Pest Megyi Hírlap, 1970. szeptember (14. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-12 / 214. szám

1970. SZEPTEMBER 12.. SZOMBAT rtJT Mccrei xKírhxp 3 BALATONFÜRED Magyar—angol közgazdász kollokvium VEZETŐSÉGVÁLASZTASOK Harmadszor is: Cseri András A balatonfüredi Marina szállóban pénteken ünnepélye­sen megnyitották a magyar— angol közgazdász kollokviu­mot. Az angol delegáció ne­vében Sir Ronald Edwalds professzor, a magyar közgaz­dászok nevében pedig Bognár József akadémikus, a világ- gazdasági tudományos tanács elnöke, a delegáció vezetője tartott bevezető előadást. A kollokviumon mindkét országot nagy tekintélyű szak­emberek képviselik. Lassan beköszönt az ősz, a nap már hunyorgatja is két szemét, szedegeti sátorfáját, délre készül, szíve odahúzza már. Munkám négy fal közé zárt. Nem is baj, csak az em­lékeim ne hagyjanak cserben. És jönnek a kiskatonák, zárt rendben lépnek a szobámba, egyenként tisztelegnek előt­tem, bemutatkoznak és én örömmel visszatisztelgek ne­kik. És jegyzem, gyorsan, vil­lámsebesen írom, amit mon­danak, jelentenek. Valaki, egy nagy tudós azt mondta, a természet különös ajándéka az ember számára a felejtés. Igaz, biztos igaz. De nékem most másféle igazság kell. Gyertek emlékek, gyer­tek, lebbentsünk fátylat. A Nagy út című sorozat természetesen nem a meg­tett kilométerek történetét kívánja elmondani. Jóllehet, a cím arra a sok ezer kilo­méterre is utal, amelyet a 93 000 négyzetkilométer nagy­ságú hazában négy évtized alatt tett meg e sorok szer­zője. De önmagában ez nem ügy, legfeljebb magánügy. És ez semmivel sem nagyobb fi­zikai teljesítmény a minden­kori Béla főpincérénél, aki nyugdíjazásáig ki tudja hányszor körözi le beteg lá­bával az egyenlítőt, ámbátor meglehet, egész életében a Pipacsban hordta az italt a vendégeknek és tűrte tőlük a szekatúrát. Napi 20 kilométer 40 éven át, az annyi, mint na­gyon sok. De ezt csak a láb veszi észre és a magasszárú cipőben az acélbetét. A szem, a szív, a lélek, azok egészen másra reagálnak. A fáradt láb megússza (és megelégeli) esténként egy lavór hideg vízzel és a sok tízezer kilo­méter benyomásai, emlékei, még a nagyon rossz emlékei is, feledtetik a láb fájdalma­it. Cs a nyírségi munkás, aki 30—40 évig Pestre jár dolgoz­ni, aki végigingázza életének legszebb korszakát? Az új­ságíró kilométereire csak azt lehet mondani a sportból lop­va a terminológiát: volt jobb. Az újságíró az impressziók­ról, az emlékekről szeretne most beszámolni, azokról, amelyeket ma látott, ami teg­nap vagy tegnapelőtt történt az emberekkel az adott vá­rosban. És természetesen ar­ról. ami a várossal történt. Hírt. számot adni életükről, íeilődésükről, új ruhájukról. Az újságíró óhaja szerint te­hát számadás is szeretne len­ni ez a beszámoló, amolyan helyszíni közvetítés ezekből a városokból. Az elmúlt évtize­dek tízezer kilométerei után a krónikás most a nyáron is leírt egy tiszteletkört. volt ahol először járt, volt ahol tízszer, százszor... Itt kiön­tött a Tisza, itt egy új város született, amelynek bölcsőjé­nél én is ott ügyetlenkedtem, tíz éve ide kísértem N. elv­A háromnapos közgazdász kollokviumon az angol és a magyar delegáció tagjai több elméleti és gyakorlati közgaz­dasági kérdést vitatnak meg. A kollokvium fő témái közé tartoznak a nemzetközi gaz­dasági együttműködés, továb­bá a magyar—angol kapcsola­tok fejlesztésének lehetőségei. , a modern technika elterjesz­tése, valamint az adók és a szubvenciók szerepe a gazda­ságpolitikában. társat, itt Mojszejevékkel ta­lálkoztam és töltöttem egy egész napot, itt Csuhrajt ka­lauzoltam, ebben a pincében a kínai szakszervezeti kül­döttséggel töltöttem egy es­tét... Itt születtem, itt ka­tona voltam, itt dolgoztam, itt most a fiam katona... Nem vagyok sportszpíker, nekem nem kell letagadnom a csapatomat. Az ál-objektivi- fás fügefalevelével nem rej­tegetem érzelmeimet. Sokfe­lé, sok városban jártam, ter­mészetesen mindnél kedve­sebb Gyöngyös és Eger, ahol életem legszebb korszakát töltöttem. Gyöngyösnek sző­lőillata, Hatvannak paradi­csomszaga van ma is, éppen úgy, mint régen. Csakhogy Gyöngyösön a sok ezer új lakás közül sok új és hatal­mas gyár kéménye és impo­záns húszemeletes munkás­paloták tornyai nyúlnak az égbe, hirdetvén: másfajta nép, másfajta raj, másképpen él itt a Mátra tövében. Persze, mindenütt otthon van az ember. Szégyen, nem szégyen, Nyíregyházán éle­temben most jártam először. Vele, Nyíregyházával kezdem a sorozatot, itt kezdem a nagy drámát átélt városok sorát. Nem szép város, szomorú vá­ros, amúgyis esős időben ér­keztem. Macskakövek, föld­utcák, málló vakolatú házak — és új paloták. Akármilyen is ez a város, nékem kedves. Hadd kezdjem azonnal hen­cegéssel. Talán megbocsátha­tó. Legalábbis érthető. Dr. Fekszi Istvánnal, a megyei tanács elnökével együtt dol­goztam Egerben, pont tizen­hat évvel ezelőtt Bodó Jó­zsef rendőrezredessel 56-ban próbáltuk egymásnak vetni hátunkat, Ordas Nándi fő- szerkesztővel ki tudja mikor, milyen régen már, együtt tanultuk a betűvetést. Na­gyon kedves emberek, úgy fogadtak, mintha tíz-húsz év óta erre a találkozásra várná­nak, tíz-húsz év óta csak en­gem várnának. Pedig, de sok munkájuk lehet, de sok mun­kájuk van. Kedves város Nyíregyháza, novemberben, amikor a lakásépítést befeje­zik és az embereknek átad­ják, feltétlenül visszamegyek. Súlyos év volt, nyomasztó, nehéz esztendő, embernek, nö­vénynek, állatnak egyaránt. Volt olyan nap, háromszor- négyszer is fordult az idő. Emberemlékezet óta sohasem tartott egy évig a szeszélyes április. Szeptemberben ara­tunk, szálanként, kalászonként lopjuk a földről a búzát. Egy nap alatt tizenöt-húsz fokot esik vagy emelkedik a hőmé­rő higanyszála, verőfény, dió- nyi jégzuhatag, árvíz. És egy ország legényei a gáton. Mil­lió szív dobban, százezer kéz nyúl a zsebbe, százezer ember segít és tízezer épít. És mil­liárd szúnyog és pióca, ezer és ezer hajléktalan, összetört — András bácsit keresi? — kérdez vissza egy fiatal lány az irodában. — Minden pil­lanatban érkeznie kell. Csak hazaugrott ebédelni... Kiállók az iroda elé. Várom Cseri Andrást, a galgamácsai Hunyadi Termelőszövetkezet párttitkárát. Személyesen még soha nem találkoztunk, de a járásnál meg itt, a gazdaság­ban is, az emberektől sok jót hallottam róla. Igaz, András bácsi régi köz­életi ember. Dolgozott a ter­ménybegyűjtőben, a járási ta­nács mezőgazdasági osztályán, S2jív, két-három tolvaj. És épülnek az új házak, télire egészen biztosan ... A kocsiban gondolom mindezt végig, amely forró lábasként száguld az ország­úton, éppen 300 kilométeren át hajszol, üldöz bennünket a nap, istennyila lángjaival. És a lábasban saját zsírjában sül két keszeg. Azután meg­kegyelmeznek odafönt, öm­lik, szakad, na most már csak só és paprika kellene a ha­lászléhez. Egy jó hónapig tartott ez a tiszteletkor, útközben két hét­re lefeküdtem a Balaton áranyhomokjára, megpihenni. Milyen szép itt a fű, a virág, milyen barátságosan bólogat­nak a fák, csodálatos a víz. Lám, a természet mennyire tudja az embert szeretni. El sem hisszük, hogy odafenn a Szamosközben még baj van és a játszma még nem ért véget, bár a természettel szemben már mi, az emberek állunk nyerésre. Még csak annyit: az csak természetes, * hogy az élmé­nyek városonként mások és mások. Ennek megfelelően ez a beszámoló műfajilag sem lehet egységes. Interjú, riport, tárca, novella váltják majd egymást, csak a sorok írójá­nak szándéka változatlan: mindenünnét örömmel jelen­teni a kedves Pest megyei ol­vasónak: él, dolgozik, küzd az ember, fejlődik az ország. A Nagy utat tehát az or­szág és népe, az emberek tet­ték meg. És ez az út sok min­dennel mérhető, legkevésbé kilométerekkel, sokkal in­kább a sorsokkal. Igen, igen, a BNV is jó kirakat, a me­zőgazdasági kiállítás is hű tü­kör, egy áruház forgalma is lehet árulkodó. Mind igaz. Dehát miféle fércmunka len­ne az, ha Miskolcról azt ír­nám, kérem a 25 év alatt száz­ezer új lakást építettek és ad­tak át. Holott megközelítőleg ez is igaz és ez a puszta, szür­ke szám sok ember boldogsá­gát takarja. Igaz. De ... Egy­szer Fehér Lajos, a Minisz­tertanács elnökhelyettese el­ment a kiskunlacházi tsz-be és a gazdaság udvarán meg­állt egy hatalmas szénakazal előtt, beszívta friss illatát és azt mondta: a mezőgazdaság fejlődése a széna illatával is mérhető. S hogy nem értettük, mit mond. elmagyarázta. Ami­kor az ország és a mezőgaz­daságunk ' nagyon szegény volt, sem technikánk, sem időnk, sem pénzünk nem volt semmire. Akkoriban a széná­nak dohos szaga volt Nem több, csupán jó széna­illat kíván lenni e sorozat is. Holnapi számunkban: Nyíregyháza tizennégy esztendővel ezelőtt pedig elnöknek választották meg itt, Galgamácsán, az egyik termelőszövetkezetben, s ve­zette is becsülettel öt hosszú esztendeig. Azóta meg mint állattenyésztési brigádvezető dolgozik a gazdaságban. Mindezt az emberek mond­ták el róla. s tették hozzá örömmel azt is, hogy éppen a látogatásomat megelőző na­pon választották meg a kom­munisták harmadszor is a tit­kárukká. Mire mindezt megtudtam Cseri Andrásról, öreg kerék­párján begurult maga is a gazdaság udvarába. S hogy már a kapuban azzal fogad­ták: vendége érkezett, invitált is nyomban a kicsi irodába. — Tessék, kérdezzen az elv­társ — kínált hellyel s hozzá cigarettával. S talán mert nem szóltam eléggé gyorsan: — Gondolom, a tegnapi válasz­tásra kíváncsi. Rendben meg­történt. ezt mondhatom róla. Elhallgat, várja türelmesen a kérdéseket. — Véleménye szerint sike­res volt a tegnapi taggyűlés? — Hát... — tűnődik egy pillanatra —, aktívabbak is lehettek volna az emberek. Máskor úgy tudják egymásba fűzni a szavakat, most meg csak öten mondták el a véle­ményüket. — Csak véleményt mondtak, vagy pedig vitatkoztak is? — Ellentmondtak egymás­nak. — Miben? — Akörül forgott a szó: he­lyes-e az a tervezet, amely ti­zennyolc évben állapítaná meg a pártba való lépés korhatárát. Volt, aki korainak tartotta, mások meg helyeselték. — És az ön véleménye? — Embere válogatja. Van, aki tizennyolc éves korára ér­demes lesz arra, van, aki hu­szonegy után sem. Szűkszavú ember, annyi bi­zonyos. — Mondták az emberek, hogy harmadszor is önre esett a tagság választása. — Ismernek — sumázza rö­viden. — Könnyebb együtt dolgozni azzal, akit jól isme­rünk. Nekem pedig ez a falu a mindenem. Talán ezért bíztak meg ben­nem újra. — Hány tagú a pártszerve­zet? — Húszán lennénk. Néggyel kevesebben, mint voltunk ko­rábban. És ezt nagyon rösel- lem. — Mi történt? — Négy embert törölni kel­lett a párttagság sorából. Ez év májusában. — Miért? — Kijelentették, hogy prog­resszív alapon nem hajlandók tagdíjat fizetni. Hiába próbál­tuk meggyőzni őket többen is, nem sikerült. Kár, hogy így történt. Nagyon röstellem a dolgot. Ebben az egy dologban alulmaradtunk. — És másban? — Tavaly hárommillió fo­rinttal túlteljesítettük az árbe­vételi tervünket. Nyolcvan­nyolc forintot terveztünk egy munkanapra, kilencvenkettő lett belőle. Az ötszázalékos nyereségrészesedésből pedig tíz százalék. 1968-ban a terme­lőszövetkezet KlSZ-szerveze- tének mindössze három tagja volt. Jelenleg már tizenegy. Nem nagy eredmény, de már a fejlődést bizonyítja. A gépe­sítésre sem lehetne panasz; van három kombájnunk, ti­zenkilenc traktorunk és három tehergépkocsink, de az alkat­részellátás mindennapos gond­jain még a legjobban működő pártszervezet sem tudna segí­teni. Például ezen az esős nyá­ron, amikor minden napsüté­ses óra duplán számított, mert olyan kevés volt belőle, két száraz napon állt mind a há­rom kombájnunk. Pedig a sze­relőink becsülettel előkészítették a gépeket. Arról, hogy munka közben eltört egy kasza vagy a kinyomóvilla, senki sem te­het. így történt, hogy lényegé­ben csak tegnap fejeztük be az aratást. Szeptember első hetében! De olyan példát is mondhatnék, hogy az egyik D4K traktorunk már negye­dik hete áll alkatrészhiány miatt. Látja, a pártszervezet lényegében mindenről tud, ami itt, a gazdaságban törté­nik, legfeljebb segíteni nem tud minden esetben... amikor vAlyi Péter pénzügyminiszter a sajtónak szóló szavait befejezte, arra kért bennünket, jelenlevő új­ságírókat, ne kezeljük titok­nak, amiket mondott, hanem ha szerét ejthetjük, minél többet írjunk előadásának témájáról, a tanácsok gaz­dálkodásának továbbfejlesz­téséről, az adóapparátus mun­kájának korszerűsítéséről. Sajnos, a beszédről csak egy összefoglalót tudtunk hamarjában közölni — egyéb­ként minden lap ezt tette — nem azért, mert valamiféle előírás kötelezett erre ben­nünket, hanem mert nem akartunk semmi lényegeset kihagyni az értékes előadás­ból. Ha pedig egy lap a té­ma minden pontját meg akar­ja világítani, a terjedelem miatt kivonatolnia kell. Most már nem köt bennünket any- nyira a mindenről való tá­jékoztatás törvénye (mivel ennek eleget is tettünk) meg­engedhetjük magunknak az elmélkedést Vályi Péter pénz­ügyminiszter szavaira. Látjuk egyre szilárduló gazdaságunk jeleit, mégis jól­eső érzéssel hallgattuk a ne­gyedik ötéves terv előkészü­leteiről mondottakat: főleg azt, hogy az induláshoz meg­felelő tartalékokkal rendel­kezünk. A finis sem sikerült rosszul: a harmadik ötéves terv utolsó esztendejében, 1970- ben 20,1 milliárd forint állt a tanácsok rendelkezé­sére a fejlesztési célkitű­zések megvalósítására, ami­ből már eddig 12,7 milliárd realizálódott. ATANÄCSI vállalatok termelése az utóbbi években 10 százalékkal nőtt és így 1971- ben több pénzt lehet majd felhasználni. Hogy mi­re és mennyit? Például 700 millióval többet fordíthatnak majd kommunális jellegű ki­adásokra. 600 millióval töb­bet szociális gondok enyhí­tésére, 300 millióval többet beruházásra és 200-zal fel­újításra., A pénzügyminiszter beszé­dének legfőbb mondanivaló­ja persze annak bejelentése volt, hogy a jövőben az ál­Az igazságiigymiítiszter sajtótájékoztatója Dr. Korom Mihály igazság­ügy-miniszter pénteken a Par­lament delegációs termében a választójogi törvény módosítá­sára kidolgozott törvényjavas­latról tájékoztatta a sajtó kép­viselőit. A törvényjavaslat várhatóan az országgyűlés leg­közelebbi ülésszakán kerül napirendre. KÓSPALLAG Már épül a gát A kóspallagi Haladás Szakr szövetkezet á Börzsöny-hegy­ség egyik völgyében mestersé­ges tavat épít, amelynek vizé­vel a 120 holdas málnaültet­vényt öntözik majd. A munka megkezdődött. Épül a száz mé­ter hosszú és hét méter magas völgyzáró gát, amelyhez 12 700 köbméter földet mozgatnak meg. A szakszövetkezet tervei szerint a tóban haltenyésztés* folytatnak, partján pedig üdü­lőtelepet, strandot létesítenek. lami vállalatok is abban a megyében (járásban, község­ben, városban) adóznak, ahol területileg vannak. A taná­csok adóbevétele ennél fogva évi 6—7 százalékkal nő majd, s így többet fordít­hatnak sajátos céljaik eléré­sére. . A MEGNÖVEKEDETT BE­VÉTEL lehetőséget nyújt majd a tanácsoknak, hogy többet törődjenek az utakkal, hidakkal, közművekkel, üdü­lőtelepekkel — és a nagyvál­lalatokkal is. Valljuk be őszintén, ezek a Pest megyé­ben is élő „mammutcégek” kívül estek a helyi „törvénye­ken”, magukra voltak hagyat­va, s gondjaikat, irányulha­tott az akár egy munkásszál­lás építésére, vagy egy újabb üzemrész bővítésére, a helyi tanácsok nem akadályozták ugyan, de nem is nagyon se­gítették. Ha az üzem a la­kosságnak foglalkoztatottsá­got jelentett, ha felvett bi­zonyos munkaerőt, akkor örültek terjeszkedésének, fej­lődésének, de ha a fejlődés kapun belül maradt, ugyan kinek volt zsebbe vágó érde­ke? A miniszter, azaz a kor­mány már kinyitotta a buk­szát, azzal, hogy nagyobb jogkörrel, nagyobb pénzbeli lehetőséget is adott a taná­csoknak. Most rajtuk a sor, jól sáfárkodni ezekkel az összegekkel, még jobban tá­mogatni a „tisztes ipart”, A kötelességek és a jogok is 'kétoldalúak, s ha az adó­szedő közelben van, jobban oda kell szavára “figyelni. A vállalatok többsége Pest me­gyében már eddig is együtt „lélegzett” a helybeliekkel, de azért sokan voltak olya­nok is, akik közönyösök ma­radtak, ha a helyi tsz gond­jairól, a falusi lakosság prob­lémáinak megoldásáról esett szó. A PÉNZÜGYMINISZTER megjegyezte, hogy az állami szubvenciókat természetesen nem érinti az adózás rend­szere, illetve a nagy beru­házásokra, országos létesít­ményekre, nagy útépítések­re, vagy regionális fejlesz­tésekre továbbra is az állam ad pénzt. Az új adózási mód­szer a tanácsok gazdálkodá­sának, s vele együtt egész mechanizmusunknak önál­lóbbá, korszerűbbé tételét cé­lozza. A tanácsok ne csak egyik évről a másikra ter­vezzenek, hanem lehetősé­gük nyíljon távolabbra néz­ni, látni kiadásaikat-bevéte- leiket, hogy megteremtsék a tanácsi alapokat. Ezek az ala­pok az új adózási rendszer­ben növekednek, s egyre bő­vülő forrásaikból több jut majd a közjó szolgálatára. Szüts Dénes ny'iribrony Érmék — tisztítás után Néhány héttel ezelőtt 169 darabból álló ezüstpénzgyűjte- ményt szolgáltattak be a nyíribronyiak a nyíregyházi múzeum­nak. Akkor csak annyit tudtak róluk, hogy idegen eredetűek. Azóta az érméket megtisztították és konzerválták, s így lehe­tővé vált azonosításuk. Mint kiderült, az érmek többsége Len­gyelországból származik, főként János Kázmér király veretei, de vannak közöttük középkori pénzek a balti városokból: Ri­gából, Gdanskból, továbbá porosz garasok és féltallérosok. Az éremlelet utolsó verete 1682-ből való, s feltételezhető, hogy a pénzt a török alóli felszabadító harcok idején rejtették el Nyíribronyban tíz évvel ezelőtt, 1960-ban, már találtak egy 9973 darabból álló, hasonló összetételű ezüstpénz-gyűjteményt. (p. P-) Közös kassza helyi kezelésben

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents