, de azt is, hogy nem volt túlságosan sok okunk a panaszra. Kiderült például az adatokból, hogy a havi átlagot tekintve a hőmérséklet augusztusban közel járt a normálishoz. A közép- hőmérséklet a sokévi átlagtól csak 14 napon tért el felfelé, és ez az eltérés összegezve sem érte el a 30 fokot. Azon a 17 napon viszont, amikor a középhőmérséklet az átlag alatt maradt, az „adósság” mindössze 35 fok volt. Együttvéve tehát csupán 5 fokot „veszítettünk” ebben a hónapban, s ez nem is nagyon sok. Igaz, hogy a hónap első napjának 25,5 fokos középhőmérsékletét egész augusztusban nem sikerült többé elérni, sőt a 24-i 15,7 fokos érték már csaknem öt fokkal maradt a sokévi átlag alatt. A legmagasabb hőmérsékletet, 31,5 fokot, 6-án mérték Budapesten. 27 évvel ezelőtt ugyanezen a napon 39 fokra emelkedett a hőmérséklet a fővárosban. Szerencsére a minimumok nem döngették a rekordokat. Idén ugyanis a legalacsonyabb hőmérsékleti minimum, amit 26-án észleltek, 12,3 fok volt, viszont mértek már 7 fokot is. igaz, csak 1919-ben. A csapadék mennyisége nem volt túlságosan nagy. Meteorológusaink adatai szerint az augusztusi csapadék országosan 47 és 96 milliméter között szokott ingadozni, de Budapesten 15 éve a hónap első felében is elérte a 166 millimétert. 43 éve pedig a hó második felében kereken 100 milliméter volt. Most egész augusztusban együttvéve 76 milliméter hullott Budapestre. Szeptember első napjaiban meteorológusaink távolabbi előrejelzése szerint a hőmérTegnapi számunkban hírt adtunk az üzletek új zárásinyitási rendjéről, lehetőségeiről, a hét végi és vasárnapi üzemelésről. Ezt követően kérdeztük meg a Pest megyei Tanács kereskedelmi osztályának vezetőjét, Vajda Lajost, mi várható házunk táján? — Még nem számolhatok be a megyei változásokról, hiszen a vállalatok és a városi tanácsok most ülnek le, hogy kölcsönösen előadják terveiket, kívánságaikat és lehetőségeiket. Az idő azonban sürget, s előfordulhat, hogy nézeteltérés merül fel, nem tudnak itt-ott közös megállapodásra jutni. Hogy elkerüljük a fellebbezéssel járó időveszteséget, mind a hat városban ott lesz a ml képviselőnk is ezeken a megbeszéléseken, így aztán mindjárt a helyszínen, másodfokon dönthetünk a vitás ügyekben. — A részletekről ezek szerint csak később adhatunk számot. A kérdés most az, hogy séklet nagyjából azonos lesz azzal, amivel augusztus búcsúzott. Csupán a csapadék lesz több: péntekig az ország területének 40 százalékán várható kisebb-nagyobb eső. — Átcsoportosítják a gépeket a Szerszámgépipari Művek kőbányai gyárának nagymarosi telepén azért, hogy az azonos típusok javítása sorozatgyártás-szerűen egy időszakra essen. — A Magyar Kereskedelmi Kamara meghívására Budapestre érkezett a leicesteri kereskedelmi kamara kilenctagú küldöttsége H. L. Mil- liardnak, a kamara főtátkáNem adta meg az elsőbbséget motorjával Gödöllőn a 23 éves Kovács György, s nekiütközött egy főútvonalon haladó motorosnak. Koncz József 20 éves motorvezető és utasa, a 24 éves Polya Sándor súlyos sérülést szenvedett. Ittasan vezette motorját Solymár határában a 36 éves Kiss Ferenc, egy kanyarban kisodródott az út másik oldalára, s összeütközött egy teherautóval. A motorvezető könnyebben megsérült. Megállás nélkül hajtott ki a főútra autójával Sződligeten a 40 éves Tóth Ervin, s így hirtelen fékezésre késztetett egy motorost, aki felbukott az úton. A motor utasa, a 27 éves Holesz Sándor könnyebben megsérült. Nagy sebességgel hajtotta motorját Gyálon a 26 éves Székely Gyula, s kanyarodás közben felborult egy útkereszteződésben. A