Pest Megyi Hírlap, 1970. szeptember (14. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-17 / 218. szám

PEST WECVfci 1970. SZEPTEMBER 17., CSÜTÖRTÖK hírlap KONGRESSZUSI VERSENYBEN Hétköznapi hűség Üveghegy. Nem Thomas Maimtól és nem szimbolikusan. Ezek valóságos hegyek, valódi üvegből. Az ember alig mer lépni közöttük: az alattomos, ellenséges szilánkok mindun­talan a talpába akaszkodnak. Egyhangúságában tökélete­sen értelmetlen látvány a tö­méntelen, egyformán színtelen, szagtalan, élesen, hidegen szikrázó, kemény anyag — már az üveg magában is rideg hatású, de ebben a formában még idegenebb. Üvegcsövecskék, apróra vág­va. A munka lem valami szórakoztató; még­hozzá nem is veszélytelen. Alaposan oda kell figyelnie annak, aki teljesítményre tö­rekszik, de a keze épségére is vigyázz. Mert az üvegcsöveket géppel vágják ugyan, de a gé­pet kiszolgáló emberi kéz üte­mét úgy kell összehangolni az egyenletes tempójú vágóko­rong forgásával, hogy ez a ritmusazonosság teremtse meg a nagyobb teljesítményt, se- lejtmentesen, baleset nélkül. Hogyan lehet szeretni ilyen­fajta munkát? A rendész jelenlétemben adott át egy fényképes gyári belépőt a portásnőnek: — „El­ment az az új asszony, ezt csak így itthagyta, azt mond­ta: örül, hogy mehet innen... „Régebben a portásnő is az üvegdarabolóban dolgozott, de aztán mégis inkább választot­ta a portási beosztást. Pedig ez sem idegszanatórium, meg­gazdagodni sem könnyebb be­lőle. A műhelyben esupa nő dolgozik — persze, a karbantartó kivételével. A nők azok, akik áldozatosabb mun­kát nagyobb figyelemmel és odaadással képesek végezni. Mindennapos házimunkájuk a legékesebb bizonyítéka ennek. Az üzem első brigádvezető­je, aki a brigádmozgalom kez­dete óta közösséget vezet, sze­mélyes példájával azt mutat­ja, hogy a ragaszkodni tudás, vagy elcsépelt szóhasználattal a hűség, nem föltétien a hűség tárgyát minősíti. Sokszor an­nak milyenségét szemlélteti, aki hűséges. Bármihez. Gálfiné hosszú évek óta dol­gozik itt. Vidám, megtermett asszony. A tenyerét mutatja: — Senki sem mondaná meg, hol és mit dolgozom. Ezen a sértetlen, ép kezemen tudom megszámolni: hányszor vág­tam meg magam. Mert nem az üveg a veszélyes, hanem a fi­gyelmetlenség; egy háziasz- szony pedig nem engedheti meg magának, hogy sérülés miatt kelljen elhanyagolnia a gyermekeit, a háztartását. És: vigyázva, koncentráltan, ter­melékenyen, balesetmentesen dolgozni — ezek nem ellenté­tei, hanem feltételei egymás­nak. Hányán dolgoznak ebben a műhelyben? Egy valami látat­lanban bizonyos (nemcsak mert a porta tábláján ott áll a megszokott munkaerőt kere­ső hirdetmény): kevesebben a tervezettnél. Az üzemmérnökség vezetője hétfőnyi hiányról beszél. De hozzáteszi: igaz, 75 nő helyett 68 dolgozik most, de 75 nő munkáját teljesítik. — „Meg­nyomjuk a gombot, ahogy azt a versenyvállalások diktál­ják.” Ezt Gálfiné mondja. De a műhely akusztikája sajátsá­gos. Itt a levegőben érződik, hogy nem csupán a maga ne­vében beszél. Kicsi üzem az Egyesült Izzó váci képcső­gyárának üvegdaraboló műhe­lye. A termék, amelyet az itt dolgozó — válogató, vágó, be­rakó — lányok, asszonyok munkája eredményez, mégis szó szerint létfontosságú. És nemcsak a nagyüzem számá­ra. Ez az elemi termék olyan gyártmányok fontos eleme, amelyek nélkül emberélet ma már elképzelhetetlen. Például a világosság külön­böző értelmű megjelenítői. Kö­zöttük a legkézenfekvőbb, s egyben a legnélkülözhetetle­nebb a villanykörte. Azután a közvetett fény, hő, energia­szolgáltatáshoz szükséges sze­net kitermelő bányászok xe­nonlámpája. Meg a sokat át­kozott, de lényegében misz- sziót hordozó, legfőbb tömeg­kommunikációs eszközeink: a rádió és a