motorvezető és utasa, az 5 éves Sell- mann Tamás könnyebben megsérült. Figyelmetlenül hajtotta kerékpárját Isaszegen a 21 éves Tamás Tibor, s elütötte a 6 éves Ladjánszki Mihályt. A kisfiú súlyos sérülést szenvedett. A baleset után a kerékpáros. áldozatát cserbenhagyva. elhajtott a helyszínről, a rendőrség azonban hamarosan elfogta. Ittasan és figyelmetlenül vezette motorját Csemőn a 34 éves Pálinkás András, s járművével felbukott az úton. Utasa, a 31 éves Mészáros Rozália könnyebben megsérült. Ittasan vezette motorját Cegléden a 31 éves Beadó Péter, s elgázolta a féktávolságon belül járműve elé lépő 39 megfelel-e a rendelet a különleges megyei igényeknek is. — Előre kell bocsátanom, hogy a napvilágot látott rendelet mindenképpen szükséges és jó. Más kérdés, hogy a főváros környéki agglomerációs övezetben különleges gondokkal kellene megküzdenünk. Köztudott, hogy van néhány olyan nagyközségünk, amelyek lélekszáma meghaladja sok város lakosságáét. De ez még a kisebbik probléma. A nagyobbik az, hogy amíg hétvégeken a városok lélekszáma csökken, az emberek kifelé igyekeznek, kirándulni, pihenni, addig a jelzett települések lakosai, az egész heti bejárás után, a hét végén válnak tulajdonképpen helyi lakossá: fogyasztóvá. A többi napon Budapesten vásárolnak, de pénteken, amikor elindulnak hazafelé, nem vehetik meg két napra előre a romlékony élelmiszereket és más holmikat. A szabad szombat miatt sok ezer ember ellátása kifogásolhatóan rossz a saját lakhelyén. Ugyanebben az időben Budapestről is meglehetősen sokan érkeznek ebbe az övezetbe. Egyébként az egész rendelethez és a várható változásokhoz hadd fűzzem még hozzá, hogy anyagilag előnyös sok kis keresetű kereskedelmi dolgozónak. — Pest megyében öt-hat település igényelne a városokra érvényes üzletnyitási-, -zárási rend bevezetését. így Dunakeszi, Vecsés, Dunaharaszti, Érd és Monor. Az utóbbi helyről például 16 ezren járnak be dolgozni Budapestre. Feltétlenül szükség lenne a valóban előnyös és jó rendelet kiterjesztésére s engedély arra, hogy például a megyei tanács bizottsága a városokéval egyenlő elbírálásban részesíthessen néhány nagyközséget. T. Gy. éves Szőke Jánost. Mindketten súlyosan megsérültek. Figyelmetlenül szaladt át az úton Farmoson a 3 éves Juhász Csaba, s egy motorkerékpáros elütötte. A kisfiú súlyos sérülést szenvedett, gá- zolója, a 22 éves Demeter István azonban áldozatát cserbenhagyva továbbrobogott a helyszínről. Demetert a rendéi ' t elfogta. Féktávolságon belül egy motoros elé kanyarodott kerékpárjával Cegléd határában Préda Eugeniu 15 éves iskolai tanuló, román állampolgár, s a két jármű összeütközött. A karambol következtében Balogh Ferenc 43 éves motorvezető súlyos, utasa, a 47 éves Bognár Sándor könnyebb sérülést szenvedett. PEST MEGYEI HÍRLAP i Magyar Szociálist^ Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUBA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, VIII., Somogyi Béla u. 6. II. Kiadóhivatal: Budapest, VIU., Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100, 142—220. Gépíró szobák: 343—100/280, illetve 343—100/413. Titkárság: 131—248. Egyéb számok: 141—462, 141—25*. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlap üzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp., V., József nádor tér X. sz.). Előfizetési díj 1 hőnapra 20 forint. korszerűsített tantervek 300 gólya Gödöllőn Ásatások a mohácsi csatatéren Szeszélyes volt... Nem tért el lényegesen az átlagtól augusztus időjárása ránaik vezeteseveL MOTOROS BALESETEK Cserbenhagyták gyér meká Idozat u kát