tévé. Minden, ami fény, hő és energia, közvetle­nül vagy áttételesen: mindez igényli ezeket az apró és je­lentéktelen, kellemetlen és színtelen üvegcsövecskéket. Elektronikára épült életünk­nek olyan elemi alkotórésze ez, mint ételünknek a só. Éle­tünkbe építjük, észrevétlen, tudomást sem véve róla, mint a sót... Pereli Gabriella VÖRÖSKERESZT A humanitás iskolása Beszélgetés Németh Veronika megyei titkárral 1971-ben megkezdik a próbaüzemelést Ajkán hazánk új — kétmilliárd forintért épülő — timföldgyárában. Képünkön: épül az úgynevezett légkikeverő üzem. 1859. június 24-én III. Napóleon császár francia csapatai és clasz szövetségesei véres győzelmet arattak az osztrákok fe­lett. A nap végén csaknem negyvenezer halott és sebesült ma­radt a solferinói csatatéren. Az ellátatlan sebesültek jajgatása mélyen megrendített egy — üzleti úton levő — svájci vállal­kozót: Henri Dunant, a helybeli nőkből ápolószemélyzetet to­borzott, összeszedte velük a sebesülteket, saját és svájci bará­tai pénzén kötszert vásárolt, s maga is közreműködött több mint ezer, különböző nemzetiségű sebesült ápolásában. Hazájába visszatérve, Solferinói emlék címmel könyvet írt megrázó élményeiről.. Művében, majd személyesen sürget­te az európai állam- és kormányfőket, hogy hozzanak létre olyan segélyszervezeteket, amelyek háború esetén, önkéntesek segítségével gondoskodnának.'a sebesültek és betegek ápolásá­ról. E gondolat jegyében alakult meg 1862 végén Genfben az ún. ötök Bizottsága, amely a következő évben felvette a „Nem­zetközi bizottság a sebesültek ápolására” elnevezést. Mintájára 1865 végére hét európai államban megalakultak a segélyszer­vezetek, amelyeket hamarosan Vöröskeresztnek kezdtek ne­vezni. ti szervezetek. Jelenleg 464 szervezetben több mint 38 ezer felnőtt- és 402 ifjúsági cso­portban 15 és fél ezer iskolás gyerek tevékenykedik. — Hallhatnánk a Vöröske­reszt SS évi munkájának na­gyobb akcióiról? — A háború utáni időkről már szó esett. Később, a szo­cialista építés sikereivel pár­huzamosan, egyre nyilvánva­lóbbá vált, hogy a Magyar Vöröskereszt legfontosabb fel­adata az egészségügyi neveiő- felvilágosító munka lesz. Ilyen feladat közreműködni a lakosság egészségügyi képzé­sében, a testi és környezeti hi­giéné megteremtésében — gondolok például a tisztasági mozgalomra —, a betegségek megelőzését szolgáló intézke­dések végrehajtásában, a jár­ványok elleni küzdelemben. Feladatunk elősegíteni az ál­lami vérellátás biztosítását, természeti katasztrófák, elemi csapások idején részt venni a lakosság megsegítésében, és — nem utolsósorban — a békéért folyó küzdelemben tevékeny részvételre nevelni tagságun­kat és aktivistáinkat. — MI ezúttal elsősorban a Magyar Vöröskereszt humani­tárius — emberbaráti — tevé­kenységéről szeretnénk tájé­koztatni olvasóinkat. Beszél­hetne erről részletesebben? — 1956-tól kezdeném, ami­kor nekünk is mindent elölről kellett kezdenünk, hiszen az ellenforradalom szétzilálta so­rainkat. Dr. Stark Janka fő­orvosasszony irányításával ak­kor indítottunk támadást me­gyénkben a „magyar beteg­ség” — a tbc ellen. Aktivis­táink minden városban, köz­— A \Töröskeresztes moz­galom eredetét tehát a hábo­rús szenvedések enyhítésére irányuló törekvésnek köszön­hetjük. így volt ez a Magyar Vöröskereszt esetében is? — Igen. Mozgalmunk — amely tavaly ünnepelte fenn­állásának 90. évfordulóját — csaknem hetven esztendeig minden energiáját a háborús felkészülésre vagy a háborúk okozta szenvedések enyhítésé­re fordította. — Mikor következett be a fordulat? — Amikor népünk életében is: a felszabaduláskor. A szo­cialista országok létrejöttével elérhető közelségbe került az emberiség legősibb és legna­gyobb vágya: a békés alkotó­munka korszaka. Ez a lehető­ség új távlatokat nyitott moz­galmunk előtt. Miközben ak­tivistáink egy része elsőként jelentkezett a sebesült szovjet katonák ápolására, a többiek­re ezernyi emberbaráti feladat várt. Az egészségügy társadal­mi segítésére a Vöröskereszt népegészségőröket toborzott, akiknek kiképzését orvosok vállalták. Mások a védőnők irányításával — a Nemzeti Se­géllyel közösen — tejport és cukrot osztottak az éhező cse­csemőknek, szappant az anyák­nak, romokat takarítottak, gyógyszert gyűjtöttek, közre­működtek az eltűnt katonák és hozzátartozók felkutatásában, összegyűjtötték az elhagyott gyermekeket, és igyekeztek gondoskodni róluk. — Mozgalomból mikor vált — széles társadalmi rétegeket átfogó — tömegszervezetté a Magyar Vöröskereszt? — Pest megyében 1950-ben kezdtek megalakulni a terüle­város forgalma átlagon felüli, élénk, nyüzsgő kisváros Gö­döllő. Középpontja a Szabad­ság tér, ahol hajdan a híres gödöllői országos vásárokat tartották. A város születése óta lassan Számbavehetetlen a fejlődés, szemkápráztató a sok modem épület, az új általános iskola, a modern és lakályos pártház, a fővárosba is beillő ABC- áruház, és az az ezernél is több új lakás. Persze, a múlt falusi nyomai is kísértenek. Régi, földhözragadt házak, el­hanyagolt, szűk kis utcák, forgalmas, de már szűknek bizonyuló üzletek. És a presz- szójukra, halászcsárdájukra, valamint HÉV-megállójukra, de gyakran a város tisztasá­gára sem lehetnek büszkék a gödöllőiek. Igaz, Gödöllő épül, fejlődik. Jövője, egészen kö­zeli jövője is biztató. A vá­rost kettészeli a 3. számú mű- út. Annyi plusz, amennyi mí­nusz. Ezzel Gödöllő benne él az ország vérkeringésében, ugyanakkor meglehetősen ké­nyelmetlen viselet az orszá­gos műút forgalma és ricsaja a város szívében. De: kertek, kertek, mindent ellensúlyozó zöld foltok a városban. Erzsébet-kert. védett rezer­vátum, de sétálhat és megpi­henhet itt bármikor a fáradt vándor, a szerelmespár. Az esernyővel ábrázolt, törékeny nőalak szoborban állít emlé­ket Erzsébetnek. Ügy látszik, a szobroknak is megvan a maguk sorsa. Ennek a szobor­nak története js van, nemcsak történelme. Ledöntötték, vá­sott suhancok ellopták, a ko­moly felnőttek megtalálták, és Erzsébet alakja ismét ott áll szerényen, törékenyen, kezé­ben az esettség parazolával, a védtelen nő bájával. Csupa ellentét ez a város. Híres kastélya a XVIII. század legcsodálatosabb barokk reme­ke, amelyet Grassalkovich An­tal épített. A kastély 1750-ben már készen áll. Falai néma ta­núi az utóbbi két évszázad vi­haros történelmének. Közöttük jószerével megfordult minden­ki. Vendége volt Mária Teré­zia, I. Ferenc és családja, Er­zsébet királyné hosszú ideig élt itt gyermekeivel. És járt a kastélyban Sándor szerb király is, és ... Sokkal könnyebb vol­na leírni, hogy ki nem volt itt a két évszázad negatív, majd később pozitív történelmi alakjai közül. 1848-ban Kossuth itt beszélte meg a trónfosztási tervet. 1919-ben Stromfeld Aurél itt ütötte fel főhadiszállását, in­nét irányított és innét járt portyázni vezérkarával a frontra. A fehérterror idején ide is bevonult, sőt ide csak igazán, fehér lován a nemzetvesztő Horthy és természetesen egy­másnak adták a kastély kilin­csét magyar és külföldi elv­barátai. A többi között itt járt Viktor Emmánuel és felesége és sok más hasonló „híres” fi­gura. Ma a kastély sok száz idős, beteg embernek ad védő oltal­mat, gyógyító hajlékot Egy újabb érdekes épít­mény. Annak idején Ferenc Jóska 1874-ben, mint gondos atya, a családja és önmaga számára építtetett egy K. u. K. várótermet. Aztán, hogy el­múlt Ferenc Jóska világa és a Horthyé is, a nép ezt a váró­termet is birtokába vette, res- tauráltatta és most itt szállnak fel- vagy le a vonatról a gö­döllőiek. Gödöllőn építtetett nyaralót magának Blaha Lujza, a nem­zet csalogánya is. Halála után a nép elismerése és kegyelete jeléül ezt a kedves kis telepü­lést és a mellé épült fürdőt ró­la, Blaha Lujzáról nevezte el. De a patinás épületeknek, dolgoknak még nincs vége. Máriabesnyő, az ismert kegy­hely is Gödöllőhöz tartozik. A templom az egykori kapucinus rendházzal együtt szintén Grassalkovichék életében, az ő elképzelésük szerint épült. Az egykori kolostor ma diákott­hon. Az agrártudományi egyetemet az ideiglenes nemzeti kor­mány 1945. szeptember 27-én alapította. Az épület a két vi­lágháború között egyházi isko­la célját szolgálta. Először 100 millió forintos költséggel kor­szerűsítették az egyetemet, építtettek hozzá egy 140 laká­sos lakótelepet. Később ismét több száz millió forintos beru­házással, új létesítményeket hívtak életre, gazdagítva a mezőgazdasági tudomány fel­legvárát. Megnézvén kívülről- belülről termeit, ennél nem tudunk többet mondani: mo­dern, korszerű, minden igényt, elképzelést kielégítő e létesít­ménykomplexum, amelyben 3000 hallgatót képez több, mint 300 tudományos oktató a mezőgazdasági magastudomá­nyokra. Az egyetemre, benne a tanári karra és a hallgatókra méltán büszke Gödöllő népe. Különösen az idősebb kor­osztály, amely jól emlékszik még az 1933-ban itt megrende­zett cserkész világtalálkozóra, a jamboree-ra. Itt találkozott akkor a világ majd minden nációjának fiatalja, lejött lord Baden-Powel, a világ főcser­késze, és itt volt gróf Teleki Pál, miniszterelnök, magyar főcserkész, aki a háború ide­jén a felelősségvállalás elől az öngyilkosságba menekült. A találkozó, a béke, a fiatalok nemzetközi barátságának je­gyében zajlott. A házigazdák és a rendezők az isten áldását kérték a találkozóra és az egy­házat, hogy járjon az áldásért közbe. A boldogan, önfeledten táborozó fiatalság itt még nem sejthette, hogy csalárd játékot űznek vele, hogy az itt szövő­dő barátság néhány év múlva gyűlöletté fajul, mert akkor már különös lélekmérgezéssel erre fertőzik, biztatják őket. És azt sem sejthették, hogy néhány év múlva a lövészár­kokból néznek majd farkassze­met egymással, mert Horthyék és mások akkor már a fegyve­rekre kérik az isten áldását (és a papok közbenjárását ezen áldásokért) és száz és száz­ezerszám küldik a fiatalokat a vágóhídra. 1950-ben Gödöllőn az egy­kori jamboree helyén felépült a Ganz Műszerművek Áram­mérő Gyára. Háromezer em­ber dolgozik az üzemben, ke­resi kenyerét, ezeknek több, mint a fele nő. És mi van még itt, Gödöl­lőn? Az ezerszer megénekelt Humán Oltóanyagtermelő és Kutató Intézet, az országban egyedülálló Kisállattenyésztési Kutató Intézet kísérleti tangaz­daság ... az intézményekben országos nevű, híres tudósok, kutatók, mérnökök, orvosok, biológusok dolgoznak és érik el évről évre figyelemre mél­tóbb eredményeiket. És vannak a városban olyan asszonyok, akik a háziipari szövetkezet termékeit készítik, több, mint ezren, nagyon rossz körülmények között, de na­gyon szép dolgokat csinálnak. És ezeknek a termékeknek jó részét elszállítják a világ majd minden tájára, ezzel is öregbítve a dolgos kezű gödöl­lői asszonyok munkás hírne­vét. És mi van még itt? a... Igen, nagyon sok minden van még és bár tudatosan írtunk a városról, épületeiről, koráról és néhány szót a történetéről, mégis elsősorban — állapítsuk meg — itt vannak, itt élnek, tanulnak, dolgoznak a gödöl­lői emberek és igazából ők, együttesen adják a város rang­ját, karakterét. Gödöllő hazánk, megyénk egyik legfiatalabb városa, ahol a természet ölelkezik az ember teremtette civilizációval, ahol a sokasodó új intézmények és ipari üzemek köré zöld lombok lágyulnak, ahol az ember meg­hódítja a természetet, leigáz­za és kibékül vele. Következő számunkban: Nagykőrös ségben, üzemben előadásokat szerveztek; részt vettek és részt vesznek a tüdőszűrések megszervezésében, adminiszt­rációjában, gyakorlati lebo-í nyolításában, ha kell, heteken,' hónapokon át. Ott voltak az első Sabin-cseppek osztásánál, segítenek a folyamatos védő­oltások bevezetésénél, az inf­luenzajárványok leküzdésénél, a mezőgazdasági nagyüzemek egészségügyi feltételeinek biztosításánál. Felvilágosító munkánk újabban kiterjed a kemizálás, az új, ismeretlen vegyszerek használatával kap­csolatos tudnivalókra is. A vö- röskeresztesek nyújtanak első­segélyt a — még mindig gya­kori — baleseteknél az üze­mekben, bányákban, a mezőr gazdasági munkahelyeken s a lakóterületeken. — A véradó mozgalom eredr ményeiről gyakran adunk hírt lapunkban. Mikor kezdődött és hol tart jelenleg ez a szó szór ros értelmében életmentő ak­ció? — Pest megyében a szerver zett véradás 1960-ban, a két vérellátó állomás, majd a me­gyei alközpont létrejöttével kezdődött, az első perctől —t térítés nélkül. Aktivistáink álr dozatos munkájával sikerült elérnünk, hogy ma már 900 liter vért gyűjtünk össze har vonta 2700 donortól. Tíz év alatt mostanáig mintegy 17# embertől csaknem 47,5 ezer li­ter vért gyűjtöttünk. — A vöröskereszt munkájá­ban nagyjelentőségű a család­védelem. Mit mondhatna er-, ről? — A családvédelmi tevé­kenység sokirányú, nehéz fel­adat. Az idős emberekkel, a? elmaradott, egészségügyileg vagy szociálisan veszélyezte­tett gyermekekkel, családokkal való törődés, az ifjúságvéde­lem, a terhesgondozás, az anyák felvilágosítása mellett ma már kiterjed a családter­vezés népszerűsítésére, és egy újfajta „népbetegség”, a művi vetélések káros következmé­nyeivel kapcsolatos felvilágo­sításra is. — A születendő gyermek egészségének védelmét nem lehet elég korán kezdeni. Saj­nos, még mindig sokan van­nak olyan kismamák, akik csak a vöröskeresztes aktivis­ták közbenjárására, a védőnők felszólítására jelentkeznek terhesgondozásra. Aztán ott vannak az egyedülálló, szociá-. lis gondokkal küzdő vagy be­teg öregek. 1969-ben a vörös­keresztes szervezetek 448 idős embert gondoztak: kiváltják gyógyszerüket, bevásárolnak, kéthetenként kitakarítják; időnként kimeszelik lakásu­kat; az ifjú vöröskeresztesek felvágják és behordják a tü­zelőfát, meglátogatják, felol­vasással szórakoztatják a be­teg öregeket, ha kell, ebédet hordanak nekik a vendéglő­ből, stb. Az egészségügyileg veszélyeztetett gyermekek, családok felkutatása is sok feladatot ró ránk. Szerveze­teink az elmúlt évben 329 ve­szélyeztetett családot gondoz­tak a megyében. Emellett 18 szociális otthont és kilenc öre­gek napközi otthonát patro­nálnak rendszeresen. — A legutóbbi súlyos irvli nagy megpróbáltatást jelen­tett az áldozatok és a segít­ségükre sletók tízezreinek. Be­fejezésül kérjük, összegezze Pest megye dolgozóinak segít­ségét, amit közvetlenül vagy a Vöröskereszt közvetítésével nyújtottak a károsultaknak. — Vöröskeresztes szervezed teinknek — sajnos —, nagy ta­pasztalatuk van már a termé­szeti csapás károsultjainak megsegítésében. Az idei árvíz pusztításai megyénk lakossá­gából is mély együttérzést vál­tottak ki. A költségvetési szer­vek, az intézmények, az ipari üzemek, a termelőszövetkeze­tek és állami gazdaságok, a la­kosság, a társadalmi szerveze-' tek és az egyházközösségek együttesen több mint 36 mil­lió forintot és mintegy 7 mil­lió 340 ezer forint értékű ter­mészetbeni adományt ajánlot­tak fel az árvízkárosultaknak.’ Nyíri Éva #

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents